Nógrád, 1966. február (22. évfolyam, 26-49. szám)
1966-02-17 / 40. szám
4 N O G R 4. D 1966. február 17. csütörtök. Naív, de őszinte kritika Zagyvapálfalvi gyerekek múltról, máról Honvédelmi nevelőmunka az iskolákban Egy pöttöm gyerek nagy dobozt cipel ki, a tanári asztal mögé áll — izgalommal telített, boldog pillanat: most ő fog előadni a katedráról! És a nem túl ravasz, de mindenkéonen észt és ügyességet kívánó számok közben felcsattan a „nyíltszíni taps.” Hősünk zavara ettől csak fokozódik, s már a füle hegye is bíborban játszik, mikor végre elmenekülhet a „világot jelentő deszkákról”. — Anyu vette az ősszel ezt a bűvészládát — adja később élete első „sajtónyilatkozatát” —. az őrs meg azt mondta, bedugnak a kályhába, ha nem lépek föl a raj „Ki mit tud?” versenyén. .. — Szippant egyet: — Kár volt, mert leégtem... Ez persze nem igaz, és kutatva pillantok az arcába: mi mondatja ezt vele? A benne lévő igazi értékek természetes alázata, vagy a féktelen dicséretre áhítozó hiúság? .. Nem tudom eldönteni, hiszen még nincs egészen tizenkét éves A zagyvapálfalvai általános iskola VI/A osztályának produkcióiban annyi az eredetiség és a naivitás, a fél- szegség és a természetes humor, hogy gyanút fogok: senki sem jelölte ki számukra, hogy mit adjanak elő, és senki sem tanította be őket. A pedagógusok később elmondják, hogy a verseny első lépcsőjében nem akartak beavatkozni: érvényesüljön a gyerekek saját kezdeményezése, látásmódja — és nem utolsó sorban az az oktatónevelő munka, amit öt és fél év alatt végeztek közöttük. Jól számítottak. Ezért mérhető az egész rajverseny szociálpszichológiai mércével: hazánk felszabadulásának huszonegyedik évében mit tartanak előad- hatónak azok a tizenkét éves gyerekek, akik már csak hírből ismerik a régi rendszert, akiknek a proletárhatalom Balassagyarmat lényegében 1763-tól Nógrád-Hont központja, a megyegyulések helye azonban jóidéig a szomszédos Szügy. A város csak a tizenkilencedik század utolsó évtizedétől válik egészen alkalmassá a megye gondjainak viselésére. A dzsentri és hivatalnok réteg, majd száz esztendővel később, az 1800-as évek derekától a kereskedő, iparosodó polgárság, sajátos életformájának centruma és tartalmi kerete. Szinte jeges zuhany 1886- ban egy törvénycikk döntése, amellyel Balassagyarmat elveszti mezővárosi méltóságát s nagyközségi titulust kap. Kétségtelen, hogy élénk ségét, centrikus voltát, kulturális és gazdasági szerepét, jelentőségét nézve több illeti ennél, de a méltatlan elbánás ellen nincs apelláta. A sértett önérzet mégis, csak kis időre hűti le az építő kedvet. A továbbfejlődést diktálja most már az 1892-ben megépülő Brégely- palánk-Ipolyság, majd az 1896-ban megnyíló Losonc— Aszód vaspálya is. mellyel korábbi óhaja teljesül be a városnak. A vasútépítés ügye már a műit század hetvenes éveiben erősen foglalkoztatja a közvéleményt. A korabéli sajtó, az Ipoly című, balaskivívása, sőt a személyi kultusz időszaka is történelem? • Hadd kockáztassam meg a kijelentést, hogy a látott produkciók összessége híven tükrözi a mai művészeti közszellemet, közízlést, s így egy kicsit hasonlít az „igazi” színházi életre, az irodalomra és a művészetekre: Jean viccek: Igaz, hogy inas és gróf a két szereplő, igaz, hogy a gróf a szgnilis arisztokraták, mintapéldánya, ez azonban a „művészeket” és a nézőket egyaránt hidegen hagyja: számukra ennek már nincs társadalmi realitása. Csak nevettetni akarnak. A cowboy-mítosz paródiája viszont már szigorúan társadalmi állásfoglalás: Kiáll egy gyerek, és „A texasi serif” dallamára magukszerkesztette szöveget énekel miközben társa mellette pantomimet játszik: a szövegnek megfelelően lovagol, lő, iszik, eszik és győz. (Ezen felbátorodva vártam egy krimi-paródiát is, node ez túl sok lett volna. Majd talán jövőre, vagy három év múlva.) Valamelyik meséskönyvből szedték, hogy a szegénynek látszó lovag megkéri a királylány kezét, de az apa csak akkor egyezik bele, mikor kiderül, hogy a kérő dúsgazdag. Akkor pedig már a lovagnak nem kell, mire a felajánlott kéz „tulajdonosa” halk sikollyal zuhan atyja- ura karjai közé • Egész a zárójelenetig vi- szolyogtam: ez a játék valahogy hasonlított a harmincas évek iskolai ünnepélyeire: a régi lovagkor álpátosza, álszépsége, áligazsága. A kislány azonban annyira túlzottan-elaléló, fájdalmasan- lemondó sikolyt hallatott ájulásakor, hogy az osztály kitörő kacajjal nyugtázta: jól van, értettük. — Azt hiszem, ez is paródia volt, ha sagyarmati „politikai, társadalmi és közgazdászati hetilap” 1873. évi, október 19-i számában „Salgó Tarján-szobi vasút címmel hosszú fejtegetést találunk. Ebből értesülünk. hogy „az egész Salgó Tarján-szobi vaspályát Cs. úr Ínség munkaképpen indítványozza létesíteni, melyet f. hó 29-ére már összehívott megyebizottsági rendkívüli közgyűlés a képviselők házának pártolásába ajánlana.” Megjegyzi még az újság: „Aki csak ösmeri mezőgazdászat! mai állapotunkat és tudja, mennyire óhajtja vidékünk ezen szóba hozott vaspályát, az a hivatkozott indítványt pártolni fogja, legfeljebb a kivitel módozatjá- ban lehetnek eltérő nézetek Itt — mint mondja — mindenesetre az Ínség lenne az alany, s annak orvoslása lesz az összeülendő törvényhozó testület első feladata. Osztogatni való sem pénzünk, sem termesztményünk nincs, üdvösebbet tenni nem lehet, mint alkalmat nyújtani az ügyefogyottaknak pénzkeresetre s érintett indítvánnyal ezen cél is el lesz érve s a haza e pénzt realitásba fekteti”. A vasútat tehát a század végén jelentkező gazdasági válság enyhítése diktálja. A vasút megépül, ám a szociális gondok még ilyen nagyszándéktalan is: mutatja, hogy a mai gyerekek az ilyesmit már csak gúnnyal tudják játszani. Volt egy eléggé jellegtelen banalitás is: a férj tilosban teszi a szépet, a felesége ezt két pofonnal nyugtázza, ráadásul az is kiderül, hogy fátyolba burkolódzott anyósának udvarolt. Node, az a színház vagy könyvkiadó vesse rájuk az első követ, amelyik nem követett el még ilyesmit „igaziban”. A gyerekek legalább nem töltötték meg semmiféle álszociális álproblémával ezt a jelenetet! Aztán volt valami, amire föl kellett figyelni: Túl azon hogy hallottunk verseket és karcolatokat a partizán Komszomol tagról, a régit kedvelő apáról és az újat furfanggal kiharcoló kisdobosról — túl ezen volt más is: kritika! A konkrét VI/A osztály konkrét tagjainak tréfásan csipkelődő, önérzetet nem sértő, de lényegre tapintó kritikája. Névsze- rint. Kiderült, hogy ki a lusta, ki a rendetlen, ki nézi a „matekot” újkapu helyett. Minden sornál felcsattant a nevetés, és egyetlen sornál sem sértődött meg senki. Nem komorodott el egyetlen arc sem, és műsor után a folyosón sem estek sértett megjegyzések. Azt írtam: a műsor híven tükrözte a mai közszellemet, annak pozitív és negatív részeit. Nos, megkísérlek egy- gyel tovább lépni: Ez az utóbb említett rész túlmutatott a felnőttek gyakorlatán: mi sok esetben egy kicsit talán már leszoktunk arról, hogy ilyen kritikus szellemet tartsunk állandóan ébren. S ahol megvan, ott gyakran sértődés, gyűlölködés származik belőle. A pálfalvai VI/A tanulóinak ez a magatartás ismeretlen — és nagyon kívánatos, hogy az is maradjon. Ez viszont elsősorban a felnőttektől függ: mit látnak, mit tanulnak tőlünk!? Kunszabó Ferenc arányú inségmunkával sem Oldódnak fel. Legalábbis erre utal a Nógrád Vármegye című, 1907-ben megjelenő újság szeptember 19-i példányának bizarr közleménye: „Kivándorlás. Szügy és Szécsénykovácsi községek egyes lakói egy kósza híren kapva, tömegesen akarnak Japánba, a sárga faj közé kivándorolni. A hír szerint 3000 Koronát fognak évente kapni édes semmittevésért, dolgozniok nem kell; sőt. egy jóképű szügyi atyafi előadása szerint — kinek saját bemondása szerint egy vasa sincs, még hajójegyre sem — földeket fog ott vásárolni s a földmívelést illetőleg egész Japánban ő fogja behozni az Európában dívó földmívelési rendszert. Azt a képtelenséget is hirdetik, hogy Japánban férfiakra van szükség és sok ehhez hasonló hallatlan butasággal bolondítják el az embereket. Mint értesültünk, a lelketlen lélekkufárok az egész vármegyét bejárták és különösen Nőtincs és Di- ósjenő vidékéről sokakat felültettek. Szerencse, hogy az alispáni hivatalban hamar észrevették az újabb népbo- londítást és ellensúlyozására sürgős közrendeletet adtak ki, sőt már eddig is egy egész sereg embernek tagadták meg az útlevél kiadását Különösen a jegyzői kart kérjük, hogy minden gyanús REND A LELKE... Negyven gyerek tölti nap mint nap idejét a sziráki általános iskola napközi otthonában. Azt mondom napközi otthon. Hivatalosan valóban ez a neve. De csak jóindulatúan mondható annak, hiszen egy 5x6 méteres szoba szolgál napközi otthonnak. Hatan ülnek egy négyszemélyes asztalnál, s mikor előkerülnek a leckefüzetek, a könyvek az asztalnak minden négyzetcentiméterét elfoglalják. A zsúfoltság nem mai keletű, régebb óta ilyen áldatlan állapotok uralkodnak. Ugyanebben a szobában történik az ételfelszolgálás, a mosogatás. Fogasoknak nem jutott hely és a gyerekek kabátjait kinn kell elhelyezni (télen is) a nyitott folyosón. A jelenlegi napközi otthon valamikor egy nagyobb lakásnak volt a része. A lakás a múlt év decemberében teljesen felszabadult. Ha birtokukba tudnák venni az újabb szobát, a konyhát, a kamrát, akkor kényelmesen elférne a negyven nebuló, nem zavarnák egymást tanulás közben, könnyebb lenne a pedagógus dolga is. Különben csak az ajtót kellene kinyitni. De ez nem ilyen egyszerű. Költségvetést kell készíteni a lakás átalakítására, illetve kifestésére. Hiába, ez a rend. Hogy ez mikor készül el nem tudni. A szülők azonban tudnák a módját. Szívesen eljöttek volna kifesteni, kimeszelni a felszabadult lakásrészt. Segítettek volna abban is, hogy otthonos legyen, de a rend a lelke mindennek, költségvetés kell, műszaki szemle, egy kis cserebogár. És addig? Hát majd meg lesznek a gyerekek valahogy. .. A helyiségek hadd álljanak üresen, azoknak úgyis mindegy. g. e. idegent igazolásra szólítson fel és jelentsen a csendőr- ségnéi.” íme, az újkori népvándorlás korának — amely nálunk a század harmincas éveiben tetőződik — első észlelt hulláma Balassagyarmaton. Az 1846-ban felépülő börtön megtelik „gyanús rendbontókkal”, akiket tucatjával szolgáltat a csendőrség. A királyi ügyész, bizonyos Me- gyery István fortélyos ember: nemcsak munkára fogja a rabokat, de „oktatásukról” is gondoskodik. Megpróbálja „józan észre” téríteni a befo- gottakat. A Nógrádi Lapok és Honti Híradó című lapban olvassuk erről: „Különösen hangzik ugyan, de lényegileg nagy dolog az, amit e pár szó jelez: rabok oktatása. Dr. Megyery István kir. ügyész úr fáradozásai eredményezték, hogy Balassagyarmaton a kir. tvszék fogházában kezdetét vette a letartóztatott egyének oktatása. A kir. ügyész úr az ő ismert ékes szólásával nemesen és meleg hangon üdvözölve adta át az iskola vezetését Wagner István úrnak”. Pezseg a századforduló a dzsentri vonásaiban mindjobban halványodó, a mindinkább kapitalista polgária- sodás színeit öltő, községminősítésű városban. Az ipar mellett virágzik már a kereskedelmi élet is, 1906- ban létrejön a Kereskedők Egyesülete, 1907-ben villamostelep épül, ezzel az iparfejlődésnek addig álmodni sem mert távlatai nyílnak. A villamos telep igazgatósága közhírré teszi: „jutányos áron Korábban sokan vitatták: kell-e honvédelmi nevelőmunkával foglalkozni az iskolákban? S ha igen, hol kezdjék el, a kisdiákoknál, vagy a középiskolásoknál? Nem lenne-e elég, ha a honvédelmi nevelés tekintetében az országosan kiépült és egyre szélesebb körben tevékenykedő Magyar Honvédelmi Sportszövetség szervezeteire támaszkodnánk? És hogyha mégis bevezetik az iskolákban, mi legyen az a pontosan körülhatárolt tartalom, amely szerint a nevelők dolgoznak, majd, s milyen formában tegyék ezt? Nem lehet-e félremagyarázni majd ezt a honvédelmi nevelőmunkat, nem kelti-e valamiféle háborús készülődés hangulatát? A kérdések özöne merült fel a vitában. A szükségesség kérdése azonban hamar eldőlt, mellette súlyos érvek sorakoznak. Mindenki számára nyilvánvaló, hogy — éppen a béke megőrzése érdekében — erős, ütőképes néphadseregre van szükségünk, ez pedig elképzelhetetlen a haditechnika mind magasabb színvonalra emelése nélkül. A magasszínvonalú haditechnika pedig megköveteli az egyre képzettebb katonákat. Az is nyilvánvaló, hogy ma már nem elég, ha csupán a hadseregben kapott kiképzésre és nevelésre számítunk, feltétlenül szükséges, hogy mire a fiatalok bevonulnak, már rendelkezzenek bizonyos erkölcsi és gyakorlati felkészültséggel; „jóismerősként” kerüljenek a hadseregbe. Megrövidül így az alapkiképzés is, és eredményesebbé, gyorsabbá válik azoknak a technikai, harcászati ismereteknek az elsajátítása is, amelyek nélkül modern hadsereg katonáit el sem lehet képzelni. E közvetlen. gyakorlati hasznosságon túl azonban van az iskola honvédelmi nevelőmunkának egy még lényegesebb feladata. Hiszen a honvédelmi nevelés többet jelent, mint egyszerű honvédelmi előképzést S éppen ezen a területen kap lényeges szerepet az iskola. A legfontosabb: egy bizonyosszelelvállal mindenféle villamos berendezés készítést a legszakszerűbb kivitelben, a berendezendő helyiségekről pedig költségvetést bárkinek díjtalanul készít. A fővezetékről, a tulajdonos, vagy bárlő háza faláig a bekapcsolási költséget a városi pénztár fizeti, valamint árammérő órát is díjtalanul kapnak mindazok, kik a villamos áramot akár világítási, vagy erőátviteli célra bevezetik”. Az új ipari feltételek között születik meg most már, 1909- ben a vágóhíd, majd 1910- ben a jéggyár. S e feltételhez kapcsolódik, — mindjárt az áramtelep megépítésének évében — a kor érdekes. távlataiban még megközelítően sem felismert, értékéit, új vívmánya a mozi bevezetése. A Nógrád Vármegye 1907. szeptember 19-i száma közli a mosolyra késztető hírt: „Mozgó fénykép. Városunkban, az úgynevezett „Tulipán” kávéházban, az azt látogató vendégek mulattatásá- ra mozgó fénykép készüléket rendeztek be. Ez hiányzott még! Villanyvilágítás, cirkusz, színház, szabósztrájk — vége az unalomnak, van látványosság, csak egyet nem lehet majd látni a „Tulipánban”, t. i. azt, midőn a villanyt elzárják, a háttérben a sötétben történő dolgokat, mert azt a szerkezet a falon függő vászonra levetíteni nem képes.” A „Tulipán” az akkori Balassagyarmat szerelmi találkahelye. Itt kap először helyet városban korunk fontos művészete. (Folytatjuk) Barna Tibor 1 e m kialakítása és ápolása a fiatalokban. Nem valami militarista szemléletről van szó, ellenkezőleg: legkorszerűbb közösségi érzés, a szocialista hazafiság ápolásáról, annak a felelősségtudatnak már a gyermek-, és serdülőkorban történő kialakításáról, amelyet mindenkinek éreznie kell országunk, társadalmi rendszerünk vívmányai iránt. Annak a kötelezettségnek korai tudatosítása, hogy közös dolgainkat mindenkinek védenie kell akár elvi, akár tényleges támadás éri, ez a honvédelmi nevelőmunka lényege, ezért szükséges már az iskolában elkezdeni. A szükségesség érvei tehát egyszersmind meghatározzák a nevelőmunka tartalmát is. Amióta az MSZMP Politikai Bizottsága 1964. áprilisában határozatban is foglalkozott a honvédelmi neveléssel, szerte az országban sok helyen fokozódott ez a munka az iskolákban is. Osztályfőnöki órákon katonai témák kerültek szóba, a történelem- órákon hangsúlyosabbak lettek nagy katonai hagyományaink; szabadságharcain.-:, forradalmaink hazavédő csatái. A szakkörökben is megindult egy bizonyos specializálódás, különösen a technikaiakban, modellezőknél, rádiósoknál. Kapcsolatok létesültek honvédségi alakulatokkal, s az MHS szervezetek mindenütt komoly segítséget nyújtanak az iskoláknak technikai felszerelésben, szakemberekben. Az általános-, közép-, es iparitanuló iskolákban egyre több helyen választanak a tanári karból honvédelmi felelősöket, akik többnyire tartalékos tisztek. Ök dolgozzák ki a honvédelmi nevelőmurika terveit. Már a legkisebbeknél is megtalálták a lehetőségeket: néhány általános iskolában például a nótafa- szakkör tagjai régi és új katonadalokat tanulnak, néhány alsótagozatos napköziben történelmi és honvédelmi jellegű dia-filmeket vetítenek, úgynevezett „úttörő-honvédelmi versenyeket” és járőrversenyeket szerveznek a katonaság és az MHS közreműködésével. A felsőtagozatosok sok helyen osztályonkénti laktanyalátogatásokon vesznek részt, úttörő-összejöveteleiket kiváló honvédek, tisztesek és tisztek látogatják, akik élménybeszámolókat tartanak, s jóné- hány iskola készül a budapesti Hadtörténeti Múzeum megtekintésére vidéken is. És ami szinte valamennyi iskolában közös: az alkotmányban lefektetett honvédelmi kötelezettség ismertetése és magyarázata csaknem mindenütt szerepel az osztályfőnöki órák tématerveiben. Sorolhatnánk még tervezett és megvalósított ötleteket: tapasztalatokban már most sincs hiány. A feladat azonban az, hogy a honvédelmi nevelőmunka egységes formáját és módszerét alakítsuk ki, egy általánosan bevezethető gyakorlatot. Az egyre halmozódó tapasztalatok ezt már a közeljövőben ígérik. Sztankay József TV-kór Két amerikai gyermekorvos megállapította, hogy új gyermekbetegség lépett fel, amelyet elneveztek TV-kór- nak. Klinikájukon 30 gyereket kezeltek, akiknél a túl sok tv nézés következtében súlyos idegesség, állandó kimerültség, étvágytalanság és álmatlanság jelentkezett. A paciensek köznapokon 3—6, a hét végén 6—10 órát töltöttek a tv előtt. Az orvosok megállapították: minél több ideig nézték a tv-adást, annál jobban kimerültek, s ilyen állapotban még inkább a tv előtt akartak maradni, mert képtelenek voltak mást csinálni Város as Ipoly partján (2.) A vaspályától az első moziig
