Nógrád, 1966. október (22. évfolyam, 233-258. szám)

1966-10-01 / 233. szám

ISfifi október 1. szombat NŐGRÁD 3 Külföldiek is érdeklődnek Élénk kereslet a Nógrád megyei Fémipari Vállalat termékei iránt Megélénkült a hazai és a külföldi kereslet a Balassa­gyarmati Fémipari Vállalat kábeldobjai és traktorfülkéi iránt. Jellemző, hogy például a különböző kábeldobokból idén négyezerháromszázat ál­lít elő a gyár, de a jövő évi szükséglet — az eddigi jel­zések alapján — máris eléri p tizenegyezret. Ebben az év­ben kezdték meg a kábeldo­bok közvetlen exportját. Meg­rendeléseik összesen ezerhat- százötven darabra szóltak. Jö­vőre már hatezerkétszázat kért a csehszlovák megrendelő. A TRANSELEKTRO Külkeres­kedelmi Vállalat közvetítette ez NDK érdeklődését a ba­lassagyarmati kábeldobok iránt. Nyolcszáz milliméter át­mérőjűtől ezernyolcszáz milli­méterig, összesen tíz minta darabot készítettek, s küld­tek el a Német Demokrati­kus Köztársaságba. Angliából alumínium kábelorsók iránt érdeklődnek. A külföldi meg­rendelő rajzot is küldött, s most a balassagyarmati vál­lalatnál azon dolgoznak, mi­ként tudnánk a hazai igények­re gyártott kábelorsókhoz alkalmazott szerszámoknak legalább egy részét az export­igény kielégítésére felhasz­nálni. Az ideinek körülbelül a két­szeresére emelkedik 1967-re a traktor- és dömperfülkék gyártása. Szélesedik is ezek­nek a termékeknek a skálá­ja. Az eddigi — „hagyomá­nyos” — U—28-as traktorfül­kén kívül már a jövő év el­ső negyedében ki kell bocsá­tani a D—4—K, valamint az ME—50-es traktort, valamint a három és féltonnás dömper fülkéinek null-szériáit. A to­vábbi hónapokban rátérnek mindhárom gyártmánysorozat­ban való előállítására. A kábeldobok és traktorfül­kék termelésében várható nö­vekedés átszervezést, előké­születeket követel a vállalat műszaki vezetőitől. Mivel a petróleumfőzők gyártása jövő­re a jelenleginek mintegy fe­lére csökken, és megszűnik az önitatók készreszerelése is, mert a jövőben ez kizárólag Szentgotthárdon történik, a fel­szabaduló. főleg női munka­erőket átképezik. A budapes­ti Vörös Csillag Traktorgyár­ban máris harminc gyarmati munkás tanulja az elektromos és autogén hegesztést. Októ­ber elsejétől a Fémipari Vál­lalat is indít hegesztő tanfo­lyamot, amelyben elsősorban a , petróleumfőző és önitató gyártásánál felszabaduló női munkásokkal akarják elsajá­títtatni a számukra új szak­mát. Rendkívül fontos a jövő évi feladatok végrehajtása szem­pontjából, hogy a gyár új te­lephelyén létesülő vasvázas szerelőcsarnok ' kivitelezése minél előbb befejeződjék. Az építés — amelyet a Nógrád megyei Építőipari Vállalat vé­gez — sajnos cementhiány miatt elakadt. Tekintve, hogy a kivitelező vállalat balassa­gyarmati építésvezetőségére az utóbbi napokban ismét meg­indultak a rendszeres szállít­mányok, remélhető, hogy az ideiglenesen kábeldob gyártás­ra kijelölt üzemi csarnok ok­tóber közepére üzembe helyez­hető. A régi gyártelepen így felszabaduló területeken — az új telep teljes elkészültéig — lehetővé válik a traktor és dömperfülkék előállításának fejlesztése. Újítások a réz és a bronz megtakarítására A réz és a bronz import út­ján kerül hozzánk. Világpiaci ára az utóbbi időben jelentő­sen megnövekedett, sőt továb­bi áremelkedésekkel lehet számolni. Valószínű ebből az elvből kiindulva kereste fel a Kohó- és Gépipari Minisz­térium Műszaki Főosztálya a tárca üzemeit és kérte, hogy az éves újítási feladattervbe építsék be a rézzel, bronzzal való takarékosságot. A Salgótarjáni Acélárugyár­nál is jelentős a réz- és brorrk- felhasználás. Már meg is tör­tént az újítási feladatterv ki­bővítése és az ilyen irányú újításokért még külön 3000 forintig terjedő jutalmat is fizetnek. Kilátásba helyezték azt is, hogy a rézben kimutat­ható megtakarításért 10 szá­zalékos díjkulcsot állapít meg az újítási iroda. A Salgótarjáni Acéláru­gyárban rövid idő alatt már nyolc javaslatot nyújtottak be a rézzel, bronzzal való ta­karékosságra. Az újítások el­bírálása most folyik. Biztató, szép eredmények M egyénk gép- és gépjavító állomásain az idei munka­verseny a IX. pártkongresszus jegyében folyik. Ez a munkaverseny nem egy rövid kampányt ölel fel, ha­nem az éves vállalások maradéktalan teljesítését, illetve túlteljesítését tűzte ki célul. Az állomások dolgozóinak az év elején tett vállalása a terv túlteljesítésén kívül a minő­ség további javítását, a gazdaságosság jobbá tételét célozta, így született az a szép vállalás, hogy az éves termelési ter­vet megyei szinten mintegy tízezer normálholddal túltelje­sítik és az összes költségekből csaknem kétmillió forintot megtakarítanak. Az eddigieket értékelve megállapíthatjuk, eredményes és dicséretet érdemlő munka áll az állomások dolgozói mö­gött, különösen vonatkozik ez a nyári aratási és betakarí­tási munkákra. Az aratási tervet például az állomások me- megyei szinten 145 százalékra teljesítették, az éves tervet pedig szepteber 15-ig 83 százalékra. A gazdálkodásban egy­idejűleg hárommillió forintos eredményjavulás mutatkozik. Az őszi időszakban bonyolult faladat áll a mezőgazda- sági dolgozók előtt. Ebben az időben kell betakarítani a sok millió forintot érő termést és meg kell alapozni a jövő évi hozamokat Elegendő ezzel kapcsolatban a kenyérgabona­félék és az őszi árpa vetésére, s az őszi mélyszántások idő­ben történő elvégzésére gondolni. Ezért fontos, hogy a kong­resszusi verseny befejező időszakában a traktorosok, mű­helymunkások, irányítók töretlen lendülettel, úgy dolgozza­nak, hogy segítségükkel megyénk termelőszövetkezetei a IX. pártkongresszus napjáig minden növénytermesztési munkát elvégezzenek. Az elért eredmények alapján megvan a le­hetőség arra is, hogy az éves tervet és a vállalást a kong­resszus idejére teljesítsék. Az őszi munka sikerének egyik legfontosabb feltétele a rendelkezésre álló gépek maximális kihasználása. Ennek érdekében célszerű minél több gépet kettős és nyújtott műszakban üzemeltetni. Az öntudatosabb dolgozók Egy különös áthelyezés története ~vállalatunknál betöltött járásról nem volt tudomása, bűnügyi iratok szerint az részlegvezetői munkakörében Valószínű, hogy sok teendője IKV-nél 1800 forint fizetése kisebb szabálytalanságot kö- közepette megfeledkezett ar- volt, új munkahelyén nyolc­vetett el. amiért is munka- ról, hogy R. E. ellen ez év van forinttal több. .. Tegyük adó és munkavállaló közös június 11-én ő tett fel jelen- hozzá, hogy jelenlegi munka­beleegyezése alapján a mun­kahely változtatásához a le­tést társadalmi tulajdont ká- helyének vezetője törvényes rosító bűncselekmény gyanúja rendelkezések alapján állapí­hetőséget megadtuk. Vélemé- miatt. Ezt megelőzően ö qxlott tóttá meg ennyiben a fízeté- nyünk szerint. .. adminisztra- utasítást arra, hogy egy köz- sét, s hogy mostani munka- -tív munkakörben Jó munkát érdekű bejelentést a vállalat köre betöltéséhez erkölcsi bi- tud végezni.” ellenőre kivizsgáljon. Ennek zonyítvány nem szüksége«. véleményezőből tényS3 következménye Tett félreértés "®. Nem lvet a Salgotar- ^ feljelentés azt helytelenltJuk! hoSy az V al'lalat Abból idéztünk, amelyet a Salgóta; ■jáni Ingatlankezelő Vállalt igazgatója ez év június 30-i IKV megvált egy dolgozójától, A feljelentés nem volt alap- aki az elmondottakon kívül keltezéssel adott R. E.-ről tálán. A rendőrség nyomozása szakmailag sem volt megfele- egy országos intézmény Nóg- alapján a Salgótarjáni Járási lő. Azt sem. hogy az IKV rád megyei szerve részére. A Ügyészség vádiratot készített igazgatója igyekezett másutt 'jellemzés itt nem Ismertetett R. E. és társai ellen. Az ügy történő elhelyezkedésében se- része nagyon hasonlít arra, B. 833/1966. szám alatt jelen- gíteni. Helytelenítjük azon- amelyet ugyanennek a vál- leg már a salgótarjáni jé- ban. hogy az aláírásával és lalatnak igazgatója a rend- rásbíróságon van. Az ügyész- vállalatának bélyegzőjével hi- örség számára küldött R. E- ség — egyebek mellett — telesített véleményében nem jól; a különbség „csak” any- 1118 forint jogtalan megszer- közölt két — nézetünk sze- nyi, hogy emebben említést zésével vádolja R. E.-t. A rint igen fontos — tényt. Ez- tesz a munkavállaló két fe- fiatalembernek ugyanis tudó- zel feltehetően akaratlanul, de mására jutott, hogy két kő- megtévesztette az új munka­műves az ő munkáltatója ré- hely vezetőjét. gyelmi büntetéséről is rendőrséggel az igazgató természetesen — nem tudat- széné fejenként nyolcszáz- ta. hogy R. E. ellen büntető nyolcszáz forint értékű mun- eljárás van folyamatban. Ez kát végzett R. E. „érdeme”, annál inkább fölösleges lett hogv sikerült kétezerhétszáz volna, mivel a rendőrség ép- forintot meghaladó összegről pen az említett büntető el- számlát szerezni, s azt kifi- járással kapcsolatban tartott zettetni. Azok az emberek, igényt a munkáltató vélemé- akik fáradtak, akik hasznos nvére. Az intézmény vezető- munkát végeztek, megkapták eljuttatott véleménye- a nvole-nvolcszáz forintjukat. — borváró — Emeletes áruház épül Pásztón A pásztói Szabadság úton, a járási rendőrkapitányság környékén több ódon épület bontását kezdték meg. Ezek helyén a földművesszövetke­zet modem, emeletes ABC- áruházat építtet. Az építők már október elején megkezdik, s előre láthatólag egy eszten­dő múlva fejezik be a mun­kát. Az építkezéssel egyidejű­leg növekszik a közúti köz­lekedés biztonsága is Pásztón. A bontás révén felszabadult terület egy részét körforgal­mat lehetővé tevő út építésé­re használják. Az építés, a berendezés költ­ségei kereken hatmilló fo­rintot tesznek ki. A földmű­vesszövetkezeti tagság ebből az összegből félmillió forin­tot részint részjegyek jegy­zésével, részint társadalmi munkával teremt elő. ezzel mindenütt egyetértenek, de az is fontos, hogy széles körben érvényesítsük a személyes anyagi érdekeltségét. Ál­lomásaink vezetői, szakszervezeti bizottságai helyesen teszik, ha a különféle ösztönzési lehetőségekre nagy gondot fordí­tanak. A két műszakban dolgozó felelős vezetők részére az éjszakai műszakban teljesített műszaknorma utón például •10 forint jutalmat lehet elszámolni, ezenkívül a dekádon­kénti, vagy a táblánkéntl jutalmazás is célszerűnek látszik. Kimagasló eredmények ott születnek, ahol a szocialista brigádokkal megfelelőképpen foglalkoznak. Megyénk állo­másain minden második dóig ózó szocialista brigád tagja. He­lyesen teszik tehát azok a vezetők, akik megtanácskozzák a szocialista brigádokkal a feladatok végrehajtásának felté­teleit. módozatait. A kongresszusi vállalások teljesítését e'őmozdítja a ver­seny rendszeres értékelése és népszerűsítése. Helyes, ha a kimagasló eredményt elért dolgozó fényképét, munkamód­szerét Ismertetik a versenytáblákon. Állomásaink vezetői és a szakszervezeti bizottságok a nagy munka hevében nem feledkezhetnek meg a biztonságos körülmények megterem­téséről sem. Jól teszik, ha nagy figyelmet fordítanak a dol­gozók lehető legjobb ellátására, egészségük, testi épségük védelmére. B iztató, szép eredményeket várhatunk. Állomásaink dol­gozói mindent megtesznek azért, hogy sikerrel telje­sítsék a pártkongresszus tiszteletére tett vállalásaikat. Szomszéd József, a Gépállomások Nógrád megyei Igazgatóságának vezetője jéhez zésbe a büntető eljárásról semmi. Miért nem. arra vonatko­zésben szintén nem olvasható Ezernél többet R. E vágott zsebre — munka nélkül. R. E. nem járt rosszul mun­arra zóan megkérdeztük a Salgó- kahelye megváltoztatásával, tarjánl Ingatlankezelő Válla- Kisterenyel lakásáról rém lat igazgatóját. Érdeklődésünk- Nagvbátonvba. re közölte, hogy erről az el- tarjónba jár hanem Salgó- dolgozni. A Őszi munka Ersekva d kerten (Tudósítónktól) burgonyából pedig a 160 va­gonos szerződéses mennyiség- Jól haladnak az őszi mező- bői mintegy ötven vagonnal gazdasági munkákkal a megye már leszállított a MÉK. egyik legnagyobb szövetkeze- A vörösheremag cséplése tében, az érsekvadkerti Ma- befejeződött, a Vetőmagter- gyar—Csehszlovák Barátság meltető Vállalatiak 255 má­Tsz-ben. A bíborherét, a ro- z*a heremagot adnak át mint- zsot és az ősziárpa jelentősebb egy hétszázezer forint érték - hánvadát már elvetették. A ben. Vetőmagnak csaknem 80 talajmunkákat és a vetést je- mázsát, két évi szükségletet lentékenyen hátráltatta a te- tartalékoltak, kintélyes területű sllókuko- Talajmunkán kilenc erőgép rica és a gazdag termésű bur dolgozik, s ezekből három gonya betakarítása A százharminc holdnyi fő- vetésú silókukorica termésát­laga a becslések szerint meg- kö elí i ia holdankénti 180—200 mázsái, burgonyából pedig nyújtott és három pedig ket­tős műszakban szánt. Napon­ta 120—130 hold vetőszántás a traktorok teljesítménye. A vezetőség véleménye sze­rint az idei év jól jövedelme­9n —íco mázsát várnak hol- zett a tsz-ben. az összes ter- dnnként. Vetőburgonyából més mintegy húsz-harminc több mint száz prizma szál- százalékkal meghaladja a ta- lításra készen vár. étkezési valyit. A munka megnyugtat Sokan Lajosnak, lépése előtt- Kiss Lajost többen „elte­mették”. Voltak olyanok is, akik elfordultak tőle. — A hitet, a megpróbálta­tásokban sem szabod elveszí- • - teni. Mindig tudtam: amit szóvá teszik Kiss A jószándékú ember híre tották a kenyérkeresettől, velünk tettek, idegen a mi hogy a nyugdíjba gyorsan terjed. Nemcsak Salgótarjánban talált mene- rendszerünktől. Vártam az pártonkivüllek it déket. kapcsolatot a holnap- igazságot, de legfőképpen azt, ért küzdő emberekkel és gyö- hogy a régi helyemen, az ön. A napokban kerültünk keret vert a városban. A tödében, hogyan fogadnak az egyet az Acélgyár udvarán, nagy vihar után az első so- emberek. A lakása rokban meneteit. Dolgozott a Munkatársaimban nem csa. nem dolgozott párttagok, annyit mini most. A szemre­hányást a nála szokásos kéz­felemeléssel elhárítja. A nemtetszése legfeljebb ránc­segítségért fordulnak hozzá és a lakótelepen. baugró homlokán jut kifeje- ajtajában egy cédula fehér- romok eltakarításán, lelkesi- lódtam. zésére, és csak annyit mond: Uk. Tudatják vele: várják az tette a csüggedöket, szembe- Azt mondják, abban az idó­— A lelkiismeretes munka üzemi irodán. Véleményére szállt az ellenséggel. Fárad- ben egyetlen zokszó sem az embert nyugtatja. felfrissíti, meg- kíváncsiak egy új munkada- hatalan volt. rab elkészítéséhez. Otban az Kiss Lajos acélöntő, 55 éves iroda felé arról értesítik, hagyta el Kiss Lajos aikát. A munkások megsejtették a Mint a megszállott, dolgozott, benne rejlő erőt, s a gyár Nem bizonyítani akart, hi- korában — két évvel ezelőtt hogy menjen a munkásőrség, egyik vezetőjévé választották, szén nem volt mit bizonyita. vonult nyugdíjba. Szellemi re frisseségével nálánál kicserélni a felszerelését. Ettől kezdve az élete még nia. Két esztendő múlva jóval Közben belenéz a jegyzetfü- szorosabbra fűződőt a dolgo- megkapta a ..Kiváló dolgozó" zókkal. Néhány év leforgása jelvényt, amelyet egymás után alatt az Acélgyárban három- követtek a munkasikerek, étkeztetésének szorosára emelkedett a tér- — Minek a múlton rágódni. irány melés. Szövetkezeti boltot Az ember mindig előre te­alapszervezethez. nyitottak az ellátás megjavl- kintsen. Nézi az óráját. fiatalabbakkal is felvehetné a zetébe, ami az üzemi szak versenyt. Nem a vetélkedés szervezeti irodába szólítja a ami ébrentartja benne a nyugdíjasok cselekvést, hanem az embe- megbeszélésére. Innen rek iránti szeretet, a segíteni az akarás. egyik Ellenőrzi, elküldték-e a párt. tdsára, üdülőtelepet a Bala- Négyre a hatodik körzet Amikor nyugdíjba került, bizottsághoz a vezetőségvá. tanon. A munka gyümölcse alapszervezetének vezetőség, a városi pártbizottságtól fel- lasztó taggyűlésről szóló je- évről-évre érett, de a rossz választó taggyűlésére várják, adatot kért. Tizennégy part- leütést, kérdőíveket. Olköz- szándék kettétörte a törek- Intézkedik a Somlyóink ke- alapszervezet támogatását ben néhány szóra megállít- vést. Pert indítottak a gyár nyérellátásának megjavításá- bizták rá. Többségük Salgó- ják a barátok. Léptcn-nyo• több vezetője ellen, közöltük ért. Aztán rendszerezni kell tarjánban a lakóterületen mon köszöntik. Utolsó álló- ott volt Kiss Lajos is. a naplóba bejegyzetteket is. működik, a Béke-teleptől mása a munkásvédelmi ősz- Somlyóig behálózzák a várost, tály. A tagok háziasszonyok, nyug­díjasok. Térképet készített amelyen pontosan bejegyzi, foteljében... mikor, melyik szervezetet Iá togatta meg. Naplót vezet tagokkal és a vezetőkkel székely — Az ember hitét marcan. Készül a városi pártbizottság goló nehéz napok követkéz- értekezletére ahová az elmúlt Déli tizenkettő már. amikor tek. Pokoli játékot űztek ve- napokban küldöttnek válasz­megpihen a tiszta szoba nagy lünk. A rágalmak özönét zú- tották. ditották ránk... Ki hitte ezt? A csengő riasztja fel a háború so- Az emberek nem. Hiszen csendet. Az ajtón kémény- köztük élt. értük, a gyárért seprők dnqiák be a fejüket. Kiss Lajost a dorta Erdélyből Északra. munkásmozgalom dolgozott. De tiltakozni senki Amikor elmennek, hosszan történt beszélgetésről, és eb- bölcsőjében nevelkedett. A nem mert. Aztán a börtön nézi őket. Aztán bezárja az bői tájékoztatja a városi párt- huszas évek második felében vizsgálati hetei következtek, ajtót és menkocogtatjn a ka­bizottsáo titkárát. Az enysze- lépett a párttagok sorába, őt majd hat hónap után az ál- nári kalitkáját... rűbb dolgokat maga elintézi is üldözőbe vették. Megfősz, arcmosolyú bocsánatkérés. Bobál Gyula

Next

/
Oldalképek
Tartalom