Nógrád, 1966. május (22. évfolyam, 102-127. szám)

1966-05-15 / 114. szám

196«. május 15. vasárnap NOGRAD 3 Értelme van a munkának A CEREDVÖLGYE Terme­lőszövetkezet irodája ott áll a falu közepén. Nagy birtok, az egész északi völgy köz­pontja január óta. Tízezer holdjuk van most. Cered, Ró­na, Barna. Zabar és Szilaspo- gony kisebb-nagyobb szövet­kezeteiből egyesült. A termé­keny földből csak négyezer hold a szántó. Ezenkívül van 2600 hold legelőjük, félezer hold rét- és 2700 hold erdő­területük. A gyümölcsös is több száz holdnál. A termelőszövetkezet 759 tagot számlál. Nagyrészük asszony. A férfiak között ke­vés a fiatal, ahogy Cereden mondják, a zsákoló munkás. Sok bánya, gyár van a kör­nyéken. Ez a korosztály ott dolgozik már évek óta. HOGYAN LEHETSÉGES egy ilyen mamimut gazdaságot úgy irányítani, hogy minden menjen a maga rendjén, úgy gazdálkodjon a szövetkezet, hogy értelme legyen a mun­kának? Az emberek ne csa­latkozzanak . szövetkezésben. Boros Béla. a szövetkezet sokat tapasztalt főagronómu- sa gondolkodás nélkül mond­ja: — Csak az emberekkel együtt... Másképpen , nem :negy... Az elnök, a párttit- kár, a főagromómus ereje ke­vés lenne... „Eligazítást” szombatonként tartanak. Ilyenkor aztán va­lamennyi üzemegységvezető Ceredre utazik. A kis szövet, kezetek most mind egy-egy üzemegységei a gazdaságnak. Az elnök, a főagronómus, a párttitkár, meg a gépcsoport- vezető csatlakozik még hoz­zájuk. Megtelik velük a szo­ba. És akkor elkezdődik a ta­nácskozás. Az üzemegységve­zetők elmondják, mit végez­tek azon a héten. Mindjárt javasolják azt is, milyen mun­ka sürget a következő napok­ban. A „központiak” csak ak­kor szólnak közbe, ha valami nincs rendjén. A többi már az üzemegység­vezetők dolga. Valamennyi fe­lelős a területéért, a gondjaira bízott emberekért, gépekéit. A gazdaságnak 30 erőgépe van és ezeket mind elosztották az üzemegységek között. A szervezés, irányítás a ve­zetők dolga. Hogyan szólnak hát akkor bele a szövetkezei irányításába a gazdák? Hol van a szövetkezeti demokrá­cia? — Megvan — mondja a főagronómus és sorolja veze­tőségi ülés, küldött-közgyűlés rendszeres a szövetkezetben. A vezetőség módját ejti annak, hogy megtudakolják a tagok­tól. mi a véleményük a gaz­dálkodás legfontosabb kérd«4, seiről. Hét-nyolcszáz emberrel külön-külön beszélni nehéz. A kis közgyűlések, amelyeket üzemegységeinkén t tartanak, nagyon élénkek, felérnek ilyen beszélgetésekkel. így készült a termelőszövet­kezet terve Is. Az üzemegysé­gek vitatták meg külön-kü­lön. Mire a küldött-közgyűlé= elé került, már valamennyi tag tudta, hogyan kell gazdálkod­nia a szövetkezetnek az idén. — Tudják-e rendszeresen'el­lenőrizni a munkát? — Nem könnyű — mondja a főagronómus. — A közleke­désre két lehetőség van: ló­fogattal, vagy gyalogszerrel járhatom a határt... — Tízezer holdat? — A gépkocsinkat ugyanis egy hónapja javítják. Ha el­készül, megváltozik a hely­zet. JÖN AZ ELNÖK. Molnár Pál. Az alakuló ülésen őt vá­lasztották meg a tagok. Régi szövetkezeti ember. Annak ide jén még Tótuj falun kezdte. Most utóbb, már ő vezette a ceredi termelőszövetkezetet. Jó Ismerője a vidéknek. az embereknek. Azt mondja: — A szántóföld kevés, meg gyenge is ... Legelő, rét, er­dő, ez a mi területünk. Így aztán mindjárt kínálkozik is, hogy mihez fogjunk. Az il­lattenyésztés az hozza a forintot... Néhánv növényt termelnek csupán. Gabonát, takarmányt, burgonyát. Tej, meg húster­mesztésre rendezkednek be. — Mi ebben az új? Ezt csinálták korábban is... Elneveti magát: — Az már igaz. De most nagyban megy az egész ... Ezer szarvasmarhával, hat, hat és félezer birkával szá­molnak már az idén. A szarvasmarhából háromszáz a tehén. Az üzemegységeket szakosítják. Mindegyik azt csinálja, amihez legjobban ért. Tej, meg hús. Ebből jön a pénz. Olaszországba, Svédor­szágba, Németországba szál­lítanak hízott állatokat az idén. A napokban olasz ke­reskedők jártak Cereden. El­vittek majd száz jószágot. Ki­váló minőségű árut kaptak Több mint egymilliót adtak érte. Mennyi jószág megy még el az idén? — Hát... legalább három­száz. Könnyen meglesz belő­lük az ötmillió. A tartási körülmények nem a legjobbak. Molnár Pál vakarja is a íe- jebúbját, ahogy erről esik szó: — Ez jelenti az egyik leg­nagyobb gondot a termelőszö­vetkezetben ... A falu szélén lassan kibon­takozik az új szövetkezeti ma­jor képe. Tágas szarvasmar­ha istálló mellett már ott áll az új borjúnevelő. Ezzel azonban legalább annyi ba­juk van a szövetkezetieknek, mint a gépjavító műhellyel. Egyik sem akar elkészülni. — Miért? A kérdést érthetetlen váll- vonogatással fogadják. Az építők — a tanácsi építőipari vállalat dolgozik náluk — mindig találnak kifogást. Hol anyag nincs elegendő, hol meg a munkáskéz kevés. _ Aztán a meglevő épületek­kel sem a legszerencsésebbek. Rónán nemrégen építettek egy 100 férőhelyes istállót. Bizony az előrelátás, a körültekintés hiányzott akkoriban Rónán, meg a járásnál is. Az egye­sült szövetkezetnek nem éri meg szarvasmarhát tartani ott. így az istállóba birkák kerülnek... PÄL VILMOS, a termelő­szövetkezet párttikára fiatal ember. Nem szereti a nagy szavakat. Hozzáértése, ráter­mettsége szerzett tekintélyt neki a szövetkezetben. Azt mondja: — Jól dolgoznak a tagok ... Időben elvégeztünk minden munkát... Az ember szíve­sen dolgozik, ha tudja, mit kap a munkájáért. A termelőszövetkezetben 34,27 forintot ér a munkaegy­ség. Ennek nagyrésze, 25,59 fo­rint, készpénz. A többi ter­mény. Havonta 10 forint mun­kaegység előleget fizetnek. A könyvelés azt mutatja: 650-en szereztek munkaegységet az elmúlt hónapokban. Ez a gya­korlatban annyit jelent, hogy minden munkabíró ember dolgozik. Prémiumot, bizonyos meny- nyiségű terményt. csak a gabonáért, a kukoricáért, a burgonyáért, meg a mákért kapnak a tagok. A titok nyit­ja mégis egyszerű. — A szövetkezetben bizo­nyos kedvezmény illeti meg azt a tagot, aki rendszeresen dolgozik, sok munkaegységet gyújt... — magyarázza a párttitkár. A munkaegységhez szabj ák a háztáji föld nagy­ságát, a fa és egyéb termé­szetbeni juttatás mértékét. Aztán van még valami, ami tetszik a tagoknak. A munka­egységre annyi terményt ad­nak, hogy nem jelent gondot a jószág a háztájiban. Hanem azért a készpénzfi­zetés gondolata csak megfor­dult már a szövetkezeti veze­tők fejében. Éppen a már em­lített zsákoló munkások miatt. Most alkalmazottak is dol­goznak a szövetkezetben. Ha van pénz, van fiatal munka­bíró ember is. Pál Vilmos így gondolkodik: — A készpénz fizetéshez egymilliós tartlék kell... Terményből, állatból, meg a segédüzemágakból kell ösz- saehozni. Kőbányájuk már van. Most fa- és szalmafeldol­gozó után szalad az elnök. Temérdek szállítási költséget takarítanának meg, ha a hul­ladékfát, meg a szalmát hely­ben dolgozhatnák fel. Erővel bírnák. A népgazdaságnak, a szövetkezetnek is haszna vol­na belőle. Vincze Istvánné Ankét a 1XÓGRAD »serkehetőségében Őszintén a műszaki fejlesztésről Gyorsaság, hatékonyság — beszámolók, jelentések, érte. kezletek. Alighanem éredmes lesz ezt a kérdést közelebbről, s kissé részletesebben meg­vizsgálni. Annál is inkább, mert például Molnár István, a városi pártbizottság ipari osz­tályvezetője elmondta, hogy az elmúlt ötéves tervben gya­rapodott a várt® üzemeinek szellemi kapacitása is — a műszaki fejlesztés üteme az ötéves terv második felében mégis lassult. Holott például, óriási feladatok várnak meg­oldásra az anyagmozgatás gé­pesítésében. Öt év alatt mint­egy száz millió forintot fizet­tek ki a vállalatok vagon-köt­bérre, ugyanakkor négyezer ember munkaerejét köti le az üzemen belüli anyagmozga­tás. Húszak Artur, a megyei pártbizottság munkatársa, a többi között szintén hangsú­lyozta: — A második ötéves terv idején hafcszáz technikus lé­pett a termelésbe. Ezt a kapa­citást ki kellene használni. Azt is meg kell mondani, hogy a mi mérnökeink jelentős ré­sze nem fejt ki olyan tevé­kenységet, amilyenre képes lenne —, többnyire technikus­nak való munkát végez. Pe­dig ha az a négyszáz új gyárt­mány, amellyel iparunk öt év alatt előállt, dicséretes eredmény — a gyártmányok minőségének javításában, új, korszerű technológiák kiala­kításában nincs lényeges fej­lődés. Építjük az új gyárakat, de arra nem. gondol senki, hogy ezekben a gyárakban öt év múlva mit fogunk előállí­tani. A mi gazdasági vezető­ink nagyon is a mának élnek. Tehát újra és újra visszatér a kérdés: mit hoz a jövő, mit kell tenni ezért a jövőért? Mégpedig nem általában „va­lakiknek”, hanem konkrétan a műszaki szakembereknek. Mármost, a műszaki dolgozó, kát érik szemrehányások, amelyekben van igazság: nem eléggé kezdeményezőek, fél­nék a kockázattól, egy ré­szükben eluralkodott a kon­formizmus, kevesen tudnak idegen nyelveket, s ezért tá­jékozatlanok a külföld mű­szaki eredményeiről, és így tovább. Ilyen szemrehányások elhangzottak ezen a beszél­getésen is, de azért eléggé ki­világlott, hogy nem ez a leg­nagyobb nehézség, nem ez a tipikus akadálya a műszaki fejlesztés nagyobb hatékony­ságának, gyorsabb ütemének. Részletproblémák ezek, mint ahogyan részlet-kérdés a mű­szaki fejlesztési alap nagysá­ga, a vonakodás az „öcsi” hi­teltől, vagy a külkereskedelem által felkínált exportfejlesztési hiteltől. Amelyeket —' s töb­bi „társukat” — egy kiala­kult szemlélet kitermelt, s amelyek egy új szemlélet elő. letörésével fokozatosan elsor­vadnak. Vagyis... elsorvad­nak, ha teret engedünk az új szemléletnek, ha nemcsak csevegünk a műszaki fejlesz­tés fontosságáról, hanem az ipari termelésben megérde­melt helyére tesszük. Mert egy tapodtat sem lépünk előbbre addig, amíg egy országos vál­lalat osztályvezetője széttárja a karját: sajnos, nálunk csak „töredék” emberek foglalkoz­hatnak a műszaki fejlesztés­sel. — A műszaki fejlesztéshez a vezérigazgatóság nem kap kü­lön létszámot — panaszolta a ZIM műszaki fejlesztési főosz­tályának vezetője. — Van például ugyan gyártmány- szerkesztő, de ő dolga a tech­nológiák kialakítása is. S így képtelen elszakadni a na­pi gondoktól. Olyan fejlesztő szakember gárdánk, amelyet függetleníthetnénk a minden­napok problémáitól, s nyugod­tan dolgozhatna, például az ezerki leneszázhatvanhétben kibocsátandó gyártmányokon — nincs. — A műszaki fejlesztésnek jelenleg nem biztosítják a megfelelő helyet ipari terme­lésünkben — hangoztatta Molnár István, a városi párt- bizottság osztályvezetője is. — Ez alól talán, a város egyet­len üzeme kivétel, az Acél­árugyár. De a többi gyárban a meglevő műszaki erő sincs kihasználva. Az öblösüveg­gyárban például két-három szakember éveken keresztül „bedolgozik” az országos vál­lalatnak, helyben mégsem tudunk eredményt felmutatni. Azt is helyeselném, ha a fej­lesztésre alkalmas szakembe­A fféle országzászló-talapzathoz ha­sonló kőbástya áll a falu köze­pén. Vele egybeépítve beton­medence. Víztároló, amelyben két-három ujjnyinál magasabban sosem állt a víz, pedig ebben az esztendőben harminc éves. E mögött volt egy föld­be ásott tartály is, de azt elbontották, hogy legalább a közlekedést ne akadá­lyozza, ha már hasznát venni nem lehet. A bástyaféle előtt napról napra hosszú sor ácsorog kannával, vödörrel. Megszokott utcakép Sámsonházán az ártézikút előtt. Hatvannégy tavaszán úgy hírlett, vé­ge a szomjúságnak. Nagy Ferdinánd, a községi tanács vb-elnöke azzal állt a falu elé, hogy a Rabina-dülőben, a Mitteleri pusztán meg a szőlők alatt egészséges, tisztavizű forrásokra buk­kant. A hirtelen támadt öröm lángját mihamar eltolta a szakértők véleménye: a víz jó, de — kevés. Nem lehetett ebbe belenyugodni. A település egyetlen jóvizű ártézikútjából naponta legfeljebb két-három köbméter víz csöpög-csurran, noha a nyári víz­igény nyolcvan köbméter körül jár. A sámsonháziak ebben az időben már tudták, hogy az állam bőkezűen segíti a törpevizművek építését. Han­goztatták is sokan: forduljon a köz­ség a megyéhez, a megye pedig utalja ki mielőbb a pénzt. Mi tagadás, a lel­kesedés igen alábbhagyott, amikor ki­tudódott, hogy a sok százezer forintos költséghez a családoknak hozzá kell járulniok. Csodálnivaló nincs ezen. Ab­ban az időben a helyi termelőszövetke­zet még mérleghiányos volt; s ha a gazdák bíztak is a megerősödésben, nem sejtették, mikor kap erőre a közös gazdaság. A bizonytalan jövedelemre biztos kötelezettséget vállalni — érthe­tően — nem akarózott. Mucsina János tsz-elnök ettől kezd­ve nemcsak a napi feladatok ellátására buzdította a szövetkezetieket. Türelem­mel szólott arról is, hogy mihamar megvalósul a régi álom, a garantált ér­tékű munkaegység. Dr. Varga László A SZOMJAS FALU ÜH FESZÜLT ÓRÁI körzeti orvos — népfront-elnökségi tag — önszántából megnyújtotta a vizsgá­lati időt, s el-elmondta: hányféle kór­ság fenyeget a tisztaság hiánya, a fer­tőzött ivóvíz miatt Vessük közbe, hogy a sámsonháziak szeretik a tisztaságot. A vegyesboltba tavaly október elejé­től ez év januárjának végéig 10 217 fo­rint értékű szappan, szintetikus mosó­szer érkezett. A község lélekszáma még ma sem éri el a hatszázat... A törpe­vízmű régebbi agitátorai, mint Bendiák Anna vb-titkár, Fizeja Pálné tanító­nő mellé miharrar felsorakozott Her- czeg Ferenc bányász, Sztehlo Mátyás tiszteletes, Szikora János tűzoltó. Ilyen előzmények után tavaly no­vember 17-én került sor arra az emlé­kezetes falugyűlésre, amelyen a tanács­elnök bejelenthette: a megye másfél milliós, a vízügyi szervek körülbelül negyedmilliós támogatása biztos. Kell még ötvenezer forint értékű társadal­mi munka, s családonként — előre lát­hatólag tíz esztendőn át — évi rendsze­res hozzájárulás. A viztársulat megala­kulásához jogszabály szerint a lakos­ság ötvenegy százalékos összefogása szükséges. A gyűlésen a családfők hat­vanegy százaléka írt alá! A társulat elnöke Nagy Ferdinánd vb-elnök lett. Az igazság és az ő elv­társi szerénysége ellen való volna, ha a további fáradhatatlan futkosásért egyedül őt dicsérnénk. Bizony, nagyon megilleti az elismerés a megyei tanács vb építési, közlekedési, vízügyi osztá­lyát is! Úgyszintén az Építésügyi Mi­nisztériumot, amelynek illetékes elő­adója éles szemmel látott Pestről a messzi Sámsonházára ... Nos, érvelni, szaladozni való akadt elég. Hogy egye­bet ne is említsünk, csak a további, a pontos tervezéshez elengedhetetlen két kút elkészítéséhez szükséges engedély megszerzését. Ahány értekezés, annyi remény és annyi csalódás, s közben telt-múlt a drága idő. A kivitelezéshez hathónapos anyagigénylés kell. Amíg nincs kút, nincs terv, amíg nincs terv, nincs anyagigénylés; a falut pedig gyötri a szomjúság, s minthogy huszonöt ház­ban hiába kész a fürdőszoba, az ezer­mester ifjú Bukrán Pál hiába fabrikált vízzel üzemelő központi fűtést a házá­ba. Etázsfűtés ott, ahol az italboltos éjjel háromkor áll a kúthoz, hogy le­gyen mivel elmosogatnia a poharakat?! A baj nem jár egyedül. A gondokat tetézte a járási tanács-vb egészségügyi csoportjának határozata: e hó 31-ig ki kell függeszteni a Kossuth utcai köz­kifolyóra a táblát: „Nem ivóvíz!” Ez — gyakorlatilag — egy vízforrással kevesebbet jelent. Sámsonháza népe még sosem leste olyan várakozásteljesen a postást, mint most. Ha napokon belül megjő Pestről. a Közép-dunái Vízügyi Igazgatóság tár­sulati csoportjától a vízmű társulat mű­ködésének jóváhagyása, ha a csoport megnyitja a társulat bankszámláját: munkához láthat a kútfúró, megmér­hetik a tényleges vízhozamot, nekifut­hat a pauszpapírnak a tervezők tűhe­gyes ceruzája, földbe vághat a csákány, az ásó, — s még ebben az évben he­lyére kerülhet a csővezeték. És így hatvanhét tavaszán tizenkét közkifo­lyóból csordulhat meg a víz, kérgeste­nyerű szövetkezeti jószággondozók mondhatnak búcsút a vödrözésnek; — s egy kicsiny falu valamennyi lakója igaz boldogsággal mondhatja el, bár­merre jár: Az összefogás, a nép állama elhozta községünkbe az egészséget, a tisztasá­got. Borváró Zoltán reket felszabadítanák a napi gondok alól, mert csakis így van arra biztosíték, hogy a kutatás eredményesebbé vál­jon. Szepesi Pál műszaki fej­lesztési főmérnök a Szovjet­unióban szerzett tapasztala­tokkal támasztotta alá véle­ményét: — Egy nagy kutatóintézet­ben jártam. Az volt a benyo­másom, minha belső munka- nélküliség lett volna. Ugyan­akkor a gyárakban kialaikul- tak az úgynevezett konstruk­ciós irodák, amelyek hallatlan intenzitással, gyorsasággal, ha­tékonysággal dolgoznak. Később, visszatérve a témá­ra, megjegyezte: az Országos Bányagépgyártó Vállalatnál is létre akartak hozni egy fej­lesztési osztályt, de ahogy a tárgyalások folytak, az osz­tály lassan két emberre ol­vadt, s még az ő helyzetük Is labilis. Nem különb a helyzet a Salgótarjáni Bánya­gépgyárban sem, ahol össze­sen hat mérnök dolgozik: egy közülük az igazgató, három osztályvezető... — Egyetértek azokkal — vélekedett Csontos József, a gyár főmérnöke —, akik sze­rint a fejlesztési feladatokat osztályvezető irányítására kell bízni. De a mi körülményeink között ez nem lehet alapvető feladata, tehát csak egyéb teendőinek ellátásával együtt tud műszaki fejlesztéssel fog­lalkozni . Ez a meglevő vezető gárdától emberfeletti erőfeszí­tést kíván. — Nem árt mégegysaer hangsúlyozni — szólalt fel Péter Pál, a Tűzhelygyár mű­szaki fejlesztési csoportveze­tője — a fejlesztéssel foglal­kozók létszámproblémáit. S ezen én nemcsak a műszaki­ak létszámát értem. Addigi amíg a gyár TMK részlege a műszaki fejlesztési intézkedé­sek kivitelezéséhez nem kap megfelelő számú munkaerőt, nem is tekintheti azt saját feladatának. Országos szinten kellene kiharcolni, hogy a fejlesztéshez szükséges létszá­mot biztosítsák. A felszólalók egy-egy mon­data szinte megáll a levegő­ben, majd közeledve egymás­hoz, bizarr ellentétekből ki­rakott mozaikká állnak össze: „A város iparának műszaki szakember-kapacitása har­minc százalékkal növekedett." „Hatszáz technikus lépett a termelésbe. Ki kellene hasz­nálni ..„A műszaki fejlesz­téssel nálunk csak töredék emberek foglalkozhatnak .. „A mérnök, egyéb teendői mellett, nem tud kellőképpen foglalkozni...” „Rengeteg ac értekezlet, beszámoló, jelen­tés ...” Az egymással feleselő mon­datokból nem nehéz kihalla­ni az igazságot: Hiányos mű­szaki információ, tátongó rés a termelés és a piac között, szűkreszabott műszaki fejlesz­tési alapok, megbízhatatlan adatszolgáltatás, számítások, folytonos napi termelési zök­kenők, amelyek áthidalása el­fedi a holnapot, élettől elru­gaszkodott áltudományos ku­tatás, s megannyi más problé­ma — valamennyit idézni sem lehet. És vajon megoldhatatlan problémák? Dehogy! Mondjuk azt, hogy egy tolvonással... ? Akadnak köztük ilyenek !s. De a dolgok összefüggenek, s egymásra kölcsönös hatást gyakorolnak. Ez a dialektika a megoldás felismerését segíti, de a gyakorlati megvalósítást nem mindig könnyíti meg. Még sem szabad halogatni tovább ez utóbbit sem. Már eddig is elég időt vesztettünk. Hiszen a ma műszaki fejlesz, tése készíti elő a holnapi so­rozatgyártást. Dobbal azonban nem lehet verebet fogni. Vége Csizmadia Géza

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom