Nógrád, 1966. november (22. évfolyam, 259-283. szám)
1966-11-06 / 264. szám
1968. november 6. vasárnap NÖGR AT) 7 I Vasárnapi tevéi A képmulatásró! Ügy tetszett, hogy legutóbbi beszélgetésünk alkalmával nagyobbára olyan közhelyek hangzottak el, amelyek senki számára nem mondanak újat. Elmondtad, kedves barátom, hogy a képmutatásnak véleményed szerint van egy szubjektív talajból táplálkozó, ártalmatlansága, ami abban nyilvánul meg, hogy kicsit minden ember igyekszik, másnak, jobbnak látszani, mint amilyen valójában. Kicsit tehát színészek vagyunk valamennyien, mégpedig hiúságunk legyezge- tésére színészkedünk. De véleményed szerint \ ennek a színészkedésnek egy magasabb foka, amelyet a képmutatás szóval lehetne megjelölni, már sokkal károsabb jelenség és rokonságban áll a szélhámossággal. Szándékosan, némi nyerészkedési, vagy becsapást szándékkal játszuk meg magunkat másnak, mint amilyenek vagyunk. S úgy elmélkedtél, hogy van azután a képmutatásnak egy olyan válfaja, amely törvényesíti és szabályossá, elfogadottá teszi a hazug képmutatást: ez pedig a diplomácia. Mosolyogva tárgyal a diplomata, mondta, személye és népe legádázabb ellenségével is, s ez máj- önmagában képmutatás. Valóban elterjedt szólás-mondás, hogy a külpoliti- kusnak hivatalból hazudnia kell. Mást kell mondania, mint amit gondol, mást kell ígérnie, mint amit betartani szándékozik. S bármennyire elterjedt hiedelem ez, mégis erről óhajtok levelemben vitázni veled és mindazokkal, akik komolyan veszik a diplomácia képmutató jellegéről terjesztett nézeteket. Annál is inkább szívesen bocsátkozom polémiába, mert éppen a jelen szolgáltat számos dokumentumot a cáfolatra. A történelmi hűség kedvéért azt is meg kell állapítanunk, hogy a diplomácia, a külpolitika álnok és megbízhatatlan voltáról elterjedt megállapítások még a kapitalizmus keretei között, egy önmagában hazug és kétszínű világ környezetében születtek. Nem bizonyítható, hogy ki találta ki, de elterjedésében és elterjesztésében feltétlenül benne lapul az a szándék is, hogy a népek, nemzetek közötti hitszegést törvényesítsék, s bocsánatos bűnnek tekintődjék a jámbornak és barátságosnak álcázott diplomata minden félrevezető, megtévesztő, hamis kijelentése. S hogy mennyire a kapitalizmus a melegágya ennek az általános hazugságkomplexusnak, helyenként már gengszter-diplomáciának, arra napjaink már számos sajnálatos példával szolgálnak. Elegendő ez alkalommal példaként Johnson távol-keleti, ázsiai kőrútjára utalni, ez ugyanis bővelkedett azokban az ellentmondásokban, amelyeket sokan a diplomácia alapvető sajátosságának, megengedhető képmutatásnak tekintenek. Pedig a kijelentések és tettek közötti ellentmondás egyáltalán nem sajátossága a külpolitikának, ehhez elegendő a Szovjetunió és a népi demokráciák őszinte béketörekvéseire utalni, és arra a naponta tapasztalható következetességre, amely a szocialista külpolitikát áthatja. A szocialista diplomácia a fehéren valóban a fehéret, a feketén a feketét érti és ha leszerelést, a népek jogát és szabadságát, vagy az ag- resszor elítélését említi, feltétlenül arra gondol és azért harcol, amit mond. Ámde Johnson kenetteljes szavai egyáltalán nem alkalmazkodnak a rideg valósághoz, s mint mondani szokás tréfásan: nem zavartatja magát a tények által. Szűkebb pátriájának, Texasnak gengszter-törvényei így kísérik el előre megszervezett, látványosnak elképzelt és tiltakozó tüntetésekkel tarkított ázsiai kőrútján. Még a kíséretében levő nagy létszámú propagandagépezet, a burzsoázia által pénzelt újságírók serege sem titkolhatta el, hogy az Egyesült Államok elnökének száján a békeszólamok falsul hangzanak. Hogyan beszélhet békés szándékról és békét óhajtó próbálkozásokról az, aki amerikai katonák százezreit állomásoztatja a nagyon távol fekvő, számára teljesen idegen vietnami földön, és a békésnek kikiáltott manilai tanácskozáson — amint erről a kiszivárgott hírek beszámoltak — mindent elkövetett, hogy bábjait berántsa a kiábrándító és a szó legszorosabb értelmében is szennyes vietnami háborúba, nyilvánvalóan azzal a szándékkal, hogy a véres tettekért megosz- sza másokkal saját felelősségét. Kennedy elnök halála óta a texasi Dallas szelleme bolyong mind a négy égtájon. S hogy ez a szellem nem jó szellem, arról a Kennedy-gyilkosság kulissza- titkait fellebbentő irodalom is sok mindent elárul. A Village Voice című amerikai hetilapban nemrégiben cikk jelent meg, amelynek szövegét a Kennedy-család is jóváhagyta, s a cikk egy idézete jellemző fényt vet Johnson elnöknek a gyilkosság utáni órákban tanúsított magatartására. E szerint: „Közvetlenül azelőtt, hogy Lyndon Johnson letenni készült az elnöki esküt (a meggyilkolt elnök holttestét Washingtonba szállító repülőgépen), Johnson megkérte Kenneth O’Donnelt, J. F. Kennedy magántitkárát, hogy Kennedy asszonyt hozza ki fülkéjéből az eskütételhez. O’Donnel megjegyezte, hogy pillanatnyilag jobb volna talán magára hagyni Mrs. Kennedyt. Erre Johnson azt mondta: Ide figyelj, fiú! Ha én egyszer azt mondom neked, hogy csinálj meg valamit, akkor azt akarom, hogy az úgy legyen. Megértetted, fiú?!” Más cikkekből és könyvkéziratokból az tűnik ki, hogy az úgynevezett Warren-jelentés összetákolása óta tíz olyan tanú lett váratlan baleset vagy gyilkosság áldozata, aki szemtanúként szerepelt és a hivatalos változatnak ellentmondó tanúvallomást tett. Mindez arra mutat, hogy Kennedyt nem Oswald, vagy legalábbis nem egyedül Oswald lőtte le, hanem az elnök egy Texasból kiindult összeesküvés áldozata lett. Az ártatlan vietnami hazafiak vérét kívánó agresz- sziós politika ilyen talajból származik $ szinte minden puskalövés és bombarobbanás az egyéni erőszak visszhangjaként hangzik: „Megértetted, fiú?!” Csakhogy elmúlt az az idő, amikor a népirtás bűnét képmutató és kenetteljes szavakkal lehessen palástolni. Az őszinte szocialista diplomácia és külpolitikai irányvonal eredménye az is, hogy a képmutatók előbb utóbb nem kerülhetik el a felelősségre vonást. Bertrand Russel, a nagy angol filozófus irányításával már alakulóban az a bizottság, amely Johnson és társainak nürnbergi perét lefolytatja és számonkéri a kegyetlen gaztetteket. Igazi halál vár tehát a diplomáciai képmutatásra is. Lakos György tr IZOM Polater Zoltán új verses kötete Elegáns külsejű verses- mi mellett és ellen vall hitet, könyvvel jelentkezett a fiatal illetve hogyan? szegedi tanár, költő, Feiner A válasz egyértelmű és Zoltán, akinek verseivel az csendesen konok. A változó olvasó esetenként a Nógrád falusi élet, a kisváros társa- irodalmi mellékletében talál- dalma foglalkoztatja legtöb- kozhat. A szívetekre bízom bet. Érdeklődési köre a múló címmel gyűjtötte össze fris- falurendszer, a helyébe vonuló sebb alkotásait. más életű emberek világa felé Miről ad hírt immár máso- irányul, a boruló oldásokat, az dik könyvében a költő? úi kötéseket tapintja ki, azokA kötet (mintegy félszáz ról rajzol hiteles képet. Hi tévére gyűjteménye) két részre lességének forrása a közösség- őszük. Az osztás nem csupán ben való élés, akikről szól formai, a két fejezet tartalmi- személyes Ismerősei, velük lag is nyilvánvalóan elkülönül nap mint nap találkozott a egymástól. falusi tanár. A költő társadalmi monda- Kik ezek a mai Tiborcok? nivalója mindenekelőtt a Szép A vitatkozó termelőszövetke- kötelesség című részben bon- zeti tagok, az esti iskolások takozik ki. Mit mond a ma népes, csendes serege. Baba emberéről a ma emberének? Jani bácsi, a kelekótya Jenő, Elsőrangú kérdés. Miről ad a harangozó, aztán a faluk, hírt, milyen társadalmi mos- Kiszombor, a tanyáik lassan gásokra figyel fel, egyáltalán mozduló, oldódó népe. Te Bállá Jani bányám, aki most éltes fejjel szorongsz a padban megvannak-e még faragatlan, mezítlábas emlékeid kérdezi Párbeszéd című versében. Aztán a vallomás a kérdés után. Íme: Tizenkét órát tanítok ma is mire megjövök alszik a fiam, feleségem. Éjfélig írok s a tülökdudás falu utánam kandikál a szélben. Szép kötelesség ember formáló komoly jelenedre tanítani téged hazám. Jönnek a vadrepcés gyepsorokról fiaid elém s gondolatokat szánt homlokuk barázdájába szavam. Szemükből a mezők fekete tücskei szólnak s a földettúró göcsörtös kezek esetlenül forgatnak ceruzát, tollat. (Szép kötelesség) A jobb világot keresők se- versében a falut próbálja kor- rege ez. Csakúgy mint a ta- szerű képi fogalmazással elénk nyakat szétverőké, az újtípusú rajzolni, a falut, ahova nem tsz-gazdáké. Kiszombor című látogatnak el a turisták. Íme a falu kikötője az országút torkolatánál. A felhők hajókürtjét megfújja hosszan a szürkület és felbőg a zetorok konvoja a téesz dokitokban. Közvetlenül, finom bájjal szól a családi életről; a szerelemről népi hangvételű sorokat ró Polner Zoltán. (Az anyaság dicsérete, Csufolódó szerelem). Vizsgálódásai közepette erősen foglalkoztatja a háború és a béke kérdése, őszinte hitvallását néha egészen felhevíti a kicsapó lángú szenvedély. * mindvégig gondosan összegyűjtött képi elemekkel fogalmazza meg. (Zsoltár, A szívetekre bízom, Lelkiismeret üvölts!) Vallomásai a békéről az alkotó ember félelmét és olthatatlan gyűlöletét müvé- vészien tolmácsolják: Talán meghalljátok szavam is, én, aki gyűlölöm a háborút és aki csodálom az életet nem kiálthatok elégszer: szívetekre bízom őszintén magam (A szívetekre bízom.) A kötet másik része az Ördögűző címet viseli. Babonákat, szokásokat, hiedelmeket, illetve ezek feldolgozását tartalmazza. Polner Zoltán évekig járta és járja ma is a Szeged környéki falvakat, a tanyavilágot, gyűjti a még fellelhető bűvölőket, mondogatókat, halottkeresőket, jajgatókat, házasságellenző mondókákat, a napáldozatok, a regölések ősi babonáját. Több ezer sort gyűjtött össze, ennek kis töredékét dolgozta fel. illetve tette közzé kötetében. Nem pusztán gyűjtő munkát végez, amely önmagában is jelentős, hiszen az ezirányú próbálkozások és eredmények ellenére még mindig tetemes az a mítoszkincs, amely az öregek lassú múlásával, fogyásával a feledésbe száll velük. A gyűjtésen túl Polner Zoltán megpróbálkozik a feldolgozással is. Teszi ezt azért is. mert véleménye szerint a „magyar Kalevala” valahol ezek töredékében él, szóródik és pusztul. Elsősorban tehát nem a gyűjtés néprajzi vonásai izgatják, hanem a vele járó irodalmi élmény. Mit sikerül Polner Zoltánnak megtennie ebből a hatalmas, szóródó anyagiból, nem tudjuk előre. A bartóki szándék megvalósulása egy új. sajátos életmű lehetne. A kötetben közölt kis fejezet, természetesen nem alkalmas arra, hogy belőle valamiféle választ is fogalmazhatnánk e kérdésekre. Illusztrálásképpen talán lássunk néhány feldolgozást: Édes szülém! Édes szülém! Édes szülém keljék kend fel! Keljék kend fel édes szülémI Deszkák közé sosem fekhet! keljék kend fel édes szülém! Elkorholják jaj a csendek! Rúgja kend fel édes szülém! rúgja kend fel édes szülém rúgja kend feli (Jajgató.) Immár hajózunk hazánk fenséges A kötet a Magvető kiadásában jeleret meg. vizein naponta Színházi esték Egy nagy vállalkozás — jé e lírád (hírein Az Othello nem puszta féltékenység! dráma. Ennek bi- zonygatása ma már a legtöbb éphallású és a felszíni történéseknél minden mélyebbre is figyelő számára felesleges. Shakespeare remekművét ugyanás hosszú korszakok csak ennek játszották, féltékeny- ségi drámának —, Otheilot, a velencei mórt a féltékenység végleges megszállottjának tartották, pedig mérhetetlenül több az, amit a teljes értelmezés nyújt Voltak persze korszakok és korszakos nagy rendezők, akik bátran leszálltak a tragédia felszín-alatti áramlataiba, hogy a féltékenység tajtékos háborgásának mélyről jövő indítékait is megkeressék. Sőt: egyi- ke-másüka e rendezőknek az időszerűség örökzöldjét elemezve a napi aktualitásig hozott el számos klasszikust közöttük az Otheilot is. Nem mindig bizonyultak szerencsésnek ezek a vállalkozások, „átértelmezések”, néha természetellenesen erőszakolttá váltak, de az Othello kínálva kínálta magát az ilyen töreíkvé- sekre. Az Othello politikus értelmezése és érzékelése napjainkig helytálló és érvényes, ezt szűrhetjük le Jessner vállalkozásának hatásából és eredményéből is. Sőt mintha ma még hangsúlyosabban érződne, mit jelent a színesbőrű merészsége: Desdemonát lelkes- től-testestől birtokolni olyan társadalmi morál közepette, melyben természet elleni bűn fehér és színes bőrű egyesülése. Milyen időszerűen-ismerősen hangzik erről Brabantio vádja: A természet törvénye ellen; itt a (Pokol furfangos praktikáira) (kell gyanakodnunk. Lehet-e ilyen gondolatokat hordozó művet nem-aktuáü- san játszani s nem kötelezi-e a ma rendezőit, színészeit is aláhúzni, hangsúlyossá tenni mindazt ami időszerűen élő és ható probléma huszadik századi társadalmunkban is. Így csillapul szinte másodlagossá az othelioi féltékenységkomplexus, s válik lényeggé a műben a hatalmi törtetés. Valójában ehhez eszköz a féltékenység-intrika, a jágói magatartás és a faji külömbség- téteL Ezekkel együtt szemlélhetjük teljességében az Othel- lot, csak ezekkel együttesen helytálló a mű egyik magyar értékelőjének összegezése, hogy* „Az Otheilot a megcsalt bizalom, a tőrbe ejtett nemes gya- nutlanság halhatatlan tragédiája”, hogy: „A gonosz Jago ármánykodása azért tudja végzetes féltékenységbe sodorni a színes bőrű hadvezért, mert Othello, Desdemona szerelmében a világba s az emberi tisztaságba vetett bizalmának zálogát látta.” Csaknem egy- és háromnegyed évszázada játsszák magyar színpadon az Otheilot. Nem méltányolható kellő módon sem a vállalkozás bávészi eredmény, melyet az Állami Déryné Színház előadása jelent. A vállalkozóknak amellett, hogy nagy elődök emléke nyomán kellett helytállniuk, meg kellett teremteniük az Othello falusi játszásának lehetőségeit is. Szalai Vilmos, az előadás rendezője a legjobb hagyományokat magába olvasztó, gondos és sokrétű elemzéssel formálta „időszerűvé” a művet, anélkül, hogy erőltetettnek, erőszakoltnak hatna. A színpadi feltételek korlátosságát a díszletikép és a szereplők mozgatásának leegyszerűsítésével úgy veszi tekintetbe, hogy általa a színpadi dikciók szövevénye betékinthetőbbé és könnyebben értelmezhetővé lesz. Ez utóbbi törekvésében jó segítséget kapott a rendező a szereplő együttestől is. Közülük kiváltképpen kettőtől, az Otheilot személyesítő Bodó Györgytől és a Jago alakját formáló Borhy Gergelytől. Bodó fizikai és művészi alkatilag egyaránt impozáns egyéniség különösen szerelmi érzülete őszinteségében és melegségében fedi nagyon pontosan szerepét. Amiben némileg adósunknak érezzük, az a vako-keménysége volna, hogy ez az Othello kissé lágy anyagból gyúródott. Jágó sokrétű álarcosságának indítékát és értelmét Borhy Gergiely szövegvitelében mindvégig követni lehet, semmi félreértelmezhetwt nem hagy a figura jellemét illetően. Ugyanígy tisztán formáltak és hiánytalannak éreztük Lukács József játékában Cassio alakját. Művészileg tömör alkatot teremtett Brabantio szenátorban a kitűnő Fenyvessi Balázs. a velencei dogét Tassl Béla érett eszközökkel tette méltóságteljessé. A tragédia női főalakját Kassai Ilona, a színház Kos- suth-díjasa lírai árnyaltsággal, szenvedélyes asszonysággal formálta meg. Desdemona sorsának beteljesedése az előadás csúcsait teremtik játékában. Jago feleségét, Emíliát, Kovács Mária drámai vivőereje teljesítette élményszerűvé. Tetszett Bodó Judit Biancája és a kis- sefbb feladatokban Tímár Róbert. Honffy József, Komlós Róbert, Szalay Károly, Rajna Mihály, Tapasztó János éa Jámbor Zoltán is. A díszlettervezés Cselényi József, a jelmez Rimanóczy Yvonne képességeit dicséri. Barna Tibor
