Nógrád, 1966. november (22. évfolyam, 259-283. szám)

1966-11-20 / 275. szám

1966. november ?0 vas-’msp. NÓG R A D 3 A párt ^aKiliiKá^iníebyidíímíiiak néhány kérdése megyénkben írta: Jedlicska Gyula A z utóbbi időben, különösen a Központi Bizottságnak a gazda­ság-irányításáról hozott határo­zata óta, megyénkben is élénk eszmecsere folyik a párt gazdasági munká­járól. A IX. kongresszusra való felkészülés során a párttagság nagy része nyilvánította véleményét az elmúlt négy évben folytatott gazdaságszervező munkánkról. A pártbizott­ságok is mélyen értékelték gazdasági tevé­kenységünk tartalmát, és alapos kritika tár­gyává tették az utóbbi évek néhány jelen­ségét. Pártunk VII. kongresszusa után a párt­tagság körében eldőlt az a kérdés, hogyan kell értelmezni a szocializmus építése során a párt vezető szerepét a gazdaságban. Az­előtt a vita a „tiszta pártmunka” és a „tisz­ta gazdasági munka” felfogása körül folyt. Az előbbi nézet szerint a párt „a politikával“ foglalkozzon, de ne szóljon bele a techni­kai forradalom során egyre bonyolultabbá váló gazdasági kérdésekbe. A másik koncep­ció viszont abból indult ki, hogy az illetékes alapszervezeteknek, vagy pártszervezetek­nek minden gazdasági döntéshez véleményt kell nyilvánítaniuk. Az utóbbi felfogás jegyében 1961-ben és 1962-ben a pártszervek mellett egy sereg új bizottság alakult (műszaki fejlesztési bizott­ság, bérkérdésekkel, normával foglalkozó bi­zottság stb.) amelyek egy sor gazdasági elem­zést végeztek: a veszteségidőkről, a norma­kérdésekről, a kapacitás kihasználásáról *st.b. E vizsgálatok általában hasznosak voltak, de túllépték a párt feladatkörét Már akkor fel­merült az a vélemény, hogy ezeknek a kér­déseknek a vizsgálata és elemzése nagyrészt gazdasági feladat, s a pártszervezetek szere­pe ebben nem lehet más, mint az ösztönzés és az ellenőrzés. Pártunk VIII. kongresszusa után a párt gazdaságszervező munkája nagyrészt a he­lyére került. A pártszervek ettől kezdve csu­pán a gazdasági élet fő kérdéseivel foglal­koztak, ezekkel azonban egyre nagyobb hoz­záértéssel. A Központi Bizottság 1964 és 1965 decem­beri határozatainak végrehajtása során a párt gazdaságszervező tevékenysége új ele­mekkel bővült. A decemberi határozatok kie­melték fejlődésünk legfontosabb kérdéseit A pártmunkában valójában akkor kerültek s figyelem homlokterébe olyan, elvileg nerr. új, de a gyakorlatban addig nem eléggé meg­vizsgált kérdések, mint a termelés hatékony­sága, a termékek minősége, a technológiai fejlesztés problémái, az exporttermelés gaz­daságos növelése, a jövedelmezőség, a nye­reség stb. Pártszervezeteink felkarolták és segítették például gyárainkban az úgynevezett „minő­ségi mozgalmat”. E mozgalom lényege, hogj olcsóbban és jobb minőségű árut termeljünk. A feladat eddig is ismert volt; a „jobb mi­nőségű árut a lakosságnak” jelszó azonban most már azt a követelményt is magába fog­lalja, hogy — közgazdaságilag mondva — növeljük az áruk használati értékét, hiszen nem elég megtermelni az árut, el is kell adni. Rögtön felmerült azonban az a nézet is, hogy a használati érték növekedésével az ér­tékesítés árösszegét is növelni kell. Pedig e kettőnek az esetek egy részében nem kell feltétlenül együtt járnia. A minőségi mozga­lom keretében felszínre kerültek olyan, meg­oldásra váró ellentmondások is, mint ami­lyenek a bérezés és a minőségi munka, a szakképzettség adott színvonala és a minő­ségi követelmények. között állanak fenn. Ha­sonló problémaként merült fel az üzemi szer­vezettség és a minőség kapcsolata, valamint a dolgozók öntudatának színvonala és a mi­nőség "’’szefüggése is. U m j tapasztalatokat adott a Központi Bizottság 1964 decemberi határo­zata után az exportmozgalom ki- szélesitése is. Megyénkben az utóbbi öt évben csaknem négyszeresére nőtt az export. A számok alapján tehát elégedet­tek lehetünk. Valóban nagy munkát végez­tek üzemeink az exporttermelés növelésében. Ebben része volt annak, hogy megmagyaráz­tuk az embereknek: miért van a népgazda­ságnak szüksége jó minőségű exportárukra E munka során olyan új kérdések kerültek felszínre, mint például az üzemi érdekek és népgazdasági érdekek kapcsolata az export- termelésben, a külkereskedelem és a ter­melők kapcsolatának szorosabbá tétele, az üzem anyagi érdekeltségének és exportter­melésének összefüggése, az exporttermelés le­hetőségei és gazdaságossága. Sőt, olyan, lát­szólag kis kérdések is nagy jelentőséget kap­tak, mint az exportáruk csomagolása, kiké­szítése; ennek a kapacitása ma is igen szűk. A Központi Bizottság határozata alapján exportbizottságok alakultak, s ezeknek majd­nem kétéves tevékenységét igen pozitívan ér­tékelhetjük. Az export-tanácskozásokon, mi­után a munkások nagy része megértette az A cikk teljes terjedelemben a Társadalmi Szem­le 196S. XI. számában jelent meg. Szerkesztősé­günk egy rövidített változatát adja közre. exporttevékenység jelentőségét, most már alulról jövő kezdeményezések és javaslatok tömege indult el. így született meg 1965-ben az a gondolat — a szocialista brigádvezetők vállalása alapján —, hogy üzemeink az éves exporttervet ne az év végére, hanem már december ló-ére teljesítsék, s így az export­ra termelt áruk még az év során jussanak el rendeltetési helyükre. Idén pedig számos üze­münk vállalta, hogy évi exporttervét a IX. pártkongresszus idejére teljesíti. Az utóbbi években éppen ezeknek a kérdé­seknek a tanulmányozása során fejlődött te­rületi pártszervezeteink gazdaságszervező, irányító és ellenőrző szerepe. E cikkben főleg a területi pártszervezetek iparpolitikai tevé­kenységével kívánok foglalkozni, mert a leg­több tapasztalatunk ezen a téren van. A területi pártszervezetek, üzemi pártbi­zottságok gazdasági pártmunkájában még ma is vitás az, hogy milyen mélységig helyes a pártszervezetek operativitása, milyen kérdé­sekben kell csupán elvileg állást foglalniuk, melyek azok a féladatok, amelyeket a Köz­ponti Bizottság határozatai alapján helyileg kell megfogalmazni, milyen új módszerekkel dolgoznak pártszervezeteink. Egyesek néhány kiragadott példa alapján eltúlozzák annak a bírálatát, hogy a pártszervek néha operatí­van is beavatkoznak a gazdasági folyamatba. A túlzott operativitást mi is elvetjük; nem lehet és nem szabad, hogy a párbizottság tit­kára az anyagbeszerző vagy a diszpécser mun­káját végezze. Hogy azonban meddig enged­hető meg az operativitás, azt mindig konk­rétan kell meghatározni. Operativitáson nem azt értjük, hogy a párt- szervek döntsenek konkrét gazdasági kérdé­sekben, hanem azt, hogy a pártszervezet a maga tekintélyével, a vélemények kikérésé­vel, a kölcsönös konzultáció alapján segítsen a legfontosabb gazdasági döntések meghoza­talában. Ha a pártszervezet álláspontja va­lóban a népgazdaság érdekét szolgálja, mű­szakilag és gazdaságilag elfogadható s nincs ellentétben a helyi érdekkel, akkor valószí­nű, hogy minden gazdasági vezető elfogadja. A területi pártszerveknek elsősorban azok­kal a kérdésekkel kell foglalkozniuk, ame­lyeknek közvetve vagy közvetlenül nagy gaz­dasági, társadalmi és politikai kihatásuk van. Néhány ilyen kérdést szeretnék felvázolni. A Nógrád megyei Pártbizottság az utóbbi időben sokat foglalkozik a bányászat kérdéseivel. Az előző években ez a munkánk nagyrészt abban a- törekvésben merült ki, hogy adjunk minél több szenet a nép­gazdaságnak. Ma azonban új helyzet van kialakulóban. A népgazdaság energiamérlegében bekövetkező változás kö­vetkeztében csökken a rosszabb minőségű szenek termelése, s ez elsősorban a nógrádi szénmedence távlati termelését befolyásolja. Ha csupán közgazdasági vagy matematikai módszerekkel dolgoznánk, akkor — egy kis túlzással — azt kellene mondanunk, hogy a népgazdaságnak nincs szüksége a nógrádi szénre, mert a geológiai viszonyok következ­tében romlik a szén kalóriaértéke, magas a széntermelés költségszintje, nagy az állami dotáció. Nekünk azonban arra a kérdésre is választ kell adnunk, hogy mi lesz a több mint százéves bányászattal, a 13 000 bányász- szál, a felnövekvő generációval. Annál is in­kább felelnünk kell erre, mert bányászaink a forradalmi harcokban mindig az élen jár­tak, és napjainkban is ők a szocializmus leg­hűségesebb és legodaadóbb munkásgórdája. A bányászat perspektívája tehát egy se­reg új kérdést vet fel. A problémák egy részét nem tudjuk helyileg megoldani. A megyei pártbizottságnak tehát az a szerepe, hogy közvetítse ezeket az illetékes párt- és kormányszervekhez. Ez azonban nem azt je­lenti, hogy más feladatunk ebben nincs is. Olcsón juthatnánk népszerűséghez, ha olyan álláspontra helyezkednénk, hogy tartsuk a bányászokat akkor is, ha növekszik az állami dotáció, hiszen több évtizedes forradalmi te­vékenységükkel „kiérdemelték ezt”. Mi azonban nem indulhatunk ki ebből. Az egyet­len lehetséges megoldás az, hogy növeljük a bányászat versenyképességét, gazdaságosságát. A területi pártszerveknek az üzemi párt­bizottságoknak nagy szerepük van a gazda­sági kérdések regionális vizsgálatában és irá­nyításában. A népgazdaság ágazati irányítása elkerülhetetlen, de szükségszerűen szűk látó­körűséget is szül ahogyan mi nevezzük: „ke­rítés-szemléletet”. Az üzemek nem dolgozhat­nak egymástól függetlenül, az üzemi kerítés nem választja el az üzemet a várostól, a la­kosságtól. A településfejlesztés, a közlekedés, a közművesítés, az energiaellátás, bizonyos értelemben a szolgáltatás stb. szorosan össze­függ az üzemi élettel, az üzemi termelés fej­lesztésével. Ezen a területen természetesen a tanácsok és az üzemek kapcsolata dominál, de nagy szerepük van a pártszerveknek is, különösen az üzemek közötti kapcsolatok ja­vításában. Olyan kérdések, mint például a munkaerő képzése és elhelyezése, általában a munkaerőmérleg alakulása, a szakemberek képzése és elosztása, az energiaszolgáltatás, a munkásszállítás stb. több üzem relációjában merülnek fel. A pártszerveknek ezeket a kérdéseket figyelemmel kell kísérniük, an­nál is inkább, mert e problémáknak közvet­len politikai jelentőségük is van. A területi pártszerveknek és üzemi párt- bizottságoknak ma nagy szerepük van abban, hogy mind a vezetőket, mind pedig a mun­kásokat megtanítsák a helyes közgazdasági szemléletre. A VII. kongresszus után nálunk bizonyos technikai szemlélet alakult ki: mást sem csináltunk, mint paramétereket vetet­tünk egybe, s mindent az új importgépek be­állításától vártunk. A technika jelentőségé­nek felismerése még nem párosult megfelelő közgazdasági szemlélettel. A megyei pártbi­zottság nemrég megvizsgálta: mit csinálnak a közgazdászok? Kiderült, hogy a mérnöki és a közgazdasági munká külön vágányokon fut; a közgazdászokat nem veszik eléggé igénybe a nagy fejlesztési tervek kidolgozá­sában, nagy részük az úgynevezett funkcio­nális osztályokon ( a bérosztályon, az érté­kesítési osztályokon stb.) dolgozik. Olyan közgondolkozást kell kialakítanunk, amely a termelés kérdéseinek közgazdasági elemzését egyenrangúnak tartja a technikai problémák megoldásával. Ezt a csatát mindenekelőtt a vezetők körében kell megnyernünk. Elsősor­ban azt kell elérnünk, hogy vezető mérnö­keink gyarapítsák közgazdasági ismereteiket. A közgazdasági gondolkodást ^onban a szocialista brigádok, a munkás- törzsgárda körében is el kell ter­jeszteni. Ha meg tudjuk magyaráz­ni a munkásoknak, hogyan lehet­ne olcsóbban, kisebb élő-és holtmunka-rá- fordítással termelni, akkor az eredmény nem marad el. Tudnunk kell szót érteni a mun­kások minden rétegével. Az új gazdasági mechanizmus bevezetésé­nek előkészítése során a közgazdasági kérdé­sek propagandáját elsősorban a pártszervek­nek kell a kezükbe venniük. A .munkások egy része fél az új fogalmaktól; az áruviszonyo­kat és kategóriáit, a piacot, a nyereséget stb. a kapitalista gazdaság jellemző vonásainak tartja, s ma még nincsenek tisztában azzal, hogy ezek a kategóriák a népgazdaság terv­szerű központi irányításával összekapcsolva, a termelőeszközök szocialista tulajdona alap­ján, jól szolgálhatják a szocializmus építését, mi több, csak ezek segítségével gyorsíthatják meg fejlődésünket A területi pártszervezeteknek nagy súlyt kell helyezniük arra, hogy az üzemi vezetés a termelés napi kérdései mellett kellő gon­dot fordítson a fejlesztési, távlati feladatok megoldására. Fel kell lépni az ellen a gya­korlat ellen, hogy aki nem kísérletezik, aki nem vállal kockázatot, annak nem lehet ba­ja, aki tehát nem vállal a termelés napi fela­datainál többet, az a ma vezetője. Az új, növekvő feladatok mind sürgetőb­ben követelik meg a vezetés színvonalának emelését, káderpolitikánk javítását. A párt irányitó munkájának ez az egyik legfonto­sabb területe. A pillanatnyi termelési bajok, az értelmetlen hajrák felszámolását nem szabad közvetlenül összekapcsolni káderpoli­tikai kérdésekkel. Az utóbbi időben például cement és vas hiány volt az építkezéseken, s emiatt ezek lelassultak. Értelmetlenség lenne káderpolitikai kérdést csinálni ebből. A táv­lati gazdasági kérdések megoldása, a fejlesz­tés, a gyártmányszerkezet, a gépesítés, az üzemszervezés stb. alakulása azonban végső fokon összefügg a vezetés színvonalával, ak­tivitásával. kezdeményezőkészségével. Így káderpolitikánk jórészt determinálhatja az üzemek jövőjét, végső fokon a vállalat jöve­delmezőségét, a munkások jövedelmét. Az új gazdasági mechanizmus elé az üzemek káderhelyzetét illetően is nyugodtan nézünk: azok a felső szintű üzemi személycserék, amelyeket az utóbbi években hajtottunk vég­re, többségükben helyesnek bizonyultak. Közismert, hogy Nógrád megye nem volt jól ellátva szakemberekkel. Ezért adta ki né­hány évvel ezelőtt a salgótarjáni pártbizott­ság ezt a jelszót: „Ezer szakembert öt-hat év alatt!” Ezt a célt nagyrészt elértük: öt év alatt a mérnökök száma 40, a techniku­soké 100 százalékkal emelkedett. Ez a mun­ka is sok társadalmi, politikai kérdést vetett fel. Egyesek azt hitték, hogy nem lesz szük­ség a már meglevő szakemberekre, akik a legnehezebb időszakban is helytálltak. A munkások egy része viszont bizalmatlanul fogadta az új szakembereket. „Minek annyi mérnök — mondták —, hiszen a múltban ke­vés mérnökkel is ment a munka”. Emellett sok jogos bírálat is érte a szakembereket, különösen a fiatalokat; ezt azonban helytelen volna valami é-telmiségellenes magatartás­nak tekinteni. Pártszervezeteinknek sikerült megmagyarázniuk, hogy nagy tudású mér­nökök, közgazdászok nélkül a gyárak nem tarthatnak lépést a technikai fejlődéssel, a fiatal szakemberek iránt pedig türelmet kell tanúsítani, hogy néhány év alatt bebizonyít­hassák: az előlegezett bizalom gazdaságilag, az üzemi kollektívát illetően is, meghozta gyümölcsét. Külön politikai kérdés volt azok­nak a régi, politikailag szilárd középkáderek­nek a jövője, akiknek többsége nagy szak­mai tapasztalata mellé a munkaköréhez szük­séges iskolai végzettséget is megszerezte. Volt olyan végletes nézet, hogy ezeknek az idő­sebb elvtársaknak „már lejárt az idejük”. Mi abból indultunk ki, hogy az iskolai vég­zettség nem minden, s az élettapasztalatot nem lehet bizonyítvánnyal pótolni. A közös cél érdekében tehát eggyé kell ötvözni az idősebb és a fiatalabb generációt. A megyében működő pártbizottságok az utóbbi időben a legtöbbet talán a termelés és az ember kapcsolatá­val foglalkoztak. Ma jobban tájé­koztatjuk a munkásokat, több pártnapot tar­tunk belpolitikai és nemzetközi kérdésekről.' Hiba is volna a politikai kérdéseket elha­nyagolni azzal a jelszóval, hogy most min­den erőt a gazdasági kérdésekre kell kon­centrálnunk. Ellenkezőleg: meg vagyunk győ­ződve arról, hogy többet és jobban kell po­litizálnunk, mint eddig, de nem gazdaságszer­vező, irányító és ellenőrző tevékenységünk rovására. Nem helyeseljük a gazdaság és po­litika kérdéseinek merev különválasztását. A gazdasági vezetők egy része kényelmességből helyezkedik erre az álláspontra. ..Mi, gazda­sági vezetők meghozzuk a döntéseket —- mondják —, a pártszervezet és a szakszerve­zet pedig támassza alá politikailag.” Szerin­tünk a gazdasági vezetők ugyanúgy felelősek döntéseik politikai és társadalmi hatásáért, mint ahogyan a politikai vezetők felelősek területük gazdasági tevékenységének fő irá­nyáért. A jó politikai munka csak áttételeken ke- ' resztül és rendszerint csak hosszabb távon érezteti hatását a termelésben. Akik valami direkt kapcsolatot keresnek, azok többnyire tévednek. Nem szabad úgy következtetni, hogy ahol pillanatnyilag jók a gazdasági eredmények, ott feltétlenül jó a politikai te-- vékenység is (és viszont). A gazdasági folya-r matok bonyolultak, nem szabad tehát szimp- lifikálni a politikai és gazdasági munka kap-- csolatát. Ahogy a gazdasági, a műszaki te-; vékenységet nem lehet politikával helyette­síteni, úgy a politikai munkát sem lehet egyszerűen termelési és gazdasági mutatók­kal mérni. A pártszervezetek meg kell hogy találják a gazdaság, a termelés olyan dönti tényezőit, amelyeknek nagy politikai és tár­sadalmi jelentőségük van, nagy figyelmei kell fordítanunk a gazdaság, a termelés olyan szubjektív elemeire, amelyek az egyes embert és a dolgozókat közvetlenül érintik a munkabértől kezdve egészen a munkásod és a vezetők viszonyáig. Ennek a gondolatnak a jegyében foglalko-J zunk mind többet a szocialista brigádokkal. A szocialista brigádmozgalom céljai kiter­jednek a politika, a gazdaság és kultúra szférájára. Ez a mozgalom alkalmas arra, hogy általa is növeljük a pártmunka haté­konyságát Elvetjük azt a koncepciót, hogy a szocialista brigádmozgalom kizárólag a szakszervezetek ügye. A pártszerveknek nem szabad kitérniük a munkásokat foglalkoztató kérdések elöl. Az utóbbi időben például egyre többen vetik fék hogy az üzemeken belül egyenlőtlenül vannak elosztva a munka terhei, hogy a normában dolgozók sokszor nehéz, intenzív fizikai mun­kával is alig keresnek többet, mint a kise­gítő személyzet, amelynek egy része pedig so­kat cselleng. Sürgetik a munkások a lakás­kérdés megoldását, bírálják a lakáselosztás módját. Szóvá teszik a piaci árakat, a mun­kásszállítás visszásságait stb. Pártszervezete­inktől nem azt követeljük, hogy minden bí­rálatnak helyt adjanak, hanem azt, hogy vizsgálják meg ezeket a kérdésfeltevéseket, és intézkedjenek minden jogosan kifogásolt és megoldható dologban. Ha pedig ez túlmegy az ő hatáskörükön, jelezzék a problémákat az illetékes párt, állami és gazdasági fórumok­nak. N incs mód arra, hogy e cikk kereté­ben részletesen foglalkozzam a párt- alapszervezetek gazdaságszervező tevékenységével, de néhány szót mégis szükségesnek tartok elmondani róla. A vita lényege az, hogy milyen gazdasági kér­désekkel és hogyan foglalkozzanak az alap­szervezetek; melyek azok a kérdések, ame­lyekre vonatkozóan határozatokat kell hoz­niuk, és kikre lehetnek kötelezőek a határo­zatok. ■ Továbbá: mi legyen a taggyűlés sze­x-epe, milyenek legyenek a pártmegbízatások, milyen szerepet kapjanak a pártcsoportok, ki kit számoltasson be, s mire terjedjen ki a beszámoltatás. Az új gazdasági mechanizmus a gazdasági egységek önállóságának növekedését, kezde­ményezőkészségük kibontakozását fogja ered­ményezni. Ezzel lényegesen bővülni fog párt- szervezeteink szerepe és hatásköre. Rajtunk áll, hogy mennyire tudunk majd élni ezzel a nagy lehetőséggel. Ezért kell sokoldalúan elemeznünk azokat a módszereket, amelyek beváltak, s elvetnünk az elavultakat. Végső fokon az emberektől függ majd fejlődésünk további üteme, s ezért nagyon fontos, hogy ebben a nagyon jelentős kérdésben is szót értsünk az emberekkel. Tömegpolitikai mun­ka ez a javából, s minden kommunistának kötelessége és hivatása, hogy dolgozzék érte;

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom