Nógrád, 1966. október (22. évfolyam, 233-258. szám)
1966-10-25 / 253. szám
4 MÖGRÁD 1 966. október 25. kedd Színházi esték Bródy és Camus a vasas színjátszók fesztiválján A magyar polgári színjátszásnak az a felfelé ívelő lendülete —. amely a naturalizmus színpadi jelentkezésével a XX. század első évtizedében mutatkozott — szülte Bródy Sándor A tanítónő című drámáját. A dramaturgiai- lag kiforrott műben a naturalizmus kemény, a társadalmi erkölcsi igazságot kereső s kimondó igénye vezette az író tollát, és a vidéki tanítónő alakjában sikerült azt az eszményi hőst megteremtenie, akit .szembeállíthatott kora erkölcsi alacsonyságával. Bródy két befejezést írt a drámához: egy sikerre kacsingató opportunista happy endet — a falu ifjú kéjura feleségül veszi a tanítónőt —. és egy reális, tragikus befejezést — a tanítónő és a földesúr fia közötti örök szakadékra utalót. A polgári kor az előbbivel játszotta, mi az Utóbbival. A magyar színpadokon a felszabadulás óta is sokat játszott dráma sok emlékezetes megjelenítése még csak növelte a Gyöngyösi Félvezető és Gépgyár színjátszóinak felelősségét, amikor feszti váll bemutatójuknak ezt a művet választották. Amint az várható volt. nemes igye- ' kezetük ellenére sem tudtak teljes mértékben megfelelni a dráma diktálta követelményeknek. A rendező — Magyar László — a részletek árnyalt kidolgozásában kitűnőt nyújtott, összességében azonban nem tudta a kor levegőjét megteremtem a színpadon, adós maradt a mű mondanivalójának pátosz nélküli érvényrej úttartásával. „Játszatta” szereplőit, amely az őszinte hang rovására ment. Különösen érvényes ez a megállapítás az ifjú Nagy Istvánt alakító Csekő László játékára. A címszerepben Magyar Lászlóné nem nyújtott rossz tedjesií- ményt, de érzelmileg kicsit egysíkú, olykor erőtlen volt. A leghitelesebb, atmoszférateremtő alakítás Henrich Péter és Fehér János nevéhez fűződik, a főúr, illetve az öreg Nagy szerepében, Ügyesen oldották meg feladatukat a gyerekek, és dicséretet érdemel, hangulatos, korhű díszleteiért és jelmezeiért a tervező. —csongrády— Az Országos Vasas Színjátszó Fesztivál programjában a legnagyobb várakozás kétségkívül Faulkner—Camus: Rekviem egy apácáért című kétrészes színművét előzte meg. Ezt igazolta a vasárnapi bemutató nagyszámú közönsége, amely a József Attila Művelődési Házban egybejött. A bemutató kapcsán felvetődik a kérdés: képes-e öntevékeny művészeti gárda kívánt szinten megbirkózni olyan bonyolult, szövevényes lelki folyamatok átélésével és kivetítésével. ami elé ez a mű is állítja, s egyáltalán: műkedvelők dolga-e az effajta művek játszása? A kérdés első felére úgy válaszolhatnék, hogy az igen és a nem egyaránt elfogadható. Színjátszója válogatja, mire képes. Ezt bizonyította az acélárugyári együttes is, mely összességében kétségkívül a fesztivál eddigi legérettebb, legigényesebb teljesítményét nyújtotta. Egyénenként elemezve: Gavin Stevens alakjában Csics György töretlen művészi egészet ad. Alakformálásának eszköztelensége, benső tartása messze túlmutat a mükedvelésem. Számos szép pillanatot teremt Gowan Stevens személyében Szakács László is, különösen az első rész zárójelenetében fogalmaz érzelmileg rendkívül tömör drámaisággal. A darab női főalakját Kemer Editre osztotta a rendező. Társalgási meFelemelték a dohány felvásárlási árakat Szabolcsi és Debreceni dohányért 25—30 százalékkal, kertié 22, Szuloki és Havanna dohányét 33., a Hevesi zölddobányét 50 százalékkal. A felemelt felvásárlási árak, kedvezményes természetbeni juttatások ingyenes védőszer és permetezési költségtérítés mellett érdemes dohányt termelni. Kössük meg mielőbb az 1967. évi dohánytermelési szerződést. ÜJ első és liátsó világi tású, 2 725. és 2 "OO. számú © kerékpárlámpák! Élettartamuk az eddigieknek négyszerié és ötszöröse Darabja Ft. 3,20 Beszerezhető szaküzletekben, áruházakban. netben. szócsaiározások- ban mindenütt lépést tart partnereivel, de a dráma hevülő szakaszaiban nem tud kiteljesedni, őszimtét- lenné hangolódik, hamis rezonanciát kapnak kitörései. Meglepetés volt Kiss Annamária jellemérzékelő pontossága és fegyelmezett mértéktartása, melv- lyel Nancy alakját mintázta ; látványos pózok nélkül is hangsúlyosan tudott jelen lenni a színpadon. Vágvölgyi Ferenc csak keveset bírt elképzelni és elképzel- tetni aibból az életstílusból, melynek képviselete feladata lett volna s ugyanígy kissé szürkének és szükségtelennek tetszett Somoskőy István kormányzója is, bér ennek a szerepnek funkcionálisan az írók sem sok teret juttattak a történés lényegi alakulásában. Kapás János börtönőre magán viselte a típusteremtés igyekezetét, de ez, sajnos, nem sokkal jutott túl a becsületes műkedvelői szándékon. Az egyéni és társadalmi kitátástadanság sajátosan camus-i filozófiáját fogalmazza színpadra ez a mű. A Nobel-díjas francia eg- zisztencialista ember- és társadalomszemlélete hisztérikus és megnyomorított jellemekbe formálva riasztó és idegen világ nekünk. S ezzel a kérdés második felére is — már ■tudniillik, hogy műkedvelők dolga-e játszani —. úgy vélem, megfelelhetünk. Egyébként a darab megrendezésével Vertich József rendkívül gazdag színpadi tapasztalatokra alapozott, gondos és igényes munkát végzett. Méltán fő részese a produkció sikerének —, de foggal részese a kitűnő lát- ványú díszletek tervezője, Brunczel Tibor is. A „Rekviem” bemutatójával az acélárugyári színjátszók kétségkívül a legelőkelőbb helyek egyikére jogosak a színjátszó fesztivál együttesei sorában. (barna) Örökítsük meg a Salgótarján környéki szentelők emlékét Nemcsak Magyarország, de Közép-Európa egyik leglátványosabb múzeumi érdekessége a salgótarjáni Földalatti Bányászati Múzeum az egykori József lejtősaknában. A valamikori bánya tanulságos élményeket kínáló múzeummá átalakított folyosóit járva azonban semmi nyomát nem találjuk a helyi szénbányászat előtörténetének. Ennek szerény pótlásaként készül ez az írás a Salgótarján környéki első szénlelőhely felfedésének 200. évfordulója alkalmából. Mindenekelőtt két nevet kell felidéznünk: Matussek Vencelét és a sógoráét, Fischer Antalét. Mindketten pesti kádármesterek voltak és az ő nevükhöz fűződik az első Salgótarján környéki széntelep felderítése. Gmbolyitsuk végig történetük fonalát! Három, 200 éves hely- és ipartörténeti szempontból korszakihatárt jelentő felhívást kell idéznünk, melyeknek kibocsátói a pozsonyi helytartótanács, illetve a kamara. Az első felhívás dátuma 1766. szeptember 4. a másodiké ugyanazon év október 6. napja, míg a harmadik kamarai felhívás 1768. július 8-án kelt. Az első két, 200 évvel ezelőtt keletkezett történeti dokumentum részletesebb tartalmi ismertetését ezúttal mellőzhetjük, csupán azt említjük meg, hogy azok, a tőzegből előállított szén ércolvasztásban való felhasználására, illetve tőzegtelep felkutatására szólítottak fel. A különösebb visszhang nélkül maradt felhívásokat két év múlva az előbbiekhez szorosan kapcsolódó harmadik követte, mely az első Salgótarján környéki széntelepek felfedezéséhez vezetett A három idézett történelmi fontosságú felhívást és a hozzá kapcsolódó többi iratot a magyar szakirodalomban először dr. Gárdonyi Albert, budapesti levéltáros ismertette a Természettudományi Közlöny 1919 januári számában, majd az ő cikkét szó szerint idézte dr. Dornyay Béla a „Salgótarján szénbányászatának történetéhez” c. füzetében, mely a Salgótarjáni Könyvek 8. számaként jelent meg 1937-ben. A következőkben Gárdonyi cikke alapján felvázoljuk a salgótarjáni szénmedence első szénlelőhelye felderítésének történetét. 1768. július 8-át követően rövidesen jelentkezett a pesti tanácsnál Matussek Vencel és Fischer Antal. Közölték, hogy Somoskő mellett szénre bukkantak. A tanács a felfedezésről jelentést küldött a kamarának, és kérte a felfedezők számára a felhívásban kilátásba helyezett 50 arany jutalom kiadását. A kamara azonban óvatos volt és a bővebb jelentéssel együtt szénmintát is kért. A tanács benyújtotta a szénmintákat, és azt javasolta, hogy azokat pozsonyi iparosok próbálják ki, mert a két kádármester nem ért a szén minőségének megállapításához. A kamara egy alig két hét múlva keltezett levelében nagyobb mennyiségű szenet kért az alaposabb kipróbálás céljaira, sőt a szén- lelőhely pontos leírására, a tulajdonos személyére és arra vonatkozólag is tájékozódott, hogy ismerték-e már korábban is a lelőhelyet A pesti tanács részletesen 1768. november 9-én kelt beszámolója közölte, hogy kiét évvel azelőtt, tehát most 200 esztendeje, találta meg Matussek és társa, ifjabb báró Péterffy tar jani erdejében a szóbanforgó lelőhelyet a hordó és kádkészítéshez vásárolt fa kiválogatása közben. Matussek érdeklődését a favágók keltették fel, akik arról beszéltek neki, hogy a favágás színhelyétől 2000 lépésre van egy hegy, mely állandóan füstölög. Péterffy erdődre vezette a pesti kádármestert és társát a füstölgő hegyhez, ahol megállapítást nyert, hogy az erdővel határos Jankó vies birtokon szénre bukkanlak. Matussek a felfedezés jogát teljes egészében magának követelte, mert erről a szénelőfordulásról a 'kamarának korábban még senki sem tett jelentést. A jelentéssel együtt beküldött szénmintákat a kamara megbízásából Morgenbesser Ferenc alsó-ausztriai hegymester vizsgálta meg, aki a szenet gyengének minősítette, megjegyezte azonban, hogy az a föld felszínéhez közel fekvő rétegből való, érdemes lenne ezért, mintáért mélyebbre ásni. A körültekintő hegymester több gazdaságossági körülményre. köztük a szónte- lepnek Pesttől való távolságára és más szállítási nehézségekre is felhívta a figyelmet. A kamara a hegymester óvatos álláspontjára helyezkedett és mint később kiderült, a tarján: széntelepek Pesttől való távolsága hosszabb időre szinte teljesen a feledés homályába merítette Matussek és Fischer felfedezését. Hosszú évtizectek teltek el. Közben a szén egyre szélesebb körben vált az ipar fő energiaforrásává, 1848-ban, a szabadságharc kitörésének esztendejében aztán Inászán is megnyílt a Má- rla-táró, melynek bejáratát emléktáblával jelölte meg a késed utókor. Amiként tábla őrzi az első megnyitott bánya helyét, ugyanúgy kijár a megörökítés Matussek Vencelnek és Fischer Ferencnek is, akik az első Salgótarján környéki szénlelőhely felfedezésével örökre beírták nevüket városunk történetébe, amely elsősorban az ipar kenyerét megszaporító bányászkezek munkája nyomán lett kicsiny faluiból hazánk egyik legjelentősebb ipari városává. Kovács János PINT*fi nTM’N/meOE 43 TUNGSRAM ■WWWWW^W^prf'WW-^VWWW'-'WWWWWVWWarVWVWWW — Mrs. Rowers és idősebb Rowers még nem ér rá — mondta angolul foglyának. — Interjúkat adnak a lapok munkatársainak. A feleségét éppen fényképezik. Arra kérte a riporter, hogy vegyen elő egy zsebkendőt és sírjon... A nyilatkozatot később Francis Rowers maga is olvashatta a börtönben, mert megengedték neki, hogy hazája lapjait olvashassa. Az apja például azt nyilatkozta, hogy a fia kijelentette neki: gépét nem lőtték le a szovjetek, hanem magától robbant fel, tehát nem igaz az, hogy a szovjetek olyan elhárító fegyverekkel rendelkeznek, amelyekkel minden típusú amerikai gépet meg tudnak semmisíteni. A felesége azt nyilatkozta, hogy* amikor férjével találkozott, minden kétséget kizáróan megállapította, hogy valamifajta gyógyszerrel kezelték, améliyel megtörték az ellenálló képességét, de férje így is módot talált rá, hogy tudtára adja: amit a szovjet bíróság előtt vallott, az nem felel meg a valóságnak. Rowers mélységes szégyent érzett. A börtönben jól bántak vele, sokkal jobban, mint hitte volna. Ráadásul úgy számított, hogy minél lojálisabb magatartást tanúsít, annál nagyobb reménye van rá, hogy még a tíz év letelte előtt szabadul, s hazatérhet az Egyesült Államokba. Hogy odahaza mi lesz vele azután, az nem érdekelte. Pedig bizonyos volt benne, hogy nehézségek várnak rá. A CIA elbocsátja, hiszen megszegte a parancsot, meg kellett volna ölnie magát, ö pedig vette magának a bátorságot, hogy éleiben maradjon és mindent elmondjon a világ nyilvánossága előtt. De Amerikának meg kell tudnia az igazságot. Rowers a börtönbe leült, hogy levelet írjon a legnagyobb amerikai napilap szerkesztőségének. Megírta, hogy az apja és felesége nyilatkozatai nem felelnek meg a valóságnak. Levelét így fejezte be: „Apám helyesen értett engem akkor, amikor azt mondta, hogy ha mindennek vége lesz, hazautazom. Valőban szándékomban van hazautazni és imádkozom, hogy ne kelljen börtönben töltenem tíz évet”. Nem egészen kétes ztendö múltán Rowerst hívatta a börtön parancsnoka. — Készüljön, kérem, ön holnap reggel repülőgépen elindul hazájába. Berlinig repül, s ott egy átkelőhelynél kicseréljük egy másik fogoly- lyal. Rowers megszédült. A börtön parancsnoka széket tolt alája. — Nem örül? — kérdezte tőle, miután a váratlanul szabaduló fogoly felhajtott egy pohár vizet és valameny- nyire magához tért. — De igen. Határtalanul — mondta Rowers, minden meggyőződés nélkül. A börtön parancsnok széttárta a karját. — Az, hogy mi vár magára Amerikában, nem ránk tartozik. Mindenesetre sok szerencsét. Kezet nyújtott a fogolynak, ami természetesen még soha nem fordult elő. A cserére Berliniben másnap valóban sor került. Rowers nem ismerte azt a másik férfit, akit Nyugat-Berlin felől hoztak, s aki ugyanabban a pillanatban lépte át a határt Kelet felé, amikor őt átengedték Nyugatra. Később tudta csak meg, hogy a szovjet felderítő szolgálat magas rangú tisztje. Már a második világháború idején is sok bravúrt vitt véghez, a Gestapo hírszerző szolgálatához bejutva. Amikor Amerikában elfogták, már csaknem ötven esztendős volt. Még a nevét sem tudták meg tőle. A börtönben festett, és naponta órákon át vidám dalokat énekelt. Pedig harminc évi börtön várt rá. Rowerst, a szabad embert egy gépkocsiba ültették, amelyben rajta és a sofőrön kívül még hárman helyezkedtek el. Az a férfi, aki elől ült a sofőr mellett, s aki — a többiekhez hasonlóan nem mutatkozott be — minden bizonnyal parancsnokuk volt, mert a többiek az ő félszavait, mozdulatait lesték, egyetlen mondatot közölt csak. — Most egy szállodába megyünk, ahol kipihenheti magát és jóllakhat, de a szobát nem hagyhatja el... Rowers akkor járt először Longelevben, a CIA központjában. A Wasington melletti katonai repülőtérről, ahonnan a Berlinből érkező különgép landolt, gépkocsival egyenesen oda vitték. Leültették egy várószobában, kísérői eltűntek. Tíz perc múlva nyílt az ajtó. Egy hatvan év körüli férfi jelent meg Nem nyújtott kezet, nem mutatkozott be. — Jöjjön — mondta Ro- wersnek. — Az én feladatom, hogy közöljem magával, miként döntöttünk a sorsáról... A hatalmas dolgozószoba ablakából az alant folyó Po- tomacra lehetett látni. A férfi — Rowers elnevezte önmagában Mr. X-nek — helyt mutatott a pilótának egy kényelmes karosszékben, de maga nem ült le, hanem fel-alá sétálva adta elő mondani valóját. (Folytattuk)
