Nógrád, 1966. április (22. évfolyam, 77-101. szám)

1966-04-24 / 96. szám

lPSfi. április 24. vasárnap

NÖGRÁD

3

Miért követik...?

Az alapszervezet minden évben felvesz tagjelölteket. Erre alapozott a nőbizottság is, ezért határozta el, hogy javasolni fog az alapézerv tízeinek egy nődolgozót tagjelöltségre. A javaslat nem olyan régen, el is hangzott.

Őrlik Gyula, az öblösüveg- gyári ötös alapszervezet titkára csendesen elmosolyodik. Egyik kezével a marógép satujára támaszkodik;

— Amikor a dolognak, annak rendje és módja szerint utána néztem, kitudódott, hogy a nőbizottság saját határozatát akarta valóra váltani, de a javaslaton kívül nem sokat tett. Márpedig az asszony, akinek a tagjelftlt- sógét kérték — megtudtam — el-eijárogat a templomba. Megvitattuk a dolgot vezetőségi ülésen, az asszonyok is belátták, egyelőre nem támogathatjuk a kérésüket. Úgy határoztunk, közöljék a döntést az asszonnyal — aki a kérelmét egyébként írásban, is beadta hozzánk. Következő alkalommal kérdem, beszéltek-e az asszonnyal. Azt mondják, még nem, Múlik az idő, megint szóvátettem a dolgot: még mindig nem beszéltek vele. Kényelmetlen, felelték, számított rá, mi pedig most mondjuk azt neki, hogy nem’ Hogy veszi az ki magát? És az, hogy veszi ki magát, kérdeztem: beadta a kérelmet, mi pedig azt sem mondjuk rá fapapucs? Gyerünk, szóltam a szervező titkárnak, megyünk ahhoz az asszonyhoz. Most, rögtön. Én? húzta el magát a szervezőtitkár, de hiszen ón jól ismerem. Az a jó! — mondom. —- Éppen azért jössz, mert ismered. No, száz szónak is egy a vége, leültünk ml azzal az asszonykával, s elmondtuk neki: tudjuk, a munkában szorgalmas, a magánéletében rendes, de a pártba azok lépjenek, akik magukénak vallják a párt ideológiáját is. Márpedig a vallás és a dialektikus materializmus ellentétesek egymással. Mi tiszteletben tartjuk az ő világnézetét, a tagjelöltségét sein azért utasítjuk most el, mintha haragudnánk érte. hogy templomba jár. Joga van hozzá. De. ha a párt tagja akar lenni, gondolkozzék el ezeken a kérdéseken.

— Nem sértődött meg?

— Egyáltalán, örült, hogy felkerestük, s elbeszélgettünk vele. Elmondta nekünk, hogy ezekben a világnézeti dolgokban valóban járatlan. A tempnek hetven tagja van, de tizenkét helyen. A gépműhely, a szállítás, a raktárak, műszerészek. generátor, anyagkeverő ... Megmondom őszintén. ncha megbírálnak egyikmásik részleg kommunistái: ritkán találkoznak velem. Dehát, nézze, én esztergályos vagyok. Példának okáért, elment a gyalusunk nyugdíjba. Amíg más nem került a helyébe, én gyalultam. Elment a marós nyugdíjba, most én dolgozom a gépen. És az embernek meg kell állnia a helyét itt is, ott is. Nem elég fecsegni a munkafegyelemről, munkaversenyről, precíz munkáról. Én nem dolgozhatom kevesebbet, csak azért, mert párttitkár vagvok. Ellenkezőleg: többet kell felmutatnom.

— Hallom, nemrég Kiváló Dolgozó oklevelet kapott.

— Igen. Egyébként nem az elsőt. Dolgoztaim ón a Bányagépgyárban is. Tizenhét évet. Ott négyszer nyertem el... De ezzel a mostani kitüntetéssel is hogy volt? — mondja, szinte mentegetőzve. — Javasolták már tavaly. Tiltakoztam. Akkor egy éve voltam párttitkár. Hát nekem ne adjanak kitüntetést. Rólam senki se mondja, hogy azért kaptam, mert párttitkár vagyok. Most sem helyeseltem, de az üzemvezető rám- rioakodott. Gyuszikám, maga fogja be a száját, magárnak ehhez most semmi köze!

Megvonja a vállát, elmosolyodik.

— Nem mondom, azért jól esett az elismerés. Mert gond van elég, s nekünk az az életünk. hogy többet foglalkozunk mások bajával, mint a magunkéval, még a reggeli idő is ezzel telik. Ma a tagjelöltekkel beszélgettünk, hamarosan eljön az ideje az átminősítésüknek, holnap más prohléma kerül napirendre. Valami mindig van. Dolgozik itt egy marós, például. Már évek óta nem kapott béremelést. Mert valahányszor időszerű lett volna, a szerencsétlen akkor csinált valami cirkuszt. Most kapott egyszerre nyolcvan fillér órabéremelést. De közöltük vele, bizonyítania kell. Hát, mit gondol, ki volt az, aki fizetés után nem

jött be? Persze, hogy ő. Pár. tonkívüli, igaz, dehát nekünk a pártankívüliekkel is törődnünk kell. Bevittem Csátoy elvtárshoz, a pártirodáira, ottan mostuk ketten is. Ki tudja, használt-e? Pedig, ha nem használt az órabéremelést vissza is lehet vonni. Akármilyen nehéz is.

E

Felsohajt.

Mert tudja, emberről dönteni az a legnehezebb. Nagyon körültekintőőreik kell lenni. Meg kell ismerni a tulajdonságait. A jókat, s a rosszakat is. Milyen körülmények között él, milyen környezetben forog? Tudni kell, nern érzékeny, sértödékeny-e? Milyen hangot, milyen eszközöket a legcélravezetőbb használni, ha bírálni kell. Nagy- nagy türelem kell ehhez. Meg... tudja, voltam én politikai tiszt, ötvennégyben szereltem le. saját kérésemre, visszahúzott a szívem a géphez. Ott tanultam meg: akitől félnek, hiába, nincsen annak tekintélye. Kiabálással, fenyegetéssel, retorziókkal elveszteni lehet a tekintélyt, nem megszerezni. Az embernek akkor van tekintélye, ha a szavát a hátamögött is elismerik, nemcsak a szemében. És ezt csak az igazsággal lehat elérni. Az nagyon fontos, hogy arra kényes legyen az ember, arra, hogy ha megismerte az igazságot, ki is álljon mellette.

Megint eltűnődik.

— Pedig látja éppen ez elől hányán meghátrálnak ...

Mielőtt a gépműhelybe jöttem volna, Csáby Imrénél, a pártbizottság titkáránál érdeklődtem.

— Az Őrlik Gyula. Az Or- likot tudom mondani Annak van tekintélye. Két éve választották meg, de mennek utána az emberek.

Hogy miért követik? Ezt a kérdést akartam feltenni én is Őrlik Gyulának. S mielőtt feltehettem volna — válaszolt rá.

Cs. G.

Keresik as újat...

Italában ez jellemzi a szocialista címet viselő és az azért küzdő brigádokat, amelyeknek száma megyénkben meghaladja az ezerháromszázat. Közülük tíz már hatszor. 25 ötször, 50 négyszer, 109, pedig egymásután háromszor nyerte el a büszke címet, Bronzplakettel nyolcvan kollektívát tüntetett ki ebben az esztendőben az SZMT Elnöksége.

Ha nehéz, bonyolult feladatot kell megoldani üzemeinkben, akkor az út a szocialista brigádhoz vezet. Ha a tanulásban frontáttörést kell végrehajtani, ugyancsak Ők jönnek számításba. Ha az önellenőrzés létjogosultságát, életképességét kell bizonyítani, a tekintet ugyancsak feléjük fordul. Ha igazi, mély emberi megnyilvánulásról akarunk szép példát elmondani csak hozzájuk kell fordulni, bőven szolgálhatnak vele.

Segédkeze® a házépítésnél, a részeges, botrányt okozó férj helyes útra térítése, a ha- ragvó férj, feleség kibékítése ugyancsak megtalálható cselekedeteik között. Programjukban gyakran szerepel még a kollektív kirándulás, a tv-, mozi nézés, a színház- és műteremlátogatás, író-olvasó találkozók.

A széles skála azonban nem feledtetheti a meglévő különbségeket. Mert az előbb vázoltait még nem minden koilektívára érvényesek. Vannak még különbségek egyes brigádok között, bármelyik feltételét is vizsgáljuk a hármas jelszónak. És ez természetes is. Ebben sok minden közrejátszik. A munkakörülmények, a kulturáltság, a szakmai, politikai képzettség foka, az érdeklődés iránya, s nem kis mértékben a vezetők igénye. Mert ez utóbbi termékenyítőén hat az új módon gondolkodó munkásokra. Még akkor is, ha elismerjük: bármilyen gyorsütemű kiegyenlítődési! folyamat következzen be a brigádok életében, munkájában, kulturálódásában, a későbbiek során minimális különbségek azonban továbbra is lesznek közöttük. És még csak azt sem lehet mondani, hogy a jól szervezett üzemekben dolgozó brigádoktól indul majd el az új gondolata, térhódítása.

Hallottuk, hogy az építőiparban az egyik vasbetonszerelő brigád a közös kasszából kölcsönt ad tagjainak tartós fogyasztási cikkek vásárlásához, vagy házépítkezéshez.

Ugyanez a brigád külföldi turista útra is

gyűjt. Gyakran találkozunk azzal, hogy brigádtagok együtt tanulják az általános, vagy középiskolai tananyagot, és ha módjuk van rá egymástól kikérdezik. Nem ritka az olyan eset, amikor a kívülállók megköszönik a brigádok áldozatos, fáradhatatlan, eredményes munkáját.

Általában nem látványos dolgok, amit tesznek, és mégis többek annál. Többek, mert olyan emberekről van szó, akik a mában a jövőt készítik elő, akik a ma nehézségeiben a holnap sikerét látják. Bíznak képességeikben, az emberi jóra való hajlandóságban, s ez az ami tettre sarkallja legtöbbjüket. Azért csak legtöbbjüket, mert soraikban is vannak olyanok, akik nehezen fognak az új kívánságok teljesítéséhez, nehezen tudják fegyelmezni magukat, elhagyni káros szenvedélyeiket vagy esetleges más rossz tulajdonságaikat.

A szocialista brigádoknak jelentősége az új gazdaságirányítási mechanizmusban tovább növekszik. Ezért indokolt annak hangsúlyozása, hogy a szocialista brigádmozgalom, továbbra és állandóan a vezetői munka reflektorfényében álljon. Ennek során a régebbi keletű feladatok megoldása mellett szükséges felkészülni, az újabb, nagyobb követelmények teljesítésére.

Az előbbieknél a tanulásnál jelentkező viszonylagos elmaradást kell szorgalmazni. Ugyanis a felajánlásokból ez a célkitűzés gyakran hiányzik. Pedig enélkül folyamatos, jól megalapozott, kiegyensúlyozott fejlődés nincs. Tudjuk, hogy e tekintetben a bejárók nagy száma és a több műszakos termelés miatt nehezebb a megoldást megtalálni, mint más megyékben De már vannak példák: ha az üzemi párt- és a szakszervezet, valamint a gazdaságvezető következetesen síkra száll azért, hogy a munkások műveltebbek legyenek, akkor meg is találják a megoldást. Megyénkben például néhány községben a különböző üzemek együtt szervezik az általános iskolába járó munkások tanulását. Vannak persze egyéb kényszerítő körülmények is. Ilyen többi között a gyerek, aki az iskolában olyan ismeretanyagot tanul meg, amelyet szüleivel időnként meg is akar beszélni. És világméretekben folyik a békés verseny, amelyben az győz, aki korszerűbb, jobb terméket ad és gyorsan adja. Az ebből fakadó igények teljesítése viszont mind nehezebb lesz. Ezért szükséges minden, tekintetben felfrissíteni a korábban szerzett szakmai tudományt, megszerezni és bővíteni az általános és politikai műveltséget.

Ezzel egyidőtoen a mércét emelni kell a szocialista együttélésnél is. Mert mi a helyzet ma? Ha valaki az üzemben kifogástalanul viselkedik, már bírja a szocialista, megtisztelő címet. De hogy odahaza a családban, hogyan tartja be az önként vállalt, kulturált magatartást, erről kevés szó esik akár brigádgyűléseken, akár a címek odaítélésénél. Pedig ennek a követelménynek betartása is alapfeltétele a kitüntető címnek. Hogy ezt miképpen lehet ellenőrizni, mérni, ahhoz receptet adni nem lehet. Ahány üzem, ahány brigád annyiféleképpen kell keresni a megoldást. Egy azonban bizonyos: ezt a feladatot sem tudják egyedül megvalósítani a szocialista brigádok, akárcsak az eddigieket. Szükség van a vezetők fokozott segítségére.

E

gyöntetű az a megállapítás, hogy nagy emberformáló ereje van a szocialista brigádmozgalomnak, de ennyire egyöntetű az a vélemény is, hogy a velük való foglalkozás nem elég sokoldalú. A patronálóknak vagy egy részüknek, gyakran terhes az a sok probléma, amelynek megoldásában közre kell működniök. Az értékelések elmulasztását is bocsánatos bűnnek tekintik. Nem arról van szó, hogy dédelgetni kell a brigádokat, csupán arról, ami mindennapi életünket megújítja, szinte naponta, de mindig magasabb szinten ismétlődő feladat: keressük az újat, a fejlődés biztos zálogát. Brigádok és vezetők egyaránt.

Venesz Károly

lom? No, igen. Eljárogatott. De elvált asszony. Moziba.

cukrászdába, más szórakozóhelyekre nem jár. Megszólnák ... Hát nem érdekes? Látja, talán éppen ezért nem csaptuk be előtte az ajtót. Sőt. azóta Is figyelemmel kísérjük. A múltkor be is avatkoztunk az érdekében. Ideiglenesen más munkára helyezték, de amikor már nem volt szükség a helyettesítésre, visz- szament régi munkahelyére. Páran susmutoini kezdtek hogy nem fogadják vissza..

— Miért?

— Mert hogy gyenge fizikumú, meg a templosnozás miatt is. Arra is hivatkoztak, hogy az övék szocialista brigád. Én meg éppen azt kérdeztem azoktól az asszonyoktól: mire való a szocialista brigád. Es ragaszkodtunk ahhoz, hogy visszakerüljön ... Az ember nem is hinné, milyen problémák vannak ...

Elgondolkozva néz maga elé.

— Nehéz dolga lehet — zökkentem ki a pillanatnyi elmerengésből.

— Hát tennivaló aztán van — feleli. — Az alapszervezetA dübörgés megremegtette az ácsolatokat végig a lejtős- pályán. Az emberek leeresztették a szerszámot és der- medten néztek egymásra. Robbanás nem okozhatta — ál lapították meg gyorsan. A bányászfül olyan, hogy rögtön tud következtetni a hangból is.

Segítség! Omlás! Alatta maradt valaki!..

Ez a műszak is úgy kezdődött, ahogy a többi. Handó János, brigádja idestova egy éve dolgozik már Kisteleken a lejtősakna átépítésen. Az utóbbi időben, mióta két műszakban termelnek, éjszakára járnak. Olyankor zavartalanabb az átépítő munka.

Földi István aknász most is azzal kezdte:

— Először szállítsanak emberek, és ha a készlet kimegy, akkor fogjanak a fenntartáshoz.

A brigádvezető kiosztotta a munkát, kik mennek a felsőszintre, kik az egyes osztóhoz, azután gördültek a csillék. Éjjel két óra lehetett, mire végeztek. Üjra beosztották a munkát. Négy helyen fogtak hozzá a régi ácsolatok kiszedéséhez a kapuíves biztosítás beépítéséhez. Csattogtak a fejszék, dőlt a támfa, helyére új anyag került. Körülöttük csend és ilyenkor visszhangot vernek a sötét bányafolyosók.

Handó a brigádvezető. Tóth Józseffel a legalsó részt építette. 0 általában mindig a legkényesebb, legveszélyesebb helyre megy. Felettük 30—40 méterre Földi Mihály és Hegedűs József még feljebb négyen; Földi Gáspár, Szabó Ferenc, Berta Bálint és Vincze János. Szabó Józsefet és Tóth Vilmost küldték legfelül a lejtősaknába.

Futottak, kinek mi volt a kezében, azzal. Fent, hatalmas üreg, lent összetört fával vegyes törmelék. A leomlott kőzet alatt Szabó József.

— Jóska! Józsikám — kiált a csapatvezető.

— Jani bácsi! Mentsenek meg! — Kapták a kétségbeesett könyörgő választ. Az omlás alatt maradt biztonsági lámpa fénye egy kis résen kivilágított.

— Tartsd magad Józsikám, megmentünk! — Nekifogtak. — Először nem is gondoltak arra, hogy fent a szabadon maradt főte esetleg újra szakadhat és mást is maga alá temethet.

Az emberek arcán dermedtség. Volt, aki reszketett, mint a nyárfaíevél. Csoda-e ez?

Az omlás alatt ember — vajon bírja-e, amíg ki tudják szabadítani. Most semmi másra nem gondoltak csak a mentésre.

Kézzel szedték a nagyobb darab kőzetet. Figyelni kellett arra is, ha egy fát elhúznak, nem lesz-e még nagyobb a nyomás, szorítás.

— Mentsetek meg! Alig kapok levegőt!

— Józsikám, tartsd magad.

— Fűrészeljétek el azt a fát, másképp nem jön ki!

— Azí vegyétek le, de óvatosan!

Szakadt a verejték, itt ott könnyek is hullottak, amit, a nagyon akarás és a tehetetlenség érzése váltott ki.

Megérkezett az aknász és Tötök Lajos a lőmester, sőt a távolabbi frontról Garai József brigádvezető.

— Földi elvtárs! — Lajos bátyám mentsenek meg. — Elcsuklott a hangja, aztán nem szólt többet. Akkor már a hátáról kézzel Icaparták a törmeléket, az aknász és a bri- gádvezető.

— Mi történt? — néztek egymásra.

— Jóska! — szólították, de választ nem kaptak.

— Csend legyen egy pillanatra! — kiállt az aknász, azután ráhajol Szabó hátára.

Odaszorítja fülét.

— Él! Ver a szíve! Gyorson! A fejét szabadítsuk ki előbb!...

A kezük véres már. a körmüket kiszaggatta a kőzet, de

nem éreznek most fájdalmat, kaparnak, tovább.

— Eszméletlen. Tartsd, a fejét mert lecsuklik. — Tóth József gyengéden Szabó álla alá nyúl, és talán lelket is lehelne bele, ha tudna. A többiek kaparnak. Próbálják húzni de nyög.

Nem lehet, valami visszatartja, teljesen ki kell szabadítani.

Szabó kinyitja a könnytől fátyolos szemét, de csak később szólal meg erőtlenül.

— A lábam!... — Egy csille nagyságú homokkő tömb fekszik a lábán.

— Próbáljuk fával megemelni — indítványozza valaki.

— Hátha törött és anyon- nyomná. Először alatta kikaparjuk. Helyet csinálunk.

— Itt a drótkötél nyomja. A lába a sínen fekszik. Már a csizma orrát elérem. Kétoldal- ról próbáljuk meg.

— Jaj! Vágják el a lábam. Csak az életem... Csuklik el ismét Szabó hangja.

Kisteleken a szakadás helyéről azóta már eltakarították a leomlott kőzetet, amihez vagy negyven csille kellett. Az omlás helyét beácsolták, biztosították. A brigád éjszakánként

megszállja a lejtőspályát, az élet folyik tovább, csak csendesebbek az emberek. Kevesebbet beszélnek szalonnázás közben és óvatosabbak a munkában. Valaki hiányzik közülük. Ha hallgatnak, rágondolnak.

A kórház baleseti osztályán fekszik Szabó József (ifjú) kisteleki vájár.

— Hogy érzi magát, Sabó elvtárs?

— Köszönöm jól, csak fáradtnak. Fáj még a lábam és itt a derekamnál néha szúr. Az orvosok azt mondják nincs törés, csak csontrepedés. Pihennem kell és nemsokára hazamehetek.

— Igen, voltak itt már látogatóban a többiek. Mindig szerettem közöttük, jó brigád az, most meg igazán nekik köszönhetem, hogy élek... Hogy mit éreztem akkor? Nem is tudom. Arra emlékszem, a három gyereket láttam magam előtt. Tudja az egyik nyolc a másik tízéves és a legnagyobb tizenkettő. Mi lesz velük? Ezt, és azt éreztem, hogy meg kell halnom... És most itt vagyok mégis.

Szeme elfátyolosodik. Ajkát összeszorítja, de könnyei mögött mégis mosolyog. Hallgat, aztán amikor újra megszólal ezt mondja:

— Várom őket, a barátokat, hogy kezet szoríthassak velük.

Rsdő János