Nógrád, 1966. július (22. évfolyam, 154-180. szám)

1966-07-24 / 174. szám

4 röGBÄD T966. jíflius 24. vasárnap A vb szó és kötő jelzése A „vb” köznévi mozaik­szó. A „végrehajtó bizottság” kifejezés kezdőbetűiből ala­kult, és mint gyakran alkal­mazott rövidítés betűszóvá vált. A rövidítés általános he­lyesírási szabálya szerint kezdetben pontozcs alakban fordult elő. Egyik megoldási formája a pontozós „v. b.” alak volt, a másik a végpon­tos „vb.” forma. Mindkét esetben így kellett helyesen olvasni: végrehajtó bizottság. A hivatali életben való gyakori előfordulása miatt azonban hamarosan „vébé”- nek ejtettük, s megszületett a „vébéelnök, vébéülés” szó is. Természetesen soha sem ír­tuk így. Régebben is és ma is ez a helyes írásformája: vb-elnök, vb-ülés. így vált feleslegessé a rö­vidítésre utaló pont, és így született meg új köznévi mozaikszónk, a vb betűszó. És születésével egy időben jelentkezett (összetételek kap­csán) a kötőjelezés problé­mája is. A vb előtagú ösz- szetett szavak kötőjelzés nél­kül nem is fűzhetők össze utótagukkal. Tehát csak így helyes: vb-tag, vb-titkár. Lapunkban azonban (szub­jektív okokból) a vb-vel kapcsolatban „sajátos” kötő- jelezési mód alakult ki. Ugyanis a vb (végrehajtó bil zottság) önálló, köznévi hasz­nálatán kívül leggyakrabban a hivatalok megnevezése mellett fordul elő. Pl: Nóg- rád megyei Tanács végrehaj­tó bizottsága (vagy vb). Az a bizonyos szubjektív kötőjelezési forma lapunk­ban úgy jelentkezett, hogy • vb szót utótagnak vették, és a kötőjel elé került Te­hát a megyei tanács vb-elnö- ke helyett „megyei tanács- yb elnöke” szerkezetet írtak E téves kötőjelezési forma mostanában már eltűnőben van, de a hibás írásmód (sze­désmód) rögzítése még min­dig zavart okoz. így fordul­nak elő egyazon lapszámban különböző módon kötőjele­zett szerkezetek. Lássuk eze­ket a konkrét példákat! múlt tanév során városi tanács vb művelődés- ügyi osztálya a megyei ta- nács-vb illetékes szerveivel közösen a város négy általá­nos iskolájában tartott bn- gádvizsgálatot.” (A városi tanács vb for­ma jó, a megyei tanács vb szerkezetben azonban felesle­ges és helytelen a kötőjel.) „...a városi tanács vb el­nökhelyettese beszámolójában azokat az eredményeket ösz- szegezte, amelyek a tovább­lépést tükrözték.. (A vb szó után itt ki kell tenni a kötőjelet így: a vá­rosi tanács vb-elnökhelyette- se). Felesleges és rossz a kötő­jelezés az alábbi példában: „... kiadta munkáltatója, amikor... a rétsági járási ta- nács-vb mezőgazdasági osz­tálya kérte.” Ugyanezen szám negyedik oldalán viszont már helyes kötőjelezéssel olvashatjuk a következőket: „...a nógrád- marcali községi tanács vb- titkárához nemcsak hivata­los ügyekben fordultak biza­lommal .. A „tanács-vb” féle kötője­lezés tehát helytelen. A vb-t (vébét) kötőjellel utótagként nem kapcsoljuk a tanács szó­hoz. Ha azonban a vb egy összetett szó előtagja, akkor szükséges a kötőjelezés: vb- elnök, vb-ülés. vb-terem, vb- tag stb. Az illetékesek felismerték a „sajátos kötőjelezés” hely­telenségét, és ügyelnek an­nak kiküszöbölésére. A már­is érvényesülő helyes kötő­jelezés biztosíték arra, hogy a jövőben csak a vb után szükséges kötőjelekkel talál­koznak a mi lapunkban is kedves cd vas ónk, olyan for­mában, ahogy a Népszabad­ság alábbi hírében is olvas­ható: ^Szeged szovjetunióbeli testvérvárosából... küldöttség látogatott a Tisza-parti vá­rosba A. 1. Rudnyevnak, az odesszai városi tanács vb- elnökhelyettesének vezetésé­vel.” Tóth Imre Húzták, mint a rétest Egy év alatt hétszázezer fo­rintot takarítanak meg a Zagyvapálfalvai Bányagép­gyárban Ponyi László eszter­gályos és Szakács Ferenc la­katos újításával. A két szak­munkás újításának lényege, hogy a görgőcsapágyházakat öntöttvas helyett lemezből, hidegsajtolással állítják elő. így darabonként — a külön­böző típusoktól függően — 10—13 forintot takaríthatnak meg. A gépgyár idei tervé­ben 70 ezer ilyen görgőcsap- ágyház szerepel. Óvatos szá­mítások szerint a 700 ezer forint megtakarítás várható, aminek felét már el is köny­velhették. Az újítási javaslatot 1960. május 25-én naplózták. Azó­ta megjárt sok szervet, fóru­mot, még a bírósági tárgyalást is kitűzték, míg végül 1966 június 6-án megszületett a szerződés. Nem tévedés, több mint öt év után. Talán még ma sem lenne haszna, ha az újítók nem olyan szívósak igazuk keresésében. Kísérleti darabot küldtek több szénbá­nyához, ahonnan kedvező vé­leményeket kaptak. Ennek el­lenére sem intézkedtek. Húz­ták az ügy elintézését, mint a rétestészták Nem is olyan egyszerű újí­tani — mondják ilyenkor so­kan. Ez a példa úgy látszik igazolja is ezt. Ma a hétszáz­ezer forint megtakarításra pontos kalkuláció van. Ugyan ki tudna arra pontosan kal­kulációt készítem, mennyi veszteség érte a népgazdasá­got a bürokrácia miatt? Olyan gazdagok vagyunk talán, hogy mindent kibírunk? No, nem Zagyvapálfalván történt mu­lasztás, hiszen sürgető leve­lek, javaslatok mentek a fel­sőbb szervekhez, ahol kis ügy­nek tartották ezt az újítást — Az a lényeg, hogy nyél- beötötték a dolgot — véle­kednek az igazuk keresésé­ben elfáradt újítók. Egy ta­nulságot mégis le kell szűr­niük azoknak, akik a fától nem látták az erdőt: nagyon drágán fizetett a népgazdaság ezért a huzavonáért. B. J. Ha valaki eldob egy csik­ket — mondjuk — Moszkvá­ban, utána szól a rendőr és felveteti vele. Ha ugyanezt te­szi Bécsben. fizethet húsz schillinget és ha ilyesmire ve­temedne Salgótarjánban? — Nem történik semmi! Ezért aztán nálunk minden­ki szemetel és mindenki mé­lyeket hallgat. Elmegy egy farmotoros a Rákóczi úton — Tarján belvá­rosában — és porfelhőbe bur­kolózik minden. Pedig hát van utcaseprőnk, aki havi fixért megpróbálja „összegyűjteni” a napi köz-hulladékot, van KUKA, amely reggeltől estig zakatol, és a szeméttelepre hordja a bádogedények tartal­mát és van locsolóautónk, ame­lyik időnként felmossa a fő­utcát. És van Köztisztasági Vállalat, amelyik irányít, szer­vez. koordinál, csak éppen a szemét nem fogy az utcákról. Megfigyeltem egy honpoi- nírt a Csemegében. Követelte, hogy az ő félbarna serclijét csomagolják selyempapirba. Aztán az Állami előtt beszél­getett a barátjával, miközben fecnire tépdeste és szélnek eresztette a selyempapírt. Na. de a barátja azért rendes em­ber és rászólt: — Vigyázz, mert elfogy a kenyérről a papír. — Sebaj, úgyis nagyot ad­tak. Hát igy vagyunk. A köz­tisztaság csak a nevében .köz” — ügy, különben mel- '■'■’ces valami, addig, amíg nem érinti a fekete, völegényi ru­hánk nadrágját és a frissen mosott-vasalt kisestélyit. A TTtTOUWeGYßi TC/ZZÜK: A köztisztaságot Történetek, históriák a régi Nógrádból Gazdasági és társadalmi változások a XVIII. században Megyénk XVIII. századi éle­tét eddigi megyetörténeteink igen elnagyolva, elsősorban a birtokososztály, a nemesség szemszögéből nézve ítélték meg. Ennek azután az volt az eredménye, hogy ez az idő­szak szinte kiesett a fejlődés kereteiből, mert a régi birto­kososztály eltűnt és az új csak a század második felében ala­kult ki. Az első. aki igyekezett ezt a korszakot gazdaságtörté­neti és népi vonatkozásainak oldaláról nézve is feldolgozni, Niedelmen Imre volt. Nagy és hosszú kutatásainak azonban csak töredékeit tudta kiadni az úri Magyarországon. ö állapította meg, hogy me­gyénk lakossága a XVIII. szá­zad derekán nagyon szegény volt. Állítását a megye 1737- ben kelt, közterhei csökkenté­sét kérő felterjesztésével alá is támasztotta. Ez az irat nyíl­tan kimondja, hogy míg más vármegyék lakossága ékes és színes köntöst hord, addig a nógrádi paraszt legtöbbször semmit sem visel. Hacsak rá­juk néz is az ember, lerí ró­luk a végső szegénység, és még a legkeményebb télben is csak egy szál ingben járkál. Boldognak érzi magát az, aki­nek legalább rongyok vannak a testén. Nincsen a megyében város, de még ismertebb me­zőváros, vagy falu sem. Nincs piac, vagy vásárhely, ahol ter­ményeiket áruba bocsáthat­nák. Gabonájukat Vácra, Pest­re és Budára hordják szeké­ren, mert az északi bányavá­rosok nehezen közelíthetők meg a hegyi utakon. Azokat a hontiak látják el ennivalóval, ezért a honti nép jobbmódú, mint a nógrádi. A megye ki­esik a főbb forgalmi utakból, szinte teljességgel elhagyatott. Kétségtelen: van némi túl­zás ebben a feliratban, de hogy nagyon közel járt a va­lósághoz. azt többek között igazolja az aszódi postames­ter panasza is. E szerint a nógrádiak számára hozzáérke­zett levelekért, az ő nagy ká­rára, senki sem fizet. A leve­lezés árát nagyon nehéz a nógrádi nemes urakon behaj­tani, mert szerteszét laknak és amíg egynél, annak rosszallá­sa ellenére, sikerül is valamit Nógrád megye történe­tét nem ismerjük eléggé. Amit erről eddig írtak, a felszabadulás utáni rész­lettanulmányok kivételével, ki kell egészíteni az újabb kutatások eredményeivel. Sok régi közlést újra kell fogalmaznunk, sok nem is­mert tényt közölnünk kell. Jó, ha a középkortól nap­jainkig terjedő nógrádi megyetörténeti kutatások állásáról a nagyközönség is értesül. Ezért írom ezt a néhány összefüggésre és tényre rávilágító cikksoro­zatot. borbélynál panaszkodunk, hogy Salgótarjánban sokat kell hajat mosni, olyan poros a levegő” de a porrongyot ki­rázzuk az utcára, a járókelők fejére. Persze a vállalatok sem ki­vételek. A rakodásnál nem törődnek azzal, mi lesz útközben, és törmelék, mész, téglahulladék jelzi a nem éppen „mesebe­li” autó útvonalát. A főtéri építkezésnél pedig a járda kö­zelében helyezték el a meszes gödröt. Ha oltanak, ha tölte­nek egyaránt finom, fehér porfelhő telepedig az embe­rek ruhájára, arcára. Köztisz­taság, közegészség hol van az már! A locsolóautó kedves jó­szág, szeretik, örülnek, ha vé­gigmegy a városon és lemos­sa az aszfaltot. De könyörgök: közlekedjen lassabban és va­lóban mossa le a két-három milliméter vastag port az út­testről. Naponta nyolc tonna por, füst. korom száll a vá­rosra. Ehhez kevés végigsiet­ni az utcákon. Ehhez komóto­san kell „lépkedni” és mos­ni. mosni, ismét csak mosni... Különben csupán sár lesz, ami felszárad, a szél felkavar­ja, a por tovább száll, és kész a perpétuum mobile Made in Salgótarján. Könnyű — persze — cso­korba kötni a köztisztasággal kapcsolatos közszemetelési problémákat. Követelni több — vagy helyesebben még több —, szemétgyűjtőt az utcákra, a parkokba, a forgalmasabb helyekre, ha egyszer az em­berek nem hajlandók tudo­másul venni, hogy saját egész­ségükről van szó. A régi Ró­mában tudomásul vették ezt. Maximillián idejében külön liktorokat jelöltek ki a Fórum őrzésére, akik vesszővel tuni­kán ütötték azokat, akik sze­meteltek. Nem volt fájdalmas ütés, de megszégyenítésnek ép­pen elegendő. Istenem, talál­nánk-e ma — nálunk —, ele­gendő liktomak való személyt, és elegendő vesszőnyalábot, hogy valamennyi szemetelőt tunikán, oppardon zakón érint­senek? Mert valamit tenni kell. Bécsben a szemetelöktől be­szedett húsz schilling bünte­tésekből százszemélyes óvodát építettek egy év alatt. Salgó­tarjánban egy tizenhattanter­mes általános iskola is kike­rülne a büntetésből, csak bün­tetnének. Azt az illetőt meg­rójuk, megbüntetjük, megszé­gyenítjük, aki nem a zebrán közlekedik, de ha ugyanez a 'honpolgár a paradicsomos sta- niclit méla undorral elhajítja a Karancs előtt, csak mosoly- gunk rajta: milyen jól csinál­ja. A közegészségügy megköve­teli a köztisztaság köztisztelet­ben tartását és azt, hogy köz­emberek éppen a köz érdeké­ben közösen cselekedjenek va­lamit. Elsősorban a vállalato­kat rendszabályozzák meg, mert éppen a minap mondta egy ismerősöm, amikor fino­man. körülírva és Andersent idézve egy tanmese kapcsán, megemlítettem: kár azt a csik­ket felkenni a falra, úgyis por lesz belőle holnapra. — Nekem beszélsz? Nézd meg azt a teherautót. Szilikó­zist kapnak az emberek mi­kor végigszáguld az utcán. És igaza volt. Gyorsan közvéleménykuta- tást végeztem, mit csinálnak ilyenkor polgártársaim. Szól­nak a rendőrjárőrnek? Esetleg felírják a rendszámát, és te­lefonálnak az igazgatónak? Vagy leállítják a kocsit és megmagyarázzák a sofőrnek, mi is az a köztisztaság? Nem, nem kérem! Senki sem szólt. Elfordultak, hogy kevesebb port kelljen nyelniök. Ez így, mégiscsak kényelmesebb és a sofőr sem haragudott meg rá­juk. Ha pedig valakinek eszébe jutna szigorúbb rendszabá­lyokkal rendet teremteni a köztisztaság dzsungeljében — én. isten bizony mellé állok, dehát hol a többi fecske...? g. b. bevenni, addig felhalmozód­nak a többiek fizetetlen leve­lei, ami nagy kárt jelent a „közbizalmat” illetően. A me­gye a többszöri panaszt úgy igyekezett orvosolni, hogy el­rendelte. hogy a hátralékokat a postamester hajtsa be, de 1762. december 1-e után a ne­mesek ne fizessenek a címük­re érkező levelekért, mert a megyei költségvetésből — ami a jobbágyok adójából tevődött össze — évi 200 Ft-tál járul hozzá Nógrád az aszódi pos­tamester fizetéséhez. Vigyáz­zon azonban arra. nehogy a zsidó és görög kereskedők, megszdmatolva a megyei hoz­zájárulást, ingyen levelezze­nek. Azt a bajt, hogy a megye kiesett a főbb közlekedési utakból, növelte még az is. hogy, ahol a lakosság el tud­ta adni gabonáját, oda nagy volt máshonnan is a termény- szállítás és részben az így lét­rejött nagy kereslet miatt ott nem lehetett més árukat, szö­veteket, eszközöket, szerszámo­kat előnyösen bevásárolni. Ez a magyarázata annak, bogy a paraszti értékesítési piacokkal szemben a nógrádi nemesség kereskedelmi főhelyei, ahová a délen szerzett pénzt elviszik, a bányavárosok, elsősorban pe­dig Besztercebánya voltak. En­nek iparosai és kereskedői látták el a megye birtokos urait finomabb áruval és fű­szerekkel. A nemes urak nem mindig bizonyultak pontos fi­zetőknek. Figyelemre méltó, hogy az egyik besztercebányai nagy- kereskedő, Vozár Simon, há­rom évtizeden keresztül nem­csak a megyei uraknak, ha­nem magának Nógrád megyé­nek is jóformán gazdasági mi­nisztere volt. — Aki megszo­rult, Vozárhoz fordult köl­csönért, akinek pénzügyi mű­veletei Besztercebányától Po- zsonyig és Bécsig hálózták be a régi Felső-Magyarországot. — ö ad 1756-ban Madách Já­nosnak is kamatos, sztregovai birtokára betáblázott kölcsönt. — Ügy látszik, hogy Vozár Simon együtt dolgozott polgár­társával a görög Zachrides Já­nos nagykereskedővel. 1741- ben a nemesi felkeléskor a felkelők felszerelésének meg­vásárlására Vozártól szerzett a megye pénzt. A XVIII. századi Nógrád gazdasági helyzetére az a jel­lemző. hogy a század harmin­cas éveiben még csaknem ki­zárólag Besztercebánya pénzé­től és boltjaitól függnek a nógrádi birtokos urak. Csak a negyvenes években kezdenek el szerepelni a losonci görög kereskedők. Ezek közül Túrta Antal és Túrta Anasztáz vol­tak a legvagyonosabbak, illet­ve a legmozgékonyabbak a pénzügyi műveletek lebonyolí­tásában. Az ötvenes években kezdenek feltűnni a gyarmati szerb kereskedők. Közülük Po- povics György és Mihály vol­tak a megyei urak fő szállítói. — Ekkor fordul az akkori Dél-Nógrád a Duna-vidék fe­lé, ahol időközben Pest és Vác növekedése és a dunai hajó­zás Komárommal. Győrrel és Béccsel való kapcsolata már odáig fejlődtek, hogy állandó piacot biztosítottak az őster­melők számára és megfelelő áruválasztékot a vevőknek. Így azután Nógrád megye a hat­vanas években fokozatosan ki­vált a bányavárosok vonzási köréből és természetszerűleg Pest gazdasági vonzási köré­be került. Az általános fejlődést, mi­vel a régi céhek e. török és kuruc világban elpusztultak, a nógrádi céhfejlődés is nyomon követte. A nógrádi üzletforga­lom először Losoncon virág­zott fel. Ezt megelőzte a lo­sonci csizmadiák céhének 1722- ben történt megalakulása. Ezek még olyan elnyomott helyzetűek, hogy még a jobbá­gyi szolgáltatások elvégzésére is kötelezve voltak. A század ötvenes éveiben indul csak meg a céhfejlődés Szécsény- ben, Gyarmaton és Pásztón, de csak a XIX. szárad elején, a francia háború hatására válik jelentőssé. A megye gazdasági életében bizonyos változást jelentett Grassalkovics Antal két év­tizedes (1751—1771) főispánko­dásának időszaka. Ekkor már nagyrészt befejeződött az a folyamat, amelynek során a régi megfogyatkozott lakosság feltöltődött, túlsúlyba jutottak a máshonnan betelepült neme­sek, akik azután háttérbe szo­rították a régieket. Pár évti­zed alatt kicserélődött a veze­tőréteg. A maradék régiek birtokai a természetes szapo­rodás következtében felaprózó­dott, és uraik kisnemessé, majd pedig teljesen a pa­raszti életforma részeseivé vál­tak. Ekkor jönnek létre azok a falvaink, amelyeknek lakos­sága csaknem teljes egészében armalista nemes. Csak nagyon kevés közép, vagy törökkori eredetű nógrádi birtokos csa­lád mentette át vagyonát a XIX. század elejére. Grassalkovics főispánkodá- sanak idején minden igyeke­zettel az adózók számának nö­velésére, és a megyei háztar­tási költségek csökkentésére törekedtek. Felülvizsgálták a nemességeket és csökkentik a tisztségviselők fizetéseit. A megye összes adója és katonai kiadása 1751 és 1760 között mintegy 66 ezer forintot tett ki. Ez portánkint, mivel 113 és fél portát írtak össze, mint­egy 580 Ft-ra rúgott. Ugyan­akkor, 1751-ben, a megyei köz- igazgatás költségei 10 ezer fo­rintba, 1761-ben pedig már csak 8 ezer forintba kerültek. Az adófizetés megszorítása és a nemességek igazolása azonban ellenkező előjelű dol­gokat is eredményezett. A szolgarendben lévők — nemes és nem nemes ispánok, házi­szolgák, hajdúk, huszárok, belső cselédek, és papi csalá­dok tagjai — ugyanis eredeti­leg nem adóztak, nem adtak elő fogatot, nem jártak köz­munkára és nem végeztek ro­botot. Ezek a többnyire job­bágysorból származók most igyekeztek tanúkat felsora­koztatni, hogy emberemléke­zet óta nem fizetnek adót, te­hát nemesek. Ilyeneket azután bár nemesi levelet nem tud­tak felmutatni, köztudomás szerinti nemeseknek nyilvání­tottak, s közülük legtöbbje húsz—harminc év múlva már kis birtokot is vásárol a szol­gálati éveiben megtakarított pénzből és a század végefelé már az összeírások is beve­szik őket a birtokos nemesség soraiba. Ez a nagy társadalmi mozgás megyénkben már a szárad derekán viszonylag nagy számú lakosság adómen­tességét eredményezte, ami a jobbágyok teherviselését fo­kozta. Ez az oka annak, hogy a jobbágy lakosság körében megindul a megye területéről való kiköltözés, ami a XIX. szárad elején a földesúri ma­jorgazdálkodás egyre nagyobb térhódítása következtében már lakosság csökkenést, stagnálást eredményezett. Dr. Belitzky János

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom