Nógrád, 1966. szeptember (22. évfolyam, 207-232. szám)
1966-09-11 / 216. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek! AZ MSZMP NÓGRÁD MEGYE! BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS. LAPJA XXII. ÉVF. 216. SZÄM ARA: 80 FILLER 1966. SZEPTEMBER 11. VASÁRNAP Az iráni sah körútja a Balaton-parton Mohammad Reza Pahlavi Arya Mehr, Irán sahinsahja és Farah Pahlavi Shahba- nu, valamint kíséretük szombaton délelőtt a Balatonaligai Állami Gazdaságba látogatott el. A vendégeket a látogatásra elkísérte Kisházi Ödön, az Elnöki Tanács helyettes elnöke, Kiss Károly, az Elnöki Tanács titkára, Szarka Károly külügyminiszterhelyettes, Bonyhádi Károly, a Magyar Népköztársaság teheráni nagykövete, Erdei Lászlóné, a Magyar Nők Országos Tanácsának elnöke. A magas rangú vendégeket megérkezésükkor Losonczi Pál, földművelésügyi miniszter, Dégen Imre, az Országos Vízügyi Főigazgatóság vezetője és dr. Radnóti István, a gazdaság igazgatója fogadta. Fiatalok virágcsokrokkal köszöntötték az iráni uralkodót és feleségét. Dr. Radnóti István tájékoztatta a vendégeket a gazdaság munkájáról, majd megtekintették a kiterjedt állami gazdaság több részlegét, köztük a 240 holdas őszi- barackost és az öt holdas rózsatáblát. Az iráni vendégek elismeréssel nyilatkoztak a látottakról, majd tovább folytatták útjukat és a nap folyamán a Balatonpart több nevezetességét tekintették meg. Á montreali „Hagyar Hét" sikere MONTREAL (MTI) Montrealban naponta sok ezer látogató tekinti meg a Magyar Hét keretében rendezett kiállításokat. A Sheraton szállóban délelőtt 11-től este 10-ig állandóan zsúfolt a kiállítási terem. Igen sokan keresik fel a Fairview elnevezésű vásárlási központ és a Simpson áruház magyar árubemutatóját is. Szeptember 7-én került sor a „Magyar Gyógyszernap” megrendezésére. Mintegy 350 meghívott vendégek között nemcsak kanadai gyógyszer- gyárak, gyógyszerkereskedelmi vállalatok és egészségügyi intézmények vezetői voltak jelen, hanem sok szakember az Egyesült Államokból is. Jelen volt többek között Cyrus Eaton is. Szeptember 8-án a „Magyar Divat Napján” a HUN- GAROTEX textilárui, divatcikkei és a TANNIMPEX cipő és bőrdíszmű árui iránt mutatkozott nagy érdeklődés. Darvas Lászó külkereskedelmi miniszterhelyettes szeptember 9-én sajtóértekezlet keretében ismertette a sajtó és a rádió-tv munkatársaival a nagyar—kanadai kereskedelmi kapcsolatok további fejlesztésének lehetőségeit. A Bányaqépgyárból jelentjük Növekvő többletnyereség az első félévben Nyolc hónap alatt már egymillió forintos tervelőnyt szereztek a Zagyvapálfalvi Bá- nyagépgyáx dolgozói. Jelentős export tervük volt. Az indiai Orissza város részére elküldték a szállító berendezéseket. Exportjukban ez az ötmilliós tétel volt a legnagyobb. Mintegy négymilliós értékben készítettek szállító berendezéseket a lengyel—magyar közös vállalkozás a HALDEX részére. Az éves 12 milliós export tervből már csak 2,5 millió hiányzik. Indiába élelmiszer- ipari szállító berendezést készítenek és még az arab országokba, valamint a HALDEX számára készítenek , szalagokat. Év elején november 25-re vállalták az éves export terv teljesítését, de ezt módosították most. Még ebben a hónapban egymillós értéket kiszállítanak és november 1- re egész évi export tervüket teljesítik. Az export mellett a Zagyvapálfalvi Bányagépgyárban a belföldi megrendeléseknek is igyekeznek határidőre eleget A visontai külfejtésű szénbánya részére év végére kellett volna elkészíteniük az 1200 milliméter szélességű szalag szállító berendezést. Közben megérkezett előbb Visontára a hatalmas földkotró berendezés, amelynek a kiszolgálásához kellett az említett szalag. A kérésre a zagyvapálfalviak már augusztusban, tehát négy hónappal előbb elküldték a mammut szalagot. Ezen kívül a kilenc darab ezer pil- liméter szélességű szalag berendezésből ötöt elkészítettek már. Mind ez bizonyítja, hogy az exportnak és a belföldi igényeknek egyaránt nagy a becsülete a Bányagópgyártoán. A szorgalmas munkának megvan az eredménye is. Az első félévben mintegy hatszázezer forint többletnyereséget értek el a költségszint csökkentésével. Azóta ez az összeg megduplázódott, ami azt jelenti, hogy a tervezettnél egymillió kétszázezer forinttal nagyobb a többletnyereség. A terv túlteljesítést 8 fős létszám megtakarításával érik el. Kihallatszik a varrógépek monoton zúgása. Az egyiknél kék köpenyes asz- szony magyaráz. Molnár Ferenché, a déi- utános műszak gyártásközi meosa a Nóg- rád megyei Textilipari Vállalat jobbágyi telephelyén. Májusban múlt egy éve, hogy először ült varrógéphez. Gyorsan belejött a munkába, s fizetésé pár hónap múlva havi átlagban elérte az 1600 forintot. Elismeri : neki köny- nyebb volt, jobban ráállt a keze a varrásra. Ez év tavaszán történt. Bittera Ti bőmé telepvezető gyártásközi meóst keresett az asszonyok között. Nagy gondKevesebb bérért is... ban volt! Kit is kérjem meg erre a munkára? Szóba került Molnár Ferencné, Klárika. Igenám, de új beosztásában csak 1300 forintot kereshet. Mit szól majd hozzá? Vállalja-e? Elvállalta. Akkor még nem tudta, milyen nehéz gondot vesz magára. Korábban csak saját munkájával törődött, új beosztásában pedig 50 asszonnyal- lánnyal kell nap-nap után megértetni csak kifogástalan terméket szabad gyártani, mert ez kell a kereskedelemnek. Nem hálás feladat ez. Klárika az ellenkezőjét állítja: ..munkatársaim többsége nem haragszik meg azért ha javításra visszaadok egy-egy darabot”. Sőt biztatják: „nyugodtan add csak vissza, szívesen kiigazítjuk. Inkább te mondd meg mint a hiba, mint a vég- meos”. Persze van akinek nem tetszik ha bebizonyítják: elnagyolta a munkát, újra kell csinálni. De ilyen gondolkodású kevés lkad. Talán ez is közrejátszik abban, hogy Molnár József - né jól érzi magát a varrodában, nem kívánkozik máshová, uár Pásztoréi vonatozik be és vissza. — Klárika. .. Klárika, szólítják egyre többen. Az egyik bélést kér, a másik gombot, a harmadik megint mást. Attól függ, ki milyen reszorton dolgozik. — Ez is a meos feladata? — Nálunk igen... Nem tartóztatom. Egyik géptől a másikhoz lép, magyaráz, Kérést teljesít és megköveteli a technológiai előírások betartását. Mindezt Kevesebb fizetésért mint régebben. — Ide csak olyan dolgozót állíthatnak, aki ismeri a szakmát — mondotta néhány perccel előbb. Igaza van. Venesz Károly Hazánkba érkezett Gus Hall Az MSZMP Központi Bizottsága meghívására néhány napos látogatásra hazánkba érkezett az Egyesült Államok Kommunista Pártjának küldöttsége Gus Hall-nak, a párt főtitkárának vezetésével. A küldöttséget a Ferihegyi repülőtéren Komócsin Zoltán, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a KB titkára, és Garai Róbert, a KB külügyi osztályának helyettes vezetője fogadta. Bolgár-magyar barátsági nagygyűlés Salgótarjánban Bulgária felszabadnának 22. évfordulója alkalmából a Hazafias Népfront Nógrád megyei Elnöksége bolgár—magyar barátsági nagygyűlést rendez hétfőn délután Salgótarjánban, a megyei József Attila Művelődési Házban. Ebből az alkalomból Va- szil Bogdanovnak, a Bolgár Népköztársaság budapesti nagykövetének vezetésével héttagú küldöttség érkezik a megyeszékhelyre. A vendégeket délelőtt a megyei tanács épületében Bankó János, a megyei tanács végrehajtó bizottságának elnöke fogadja. Délelőtt ellátogatnak az Öblösüveggyárba, délután pedig városnéző sétán vesznek részt vendégeink. Este hat órakor rendezik meg a barátsági nagygyűlést, amelynek szónoka Marczinek István, a Hazafias Népfront Nógrád megyei Bizottságának titkára lesz. Felszólalt a gyűlésen Va- szil Bogdanov nagykövet Is. Hasa felé (Koppány György felvétele) Új vetélkedő Ki min^k mestere? Ifjú esztergályosok megyei és országos versenye Ki minek mestere? — elnevezéssel új országos vetélkedőt hirdetett meg fiatal esztergályos szakmunkások részére a KISZ Központi Bizottsága, a Magyar Rádió és Televízió, a Kohó- és Gépipari, valamiint a Munkaügyi Minisztérium és a Vas- és Fémipari Dolgozók Szakszervezete. A versenyben részt vehetnek mindazok a harminc évnél fiatalabb ifjúmunkások, akik' jelenleg esztergályos szakmában dolgoznak. A nevezések szeptember 1-én lezárultak és az összesítés alapján ismeretes a végeredmény is: az országban négyezer ifjú szakember jelentkezett a szakmai vetélkedőre. A jelentkezés egyik feltétele volt, hogy a meghatározott korú és szakmai gyakorlattal rendelkező fiatalok terveik teljesítésével, termékeik minőségével s raunka- / fegyelmükkel kiérdemeljék üzemük, vállalatuk ajánlását. sának tiszteletére meghirdetett Ki minek mestere? verseny elméleti és gyakorlati vizsgakérdéseit központi kiírás alapján kapják meg a vetélkedő résztvevői. Az első. versennyel kapcsolatos megyei esemény szeptember 18- án lesz a Salgótarjáni Acélárugyárban, a Bányagépgyárban és a Nagybátonyi Szolgáltató üzemnél. Ezeken a helyeken rendezik meg ugyanis a selejtezőket, amelyeken gyakorlati feladatokban mérik össze tudásukat a fiatalok. Az elméleti selejtezőre ugyanaznap kerül sor, az SZMT székházban. Ezt követően szeptember 25-én Nagybátonyban, a Szolgáltató Üzemnél rendezik meg a megyei döntőket. A megye 16 üzeméből, 38 fiatal jelentkezett a versenyre. A selejtezőből hatan Jutnak tovább a megyei döntőre, amelynek győztesét az országos selejtező versenyre küldik. Ezen már csak 48-an vesznek részt az országból. Az MSZMP IX. kongresszu- A Ki minek mestere? verseny döntőjét a Ki mit tud > és a Ki miben tudós? mintáidra a tv nyilvánossága előtt bonyolítják le. A kamerák elé 12 fiatal esztergályos kerül, akik a megyei, majd pedig az országos elődöntőkön a legjobb eredményt érték el. A fiatalok elméleti és gyakorlati feladatok megoldásával bizonyítják tehetségüket, felkészültségüket a zsűri előtt. A szakmai verseny bíráló bizottsága a KISZ. a Műszaki Egyetem képviselőiből, az ország négy nagyüzemének vezérigazgatójából. valamint a szakma egyik legjobb oktatójából és kiváló művezetőjéből tevődik össze. A verseny győztese Pannónia motorkerékpárt? kap jutalmul. A második helyezettet [2 000 forint értékű szobaberendezéssel. a bronzérem tulajdonosát. pedig Szigma televízióval jutalmazzák. A negyedik helyezett mopedet, a döntő többi résztvevője 800— 2000 forint értékű emléktárgy»* kan sikeres szerepléséért.