Nógrád, 1966. november (22. évfolyam, 259-283. szám)

1966-11-16 / 271. szám

4 WŐGRAD t®w. nóvemfíer Tfi. werde Möizöníjűk su nyolcvanéves Miiamicli elvtársat Dr. Münnich Ferenc elvtárs nyolcvanéves. Páratlanul gaz­dag életút, forradalmi tettek egész során át érkezett el az évfordulóhoz. Gazdag élete elüt a sablonoktól. Maga val­lotta egy beszélgetés alkalmá­val, hogy őt nem életének mostoha volta, nem a nél­külözések, hanem a tudomá­nyos meggyőződés tette forra­dalmárrá. Tokajhegyalján töltötte fia­tal éveit, s mivel ott nem volt munkásmozgalom, nehéz volt politikailag tájékozódnia, de voltak jó könyvek, a sza­badságharcokról, a francia forradalomról, s ezek felgyúj­tották az igazság, s a sza­badság iránt nagyon is fo­gékony képzeletét. A társa­dalmi renddel szemben érzett elégedetlensége az ifjú éveik­ben csupán néhány szilaj ki­törésre szorítkozott. Például a Tiszába dobta a szolgabírót, amikor az egy idős embert pofomvágott. A társadalmi gondok mélyét az első világ­háború poklában ismerte meg. Századiparancsnok volt, ipari munkások szolgáltak a keze alatt. S bármilyen főbenjá­ró bűnnek is számított ez akkor, mint fiatal tiszt, osz­tozott katonái elégedetlensé­gében. Első nagy forradalmi isko­lája a Nagy Októberi Szocia­lista Forradalom volt, mely orosz hadifogságban érte. Ez a gigászi történelmi fordulat új irányt szabott az ó életé­nek is. Igazságot, jogokat ke­reső ember lévén, a forra­dalom pártjára állt, Lenin fegyveres katonája lett. Már az első napokban, hadifogoly társaival forradalmi csoportot elakított a rend fenntartásá­ra, a forradalom védelmére. Harcolt a forradalomért, és tanulta Lenin igazságait A többiekkel együtt abban az időben ismerte meg a tomszki bolsevikok és Kun Béla se­gítségével a forradalom marxi—lenini elméletét, és ennek hatására aktív tagja lett a párt bolsevik szárnyának. A tomszki internacionalisták mondták ki a magyar hadi­foglyok közül először, hogy nem elég a rokonszenv, a forradalmat fegyverrel kell tá­mogatni, Münnich elvtárs ott is volt mindenütt, ahol a harcok neheze dúlt. Amikor a szibériai vasút­vonal a fehérek kezébe ke­rült, Tomszk helyzete tart­hatatlanná vált. A magyar internacionalisták egy csoport­ja Münnich elvtárs javasla­tára elhatározta, hogy a nagy szibériai folyókon nyugatra hajóznak és csatlakoznak az Uraiban harcoló Vörös Had­sereghez. Tanácsára két folya­mi hajót hadihajóvá alakítot­tak át, megrakták harmincöt géppuskával, és két tábori ágyút is kerítettek. A rögtön­zött flotta Münnich elvtárs parancsnoksága alatt elindult az Oh széles vizén, a zajló jégtáblák között, a tengerré szélesült kiöntéseken. A szi­bériai folyókon nem volt ná­luk szervezettebb erő, az el­lenség sehol nem mert szem­befordulni velük. A tobolszki ellenforradalmárokat is meg­hátrálásra kényszerítették. Eb­ben a kalandos vállalkozás­ban mutatkozott meg először Münnich Ferenc szervezőkész­sége, rendíthetetlen bátorsága. Az uráli front Volt a kö­vetkező állomás. Egy erős egy­ség Münnich Ferenc parancs­noksága alatt egész frontsza­kaszt védelmezett. Ekkor már híre járt a magyar forradal­már katonai talentumának, veze'.őkészségének is. 1918 nyarán nagy harcokba keve­redtek, Kun Béla is hozzá­juk érkezett egy századnyi erősítéssel, s velük együtt, egy sorban vett részt a si­keres támadásban. A súlyos hősi harcokban tovább erősö­dött Kun Béla és Münnich Fere::" barátsága, szoros elv­társi kapcsolata. 191R novemberében Moszk­vába hívták Münnich elvtár­sat. Az volt a parancs, hogy egy csoporttal azonnal indul­jon haza, forradalmi munká­ra. A csoport útja tele volt izgalmakkal. Münnich elvtárs, mint Karl Reiter osztrák ál­lampolgár, a Vöröskereszt megbízottja utazott. Rajta kí­vül a csoport egyik tagja sem beszélt németül, s ebből szám­talan bonyodalom keletkezett Lavocsnéban, az akkori határ­állomáson basáskodó tisztek fel akarták tartóztatni őket. Münnich Ferenc vitába szállt egyikükkel, s végül jókora pofonnal tanította mórasre a pöffeszkedő tisztecskétl Fel­hívására a foglyok már ro­hamra készülődtek, mire a megrémült tisztek gyorsan to­vábbindították a szerelvényt. Tetteinek sora ma már a történelem szerves része. Részt vett a Kommunisták Ma­gyarországi Pártjának megala­kításában, szervezte a Vörös Hadsereget, a vörös őrséget, mint parancsnok, majd mint politikai biztos, fegyveresen szolgált a harc élvonalában. Izig-vérig forradalmár volt. és katona. Soha nem alkudott az ellenséggel. A Tanácsköztársaság leveré­se sem rettentette meg, Kár­pátalján partizánosztagot szer­vezett, majd 1920-ban Ber­linben mint a márciusi akció katonai bizottságának tagja, a fegyveres forradalom tüzet élesztgette. Letartóztatták, és kiutasították Németországból. A Szovjetunió lett új hazája, ahol tizennégy éven át az ásványolajiparban dolgozott, különböző beosztásban. Szer­vezőkészsége, műveltsége, szé­les látóköre a gazdasági mun­kában is nagy tekintélyt szer­zett neki. 1936-ban ismét fegyverben. A kipróbált katona Spanyol- ország véráztatta földjén a szabadságért fogott újra fegy­vert. Két és fél évet töltött a tűzvonalban, harci tapasz­talatainak sok bajtársa az életét köszönhette. Mikor a spanyol nép sorsa megpecsé­telődött, Münnich elvtárs Franciaországba került, ahol két éven át koncentrációs tá­borban szenvedett. Amikor az idegenlégióba akarták kény­szeríteni, így felelt kínzóinak: — Az arabokkal nincs sem­mi vitás ügyem. De ha meg­ígérik, hogy Hitler ellen har­colhatok, rendelkezzenek ve­lem. A franciák valósággal fel­lélegeztek, amikor a szovjet kormány intézkedése folytán a „veszedelmes” fogoly vissza­térhetett a Szovjetunióba. Űjra a fronton, a legádá­zabb ellenség Hitler ellen. Münnich Ferenc először par­tizántábort szervezett, később a sztálingrádi csata pergőtüzé­be került. A legnagyobb üt­közetbe, melyet élete során átélt. Hősi napok voltak, iszo­nyú és mégis felemelő na­pok. Aztán Moszkvába hív­ták, ott volt nagy szükség tapasztalataira. A moszkvai magyar rádió vezetője lett és egy időre véget ért számára j a fegyveres harcok sora. 1945 felejthetetlen dátum. Üjra itthon, a szeretett hazai földön. Pécsi főispán, majd Budapest rendőrfőkapitánya. 1950-től diplomata Finnország­ban, Bulgáriában, Moszkvában, majd Belgrádban. S 1956-ban újra a harcok kellős közepén. Ebben a harc­ban ismét megmutatkozott Münnich Ferenc elvtárs em­beri és forradalmári nagysá­ga. A néphez, a forradalom eszméihez való hűség. A kom­munizmusba vetett hite, a gyűlölet, melyet az ellenség­gel szemben érzett, az elvi szilárdság, melyet eszményeink eltorzítóival szemben mutatott. Mint öt polgárháború, öt sza­badságharc tapasztalt veterán­ja, az ellenség láttán fegyve­rért kiáltott. Az ellenséggel nem alkudozni kell, hanem legyőzni. A megtévedteknek pedig megmutatni a helyes utat, megteremteni a tisztul- tabb, az emberségesebb élet, a nyugodt alkotás lehetőségét. A nagy történelmi tett, a forradalmi munkás-paraszt kormány egyik megalapítója volt. Mint első elnökhelyet­tes, a fegyveres erők minisz­tere, majd mint a Miniszter­tanács elnöke szolgálta a for­radalmat. Ebben a munkában és győztes küzdelemben mu­tatkozott meg teljes nagyságá­ban az az államférfi, aki mint ember, kommunista vezető és forradalmár katona, egyaránt példakép, egyaránt kivívta mindannyiunk tiszteletét. Jelenleg is az MSZMP Po­litikai Bizottságának tagja, nyugalmazott államminiszter. Tavaly november 7-én a Szov­jetunió Legfelsőbb Tanácsa Lenin-renddel tüntette ki. Egész közvéleményünk öröm­mel fogadta ezt a kitüntetést. Jó látni most is a nyolc­vanadik születésnapon, biza­kodónak, jókedvűnek, elége­dettnek. Egész népünk szívből kíván neki erőt és további jó egészséget. Kékesdi Gyula Dr. Münnich Ferenc Hétköznapi szenzációk Otthonok. A művelődés, a kulturális élet szerény fellegvárai a be­ton és a makadám utak sza­lagjaira fűzött településeken, a községekben, a falvakban. Utazás, munka közben gyakran elmegyünk mellet­tük, esténként, ha feléjük visz az utunk, nyugtázzuk, világosak az ablakai, tanul, szórakozik a falu népe. S hányszor megfeledkezünk arról, hogy szinte valameny- nyihez fűződnek derűs, vagy éppen kevésbé derűs történe­tek, amelyeket nem jegyez fel senki, s amelyek az évek múltával a feledésbe merül­nek. Mennyi csendes, hétközna­pi szenzáció veszhet így el. Mennyi leendő dokumentum­mal lesznek szegényebbek így mai településeink. Feljegyeztem egy ilyen mindennapi falusi szenzációt, amelyből bizonyára sokat ta­lálhatnánk Nógrádban is. Valamelyik vasárnapi ki­ránduláson egy épülő műve­lődési ház mellett vitt el utunk. A helybéli építők kö­zölték, már 1930 óta tervezték az építését. Vagy még élőbb­ről. Egyszer a pénz is együtt volt rá. Aztán mégsem lett belőle semmi. Azazhogy lett, közjegyzőségi ház a járási székhelyen. Akkor az volt a fontosabb, arra használták fel a község lakóinak össze­gyűjtögetett filléreit. A mű­velődési hajlék építése ráért. Majd aztán, később arra is sor kerülhet, vélekedtek a fa­lu akkori urai. Több, mint harminc esz­tendő telt el azóta. S ez év­ben elkészül az otthon. Az egykori közbirtokossági ház helyére épül. Az „előd” vá­lyogfalai mag látszottak itt- ott az erős, büszke téglafa­lak szomszédságában. Sok mindenről beszélhetnének a roskatag falak. Amíg a se­rény kezek azokat is le nem bontják majd. Társadalmi munkában. Mint ahogyan il­lik. Hiszen valamikor a köz­birtokossági ház is úgy épült. Ki tudja már, honnan hord­ták a vályogot 120 évvel ez­előtt a déd-, illetve az ük­apák erre a helyre. De hord­ták és építették maguk, mert szükség volt a sertéspásztor­ra, aki csak úgy jött a falu­ba, ha „lakást” is adnak ne­ki. A lakás kétablakos, zsúp- fedeles épületté sikeredett akkor, s több mint egy év­századon keresztül dacolt a széllel, viharral. 1966-ban bontották le a ki- szesek. A falu apraja-nagyja ott volt az ünnepélyes pilla­natban. Meg később is. A helybéliek körülbelül 150 ezer forint értékű társadalmi munkát végeztek a művelő­dési otthon építésénél. Az „öregebbek” is. Bontakozik a kép. Hatal­mas színházterem, olvasóte­rem, klub, könyvtárhelyiség, pénztár, ruhatár, büfé, orvosi rendelő nyer elhelyezést az otthonban. Elkészülése után a mozielőadásokat is itt tartják majd, hetenként két alka­lommal. Az új otthon, így emlege­tik a faluban. Felcsillan az emberek szeme ha róla be­szélnek. Baranyai Jánosnak. Takács Károlynak, Csonka Gergelynek, Kerekes János­nak és a többieknek. A helyi tsz műhelybrigádja, így is­merik a négy öreg mestert a faluban. Ott fúrnak-faragnak a templom melletti műhely­ben napra nap. Bőven van munkájuk. — Alig győzzük — húzza ki magát Baranyai János, a vezető. Ö valóban mester­asztalos. Igaz, a többiek is így tartják számon, ha nincs is mesterlevelük. — Nem csak az teszi a mestert. Kezében megáll a szeker- ce. Kerekes, Csonka Takács is abbahagyják kicsit a mun­kát. — Szóval, az otthon — vil­lan a többiekre Baranyai szeme. — Hát sokat dolgoz­tunk mi azon. Elvégre a mi­enk lesz. — Meg a fiadé — szól köz­be Kerekes. Nincs sok mondanivaló­juk róla. Sok még a munka vele. Tegnap például a bel­ső töltést csinálták. A színpa­dot töltötték utoljára. Dédapjuk valamikor ugyan­így szorgoskodhatott a ser­téspásztor házának építése­kor. 120 évvel később a mű­velődési otthon is elkészül a községben. Ma ezt tartják szükségesnek a dédunokák. X. E. Műszaki átadás a Tűzhelygyárban Virágkiállítás és vásár Virágbemutató t és vásárt rendez a salgótarjáni kertészet november második felében a piaci virágüzletben. A virág- kedvelők örömére nagy a vá­laszték a szebbnél- szebb szoba- növényekben. Különösen szép vízipálmákat mutatnak be, s nagy érdeklődésre tart számot a modern központi fűtésű la­kások dísze a Peperomia, So­kan vásároltak már a száraz­ságtűrő, rendkívül hálás szo­banövényből, a Sansepieria zeylonicából. A városi kertészet kezdemé­nyezésére példamutató, s ta­lálkozik a virágot kedvelő emberek egyetértésével. A vá­ros lakóinak virágkultuszát bizonyltja, hogy az idén re­kordárusítást bonyolítottak le virágból a salgótarjáni piacon. A közelgő tél azonban véget vet a virágpompának. Hiány­zik a lakásokból a vágott vi­rág. Ezt a hiányt szeretnék a kertészek pótolni a lakások stílusához jól illő cserepes dísznövények biztosításával. November tizenötödikével megkezdődött a ZIM Salgótar­jáni Gyáregységében az új gáztűzhely-üzem műszaki át­adása. Ezzel befejezettnek te­kinthető e jelentős beruházás kivitelezése, amely lényegé­ben ez év tavasizán kezdődött, s amelynek köszönhetően már eddig is megkétszerezték a gáztűzhely napi termelését. Az örömteli esemény alkalmat adott a gyors számvetésre; a Tűzhelygyár dolgozói mennyit teljesítettek abból, amit a pártkongresszus tiszteletére felajánlottak. A kollektíva legjelentősebb elhatározása, az volt, hogy a tervezetthez képest több gáz­készüléket állítanak elő. Az esztendő elején ezernyolcszáz­zal többet vállaltak, majd a második félévben ezt megte­tézték kél ezerkétszázzal. El­mondható, hogy a gyáregység — minden nehézség, problé­ma ellenére — jól halad az ígéret valóra váltása felé. I? hónap közepéig, az időará­nyos terven felül már több, mint ezerhatszág gáztűzhely készült eh Van- persze még gond elég. Indokolatlanul magas a beteg­létszám. Az öntöde csak az utóbbi napokban kezd kilábal­ni a hónapokig tartó válság­ból — amelyet szintén a nagy­mérvű hiányzások idézteik elő. Akadozott és még mindig nem zökkenőmentes a lemez- alkatrészeikkel való ellátás. Várható azonban, hogy a kö­zeli jövőre ez utóbbi is meg­oldódik: mind a sajtoló, mind a leszabó-részleg műszaki ve­zetésének megerősítéséről gon­doskodtak, s ennek rövidesen éreztetnie kell a hatását. S ha ez így történik, a frissen átadott szerelde szocialista brigádjai képesek lesznek a célul kitűzött napi kétszáz- negyven gáztűzhely túlszár­nyalására is. Befejezték a kukorica törését a termelőszövetkezetek a tari keverő-üzem körzetében. A nagy munka most a keverő-üz-m mellett működő szárítóban folyik. A morzsolt és a szá­rított kukoricát innen azonnal keverőbe vis-!k ah«! a gazdaságok megbánják a különböző tápokat (Foto: Koppány György)

Next

/
Oldalképek
Tartalom