Nógrád, 1966. július (22. évfolyam, 154-180. szám)

1966-07-05 / 157. szám

1906 július 5. kedd NdGHAO 3 ESsinek szállt nyeregbe Szeszélyessé vált az idő­járás: egyszer esik, máskor meg úgy tüzel a Nap, hogy átnedvesedik a vezető inge a traktor nyergében. Mind gyakoribb a kényszerpihenő is, amikor a puha talajt óránként ellenőrzi az arató: mikor bírja meg már az UTOS-t és a rendrevágó aratógépet. Ha úgy találja, hogy megszikkadt a íöld, bírja a gépek súlyát, ismét nyeregbe száll és szaporán vágja az árpát. Napi hu- huszonöt-harminc hold ga­bona levágására készült fel és máris bőven van pótol­ni valója. — Mikor kezdte? — Június 17-én, pénteken délben. ö Búzás László, az Érsek­vadkerti Gépjavító Állo­más traktorosa, szállt első­nek nyeregbe megyénkben, hogy megkezdje az aratást a dejtári József Attila Tsz huszonháromholdas árpa­táblájában. Dombos, hepe­hupás táblába került itt az árpa, s ilyen helyen mindig lassúbb és nehezebb az ara­tás, mint a sík vidéken. — Ahol el lehet menni a géppel, én elmegyek. — mondja Búzás. — Csak az időjárás kedvezzen. — A kapásoknak kell az eső. — Tudom én, hogy a ka­lászosok legtöbbjének is használ, de hát minden szentnek maga felé húz a keze. Haladni szeretnék... Nézem a jcis növésű em­bert, aki traktora árnyéká­ban állva kissé bizonyta­lanná vált, mint szárazföl­dön a tengerész. Erős, negyvenegy éves férfi, öl­tözéke: bakancs, kék nad­rág és halványkék kockás ing. Fejét svájcisapka védi a napsütéstől. Tíz óra kö­rül jár, de már elviselhetet­len a hőség a friss tarlón. Tegnap este még hűvös eső pásztázta végig a tájat, ma már kánikulára lehet szá­mítani. — Mióta dolgozik a gép­állomáson? — Tizenhat esztendeje, 1950-ben kerültem Érsek- vadkertre. Előtte egy évet a Borsosberényi Állami Gazdaságban töltöttem. — Mikor a legjobb arat­ni? — Mindig olyankor, ami­kor gazdag a termés A jó gépi arató mindig ki­csit gazdának is érzi magát, öröm az, ha szépen fizet a búza, a rozs, az árpa. Egy ideig a vastag szalag­ban elterülő, frissen vágott árpa rendjét bámuljuk. Sok benne a búzavirág és egyéb gyomnövény. Ügy látszik, ezen a kisebb táblán elma­radt a vegyszeres gyomirtás. Egyébként is főleg a lapo­sabb, vizenyősebb részen díszlik a kék virágoktól az őszi árpa. A közelben kisfiú figyeli beszélgetésünket és csokrot szed a géppel egyenletesen levágott búzavirágból. — S a család? — kérde­zem. A traktoros, akinek a neve (csak most fedezem fel!), ta­lálóan Búzás, a kis mokány legénykére mutat. — Az ott az én kisfiam. A Pisti. — Milyen idős? — Tízéves, de máris trak­toros akar lenni. Utánam jön és nézi, hogy szelem a nagy köröket a gabonatáb­láikban. Neki ez öröm, szó­rakozás. — Hogyan oldja meg az étkezést? — Hazulról, táskából kosztolok. — S inni honnan tud? — Vizet is hozni kellene. De az aratónak nem jó a sok folyadék. Én feketeká­vét szoktam hozni, termosz­ban. Egészen gyenge feketét és még citromsavat is te­szek bele. Nagyon jó így, a citrompótlóval... — Itt, Dejtáron aratott-e már máskor is? — Hogyne. Ez az én terü­letem. Tavaly is arattam itt. de akkor még másik veze­tőség volt. S talán nem té­vedek, ha azt mondom, hogy a tavalyi vezetőség gyengébb volt. — Ezt mire alapozza? — Tavaly előfordult, hogy tizenegy órakor még a tsz- iroda előtt ácsorogtam trak­torommal. mert nem kap­tam meg az eligazítást, hogy melyik táblába álljak be. aratni. Az idén már sa­rokvágót is kaptam. Igaz, hogy alaposabb és rendsze­resebb munka is el kelne a sarokvágótól. Hiszen olyan ma már az aratás, hogy em­ber alig kell hozzá. Azt az egy-két embert meg. aki mégis kell. rendszeresíthetné a szövetkezet. — Nem rossz így egyedül? — Nem vagyok egyedül. — Persze, itt a kisfia is. — Jó hogy itt van. De nem arra gondoltam. — Hanem? — Meglátogatnak engem itt is. A gépállomás főagro- nómusa és a szövetkezet fő- agronómusa el-eljön. Teg­nap is itt járt a tsz-főagro- nómusa. Egy negyedórácská­ra leültünk az útmenti fák alá és elbeszélgettünk. Meg­ígérte. hogy minden segítsé­get megadnak. Nem is hiszi, milyen jólesett az nekem. Mert más már a modern aratás, mint a régi, amikor a fél falu a határba vonult. Ha így meg-meglátogatnak, akkor már nem érzem ma­gamat egyedül... Néhány perc és a piros UTOS,megindul az alacsony árpa táblában. Dől a rend és az aranyló kalászokon meg­csillannak az arany napsu­garak, mint a tükörlapon. Lakos György Szavak és a valósás; lf. Acélárugyári reflexiók Mikszáth Kálmán szerint a pletyka olyan, mint a dobozból kiengedett bolha. Még egy­szer visszazárni nem lehet. S ilyen pletykák, nézetecskék itt a gyárban is vannak. S a pletyka kollektív műfaj. Fu­tószalagon készül, sokan tesz­nek hozzá valamit, egy csa­vart, egy szerelvényt. S, hogy kiktől indul el, azt hét ör­dög sem tudná kikutatni. De mert látszólag jól hangzanak, azonnal szenvedélyeket \ ál- tanak ki, könnyen felkapják és terjed suttyomban. Akik formálgatják, csiszolgatják. sosem lépnek „nézeteikkel” a nyilvánosság elé. Csak mon­dogatják ennek, annak, tá­masztva vele jól értésültséget. a jószemű ember látszatát. Találkoztam ilyen sokat tu­dókkal. Elejtettek egy-két megjegyzést, de amikor elá­rultam, hogy újságíró vagyok, egyszerre elnémultak, mint ahogy a nyilvánosság előtt mindig szemérmesen hallgat­nak. Nagyon gyanús és kétesér­tékű az olyan igazság, amit nem lehet elmondani. Nem azért bocsátottam előre eze­ket, hogy ha most elmondok egy példát, szóbakerül egy név, akkor eleve fenntartást váltsak ki. A végső következ­tetés legyen az olvasóé és az acéláru gyáriaké. — Gyári háromszög van itt kérem — jegyzi meg V. S. a dróthúzóüzem pácoló részle­gének csoportvezetője. — Ügy érti, hogy igazgató, párt, üb.? — Ugyan, dehogy! Én is másra gondolok. Használtuk egy időben ezt a terminológiát, de már a múlté, kifakult — Akkor? — Hát kérem: ózdi az igaz­gató, ózdi a főmérnök, meg a főorvos is. Minden úgy van, ahogy ők döntenek. — És rosszul döntenek? Erre már nem kaptok vá­laszt. Nesze neked krónikás, boldogulj, ahogy tudsz. Abba is marad a beszélgetés, mert úgy elzárkózik a további kér­dések elől, hogy nincs az a lélekbúvár, aki kulcsot talál­na a közlékenységéhez. Elvá­lunk. Bennem bizonytalanság van, de nem tart sokáig. Át­megyek egy másik gyárrész­legbe, a kovácsoló B-üzembe. Érdeklődöm Rusznyák Béla művezetőtől, Buda Ferenc párttitkártól, majd később Sojjioskői József kovácstól. — Mit tudnak a gyári há­romszögről? A mennyezetet nézik, mint­ha onnan akarnák leolvasni a választ. De amikor megma­gyarázom, elmosolyodnak. — Ugyan kérem. Nagyon kopott lemez már ez — mondja Rusznyák Béla mű­vezető. — Én inkább azt mondom, jó, hogy ózdi em­ber az igazgató. Ott a kohá­szati üzemben dolgozott, is­meri az anyagokat, tudja mi­re van szükségünk. Mióta itt van ritkán van anyaghiány. Egyenletesebb a munka. A főmérnök p>edig született sal­gótarjáni. — Biztosan azért mert jó a személyi kap>csolta, mond­hatnák az „ellenzékiek”. Hát ez sem azért van így. Szocia­lista szerződést kötött a két üzem, az Ózdi Kohászati Mű­vek, és a Salgótarjáni Acél­árugyár. A szerződés többek között szabályozza az anyag- ellátást is. De még ezután sem hagy nyugodni az a bizonyos há­romszög-ügy. Fel is teszem a kérdést Tóth Károlynak, a nagyüzemi pártbizottság tit­kárának. Tóth elvtáns külön­ben tősgyökeres salgótarjáni. — Ki mondta ezt? Említem a nevet. Errejfir­telen támadt indulata szinte egyszerre elmúlik. — Erre csak annyit vála­szolok, V. S-nek már nem egyszer volt fegyelmije intri­ka miatt.... Ez tehát további figyelmet érdemel. Aztán volt egy idő, amikor néhány vezetőt elmozdítottak az üzemben, más munkakör­be helyeztek. Olyanokat, akik megrekedtek, s nem tudtak megbirkózni feladataikkal. A kor parancsa ez. Volt belőle hullámverés. — Eddig jók voltunk, most már nem kellünk — vélték a leváltottak, s volt, aki gyá­ron keresztül keresett igazsá­got, de aztán igazolódott, hogy a döntések megfontoltak vol­tak. Mivel senki nem kérte magát másik helyre, hanem mindez rendelkezés, kellő mérlegelés alapján történt, az akkori hullámoknak még ma is van kisebb rezzenése, ha a téma szóba jön. Beszélgettem ilyen emberekkel is. Fizetésük nem változott, vagy alig csök­kent. Ám a krónikás a velük kapcsolatos igazságot csak részben tudta meg tőlük. Egyénileg az elmondottak úgy tűntek, hogy az áthelyezettek- nek igazuk van, de a gyári, a közösségi érdek optikájából a panasz is másképpen hatott, s nyert igazolást. Aki becsülettel, készségeit gyarapítva dolgozik a gyár­ban, az nem ad a szóbeszé­dekre, nyíltan beszél a veze­tők. és munkatársai előtt. S általában véve ilyenek az acélárugyári munkások. Túl­néznek szűkebb érdekeiken, túlnéznek akkor, amikor ott lehet őket látni társadalmi munkát végezve a Dolinká- ban, vagy más nem hivatalos foglalatosságban. Sok ember­rel beszélgettem. Hadd idéz­zem egy hegesztőnek, Tóth L.-nek a véleményét: — Vannak, akik elejtenek egy-két szót — mondja. — Néha még törtem is rajta a fejemet, de már régóta rájöt­tem, nem érdemes. Az ilye­nek nem látják azt, mit fej­lődött ez a gyár akárcsak az utóbbi időben. Nem kell térdig járni a sárban az ud­varon. Van fürdő és mosdó. És, hogy vitatkoztam-e már a vezetőkkel? Előfordult. És mit mond az igazgató? Ez már cikkünk befejező ré­széhez tartozik. Gulyás Ernő — Mióta arat? — Tizenhét éve minden esztendőben arattam. S amióta rendrevágó van, azóta csak rendrevágóval. — Hová való? — Érsekvadkertre. Ott él a család. Én meg járom a körzetet. Ha Dejtáron vé­geztem, megyek tovább, ahová az állomás irányít. — S a szövetkezet nem gondoskodik meleg ételről? — Egyelőre nincs is rá szükség. Esténként otthon eszem meleg ételt. A hatá­ron, a dűlőúton át olyan közel fekszik Érsekvadkert, hogy esténként hazamegyek a traktoron. Ott vételezem ugyanis az üzemanyagot. Így olcsóbb, mintha utánam hor­danák. ., Cserbenhagyás — Cserbenhagytak, őrmes­ter elvtárs, ott hagytak az országúton. Pontosan hol? Karancsalja felé, közvetlenül a falu előtt. A kocsi rendszá­mára nem emlékszem, este volt, sötét volt és én nagyon megijedtem. A kocsi? Ja, az egy Moszkvics volt, egy sö­tét színű, új Moszkmcs autó, és az hagyott cserben. — Sérülésem? Igen kérem, van sérülésem, termesztésen megsérültem, mert cserben­hagytak, és nagyon csúnyán elbántak velem. Vérzek ts, kérem, nagyon vérzek, itt a szívem táján, tessék elhinni nagyon fáj és legjobban az jaj, nuyy cseruenuagytak. — Elmondom én szépen sor­jában, hogyan történt, ha meg tetszik hallgatni. — Pontosan úgy volt az kérem, hogy mentem a fele­ségemmel a falu felé. Most békültünk ki, három hónapi veszekedés után. Hogy ez nem fontos a cserbenhagyás szempontjából? Ne tessék már ilyet mondani! Ez na­gyon is fontos, mert hozzá­tartozik a cserbenhagyáshoz. Szóval mentünk a feleségem­mel, és újra tervezgettünk, hogy majd szépen élünk, és megint magunkhoz vesszük hatesztendős kislányunkat, akit a veszekedés miatt az anyósom nevelt az Alföldön. Ne tessék haragudni, de ez mind ide tartozik, szóval me­gyünk, és akkor mellénk áll az a sötét színű Moszkvics autó. Lehúzza a sofőr az ab­lakot, és kiszól a feleségem­nek. Az meg se szó, se be­széd csak beül mellé, és el­hajtanak. — Nem, ne tessék ezt mon­dani, ez a cserbenhagyás ti­pikus esete. Igenis megsé­rültem, a szívem sérült meg, és a férfiúi önérzetem, vagy az már semmit sem jelent az őrmester előtár snak? Hát így védik a dolgozókat a köz­utakon? Olvastam, hogy min­den cserbenhagyást kivizs­gálnak, megkeresik a tettest, és megbüntetik. — Igenis követelem, keres­sék meg a feleségem és hoz­zák vissza. Cserbenhagyott, bűnhődjön érte. Egy becsüle­tes dolgozót nem lehet vérző szívvel csak úgy otthagyni az országúton, ez a cserben­hagyás tipikus esete kérem. Tessék segíteni rajtam. Kö- nyörgök... G. B. Vasárnapi barangolás: c/l. tani tá jaién Helybeli emberrel diskurá- lunk az állomásról a faluba menet. A férfi elnyel egy-egy ásítást. Nem azért, mivel a témát únja, hanem éjszakai műszakban dolgozott. A ká- nyási bányaüzemben. A köz­ségben jócskán akad bányász, s ezzel szoros összefüggésben áll, hogy szaporodnak az új házak. A vájár szerint kétezer- nyolcszáz ember lakik Taron. A postáskisasszony pontosan megmondja, hogy a tv-készü- lékek száma százhetvenöt. a rádióké hatszáztizenöt. Csak a házak számáról nem tud fel­világosítást adni. Egészen más kérdés, tiszta lábbelivel érnek-e a tariak esős időben haza. Mi tagadás, csak kevesen. Járda dolgában rosszul áll a falu, s mihamar nem is várható jelentős javu­lás. Az új kultúrház — ame­lyet még fel sem avattak, de amely máris minden beszélge­tésben megemlítődik — évekre lekötötte a községfejlesztési alap javát. Az új kultúrházról most gyorsan ennyit: ablaka­inak tisztítása, udvarának te­reprendezése miatt csütörtö­kön délután elmaradt a szoká­sos sportedzés. Leányok, fiúk a szépítésen serénykedtek. Ér­dekes, hogy a közeli avatás öröme sem feledtette még a régi keserűséget: egy tv-ripor- ter — így emlegetik kissé túl­zott érzékenységgel — csúffá tette a falut, mert felrótta a tsz-istálló és a művelődési ház valóban nem kívánatos közel­ségét. A pesti vendég bizony csekély fáradság árán meg­tudhatta volna, hogy a népi ellenőrzés már korábban — és az egész megyére vonatkozó­an! — javasolta a gazdasági létesítmények kihelyezését külterületre. A tari tsz jövőre az úgynevezett Gál-tanyán épít százas istállót. Szomjúság Kora délután csak portára betoppanva olthatja szomját a vándor, mivel Tar két ital­boltja és egy presszója közül egyetlen egy sem tart nyitva. A vizet jószívvel adjaa, sót itt-ott bort is kínálnak. — Jól tette, hogy nem fo­gadta el — mondta alkonyat- tájt egy helybeli fiatalember. — Az apámtól tudom, hogy a noha-szőlőket már vagy negy­ven esztendeje halálra ítélték, mégis teli velük a határ. A bor, az ital miatt eleget fájnak a hivatalos fejek is. Jó­zanon békés a tari ember, de ha egy-két pohár nohát felhaj­tott, hamar odaüt. Lőrincz Jó­zsef fmsz italboltjában nem­igen Utasodnak le a vendé­gek; erre vigyáz a gazda. A másik kocsma kevésbé ta­pasztalt vezetője liberálisabb szemmel tekint a törvényre. Nála bizony záróra túllépés is. fiatalkorú szesszel kiszol­gálása is előfordult. S most megint szóba kerül a kultúr­ház. .. — Én tapsolok majd leghan­gosabban. ha valami jó ope­rettet hoz a — íf?ér‘~ egy szókimondónak, okosnak megismert asszony. — Könyv­ben szeretem a komolyat, szín­darabban nem. Ez a gusztu­som. .. Ahogy magam látom, itt nem is a színjátszás lesz a legfontosabb. Inkább a taní­tás, a tanulás. Például: meg­győző erejű előadások az alko­holizmusról, a túlzott gyógy­szert ogyasztásról. Reiuénsih, ott szóhoz jut a patikusné Is. az orvos is; ha már az egész­ségügyi állandó bizottságba nem is választották be őket. Ilyen kényes kérdésről nem diskurálunk fénylő vasárnap délelőtt a gyógyszertár vezető­nőjével, de az orvosságfo­gyasztásról igen. — Havonta átlag kétezeröt­száz receptet váltak be. kere­ken hatvanezer forint érték­ben — mondja. — Úgy sej­tem, nemcsak a túlzott gyógy­szerfogyasztás a baj, hanem az is, hogy a beteg nem szedi rendszeresen az orvos felírta gyógyszert. A recepttel jelent­kező gyakran visszaadja a gyógyszert, mondván, hogy eb­ből két dobozzal van otthon... Csinos vénkisasszonyok A krónikás is jól megnézte a tari lányokat. Szemrevalók az bizonyos! Tegyük hozzá: műveltek is, sok közöttük az érettségizett. — Ez a kettő sajnos vén­lány — jegyezte meg halkan a sétapartner — elmúlt már huszonkét éves... Legfőbb ideje, hogy odaálljanak az ol­tár elé. Taron ebben az évben fél­tucat házasságot kötöttek. s majdnem minden esetben templomi szertartás követte a polgári aktust. Ilyen vallásos lenne a falu? Nem valószínű. A szagosmisén, amire az első evangélium olvasása idején belátogattunk, a hívek kilenc­ven százaléka fejkendős néni­ké volt. Férfiembert — vala­mennyi jócskán túl élete de­lén — alig tizet láttunk. — A községben igen erős a hagyománytisztelet — tudtuk meg. — Jól kifejezi ezt a szó­lás-mondás, amely valószínű­leg még a bandériális időkből maradt fenn. Nem arról be­szélnek, ki milyen családból, hanem úgy mondják: milyen hadból való. A konzervatiz- mus mondatja a huszadik évét betöltött lányt vénkisasszony­nak. .. Ami pedig a templomi esküvőt illeti, annak megren­dezésében (sértődés ne essék!) gyakran a nászajándék remé­nye is szóhoz jut. Itt még így szokás... Tudja, majd ha mű­ködik a kultúrház... (A mon­datot az előbbiek olvasása után nem nehéz befejezni). ' A templomkertben műemlékké nyilvánított sírkő. Akkora rajta a tábla, hogy el­takarja a keresztet; a felirat azonban olvasható: NÉHAI TEKÉNTETES NEMES NEM- ZETES ÉS VITÉZLÖ SCHNÉ LÁSZLÓ ŰR TÖBB TETTES (— Tekintetes — a szerk). — VÁRMEGYÉK TÁBLABÍRA- JA HAMVAINAK, AKI MEG­HOLT 1833-IK ESZTENDŐ KISASSZONY HAVÁNAK 22-IK NAPJÁN ÉLETÉNEK 72-IK ESZTENDEJÉBEN. Ta­ron csak két polgárra sikerült bukkannunk, aki tudta, hogy melyik hónap a Kisasszony hava. melyik egyházi ünnep­ről kapta a nevét... Borváró Zoltán

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom