Nógrád, 1966. július (22. évfolyam, 154-180. szám)
1966-07-24 / 174. szám
1066 július 24. vasárnap NÖG R A Ö ‘A Párbeszéd az új mechanizmusról II. Ne maradjon gyenge láncszem Levelek jöttek — levelek mentek ... Nem árulok el titkot, ha azt állítom, a gyáregységek vezetőinek lesz bőven kérdésük. És nem szabad csodálkozni, ha ezek közül némelyik váratlanul éri az országos vállalatot. Vagy ha a íelelet nem egyformán kielégítő az országos vállalat és a gyáregység vezetői számára. Mert például, Gáfrik Jánosnak, a ZIM műszaki igazgatójának okfejtése roppant logikus: — A gyáregységek több jogot, hatáskört kapnak az új mechanizmusban. De a több rizikó jogát is vállalniuk kell. Ehhez erősíteniük kell a köz- gazdasági tevékenységet, amelynek megállapításai, következtetései viszont fabatkát sem érnek, ha nem erősödik a gyáregység dinamikus gyártmány- és gyártáselőkészítése; ha nem erősödik a minőségi ellenőrzés. — A dinamikus gyártásfejlesztés egyik alapvető feltétele a szerszámkészítő kapacitás — szóltam, mert eszembe jutott, hogy az M—102-es gáztűzhelyhez szükséges felszerszámozás több, mint másfél évig tartott. Ráadásul ezt az időt. több más cikk előkészítéséhez képest még rövidnek is tartják. A szerszámkészítő részlegek alacsony teljesítőképessége akadálya lehet a dinamikus gyártás- és gyártmányfejlesztésnek ... — Tudatában vagyunk a szerszámkészítés jelentőségének. Felmértük a kapacitásunkat. Jobb és több szerszámgépet kell beszereznünk, javítanunk kell a szerszámüzemek körülményeit, feltételeit; létszámbővítésre is sor kerül. Fejleszteni kell a szerszám- készítő szakmunkások nagy részének szaktudását is. Igen nagy bajok vannak ezzel — válaszolta a műszaki igazgató. — Azt azonban aligha tehetjük, hogy egy-egy gyáregységben a jelenleginél sokkal nagyobbra növeljük a szerszámkészítő kapacitást. Számítani kell arra. hogy az alapvető felszerszámozási feladatokat a gyáregységek szerszámműhelyei a jövőben is közösen. egymást kisegítve látják e!. Nos. szerintem Salgótarjánban ennél konkrétabb választ várnak. Mint ahogyan az enyagkészletek problémája is gond. Már ma. S félő. hogy ősszel, az új szállítási rendszer bevezetésével még nagyobb lesz. — Valóban — válaszolt, erre a kérdésre a műszaki igazgató — három-négynapos anyagkészletekkel folyamatos gyártás elképzelhetetlen. Utasítást adtam arra, hogy a vezérigazgatóság illetékes osztálya teremtse meg a feltételeket neevedévre plevendő készletek felhalmozásához. — És a gyáregységek hol fogják tartani ezeket a negyedéves készleteket? — kérdeztem. — Raktár? No, igen. Végleges megoldást csak a rekonstrukció befejezése hoz — vélekedik a műszaki igazgató. Nekem pedig az a gyanúm, hogy még az sem. A két probléma élénken tükrözi: egy gyáregységnek adott több önállósáv. jog, hatáskör nem az önállóság deklarálásán múlik. S ezt nem azért jegyzem meg, mintha a két országos vállalat vezetőivel folytatott beszélgetés során Ilyen benyomásokat szereztem volna. Inkább azt szeretném éreztetni, mennyire tudatában vannak: bonyolult feladatot kell megoldaniuk nekik is, a gyáregységek vezetőinek is. S tőlem telhetőén felhívni a figyelmet arra. hogy ennek a feladatnak vannak sarkpontjai, amelyek sok helyen sokfélék lehetnek, de amelyeket nem lehet „legömbölyíteni”, kikerülni, felületesen átsiklani felettük. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a szerszámkészítő kapacitás, vagy a raktárhelyzet az új mechanizmus tűzhelygyári bevezetésének főkérdése. Én nem apellálhatok a ZIM más gyáregységeinek érdekében, hiszen azokat nem ismerem. De azt tudom, hogy például a gáztűzhelygyártás roppant szerszámigényes. Mármost. az igaz, hogy a szerszámigény a termékcsaládok kialakításával, alkatrészek tipizálásával csökkenthető (van ilyen törekvés a Tűzhelygyárban is) de csak az Ismert mértékben. A műszaki igazgató vallja, s követeli: legyen mindig tartalékban valami új gyártmány, amellyel piacra lehet lépni. De ehhez a mindig- hez szerszámkészítő kapacitás is mindig kell ám! Azt is vallja az igazgató: „A műszaki fejlesztés egyik legjobb ösztönzője az export. Azt szeretném, ha a Tűzhelygyár is bekapcsolódna az exportba.” De ha remélük, hogy a belföldi piac igényelnek érzékenyebb mozgása arra fogja ösztökélni a gyárakat, hogy fürgébben cselekedjenek az igény-kielégítés érdekében, a külföldi piacról már most is tudjuk, hogy ott kíméletlenül lefutják azt. aki késlekedik. A gyorsaságnak pedig fontos feltétele a gyors felszerszámozás. Azért hangsúlyozom én ezt, mert a gyáregység rekonstrukciója az előállítás korszerű technológiáját ígéri, (ezt tehát fölösleges sürgetni.) De óriási jelentőségű a gyártáselőkészítés korszerűsége is. Egyik a másik nélkül béna óriás. A központban máris több nagyon rokonszenves elgondolás van, ami a gyáregységek nagyobb önállóságát, hatáskörét biztosítja. Ilyen, a már említetteken kívül, a gyáregység kereskedelmi osztályának megerősítése, a műszakiak be- vortása a piackutatásba, üzletkötésbe (amint az már az NDK-ban mindennapos gyakorlat.) Akarják, hogy a gyárnak a kiskereskedelemmel is közvetlen kapcsolata legyen, (s ehhez nem ártana például Salgótarjánban is létesíteni bemutatótermet. A budapesti kicsinyített mását.) Az is helyes, ha a tanulmányútokra — külföldi áruk és gyártás színvonalának tanulmányozására — elsősorban a gyárak szakembereit küldik. Melegen üdvözöljük a salgótarjáni gázku- tató laboratóriumot. Hiszen ez is hozzásegíti majd a gyáregységet, hogy — egyrészt — ne legyen kiszolgáltatva a kereskedelem érdekeit védő intézeteknek. s hogy — másrészt — lépést tarthasson a piaci követelmények növekedésével. Se szeri, se száma az okos ötleteknek, elképzeléseknek, javaslatoknak. Amelyek láncolatában azonban nem szabad eltűrni a gyenge láncszemeket. Mert akkor az egész lánc szakad! Ilyen érzékeny láncszem az üveggyárak számára az export-kereskedelem. Márpedig itt többszörös beékelődés tapasztalható a gyártó és a felhasználó cég között. Egyik másik ilyen „beékelődés” (és annak módja, feltételei) már az országos vállalatnak is fájdalmas, Csökken a fájdalom, ha az üveg-exportot egyetlen külkereskedelmi vállalatnál összpontosítják; ha a devizaforint értékben való eladásból nemcsak a külkereskedelemnek. de az országos vállalatnak is lesz haszna. De úgy tűnik. ennél „távolabbra” az országos vállalat egyelőre nem tartia célszerűnek elmenni. Ami azt jelenti, hogy a gyáregységek szakembereinek bevonása a piackutatásba, például továbbra is csak elvi jelentőségű marad (jobbik esetben érdekes gyártási tapasztalatokkal is gyarapodhatnak, amely közvetve növelheti a gyáregység eredményességét). Az sem világos, s nem tisztázódott Genge Rezsővel folytatott beszélgetésünk során sem, hogy a többlet-export termelése milyen közvetlen hasznot hajt az exportfejlesztés szempontjából egy adott gyáregység kollektívájának. Pedig az ilyen közvetlen haszon kilátásai igen ösztönzőek lehetnek a helvi műszakiakra és igen gyümölcsözőek a népgazdaság számára... .. .De vajon ennyi csak a tisztázatlan kérdés? Ennyi csak a megoldásra váró probléma? Évekig tartott a vita az új mechanizmus bevezetésének szükségességéről. Egy következő periódusban az új gazdaságirányítási rendszer alapelveit dolgozta ki — tudósok, szakemberek széles körű bevonásával — a párt. Határozat lett belőle, amelyet kinek-ki- nek a saját területén kell a határozat szellemében megvalósítania. Szellemében — ismétlem. Mert a határozat nem ad senkinek könnyen lemásolható sémát. E párbeszédet is, melynek magvát itt közreadjuk, az ösztönözte, hogy az év legizgalmasabb olvasmánya, a gazdasági mechanizmusról hozott központi bizottsági határozat sehol sémává ne torzuljon. S amelyhez kíváncsian várjuk a gyakorlati végrehajtásban érdekeltek véleményét. Egy szerencsétlen balassagyarmati ügy Csizmadia Géza tént. Balassagyarmat főutcáján áll a helyi Palócföld Termelő- szövetkezet irodaháza. Illetve a kapun belépve egy egész kis major tárul a kíváncsi elé. Hosszú ideig az udvarban álló épületekben tartották a szarvasmarhákat, lovakat — itt helyezték el a gazdasági felszereléseket, gépeket; raktározták a terményeket, s egyéb eszközöket. Az udvar közepén sok tonna trágya csúfította a környezetet, fertőzte a levegőt. Tavaly, a KÖJÁL utasítására a szövetkezet vezetői végre intézkedtek, rendbehozták az irodaudvart. Igen ám, de az állatokat csak nagy fejtöréssel lehetett elhelyezni, összezsúfolni a meglevő istállókba, mivel a közös gazdaságnak kevés az épülete. E nehéz helyzetben Jött a segítség: beruházási hitelt kapott a szövetkezet, hogy építsen egy kilencvennyolc férőhelyes tehénistállót. A szövetkezeti vezetők tüstént megkötötték a kiviteli szerződést a balassagyarmati Termelőszövetkezeti Építési Vállalkozás vezetőivel. Az alapszerződés értelmében a munkaterületet 1965. augusztus 31-ig kellett biztosítani a vállalkozásnak, s ezzel szemben vállalták, hogy 1966. május 31-re elkészítik az istállót. A szerződésben igen nagy hangsúlyt kapott az anyagbeszerzés. A beruházó és kivitelező dátum szerint, pontos sorrendben határozta meg, hogy a termelőszövetkezetnek — mint beruházónak — mikorra kell a szükséges építőanyagot biztosítani. Ezzel a szerződéssel azonban mintha minden le is zárult volna, mert tavaly egyetlen kapavágás nem történt az építkezés helyén, a nyírjesi majorban. A szerződéskötés óta majdnem eltelt már egy év, sőt az eredeti befejezési határidőt is jóval túllépték Az istálló helyén azonban még egy alapozási árok sincs. Vajon mi történhetett? A múlt év utolsó hónapjainak eseményeit elég sűrű homály fedi. Nehéz lenne rekonstruálni mi történt, vagy mi nem történt. Bár az utóbbit sokkal könnyebb megállapítani — ugyanis csak huzavona és semmi más nem törHalaj Ferenc, a termelőszövetkezet elnöke örömmel tájékoztat, amikor megkeressük: — Végre, legyen már valami ebben a szerencsétlen ügyben — sóhajt, s már hozza is a dokumentumokat. Szerződés, véleményeltérési nyilatkozat, anyagbeszerzési megbízás, építkezési sürgetés, stb. Így egy halomban egész tekintélyes mennyiség. Nos, iratok vannak, de még egy téglát sem falazott be senki. — Miért nem kezdték meg tavaly az építkezést? — érdeklődöm az elnöktől. — Nem tudom miért nem kezdett a vállalkozás. Annyi anyag volt már a helyszínen, hogy legalább az alapokat el lehetett volna készíteni — válaszol az elnök. — Sajnos kezdetben az anyaggal volt baj, a pénzt is későn kaptuk, s nem lehetett már beszerezni jó néhány anyagot. Persze annyi volt, hogy kezdeni lehetett volna... Ebben nem jutunk tovább. Ügy érzem itt a termelőszövetkezet is hibát követett el. A télen aztán már semmit se lehetett tenni, ám jött a tavasz —, s jöttek az iratok is. Figyeljék csak a dátumokat! A sorrendben az első: A 002/65—B számú Véleményeltérési nyilatkozat ................Az é píttető a szükséges anyagot 1966. április 30-ig a kivitelező által közlendő anyagszállítások ütemének sorrendjében biztosítani fogja. Az alapszerződés szerinti befejezési határidőt 1966. május 31-e helyett 1966. augusztus 31-i határidővel fogadjuk el. illetve módosítjuk.. Érdekes, hogy ezután sem történt semmi. Az építkezést ezután sem kezdték meg. A várakozást a termelőszövetkezetiek is megunták. Levélben sürgették az építkezési vállalkozás vezetőit: „...a kivitelező a létesítmények építéséhez még hozzá sem fogott...” — írják a május 27-i levelükben. — Érthetetlen előttünk az építkezési vállalkozás vezetőinek nyugodt magatartása — panaszolja az elnök. — Tudják. hogy a rossz idő bekövetkeztével nem hagyhatjuk szabadban a jószágokat; mert egyelőre karámban tartjuk a teheneket. De ml lesz velünk, ha nem épül fel az istálló? Negyvenezer köbméter fa Két hónap, pontosabban hetvenkét nap van hátra a2 lä65/66-os erdészeti évből. Október elsején már kezdődik az ú j év. Nagy előkészületek folynak a termelőszövetkezetekben is az újabb gazdasági évre. Minden olyan közös gazdaságban, ahol rendelkeznek erdőiekéi, már elkészült az 1966/67- e-i fakitermelési terv: a közös gazdaságok csaknem 40 ezer köbméter faanyagot termelnek ki jövőre. A tervszámok lényegében nem nagyobbak a tavalyinál, csupán az a különbség, hogy jövőre a szövetkeztek bányafát nem termelnek. A faanyag mennyiségének valamivel több mint egynegyede ipari fa lesz. amelyet a közös gazdaságok az erdőgazdaságok közreműködésével értékesítenek. Valamivel több mint harmincezer köbmétert pedig tűzifaként értékesítenek. A fakitermelési tervek elkészítését követi az erdőművelési tervek elkészítése. E fontos dokumentumok elkészítéséhez nagy segítséget nyújtanak a termelőszövetkezeti erdőgazdálkodást szakmailag irányító erdőgazdaságok. Vezetőségi tag az öntödében A hétköznapok nem mindig egyformák. Hogy mennyire igy van, azt kiváltképp Podos Gyula technológus a ZIM öntödéiének pártvezetőségi tagja tudja megmondani. Négyszázan dolgoznak az oldatként csobogó vassal, formákkal, s 82 tagja van a pártalap- szervezetnek. Kulcsüzem. Az öntött darabokat máshol munkálják meg. A vezetőségi tagot azonban minden perce az üzemhez köti. Idejének nagy részét az emberek között tölti. Ismer minden műveletet és mindenkit. Amit a gazdasági felelős tesz egy alap- szervezetben, nem látványos munka, nem lehet a „teljesítményét" mérni, mégis ott van ő a nagy egészben, szerves tartozéka mint ahogy egyik láncszem kapcsolódik a másikba. A nagyüzemi pártbizottság csendes szobájában beszélgetünk. A múltból itt felejtődött az egykori igazgató cirádás szekrénye, íróasztala. Figyelem az „antik” darabokat, s látja rajtam az érdeklődést. — Beszélt annakidején az igazgatóval7 — Egyetlen egyszer. Amikor hivatott, megijedtem. Nem tudtam, miért kéret. Az ilyesmitől mindenki tartott. Nevetni fog, kaptam ötven pengő jutalmat. Ez nagy szó volt akkor. Különösen, ha arra gondolok, milyen nehéz volt annak idején a Z1M- be bejutni, bár akkor még másképpen hívták a gyárat. Podos Gyulának az apja is itt dolgozott. Mégis könyörögni kellett, hogy vegyék fel az ifjú Podosl■ inasnak. Tizenkét óra volt a munkaidő. Ez a kemény élet tette gondolkodóvá, és ezért lépett be elsőként a pártba, 1945- ben. 1948 óta mindig megválasztják, volt végrehajtó bizottsági tag is. Mindez bizalomra mutat. Hogyan dolgozik? Nincsen erre recept, mert az élet nap mint nap más. Magatartását az határozza meg, hogy sokan várnak tőle tanácsot, útbaigazítást. Es most is van egy kis baj. Sok a selejt. Egy százalékkal több a megengedettnél. Tudja, miért- Van, aki siet, kapkod. Erről beszél a kommunisták aktíva ülésén. Aki jól dolgozik azt megdicséri. Ha valakinek gondja támad, segít, legyen az egy munkafogás, vagy éppen családi probléma. Apróságok ezek. Vagy mégsem? Az emberek érzik, hogy ott van közöttük a párt. A hosszú munkában megrokkant egy idősebb dolgozó Mócsán János- Nyugdíj előtt állt, s előbb el kelleit mennie. Amíg az üzemben volt, szerették, ragaszkodtak hozzá,: egy napon nem jött be. A pártvezetőség nem feledkezett meg róla. Javasolták kiváló dolgozónak. S amikor vitték neki a hírt, átadták a szak- szervezet pénzjutalmát is. Amit tesz nem látványos. Most közeledik az öntödében is a pártvezetőség-választás. A vezetőség nem áll majd üres kézzel a taggyűlés elé. Az is benne lesz majd a beszámolóban, hogy a legutóbbi választás óta hatan kérték felvételüket a pártba. S akik kérték, jól ismerik Podos Gyulát, tudják róla, hogy pótolta iskolai tanulmányait, amit a múlt megtagadott tőle, azt is, hogy az idén sikeresen vizsgázott a marxizmus- leninizmus esti középiskolában. Tudják, hogy a párttagság majd többre kötelezi őket, mint ahogy ezt Podos Gyula 1945 óta tudja. G. E. A sürgető levelet azonban nem hagyták válasz nélkül a vállalkozásnál sem. Ezt írják a termelőszövetkezetnek a 440/1966. számú levélben: „ ... sürgetésükre az alábbiakban válaszolunk: A létesítmény a szerződésben foglalt befejezési határidőre elkészül... „Aláírás: Kelemen Sándor, műszaki vezető. Senki se legyen azonban annyira naiv, hogy azt gondolja, erre az építkezés is megkezdődött. Dehogy! Az építkezések berkeiben manapság csak a legritkább esetekben történhet ilyesmi. A június másodikán elküldött válaszlevél óta több mint egy hőnap telt el és sehol semmi. Illetve valami van, azaz lett! Egy újabb levél. A 002/65 —B 5017 melléklet, amely 1966. június 4-én kelt, ezt tartalmazza: „ .. .Építtető az 1966. április 5-i szerződésmódosító nyilatkozatban foglalt 1966. V. 1-ig a szükséges összes anyagot még nem biztosította — ezért kivitelező kiköti, hogy építtető tartozik a még hiányzó összes anyagot 1966. június 5-ig a helyszínen — depóniában — kivitelező rendelkezésére bocsájtani. Befejezési határidő: — a fennálló anyaghiányra tekintettel: 1966. évi december 31.” Ez aztán már mindennek a teteje! — Májusban még mindig nem volt anyag? — kérdem az elnököt. — Az anyagok már nem hiányoztak, mégsem kezdték el a munkát — válaszol Ha- laj Ferenc. — Azt sem értem, miért a termelőszövetkezetet hibáztatja a vállalkozás az anyaghiányért, illetve a késedelmes anyagbeszerzésért, amikor mi megbíztuk a vállalkozást ezzel? Már tavaly is felszámoltok a szövetkezetnek anyagbeszerzésért ezer forintot — mondja, s felmutatja a megbízó levelet. Az elnök meghívására kilátogattunk Nyírjes-pusztára is, ahol az istállónak kellene már állnia. Az anyagok felhalmozva hevernek. A cement az egyik nedves istállóban „romlik”. Az elnök lemondóan mutat körül... A balassagyarmati Termelőszövetkezeti Építkezési Vállalkozás irodája száz méterre sincs a szövetkezeti irodától. Szerencsés véletlen, hogy éppen Kelemen Sándor műszaki vezetőt otthon találom. Éppen ő a legilletékesebb ebben az ügyben. — Mi az oka a nagy késésnek? — kérdezem. — Nem volt kérem anyag — válaszol. — Cementet kaptunk ugyan negyven mázsát, de ennyi egy brigád egy napi munkájához elég csupán. A B—30-as blokkot még most sem kaptuk meg Korábban szabadságra kellett küldenem az embereket, mire anyag lett már más munkába kezdtek. Onnan sem hozhatom el őket. Ez erkölcstelen lenne! A betonkavicsot is drágábban tudtuk beszerezni. Ehhez meg kellett szerezni az engedélyt. A munkát azonban egy hét múlva megkezdjük, s ígérem november végére befejezzük ... Mit mondhat erre az újságíró? Majd meglátjuk? De van-e jogom kételkedni egy felelős vezető szavában? Mindenesetre az eddig történtek nagyon elgondolkoztatóak. A sok huzavonát el lehetett volna kerülni, ha a Megyei Beruházási Iroda, és a megyei tanács mezőgazdasági osztálya nagyobb szigorral kezelte volna az ügyet. Reméljük a jövőben ezt megteszik. De mi is szeretnénk hozzájárulni az ügyhöz, ezért az építkezés befejezéséig több alkalommal felkeressük az építkezést és írunk arról, miként teljesült az ígéret. Pádár András
