Nógrád, 1966. szeptember (22. évfolyam, 207-232. szám)
1966-09-11 / 216. szám
19(56. szeptemf'er 11. vasírnrrp foesA» = Vasárnapi levél A „hozományról" Azt kérdezed, kedves barátom: mit hoztam magammal arról az utamról, melyet a Német Demokratikus Köztársaság thüringiai tájain tettem. Kérdésed bizonyára nem minden célzatosság nélküli s alighanem azokra a „szerzeményekre” gondolsz, melyekkel bőröndjeinket szokás degeszre tömni, s amelyek végül a vámügyi szervek közelségében izgalmasan nehézzé terhesülnek. Nos, a kérdéssel kapcsolatosan eszembe jutott valaki és valami: Élt nekünk, vagy negyven évvel előbb egy nagyon kedves írónk: Móra Ferencben. Budapestről Erfurt felé repülve az ő története foglalkoztatott, mégpedig ama kedves írása, melyben a spanyolviasznak s egy külföld-járásának állít emléket Túl a palánkon című könyvében. A teljes érthetőségért el kell mondanom, hogy a könyv címében említett palánk — jelképesen — magyar hazánk határa, a spanyolviasz meg — nem tudom, ismerős-e Neked? — az a láng fölött olvasztható alkalmatosság, amellyel egykor dédapáink raktak zárópecsétet lovaspostával járó leveleikre. Nem szaporítom tovább a szót: ezt a viaszt kérték számon lépten-nyomon a spanyolföldi barangolásból megtért Mórától. Tréfásan és évődve szólongatták mindenfelé: hozott-e spanyolviaszt. És mert írónk értette a jó tréfát, rámondta az igent a kérdésre. Hogy pedig a szavának álljon, bement egy mindenfélét árusító kereskedésbe és kérte a kívánt portékát. — Hány rudat parancsol az úr? — tudakolta készségesen a boltos. — Kellene egy kisebb ládára való. De minden szálon spanyol nemzeti pántlikával. Lehet, hogy bolondnak nézte a kereskedő, hanem mégis nekilátott segédeivel, eleget tenni a különös óhajnak. Ám valahogy mégsem ment rendjén minden, mert jó ideig csak tanakodtak a bolt zugában. — Nincsen talán elegendő készlet? — únta el végül a hosszas várakozást Móra. A kereskedő láthatóan zavarba jött: — Talán megmondaná uraságod, milyen is az a spanyol nemzeti szín? Kiderült: nem tudja azt a spanyol hont járt iró sem, és senki teremtett lélek a boltban, csak a raktárból előkeveredő kisinas végül. Az is onnan, hogy épp akkor járt nálunk a spanyol nemzeti tizenegy s megjegyezte a labdarúgók mezére varrott színeket. Ez hát a történet, amely Erfurtba menet feléledt bennem olvasmány-emlékeimből. És nem egészen ok nélkül, mert számítottam a Tiedhez hasonló kíváncsiságra: mit hoztam német földről?... S mit mondhatok majd erre? Kinti utamon sokat gondolkodtam, hogyan csinálom majd? Azzal kezdem talán, hogy becsaptak azok a képek, melyeket elindulásom előtt a prospektusokban lapoztam. A valóság gazdagabb és színpompásabb azoknál. Jártam például tolmácsommal és útikalauzommal Erfurt ősi negyedét. A Kalmár-hídon álltunk. Fény- liépről már ezt is ismertem, s tudtam a közömbös prospektus-szövegből: a világ egyetlen hídja, amelyre házakat raktak. — A háború előtt zsidók lakták ezt a negyedet — informált kísérőm. — De hol vannak már a régi lakók!? ... Kapaszkodtunk a híd-utca emelkedőjén. Betűzgettem a falakba rótt történelmet és fürkésztem azt is. ami belül. a falak mögött lehet. Az egykorvolt emberek helyeit. Kísérőm hangja vont vissza a józan jelenbe: — Szép ez látványnak, de mégsem laknék itt. Nem fér bele a kor igénye. Bizonyára igaza van, de az utcák patinája, a korok egymásra rakódott tradíciói mégis elbűvöltek látványokban. A prospektus fotográfiája csak optikai csalás. • Átfutottunk kocsinkkal Weimaron. Majd visszaútban tértünk itt be tisztelgésre a művészetek nagymestereihez. Az „éneklő lovak útján”, a buchenwaldi tragédiák múzeumába tartottunk. Olvasom az első tabló címét: „Weimart a humanisták alapították”. A felirat alatt Lucas Cranach, Christoph Martin Wieland, Johann Gottfried Herde, Franz Liszt, Fridrich Schiller, Johann Wolfgang Goethe arcmása fénylik rám. A termek víziói között dermedten lépkedve megtudom: a tábortéren még Goethe fáját is kivágták akkor, hogy emléke se maradjon a humanista szellemnek. A teremben, ahol az egykori táborlakókról nemzetek szerint szól a krónika, a zászlószínek sokaságából a spanyol hazafiaké is szemembe tűnik. Fanyar és kegyetlen gondolattársulás, de Móra történetére kell gondolnom. Az ember épp úgy ég, mint a viasz. Itt mindegy volt, a pántlikák színe. Weimarban akkor kihunyt a humánum, sötétben pedig minden szín meghal. Csak a sötétség él. Weimarban a szellemtörténet óriásai között próbálom szétoldani bensőmből a jegességet. Schillerhez, a költőhöz kopogtatunk elsőnek, tőle hazánkfiához, Liszthez, majd Goethéhez visz a sétánk. Mennyivel másabb náluk!... Schillernél, a zsarnok önkénye ellen szólónál. vagy Goethénél. És Lisztnél, akinek egyetlen akkordjában több humánum rezdült, mint valamennyiükben, azoknak, akik pár kilométerrel arrébb 55 ezer életről végeztek. Kintlétemen visszatérő témánk volt német barátaimmal Brecht. Bizonygattam, mennyire nagyra tarjuk s, hogy miért. Ügy érzem, barátaim hálásak ezért, s talán ennek köszönhetem, hogy megajándékoztak Brecht egyik szép gondolatával, mely a költő egyik gyermekversében fogalmazódott meg, szocialista eszmei tisztasággql, s a német haza helyét határozza meg az országok, népek sokaságában. Nem überalles!... Nem mindenek felett! Nem is más népek, országok alatt, hanem azokkal egyenrangúan és egy sorban. Ez az, amit magammal hoztam, túlnan a „palánk- ól”. Ezt tudta Neked is elmondani: Barna Tibor Kerékasztal beszélgetés , Ssét érteni az emberekkel „A két kongresszus között a politikai, gazdasági és kulturális téren elért eredmények meggyőzően bizonyítják, hogy pártunk a munkásosztály akaratát- kifejező hazánk és népünk érdekeit szolgáló politikát folytat’ (A kongresszusi irányelvekből) A beszélgetésen hárman vettek részt: Lipták József, a megyei pártbizottság párt- és tömegszervezeti osztályvezetője, Szalai Gáspár, a salgótarjáni városi pártbizottság első titkára és Angyal Andor, a ZIM salgótarjáni gyáregysége üzemi pártbizottságának titkára A beszélgetés tárgya: a pártvezető szerepe, annak helyes értelmezése, az ezzel kapcsolatos különféle nézetek és vélemények, a vezetőszerep megvalósulása napjainkban, a párttagok aktivizálása a feladatok megoldására — megannyi, sokakat érdeklő és érintő téma. LIPTAK JÓZSEF: Abból induljunk ki, hogy társadalmunkban van egy csoport, közösség, amelyiknek a tagjai szövetségre léptek, hogy munkájukkal, mindennapi életükkel, társadalmi tevékenységükkel az igazságot, a haladást, az ember jogait védjék, serkentsenek a feladatok megvalósítására, példát mulassanak. Ez a kommunisták közössége — a párt. Mivel tagjai tevékenységének alapvető célja a néptömegek érdekeinek védelme, ez biztosítja a párt vezető szerepét társadalmunkban. Természetesen nem elég csak vallani, hangoztatni a szocialista társadalom felépítésével kapcsolatos elveket, azokat a gyakorlatban is meg kell valósítani. A dolgozók nem azt várják a párttól, hogy magyarázza: mit, milyen technológiával termeljenek, hanem arra tartanak igényt, hogy szervezze, irányítsa a dolgozó tömegeket. A cél: még többet foglalkozni a kommunista gazdasági vezetőkkel. Eddig nem egy helyen tapasztaltuk: ha foglalkoztak is velük, csak a termelés, a százalékok oldaláról tették. A kommunista gazdasági vezetőtől azt is várjuk, hogy alakítsa a dolgozók szemléletét, hasson a tudatukra. SZALAI GÁSPÁR: Városunkban alapvetően, helyesen értik és igénylik is a párt vezető szerepét. Elismeréssel szólnak arról a munkáról, amit a második ötéves tervben végeztünk. Az augusztusi taggyűlések is alátámasztották ezt. A kérdés: hogyan érvényesüljön a párt vezető szerepe a hétköznapi életben? Először is a kommunisták — és a pártonkívüli dolgozók nagy része — igénylik a még fokozottabb következetességet, elsősorban a párt határozatainak végrehajtásában. Ennek első centruma az alapszervezet. A gond ott jelentkezik, hogy — például — az üzemi pártszervezet, hogyan tudja összekötni a gazdasági és a politikai kérdések megoldását. Salgótarjánban minden negyedik felnőtt tagja a pártnak. Erősek a pártszervezetek, marxista—leninista alapokon valósítják meg a célkitűzéseket. ANGYAL ANDOR: Igen, a „hogyan” jelenti a gondot. Meddig politikai egy kérdés, hol kezdődik a gazdasági munka? A ZIM salgótarjáni gyáregységénél tapasztaljuk, hogy ahol erősek a pártszervezetek, a pártvezetők politikailag és gazdaságilag is jól képzettek, nincs hiba. Képeseik a helyes álláspont kialakítására és megfelelően támogatják a gazdasági vezetést. Fontos kérdés volt — például — nálunk: mit gyártsunk? Hagyományos tűzhelye- lyeket, olajtüzelésű kályhákat, vagy átalljunk a gázra? Ez az elvi probléma kihatott a további termelésre. Az üzemi pártbizottság végig vitte a taggyűléseken, amelyeken határozatokat hoztak, javaslatokat tettek. Aztán ott voltak a kommunisták egységesen a már kialakult álláspont (a gáztüzelésű kályhák gyártásának) megvalósításánál is. SZALAI GÁSPÁR: Egy másik kérdés az export. Nemcsak vas, terv és százalék kérdése ez, hanem elsősorban nevelő- és kádermunka. Megértetni az emberekkel, a feladatok végrehajtóival, miért van szükség az exporttermelés fokozására. Ebben rejlik a pártszervezetek alapvető gazdasági tevékenysége. LIPTAK JÓZSEF: A fejlődés megköveteli, hagy a párt- szervezet, a pártvezetők ne „kijárói” legyenek egy-egy gazdasági feladatnak, megoldásnak, hanem elsősorban a gazdasági egység összmunkáját segítsék. Gyűjtsék össze és elemezzék a dolgozók véleményét, helyes javaslataikat. A párt olyan politikai szerv, amelyik kedvező hatást gyakorol — a kommunistákon keresztül — a viszonyok alakítására, a tudatformálásra, az egész népet érintő célok megvalósítására. Az aktivitásról szólva el kell mondani, hogy az élet nem produkál gyakran 1945-öt és egyéb, a tömegeket mozgató sorsfordulókat. Azért nem kell félnünk! Napjainkban is vannak lelkesítő, mindenkit érdeklő és érintő feladatok, amelyek kiváltják az aktivitást. A termelési aktivitás — ezt bátran kimondhatjuk — magas szintű. Ezt a következő években is tartani kell. A kérdést most úgy lehetne feltenni: hol és hogyan tovább? Milyen irányban befolyásoljuk a kommunisták és rajtuk keresztül a szocializmus építését teljes erőből támogató tömegek tevékenységét. Napjainkban legfontosabb a politikai aktivitás oldala. Ez azt jelenti, hogy a kommunisták mindennapos munkájuk során még szorosabbra fűzzék kapcsolatukat a pártonkívüli tömegekkel. SZALAI GÁSPÁR: Az alkotás oldala helyesen valósul meg. Mutatja ezt a második ötéves terv. Ismert, hogy 55 százalékkal teljesítettük túl a második ötéves tervet, növeltük az exportot, a városépítésben és szépítésben a dolgozók társadalmi munkával vettek részt. Most a szocialista tudatot kell erősíteni, hogy megértsék, mit miért teszünk? A politikai bátorságot szorgalmazzuk pártszervezeteinknél, a kommunistáknál. Ehhez viszont a politikai iskolázottság és a tisztánlátás ele edhetetlenül szükséges. ANGYAL ANDOR: Hasonló a tapasztalat a ZIM Salgótarjáni Gyáregységének üzemeiben, a munkahelyeken is. A társadalmi munka százakat, üzemrészeket mozgat meg. Szóltunk például, hogy az építőipar nem győzi az alapásást, a fejlesztési tervek végrehajtásánál. A munkások egyöntetűen jelentkeztek és önként elvégezték. Minden elképzelésünket túlszárnyalták aktivitásukkal. Ha már erről beszélünk essék szó az anyagi javak elosztásáról is. A munkások nem sajnálják a nagyobb jövedelmet azoktól, akik ténylegesen alkotnak, és tudásukkal, szorgalmukkal hozzájárulnak ahhoz, hogy a dolgozók jobb körülmények között, könnyebben termeljenek. Szót emelnek viszont azok ellen, akik elfecsérelik a munkaidejüket, akiknek a tevékenysége húsz fillért sem ér. Az ilyenekkel szóba sem állnak, s a csak fecsegő vezetők keze alatt nem aktívak az emberek. Gyengíti a dolgozók tevékenységét a tájékozatlanság, a feladatok hiányos feltárása, a helyzet hézagos magyarázása, a bizonytalanság. A dolgozók igénylik a helyes és pontos tájékoztatást. • Ezt tapasztaltuk az eddig lezajlott taggyűléseken, s erre készülünk a vezetőségválasztások alkalmával is. LIPTAK JÓZSEF: Előfordul, hogy a jó javaslatokat, kezdeményezéseket nem valósítják meg. A dolgozók elmondják egyszer, felvetik kétszer, de ha ezek után sem látják az eredményt, harmadszor már hallgatnak. Vagyis a halogatás gyengíti az aktivitást. Mellébeszélés nélkül, nyíltan kell válaszolni minden kérdésre, még akkor is, ha a javaslatot nem lehet megvalósítani. Az embereket győzzük meg álláspontjuk helytelenségéről, de ne hagyjuk őket nyugtalanító bizonytalanságban. Ha így teszünk, mindig őszinték lesznek és legközelebb már helyes, megvalósítható javaslattal jönnek, s nem követelnek alaptalan, irreális dolgokat. Az őszinteség és a tájékoztatás pontossága, nyíltsága növeli az aktivitást. Ha egy párttagnak gandja-baja van, s azzal a pártszervezethez fordul, kapjon biztatást, ha megérdemli. Távozzon jótanácsokkal, amelyek előbbre viszik ügyét. S ha a helyzet úgy kívánja, mondjuk meg neki: barátom, kérésedet a jelen körülmények között lehetetlen teljesíteni! Az őszinteség fokától, a magyarázat helyességétől sok minden függ. Ha az emberek megértik a magyarázatot, akkor nem vesztik el türelmüket és tovább növekszik aktivitásuk a' társadalom ügye iránt. Summázva: olyan légkör megteremtését várja tőlünk a párt és a dolgozók széles tömege, hogy eredményeink fokozása érdekében érdemes legyen szólni gondjainkról. SZALAI GÁSPÁR: Ügy fogalmaznám ezt meg: szót kell érteni az emberekkel. Ez a feladat elsősorban a párttagokra, a kommunista vezetőkre vár. Ha szót értettünk velük, sokkal könnyebben és gyorsabban valósíthatjuk meg a nagy, az általános társadalmi feladatokat. Azt is tapasztaltuk — éppen a taggyűlések figyelmeztettek bennünket erre —, hogy a tértől és időtől elvonatkoztatott magyarázatok, beszélgetések sohasem találnak megfelelő visszhangra LIPTAK JÓZSEF: Említettük már e beszélgetés során többször a gondokat. A párt vezető szerepével és a tagság, a dolgozók aktivitásával általában mindig ott van baj, ahol a gazdasági vezetők figyelmen kívül hagyják ezt a vezető szerepet. A kommunisták — az eddigi taggyűléseken — a szocialista demokratizmus, a párttagság felelősségének ki- szélesítését kérték, de úgy, hogy ezáltal tovább növekedjen a kommunisták tekintélye. SZALAI GÁSPÁR: Beszélgettünk az utóbbi időben idős elvtársikkal, tapasztalt munkásmozgalmi veteránokkal, és kikértük véleményüket. Általában helyesen látják a párt vezető szerepét, és támogatják elképzeléseinket. Vitáink után kikristályosodtak a vélemények. Megállapítottuk. hogy a gyakran hangoztatott „kemény kéz” politikája és a sokat vitatott „pártonkívü- liek funkcióba helyezése” már alapjaiban megértett kérdés. Onnan kell kiindulni, amit pártunk az irányelvekben is leszögezett: „A párt legfontosabb feladata, hogy vezető szervei a párttagság és a dolgozó tömegek bevond- násával kidolgozzák a politikai, gazdasági és kulturális élet fő célkitűzéseit... Az utóbbi években erősödtek az államhatalom és az államigazgatás szervei, s ezek mentesíteni tudják a pártot az operatív jellegű gazdasági, kulturális és egyéb feladatoktól. .. A káderek megítélésének alapja továbbra is a politikai megbízhatóság, a képzettség. a szakmai felkészültség, a végzett munka és a magatartás. ..” Gondolom, mindez félreérthetetlenül megszabja közelebbi és távolabbi feladatainkat. Mit kér a párttagság? Ügy tapasztaljuk, hogy az igényesség növekedett, következetességet várnak minden vezetőtől, elsősorban a gazdasági feladatok megoldásában. Arra ösztönözzük alapszervezeteinket, hogy az egész tagság ismerje a feladatokat. Éljen a követelmények légkörében és legyen aktív résztvevője a gazdasági és politikai feladatok végrehajtásának. Előfordul, hogy valamilyen ok miatt egy jól dolgozó alapszervezeti titkár kiesik a sorból, és akkor megszűnik az alkotó tevékenység. Ne egy-egy emberen, hanem egy kommunista közösségen alapuljanak társadalmunk legfontosabb feladatai. ANGYAL ANDOR: Arra törekszünk: a taggyűlések erősítsék a gazdasági vezetőkben a tudatot, hogy ők kommunisták is. És ha azok, akkor a rájuk bízott feladatok végrehajtásáért, az emberekkel való fokozott törődésért kétszeresen felelősek. Azt is fontosnak tartjuk, hogy a párttagság minden intézkedésben érezze, tapasztalja: a gazdasági vezető kommunista módon intésedéit. Ez is a párt vezető szerepének kérdéséhez tartozik és egy vezető sem vonhatja ki magát alóla. Egyetlen gazdasági vezető sem képes megoldani a rábízott feladatokat, ha nem támaszkodik a munkások széles és tapasztalt tömegeire. LIPTAK JÓZSEF: A fejlődés követelményeinek megoldása közben jönnek elő a gondok és a problémák. Az új gazdasági mechanizmus bevezetése a pártmunka hatékonyabb módszereinek alkalmazását követeli. A sablonos, semmit mondó gyűlések helyét foglalják el az alkotó viták, mint amilyenekkel egyre több taggyűlésen találkozunk ezekben a napokban. Azt már elmondjuk az embereknek, mi mit szeretnénk, de még keveset kérdezzük meg tőlük, hogy nekik mi a gondjuk, véleményük, hogyan képzelik el a megoldást? Ezt kell most egyforma szintre emelni. Ügy érezzük, hogy a IX. pártkongresszus előkészítésének időszakában már megindult egy ilyen, egészséges folyamat. SZALAI GÁSPÁR: A párt helyes politikája révén sikerült szót érteni az emberekkel. .. G. B.
