Nógrád, 1966. április (22. évfolyam, 77-101. szám)
1966-04-04 / 80. szám
1966 április 4. hétfő WÖ6RÁD 7 Cfiínyi osztva él ni Látogatás Kisfalndi Stróbl Zsigmondnál A főváros még ájultan hevert a romokban, s a budai hegyek felől még hallatszott az ágyú dörgés, amikor Vorosilov marsall tűnődve állt meg egy szobor előtt a Városligetben. Annyira megkapta a mű varázsa, hogy elhatározta, ha él a szobor alkotója, felkeresi műtermében, s megkéri majd: a leningrádi Ermitázs számára is készítsen ilyen szobrot. — Ebből a találkozásból született a gellérthegyi Szabadságszobor gondolata is. Vorosilov marsallal meleg baráti kapcsolatba kerültem, a múlt nyáron is az ő vendége voltaim — mondja Kisfaludi Strobl Zsigmond, miközben körbejárjuk hatalmas műtermét Polcok, állványok futnak körbe. Hadvezérek, államférfiak, írók, művészek portréi sorakoznak. Kisplasztikák, Ady-, Madách-emlékterv, s más vázlatok, a művész gondolatának első megfogalmazásai, de már sejtetik az anyagból kibomló nemes formákat. Hatalmas korszakot ível át művészi és emberi pályája. Kaliforniától Indonéziáig, nagy városok közterein 52 szobra áll. Egyedül Anglia múzeumaiban több mint hetven alkotását őrzik, ö alkotta az Országház előtti Kossuth-szobor főalakját, a milleniumi emlékmű Kossuthját és Rákócziját. évtizedeken át leveleztek, baráti szálak fűzték őket egymáshoz. A művész 26 levelét őrzi a nagy írónak. És hogy Bemard Shaw mennyire szerette a magyar szobrászművész által készített portréját, következő sorai jól mutatják: „Portrém nemcsak azt mutatja, hogy én milyen vagyok, hanem azt is, hogy milyennek kellene lennem, és milyen szeretnék lenni.” Egyik legszebb alkotása, az „íjász” Budapesten és még három külföldi városban hirdeti az örök emberi szépséget: a harmonikus test, a feszülő izmok költészetét. — Mindig az volt a hitvallásom. hogy a művészetnek szépséget, fényt kell árasztania az ember életébe. Az agy. a szív, a temperamentum, a tudás és az erő — ez együtt adja a művészt. Rendkívül fontosnak tartom, hogy a művésznek mindig legyen ereje ahhoz, hogy hű maradjon önmagához soha ne kövessen másokat, ne hagyja magát elcsábítani a divatos stílusirányzatoktól. Kisfaludi Strobl Zsigmond sok évtizedes művészi pályáján következetesen hű maradt ehhez a hitvalláshoz. — Hogyan látja a mai modem szobrászati stílusokat, törekvéseket? ilyen anyagokból készült alkotások kiállják az idő próbáját. A nyolcvankét éves mester ma is fiatalos energiával dolgozik, alkot, s fényt osztva éli napjait. Szombathelyen nemrég avatták fel Lenin-szobrát. A közelmúltban készítette el Kodály Zoltán és felesége portréját. A műterem közepén ácsolják az Egerben felállítandó „Végvári harcosok” című kompozíciója egyik lovasfigu- rájának vázát. Az emlékmű Jelenlegi munkája iránt érdeklődünk. — Éppen tegnap fejeztem be önéletrajzomat — mondja. — A terjedelme mintegy másfél száz oldal. Jó néhány reprodukcióval akarom majd kiegészíteni. Ez a munkám nem kizárólag életrajzi adatokai tartalmaz, hanem feltárja esztétikai nézeteimet a különböző művészeti irányzatokról, problémákról vallott felfogásomat is. Alkotásait gyakran koszo- rúzták magas díjakkal, kitüntetésekkel. A Kossuth-díj és a Munka Vörös Zászló Érdemrendjének kétszeres birtokosa. A Magyar—Szovjet Baráti Társaság kongresszusa alkalBejárta a fél világot. Fiatalon került Bécsbe, a barokk pompán nevelkedett. Aztán Olaszország, Franciaország, — Csodálatos fejlődés tapasztalható az élet minden vonatkozásában, természetesen a szobrászatban is. TanítváA műteremben Amerika, Anglia volt életének egy-egy nagy állomása. „Rodin népszerűsége nem volt nagyobb annak idején Londonban” — írta Bemard Shaw, a nagy író Kisfaludi Strobl Zsigmond londoni kiállításának katalógusába. Shaw és Kisfaludi Strobl Zsigmond nyaim sokfele élnek a világban, közülük nem egy az utcán szedi össze az elhullatott drótdarabokat, bádoglemezeket, leendő alkotásaik anyagát. Harminchét esztendős profesz- szorkodásom idején én nem erre tanítottam, s ma sem vagyok meggyőződve, hogy az kis méretű változata is ott áll a műteremben. Amikor Sosz- takovics szovjet zeneszerző ellátogatott Kisfaludi Strobl Zsigmond műtermébe, s megpillantotta ezt a kompozíciót, elragadó örömmel mondta: „Ritmusa, zenéje van ennek a kompozíciónak!” — S dalt komponált a végvári harcosok emlékművéről. Az úton A lig pár hete a békeszerető és művészetkedvelő szász királyok fővárosában, Drezdában jártam, amelyet a művészettörténet méltán nevez Elba menti Firenzének. A pompakedvelő Erős Ágost szász választófejedelem és fia, III. Ágost olyan főváros kialakítására törekedett, amely Párizzsal vetekedhet. Ennek a buzgalomnak köszönhető Európa egyik legszebb építészeti alkotása, a Zwinger néven ismert épületcsoport, amely bár eredetileg királyi télikertnek készült, utóbb a műveltség és a művészet fellegvára lett. Még emlékszem a döbbenetre is. amelyet Raffael, Tizian, Rembrandt, Correggio, Veronese, Dürer, Holbein, Brueghel, Velasquez, Murillo, Watteau képei után Drezda szomorú éjszakájának romos látványossága, a Neumarkton álló XIII. században épült Frauenkirche kiégett, fekete romjainak megpillantása jelentett. Később megvettem az On the way (Az úton) címmel Drezdában angol nyelven is megjelenő művészeti kiadvány legutóbbi számát. S miközben lapozgattam a demokratikus Németország kulturális életének eseményeiről tudósító elegáns sajtóterméket, nem gondolhattam másra a háború barbárságának égbekiáltó jelei mellett sem, mint arra, hogy milyen csodálatos is az építő, alkotó ember! Igen, alig húsz évvel a háború, a felszabadulás után, maga mögött tudva 1945 előtti es utáni életének nem kevés tanulságát és buktatóját, a lelkesítő és szorongató mindennapok ellentmondásaiban keresi, hogy hol tart, és mi a tennivalója. S Drezdában újjáépíti a Zwingert, Budapesten új hidakat feszít a régiek helyére, ipari várost telepít a Duna mellé — Salgótarjánban pedig szép, praktikus lakóházakat, tágas középületeket emel vasbetonból és üvegből. Valójában tehát, ami ebben a most alakuló észak-magyarországi városkában történik, része az egésznek, s beleillik egy világosan meghatározott irányú fejlődés folyamatába. De elég-e csak a külső világot építeni? A szocialista tudattal bíró ember nélkül mindez mit sem ér. A város, az objektum — minden város és minden objektum — a teremtő, a jövőjét tudatosan alakító embertől kapja ragyogását, belső melegét. Ha ő hiányzik, ha nincsen jelen a „léleld’, akkor az épület csak technikai bravúr, épüljön akár barokk stílusban, vagy rakják össze vasbetonból. Erős Ágost fejedelem Drezda építésekor Párizzsal akart vetekedni. Milyen város kialakítására törekszünk mi, és milyen tartalommal töltjük meg azt? Igényeink ebben a hegyekkel koszorúzott völgyben szerényebbek a fejedelemnél. Nem vetélkedni akarunk városunkkal, városainkkal, hanem lakni és alkotni akarunk bennük. Ezért figyelünk érzékeny szemmel nap mint nap a szellem mozdulásaira is, örülünk az itt élők (írók, képzőművészek, nevelők stb.) eredményeinek. Pár héttel ezelőtt a Sem- per-galériában, aztán a hűvös, szeles Neumarkton az útról gondolkodtam, amelyen haladunk, illetve azon, hogy menynyi minden közöi ezen az úton, s mennyire fontosak lehetnek az ember számára kis és nagyobb állomásai egyaránt. Ezek az állomások a Frauenkirche kiégett romjaitól a mérhetetlen kincseit őrző Zwingerig, azt hiszem, nyilvánvalóak Drezdában, de azok Magyarországon, Salgótarjánban is. S a mi állomásaink, az e városkában levő kulturális élet eseményei, sem érdemelnek kevesebb figyelmet az előbbieknél, hiszen a maguk módján és szintjén az út egy szakaszának eredményeiről tudósítanak. Mint ez a város régi művelődési otthonában tegnap megnyílt II. Bszak-Magyaror- szági Területi Képzőművészeti Kiállítás is, amelyen egy országrész (Borsod, Heves és Nógrád megye) képzőművészei vonulnak fel. mából a Munka Érdemérem arany fokozatával tüntették ki a két nép barátságának elmélyítésében szerzett érdemeiért. Asztalán táviratok tornyosodnak, a világ minden tájáról érkeztek a gratulációk, jókívánságok. Annyi fényt, any- nyi szépséget halmozott fel, hogy sok népnek jutott belőle. Hamar Imre Aradi Nóra művészettörténészünk szerint: „Némelyik vidéki művészcsoport, úgy látszik, könnyebb helyzetben van, mint a fővárosban tömörült többség. Közvetlenebbül megtalálják a közös művésziemberi nyelvet megyéjük életével, s ha nagyobbak is a technikai nehézségeik, mintha tisztábban látnák — a művész- társadalom átlagához képest — a művészet új lehetőségeit, funkcióját. Eleven tájékozódásuk, tettrekészségük, és munkájuk messzemenő megértése, méltánylása együttesen hozzájárult, hogy Eszak-Magyaror- szág egyre fontosabb képző- művészeti centrumunk.” Es hogyan küzdjünk, immár nem a létfeltételekért és az alkotói szabadságért, hanem a még mindig kísértő szellemiszemléleti kényelem ellen, amely megelégszik a dolgok felszínével? Ä Neumarkton többi között azt is megértettem, mit jelent az, hogy az ember környezetének képe a valóságban való ésszerű tájékozódásra nevel. Ha tehát tömörebb, racionálisabb közlésmóddal egyre mélyebb, szug- gesztivebb érzelmeket és indulatokat közvetítenek a képek — tágabb értelemben újjá alkotott városaink, s a teremtő ember minden szellemi és anyagi megnyilvánulása —, akkor hamarabb elérjük, hogy mindinkább a történelmileg átfogóbb ítéletalkotás igényével közeledjünk dolgainkhoz, s az a belső rend is mielőbb kibontakozzék, amely mindenben jelen társadalmi rendünk megfelelőbe. Tóth Elemér Öt év a mérlegen ÁLL MÁR A MŰVELŐDÉSI HAJLÉK, melynek megsültére türelmetlenül vártunk. Méltó időpontban, felszabadulásunk előestéjén nyitotta meg kapuit. A megye szellemi bázisát vágytunk megépíteni benne; s hogy azzá lesz-e palota, Salgótarján új dísze majd tartalmi struktúrája elkövetkező teherpróbáján válik el. Annyi bizonyos, hogy utóbbi fél évtizedünk társadalmigazdasági mozgása közepette immár olyan törekvések is érvényre jutottak, amelyek Nógrád művelődési-kulturális előbbremenetelenek igyekeztek a korábbinál tágabb utat nyitni. Azzal, hogy szocialista társadalmi és gazdasági berendezkedésünk ez időszakában megteremtettük a falu, a mezőgazdaság szocialista alapjait is, nemcsak kedvezőbbé, de immár szükségszerűvé, tovább fejlődésünk feltételévé is vált az új igényeket tartalomban, formában korszerűen betöltő, a tudatformálás feladatára alkalmas népművelés megalapozása. A fontosságnak megfelelően foglalkozott ezzel pártunk 1962. évi megyei pártértekezlete is, amely határozatában máig érvényes elveket adott az iskolai és iskolán kívüli teendőkre. Külön hangsúllyal mondta ki: „A lakosság kulturális nevelésében kiemelt helyet kell biztosítani a tudományos és szakmai ismeretek előadásos terjesztésének, a könyv és a művészetek tömegnevelő hatása kibontakoztatásának. Az ismeretterjesztésben növelni kell a mezőgazdasági és a műszaki ismeretek, a szocialista erkölcs és magatartás szabályainak, az egészséges életmód, és a helyes nevelés kialakítását szolgáló ismereteknek az arányát.” Ha e feladatok vállalását és betöltését most számon- kérjük önmagunktól, mérlegre tesszük eredményeinket és mulasztásainkat, a serpenyő kétségkívül kedvező irányba mozdul. Ezt állapította meg a minap pártunk megyei végrehajtó bizottsága is. A társadalmi, gazdasági életünkben végbement fejlődés, az elmúlt évek légköre ösztönzőleg hatott a szocialista kultúra terjedésére is. Népművelőink eredményességét, tervszerűbb munkáját — különösen a párthatározatok után — mindinkább korszerűsödő eszközök segítették, s nem mellékesen olyan momentumok, hogy lakosságunk egyre szélesebb rétegekben ismerik fel: a szocialista társadalom sikeres építésének immár nélkülözhetetlen feltétele a szocialista eszmék tudatossá, uralkodóvá válása, a korszerű általános- és munkaműveltség bírása. A szocialista eszmei alap erősödésére utal több beszédes adat és jelenség melyekre az utóbbi öt esztendőben felfigyelhettünk. Mintegy hetven ezerre tehető évente a megyében azok száma, akik politikai, ideológiai ismereteiket a párt, a szakszervezet, a KISZ különféle oktatási kereteiben gyarapítják, világnézeti tájékozottságra tesznek szert. Ennek hatása az életforma különféle kereteiben mind gyakrabban érvényre jut: szaporodóban a házasság- kötések, a névadók szocialista formája. A számszerű eredményesség mellett sem törődhetünk viszont bele a nők, az ifjúság egyes rétegeinek, valamint a falusi emberek jelentős számának politikai közömbösségébe. Ezeken a területeken még korántsem tettünk meg mindent a tudat változásaiért. AZ ÁLTALÁNOS MŰVELTSÉG öt esztendős távon szintén igen tetszetősen alakult a statisztika összegezésében, mert az analfabétizmus például 4,4-ről 2,2 százalékra süllyedt, az általános iskola nyolc osztályát végzettek aránya 32,8 százalékról 38,6 százalékra emelkedett; több, mint egy százalékkal nőtt a megye érettségizett lakosainak száma, a felnőttoktatás keretei között 1960. óta 24 ezren vizsgáztak. Nem szabad azonban, hogy — túlzón — bűvöletébe kerüljünk a sorolt adatoknak, különösen az analfabétizmus mutatóit illetően, ahol jól tudjuk: az írástudatlanság megszüntetésére tett fáradozásaink eredményei mellett a tetszetős statisztikai aránynak más járulékai is vannak. Mint például az oktatás szempontjából számontartott életkor , meghaladása, korosabbak elhalálozása és mindenek előtt az, hogy lényegében sikerült véget vetnünk az újratermelődés veszélyének. Az általános iskola nyolc osztályát végzettek százalékos növekedése jóval reálisabb. Ezt a felnőtt- oktatás összesítője is jelzi. Sokan éltek a tanulás felnőttkori lehetőségeivel művelődési igényből, munkaköri előnyök, vagy munkaköri feltételek miatt egyaránt, de ez nem jelenti, hogy most már bevégzettnek tekinthetjük a tanulásra ösztönzést. A feladatunk nehezebb szakaszába éppen most érkeztünk: olyanokat kell rábírnunk ismereteik gyarapítására, akiknek ez nem kínál anyagi, munkahelyi előnyt, a bővülő tudás nem közvetlen érdek. Az ilyeneknél kevésbé számíthatunk spontán igényre; szívós, kitartó meggyőző munkával juthatunk eredményre, és akkor legbizonyosabban, ha náluk is megleljük az anyagi ösztönzés lehetőségét. Iskolán kívüli népművelésünk különféle formái az utóbbi esztendőkben szintén erősödő hatékonysággal szolgálták tudatformáló céljainkat. Különösen nagyot léptünk előre könyvtáraink forgalmában és az ismeretterjesztő előadások látogatottságában. A könyvkölcsönzők, az olvasgatók, az ismeretterjesztő programokat látogatók száma öt év alatt megkétszereződött, ma másfélszer annyian vásárolnak könyvet megyénkben, mint 1960-ban. Megnőtt a képzőművészeti, irodalmi, zenei irányú figyelem is. Különösen örvendetes a szélesedő körű képző- művészeti érdeklődés, mely a tárlatok látogatottságában, s ) részben már vásárlásokban mutatkozik. Ez azonban az esztétikai ízlésformálás eléggé elhanyagolt, s nem könnyű feladatát rója népművelésünkre, — hogy széles tömegeket egészséges szemlélethez segítsenek. Sajnos, az az igazság, hogy ezen a kritikus területen népművelőink sem mindig állanak biztonsággal lábukon, személyi feltételei ennek a munkának nem éppen a legrózsásabbak. Népművelési eszközeink sorában az utóbbi öt esztendőben immár legbefolyásosabb segítőnkké lett a televízió. Jótékony hatása a politikai, gazdasági, tudományos, művészeti szemléletre egyaránt érezhető, s a megye legkisebb településére is eljut. Több, mint 15 ezer készülék, melyet a megyében jelenleg számlálunk, ebből ötezer a megyeszékhelyen sugároz műsort, ami annyit mond, hogy minden második tarjáni család életében tudat-, ízlésformáló befolyásra tart igényt. Ez a befolyás azonban nem válhat egyetlen és minden más „élő” formát kizáró népműveléssé. A klubot, a vitaestet, a rétegezett, kiscsoportos ismeretterjesztést, az akadémiák bevált formáit, a televízió a maga fejlett eszközeivel csak segíti, kiegészíti, de nem pótolja. A népművelés követelményei helységek társadalmi, gazdasági és egyéb más összetevői szerint változók. EZEKNEK MEGFELELNI csakis helyben lehet, persze, az egységes elvek alapján úgy, hogy eszközeivel hozzájáruljon a szocialista építésben előttünk álló feladatok megoldásához, mozgósítsa tömegeinket Nógrád megye gazdasági és kulturális fejlesztésére, az új gazdasági mechanizmus feladataira, segítse a szocialista társadalom építését, az általános és a szakmai művelődés további útját, a szocialista gondolkodás, ízlés, magatartás térhódítását és kiteljesedését. Barna Tibor
