Nógrád, 1966. szeptember (22. évfolyam, 207-232. szám)

1966-09-11 / 216. szám

1966. szeptember 11. vasárnap

NÖGRÄD

9

Erskine Galdwell:

NAPKELTEKOR egy néger, aki éppen a nagy istállóba tartott hogy megetesse az öszvéreket, beszólt Henry Maxwell ezredesnek. Maxvell ezredes telefonált a seriffnek. A seriff bevitte Jimet a városba, bezárta a börtöncellába, azután hazatért, hogy megreggelizzen.

Jim körüljárta az üres helyiséget. Begombolta ingét, majd lekuporodott a priccsre, cs megkötötte cipőfűzőjét. Reggel minden olyan gyoi an történt." ahhoz sem volt ideje, hogy egy pohár vizet felhajtson.

■Felkelt, oda lépett a sarokban álló vödörhöz, de a seriff elfelejtetett abba vizet tölteni.

Ekkorra már nagy ember- csoport verődött össze a börtönnél. Jim az ablakhoz ment és kinézett, amikor meghallotta a zsivajt. Épp abban a pillanatban egy autó állt meg az épület előtt és hat. vagy hét férfi szállt ki belőle. Özönlöttek az emberek a börön felé mindenfelől.

— Mi tőiként nálatok ma reggel, Jim? — kérdezte valaki.

Jim a vasrácsok közé dugta az állát, s végigpillánfott a tömegen. Minden arcot ismert. Mielőtt kitalálta volna, miként tudhatnak arról az emberek, hogy ő itt van, valaki más is megszólította.

— Ugye. baleset volt, Jim?

— Nem tetszik nekem, hogy az államnak baja van veled, —, mondta a másik.

A seriff bukkant elő, bádogcsajkát hozott. Utat tört a tömegen keresztül, kinyitotta az ajtót, és beadta a csajkát. Mögötte, a válla fölött többen bekukucskáltak a cellába.

— Itt a reggelid, Jim, a feleségem csinálta. Jól tennéd, ha ennél valamit, fiacskám.

Jim a csajkára nézett, majd a seriffre, s a nyitott börtönajtóra. és a fejét rázta.

— Nem vagyok éhes — mondta. — A kislány, az éhes volt. borzalmasan éhes.

A seriff kihátrált az ajtón, megragadta pisztolyát Oly gyorsan hátrált, hogy a mögötte álló emberek lábára lépett.

— Csali ne légy elővigyázatlan, fiacskám — szólt. — Ülj le és nyugodj meg szépen.

Becsukta az ajtót, rázárta a lakatot. Néhány lépést téve az utcán, elővette pisztolyát és megbizonyosodott róla, hány töltény van a tárba. Közben a tömeg egyre közelebb nyoma- kodott az ablakhoz. Valaki oda ment, s megkopogtatta a rácsot, mire Jim odalépett és kinézett.

— Hogyan történt a dolog, Jim? — kérdezték sürgetően. — Bizonyára baleset volt, ugye?

— Nem — felelte Jim. s ujjait a rácsra fonta. — Felkaptam a puskámat és megtettem.

A seriff ismét megjelent, hogy lássa, minden rendben van-e.

Jim a vasrácsok közé fúrta a fejét, úgy tűnt, már csak a füle gátolja, hogy egészen kiférjen.

— A kislány azt mondta, hogy éhes, és én már egyszerűen nem állhattam tovább. Nem bírtam tovább, hogy folyton ezt mondja.

— No. nyugodj meg Jim. fiacskám — szólt a seriff, aki

éppen oda nyomakodott a cellához, de a következő pillanatban valaki a könyökével eltaszította.

— Újra meg újra felébredt az éjszaka kellős közepén, és hajtogatta, hogy éhes. Egyszerűen nem állhattam tovább.

— Ugyan Jim, átjöhettél volna hozzám, hogy adják neki valami ennivalót. Tudod jól, az utolsót is oda adtam volna.

A SERIFF ismét megpróbált a cellaablakhoz jutni.

— Ez nem lett volna helyes

— mondta Jim, — Egész évben keményen dolgoztam, s kerestem annyit, hogy eltartsam mindnyájunkat. — Megállt, végignézett a hullámzó tömegen — részesarató voltam, s kerestem éppen eleget, csak elvették tőlem. Nem mehetek koldulni azok után, hogy megkerestem a magunknak valót. Ok meg jöttek és elvették. A kislány meg felébred és mondja, hogy éhes, én meg nem állhattam tovább.

— Az azért mégsem megy, lelőni egy kislányt, csak úgy

— vetette közbe valaki.

— A kislány azt mondta, hogy éhes. Mást se mondott az utóbbi hónapokban. Már nem bírtam tovább.

— Át kellett volna küldened mihozzánk. A feleségem meg én, majd elláttuk volna valahogyan. Az mégsem helyes, megölni egy ilyen kicsi kislányt

— Megkerestem a magunknak valót, s már nem bírtam tovább.

— Aztán egyszer csak felkaptad a puskádat, és lelőtted?

— Igen. Amikor ma reggel felébredt azzal, hogy éhes ...

— Az államnak most meggyűlt veled a baja, Jim — mondta valaki —, de nincs igazuk.

— Nem tehetek róla —■ mondta Jim. — A kislány ma reggel már megint úgy ébredt.

A környék hemzsegett a férfiaktól, meg a fiatalabb fiúktól. Mindnyájan tolakodni próbáltak, hogy hallják Jim szavait. Elterjedt a híre az egész városban, hogy Jim Carlisle lelőtte nyolcéves kislányát. Clarát,

— Kinek a birtokán volt Jim részesarató?

— Henry Maxwell ezredesnél —, válaszolt egy férfi a tömegből. — Maxvell ezredesnél dolgozott Jim már kilenctíz éve.

— Nem rendes dolog Henry Maxwelltől, hogy elveszi Jim részét. Van neki bőven magának is. Nem tisztesség az!

A seriff megpróbált beavatkozni.

— Ülj le szépen a priccsre, és pihenj egy kicsit, Jim, öreg fiú — mondta. — Dobd le..,a cipődet és nyújtózz egyet, fiacskám.

Ám a tömeg újra csak eltolta az ablakt ól.

— Jim. miért vette el Maxwell ezredes a te részedet is?

— Azt mondta, jár neki, mert az egyik öszvére megdöglött egy hónapai ezelőtt.

— De nem te ölted meg az öszvért, .ugye? '

— Nem. összeesett az istállóban — felelte Jim. — A tájékán se voltam az istállónak, mikor ez történt.

A TÖMEG egyre jobban tülekedett. Az előlállokat egészen oda szorították a rácshoz, mert a hátulsók is megpróbáltak hallótávolba kerülni. Azokat. akik középen voltak, any- nyira egymáshoz' szorították, hogy lépni, fordulni se tudtak. Jim a rácsok közé szorította arcát, ujjait olv szorosan kulcsolta a vasrudak köré, hogy

a vér is kiszállt belőlük. A tömegben egyesek kiabálni kezdtek. Egy férfi utat tört magának kifelé, beült az autójába, és elhajtott. A kiabálás erősödött. A szemközti üres telken egy férfi felállt az autója tetejére és torkaszakadtá- ból üvöltött, hogy ráfigyeljenek.

— A kislány ma reggel megint azzal ébredt, hogy éhes — mondta Jim maga elé.

Gyapotszállító kocsik jöttek az úton. A tulajdonosok amint meglátták a csoportosulást, leszálltak a bakról, átadták a gyeplőt, az ott őgyelgő négereknek és maguk is csatlakoztak a kiabáló, visítozó lüktetve hullámzó tömeghez.

Ebben a pillanatban visszaérkezett az a férfi, aki autójával oly gyorsan elhajtott. Kiszállt, felnyitotta a csomagtartót és kihúzott egy feszítővasat, amely olyan hosszú volt. mint ő maga.

— Feszítsük fel a cellát, és engedjük ki Jimet — kiáltotta el valaki.

Az üres telkeri álldogáló tömeg is megmozdult. A férfi, aki az autó tetejéről beszélt, leugrott a földre, s az egész csoport csatlakozott a börtön előtt állókhoz. Valaki, aki éppen a legközelebb Volt. felkapta a hat láb hosszú feszítővasat.

A SERIFF hátrálni kezdett.

— No, no. csak vigyázz Jim. fiacskám — mondta. Aztán megfordult és sietősen elindult az úton ,a háza felé.

Fordította: Zilahi Judit

Földeák János:

lelátó

No, figyeljetek csak rám, barátaim, most én akarok beszélni ...

Éppen ideje, hogy vége lett az első félidőnek, annyira untam már a sületlen megjegyzéseiteket arról a szőke asszonyról. Nekem is van szemem. Előbb láttam meg, mint ti, hogy ott ül az öreg futballisták számára fenntartott páholyban. A meccs elején köszöntem is neki, és a mellette levő őszes hajú, kissé kövérkés férfinak is. Ti akkor még nem törődtetek az asz- szonnyal. Nem volt miért oda figyelnetek rá, oly nyugodtan viselkedett

Nem akarlak benneteket megsérteni, de vegyétek tudomásul, hogy annak a szőke asszonynak egyedül több köze van a futballhoz, mint nekünk összesen. Nem alkalmi vendég vagy néző ott a páholyban. És nem azért kiabált le minduntalan a pályára Nyurgának, az ifjúsági válogatott csatárának, mert hisztérikus szurkoló, se azért, hogy feltűnést keltsen vele, de még azért se, amiben már megegyeztetek, hogy valószínűleg a szeretője lehet Nyurgának, mert az ilyen, harminc évüket alig átlépett csinos nők, mondjátok ti, mód felett kedvelik a jóvágású fiatal sportembereket, és Nyurga bizony jóval megüti az asz- szonyi érdeklődés mércéjét. Egyébként, az az asszony nem alig, hanem pontosan nyolc évvel lépte át a harmincadikat ...

Tóth Elemér:

Ősz

Modern ősz ez. Szél fut át a téren. Fönt az ég bogarai — a rakéták — lent drapp dieselek dönögnek, hallgatják őket a kertek.

Sietve megyünk mi is tovább, korszaknyi még a dolgunk, gondolunk még-teltebb csűrökre. Kopog, kopog a mélázó utca, kigyűlnak sorra a tündér-lámpák, halkan töpreng az este.

Győri László:

Ő

'sz

Bulldog ősz téb-láb a fák alatt, rebbennek nyűiként az ebek. Megáll, odébbszalad, mereng egy keveset, de a fák árnyasak, vizesek.

Hiába néztek rám kételkedve, és kár gúnyosan vigyorognotok. Amit mondok, sokkal jobban igaz, mintsem azt hiszitek, ha ugyan van még bennetek annyi beismerés, hogy hinni merjek másnak is, ne csak a saját, csapongó fantáziátoknak. Azért köszöntem annak a szőke asszonynak és a mellette ülő férfinak, mert ismerem őket. S nem a múlt hét, se a múlt hónap, vagy tavaly óta, hanem évtizedekkel régebbről, sőt állíthatom, az asszonykát már akkor ismertem, amikor még se menni, se beszélni nem tudott, csak néha éktelenül sírni, és amikor még a legnagyobb öröme az anyja melle, a tiszta pelenka és egy öklömnyi nagyságú csörgő volt.

Legrégebben az apját ismerem, azt az őszes hajú férfit, akit mellette láttok, s aki a felszabadulás után is, mint futballozó Gonda-fivérek

egyike, Gonda II. néven évekig közismert kapusa volt egy patinás múltú munkás- sportegyesületünk futballcsapatának. S hogy még jobban csodálkozzatok, azt is elárulom. hogy Gonda 11-vel negyvenhat éve együtt jártam polgáriba. •

Látom az arcotokon, ti is tudjátok már, kik voltak a Gonda-testvérek. A legidősebbet, Gonda I-et kivégezték a nyilasok, mert tagja volt egy nemzeti ellenállási csoportnak. Gonda III. még a negyvenes évek végén elszerződött Egyiptomba, edzőnek. A legfiatalabb testvér, Gonda IV., pedig öt-hat éve halt meg közlekedési baleset következtében.

De nem a Gonda-fivérekről akarok én beszélni. Gonda lírái is csak azért, hogy megértsétek a lánya szokatlan szurkolását és ne élcelődjetek rajta.

Ez az asszonyka, persze még

lánykorában, futballozott. Igen, bármily hihetetlenül is hangzik, futballozott. Megszerette és megtanulta az apjától, a nagybátyjaitól és azok klubtársaitól.

Amíg kisebb volt, mindenki mulatott a futballozó kislányon. A legjobban az apja, aki örült is neki, hadd erősödjék a lányka a labda rug- dosásától. Nemcsak a pályán, edzések alkalmával, de ha kirándulni mentek, a kis Gabriellának az volt a legkedvencebb szórakozása, hogy 11-ese- ket rugdosott a kapus papának, és boldog volt, ha a papa nem bírta a labdát elfogni, vagy kiütni, és gól lett.

S ahogy a kis Gabriella nőtt és fejlődött, úgy fokozódott az ügyessége és ereje, és nem kevésbé a futball iránti szenvedélye is. Még fejelni, labdát levegőből levenni, kapásból továbbítani, szögletet rúgni és cselezni is megtanult. A papa és a három nagybátyja futballozása valóságos iskola volt a tanulékony lánynak. A vele egykorú fiúk rajongtak érte, és örömmel vették be maguk közé, mert a szélsőt játszó Gabi, így becézték, nem kuriózum és szenzáció volt a csapatban, mint lány, hanem ügyes játékos is. Persze, csak alkalmi csapatokban és alkalmi mérkőzéseken játszhatott.

A felszabadulás előtt csak az apja futballista-tekintélye mentette meg a súlyosabb iskolai büntetésektől. Legfőképp azért haragudtak rá a tanárok és szülők, mert Gabi az osztálytársait is igyekezett csábítgatni a futballozásra. A lányokat azonban csakhamar elriasztotta a futballozástól a szülői tiltakozás, másrészt a cipő-probléma. Háború volt. Még a sportegyesületek is cipő-gondokkal küszködtek.

Negyvenöt után — miként az apja, Gonda II., nevetve mesélte nekem számtalanszor — Gabi még politikai előadásokat is tartott a lányok új jogairól a MAD1SZ- ban, s csak azért, hogy külön kiemelhesse a lányok futbal- lozási jogát. De, hasztalan volt minden kísérlete és szervezési szívóssága, és hiába bizonygatta a saját játékával, hogy a lányok is tudnak futballozni, nemcsak - a fiúk, és éppúgy tehetségük lehet afut- ballozáshoz, mint a kézi- és kosárlabdázáshoz, valamint a röplabdához, de más sportágakhoz is, az atlétikához, úszáshoz, víváshoz ...

öabi végül is belefáradt a küzdelembe. Majdnem teljesen egyedül maradt. Az is kedvét szegte, hogy sokan egyéni bolondériának nevezték futballozási szenvedélyét.

Közben Gabi férjhez ment. Természetesen futballistához. Hegyi Péter vette el, vagy más néven Csusza, akit abban az időben a legtechnikásabb magyar hátvédnek tartottak. Csuszának is azért nevezték el, mert a tökéletessé- gig fejlesztett becsúszó szereléseivel évekig réme volt a csatároknak. Ma már Csusza is edzősködik, és azért nem látjátok felesége és az apósa mellett, mert külföldi túrán van a csapatával.

S még valamit, barátaim* ha még magyarázni kell. Ennek a szőke asszonykának nem csak azért van a régi és mai futballistáink előtt nimbusza, mert valamikor szélsőt játszott. Se azért, mert Gonda ll-nek a lánya és Hegyi Csuszának a felesége, hanem még azért is, amit most már tudtok és szégyellhetnek a megjegyzéseiteket, mert Nyurgának az édesanyja. Váljék asz- szonyi dicséretére, ha ebben kételkednek.

Higgyétek el, azoknak van igazuk, akik azt állítják: Nyurga nem a nagyapjától és az apjától örökölte rendkívüli futballtehetségét, hanem az anyjától, ettől a még ma is szinte lányosán csinos, szőke asszonykától. Ám ha ezt vitatná valaki, meg kell tőle kérdezni, miért nem lett Nyurgából kapus, mint a nagyapja, vagy hátvéd, mint az apja volt? Gabi a saját, valójában ki nem élhetett, csatárt játszó szenvedélyét plántálta át fiába, s hogy milyen eredménnyel, azt mindjárt újból láthatjuk.

Ki tudja, mikor akad még valaki a lányok között, aki a futballban is bizonyítani tudja a nők ügyességét... Addig is úgy tiszteljétek Gonda Gabit, mint az első női futballistát nálunk, még akkor is. ha nem volt, mert nem lehetett leigazolt játékosa valamelyik csapatnak.

S ezzel be is fejeztem, meri véget ért a szünet, kezdődik a második félidő, s gondolom, most már természetesnek tartjátok, nem nevetségesnek, ha Gabi asszony Nyurgát biztatja és tanácsokat is kiabál neki a pályára, hisz nem csupán Nyurga futballo- zik most, tört a kapu felé s hozza góllövő helyzetekbe a társait, hanem a mama, Gabi asszony is lenn futballozik a pályán, és ha Nyurga majd gólt lő, azt a gólt az anyja is rúgja...

No, nézzük a mérkőzést, barátaim-, már jászának a fiúk...