Nógrád, 1966. augusztus (22. évfolyam, 181-206. szám)
1966-08-14 / 192. szám
1966. augusztus M. vasárnap NÖGRÜD 7 Vasárnapi levél A közömbösségről Igen, igaza van, kedves J. Kálmán olvasónk; nap- iáinkban — úgy tetszik — kórtünet a közömbösség. Sok dolog mellett szó nélkül megyünk el, amikor kötelesség lenne, legalábbis illene megállani, véleményt mondani —, esetleg cselekedni. ön példákat sorol — ahogy mondani szokás: életből ellesett eseteket — és készséggel bólintok rájuk, mert magamat is ludasnak érzem egyikében-mási- kában e hivatkozásoknak. Egy szó mint száz: a közömbösség többé-kevésbé mindannyiunk kórtünete. S a legaggasztóbb, hogy szinte álig vesszük észre a tüneteket. A példák tára kimeríthetetlen. Engedélyiével indítóként az ön soraiból idézek egy rendkívül érzékleteset Azt írja: pirulva gondol vissza rá. Íme: „Hazafelé vonatoztam a minap hivatali kollégámmal, Nagybátonyból. A kupénkban a kislányával ismeretlen fiatalasszony utazott. Pestről jött, Somosra tartott, rokonlátogatóba. Nyűgös volt már a gyerek; a mama alig várta, hogy célba érjenek Mostanában nem minden szerelvény megy fel Somosig, ilyen volt ez is. ök viszont nem tudták és nekünk is a hangosbemondó juttatta eszünkbe, összenéztünk a kollégámmal: — Most visszatolatja őket a szerelvény. — Ezen sopánkodva elhagytuk az állomást. Ahelyett, hogy.. Hát, igen. Az a különös, hogy utólag mindig pontosan tudjuk: mit kellett volna, mit lett volna egyszerű emberi kötelességünk cselekedni. De többnyire utólag, mert a szükséges, a kívánt pillanatban „mi közöm hozzá” érvvel vállat rándítunk, tovább megyünk. Az alibi, az indok, a magyarázat mindig kézenfekvő. És kényelmes megoldást kínál az esetleges bonyodalmak helyett. Közömbösség társaink iránt kis és nagyobb dolgokban egyaránt, kóros kórtünet, amelyről ön szerint is beszélnünk kell, kedves J. Kálmán. Saját esetével példázza, saját lelkiismerete nyugtalankodásával, de a közömbösség nem egyedi jelenség; küzdeni ellene valamennyiünk közös kötelessége. Közömbösség dolgában szinte kivétel nélkül fertőzöttek vagyunk, mindnyájunkat terhel kisebb- nagyobb vád és mulasztás. Lehet, hogy ezek a megállapítások egyeseknek kenetesen hangzanak, megmosolyogják, ezzel azonban nincs elintézve a kérdés, önmagában ez a mosoly is a közömbösség egyik megnyilatkozása, kitérülés a felelősség elől. Mert, állíthatja-e nyugodtan bárki, hogy semmi teendője egy testi épséget — talán életet fenyegető utcai verekedésben a szereplő felek ösztökélése, vagy a kíváncsi szemlélődés helyett. Ugyan, hányánknak jut eszébe végét vetni a botránynak, rendőrért szólni? Gyönyörködünk az „ingyen-cirkusz” láttányá- ban, ittas emberek mutatványaiban, amikor néhány meggyőző szóval értelmet lobbanthatnánk a gőzös elmében, otthonába indíthatnánk valakit. Ezek a kisebb ügyek a kötelesség mulasztásban, a közömbösség formáiban. A közömbösségnek azonban ennél sokkalta súlyosabb, károsabb eseteivel is lépten-nyomon szemben találhatjuk önmagunkat. Olyanokkal, amelyek már a társadalmi tulajdon biztonságát veszélyeztetik. Hányszor éppen a szemünk láttára dézsmálják az épülő városban azokat a forintokban tetemes értékeket, melyekből házak, üzemek lesznek, s amelyek összességükben és végső soron kollektív tulajdonaink. Fékezhetetlen elemek az új lakónegyedek munkálatairól tízezreket hurcolnak el, s nemcsak az esti sötétség leplében — gáttalan merészséggel fényes nappal is. Deszkát, meszet, cementet; miniden mozdíthatót. Még csak rájuk sem szólunk a köz dézsmálóira. Hiszen, minek is?! Közömbösek vagyunk. Bizony, közömbösek, saját érdekeink ellenére, a tulajdon rovásunkra — egész az ostobaságig. Nem ártjuk magunkat a más dolgába — ezt mondogatjuk, holott ki tulajdonképpen az a „más”?! Én, te, ő, — mi, ti, ők... A névmások értékrendje a szocialista közösségben a „mi”-nek adta a legerőteljesebb hangsúlyt — következésképp birtokos névmásban a mienknek. Ezért nincs helye különösen az olyan közömbösségnek, mely ennek rovására megy. Az ilyen közömbösség már cinkosság — a a bűnrészességgel azonos. Kétségtelen, hogy adott helyzetben nem mindig egyszerű és nem könnyű a beavatkozás. Akikkel szemben fellépünk, cselekednünk kell, nem ritkán elszánt és veszélyes elemei a társadalomnak, csak egységes, erős összefogás vezethet ellenük eredményre. Ezért nem közömbös, hogy adott helyzetben, pillanatban, közömbösek maradunk-e, vagy sem, kellő erővel és kellő számban képviseljük-e a társadalom erkölcsi, etilkai, közbiztonsági, anyagi ' érdekeit, értékeit. Ma még sokan arra hivatkoznak, hogy mindezek védelme a hatóságok, hivatalos szervek feladata. Az áthárítás azonban — úgy vélem — kényelmes kibúvó, mely a társadalmasítás növekvő méretei között mind tarthatatlanabb ál- I láspont. A szocialista társadalom arculata napjainkban formálódik. A régi rend önző korát a közösségi érdekek váltották fel, amelyben nem hódolhatunk olyan korábbi, egoista életformából fakadó divatnak, mint a közömbösség. A szocialista ember ellentmond ennek a „divatnak”, — fő ismérveiben merőben más vonásokat hordoz. Én, te, 6...? Mi, ti, ők? Megfordult a névmások eddigi rendje. A helyrend ma inkább így jó: mi, — ti, — én. Most tanuljuk még — még nem idegződött belénk, még idő kell, hogy ne csak mondani, sorolni tudjuk, de ez legyen minden tettünk, cselekvésünk rugója. Társaink, a közösség érdekeinek védelme és szolgálata kis és nagy ügyekben olyan jellemvonás, mely a szocialista társadalom emberét feltételezi. E feltételnek nem felelhetünk meg akárhogy; a közöny, a közömbösség kizáró tényezők ebből a típusból. Ha viszont ide tartozónak valljuk magunkat — zárjuk ki önmagunkból a közömbösséget. Azt ,hiszem., ön is így gondolta, kedves J. Kálmán. Szíves üdvözlettel: Barna Tibor Pártértekezlet előtt Ideológiai munka és emberi magatartás Pártértekezlet előtt számadás készül az élet minden területéről. Gondosan mérlegeljük az elmúlt négy év eredményeit a termelés, a fogyasztás, a társadalmi viszonyok fejlődésének területein. Ebből a számadásból nem hiányozhat annak megítélése sem, hogy mennyit változott, és hol tart jelenleg megyénk dolgozóinak öntudata, magatartása. Ha ideológiai munkákról érdemi számadást akarunk készíteni. nem szabad megelégednünk annak regisztrálásával, hogy hány előadást és rendezvényt tartottunk, menynyien jártak a párt- és KISZ- oktatásra, hányán fizetik elő megyei lapunkat, milyen a kérdezők és hozzászólók aránya egyes rendezvényeken. Ezek, bár nem elhanyagolható, mégis másodrendű jellemzői négyéves munkánknak, és ezért nem adhatnak megbízható kiindulási alapot a további négy évre szóló feladat meghatározásához. Az elmúlt években, de különösen a KB ideológiai irányelveinek megjelenése óta gyakran hangoztattuk azt az igényt, hogy fokozzuk ideológiai munkánk hatékonyságát. Ez azt jelenti, hogy — mint a gazdasági életben, úgy az ideológiai munkában is — ma már nemcsak arra fordítjuk figyelmünket, hogy mennyit „termelünk”, hanem arra is, hogy az „ideológiai termelés” milyen arányban hasznosul, termékeiből mennyit „fogyaszt el” lakosságunk, azaz eszméinket milyen mélységben és szélességben teszi magáévá. De talán a hatékonyság megítélése szempontjából legfontosabb annak mérlegelése, hogy pártszervezeteink, állami intézményeink és tömegszervezeteink ideológiai nevelő munkája hogyan „térül meg” a termelés és a közélet fejlődésében, másszóval ideológiai munkánk milyen eredményesen képes befolyásolni megyénk dolgozóinak munkához való viszonyát, a közügyek intézésében való részvételt — egész tevékenységét emberi magatartását A cselekvést azonban közvetlenül tudati rugók ösztönzik: azok a törekvések, célok, érzelmek, amelyek az egyén, vagy réteg gondolat- és érzelemvilágát uralják az adott időszakban. Különösen erős az eszmék hatása az emberi cselekvésre, ha azok az egyén meggyőződésévé válnak, meghatározzák életszemléletét, és döntően befolyásolják egész emberi magatartását. A szocializmust építő emberek tevékenysége, magatartása szoros összefüggésben van öntudatuk fejlettségével, elsősorban politikai, erkölcsi és világnézeti tudatosságuk szintjével. Ebből az összefüggésből 3 következtetés kínálkozik. | Az egyes rétegek és * egyének magatartásában, mindenekelőtt a munkához és a közös érdekekhez való viszonyában megnyilvánuló pozitív és negatív jelenségek egyáltalán nem elhanyagolható tényezői szocialista fejlődésünknek: a szocialista emberi magatartás egyre szélesebb körben terjedő vonásai meggyorsítják előrehaladásunkat, a kispolgári magatartás konzerválódott maradványai, vagy Nyugat hatására újraéledő jelenségei viszont gátolják, fékezik azt. 2 A dolgozók munka- és * közéleti tevékenységét messzemenően befolyásoló eszmei tényezők kialakítása és fejlesztése a termelés és a politikai élet fejlődésének is nélkülözhetetlen feltétele. Szűk- látókörű, prakticista és vulgáris az a szemlélet, amely úgy „értelmezi a materializmust. hogy a szocializmus építésében a termelési feladatokat teszi kizárólagossá és elhanyagolja, másodrendű feladatnak tekinti a dolgozók politikai, erkölcsi és világnézeti nevelését. Sajnos megyénk egyes üzemeiben is tapasztalhatók ilyen jelenségek, és negatív hatásuk a munkafegyelem, a felelősség, a közfunkciók ellátásának területén jelentkező problémákban tükröződik vissza Tapasztalataink egyértelműen igazolják, hogy szocializmust építő tervünk megvalósításának legfontosabb záloga megyénk dolgozóinak öntudatos helytállása, lelkesedése, tenniakarása. Párt- és tömegszervezeteink, állami és gazdasági vezetőink fontos feladata, hogy mindennapos eszmei — politikai nevelőmunkával biztosítsák előrehaladásunknak ezt a nélkülözhetetlen szubjektív feltételét. Q Ideológiai munkánk * eredményességét elsősorban annak alapján kell megítélni, milyen hatást gyakorolt az emberek meggyőződésének, a társadalmi jelenségek szemléletének alakulására, milyen mértékben formálta az emberi tevékenységet, magatartást. hogyan hatott a szocializmus építő munkára Jogos az az igény, hogy az egyes rétegek és személyek tudati fejlődését nemcsak nyilatkozataik fényében vizsgáljuk, hanem elsősorban szocializmust építő munkájuk, egész tevékenységük emberi magatartásuk alapján. Tapasztalatból tudjuk, hogy semmit sem használnak fejlődésünknek a politikánk, világnézetünk és erkölcsünk melletti olyan „egyetértő nyilatkozatok”, amelyek a gyakorlati cselekvésben, a magatartásban nem nyilvánulnak meg. Az eszmei fejlettség, a szocialista öntudat mércéjéül nem a szavak, hanem a tettek szolgálhatnak, az, hogy saját személyes magatartásával valaki mennyiben járul hozzá a párt által meghatározott feladatok sikeres megvalósításához. Az 1962. évi pártértekezlet óta eltelt négy évet alapjában a szocialista emberi magatartás vonásainak terjedése, és erősödése jellemzi megyénkben. Dolgozóink, mindenekelőtt bányászaink és üzemi dolgozóink, nagyfokú politikai érettségről, fegyelmezettségről, józan ítélőképességéről tettek tanúbizonyságot több kiélezett nemzetközi helyzetben, gazdasági problémáink megítélésében. Dolgozóink magatartását mindenekelőtt a párt által kitűzött feladatok megvalósításában való egyetértő, fegyelmezett részvétel jellemzi. Ennek biztosításában nagy szerepe van pái'szervezeteink eszmei-politikai nevelőmunkájának. Üj vonása az eltelt négy évnek, hogy tömeges méretű mozgalommá fejlődött az új, szocialista emberi magatartásra való törekvés. Megyénkben 1187 brigádban, több mint 11 ezer dolgozó versenyez a szocialista címért. Tudjuk, hogy ez nem egyszerűen a „régi” munkaverseny, mert a termelési vállalások mellett a „szocialista módon élni” célkitűzés megvalósítására is irányul. Még akkor is, ha pontosan ennek az újszerű vállalásnak a teljesítésénél, értékelésénél jelentkezik a legtöbb nehézség, probléma. Megyénk dolgozóinak eszmei fejlődését bizonyító örvendetes tény maga az. hogy ezrek és ezrek tudatosan törekszenek a szocialista emberi magatartás elsajátítására. A mindennapos termelő- munkában való becsületes helytállás mellett, nagyra kell értékelnünk a közös ügyek iránti felelősség sokféle megnyilvánulását, a gazdasági és politikai helyzetünk alakulásáról való tájékozódási igénv erősödését, a problémáink megoldására irányuló konstruktív javaslatokat, az eredményeink felett érzett büszkeséget, s olykor eredményeinket féltő aggódás megnyilvánulásait is. Megyénkben ezrek végeznek párt- és társadalmi munkát, mint választott vezetők, munkabizottsági tagok, aktívák, önzetlenül és anyagi ellenszolgáltatás nélkül fáradoznak a közügyek megoldásán becsületből, belső szükségletből. Nem állítjuk azt, hogy ez a magatartás már ma általánossá vált megyénk dolgozóinak körében, vagy azt, hogy mindazoknál akik erre törekszenek, mindig következetesen is valósul meg. Nem látni ezt a tendenciát az új magatartásnak ezeket a hajtásait nagy hiba lenne, mert helytelen helyzetmegítélésre és feladat- meghatározásra vezetne. Ugyanakkor látnunk kell azokat a negatív jelenségeket is, amelyek egyes emberek és rétegek magatartásában mutatkoznak és fékezik szocialista fejlődésünket. Dolgozóink magatartására hat még a régi nevelés, a konzervatív hagyomány, a nyugati életforma példája, a társadalmunkban élő kisáruterme- lők befolyása. A kedvező irányú változásokat időnként megzavarják a nemzetközi helyzetben kialakuló feszültségek, belső problémáink, nehézségeink. Ideológiai munkánk fontos feladata az emberi magatartás szocialista fejlődését gátló tényezők hatásának csökkentése, elszigetelése és felszámolása. Ezért kell eszmei harcot folytatnunk a polgári-kispolgári nézetek és magatartás ellen. A kispolgári magatartás gyakorlati megnyilvánulásai ma az új szocialista magatartás széles körű terjedésének legmakacsabb fékezői megyénkben. Jelenségei az élet különböző területein fedezhetők fel, így például a magánéletben, a művelődési igényben stb. De figyelmünket elsősorban azokra kell irányítanunk, amelyek közvetlen károkat képesek okozni politikai és gazdasági fejlődésünknek. Ilyen kispolgári megnyilvánulás a közös érdekek iránti közömbösség, a közéleti pasz- szivitás, a „politikámén tes- ség”-re való programszerű törekvés. Vannak. akik tudatosan korlátozzák érdeklődési és látókörüket a magánéletre. A társadalom egészéhez csak annyi a közük, hogy saját személyes fogyasztásukra menynyit tudnak „kikövetelni” a közösen létrehozott javakból. Felelősséget és áldozatot vállalni a közös érdekek megvalósításáért azonban az ilyen emberek nem hajlandók. A kispolgári magatartás ta- lajtalansága és társadalmi károssága élesen nyilvánul meg a szocializmust építő munkától való különállás, az „el nem kötelezettség” hangsúlyozásában, az elért eredmények lebecsülésében, megalapozatlan — adott helyzetünkben kielégíthetetlen — igények támasztásában, helyzetünk cinizmusra hajló megítélésében. Vannak emberek, akiknek „semmi sem jó”, akik mindig találnak kivetnivalót terveinkben, akik „előre megmondják”, hogy erőfeszítéseink úgyis kudarcba fulladnak. Ezeknek a „kritikusoknak” általában nincs pozitív programjuk, konstruktív elképzelésük a közös feladatok megoldására, de kihasználva a szocialista demokrácia kereteit hintik a bizalmatlanságot minden iránt, ami „felülről jön”, a „melós érdekeit” igyekeznek a párt döntéseivel szembeállítani, s a „jólértesültség” látszatával vezetik félre a politikailag nem eléggé tájékozott embereket. Az anyagiasság és az önzés természetes velejárója az ilyen magatartásnak. Akinek a perspektívái nem terjednek túl a magánélet határain, annak az egyéni törekvései is korlátozottak, általában csak az anyagi érvényesülésre redukáltak. Hasonló magatartási torzulások elleni fellépéstől gyakran az a megtévesztő érvelés tartja vissza a szocialista eszmék meggyőződéses híveit, hogy a személyes magatartás ilyen vonásai a magánügyek területére tartoznak, amibe nem illik beavatkozni. Valójában a magatartás azonban mindig társadalmi jelentőségű és a közvélemény csak annak alapján ítélhet róla, hogy segíti, vagy gátolja a közös érdekek, a társadalmi érdekek megvalósítását. De vajon közömbös-e a társadalomnak egyes emberek vagy csoportok közéleti passzivitása, tétlensége, demagóg követelőzése és destruktív hangulatkeltése, anyagiassága és önzése? Természetesen: nem! Az ilyen magatartás csökkenti a dolgozók munkalendületét tenni- akarását a közös célok megvalósítása érdekében való ösz- szeforrottságot tehát közvetlen károkat okoz a termelés és a szocialista közélet fejlesztésében egyaránt. Ezért a magatartás kispolgári torzulásait nem lehet magánügyként kezelni. Határozottabban kell fellépnünk ellene, elsősorban a párton belül, de szélesebb közvélemény előtt is. Bátrabban kell bírálnunk. elítélnünk a hasonló megnyilvánulásokat, fel kell tárnunk társadalomellenes tartalmukat. Bár az ilyen magatartást! embereknél ezek a jelenségek általában ösztönösen — a tradíció. a megszokás, a tájékozatlanság, a kritikátlanság miatt — élnek tovább, ez nem változtat azon a tényen, hogy az imperialista fellazítási politika tudatosan épít erre. Igyekszik felerősíteni a kispolgári magatartás, gondolkodás és pszichológia megnyilvánulásait, és aktivizálni azokat a szocialista eszmei hatások elleni harcra. Közvetlen célkitűzései a gazdasági vezetők és az értelmiségiek „depo- litizálása” és „deideológizálá- sa” azaz közömbössé tétele a párt politikájával és a szocializmus eszméivel szemben, a destruktív kritizálgatás, a demagóg követelőzés, a vezetés iránti bizalmatlanság szítása. Elszigetelni és hatástalanná tenni ezeket a kártevő törekvéseket akkor tudjuk, ha egyidejűleg következetes és hatékony eszmei harcot folytatunk a dolgozók tudatában meglevő, még élő palán -kispol gá ri nézetek, hangulatok, szokások ellen. Az ilyen nézetek helyi felismerését megnehezíti, hogy általában nem összefüggő és nyílt politikai platformként jelentkeznek, hanem egyéni magatartásban, amelyet gyakran megtévesztő nyilatkozatok kísérnek. A tevékenység, a magatartás társada'omellenes megnyilvánulásai mögött azonban rendszerint tovább élő kispolgári, vagy újabb keletű nyugati politikai, erkölcsi, világnézeti hatások húzódnak meg. Ideológiai munkánknak ezeket a hatásokat kell feltárnia és leküzdenie, hogy szélesebb körű terjedési lehetőséget biztosítson a szocialista magatartásnak. Ennek érdekében nagyobb érzékenységet kell tanúsítania a magatartásban tükröződő idegen eszmei megnyilvánulások iránt, határozottabban bírálni azokat, mozgósítani a közvéleményt visz- szaszorításukra. Ugyanakkor ideológiai munkánknak a dolgozók politikai, világnézeti, és erkölcsi tudatának szocialista szellemű nevelésével fokozottabban kell hatnia az emberi magatartás, a szocializmust építő gyakorlati tevékenység fejlődésére. Boros Sándor
