Nógrád, 1966. november (22. évfolyam, 259-283. szám)
1966-11-27 / 281. szám
1966. november 27. va«rienat> NÖG R H D 7 — Vasárnapi levél A NÉMA CSENGŐKRŐL A város emelkedő, új lakónegyedében, az egyik bérházban hetek óta némák az ajtócsengők. Eleinte mindenki úgy vélte: egyedi, lokális hibáról van szó, később rájöttek: a csengő az egész épületben hallgat. Vártak néhány napot türelemmel a lakók, majdcsak intézkedik a házfelügyelő, de nem. Nem, mert nem egyszerű hibásodásról van szó. A szerelők, akiket a házkezelőség kiküldött, azt konstatálták: semmi javítani valójuk nincs, a szó szoros értelmében nincs mit megjavítani. Az óraszekrényből ugyanis az egész elektromossági berendezést ellopták. Ügy mondják, bonyolult készülék volt és mégis, szőrén-szálán eltűnt — mégpedig szakértő módon szerelték le. i Ez az, amiért hallgatnak a csengők. A hallgatás ténye panasz formájában már szerkesztőségünkhöz is eljutott s nincs mit tenni, beszélni kell róla. Ha nem is arról, ami a lakók panaszát illeti — bár az sem elvetendő az orvoslás érdekében — de ezúttal mégis abból a meggondolásból inkább: nem volna-e szükséges éberebb figyelmet fordítanunk végre azokra az értékekre, melyeket kemény áldozatok árán létrehozunk? A városépítés nagy munkájában, buzgalmában kétségkívül olyan produktumok nőnek fel kezeink nyomán, melyek a szocialista életforma méltó kereteit teremtik meg a legkülönfélébb rendeltetésekkel. Kórház, iskolák, lakónegyedek, hivatali intézmények újulnak meg igényeink és szükségleteink szerint s büszkén — és jogos büszkeséggel — mutatjuk ezeket a hozzánk látogatóknak, vendégeinknek. Rettenetesen lehangoló viszont, hogy mindazok az értékek, melyeket oly szívesen emlegetünk fel eredményeink között, mennyire közömbössé válnak egyszeriben, ha csak a legcsekélyebb egyéni kényelmetlenséget»jelenti vigyá- zásuk. A társadalmi tulajdon védelme valahogyan még távolról sem azonos fogalom a szűkösebb egyéni tulajdon érdekvédelmével. Ez mutatja, mennyire messze vagyunk még tudatban, a gondolkodás, a magatartás tartalmi fejlődésében azoktól a kívánalmaktól, melyek a szocialista társadalom egyéni és közgondolkodását jellemzik. Mind teljesebbé váló szocialista keretek között élünk — avult és mind tarthatatlanabbá váló társadalmi normák szerint, amelyek sehogyan nem illenek az új környezetbe. Emeletes házakban földszintes szemléletmóddal tekintgetünk magunk körül — vélekedünk. Legfeljebb arra telik megjegyzésünk: miért nem vigyáz a házmester, az ő dolga, hogy vigyázzon, — azért felügyelő, hogy ügyeljen. S hasonló kétségtelen igazságokra, de amik így, mégiscsak féligazságok. Jelen társadalmi berendezkedésünkben egyőnknek sem lehet közömbös: miért nem szól a csengő, akár hivatalos őrei vagyunk a társadalmi értékeknek, akár nem — „csupán” élvezői. Életmódunk, gondolkodásunk és magatartásunk soksok jellemzőjében még földszintes az emeletessé növekedő városban. S nagy baj, ha a fejlődés külső méreteivel belső növekedésben nem tudunk, vagy kényelmességből, korábbi életformánk beidegzettségéböl, megszokásából nem akarunk lépést tartani. Ezért nem az a lényeg most, szól-e a csengő, vagy sem a Pécskő utca egyik épületének ajtajain, hanem az: miért nem szól; az okozatot milyen okozó váltotta ki. Ez esetben egy bűnös cselekmény, a közösség kárára, mely az egyénnek sem közömbös. És mégis, hogy megeshetett, szinte a szemünk láttára történhetett — azért kivetjük nyakunkból a felelősséget. Kényelmesen leegyszerűsítjük a házfelügyelő dolgává. És más ügyekben is hasonlóan: az éjjeliőr dolgává, a rendőr dolgává, a közhatóság dolgává. Pedig a társadalom kártevőinek gátlástalanságát az egyéni és a társadalmi érdekekben azonosan érvényesülő fékkel állíthatjuk meg. Azt gyanítom, bérházat rakhatnánk azokból az értékekből, anyagokból, melyeket az évek során, városépítő fáradozásaink közepette, gyakran szinte alig leplezetten, szemérmetlen és kihívó vakmerőséggel, a szemünk láttára hordtak szét. A közös értékek dézs- málóihoz a legritkábban akadt szavunk. Ne csodáljuk hát, ha immár addig merészkedik némelyik, hogy kész alkotásainkat kezdi most már ki és károsítja mindenben, ahol lehet és alkalmat ad rá bűnös közömbösségünk. De miért csak a társadalmi értékekben vagyunk ilyen „nagyvonalúan" érdektelenek? Mért tudunk házat összecsődítő patáliát csapni, ha egy porrongyunk, seprőnk eltűnik az ajtó elöl, s mért nem hallatunk egyetlen kérdő, felelősségrevonő szót sem, ha akár a lépcsőket szedik ki a talpunk alól? ... Persze, a társadalmi felelősség piszkálgatásával nem a ■ másik oldalt szándékom tehermentesíteni, kivonni a felelősség, alól. A házfelügyelő ezután is azért van, hogy felügyeljen a rábízottakra, a rendészet, hogy őrködjék, s hasonlóképpen az éjjeliőr, vagy a közhatóság, teljes felelősséggel vigyázni hivatott. Mindezek azonban, összességükben is csak az emberek társadalmi éberségével lehetnek eredményesek, képviselhetnek és teremthetnek biztonságot, azokkal szemben, akik az egyéni és a közjavakat nem hajlandók tiszteletben tartani. Nem tudom, a csengőügynek milyen fejleményei vannak. Illetve a házkezelőségtől mindössze azt: a lopásnak nincs hatósági folytatása, mert az okozott kár nem haladja meg az ötven forintot: a feljelentést az ismeretlen tettes, vagy tettesek ellen nem lehet megtenni. De hány és hány ötven forintnak hunyunk ilyen értelmezés alapján szemet!? Ezért fokozott hát mindnyájunk felelőssége az éberebb vigyázásban. Ha ott tartunk majd, hogy vállaljuk a közös értékekre való közös figyelmet — nem hallgatnak el a csengőink. Barna Tibor A harmonikus festő Iványi Ödön kiállítása alkalmából ötvenedik évéhez közeledve gyarázat. nélkül szembetűnik: mai magyar valóságunkból el- igénytelenségét jelenti, sok- most mutatkozott be első na- Iványi Ödön festészete való- lesett szatíráját sem írhatta kalta inkább azt a példás gybbb önálló kiállításával Ivá- sággal megifjodott a közeli volna meg Kafka világának arányérzéket, amellyel ponto- nyi Ödön festőművész a salgó- évek alatt. ismerete nélkül, jóllehet egyé- san tudja: mit hogyan szatarjáni kiállító helyiségben. Gazdagodás témában, a szí- niségük, irodalmi ízlésük nem bad és lehet, mi az, ami már Ebből a tényből mindjárt nem nek oldottá válása, a spekt- említhető egy égtájon. E pél- árt a műnek. Ez az arányéregy jellemzője megállapítható rum színeivel sokrétűen élés. da is bizonyítja, gondolom, zék. a nemesen egyszerű esz- Iványi Ödön egyéniségének, mindez eredményezte, hogy hogy Iványi Ödön. a festő közök használata nem csupán művészetének. Iványi Salgó- egyéni világot ismerünk fel a tudja, mi minden van a kor abban nyilvánul meg, hogy tarjánban mutatkozott be a kiállító termekben. Iványi képzőművészeti világában, nem csinálja azokat a gyakran legutolsó három év.ben alko- egyénileg látott saját világát. Tudja, ám ő Iványi Ödön akar rajzrejtvénynek tűnő bonyolított közel félszáz olajfestmé- mely ennek a nógrádi világ- lenni, Salgótarjánban, a maga tásokat, melyek oly divatosak: nyével, három tucatnyi akva- nak a mása, ám — tegyük módján, a neki megadott mó- magukról bizonyos lelki bohozzá — művészi mása. S ez dón és tehetséggel akarja el- nyolultságot hirdető fiatalok- a jó. Iványi fessen fáradt, öreg mondani: ez a világ alapjá- földtúrókat, hálóhúzókat, ma- ban szép, harmonikus, és az gára maradt asszonyt, vagy ilyen harmóniákkal teljes virelljével, és — nem Budapes ten. Pedig ha gyűjteményének művészi súlyát tekintjük, festői eredményeit tesszük mérlegre, a hasonló korú művé- barnára sült aktokat, sohasem lágban lehetséges ember mód enged a fényképszerűség, a széknek kijáró fővárosi kiállító termek egyikében is falra akaszthatta volna java mostani termését. Ha... ha Iványi Ödön legalább annyi energiát fordít önmaga érvényesítésére, a művészi alkotások megfelelő publikálásához ma is szükséges „szervező munka” végzésére, mint mondjuk az alkotásra. Ám Iványi inkább alkotott, és Salgótarjánban állított ki, mert szíve szerint való ez a közösség, amelyben él s melynek gondjai, tennivalói között naponta végzi nem kis felelősségű könyvtárvezetői munkáját. Pontosan tudja Iványi, hogy Hippi Rónai Kaposvárott, Egry _ a Balaton partján, vagy Nagy Imre a Maros magyar autonóm tarto- mányban is az a festő, aki, és Iványi Ödön Salgótarján éltető közegében lesz — vagy nem lesz — a festő Iványi. Ez a magatartás, s pontos helyismeret, önmérlegelés erőinek a legfontosabb célra összpontosítását mutatja: jó műveket kell alkotni, s.azok Salgótarjánban is olyanok, hogy oda kell menni látásukra, mert érdemes. Ahogy e sorok írója is ezért utazott ide ...' Iványi Ödön mostani tárlata azokat is meglepi, akik többé kevésbé ismerték Iványi régebbi piktúráját. Festői világa megszínesedett, mozgalmassá vált, elevenné ifjodott, a Nógrádban is elevenen lüktető élet mozgalmasságának érzetét támasztja a nézőben. Mintha a korábban megízlelt és megszeretett komoly, majdélni. önarckép. Ahogyan önmagát látja a művész nál. Nála az egyszerű eszközök a biztos rajzolni tudást, a téma és képnagyság művészi A sokat próbált ember arányosítását, a kompozíció klasszikusan felfogott szabályait és mégis újszerűségét, a festői mondanivaló nem kiabáló, de mégsem elnyelt kimondását jelenti. Csak vegyük szemügyre a „Sivárság" címűi új útkeresésnek számítható képét, melyben három elszomo- rítóan sivár falfelületet állít a kompozíció pólusaiba úgy* hogy az elhelyezés asszimet- riájával borzongtat meg minket, és ez a kép mindössze 64x60 centiméter nagyságú. Iványi dehogy kiabálja túl a lényeget, dehogy is élvezi ki a festő a nagy felületet egyazon színnel monotonra be- festés vad és .vadító lehetőségét. Ha egv festőnek elegendő ekkora felületet az érzelmek és gondolatok . feLszikráztatására* az ismeri a festészet, a művészet erejét. De nézzük meg a XX. századi várossá növő Salgótarján nagy építkezései egyikét megörökítő „Pécskő úti építkezés” című vásznát, ezen sem a mai építkezésekben nyíltan adódó mértani formák megrögzítését tekinti festői feladatának, hanem a nagy falfelületet körülfogó, nyüzsgő világ kifejezésével sugallja a nézőnek: ez a táj akkor lesz harmonikus, amikor a félig kész falfelület megtelik az odaköltözött emberek életével. A színek szembeállításával ezt a gondolatot felkelteni: ez a művészet tiszte. Három év piktúrája a kiállításon jelzi: Iványi Ödön lankadatlan tempóban dolgozik. rossz propagátorok által a vágya tükröződik ebben a fesszocialista realizmus nyakába tészetben a békességre? A varrt naturalizmus kísértései- nyugodt alkotó munkára? Le- Kerens megküzd! alüfeieí nőm tnmnp nek. De a nógrádi (és emberi) hetséges. Ám melyikünk nem . . . . k ® J a nem komor, sötét tonusu, nyu- vij^„ festAj megragadásának a váevik erre? zés megvalosulasat. A i“* vágya mSóvJ^t a manap- g> ?°k és f°uach,e I™7 ság oly divatos festői-grafiku- A kubizmus egyik atyjaként tat.ia. számos előtanulmányt si idegeskedéstől is. Az ide- indult és nemesen szép alko- veSez az olajba festes ges korunkban divatos ideges tások életrehozójává egysze- festők közt a nyugodt és szép rűsödött Braque írta egy he- festészet híve, ám vak. aki lyen: „Az egyszerű eszközök godalmas, sötét erőket fékező mély színeit elfeledte volna. Igaz, láthatjuk a kiállításon egyik legemlékezetesebb „sötét” képét, a 65-ben festett „Esti Tarján”-1, a két égetett technikával készült nőfejét, az fcBtészetét XIX századinak „Elhagyatva es az „Asszony es az szűkszavúságában is monumentális és klasszikusan nemes portréja. Ám csak tegyük ezek mellé az olyan új alkotásokat, mint a „Vásár", a „Karám", a „Hálóhúzók” vagy a „Pécskő úti építkezés" nagv vásznainak üde, nyílt egű. friss levegőjű, az élet erejét belülről kisugárzó világát, maelőtt. Napi munkája nem is akármilyen elvégzése mellett ere_ ____ ________ jét a művészetnek szenteli. h asználata gyakran varázst és Mert úgy tűnik: Iványi pontovéii. Nemcsak Rudnay, Egry, Szőnyi iskolájának tanultsága érződik képei mögött, de a néző tudhatja: a mai olaszok vagy Picasso emléke is ott van a festő agyának emléktárában. S ez így van rendjén. Hogy irodalmi példával erőt kölcsönöz a műnek, eszközök kibővítése a művészet dekadenciájához vezet." A sokat megélt Braque-nak e mondata Iványi korábbi művei fényképmásolatainak nézegetése közben jutott eszembe, s mennyivel inkább áll a Az san tudja, hogy most van abban az alkotói periódusban* amikor ismeri művészete területét, megtalálta saját eszközeit, formanyelvét és azt a világot, külső és belső törvényszerűségeit megismervén* amit ki akar fejezni. Nem véletlenül fokozott mostaná... , maira ez. Az egyszerű festői éljék: például Szeberenyi Le- eszközök használata Iványínál ban alkotó munkájának tem- hel „Jeromos, a kőfejű” című sohasem a leegyszerűsítés pója. És innen érthető jórészt. miért színesedett, izmosodott meg piktúrája, nőtt meg a jelentősége is. Üjabb öt-hat nagy alkotását szívesen látnék országos tárlat képzőművészeti „viadalán” is Minden bizonynyal az elkövetkező évek nem egy kellemes meglepetését fogja szerezni Iványi a képzőművészet barátai között. Ehhez megvan ereje, ám legyen meg a kitartása is. Meglelt festői világa minél határozottabb és minél elmélyültebb kifejezését adja. Ha szabad a kívülállónak egy alkotó művészt valamire kérnie, akkor csak annyit: őrizze meg azt a végsőkig kitartó türelmet és hitet, mellyel például az „Esti Tarján” klasszikusan egyszerű és nemesen korszerű megformálásához segítette, és aminek hiányát a „Vásár” emlékezetes bal oldalának megalkotása mellett a jobb oldali rész megformálásában érezni lehet. Mert csupáncsak ezen múlik, hogy Iványi Ödön ■"estészete — a most látott 87 műalkotás megtekintésekor ialakult meggyőződés mondatja ezt — arra a megillető 'rádusra emeltessék, amit tehetsége. eddigi munkálkodása nyomán minden bizonoval megérdemel. Varga Táriatrészlet Iványi Ödön első ónálló ki almásáról
