Nógrád, 1967. január (23. évfolyam, 1-26. szám)
1967-01-22 / 19. szám
1987 január ‘íó. vasárnap NÖGR AD o Icodor Maxii u: CSÓNAK A TAVON A tó vize a hold ezüst sugaraiban fürdött. Buta- •ág lett volna ilyen időben otthon maradni. Teljesen besötétedett; a kikötőben csak borravaló emlegetése révén lehetett csónakhoz jutni. A stégmester miután tényleg megkapta a pénzt köny- nyen megállapíthatta magában a vendégnek az életről vallott koncepcióját, de azért elindult, hogy keressen egy jó, könnyen mozgatható csónakot a .egújabbak közül. A férfi gyerekes elragadtatással szemlélte az indulás előkészületeit: régebben még i-ízak tanulmányai befejezése előtt kedvelte meg az efféle kellemes utazásokat. A stégmester a parthoz hozta a csónakot, futólag emlékeztette a borravalóra és szinte beburkolta öreges, védelmező pillantásával. A férfivel ellentétben a nőnek nem tetszett a hold sugaraitól fényes környék és nem volt kedvére a csónakázás sem. Amikor eltávolodtak a parttól Marinescu visszanézett a rakpart bódéja felé; csak nehezen sikerült a sírást elfojtania. — Mint egy Andersen mesében ... sóhajtott és tekintetével simogatta a tájat. Az Andersen mesével való összehasonlítás nem volt halassal a fiatal nő lelkivilágára. Ez bántotta a férfit és önmaga számára is rossznak tűnt a hasonlat. Sőt az a természetesig is. mesterkéltnek tűnt, amellyel érzéseit és benyomásait kifejezésre juttatta. ... Máskor a természet varázsa meghatott téged . Ah. ne gondold, hogy nem értelek. Egy kicsit sértődöttek vagyunk. ez az igazság... De ez nem jelenti, hogy nem kell megváltoztatnunk vélemé- ryünket vagy futó benyomásunkat ... De amikor lelki problémái vannak az embernek maradjon közlékeny ... Így bizonyisten Cecília hiába vagyunk felsőbbrendű lények. — Hol látod te a problémát? _ tiltakozott méltóságteljesen a nő. Honnan veszed? _ Ök__hisz ez természet es. Kissé kellemetlen szituáció. Én nagyon jól megértelek téged. Cecília lekuporgott a csónak másik sarkába, hogy vízbe tehesse a kezét.» — Jó meleg a víz... — Ez csak természetes, Cecília, jegyezte meg a férfi nem kis iróniával. De hisz augusztus elején vagyunk. — Nem gyújtsuk be a motort? — a nő őszintén aggódónak látszott. — Honnan veszed ezt?! mulatott Marinescu a nő naívsá- gán. Te egyszerűen gyerek vagy még Cecília... Tizenegyig lehet, és most még tíz sincs. — Ügy... felelte a nő, a csillagos eget kémlelve. Mint mindig most is igazad van. — De hisz nincs benne semmi rendkívüli... sértődött meg Marinescu, és hogy minél iró- nikusabb legyen elhatározta, hogy csak egy lapáttal evez. Tény, hogy nem nagy dolgot fedeztem fel, ez egy egyszerű ténymegállapítás. — Küldd el Olgit, hogy hozzon könyveket... tért át más tárgyra Cecília ... Vagy hagyja az ügyeletén a portásnál es te reggel elhozod amikor jössz... , — Jobb otthon... kérlelte a férfi. Cecília ledobta a szandálját és a csónak' szélén elhelyezkedve a vígbe dugta a lábát. — Az egész tavon egyedül vagyunk — állapította meg Cecília. — Igen. És mennyire szeret-' telek! Szerfelett! — .. .Egy időszakban, igazította helyre a nő. A férfi bánatára Cecília gyorsan hozzászokott a válás gondolatához. És, bármennyire fájt — nem csinált jeleneteket, nem fenyegette öngyilkossággal. — Ennek megvan a magyarázata ... csökönyösködött Marinescu, ingerelte a csend, amellyel a nő a borzasztó hírt fogadta. Olyan ember vagyok, aki könnyen beleszeret valakibe, de téged már nem szeretlek... Ördög tudja, érthetetlen ... Egyetlen szó, amelynek ma nem adsz jelentőséget, lehet, hogy holnap egy ember jellemét tárja fel .. Az isten tudja mi történt velünk, hogy egyszerre idegennek éreztük egymást ... folytatta Marinescu. Minden szerelemnek megvan a maga ideje. Hát már tényleg nem szeretjük egymást? — Nem. — Nem is szerettük? — De, igen. — Látod, ez azt jelenti, hogy valami közbejött... Én téged úgy szerettelek, mint egy őrült, hajlandó voltam bármilyen áldozatra. Ha nem láttalak egy napig elveszett embernek éreztem magam. Cecília jelezte, hogy evezni szeretne. Izmos akarok lenni... „Lám mire gondol! szomorodott el Marinescu. Izmos akar lenni.” — És milyen szép volt* Olyan jól állt neki a szerelem amit én éreztem, azt érezted te is. Csak a virágokkal kapcsolatban volt közöttünk eltérés ... És egyszeriben, mint egy villámcsapás, vége... Nem hittem, hogy ilyesmi lehetséges .,. Cecília a part felé irányította á csónakot, pihenni akart egy kicsit. Cecília nyugalma a férfi számára erkölcstelen jognak tűnt. — Hogyan tudsz ennyire hideg lenni ilyen szituációban? Hogyan tudsz nyugodt lenni, az izmaiddal törődni, nem értelek. Minden átlagos nő gyötrődne. sírna. Holnap mindent elfelejtesz és azt mondod magadban: „Vigye az ördög Mari' nescut, egy semmirekellő, ér zelemmentes ember volt ..’ Próbálom megmagyarázni magamnak mi mehet végbe benned, keresem, hogy megértsem és te ... — Hallgatlak ... — Persze, persze, mondta Marinescu elkeseredetten. Neked könnyű hallgatni, de én gyötrődöm ... Nehéz megszoknom a gondolatot, hogy tisza virág életű voltam az életedben ... Más helyedben szenvedne. Szerencsétlen helyzetünkre, a tönkretett boldogságra gondolna, meg a szülőkre... Te azt hiszed, Cecília, hogy a szüleid örülni fognak? Anyád úgy szeretett engem, mint a saját fiát... De téged nem érdekel se ő, sem én, se senki.. — Honnan tudod, hogy en gém nem érdekel? — Micsoda kérdés?! moso- lyodott el gunyorosan Marines cu. Honnan tudom? A viselkedésedből ... Ha te okosabban gondolkodnál, ha megkérde néd, mit szólnak az emberek — mivelhogy sem én, se te nem élünk az erdőben. Mindketten társadalomban élünk .,. kollégáid mit szqfcak? ... Bűnösnek érzed maga??!... — Nem követtem el semmit. Mit akarsz a nyakamba varrni? Felhívtál telefonon és azt mondtad, hogy valami történt veled, nem tudod szeretsz-e még. Nekem most sem vagy közömbös. De... — Igen, nem tagadom... Mondtam neked, hogy már nem szeretlek, így van, boldog lennék, ha ellentmondhatnék, de nem tudok. De hogyan kerültem ilyen szerencsétlen helyzetbe? Ki kötelezett, hogy tegyem meg ezt a lépést? Ki adta a kagylót a kezembe? Ki adta ezeket a szavakat a számba? Én? Én? Én »tettem tönkre saját boldogságomat? M arinescu felállt a csónak közepén. Ügy érezte, hogy ebben a helyzetben könnyebb érzéseit kifejezni. — Tönkretetted az életemet. Harminc éves korban senki nem gyerek. Akartam egy feleséget, családot, sőt gyereket... — Jól van... elválunk... — Hát jó... elválunk, de miért nem gondolsz magadra ? A tönkretett életedre, szüléidre? Vagy egy kicsit szegény anyád- ra? t A nő azonban nem akart elrontott életére gondolni. Csongrády Béla fordítása Radios István: A terenyei fűtő ház Fekete Istvánt Juli néni JULI NÉNI — dolga végeztével — eljár-kél a városban, amíg indul a kocsi vagy a vonat. ámbár inkább kocsi, mert az nem kerül semmibe. Libáitól búcsút véve a piacon, elnézelődik, hogy maid vesz valamit. Ezt a kellemes szándékot azonban addig halogatja, amíg egyszer csak ráébred: eljárt az idő. Nem vásárol, mert az unokának a cukrot már a piacon megvette, s a pénz, amit a derék szárnyasokért kapott, úgyis olyan furfangosan van elrejtve, hogy bajos lenne elővenni. Feltelepedik tehát a kocsira hátul a saroglyábán, ahogy egy özvegyhez illik — az úton nagyokat sóhajt és igen kellemesen érzi magát. A várostól való menekülés azonban nem sikerül mindig ilyen simán. Szépségeinek és megejtő kirakatainak nehéz ellenállni. Tévedés lenne azonban azt hinni, hogy Juli nénit a végvásznak, vagy a selyem- kendők csábítják. Erről szó sem lehet, de egy szép napon döbbenten állt meg a hatalmas kirakat előtt, melynek fekete keretében belül, megfelelő trónuson, ott feküdt egy gyönyörű — koporsó. NYERGES ANDRÁS: FOHÁSZ Mint a hívő az ostyát, némán magamhoz veszlek, bőrödre feszül bőröm, testembe zárul tested, tizenkét bordám kulcsol, arcod már arcom mása, egymagad fogoly lennél — lelj bennem szabadságra! 2. Fohászkodom, kicsúfolsz, orrod fintorgatod. ezer kis nevetés szalad szét bőrödön, és tovább gyűrűzik mosolyod a füvön, és folytatják a bokrok s a Dunán a habok, neked helyesel minden, a szél, a nap, a fű. kavics villantja arcod, szívem már tehetetlen, e lehetnél nekem a régvárt, gyönyörű varázslat — hogyha hinnék végleges kegyelemben. A rejtekhelyen megborzongtak a bankók, mert érezték, hogy a sublód levendulaszagú nyugalmának befellegzett. Hiszen látott ő már koporsót eleget, mert egy özvegynek illik eljárni temetésekre, ahol bátran kisírhatja a menyekkel és a vökkel folytatott csatározások mérgét —, de ilyent még nem. Ilyen aranylábú, tükörfényes alkalmatosságot nem hordott még az otthoni kopott szentmihálylova, — amely — tudvalevőleg — olyan mértékben „ló", mint amilyen mértékben a mosóteknő — nagybőgő. Mire tehát az öregasszony észrevette volna a csábítás mérvét, sőt mire a család tudomást szerzett volna Juli néni szándékáról, a koporsó már gazdát cserélt és a vő — Kapás Kis' Mihály — csak az istállóban mondott egyet s mást félbolond vénasszonyokról, ott is csak a lovaknak, mert a hatalom Juli néni kezében volt. Azt azonban kikötötte a vő: a koporsót kizárólag este szállítja és széna között. Aztán felteszik a padlásra, hogy ott várja meg a kellő pillanatot. A koporsó tehát megérkezett az éji órákban, de nem foglalhatta el helyét padláson, mert a szűk fordulóban ::em fért el. . * — Akkor tegyétek a kamrába — rendelkezett az öregasz- szony — de ne a földre, mert megvetemedik. — így azután a koporsó egy teknőlábra került aranydíszestől, mindenestől, miközben Kapás Kis Mihály köpött egyet, igaz, csak kint az udvaron. — Olyan szaga van, mintha... — mondta a feleségének. — Majd elmegy — vigasztalta férjét ifjabb Juli, aki méltó lánya volt Juli néninek. — aztán erre sincs már gondunk... MÁSNAP az unokák körülugrálták a koporsót, hogy a kamrát le kellett zárni, délután pedig több öregasszony érkezett megnézni. ■— Igazad van, Juli, te rhár legalább tudod, miben fekszel. lód? Ki kell bélelni, és nagyon vigyázva hasznát lehet venni: vagy azt gondolod, olyan hamar szükség lesz rá? ... *— Miket nem mond édes- anyám — könnyeseden el ifjabb Juli. Megenyhült a légkör különösen, amikor a vő is beleszólts — Ilyen drága és szép holminak nem lehet a tetejét csak úgy dobálni, hanem rézpántot kell rá veretni s akkor úgy nyílik és zárul,'akár az óra. Juli néni — kivételesen —• helyeselte a vő indítványát. — Igazad van, én sem szeretem hallgatni, amikor szöge- life a koporsót. EZEKUTÁN a koporsó teljesen elvesztette enyhén riasztó, de magasztos jellegét. Cukrot tartottak benne és sót, és köménymagot. Valósággal hasat eresztett a kalácsoktól és igen nehéz volt elképzelni, hogy a gyömbérszagú légkörben valaki majd egyszer befekszik végső pihenésre. De hát mindennek eljön aa ideje. Tél volt éppen és este, amikor bekopogott Kelemen Jancsi a felsőfaluból. — Nagy járatban vagyok — zökkent a padra —, meghalt édesanyám, aztán az volt az utolsó kívánsága, hogy vegyük meg, kérjem el Juli néni koporsóját ... — Azt nem lehet! — hördült fel Kapás Kis Mihály, aki már lakatot is csináltatott a koporsóra ... — Miért ne lehetne? -*» mondta Juli1 néni — Utolsó kívánsága volt szegénynek, csak hát drága volt fiam . . — Nem baj — Külön rézpántokat is csináltattunk rá... — Nem baj. Juli néni megmondta a végső árát, mire a fiú — kissé meghökkenve — harmadszor >s azt mondta: — Nem baj. Juli néni erre kedvesen még- — Akkor reggel jöhettek érsimogatta a koporsót, de keze- te. nyomát azonnal le is törülte. , Szlovák György: Eger A • koporsót aztán megszokták. Egyszer a macska ellopott valami húsfélét, amin Juli néni igen felháborodott: — Itt van ez a koporsó, ok- kal-móddal mért nem hasznáAZŐTA évek múltak. A vő már kopasz, az egyik unoka férjhez ment, csak Juli néni tartja magát de — egyelőre — mintha nem akarna koporsót vásárolni...
