Nógrád, 1966. augusztus (22. évfolyam, 181-206. szám)
1966-08-20 / 198. szám
186S. augusztus 20. szombat NÓGR/D s A forradalmár Da — elvtársalml ez az a munkásság, mely osztályharcban vasba öltözött. Kiállunk érte, mint a kémény: lássák! Es búvunk érte, mint az Oldözött. A történelem futószalagára szerelve Igyen készül a világ, hol a munkásság majd a sötét gyárra szegzi az Ember vörös csillagát! (József Attila: Munkások c. verséből) A cséplőgép zúgása messze hallatszik. A dob nyeli a kévéket és az elevátor alatt egyre emelkedik a kazal. A másik oldalon Zetor pöfög. Idős, bajuszos emberek rakják a kévéket. Nyugdíjasok. A kisterenyei Vörös Október Termelőszövetkezet kollektívájának segítenek. A kazal tetején szorgoskodik Szomszéd Károly, az idős veterán. Int, hogy máris jön. Frissen, szinte fiatalosan mozog. Kézfogásunk régi ismerőshöz méltó. Vékony, barázdált arca poros. Bajuszán apró pihók ülnek. — Nyugdíjas brigád a miénk. Nyolcán fogtunk össze, hogy segítsünk a közösnek. Mi is jól jártunk: naponta megkeressük a hetven forintot. Így változik a világ. Valamikor még az életerős mun- kásembemek sem volt dolga. Most meg a nyugdíjas erejére is szükség van. Szívesen segítünk. A kazal tövében ülünk. Jól esik az árnyék. Füvet rág és úgy beszél. Szinte egy emberöltő elevenedik fel a kazal tövében. Szívesen hallgatom. • — Még 1928-ban történt. A bányában, a föld alatt mind többet beszélgettünk a kommunista pártról. Nem tétováztam. Beléptem. Sokat emlegettük: lesz még Tanácsköztársaság Magyarországon! Ezért harcoltunk, ezért sztrájkoltunk. Rövid beszélgetés után nyitott könyv Szomszéd Károly élete. Alig volt tizenegy esztendős, amikor az első világháború után édesapját is elveszítette. öt gyerek maradt a családban. A kenyér nagyon kellett. így ment dolgozni és már 1922-ben a bányánál részt vett a szakszervezet munkájában, majd 1930-ban először hangzott el a budapesti bíróságon: — A Magyar Királyi Biró- ság nevében ..s És öt hónapra elítélték. — A jogot követeltük és börtön lett belőle. Ismerős a salgótarjáni csendőrlaktanya is, többször vittek oda. Egyszer azért kerültem börtönbe, mert az Internacionálét énekeltük Kisterenyén. — Ügy látszik Szomszéd megszereti Budapestet — jegyezték meg többször is cinikusan a nyomozók. Ismerték Szomszéd Károlyt — a forradalmárt. Feketelistás volt. Hosszú-hosszú heteken, hónapokon át munkanélküli volt. örült, ha cseléd lehetett, amikor a bányától elbocsátották. Dolgozott Hatvanban, Selypen. Aztán summás volt: hol a földbirtok, hol a bánya, ahol éppen el tudott helyezkedni. — Emlékszem, 1926-ban József aknáról kilencven embert szanáltak. Köztük voltam én is. Ki törődött azzal, hogy mi lesz velünk, a családunkkal? Szélnek engedtek. — Abban az időben hetenként három napot tizenkét órában, három napot meg nyolc órában dolgoztunk. Mi a nyolc órát követeltük. Sztrájkot kezdeményeztünk, úgy emlékszem két hónapig is eltartott Kisebb, nagyobb epizódok elevenednek meg. Az úrS Magyarország munkásemberének portréja rajzolódik ki előttem. — Farkaséknál voltam kocsis. A bányánál nem alkalmaztak. A templomot tatarozták, oda vittem meszet. Ahogy raktam a szekérről, hordta a szél. Nagyot káromkodtam. Horváth Gyula esperes úr is meghallotta. Odajött hozzám és mindenféle „büdös kommunistának” lehordott. Ügy éreztem, nekimegyek a lapáttal, de a családomra gondoltam. Mi lesz velük? Kutya egy ember volt az esperes. Ha nem köszöntek neki az utcán, felpofozta az embert. Ilyen volt a mi jogunk. Munkát kerestünk, börtönben ültünk, tűrtük, ameddig tűrtük az urak kény e-ked vét! Választói jogom is csak a harmincas évek vegén lett. A szociáldemokratákra adtuk a voksot... Elgondolkodik. — Harcunk nem volt hiába. Börtönben ültem, majd két évig nem volt munkám. Aztán minden megváltozott. Szomszéd Károly az illegalitás éveiben sokat tett a pártért, társaiért A felszabadulás után sem pihent. Járta a környező községeket. Neműben, Mátraverebélyen szervezte a pártot. Gyűjtötte az új tagokat. Beszélt, agitált. A széncsaták sikeres beindításán fáradozott. Nappal a bányában állt helyt, este a falvakban hallatta szavát. Amit korábban olvasott, tanult, azt a gyakorlatban alkalmazta. Sikerrel. Részt vállalt a vezetés nehéz tudományából is. Most is tagja az alapszervezeti vezetőségnek. Véleményére mindig kíváncsiak az emberek. Egy idős, a munkában és harcban elfáradt öreg, de tapasztalt veteránéra... Elfáradt? Nem hiszem. Beszélgetésünk után újra frissen emeli a vasvillát — Gyerünk emberek! — és a kévéket egymásra rakja a kazal tetején. A faluban sok közös ismerőssel találkoztam. Mindenki szeretettel beszélt Karcsi bácsiról. így hívják maguk között idősek és fiatalok, régi munkatársak és a tanítványok egyaránt. Emlékeket elevenítenek fel. Régit és frisset, de szánté mindegyiknek szereplője Karcsi bácsi, az idős forradalmár. Somogyvári László ÜTI S bár Stanleyók tudták, hogy a külügyminisztériumban hónapiok óta folyik a japán— amerikai diplomáciai alkudozás, bizonyos távol-keleti érdekeket illetően, mégis úgy döntöttek, hogy az egyik éjszakán meglátogatják a japán konzulátus épületét. Késő este volt, amikor a három fiatalember elsétált a japán konzulátus épülete előtt A figyelmes szemlélő felismerhette a három fiatalember egyikében Stanley hadnagyot— Mindent a legnagyobb gonddal készítettek elő. A kis csoport egyik tagja, a legfurfangosabb zárak specialistája volt. így szerepelt az ONI tisztjeinek névsorában, s rá várt a feladat, hogy néhány mozdulattal megnyissa az utat Stanley hadnagy előtt. Azt már kikémlelték korábban, hogy ebben az épületben is, csakúgy, mint minden japán konzulátusi épületben, vagy a követségen. egy különleges Chiffre- gép működött, s ez naponta változó jelkulccsal továbbította az anyagokat Tokióba. Stan- leyék persze nem a gépet akarták megszerezni, hanem arra számítottak, hogy a jelkulcs-rendszer, pontosabban a szerkezet működésének megállapításával felfoghatják majd az éterben a rádióadásokat, megfejthetik a szöveget. A kihalt utcában már csak néhány lépés volt hátra a konzulátus ajtajáig. Az épület utcai frontján helyezkedtek el az irodák, s itt volt az a szoba is, ahol a Chiffre-gép állt. A hátsó részben laktak a konzulátus alkalmazottai. _ Stanley körülnézett, de nem látott semmit, csupán néhány száz méterrel arrébb egy. az úttest mellett p>arkoló fekete kocsit Ez azonban nem zavarta. Hirtelen az ajtóhoz lépitek, a zárak specialistája pedig akcióba kezdett s nem egészen egy perc múlva feltárult előttük a konzulátus ajtaja. Tudták, persze, hogy ez a területen kívüliség jogának a megsértése, de oly nagy volt a tét, hogy az ONI vezérkara még erre is vállalkozott, megkerülve a külügyminisztériumot, és az egyéb fegyvernemek hírszerző és elhárító szolgálatait. A hadnagy és két társa egy sötét folyosóra ért, de mind a hárman úgy mozogtak, mintha napjában többször is bejárták volna az éDÜletet. Halk csörrenéssel újabb zár nyílt ki, s beléptek abban a szobába, ahol a sarokban csendesen. magányosan állt a különleges masina. Zseblámpa csóvája kereste a szerkezet be- állító-gombjait, majd a kis csoport harmadik tagja, a különleges műszerész végig tapogatta a gépiét. Miközben ő dolgozott, a hadnagy körülnézett a szobában, de semmi érdemlegeset nem látott, nem talált. Már jó öt perce tartózkodtak a számukra tilos területen, s Stanley nem kis Izgalommal hajolt a fal mellett álló gép fölé, amikor hirtelen a falból felpattant egy kis ajtócska. Nem volt az egész nagyobb, mint egy kisebb kép. A kattanásra mindannyian felkapták a fejüket, s a zseblám- pia fénye melleit láthatták, hogy egy rejtett, falba épített kis páncélszekrény ajtaja nyílt ki. Csapdának sejtették, mert különben hogyan nyílt volna ki magától? Mindhárman megmarkolták a pisztolyukat. Vártak néhány másodpiercig, de csend volt. Honnan is tudhatták volna, hogy a zárak specialistája véletlenül nekitámaszkodott a falburkolat ama részének, ahol a rejtett páncélszekrény nyitó- gombját helyezték el? Stanley feltalálta magát, bevilágított a kis páncélszek- rénvbe. majd kirántotta azott levő dossziét. Japán szövegű iratok ... Egyikük sem tudott japánul, így nem is fejthették Űj falu, új társadalom Az emberek csak a századfordulós Karancskeszire emlékeznek. Az idős emberek. A fiatalok a történelemkönyvek lapjairól tanulják, hogy ez a település valamikor a Záh nemzetség ősi fészke volt. Az egykori Karancske- szi nem különbözött más magyar falutól, csupán az 1920- as évek hoztak változást az itteniek életében. Ekkor kezdődött el az iparosodás, a bányászat. De amilyen, hirtelen jött a falu életében a kapi- talizálódás, épp olyan hirtelen be is fejeződött. A rendi piaraszti társadalmi formába betört egy új társadalmi osztály a munkásság. A természeti adottságoknál fogva tehát Karancskesziben már közvetlenül az első világháború után felbomlott az egységes paraszti társadalom, A csekély számú nagybirtokos mellett főként csaik kisbirtokosok, nagyobb számú cselédség és bányász-proletár élt. Ez az utóbbi csoport már ebben az időben kétlaki életet kényszerült élni, mivel a nyári időszakban földet művelt. Az emberek keveset beszélnek a múltról. Szívesebben fürkészik a jövendőt. Ha mégis visszatekintenek, inkább csak arról szólnak, amire jó emlékezni... Szabálytalan a falu. Magán viseli a település természetadta lehetőségeinek jegyeit. A nagyobb része a Dobroda patak völgyében húzódik, azonban az újabb falurészek már az északi völgyekbe települtek. A legrégibb rész a Széchenyi utca, ami kivezet a termelőszövetkezet központi majorjába. Ezt a falurészt még manapság is csak Záhfalvának emlegetik. Karancskeszi fejlődése az 1923-ban megnyitott Jenő-ak- na üzemelésével kezdődött el. A Salgótarjáni Kőszénbánya RT ezután még hat aknát nyitott a határban. Az első egyházi iskola megépítésére azonban csak 1938-ban került sor. Ugyanebben az évben kapott a falu orvost. A fejlődéssel nem járt együtt azonban az itt élő emberek jólétének emelkedése. Érthető miért. A bányász és a cseléd ki volt meg annak titkát. De gyorsan előkerült a különleges fényképezőgép, s a gyér fény mellett egymásután rögzítette a dosz- szié tartalmát. Amikor készen voltak. visszahelyezték az anyagot a kazettába, majd megpróbálták az ajtaját bezárni, de sikertelenül. Hiába babrált vele jó néhány percig a „lakatos”, kísérletei eredménytelenek maradtak. A műszerész közben sok mindent megállapított a gépről. Megtudta, hogy aznap milyen jelkulcsot használtak, s hogy a gép 27 jelkulcs-rendszerre állítható, amelynek variációi az írógép billentyűihez hasonló ábécé keveréséből adódnák. Feljegyezte a variációs lehetőségeket, majd miután már több mint egy órát töltöttek a konzulátus épületében, szépen kisompolyogtak ormán. Bezárták a Chiffre-gép szobájának az ajtaját, majd a konzulátus kapuját is, s már éppen futásnak eredtek volna, hogy minél távolabb legyenek, a tiltott területtől, amikor négy markos alak ugrott ki az úttest szélén parkírozó gépkocsiból. s rájuk vetette magát. Stanley a pisztolyához kapott. Kiütötték a kezéből. Mindhármukat megkötözték, majd betuszkolták a nagy Chevrolette- kocsiba. Az ONI-tiszteknek fogalmuk sem volt róla, vajon kiknek a kezébe kerültek. Robogott velük a kocsi, végig a városon. Stanley arra gondolt, hogy talán a japánokkal együttműködő németek biztosították 8 konzulátust, felfedezték a titkos jövevényeket, s most megpróbálják őket valami olyan helyre vinni, ahol szóra bírhatják ... (Folytatása következik) szolgáltatva a kapitalista és a földbirtokos kényének, a kisbirtokos pedig a legszigorúbb életet élte a holdak számának növelése reményében ... Bócsó Gyula a községi tanács titkára igen jól ismeri a falu történetét. Hivatalból, de magánemberként is sokat foglalkozik vele. Nagyon szereti az itt élő embereket és gondol arra is, meg kell őrizni a múltat a jövő számára — tanulságként. — Ha az újról akarunk beszélni, feltétlenül a régivel kell kezdeni — mondja mosolyogva. Iratokat, statisztikai kimutatásokat, régi könyveket vesz elő. — Képzelje el, hogy nálunk az első szabad május elsejére megszületett az első versenyjellegű vállalás a bányákban. Napi ötszáz vagon szén kitermelését vállalták és teljesítették. A földosztás idején szárharminchatan kaptak juttatott földet. Időközben népgazdasági érdekből bezárták a bányát, s a bányászok nagy része Nagybátonyba, Tatabányára és Oroszlányba ment dolgozni. Ha nem maradtak volna a bejárók, azt mondhatnánk: visszaparaszto- sodott Karancskeszi. Az ötvenes években tovább iparosodott a község. S mivel a nem mezőgazdasági munkabérjövedelemből élők számaránya megnövekedett, s tagadhatatlanul jobban élt a parasztság, elkezdődött az igények kielégítése is. Ennek az egyik fokmérője a tömeges házépítés. Évente nem épült húsz háznál kevesebb, s 1958- ban kereken ötven. Ezekben az években változott meg a parasztság értékítélete is, hiszen a felszabadulás előtt is más célok vezették a gazdákat; s már ezekben az időkben is mást tartottak fontosabbnak, mint akkor. A falusi emberek tulajdon- viszonyaiban is bekövetkeztek a változások. Az első két termelőszövetkezet — a Szénégető-pusztai Szabadság és a Bánya-pusztai Rákóczi — 1950-ben alakult meg. Majd tíz évvel később a falusi — amely azonnal egyesült az előbbi kettővel —, és a Mara- kodi-pusztai Dózsa. A közös gazdálkodás kezdeti göröngyös útján botladoztak az első lépések. Varga István, az 1962-ben egyesült termelőszövetkezet főállattenyésztője a szervezés első percétől helytáll. Pedig ő csak amolyan „fecske”, ahogy a helybeliek nevezik az ideszakadtat. Varga kommunista, aki agitált a szövetkezet mellett, de vállalta is ezt az életet — hiszen szakember. — Sók volt a baj — emlékezik. — Hiányzott a munkaerő. Az ipariak azt hajtogatták „menjen dolgozni a paraszt felesége”, emezek pedig így érveltek, „jöjjenek azok is, akik beszerveztek”. A sikertelenség-sorozathoz hozzájárultak az egymást váltogató vezetőségek merev és megalkuvó módszerei is. A szövetkezet több mint kétezerhatszáz holdon működik, 186 taggal. Ezek közül azonban csupán 30—40 a hivatásbeli paraszt ember. Eszerint ipari település lenne már Karancskeszi? Hiszen az iparban dolgozók száma megközelíti a négyszázat. — Ezt a földet, ezt a határt nekünk kell megművelni — kapcsolódik a beszélgetésbe Mátyás József tsz elnök. — Az adottságaink jók, erősödött is a temelőszövetkezet. Az idén talán sikerül egy jó évet zárni. A tagok már nyugodtan, szorgalmasan dolgoznak. Megtört a jég, mivel egykét fiatal is jelentkezett mezőgazdasági szakmunkásnak. Ha lassabban is, de alakul az utánpótlás. Kétségtelen, Karancskesziben kevés a mezőgazdaságból élő ember. A vegyes egzisztencia Jellemző. De itt él még és dolgozik az a közép- és kisparaszti réteg, amely az iparosodás ellenére is kitartott a föld mellett. Ennek egyik tipikus képviselője Takács Ágoston bácsi. Az egykori tízholdas, hatvanhatéves ember még most is élenjár a munkában. — Aki dolgozik, megtalálja a számítását — magyarázza bölcsen. — Ha fiatalember lennék se húzódanék ettől a foglalkozástól. Meg kell érnünk, hogy magamagán segítő szövetkezet legyünk. Meg lehet itt élni, hiszen a határ valamikor tíz falunak adott munkát. Én már csak azt szeretném, hogy egy kicsit élvezhessem is a munka gyümölcsét ... Űj falu, új társadalom? Karancskeszi sokat fejlődött. A közművesítést kivéve minden van, ami kell egy mai faluba. A megélhetés, a kultúrá- lódás lehetőségei lényegesen megnőttek. Az már más kérdés hogyan élnek mindezzel az itteniek. Mert új társadalomról még korai lenne beszélni. Most forr a falu. A mennyiségi változásoknak most kell minőségbe átcsap- niok. S ebben nagy szerep jut a pártalapszervezeteknek, az itt élő értelmiségnek. Ebben a heterogén gazdasági felépi- tettségű és társadalmi faluban éppen a kommunistáknak kell az élen járni a dolgok helyrerakásában. Másképpen élnek a karancs- kesziek, mint egy-két évtizeddel ezelőtt. S ez törvényszerű. Megfér egymás mellett az ipari dolgozó a szövetkezeti paraszttal, az állami gazdasági és gépállomási és a kisipari szövetkezeti munkással. Egymást alakítják, formálják, Már nem a földbirtok- és vagyongyűjtés a falusi ember törekvése, hanem a szakmai karrier, a társadalmi emelkedés. Élvezni akarják az életet az emberek. Több-kevesebb sikerrel, a jellemeknek megfelelően élnek a lehetőségekkel Pádár András Növekvő idegenforgalom Turisták özönlik el a budai várat. A Mátyás templom és a Halászbástya környékén találkozik a legtöbb látogató a vár nevezetességeivel. A templom, séta a bástyán — egy dupla az ős Russwurm- cukrászdában, bolyongás a helyrehozott középkori házak között — és nem utolsó sorban a gyönyörű kilátás a bástyáról, szép fővárosunkra — minden turistát gyönyörködtet
