Nógrád, 1967. január (23. évfolyam, 1-26. szám)

1967-01-15 / 13. szám

1967

jangár 15 vasamat»

NflGR ÄD

7

Vasárnapt levél

A képviselők útjáról

Álmosd ... Kokad ... Bagamér...

Jót állok én magamér’. ..

Három aprócska falu az ország bihari szélein. Múltbéli nyomorúságáról és homoki vinkójáról egyaránt nevezetes arrafelé. Hozzánk, ide, talán távolabbi, mint a Hold a Földhöz, bizonyára nagyon kevesen hallották hírét is valaha e szinte közös bokrot képező három településnek.

Közülük most arról mondanék történetet, melyhez a fentebbi rigmus gyarló ríme abban az értelemben kapaszkodik, hogy a bagaméri emberen nem egyköny- nyen fog ki az ital; jót áll magáért az odavalósi.

Ez a virtus azonban soványka indok lenne, hogy róluk szóljak. Bagamérral kapcsolatos falujáró emlékeimet mástermészetű dolog idézte vissza. A tavaszi általános választások híre, mikoris eldöntjük majd: kik képviseljék ügyeinket a ránk következő években a tanácsok különböző szintjein át az országházig. Tanácstagokat és parlamentereket jelölünk, akik felelős szószólóink lesznek minden fórumon, s ez a kötelesség, a személyek megválasztása számunkra is felelős mérlegelést jelent. Négy utóbbi évünk tapasztalataiból kell lemérnünk: kik bizonyultak méltónak dolgaink képviseletére s kik azok, akiknek helyébe másokat, alkalmasabbakat és ügybuzgóbbakat akarunk állítani.*

Sók tekintetben új vonásokkal egészül ki most választási gyakorlatunk, — célunk, programunk azonban egész alapjában változatlan: a szocialista életforma továbbmunkálása és gazdagítása. Ebben összegeződik mindazok dolga, akiket képviseletünkkel ruházunk fel, nincs hát különösebben sok szóra szükség. A lényeg a szavak helyet a feladatokban való buzgalomban rejlik, Ezért hallottam szívesen a minap egyik megyei vezetőnktől azt a választási intenciót: mi most sem ígérgetünk semmit, ahogy eddig sem ígérgettünk. Jobb az, ha az eredmények beszélnek.

Ezt az okos intelmet hallgatva jutott eszembe Bagamér, pontosabban: a bagaméri fő utca. Éppen tizenöt esztendővel korábbi e kép,

ÁUok. a sáros, kátyús falusi út szélén s meregetem, merre volna járhatóbb. Öreg magyar mosolyogja határozatlanságomat. Oda is szól aztán:

— Jöhetett volna pár hónappal később. Akkor ■már könnyebb lesz.

S jelez az itt mentén halmozott kőzúzalékra, hogy építik hamarosan.

Legyintek rá, hogy engem keveset vigasztal a szava, de erre még beszédesebbé lesz az én öregem.

— Tudja, minek mondtuk mi ezt régebben, mielőtt Vöröshadsereg úttá tettük?... Az volt a neve: Képviselők útja. E névnek meg az a magyarázata, hogy ahányszor országos választásra kerítettek sort az urak, mindig épült vagy ötven méter az útból. Pipás Balogh, a kormánypárti képviselő rakatta.

— Aztán mennyi sikeredett belőle?

— Láthatja még a nyomát, ha jól megnézi. Van vagy kétszáz méter hossz, a másfél kilométerből. Négy választás eredménye az, ha jól számolom. A legelső, a kezdet úgy volt: kijött ide, a faluba Pipás Balogh egy könnyű homokfutón. Maga ült a bakon, mint úrnak kell, hátul a parádés kocsis, meg Súlyom János, a kortese. Megállnak a templomtéren, hallgatni a falu óhaját. Mondogatják neki az emberek: út kéne ide, méltóságos úr, mert elveszünk a feneketlen világban. Hallgatja Pipás Balog türelemmel, aztán hátraszól kortesének:

— írjad, János: ét kétt. írjad, János: egész a csórdákútig.

— Másnap már fogadták munkára az embereket, jött a zúzalék, kezdtük az építést Persze, hogy megszavaztuk a képviselőséget. De az útból annyi lett csak, ami a választásig tellett. Később egy centi sem. Egészen az új választásig. Akkor megint jött Pipás Balogh. De nem is kérdett, már mondta hátra a bakról az ukázt:

— írjad, János: egész a csordákéiig.

— Megint épült valamelyest az út, de mar nehezebben álltunk kötélnek Pipás Balogh mellett, csakhogy nagy úr volt a kakastoll, meg a szolgabíró. Fenyegettek is, ígértek is fűt-fát, — így újra meglett a mandátum s nekünk az új ötven méter... Szóval hát négyszer szavaztunk a kormánypárton azért a kis jobb járásért. Kénytelen, kelletlen, hittük is, nem is, hogy egyszer csak állja a szavát a képviselőnk, ilyen együgyű a nép, látja, ilyen hiszékeny.

Arra gondolok most, milyen időszerűségből is jártam én ott akkor?

A községbokor: Álmosd, Kokad, Bagamér a felszabadulás után Biharban elsők között kapott áramot, jó fényt. S már emlékszem, igen, a kátyúk között járást keresve az új művelődési hajlék avatójára siettem. A teremben, a friss illatú újdonságban, a színpadról csasztuskázók derítették a bent ülőket. Csipkedett és dicsért a szöveg érdem szerint, és, ha jól emlékezem még, az úti sárnak is jutott néhány strófa. De Pipás Baloghról hallgatott. Minek is szólt volna? ... Ugyan minek?... Ki törődött már vele!?... Űj tervek hevében előre tekint az ember.

Igazság szerint derűs tárcának szántam ezt a történetet, Amióta újból bennem bizsereg, csak forgatga- tom, miképp nyúljak hozzá?

Ám úgy látom végül, itt lesz mégis leghasznosabb helyen, e vasárnapi levélben. Nem is olyan derűs ez a múlt. Inkább elgondolkodni készteti az embert.

Azon, ami — volt.

Barna Tibor .

______________:-----------------------------------------------------------------.

.Ad act a"

Hagyományokkal is korszerűen

is szabad!

Ki ne hallott volna erről a bűvös szóról: koordinálás. Azt kell érteni ezen, hogy amikor már túl sok mindent szerveztünk keresztül-kasul, és egyik esemény a másik sarkába tapos, értekezletet hívunk egybe valamennyi érdekelt szerv képviselőjének részvételével, hogy — koordináljunk. Ebből lesz a koordináló bizottság.

De félre a tréfával, valóban túl sok bizottság működik. S a bizottságok mindegyike albizottságokat is szül, és azok is rendre-másra készítik jelentéseiket, előterjesztéseiket, javaslataikat. Eknlber legyen aztán a talpán, aki eligazodik az előterjesztéseik és indítványok kusza szövevényében.

Az élet folyton -folyvást

igényli a szervezést. Elképzeléseinket, szándékainkat és cselekvőkészségünket keretekbe fogjuk, programba illesztjük. Rend, terv, előretekintés szükséges a célok eléréséhez. Számottevő károk származnak viszont a túl- szervezésbői, a felesleges bizottságokból és tanácskozásokból. Nem erősítik, hanem sorvasztják a társadalmi demokratizmust. Hegyekké halmozódik a papiros, nem szólva a fölöslegesen elfecsérelt, elpazarolt erőről, tórsedafend aktivitásról, amelyet hasznossá)*» feladatok megoldására fordíthatnánk. Jószándékú emberek kedvét szegjük, ha kiderül, hogy áldozatkész, lelkes munkájuknak nincs látszata.

Okosam es felelősséggel kell hát gazdálkodnunk a társadalmi aktivitással. A szocialista demokratizmus erősítése, bátorítása, a tömegek valódi és nem formális bevonása a közéletbe megfontoltságot, céltudatosságot követel S kellő bátorságot ts ahhoz, hogy akta gyártása helyett, — ahol ez szükséges — „ad acta” tegyünk fölöslegessé vált al, mellék es főbizottságokat .

Sárközi Andor

Az acélárugyári művelődési ház

munkájáról

Egy év híján százesztendős a karancsvölgyi város legna-- gyobb üzeme, a Salgótarjáni Acélárugyár. S egy esztendő múlva kilencvenedik éve tölt be a város és az üzem munkásainak életében rendkívül hasznos kultumevelői szolgálatot az acélárugyári művelődési ház.

Két ilyen impozáns évforduló küszöbén az eltelt számos évtized eredményösszegezése mellett az sem mellékes kérdés: milyen szerepet visz az üzem és művelődési intézménye Salgótarján mai életében, miben látja további legfontosabb teendőit a megnövekedett és tovább növekvő városban?

Ami a százéves gyár termelési dolgait illeti, az úgy vélem, lapunk más oldalaira kívánkozik inkább. Engem az foglalkoztat erősebben, ami a valahai szerény kis olvasóegyletből sokrétű intézménnyé terebélyesedett művelődési ház mai életét adja, gazdagítja és formálja szüntelenül.

Roppant érdekes ez a formálódás. Tradíciós gyakorlatok frissülnek meg benne, kapnak új formát és tartalmi töltetet. Ez a szerencsés és dicséretes rugalmasság teszi vonzó módon korszerűvé, a város életében is nélkülözhetetlenné az acélárugyári művelődési ház munkáját. Nem szükséges hosszasabban keresgélnem bizonyító példáért Elég egyedül ama ifjúlási folyamatra utalni, melyet például a nyolc évtizedes színjátszó együttes törekvéseiben észlelhetünk, amelynek eredményeként az üzemi műkedvelés az

szók a város egyetlen, állandó jellegű irodalmi színpadi együttesének. Különösen, ha azt az eredményességet is figyelembe vesszük, amely igyekezetüket megnyilatkozásról megnyilatkozásra kíséri. Ennek a jószolgálati tevékenységnek mind szélesedőbb terep nyílik a művelődési ház színpadán, könyvtárán, munkásszállóján túl Salgótarján, sőt a megye életében is.

A művelődési ház öntevékeny együttesei — és most már ne csak a színjátszókról, irodalmi szinpadosokról beszéljek, de essék szó a fúvós zenekarról, tánccsoportról is — rendszeresen megfordulnak, esztétikai nevelő eszközeikkel hatnak a bejáró munkások lakóhelyein is. szerves segítői, kiegészítői az üzem és a megye életében végzett politikai, szakmai és tudományos ismeretterjesztésnek. A művelődési ház ugyanis e területek eredményeiért szintén messzemenő felelősséget érez. A Vasas Akadémia különböző tagozatai, a különféle előadássorozatok az emberi érdeklődésnek jóformán minden területét érintik, kezdve a szorosan szakmai jellegűektől a nevelési, egészségügyi, csillagászati, vagy művészeti tudnivalókig. S ezt a nagy terepet az üzem népművelői, kultúrmunkásaí nem csupán a művelődési ház keretei között járják be hallgatóságukkal, de az üzem termelési érdekeiből számontar- tott jónéhány községben ugyanúgy. Nagylőc, Varsány, Rimóc, Hollókő, Zsunypuszta, Karancsalja, Hasznos és Nóg- rádsipek a bizonyság erre.

A kilencvenéves művelődési

utóbbi években a kor kívánalmainak szintjére nőtt. A művelődési ház színjátszó szakköre anélkül újította meg önmagát, teremtett új kereteket működésének, toborzott friss baráti tábort, fiatal közönséget maga köré, —, hogy megtagadta, elvetette volna eddig éltető hagyományait Nem vált meg működése régi formáitól, hanem újakkal gazdagította a meglevőket. S nem kis büszkeséggel vallhatják magukat a lelkes szfnjátintézmény — rosszul hangzó, mégis kifejezőbb szóval: művelődési kombinát — eszközeiben és formáiban fiatalos rugalmasságát jelzik az üzem centenáriumát és a művelődési ház 90. esztendejét előkészítő év munkatervei is. Luzs- nyászky Antal veteránokból toborzott munkaközössége már írja a gyár -százados krónikáját mások az ünnepi programot formálják, Krajcsi Lajos, a zenei együttes karnagya ünnepi kantátát komponál. De

ezek csak kísérő motívumai a* év programjának, mely a tudatformálás hatékonyságának fejlesztését tűzte az eddiginél is hangsúlyosabban célul az ideológiai nevelés, az ismeretterjesztő tevékenység, a szakmai továbbképzés, a művészeti ízlésformálás eszközeivel, tanfolyamok és szakkörök, rendezvények és kiállítások kereteiben.

Mindről méltatóan szólni nem ad módot e keret, így csak néhány érdekesebb újdonságra hívnám fel a figyelmet. Olyanokra, melyekkel más üzemi művelődési vezetők szintén eredményt ígérőn próbálkozhatnak.

Abban az ismeretterjesztő sorozatban, amely 162 vasas akadémiai, 72 községi, valamint 50 színháztermi előadási összegez az évre, — újszerű programot valósít meg. Példásan dicséretes az a figyelem is, mellyel a művelődési ház figyelme a munkásszálló élete felé fordúl s az ott lakóknak igényük szerinti gondoskodást nyújt. így kerül sor a szállóban író-olvasó találkozóra, műsoros irodalmi estre és irodalmi ismeretterjesztésre.

Jól látja a művelődés háza szocialista brigádközösségek kulturális fejlesztésének időszerű feladatait is. E téren úgy tölt be hasznos szolgálatot, hogy létrehívja a szocialista brigádok klubját, brigád- kultúrfelelősi hálózatot szervez, ajánló bibliográfiát állít össze és műsoros esteket rendez a szocialista brigádoknak.

Az eddigihez mérten ez évtől lényegesen nőtt a gyermekfoglalkoztatás lehetősége. A felnőtt csoportok mellett megalakult a gyermekek barkácsoló, fotó, irodalmi, színjátszó szakköre, tánccsoportja, ezzel az utánpótlás gondja enyhül igen lényegesen majd, A szorgos, egyenletes munkát szakköri kiállítások és bemutatók ösztönzik.

A Salgótarjáni Acélárugyár Művelődési Háza évtizedek gazdag tapasztalatait tudja maga mögött munkájában. Ezek a tapasztalatok biztonságos alapjai mai tevékenységének és további törekvéseinek is.

fh. U

— Hallom, a gyermek már tanul beszélni?

— Igen, most tanítjuk hallgatni.

Ez a tréfásnak tűnő párbeszéd jut eszembe Ipoly- szögön, a Fő utca 24-es számú házban, ahol Badó Józseffel beszélgetek. Bizalmatlan a légkör a szobában, Mikszáth Kálmán földije évtizedekig tanulta a hallgatást, miután megtanult beszélni. Nehezen oldódik most újra a görcs.

— Mire kíváncsi? — kérdezi, nem éppen barátságosan.

— Tulajdonképpen a házra — mondom. — Egyre ritkább a szabad konyha, ha pedig ilyenre akad az ember, hovatovább népi építészeti emléknek számít

— Aztán mi hasznom van nekem ebből?

(Látom a tekintetéből; legszívesebben azt kérdezné: nem lesz ebből valami baj?)

— Semmi, csak meg akarom nézni, ha szabad.

— És maga mit kap érte?

— Nekem ez a munkám, emberekkel beszélgetek, nézelődöm, cikket írok.

— Könnyű keze van, látom. De azért valamit csak kap, a semmiért nem fáradna ide.

— Ez a munkám,

— Aha.

Szemlélődöm. A ház százéves múlt. A helyiségek: két szoba, egy konyha, egy kamra. Nádfödél. Nemrég olvassam dr. Bauer Jenő cikkét az Idegenforgalom című lapban, amelyben a magyarországi skanzenekről értekezik.

Igen, a skansen divatba jött csakúgy, mint a laser, vagy a szputnyik. De tulajdonképpen mit is takar a fogalom? Általában szabadtéri falumúzeumot éntünk alatta, bár egyetlen épület múzeumként sem válhat skanzenné önmagában. A skanzen-gondolat lényege Bauer Jenő szerint: „Nem más, mint a természetes környezetbe ágyazott komplex folklorisztikai élmény igénye.”

Nos, ha nem is skansen ez a ház, s vele szemben a Fő utca 34-es, a Pásztor Sándoré. óhatálanul a skanzen- élmény, vagy legalábbis, valami hasonló kerít hatalmába.

Az asszony öreg széket ki„skansen“

mái. Urára nézve kiböki:

— Harminc évig a község szolgája volt. Szklabonyán született.

— Ahol Mikszáth Kálmán. Látta a házát?

— Láttam.

— Mikor született?

— 1894-ben. Árvagyerek voltam, Ipolyszögön szolgáltam, 1914-ben katona voltam, szerencsésen visszajöttem, 1931-től a községet szolgáltam.

Hazai skanzen-törekvéseink inkább csak a népépi- tész&ti-folklorisztikai dokumentációig jutnak el. A tihanyi, a balassagyarmati tájmúzeum-jellegű portáknál mennyivel több élményt ad Badó József háza! Mivel ad többet? Nehéz a válasz. Hiszen nem skanzen.

Óra ketyeg a falon. Megszólal az asszony, urára pillantva.

— 1931-ben házasodnunk össze, 1932-ben vettük a faliórát. Régi szerkezet, tovább fog élni, mint mi.

— Ez nem tartozik senkire — mordul rá a férfi.

— Azért mondhatom, nem?

Kopognak. Hodászi János

kéményseprő lép be. 1949- tői söpri Ipolyszög, Ipolyve- ce, Dejtár, Csesztve, Szügy, Pcütvarc kéményeit.

— A cilinderkéménnyel több gond van, mint a szabaddal — mondja. — Ezt. egy évben egyszer—kétszer söprőm, nincsen vele sok gond.

— Hány szabad kémény van a körzetben?

— Akad még. A legtöbb Csesztvén, Dejtáron, és itt. Ezeket a házakat az öregek lakják. Fiatal nem lakik füstös, konyhás házban.

— Nekünk már jó ez — mondja az asszony. — Jó ez a masina is.

A „masina” a tűzhely, fehérre meszelve. Rajta egy üvegben bizonytalan színű bor, abból kortyolgat a férfi.

Készülődik, felkel a lócáról.

— Hová?

— Halott van, meghalt egy öregasszonyt „kihai a yo- zom”, baleset érte — mondta Badó József harangozó.

Tóth Elemér