Nógrád, 1966. március (22. évfolyam, 50-76. szám)
1966-03-20 / 67. szám
19«!. március 20., vasárnap iroon ad *7 Felületek Helyett nelyséieUei Hozzászólás a Palócföld-vitához A NAPOKBAN értékes és érdekes irodalmi vitában volt részem. Czinke Ferenc festőművész így summázta véleményét: nem látványosságot és kifejezett közérthetőséget várok a művészettől, irodalomtól, hanem újat, ami jellemezné a XX. századot. Amióta irodalom van, a közérthetőség és az újszerűség problémája örök aktualitás. De vajon újak vagyunk-e, ha hangoztatjuk az újat és csak kiváltságos, önmagukból és önmaguknak alkotókra korlátoznánk az írás, a művészeti teremtés jogát? A kísérletezés és felfedezés szép, izgató feladat, ám vigyázzunk, nehogy a Szaharában, az Északi-Sarkon, az őserdőben vagy a Nirvánában (semmiben) lyukadjunk ki. A technika agyonhajszolt emberének nincs sok ideje arra, hogy kevés szabad idejét művészeti rejtvénymegfejtésre fordítsa. Idegrendszerét is kímélnie kell. A realitás misztifikációja nem középkori vonás-e? Na de nincs abból nagy baj, ha az egyik így teszi, a másik úgy. A színesség kelléke az irodalomnak és művészetnek. Egy a fontos: az irodalom élvezhető legyen és ne statisztika vagy üzemi híradó, termelési közlöny, ne fénykép, hanem több. A szobor pedig ne kályhacső vagy építkezési állvány, a fej pedig ne csiperkegomba- képződmény, (hogyan ábrázoljuk ezután a csiperkegombát ?). Veres Péternek a közelmúltban megjelent nyilatkozatából olvasom a Nógrád- ban: a valóságnak irodalommá. költészetté kell emelkednie. BARTÓK ÉS KODÁLY is azzal váltak világhírűekké, mert klasszifikálták, művészi nívóra emelték a paraszti, népi hagyományokat, érzéseket, gondolatokat. Helyesen hivatkozott Csongrády Béla a Nógrádban a nagy igazságra: „A műalkotás szépsége sohasem az ábrázolt tárgy tökéletes természeti hűségén múlik.” Az irodalom, művészet hozzáad a valósághoz, hogy költészet legyen belőle. E plusz kivetítése az irodalom feladata. írásainkkal tehát hatoljunk a nép, a dolgozó emberek közelébe, mert erre nagy szükség van, hiszen Nádházi Lajos minapi cikke szerint a Nógrádban élő felnőtt lakosság hét százaléka olvas csak könyveket. Ne csináljunk tehát Olimpuszt Nógrádban, ahol csak egykét kiváltságos mozoghatna, ereszkedjünk le a mélybe, ne maradjunk felületen, menjünk a néphez nagy ölelésű okos szavakkal és tervekkel, ez most nem szólam, hanem történelmi parancs. Ez az új. Emberi közeibe hozni a magasságot, és a mélységet. Lám, Tóth Elemér Felületek című cikke arra inspirált, hogy a dolgok mélyébe hatoljak. A MÜLT, A JELEN ÉS A JÖVÖ egyként hozzátartozik életünkhöz és a művészethez, az irodalomhoz is. Ez adja az élet egységét A ve- zércikkszólamos írás még nem irodaiam. Nem a téma, hanem a szemléletmód, a nézőszög, a haladás a régivel szemben — még régi téma esetében is új. Az sem központi kérdés, például, hogy András Endrének vannak-e „ma rótt sorai”. Az ő költészete a valóság szubli- málódása zenévé. A zene is valóság, amely felemel és nagy tettekre serkent. A zene a legmagasabb költészet. Vajon megmondjuk-e az íróknak, hogy miről írjanak? A szocializmus, az egész civilizáció sikere és jövője — egyebek mellett — azon is múlik, hogy sérelem és veszteség nélkül hogyan tudjuk összeegyeztetni az egyéniség, az egyéni szabadság és a közösség rendjének szempontjait. .Ismétlem: nem az a legfontosabb feladat, hogy sok felület, több fórum legyen Nógrádban, hanem az, hogy közelebb kerüljünk a szépet, jót, igazat képviselő örök emberihez, a humanizmushoz és lefúrjunk a mélybe időben, történelmileg és lényegben is. Molnár Pál kereken azt írta. hogy új tehetségek nem jelentkeznek, és nem sikerült felkeltetni a munkások, parasztok érdeklődését. Sokan intenek: kár a benzinért. Mit kellene hát tenni? KEZDJÜK A LEGELEJÉN: Lakos György annak idején a Palócföldben dicséretre méltó ismertetést írt „a vidéki jó szépirodalmi lap”- ról, a Balassagyarmaton 1877-ben megjelent nógrádi Röpke Ivek-ről, amely kilenc szám után kimúlt. Majdnem száz év telt el és vajon nagyobbak-e irodalmi lehetőségeink Nógrádban? 1877. július 19-én Majthé- nyi Flóra javasolja Nógrádban Madách Társaság alakítását. Én úgy látom, hogy Majthényi Flóra tervét meg kellene valósítanunk, hogy egybefogjuk, formába öntsük Nógrád irodalmi életét és jelentőségét, lendületet, fórumot adjunk az irodalmi ilkotásoknak és alkotóiknak Ne csak alkalmi (mint a TIT-ben), hanem állandó fórumot, szervezeti formát kapjon az irodalom. Salgótarján új művelődési háza pedig olvassza fel és fogja magasabb egységbe az üzemek, városrészek, iskolák külön kultúráját. S meg kell kezdeni az irodalmi és szerzői estek tartását is. Csukly Lászlónak igaza van, amikor azt tartja, hogy az induló tehetségekkel szemben megértőnek kell lenni, hiszen szerintem éppen itt van a helyi irodalmi kezdeményezés célja: a tehetségek előkészítése, kiformálása és kiröpítése — a giccs- nek tett engedmény nélkül írásaik megítélésénél az alap-koncepció a fontos. Most pedig nézzünk szembe azzal, hogy Palócföld (palóc föld) vagyunk. BELITZKY JANOS 196B. január 23-án a Nógrádban bátran és újszerűén ír arról, hogy a palóc és barkó eine vezés eredetileg az északi nyelv járásterület erősen finn és észt hanghordozással beszélő magyar lakossága körében, vagy a honfoglaláskor! bolgár-török töredékeket vagy pedig a XIII. században a kunokkal együtt betelepült mizsér töredékeket jelölte. Ezért volt a nagy népi tiltakozás. Az őslakos magyarság nem tekintette magát jövevénynek és csúfnévnek vette azok szlávos nevét. A XIX. század elejére már kiáshatták a palóc elnevezést. Lisz- nyay révén a század derekán mint néptörzs jelenünk meg, Mikszáth pedig felkarolja és propagálja e feltételezést. Lám, milyen jó, ha nem maradunk a felületen, hanem a mélybe hatolunk. Magam is úgy vélem, hogy a palóc megjelölés partiku- lárizmust, tájsovinizmust, romantikát jelent, amelynek valósággyökerében több köze van a hegyek közt lakó székelyek életéhez, észjárásához, mint a törzsi beidegző- döttséghez. Jól látja ezt Beli tzky János kitűnő történészünk. Szerencsésebbnek tartanám, ha a Palócföldből esetleg „Madách földje” lenne, ami tág lélegzetet és ablakot jelentene a világirodalom felé és nem emlékeztetne a múlt rendszer kirakat-népi- ségének egyik felszínes tömörülésére, a Paulini-féle álromantikus GyöngyösbokréA „PALÓCFÖLD- egyébként dezintegráló (részekre tagoló) — éppen most, amikor kollektív fogalmakra hivatkozunk. Haladjunk tehát szélesebb területek és egységek felé. Dr. Natkó Gyula Még szinte közkézen forognak a Nógrádnak azok a számai, melyekben szenvedélyesen érveltek a vitatkozók a kulturális központ főbb kritériumairól. Egyesek az objektív feltételek elsődlegességére esküdtek, mások a szubjektív tényezők kizárólagosságát hangsúlyozták. S közben — ha lassan is — de épült Salgótarjánban a kultúra impozáns palotája; mely a véleménycserénk egyik oka volt. Amilyen mértékben haladt előre a művelődési ház építése — és már nemcsak a külső forma egyszerűségében is a monumentális hatást keltő látványa nyűgözte le az arra haladót, hanem tudni lehetett a belső lehetőségeket Is — újabb vélemények hangzottak el egy látszólag tetszetős türelmetlenség, nagy igényűség talajáról. Ezek szerint az új művelődési ház belső méretei és elrendezése, illetve sokrétű és bonyolult feladatai miatt, (megyei, járási és városi funkciói lesznek) nem tudja kielégíteni a jelenlegi és a növekvő igényeket. Az ilyen megállapítások jogossága és indoNyitás koltsága vitatható. Azt azonban nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a város ku) turális ellátottsága jelentősen megnő. A fent vázolt viták egy-két biztató pozitívumra hívják fel a figyelmet: a kulturális forradalom városunkban is kialakította a magas színvonalú kultúra értőinek és igénylőinek széles körét. Növekszik azoknak a száma, akik a kulturális igények sokoldalú kielégítését nemcsak a népművelési szakemberek feladatának tekintik, akik nem passzív befogadói a kultúrának, hanem közügynek tartják, fáradoznak fejlesztéséért. Sokan határozottan fejezik ki a kultúrált társas együttlét, együttes művelődés és szórakozás iránti jogos igényüket. Ezek a tendenciák is jelzik. hogy városunkban megértek a kulturális központtá fejlődés szubjektív feltételei, s az új művelődési ház működése tovább erősíti, bővíti a szubjektív tényezőket. Az érdeklődés sokoldalúsáelőff... ga arra is figyelmeztet, hogy a művelődési ház tartalmi, tematikai programját differenciáltan kell megtervezni. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy a program csak kiszolgálója lesz az igényeknek. Ügy kell kialakítanunk, hogy helyesen formálja a közönség ízlését a kulturális, művészeti élet minden területén. Törekszünk arra, hogy a programban minden műfaj helyi kapjon, de biztosíta- nunk kell a műfájok közötti helyes arányokat. amelyek legjobban szolgálják művelődéspolitikánk érvényesülését, illetve a közönség szórakozását. A másik követelmény: a műsorokkal szemben támasztott igényességnek a megvalósulását biztosítja többek között a Pécsi Balett, egy olasz táncegyüttes, a Bartók Népi Együttes fellépése, az Országos Tánczenekari Fesz- tivál gálaestje, zenekari hangverseny. A színháztermi rendezvéNemesink kell, érdemes is * rdemes-e? Sokan és E sokszor teszik fel maguknak ezt a kérdést, amikor dönteniük kell, hogy megtegyenek-e valamit, amire lehetőségük van. Az utóbbi időben többször is elhangzott ez a kérdés, a felnőttek, dolgozó emberek tanulására, de ezen belül is elsősorban politikai, társadalomtudományi továbbképzésére vonatkoztatva. A kérdés tartalma tulajdonképpen az: megéri-e az eredmény azt a sok fáradtságot, erőfeszítést és — ne féljünk kimondani — áldozatot, amit az esti vagy levelező úton tanulónak meg kell hoznia. De miért hozza meg az ember ezt az áldozatot? Mi ösztönzi az embereket ilyen többlet erőkifejtésre? Az esetek nagy részében a tanulás ösztönzője az a remény, hogy a magasabb képzettség lehetőséget biztosít a személyes igényeknek jobban megfelelő, könnyebb munkakörre, magasabb fizetésre, jobb életre, vagy növeli a már megteremtett egzisztencia biztonságát. Az ilyen meggondolásokból tanulók általában szakmai téren képezik magukat, igyekeznek képesítést, bizonyítványt szerezni. Ha ténylegesen fejlődik tanulmányaik eredményeként szakmai képzettségük, és munkájukat jobban tudják végezni, akkor fáradozásuk társadalmilag hasznos, még akkor is ha közvetlenül egyéni, anyagi érdekek motiválják. Vannak azonban, — és már nem is kevesen — akik úgy képezik magukat, hogy fáradozásaikért nem várnak feltétlen fizetésemelést, előléptetést. Ilyenek azok a kommunisták és pártonkívüliek, akik rendszeresen és mind magasabb fokon tanulmányozzák a marxizmus-—leninizmus tudományos elméletét Erőfeszítéseinek, a vállalt áldozatnak a közvetlen egyéni anyagi hasznát az így tanulók többsége nem látja, de nem is számítgatja előre. Hát akkor miért vállalják ezt a többletmunkát, fáradságot? Mit ad nekik az ilyen „képesítés nélküli” tanulás? Azt hiszem, hogy erre a kérdésre azok válaszolhatnak megalapozottan, akik maguk is részt vettek, akik képzésben és életükön, munkájukon mérhetik le annak hatását, vagy ha úgy tetszik: „hasznát”. Megkérdeztünk néhányat azok közül, akik az elmúlt években végezték el a Marxizmus—Leninizmus Esti Egyetemét, hogy megérte-e az eredmény a 3 éves fáradságot, erőfeszítést, mit adott nekik ez a 3 éves munka? A válasz nem konformista lelnyek folyamatos és tervszerű biztosítása a művelődési ház tevékenységének csak egyik területe. A másik — és nem kevésbé fontos — teendő lesz a változatos, sokrétű klub-élet megszervezése, programjának kialakítása, a klubtevékenység gazdagítása. Lehetőséget biztosít a város fiatalságának is a kulturált szórakozásra. A szubjektív és objektív feltételek meglétéből fakadó lehetőségek egyre teljesebb megvalósításában rendkívül nagy szerepe van a város egész lakosságának. Mindnyájunknak együtt kell fáradoznunk kulturális hagyományaink ápolásáért, a gondolat és művészet, a szépség és értelem iránti tisztelet felkeltéséért és megszilárdításáért. Közös gondunk legyen, hogy állandóan növekedjék „a kiművelt emberfők sokasága”. A még oly csodálatosan szép művelődési ház is az embertől kapja igazi ragyogását, a külsőségeiben megújuló város a benne élők akaratától — kultúráját. Cs. P. kendezés volt afölött, hogy 3 év alatt „mintha kicserélték volna őket”. Ez lehetetlen és szükségtelen is, hiszen ilyen tanulásba általában nem azok fognak bele, akiknek ki kell cserélniük a belső világukat, a meggyőződésüket. A válasz éppen azért elgondolkodtató, mert a tapasztalat alapján mutat túl a kérdés ma még elég széles körben tapasztalható szűkén prakticista, anyagias szemléletű feltevésén. A megkérdezettek azt mondták el, hogy tanulmányaik eredményeként bátrabban, határozottabban: magabiztosabban foglalnak állást közéleti, társadalmi kérdésekben. Felismerve az élet tényei és saját tevékenységük közötti összefüggéseket, mélyebben átérzik felelősségüket, nem tudnak félreállni, amikor a közérdekről van szó, kritikusabbak, a patópálok számára „kellemetlenebbek” lettek. Természetesen nem lettek ezáltal valamiféle „különleges emberek”, „csak” szélesebb látókörű, nagyobb felelősséggel élő emberek, akik felismerték, hogy mindannak, amit tesznek és ahogyan élnek, saját egyéni sorsukon túlmutató hatása, jelentősége, értelme van. A közéleti érdeklődés, közérdek-központú szemlélet, társadalmi aktivitás és kezdeményezés, társadalmi felelősségtudat — azok a tulajdonságok, amelyek nélkül nem fejlődhet társadalmunk. És vajon, milyen szakmai bizonyítvány, képesítés juttatja ezek birtokába azokat a személyeket, akiknek a munkája, társadalmi tevékenysége éppen ezek hiányában „féloldalas”, vagy egészében eredménytelen? Azt hiszem, saját munkánk tapasztalatai — olykor fogyatékosságai — már elég meggyőző bizonyítékot szolgáltatnak ahhoz, hogy ismét felfedezzük: az ember általában — és a szocializmust építő ember pedig különösen — nemcsak „szakmai lény”, hanem közéleti — társadalmi lény: „homo politicus” is, aki csak úgy tud eredményesen tevékenykedni, ha szakmai képességei mellett közületi—társadalmi képességeit is mind magasabb szintre emeli. Kérdésünkre: tehát, hogy érdemes-e vállalni a politikai-ideológiai képzéssel együttjáró erőfeszítést, áldozatot, azt a választ kapjuk, hogy kell vállalni, mert ez a közösség, a társadalom érdeke. Az ilyen képzésben való részvétel tehát a közösségi érdekek felismerését, érvényesítését mutatja az egyéni életben, a szocialista ember öntudatának, felelősségtudatának egyik megnyilvánulása. Ez egyben arra enged következtetni, hogy azoknál, akik kitartóan elhanyagolják politikai-ideológiai képzésüket akár szakmai lekötöttségükre való hivatkozással, akár azért, mert egyik szakmai képesítést a másik után szerzik meg „biztos, ami biztos alapon” az „elháríthatatlan technikai akadályok” mögött rendszerint az öntudat, a társadalmi felelősségtudat alacsony színvonalához vezetnek a szálak. S amikor az egész ember tevékenységének megítéléséről van szó, akkor ezt nem feledtethetik el még oly mutatós szakmai eredmények sem. S ami ennek a másik oldala: fokozottabb társadalmi megbecsülést érdemelnek azok, akik ilyen területen is fejlett társadalmi kötelességtudatról, áldozatvállalásról tesznek tanúságot Csak így tűnhet el a ma még reálisnak tűnő, alapjában azonban hamis dilemma a „kell” és az „érdemes” között. Jelenleg éppen azért tűnhet úgy sokaknak, hogy a po’itikai, ideológiai képessé- fejlesztésére fordított erő- t. sütések „nem térülnek meg” számukra, mert egyrészt ezt a „hasznot” szűkíátóköoűen csak közvetlen anyagiakban keresik, másrészt, mert as ilyen természetű fáradozás, áldozatvállalás társadalmi elismerése gyakran elmarad a szakmai-, termelési teljesítmények elismerése mögött Valójában az ilyen fáradozás haszna több, mint a közvetlen anyagi. Kihat az ember egész egyéniségére, munkájára, élet- felfogására, céljaira, irányultságára, a közösségben elfoglalt helyére stb. A munkahelyi közösségek, politikai szervezetek kollektívái méltányolják a politikai—ideológiai képzettség fejlesztésére fordított erőfeszítést ha az ténylegesen korszerű szemléletben, határozott állásfoglalásban, társadalmi tevékenységre való képességben jelentkezik és nem csupán egy-két divatos politikai frázisra korlátozódik. Figyelemreméltó ugyanakkor, hogy a Marxizmus—Leninizmus Esti Egyetemet végzett hallgatók közül többen saját munkahelyi és pártszervezeti vezetésük kezdeményezésére kerültek felelősségteljesebb — és magasabb fizetésű beosztásba, anélkül, hogy bizonyítványuk ilyen munkakörrel kecsegtette volna őket. A sok példa közül említsük meg talán Varga Gyula elvtársat, aki az öblösüveggyár TMK vezetőjeként végezte az Esti Egyetemet, s fordított komoly gondot marxista —leninista képzettségének megalapozására. Tanulmányai segítették abban, hogy üzemi és pártmunkáját is magasabb színvonalon végezze. Ma Varga Gyula a gyár igazgatója, a Városi Párt-vb tagja, munkájának eredményességét szocialista államunk Munkaérdemrend kitüntetéssel ismerte el. Hasonló példákat hosz- szan sorolhatnánk. Természetesen nem mindenkinél ilyen szemléletes a politikai ideológiai tanulmányok gy korlati hatása. De ha — m’ den kinek a tevékenységi rétfii függően — ez „csak. abban fejeződik ki, hogy jobban eligazodik a hazai és nemzetközi társadalmi fejlődés tényeiben, ha az események nem idegen és kiszámíthatatlan hatalomként zúdulnak rá, hanem mind többet megért belőlük, és maga is tevékenyen közreműködik azok irányításában — vajon ez az öntudatosabb, felelősségteljesebb élet önmagában nem elég „haszon” ahhoz, hogy érdemes legyen érte fáradni, áldozatot vállalni? Valójában tehát az ember közéleti — politikai képességének fejlesztése, s ennek egyik formája: a politikai- társadalom-tudományi képzettség fejlesztése, nemcsak a társadalom érdeke, hanem — ha az emberek fejlődését a maga teljességében nézzük — és nemesik naprakész forint vetületben — akkor mindenkinek saját jól felfogott személyes érdeke is, mert egyik lehetősége, belső ösztönzője lesz a benne rejlő egyéni képességek kibontakozásának. A döntést azonban az nehezíti, hogy a személyes tapasztalatok alapján erre a meggyőződésre rendszerint a tanulmányok után néhány évvel jut az ember, míg vállalni a fáradtságot, az áldozatot előtte és közben kell. A döntésben alapvető szerepe van az öntudatnak, a felelősség- tudatnak, annak a felismerésnek, hogy a politikai szervezeteknek, munkahelyi kollektíváknak nagy szükségük van széleslátókörű társadalmi1 munkásokra, vezetőkre és ezért a politikaiideológiai képzés társadalmi érdek. Az előző évfolyamok tapasztalatai pedig azt mutatják, hogy az ilyen irányú képességek fejlesztése általában kedvezően hatott a nehézségeket öntudatból, közvetlen anyagi haszon reménye nélkül vállalók személyes fejlődésére, egyéni életútjára is. Tehát: nemcsak „kell”, de „érdemes” is! Boros Sándor