Nógrád, 1966. július (22. évfolyam, 154-180. szám)

1966-07-13 / 164. szám

NÖGRÄD 1966 JtÜfias TS. szerda * Háromszázmillió forint utak korszerűsítésére Javul megyénk úthálózata Nógrád útviszonyai közis­merten a legrosszabbak az országban. A felszabadulás előtti kedvezőtlen örökség fel­számolására, államunk több százmillió forintot költött. Különösen a II. ötéves terv­időszakban nőtt rohamosan az útépítő- és fenntartó mun­ka intenzitása. Erről beszél­nek a számok is: 1961—65 között a KPM Egri Közúti Igaz­gatósága több mint 300 mil­lió forintot fordított megyénk úthálózatának javítására, kor­szerűsítésére, hidak építé­sére. Felújították a 21-es műút Salgótarján—országhatár kö­zötti szakaszát, valamint a 2-es számú út Szécsény— Szendehely közötti részét. Be- kötőútat építettek Tolmá­cson, a Balassagyarmat—Ma- gyamándor útszakaszon, va­lamint Rimóc, Szécsényfel­falu, Karan csberény, Nádúj­falu környéki országutakat feljavították. Bányaüzemekhez vezető utat kapott Mátranovák és Mizsería. Portalanítási mun­kálatok elvégzésére 120 kilo­méteren került sor. Ezenkí­vül a községi tanácsok helyi útfenntartásra és modernizá­lásra községfejlesztési alap­ból 18 és fél millió forin­tot fordítottak. Az idén tovább folytatják az utak felújítását, mint­egy 73 millióból. Megkezdő­dött Rétság—Ipolyság között a 2-es számú főközlekedési út építése. Ütjavítást végeznek Kishartyán és Sóshartyán kö­rött, a Balassagyarmat— Aszód vonalon, a benczúrfal- vi bekötőúton. Ipolytamócon, Pilinyben, Mátraverebélyen, és a Rétság—Galgaguta kö­zötti útszakaszon. Ütportalanftást az idén 200 kilométeren végeznek. A III. ötéves terv időszakában na­gyobb figyelmet fordítanak a bekötőutak mielőbbi megépí­tésére, és az új lakótelepek földútjainak korszerűsítésére. 1970-ig állami hozzájárulás­ból 17 ezer négyzetméter pormentes út készül el, a községek út, híd és járda építésére pedig közel 5 és fél millió forintot fordítanak. Az új beruházások mellett az utak, hidak. karbantartá­sára 116 milliót haszálnak fel. A III. ötéves tervben a községi tanácsok 16 millió 735 ezer forinttal járulnak hozzá az útburkolatok kor­szerűsítéséhez. Az 1967—68- as években megoldódik az aluljáró megépítésével Salgó­tarján vasút- és útvonal ke- reszteződési problémája is. Tej es-dolgok A kék kannának már lepat­togzott a zománca. A kislány félszegen nyújtja át, és a pász­tói tejboltban belemérik a li­ter tejet. A kanna alul rette­netesen folyik. Nem is akár- hová, hanem vissza a tejes­kannába, onnan majd ismét kimérik valakinek. Sőt! Ami még a kék, zománcos, lyukas fenekű kannában maradt, az eladó azt is visszalöttyinti. Szóval teljes a higiénia. Meg­borzong az ember és elhatá­rozza: Pásztón nem fogyaszt többé tejet a tejboltban. Na, de nemcsak Pásztón van így, hanem Szurdokpüspökiben is. Az élelmiszerbolt előtt két tejeskanna várja, hogy elszál­lítsák. A környék egyik jól megtermett kutyája nyalogatja a kannák szélét, majd bele­dugja a fejét és úgy „tiszto­gatja”. Teljes az egészségvéde­lem és a köztisztaság. Bár — azt mondják — kimossák majd a kannákat mielőtt újra tej kerülne bele. Mégis úgy gondoljuk nem kutyának való az üres tejeskanna ... És valahogyan nem így kel­lene törődni a közegészségügy­gyei nyáridőben, amikor amúgy is nagy a fertőzés ve­szélye. e. b. Horgászverseny Balassagyarmaton Országos vetélkedőre készülnek a legjobbak — Minősítés július 31-én a bánki tónál Több mint hatszázan űzik megyénkben az úgynevezett csendes sportot, a horgásza­tot. Legtöbben az Ipoly-part- ján, mások a bánki tónál, a salgótarjániak és a környező községbeliek pedig a vízvá­lasztói tónál hódolnak a szen­vedélynek. Az idei nyár moz­galmas heteket ígér a horgá­szoknak. Szinte minden va­sárnap versenyszerűen dob­ják a horgot a vízbe. Az Ipoly- menti Intézőbizottsághoz tar­tozó egyesületek már megtar­tatták a háziversenyeket, va­sárnap az utolsóra Balassa­gyarmaton, az Ipoly városi szakaszán került sor. Itt 139 horgász küzdött. A legjobb eredményt Bortos Lászlónak sikerült elérni. Két kilogramm és tíz dekás teljesítményével a verseny győztese lett. A hor­gászok ezen a napon több mint huszonkét kiló úgyneve­zett fehérhalat fogtak, de akadt a zsákmány között egy kilón felüli ponty és márna is. Az Ipolymenti Intézőbizott­ság július 31-én a bánki tavon rendezi meg a csapatverse­nyét, s az itt négy legjobb eredményt elérő horgász kép­viseli majd Nógrád megye színeit a Győrött, augusztus 27-én megrendezésre kerülő országos horgászversenyen. A négy felnőtt mellett egy ifjú­sági versenyző is utazik a győ­ri vetélkedőre. fl rádió és a tv mai műsora KOSSUTH RÄDI0: 8.20: A robotember háza. Ifjúsági rá­diójáték. 8.40: Régi filmek ze­néjéből. — 8 55: Orvosi taná­csok. — 9.00: Olasz muzsika — 10.10: Könnyűzenei híradó. — 10.53: Néhány perc tudomány. — 11.00: Kórusok és hangszer­szólók. — 11.27: A Szabó-csa­lád. — 12.15: Népi muzsika. — 13.00: Törvénykönyv. — 13.15: Operarészletek. — 14.05: A csodatükör. Részletek. — 14.30: Lányok, asszonyok...— 15.00: Schubert-művek. — 15.40: Az utolsó tévedés. Kém- regény, folytatásokban. — 16.10: Villanófényben a gazda­sági ÁBC. — 16.15: Tánczenei koktél. — 17.05: Hitler utolsó tíz napja. — 17.20: Traviata. Operarészletek. — 18.00: Mi történt £ nagyvilágban? — 18.20: Az Ifjúsági Rádió klub­estje. — 19.10. Jelentés a pár­bajtőr egyéni döntőről. — 19.15: Magyar nóták — 19.25: Közvetítés a Magyarország-- Portugália labdarúgó-mérkő­zésről. — '21.20: Gondolat. — 22.15: Időszerű nemzetközi kér­dések. — 22.25: Századunk zenéjéből. — 23.40: Népdalok, népi táncok. PETŐFI RÄDIÖ: 10.00—1,2 30: Zenés műsor" üdülőknek. — 14.00: Kamarazene. — 14.50: Sport-dalok. — 15.05: Szóra­koztató zene nyugdíjasoknak. — 15.53: Orvosi tanácsolt. — 15.59: Világhírű művészek Magyarországon. — 17.05: Jan- csó Adrienn énekel. — 17.22: j Gazdfiszeramei a nagyvilág mezőgazdaságáról. — 17.37: Könnyűzenei híradó. — 18.20: Találkozások Lion Feuchtwan- gerrel — 18.45: Erich Kleiber vezényel. 19.10: Vívó világbaj­nokság. — 19.15: Zenekari muzsika. — 20.13: Táncdalok. — 20.26: Prága az aranyváros. 21.05: Népi muzsika. — 21.21: Üj lemezinfcből. — 21.46: Dal a módiról Pest-Budán és Bu­dapesten. TV: 17.48: A képzőművészet története II. — 18.20: Hirek. — 18.25: Sokszemközt. — 18.55: Hazai tükör. — 19.00: TV-Híradó. — 19.20: Labda­rúgó VB: Magyarország—Por­tugália. — 21.20: A TV iro­dalmi klubja. — 22.50: TV- Híradó — 2. kiadás. BESZTERCEBÁNYA: 17.50: A diákklubok műsora. — 18.30: A kelet-szlovákiai kerü­let életéből. — 19.00: TV Hír­adó. — 19.20: Labdarúgó VB: Magyarország—Portugália. — 21.20: Goldoni: A legyező Színdarab (képfelvétel). Növényvédelmi útmutató A növényvédelem, elsősor­ban a vegyszeres növényvéde­lem jelentősége napról napra nő. A különböző kártevők el­len mind nagyobb területen alkalmazzák a gazdaságok az újabb vegyszereket. A növény- védőszerek használata rendkí­vül nagy óvatosságot kíván. Nagyon fontos tehát, hogy a termelésben dolgozó szakem­berek gyarapítsák általános is­mereteiket, állandóan figye­lemmel kísérjék az újabb vegyszereket, alkalmazásuk módszereit. Érthető tehát, ha a mezőgazdasági szakkönyvek közül nagy érdeklődés kíséri a növényvédelemmel foglalko­zó műveket A legújabb útmutatót a Földművelésügyi Minisztérium Növényvédelmi Szolgálatának szakemberei állították össze. Ismertetik benne a jelentő­sebb kártevőket, a forgalom­ban levő vegyszereket. A vé­dekezés módszereit a lehető­ségek és gazdaságosság alap­ján tárgyalják. Halálos végi! robbanás Hlosjenon Díósjenön vasárnap délelőtt hatalmas robbanás hallatszott a Bercsényi utca 88. számú házból. A helyszínre siető szomszédok elé szívfacsaró látvány tárult. Súlyos égési sebeket szenvedett ifjú Pász­tor József, a szociális otthon negyvenöt éves gondozója, s könnyebbeket tizenhat éves, Júlia nevű leánya. A mentők mindkettőjüket kórházba szál­lították. A férfit nem sikerült megmenteni; hétfőn hajnalban meghalt. A kislány sérülései nem életveszélyesek A megyei tűzrendészeit pa­rancsnokság megállapította, hogy a robbanást, a halálos balesetet ifjú Pásztor József meggondolatlansága okozta. Pásztor benzinnel próbálta a pislákoló tüzet feléleszteni. A kezében tartott ötliteres kanna körülbelül három liter benzint tartalmazott, az robbant fel. Nem ez az első eset amikor a megelőző tűzrendészet sza­bályainak lekicsinylése tragé­diát okoz. A benzinnel végzett mosás Salgótarjánban nemré­giben „csak” nagy anyagi kár­ral járt; a diósjenői tűzéleszíés emberéletet követelt. A szinté- tikus mosószerek korúban tűz­veszélyes folyadékkal mosni; alágyújtó helyett benzint, pet­róleumot használni — nagyon nagyfokú, gyakran jóvátehe­tetlen kárt előidéző könnyel­műség. Újabb gyalogos-balesetek Tegnap jelentettük: vasár­nap a gyalogos hibájából halá­los közlekedési baleset történt Homokterenyén. A hétfői és a keddi nap eseményei azt bizo­nyítják, hogy számos gyalogos a szomorúan tanulságos esetek ellenére sem tartja tiszteletben azt, amit a KRESZ a gyalog­járóktól követel. Hétfőn kora délelőtt Dr. Braxatoris Wlastimil csehszlo­vák állampolgár Rétságon át vezette Skodáját. A Rákóczi úton váratlanul elébe lépett Garai Györgyné helybeli la­kos. Az autó elütötte, az asz- szony könnyebb sérülésekkel fizetett vigyázatlanságáért. Másfél órával később a sal­gótarjáni Rákóczi utón tör­tént hasonló baleset. A vá­rosi tanácsháza előtt a járda­szélen Mihályi Antalné az acélárugyár felől érkező jár­műveket figyelte. Anélkül, hogy balra pillantott volna, le­lépett az úttestre, nekiment Bartók János kerékpárosnak. Mihályiné elesett; súlyos sérü­lést szenvedett. Tegnap reggel Karancsbe­rényen át Karancslapujtő felé vezette a tsz motorkerékpár­ját Csánk László. Előtte, az úttest közepén gyalogolt Fodor Gáspámé. Az asszony váratla­nul megváltoztatta haladási irányát: jobbra lépett. A mo­toros képtelen volt megelőzni a balesetet. Fodor Gáspárné — szerencséjére — nem sérült meg súlyosan. Naptár 1966. július 13. szerda Névnap: Jenő A Nap kél: 3 óra 59 perc­kor, nyugszik 19 óra 39 perc­kor, a Hold kel: 0 00, nyug­szik: 14 óra 58 perckor. Átfutó esők Várható időjárás ma estig: változó mennyiségű felhőzet, át­futó esővel, zivatarral. Mérsékelt, időnként élénk, északnyugati szél. A nappali felmelegedés csökken. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 33—26 fok között. — Képviselői beszámoló Szécsényfelfaluban. Az ország­gyűlési képviselők Nógrád megyei csoportjának prog­ramja szerint, holnap este 8 órakor Sümegi János képvi­selő tart beszámolót az or­szággyűlés legutóbbi üléssza­kának munkájáról Szécsény­felfaluban. — Mintegy 180 millió forint értékű különböző építőanyag­gal teljesítették túl első fél­évi előirányzatukat az Épí­tésügyi Minisztérium és az Építőanyagipari Főigazgató­ság üzemei, gyárai. A belke­reskedelmi építőanyag-tele­pekre például, 330 millió he­lyett 360 millió téglát szállí­tottak az év első 6 holnapjá­ban, — Nagy sikerű külföldi tur­néja után Salgótarjánba láto­gat á Duraa-művészegyüttes. A vendégjátékra a tervek szerint július második felé­ben kerül sor a megyei Jó­zsef Attlia Művelődési Ház­ban. — Az Egyesült Izzó 350 dol­gozója vállalta, hogy a kong­resszusi verseny keretében terven felül, mintegy egymil- lió-százötvenezer autólámpát készít. A többlet-mennyi­ségből eddig negyedmilliót küldtek vidékre, hogy trakto­rokon, kombájnokon kipró­bálhassák. — A Leszállás Párizsban cí­mű zenés vígjátékkal zárja évadját megyénkben az Álla­mi Déryné Színház. A dara­bot július 15-én Csúcsén, 17- én pedig Ékesen játssza az együttes. — Tovább csökken a gyer- mektclen asszonyok aránya a 15—49 éves korcsoportban. 1960-ban még 15 százalékuk volt gyermektelen, az idei év elején viszont már csak 11,8 százalékuk nem hozott gyermeket a világra, — Salgótarjánba várják a napokban a Magyar Televízió munkatársait, akik a Mun­kásmozgalmi Múzeumban rendelkezésre álló 1919-es anyagból, a magyar munkás- mozgalom nógrádi veteránjai­ról készítenek műsort — Benzinnel tisztította a szőnyegeket Győrött Sós Lász- lóné 39 éves ápolónő. Édes­anyja közben meggyújtotta a gáztűzhelyet, s a benzingőz felrobbant. Mindkettőjüket súlyos állapotban szállították a kórházba. — Besztercebányára utazott tegnap Kovács János muzeoló­gus, a Nógrád megyei Mun­kásmozgalmi Múzeum mun­katársa, hogy adatokat gyűjt­sön megyénk, és a szomszé­dos szlovákiai terület mun­kásmozgalmi kapcsolatairól. Apróhirdetések SALGÓTARJÁN, Rokkant-telep, Hunyadi krt. 20. alatt 3 szobás, beköltözhető családi ház sürgősen eladó. AZ EM. MATRAVIDEKI Kő­bánya Vállalat azonnali belé­péssel termelési csoportvezetői munkakörbe bányamérnököt, vagy nagy gyakorlattal rendel­kező bányatechnikust keres, recski munkahellyel. Lakást biz­tosítunk. — Szabálytalanul előzött Budapesten, a Gyömrői út 65. számú ház előtt Papp Ferenc 19 éves segédmunkás, s az ál­tala . vezetett motorkerékpár­ral elütötte Szabó Lajos 26 éves gépészmérnököt, majd segítségnyújtás nélkül elhaj­tott. Szabót a mentők súlyos sérüléssel szállították a kór­házba. Papp Ferencet a rend­őrség előzetes letartóztatásba helyezte. — Nyilvános összetett hon­védelmi versenyt rendez va­sárnap délelőtt 10 órakor a honvédség rétsági alakulatá­nak gyakorlóterén a Magyar Honvédelmi Sportszövetség rétsági járási elnöksége. — Az UNESCO jelentése szerint a világon naponta 314,4 millió újságpéldány ad hírt a legújabb eseményekről. Az újságok információit 436 millió rádió, és 142,2 millió tv-készülék egészíti ki. — Sikeres véradó-napot ren­dezett a Vöröskereszt Vanyar- con. A kis községben öt vennél több emberbarát 16 liter vért adott. — Andrián Nyikolajev, az első csoportos űrhajózás hőse könyvet ír életéről, és űrrepü­lése történetéről. A szerző portrékat fest legközelebbi ba­rátairól, leírást ad szűkebb hazájáról, melyet feleségével Valentyina Ty ereskova űr­hajósnővel tett külföldi uta­zásairól szóló beszámolók egé­szítenek ki. — Az Országos Találmányi Hivatal szakemberei július 15-én ismét Salgótarjánba lá­togatnak tanácskozásra. Az újítók, újítási előadók, vitás kérdéseikkel délelőtt 10 órától délután 16 óráig kereshetik fel az OTH szakembereit az SZMT székházban. — Ipari és mezőgazdasági propagandával foglalkozó nép­művelők országos konferenciá­ja kezdődött tegnap Visegrá- don. A népművelők a tapasz­talatcsere mellett megtekintik Visegrád nevezetességeit, a nyergesújfalui Viscosa Gyárat, az ácsi termelőszövetkezetben pedig a mezőgazdasági klub és szakkör munkáját tanulmá­nyozzák. — Emeletráépítéssel bőví­tik a balassagyarmati leány- kollégiumot. A megnagyob­bított épület az új tanévben már fogadja a tanulókat. — Kép- és szoborkiállítás nyílik július 17-én Salgótar­jánban, a József Attila Műve­lődési Ház kiállítási termében. A tárlaton bemutatják Já- nossy Ferenc festőművész és idős Szabó István Kossuth- dijas szobrászművész alkotá­sait. Yf\o%it*\cZ&cá. holnapra SALGÓTARJÁN, NOVEMBER 7.: A PÁRIZSI NOTRE DAME. BALASSAGYARMAT: SZAKA­DÉK FELETT. NAGYBÁTONY, PETŐFI: KIRÁLYLÁNY A FE­LESÉGEM. PÁSZTÓ: FÜGEFA­LEVÉL. SZÉCSÉNY: JÉGKO­RONGOZOK. N06BAD \ Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád (negyed Bizottsága és a Megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Gotyár Gyula. Szerkesztőség: Salgótarján. Petőfi a. L Telefon: 22-»4. 22-95. &~96< *2-«. Főszerkesztő: 12-94. Belpolitikai rovat: 14-40 Sportrovat: U-59. Kiadja: a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Vlda Edit. a vállalat igazgatója. Kiadóhivatal: Salgótarján* Petőfi u. L Telefon« 10-29, Terjeszti • Magyar Posta. Előfizethető: • helyi postahiv»- aioknál és a kézbesítőknél- Elő­fizetési díj egy hónapra: 13 Ft. Előállítja: • Nógrád megyei Nyomdaipart Vállalat Felelős vezető: dr. Kalocsai József igazgató Salgótarján; Petőfi o. L Index-szám: 25 072

Next

/
Oldalképek
Tartalom