Nógrád, 1966. július (22. évfolyam, 154-180. szám)

1966-07-13 / 164. szám

Í^S ffíflus IS. szerda NÖGR/D 5 Salgótarján várja a vidék legjobb atlétáit Az előkészületek befeje­ződtek. Az SKSE pályán még néhány apró simítás, és jö­hetnek az atléták a kétna­pos viadalra, az országos vidéki atlétikai bajnokságra. Az MTS Nógrád megyei Ta­nácsának elnöksége és a sal­gótarjáni „VB” szervező bi­zottsága tegnap az MTS sal­gótarjáni székházának tanács­0PSZd60S VIDÉKI ATLÉTIKAI BAJNOKSÁG termében fogadást adott. A jelenlevőkkel ismertették a kétnapos viadal megrende­zésével kapcsolatos teendő­ket, beszámoltak az előké­születekről, a verseny lebo­nyolításáról. Elkészültek a szép kivite­lű tiszteletdíjak is, a Salgó­tarjáni öblösüveggyárban. Valamennyi versenyszámban az első helyen végző atléta kap tiszteletdijat. A 30 da­rab tiszteletdíj, a két vándor­díjjal együtt, tegnap már lát­ható volt a salgótarjáni Ál­lami Áruház bútorrészlegé­nek kirakatában. Megérkeztek a bajnoki érmek is. Vala­mennyi versenyszámban, az 1—3. helyezett részesül érem­díjazásban. Szerdán a Nép­stadionból Salgótarjánba ér­kezik a versenyek lebonyolí­tásához szükséges szélmérő berendezés, és az ugrószá­moknál nélkülözhetetlen mű­anyagleérkező hely. A vidékbajnokság szervező bizottsága mindent megtesz azért, hogy a Salgótarjánba érkező versenyzők jól érez­zék magukat A megyei At­létikai Szövetség által kibo­csátott hármas számú tájé­koztatóban, vázlatos térkép tünteti fel a szórakozóhelye­ket. Ebben a tájékoztatóban visszaigazolták a nevezéseket is. Azok a versenyzők, akik nem érték el a II. osztályú szintet, nem indulhatnak a bajnokságon. Négy-öt megye kivételével, bőven akadt Ilyen versenyző. A kétnapos via­dal első napján, szombaton este 21 órai kezdettel az SZMT székházban a tokiói olimpia filmjét tekintik majd meg a résztvevők. Vasárnap délelőtt a megyék vezetői a Karancs Szálló különtermé­ben értekezleten beszélik meg a következő vidékbajnokság színhelyét, és a tapasztalato­kat. A vasárnapi verseny­programban az SBTC — Cse­pel Nyári Kupa mérkőzés miatt némi módosítás tör­tént. A 10 kilométeres gya­loglást délelőtt 9 órakor ren­dezik, és a délutáni atlétikai program 15 óra helyett 16 órakor kezdődik. LÄBBALZ SAM Fáradt, érzékeny lábát felfrissíti, megnyugtatja, csökkenti az izomerőlte­tés okozta fáradtságot és az ,~ületi fájdalma­kat. A FED lábbalzsam fer­tőtlenítő, izzadáscsök- kentő hatású. Rendszeres használata enyhíti a láb érzékeny­ségét. Mecser Becsben versenyez Csütörtökön újabb nagy­szabású atlétikai versenyre kerül sor, ezúttal Bécsben. A fő szám az 5000 méteres síkfutás lesz, amelyen Me­cser Lajos, az SBTC hosz- szútávfutója is indul. Az el­lenfelek nem kisebb szemé­lyiségek, mint a volt világ- csúcstartó kenyai Keinó, és a legutóbb fantasztikusnak tű­nő világrekordot futó auszt­rál Clarke. A tarjáni ver­senyző ma utazott a ver­seny színhelyére. Az MTK elleni mérkőzésen kitűnően játszott a középcsatár posztján a fiatal Szalai. Ké­pünkön: a kifutó Lanczkor mellett megszerzi az SBTC első gólját (Foto: Koppány György) Mészáros edző az MTK elleni mérkőzésről Megyei spartakiád Balassagyarmaton Megkérdeztük Mészáros Józse­fet, az SBTC edzőjét, hogyan látta az MTK elleni első Nyári Kupa mérkőzést? — Számunkra nem volt tétje a mérkőzésnek. Azt a feladatot ad­tam a fiúknak, játsszanak nyu­godtan. Felhívtam figyelmüket, hogy az MTK-t fűti a visszavá­gás reménye. Meglepődve tapasz­taltam, hogy az együttes meg­őrizte formáját. A csapat vala­mennyi tagja dicséretet érdemel. Nagyszerűen megértették egy­mást. Korszerű támadások egész sósát mutatták be. Időnként fel­zúgott a vastaps a Hungária úton. Sajnos az MTK a második félidőben kíméletlen játékhoz fo­lyamodott. Az első félidőben 1:0-as vezetésünknél egy jogta­lan 11-sel egyenlített a kék-fehér csapat. A szünetben azt mond­tam, nem baj fiúk. Szalai és Kocsis figyelmét felhívtam, hogy mindketten adósak egy-egy gól­lal. Mintha csak megfogadták volna. Góljaikkal 3:l-re elhúz­tunk. S ekkor Dunai és Készéi vezérletével, számomra értehe- tetlenül, elkezdtek „faragni” az MTK Játékosok. Kocsist egészen durva módon tették harcképte­lenné. A csatár jelenleg Is sé­rült, de bízom abban, hogy ha­marosan rendbejön. Kiválása za­vart okozott, és az MTK-nak si­került kiegyenlítenie. Megkezdődött Békéscsabán 12 versenyző részvételével megkezdődött az országos vidéki sakk-bajnok­ság döntője. A résztvevők jú­lius 1-től 23-lg mérkőznek a továbbjutást jelentő 1—4. he­lyért. Igen erős a mezőny. A vi­déki elődöntő 1—2. helyezettje játszik. A verseny Nógrád a vidéki döntő megyei résztvevője Baláizs Jó­zsef, az SKSE mesterjelöltje, levélben közölte szerkesztősé­günkkel a résztvevők neveit. A legerősebbek közülük: Ko­szorús (Miskolc), Aranyósz (Debrecen), Marosi (Szeged), Demeter (Debrecen), dr. R. Kiss (Baja). Értesítjük kedves ügyfeleinket, hogy a GELKA a labdarúgó-világbajnokság idején — ünnepnapokon is — a lakosság rendelkezésére áll. Szolgáltatásaink gyorsak és szakszerűek! Röplabdában: nőknél és a férfiaknál is a salgótarjáni járás — kézilabdában: nőknél a szécsényi járás, férfiaknál a salgótarjáni járás győzött Balassagyarmaton, a városi sportpályán, vasárnap rendez­ték meg a Falusi Dolgozók Spartakiádjának megyei dön­tőjét labdajátékokban. A résztvevők —, az öt járás csa­patai — mintegy 170 versenyző ünnepélyes felvonulásával kez­dődött a verseny. A sportolók nevében Komoróczi Csaba megbízott JTS elnök tett je­lentést, majd Lőrincz Vilmos, a megyei TS elnökhelyettese megnyitotta a versenyt. Röplabdában a férfiaknál négy együttes versenyzett. A mérkőzéseket kieséses alapon rendezték, ennek során a dön­tőbe a salgótarjáni járás és a szécsényi járás csapata került. A győzelmet 3:0 arányban a salgótarjáni járás csapata sze­rezte meg. A 3—4. helyért a Bgy. járás, és a rétsági járás csapata mérkőzött, a balassa­gyarmatiak nyertek 3:0 arány­ban. Végeredményben: 1. sal­gótarjáni járás, 2. szécsényi já­rás, 3. balassagyarmati já­rás, 4. rétsági járás. A női röplabda döntőt a salgótarjáni járás csapata nyerte, miután 3:0 arányban legyőzte a szécsényi járás csapatát A kézilabda versenyeken a férfiaknál öt együttes játszott körmérkőzést az 1. helyért. Végeredmény: 1. s.-tarjáni já­rás, 2. pásztói járás, 3. balas­sagyarmati járás, 4. szécsényi járás, 5. rétsági járás. Az első három helyezett egymás elle­ni eredménye: st. járás—bgy. járás 22:15, pásztói járás—bgy. járás 18:8, st. járás—pásztói járás 26:20. A női kézilabda versenyt Szécsény nyerte, miután a salgótarjáni, a balassagyarma­ti és a pásztói járás csapatait diszkvalifikálták. Újítsa fel RÉGI BÚTORÁT. szerelje fel új, korszerű bútorméretekkel (fogantyúval, gombbal) Kaphatók a vas- szaküzletekben arzMnprv i 1 iarrimiaEa&iSaMI'1 Ml MM——B A VILÁGBAJNOKSÁG HÁZHOZ JÖN! de csak kifogástalan, üzemképes televízióval, ezért a világbajnokság idején a hibás készülékeket soron kívül javítjuk és több cserekészülékkel állunk megrendelőink rendelkezésére! mmm'tjjf.jj maw Nógrád megyei Vegyesipari Javító Vállalat Salgótarján, Szabadság tér i>

Next

/
Oldalképek
Tartalom