Nógrád, 1966. augusztus (22. évfolyam, 181-206. szám)
1966-08-07 / 186. szám
1968. augusztus 7. vasárna» WÖ§R?fl 7 Vasárnapi levél Merre tart a világ Adresszálom e levelet ahhoz a népes társasághoz, amelynek asztalánál a megye legnagyobb éttermében egy gyors vacsora elfogyasztására nagyon előzékenyen helyet biztosítottak. Elöljáróban töredelmesen bevallom: nem az illemszabály riasztott vissza véleményem nyílt, azonnali kifejtésétől, hanem elsősorban kurtára szabott időm, másodsorban pedig az az egyszerű tény, hogy csak később, a csendes kisvárosi utca tiszta levegőjében ébredtem rá, hogy a látszólag összefüggéstelenül elhangzott, s bennem ugyanúgy felraktározott megjegyzések közös tőről, az etika talajáról sarjadtak, még ha az értelmezésben ellentétek mutatkoznak is az Önök és szerény álláspontom között. Mert mi is ragadt és maradt meg emlékeim tárházában jószándékú és szenvedélyes megjegyzéseikből? Egy: „Amíg az anyagi érdekeltséget elvnek tartják, addig a pénz az isten, s amíg a pénz az ista*, az emberek maguknak, kapirgálnak. Televízióra, villára, autóra, fridzsiderre.” Kettő: „Nálunk csak a főnöknek lehet igaza. Nincs is javaslata, kezdeményezése senkinek. Ne szólj szám, nem fáj fejem.” Három: „Az idegesség és az elidegenedés világjelenség, nincsenek világnézeti határai.” hlégy: „tehet ott szocialista kollektíváról beszélni, ahol mindenki a koncot lesi és a többi egyáltalán nem érdekli?” Félreértés ne essék, megjegyzéseikkel nem azért szállók szembe, mert ismeretlenek előttem az Önök által felvetett és leleplezett jelenségek, vagy pedig azok az emberfajták, akik visszaélnek hatalmukkal, vagy éppenséggel a zavarosban halásznak. Egyetlen megjegyzést utasítok vissza határozottan, és egyértelműen, mégpedig az ötödiket. Az pedig így hangzott: „A világ vesztébe rohan. Nincs más hátra, mint a nagy fertő, a nagy nihil.” Enyhén szólva nagyon részeg állapotban leiedzett az a társuk, aki ezt a kijelentést tette, s feltételezhető, hogy maga sem értette, mit is mond tulajdonképpen. Minden megjegyzésük egyetlen ferdén értelmezett tételből indult ki. E szerint a szocialista kollektivizmus, illetve egyáltalán, a kollektivizmus elve összeegyeztethetetlen az egyén anyagi érvényesülésével. Téves álláspontjuk szerint az egyéni jólét növelése szemben áll a szocializmussal. Ennek a tételnek igazolására még abba a nagy hibába is beleestek, hogy feltételeznek olyan örökérvényű, etikai igazságokat, amelyek függetlenek a világnézeti hovatartozóságtól. Nézeteik, mihelyt talpukra állítjuk őket, kissé érthetetlenül és furcsán hatnak. Önök, egyoldalú ítéleteikkel, megfontolatlan megjegyzéseikkel lényegében figyelmen kívül hagyták a szocialista erkölcs első alapelvét, a szocialista kollektivizmus elvét. A szocialista viszonyok alapján a jelen esetben lehetséges legigazságosabb elosztás érvényesül: a végzett munka mennyisége és minősége alapján kapjuk meg javadalmazásunkat. Az emberek egyéni érdekeinek egyre inkább az felel meg legjobban, ha a kollektív, az össztársadalmi érdek érvényesülését segítik elő építő cselekedeteikkel. S noha eny nyire kézenfekvő, alapvető és döntő érdekazonosság áll fenn, a szocializmusban is előfordulhat, hogy időlegesen az egyéni és vállalati érdek, vagy a vállalati és népgazdasági érdek ütközik egymással. Így fordulhat elő, hogy az egyéni jólét növelését egyes parazita-típusú emberfajták jogtalan előnyök megszerzésére, az úgynevezett fridzsider-szocializmus megvalósítására használják fel. Ezeknek valóban a pénz az istenük, de a pénzhez nem becsületes munka árán, hanem a paragrafusok megkerülésével, a rések megtalálásával jutnak hozzá. Marxista—leninista kézikönyvekből is világosan kitűnik: ,,A szocialista kollektivizmus elve nem követeli meg az emberektől az egyéni érdekeinek folytonos feláldozását, sem a kollektívától vagy a társadalomtól az egyéni érdek vagy a vállalati érdek figyelmen kívül hagyását." Nem a szocialista kollektivizmus elve hát az, amely restaurálásra szorul, hanem azokon a helyeken van baj, ahol ezeket a szilárd elveket elhanyagolják. Akár úgy, hogy a „főnök" korlátlan kényúrrá válik és megakadályozza a demokrácia, az egyéni kezdeményezések kibontakozását és ezáltal nem egyszer az elidegenedés érzetét kelti a dolgozókban. S bár nehezen tételezhető fel, hogy valamelyik munkahelyen mindenki kivétel nélkül a koncért, csakis a koncért dolgozik, de ha történetesen akadna ilyen hely, az is kivételes és időleges szubjektív tényezők összejátszásával magyarázható. Természetesen az ilyen helyen, ha lenne ilyen, nem is lehetne szocialista kollektíváról beszélni. Mindenesetre az érdekek érvényesítésében bizonyos fokozat nyilvánul meg: elsősorban az össztársadalmi, majd a vállalati, végül az egyéni érdek érvényesülése következik. A társadalom, a kollektíva érdeke így egyes esetekben az egyéntől áldozatot, áldozatokat is kívánhat. Viszont sem a társadalom, sem a kollektíva nem öncélú alakulat, hiszen összefogásuk, áldozatkész, és lelkes munkájuk mindenki, így az egyén boldogulását, fejlődését is szolgálja. És erre tart a világ. Mert végső soron az emberiség történetét a szocializmus előtt két fő korszakra oszthatjuk: az ősközösségre és azokra a kizsákmányoló társadalmakra, ahol csakugyan mindinkább a pénz lett az isten. Az ősközösségben a kezdetleges közösségek még a közös érdeket tartották elsőrendűnek, az antagonisztikus osztálytársadalmakban pedig mindig a gazdagok, az uralkodók érdekei érvényesültek. Mindig volt valaki, aki a társadalmi berendezkedésnek megfelelően kihasználta mások munkáját, szorgalmát. Ma olyan társadalomban élünk, ahol az emberi közösség az egész társadalomért mindenkiért koptatja izmát és szellemét. A közösség diadalmaskodik az egyéni haszonélvezők még mindig fel-felbukkanó egyedei fölött. S ha van meg talaja a visszaéléseknek, az sokszor^ a panaszttevők harciasságán, vagy méginkább a kellő harciasság hiányán is múlik. , , 'Mert a világ a fejlett közösségek, a szocializmus irányában halad. S arra tart. higyjék el. még akkor is, ha egyes asztaltársaságok csak a fékező erőt, az erkölcstelen és elenyésző kisebbséget látják. Lakos György Jól vizsgázott Az új felvételi rendszer tapasztalatai Befejeződték az idei egyetemi és főiskolai felvételi vizsgák, s a pályázók többségét is értesítették az eredményről. Az idén azonban a fiatalokon kívül az új, javított felvételi rendszer is vizsgázott, mégpedig az előzetes adatok szerint — jóL Legalábbis a budapesti Eötvös Lóráiid Tudományegyetem természettudományi karán a tapasztalatok ezt bizonyítják. Mint ismeretes, a régebbi felvételi rendszerben a szerzett pontok merev nagyságrendjében vették fel a pályázókat, s ezért alig nyílt lehetőség arra, hogy a tárgyi tudáson kívül mérlegre tegyék a tehetséget és a rátermettséget, az erkölcsi és a politikai magatartást. Most az új, módosított szabályzattal, ezt az egyoldalúságot kívánták megszüntetni. A budapesti természettudományi karon 1214 fiatal pályázott a 450 helyre. Eddig a négyszázötvenedik jelentkezőnél vonalat húztak volna a pontok merev sorrendjében felállított listán. Most másként történt. Lássuk például a biológia-kémia szakot: itt 50 hely volt, s a vizsgaeredmények alapján felállított sorrendben az ötvenedik pályázó is 16 pontot szerzett. Régebben eddig a határig vették fel a pályázókat, most azonban a 16 pont és a legmagasabb 20 pont középarányosából, tehát a 18 pontból levontak hármat, s így 15 pont jött ki az úgynevezett relatív megfelelőség alsó határaként. A 15 ponttal és az ennél többel rendelkező pályázókat tárgyi tudás szempontjából megfelelőnek tekintették az egyetemi továbbtanulásra. Ezen alul, az új — Igen, fönt voltam a Pilátuson — mondja Turek László. A Pilátus — Luzern svájci városka mellett — 2129 méter magas. Fönt lenni a csúcson nemcsak turisztikai élmény. Fönt lenni — eredmény. Különösen az annak számára, aki messziről érkezik oda. A messzeség fogalmán nem szabad csupán földrajzi távolságot értenünk, hiszen Magyarországtól kilométerben kifejezve nincs is olyan mesz- sze Svájc. Sokkal messzebb van viszont, ha az egyes emberek lehetőségeit vizsgáljuk. Turek Lászlónak hat évve1 ezelőtt még nagyon-nagyon messze volt. Legalább any- nyira, mint amennyire a heg:- csúcsától messze van a közelében levő Vierwaldstatti-tó kék tükre. Egyik a másik számára elérhetetlen. Egyikben a másik legfeljebb tükröződhet. Egyik a másikát el nem éri soha, legfeljebb, ha leomlik a hegy. De a hegyek viszonylag ritkán omlanak le. A sziklagörgetegeket csak a hegyek felszínéről letöredezett kövek alkotják. Egy-egy ilyen lavina után a hegy változatlanul marad. Az ember számára a hegyek csúcsa megannyi feladat. Csúcsok, amelyekre el akar jutni. Mindenki életében van egy — vagy több! — „hegycsúcs'’, amelyet meg akar mászni. Ki ilyen, ki olyan magasra tör. Tehetségétől — és egyéb mástól — függően. Az ember megtalálja az utat a csúcsok felé. Emberség mérője, ha egyszer eljut oda, megtalálja-e ugyanezt vissza Vagy feledi a helyet, ahonnan elindult? Senkinek sem szabadna felednie, honnan indult, mert nem lehet hasznosan, szépen élni talajtalanul bármilyen felvételi szabályzat alapján, m<jg nem feleltnek minősítették a pályázókat. Persze e számítás szerint a tárgyi tudás alapján megfeleltek körébe már többen kerültek be. mint ötvenen. S hogy az 50 helynek kik lesznek közülük a birtokosai, ezt egyéni elbírálás alapján, most már a tehetség, a rátermettség és az erkölcsi-politikai magatartás mérlegével döntötték el. A relatív megfelelőség alsó határa természetesen a jelentkezők számától és a vizsgán mutatott általános tudástól függően, szakonként változó volt. A kémia-fizika szakon például 13 5 ponttal is szám- bajöhettek a felvételre pályázók, míg a biológia és a geológia szakon csak a 16 és ennél több pontot szerzett jelentkezőkből válogattak. Sokan azt hitték; a tárgyi tudás fontossága csökkent, amikor köztudottá vált, hogy az idei felvétel nem a szerzett pontók merev sorrendjén múlik, hanem a pontok csupán egy szűkebb „keretet” jelölnek ki, s az egyéb követelményeket is figyelembe véve ennek tagjai közül válogatják ki a felvételre kerülőket. A gyakorlat megmutatta: tévesen következtettek, akik erre gondoltak. A tudás, tehát a szerzett pontok ösz- szege most is nagyon fontos volt. A budapesti természet- tudományi karon például az új, módosított rendszer alapján a felvehetőség alsó határa általában csak egy ponttal volt alacsonyabb a régi rendszer szerint számítottnál. Csupán egyetlen, kis létszámú szakon volt két pont eltérés, de ugyanakkor két szakon a mostani alsó határ Turek László magas is a meghódított csúcs. Szükség van a megtartó közösségre, amely lehet családi kör, üzemek, gyárak nagyobb embercsoportja. Vagy éppen a legpótolhatatlanabb megtartó — a szocialista haza. Törvény ez. Íratlan, áthághatatlan. Tudni kell útravalóuL Jaj annak, akit nem tanítottak meg erre! Vagy ak: nem tanulta meg ezt! Turek Lászlót megtanították. Turek László megtanulta a törvényt. Jó szülője volt a közösség, a gyár, a város. Pedig gróf ■ Andrássy Mar.ő, a Gömör megyei bánya- és vasgyártulajdonos, a múlt század nagy vasgrófja kezdeményezésére nyilvánvalóan nem azért alakították meg 1869-ben a ..Salgótarjáni Vasazonos volt a tavalyi rendszer szerint számítottal. Egy pont különbség pedig — a sokéves tapasztalatok bizonysága szerint — az egyetemi tanulmányokban egyáltalán nem jelent kimutatható tudás- és képességbeli többletet, vagy hiányt. Maradjunk a tárgyi tudásnál. Ennek fontosságát bizonyította az is, hogy a pontszám szerinti szigorú sorrendtől csak nagyon indokolt esetben tértek el. A 170 helyes matematika, fizika szakon például a pontok nagyságrendjében felállított listán az első 170-ből. mindösz- sze 17 nem került — valamilyen óknál fogva — felvételre. A matematika szakon pedig a sorrend szerinti első negyvenből — ennyi volt ugyanis itt a helyek száma — csupán 5 pályázót utasítottak el. És kik kerültek a helyükre? Olyanok, akik fél, vagy egy ponttal ugyan kevesebbet szereztek, de tehetségesebbek, a válaszott szakra — a bizottság szerint — jobban rátermettek, erkölcsileg és politikailag szilárdabbak. Sokan már felvételi vizsgák előtt tudni vélték, hogy az egyéni elbírálásokkor majdnem „automatikusan” felveszik a fizikai dolgozók gyermekeit. Nos, itt is tévedtek a jósok, mert a felvételi bizottság mindenkit körültekintően értékelt, s noha valóban fontosnak tartotta, hogy minél több fizikai dolgozó gyermeke kerüljön be az egyetemre, mégis óvakodott a sablonoktól, s az elutasítottak között is nem egy ilyen található. És fordítva: azok között, akik a viszonylag magasabb pantszámmal kiestek finomító Társulat” gyárát e községben, hogy a Gömör megyei ércekből termelt nyersvas finomításon túl szocialista hazafiságra nevelje későbbi munkásait. S talán Turek László sem gondol semmi ilyesmire, miközben az Acélárugyári Művelődési Ház sok- cüggönyös irodájában beszélgetünk. Mégis — tagadhatatlan — erről is szó van ott. S még miről? A kisebb közösségről, ahol a „szakmát” tanulta. — Sokat köszönök Vertich József rendezőnek, Kovács József igazgatónak, s a kitűnő öntevékeny együttesnek, akiktől a színjátszást megtanultam — mondja. Ezekre az évekre, a tanulóidőre gondolok most is, valahányszor színpadra lépek. Amit eddig elértem, nekik köszönhetem. Ezért jövök mindig szívesen szülővárosomba, Salgótarjánba és ebbe az öreg otthonba. Mosolyog Turek László, a Petőfi színjátszó együttes hajdani tagja, jelenleg a budapesti Állami Operaház művésze, mialatt beszélgetünk. S mindegyre csak a „régi” dolgokról esik szó, holott mennyi izgalmat, örömet tartogat a jelen. Persze, valóban érdekes, már-már romantikus a pár év előtti acélárugyári munkásfiú indulása. Mint a mesében — a gyári művelődési ház színjátszói közt — ő volt a legkisebb. Nem hordott vállán tarisznyát, tele hamuba sült pogácsával, mégis hosszú utat bejárt. Mivel indult? Csodálatos adottságával, a hangjával. Tenor hangja volt. operett szerepeket kapott az együttesben. Egyszer aztán — hat évvel ezelőtt történt — munkáshelyére bekerültek. szép számmal vannak nem izikai dolgozók gyermekei is Szó sem volt tehát — a számok szépítése kedvéért — engedményről, amolyan „automatikus” felvételekről. A fizikai dolgozók gyermekeinek részaránya az idén emelkedett a természettudományi karon: a tavalyi 23 százalékról 39 százalékra. Ennek egyrészt az a magyarázata, hogy nagyobb felkészültséggel, több tudással álltak a bizottságok elé, másrészt pedig a tavalyi 21 százalék helyett 27 százalékban voltak már eleve — mégpedig az átlagosnál jobb tanulmányi eredménnyel — a jelentkezők között a fizikai dolgozók gyermekei. A több pályázóból természetesen nagyobb volt az egyetemre kerülés lehetősége is. Az idei felvételi rendszer és gyakorlat tehát mindenképpen jónak, javulónak mondható a budapesti természettudományi karon. Nagyobb körültekintéssel, az öszes követelmények alaposabb figyelembevételével döntöttek a pályázók sorsáról; elkerülték a mechanikus megoldásokat. Ezzel felülmúlták a tavalyi felvételeket és megcáfolták az idei kétkedőket; nagyobb lett a fizikai dolgozók gyermekeinek a részaránya, a jelentkezők általában megfeleltek a magasabb követelményeknek. A javított felvételi rendszer itt tehát jól vizsgázott. Az országos tapasztalatok összegyűjtése és értékelése még hátra van: remélhetőleg azok sem mondanak ellent a fentebb leírtaknak. Tóth László művész találkozót rendezett* művelődési ház. Az öreg épületben terítettek vacsorához a művészeknek, köztük volt Tóth Péter, az Operaház karnagya is, akinek a figyelmét a művelődési ház igazgatója hívta fel „jó hangú” fiára, Turek Lászlóra. — Itt tartózkodtam a közelben, behívtak és én énekeltem — emlékezik az Operaház fiatal tagja, Turek László. — Tóth Péternek tetszett a hangom, ennyi volt az egész. Dehogy ennyi, sokkal többi Az izgalmakról, az első „sikeres szereplést” követő öt hónapos előképzés küzdelmeiről lehetetlen beszélni. Pedig bőven kijutott ezekből is Turek Lászlónak. Réti József énekművészt vallja mesterének. Kisebb szerepek után tavaly kétéves svájci szerződést kapott több fiatal énekessel, s feleségével, Gyulai Verával, aki szintén segíti őt az éneklésben. A két éves svájci szereplést előtanulmánynak szánja Turek László. Nyelvtudását fejleszti s felkészül az ezt követő feladatokra. A svájci városka színházának tempója nagy, egymást érik az operabemutatók, lehet tanulni. Szór. galmasan tanul. Azt szeretné, ha büszke lehetne rá városa, Salgótarján. • Mondják: a Pilátusról felejthetetlen a kilátás, de van nála magasabb csúcs is. Turek László tanul, küszködik a nyelvvel, a szerepekkel, magasabbra akar jutni. Tehetsége van hozzá, szorgalma sem hiányzik. Bizonyítani akar. Mit? Hogy érdemes volt elmennie. Hogy ide mindig emelt fővel térhet vissza. Hogy a Pilátuson sem feledi azokat, akiknek köszönheti, hogy feljutott oda. Tóth Elemér A Pilátuson
