Nógrád, 1966. június (22. évfolyam, 128-153. szám)

1966-06-19 / 144. szám

1966. június 19. vasárnap

NÖGR At)

45:53

Nógréd- Fejér étervetélkedője

— Amely a mi rovásunkra ment

— Van némi igaza, ha utólag meggondolom.

— Aztán az a számjáték is. Hát kérem: öt szám Fejérnek, öt Nógrádnak. Fejérnek öt könnyen fejthető történelmi dátum, nekünk Mikszáth különböző műveinek megjelenési éve. Most döntse el: melyik előnyösebb? Mire felocsúdtunk, már 13:10, 15:10 volt

— Szerencsénkre a romhá- nyiak javítottak. A Rákóczi- csatának még az óráját is tudták.

— Látja, ez mutatja, hogy nem voltunk esélytelenek.

— De aztán ismét egy hullámvölgy.

— Hohó, előbb egy precíz felelet Szécsény költő-szülötteiről: Komjáthy Jenőről, Fe- renczi Terézről.

— Akkor is: 17:14, 19:14,

21:14. Beláthatja, hogy kilátástalan állásba keveredtünk.

— Nem látok be semmit Legkevésbé azt, hogy lemondjunk a reményekről. Ipolytar- nóc, partizánmozgalom, vezetője? Nálunk ezt minden kisiskolás tudja: 1944. Nógrádi Sándor. 21:16.

Kollektív válasz a mikrofon előtt

Lexikonok garmadában. Sajnos a győzelmet ezek sem hozták

meg

— És megint fehérvári megugrás: 29:21.

— Hát persze, az a bizonyos számjáték, amit már szóvá tettem. Így nem kunszt.

— 37:30.

— Ne bőszítsen maga is. Mondtam már, hogy a kerékpár nem versenyautó. Próbálja meg Vitray, majd rájön. Különben is, már a kérdés kiosztásában időelőnyhöz jutott Fejér, s ahol időverseny van, ott ez megengedhetetlen. De Pesten, a hatos stúdióban ülő fiaink kitettek magukért, ismét felzárkóztunk.

— Ami még mindig három pont különbözeiét mutatott.

— S ez magának reménytelen játszma?

— Dehogyis. Csak azt jegyzem meg, hogy a hátrányt egyetlen forduló tartamáig sem bírtuk egészében ledolgozni. Sőt megint megtorpantunk.

— Ami az őrhalmiakat illeti, sajnos, nem rajtuk múlott a győzelmünk. Kanyó Mihályné olyan takaros értekezést vágott ki a kiszehajtásról, abból Vitray is megtanulhatta, mi fán terem. Mert kétszer is kiszehajításról beszélt. És mi a véleménye az óvásról a staféta-ügyben?

— Mit szólhatnék? Tudomásul kell vennünk a zsűri döntését

— Ügy gondolja: nyeljük le a békát? .. Jó-jó, ne higgye, hogy most meg akarom óvni az egészet, de Fikár Lászlónál szenvedélyesebb, Nógrád színeiért jóval energikusabban, határozottabban küzdő játékvezetőt is kifoghattunk volna. Túlságosan lagymatag volt. Ha ő jobban sarkán áll, egy-két pontot joggal kereshettünk volna. Ez az általános nézet, elhiheti. És nézetem szerint kicsit félre is vezettek minket, mert arról volt szó az előkészítés idején, hogy a korábbi versenyekből okulva kevesebb lesz a múlttal és több a jelennel, mindennapi életünkkel foglalkozó kérdés. Így egy kicsit elvont tudóskodás színezete lett a vetélkedőnek. Arról nem is beszélek, mennyire mihaszna, öncélú ötlet papagáj- vetélkedőt kiagyalni. Csoda, hogy mindkét helyen csődöt mondott a rémült madárkák tudománya?

— Tehát elégedetlen a két megye étertaiálkozójával.

— Így általánosítva nem mondanám ki. de az 53:45 helyett mindenesetre lóval szorosabb eredményt éreznék reálisnak. Sőt a helyezés fordítottját sem tartom kizártnak, ha a rádiósszervezők a technikai feltételek egyenlőtlenségét is mérlegelik.

— Akárhogy esett, tartozunk a győztesnek járó gratulációval.

— Rajtam ne múljék a dolog. Gratulálok Fehérvárnak.

Irta: Barna Tibor

Fényképezte:

Koppány György

— ön kinek drukkolt péntek este?

— Micsoda kérdés. Kinek drukkoltam volna?

— Na és?

— Igazi vízilabda eredmény.

— Látom, begyében van a dolog.

— Magának talán nincsen?

— Nem mondom, bosszant ez az 53:45, de reális. Ebben az arányban is.

— Cöcö!..

— Ha megengedi, megmagyarázom.

— Felesleges. Én is a készülék mellett ültem. Hallgattam.

— De én bent voltam a vetélkedőn. Ügy mondhatom: benne az eseményben.

— Mennyivel okosabb attól? Magának talán különműsor szólt?

Azért kapta, mert jóval több versenykérdést küldött a Rádiónak, mint mi. Fejér 215-öt, mi csak 128-at. Ezért.

— Na és? Mi talán nem küldhettünk volna annyit, vagy még többet?

— De nem küldtünk. És ez a döntő.

— Jó, vigye az ördög a két pontot. Elfogadom az ürügyet.

— Nem ürügy, hanem magyarázat. S ez nagy különbség. És máris helyzeti előny, akár a futballban a vezető gól. Megnyugtatja a játékosokat.

— Kitűnően startoltunk. Mindjárt az első kérdésre megfeleltünk. Arra, hogy ki, hol gyűjtötte Fejér megyében az elhangzó népdalt. Már be is hoztuk a hátrányt.

— Csakhogy a fehérváriaknak is járt egy kérdés és ők sem hibáztak, illetve hibáztak,

mint a „Stécének” múlt vasárnap a futball.

— Ekkor. De hangzott az újabb kérdés: Strauss-polkát hallunk az éterben, hogyan került a zene kapcsolatba Fejér megyével? Ebből hangzik a felelet: Alba Regia, Szoko- lay filmzenéjében. És máris: 9:6, sőt egy kihagyott helyzetünk után 11:6 Fejér javára.

— Na, igen, ez tény. De biztos két ponthoz jutunk Madách politikai iratának ismeretével. Aztán újabb kettőhöz az URH, illetve a dejtáriak révén, akik talpraesetten magyaráztak meg egy érdekes népszokást. Ekkor már szoros ll:10-re állunk. És mit szól ahhoz, hogy a Fejér megyei URH-s kocsi jóidéig nem jelentkezett Velencéről. Ezt a technikai zavart talán nem épp úgy pontvesztéssel kellett volna büntetnie a zsűrinek, mint nálunk később tette a vidéki telefonkapcsolások késlekedése miatt.

— Hogyan érti?

— Ügy, ahogy mondom. Velencén valami okból késlekedtek. Nekik elnézték. Nekünk nem, hogy olyan telefon-állapotaink vannak, amilyenek. Vitray érve tehát, hogy a versenyben a két megye postája is főszereplő — egyszerűen elfogadhatatlan.

— Kifejtené alaposabban, hogy miért?

— Nézze: kerékpárt ne akarjanak autóval versenybe sorolni. A szereplő Fejér megyei községeknek, amelyek versenyben voltak, — tudomásom szerint — közvetlen telefonkapcsolatuk van a megyeszékhellyel. A mi községeink — Buják, Terény, Ipolytarnóc — csak Vácon, Pesten át, jobb esetben is három-négy kör- kapcsolással jutnak el Tar- jánig. Hát ezért. Ki felelős érte? A megye? Ugyan, kérem!

— Ne dühöngjön, csak játék volt az egész.

Szokács László versenykérdést tolmácsol a Fejér megyeieknek

— Nem. Csak közvetlen láttam, hallottam, tapasztaltam mindent.

— Akkor meg pláne szégyellhet! magát.

— Ugyan, miért?

mert nem volt teljes értékű megfejtésük a nógrádi szignálra, de így is 3:2-re állt a vetélkedő. Ez még nem lett volna baj, egy pont igazán nem ledolgozhatatlan, de versenytársaink ezután alaposan elhúztak mellőlünk.

— Hogy magát is megfőzték. A süket is hallotta, hogy Fejérnek kedveznek, s most jön nekem az igazságossággal, a jólértesültséggel. Maga kis dilettáns Intim Pista. Szé- gyellje magát.

— Na de kérem !.. Ügy látom, túlságosan mellreszívta a vetélkedőt.

— Fütyülök az egészre.

— Ami azt illeti: nem úgy fest. Sőt! Kimondottan dühös. De kár így mellreszívni. Lássa be, hogy vesztesnek is kell lennie. És veszíteni is tudni kell.

— Ugyan, mit fecseg összevissza. Fehérvár kapott kérdést, megmondani: ki a megyéjükből elszármazott kitűnő művész, ki a szerzője a műnek, amelyet tolmácsolt. Elismerem: gyorsan ráhibáztak Gábor Miklósra és Szabó Lőrinc versére is, de mi talán nem? A művésznő: Tolnay Klári, született: Mohorán, az előadott mű: Vajda János: A váli erdőben című verse. S ami legalábbis a művet illeti, ismerje el, talányosabb volt, mint ellenfeleinké.

— Jaj, de okosakat mond! Én ekkora ésszel magam nyertem volna egész Fejér megye ellen. Vesztesnek is kell lenni! ... És megmondaná: mért pont mi legyünk azok? ... Veszíteni tudni kell!?.. Ügy beszél, mint egy őrgróf a bakk- asztalnál. Mint egy gentlemanlike. Ha olyan okos, mondja meg: mért kapott Fejér mindjárt induláskor két /pont előnyt?

— Eimél má sem könnyebb.

— Szerencse dolga. A kérdéseket fordítva is húzhattuk

volna. És akkor, divatosan

szólva: mi van?

— Semmi. Mindegy. De még mindig csak 7:6. .

— Rendben van, meghajlok az érvnek. De két pont nem a világ. Nem behozhatatlan.

— Ha úgy megy a játék — A 13 éves Deák Pálma, aki a zongoránál három pontot a riporter szavaival élve —, szerzett megyénknek