Nógrád, 1966. február (22. évfolyam, 26-49. szám)

1966-02-20 / 43. szám

1966. február 20. vasárnap. NOG R A D 7 Jlt íiühzet, mii, közúiuícj Herbert Read angol műtörténésznek A mo­dem festészet című munkája a közelmúltban jelent meg magyar nyelven. A tetszetős kiál­lítású, gazdagon illusztrált könyv kritikai megközelítése a szakemberek feladata. Az át­lagolvasó örömmel üdvözli, hiszen közérthe­tő formában kap magyarázatot a modern kép­zőművészeti irányzatok mibenlétére, jellem­zőire. Segít eligazodni az izmusok látszólagos labirintusában, — amely a könyv elolvasása után lényegesen könnyebben járható —, és közvetve látáskultúránk lemaradására is fi­gyelmeztet, hogy tudniillik: milyen messze vagyunk még a modern képzőművészet, első­sorban a festészet helyes megítélésétől. Nehéz ezt őszintén kimondani Salgótarján­ban, abban a városban, amely az utóbbi évek­ben a többi között fejlett képzőművészeti éle­tével is felhívta magára a figyelmet. A sok kiállítás, és a viszonylag nagy számú tárlat­látogató ellenére is elégedetlenek lennénk ta­lán? Elégedetlenségről nincs szó, aggályról sokkal inkább. Nap mint nap találkozni ugyanis emberekkel, akik fanyalogva jönnek ki egy-egy kiállításról, — ahová éppen a han­gos, de nem hivalkodó hírverés csalogatta be őket. Keserű szájízük oka elsősorban a mű­vek meg nem értése. Ez az érzés, azután akar- va-akaratlanul a modern képzőművészet elleni protestáláshoz vezet, amely vagy az alkotók és a közönség közötti feszültség, vagy pedig a közöny formájában fejeződik ki. Elmarasztalható e mindezért a gyanútlan szemlélődő, akinek esztétikai műveltsége még nem elég fejlett? Természetesen nem. De a művészektől sem várhatjuk, hogy ellentmond­va koruk, „mesterségük” alkotta fejlődési ten­denciáknak, csupán másolói legyenek a kör­nyező valóságnak. Read ezt az ellentmondást más vonatkozásban így fogalmazza meg: „A művészet egész története a vizuális észlelés különféle módozatainak története. Azoknak a váltakozó szemszögeknek a története, ame­lyekből az ember látta a világot. A tapaszta­latlan laikus ezzel kapcsolatban azt mondhat­ná, hogy a világot csak egyféleképpen lehet látni, — ahogyan az ő érzékei megragadják. Ez tévhit. Mi azt látjuk, amit megtanultunk látni, és eképpen a meglátás szokássá, kon­vencióvá válik, részleges kiválasztása mind­annak, ami nézni való és torzított összefogla­lása a többinek. Azt látjuk, amit látni aka­runk — és amit látni akarunk, az meghatá­rozott. Nem az optika merev törvényei által, vagy még inkább az önfenntartás ösztöne ál­tal, hanem azon kívánság által, hogy felfe­dezzünk, illetőleg szerkesszünk magunknak egy elképzelhető világot.” Azt kell tehát világosan látnunk, hogy a műalkotás szépsége nem az ábrázolt tárgy tö­kéletes természeti hűségén múlik. Hiszen nin­csen olyan művész, aki a természetben látha­tó tárgyakat olyan pontosan tudná reprodu­kálni, mint például a fényképezőgép. Nem eb­ben áll tehát a képzőművészet funkciója. Az igazi művészet feladata nem az, hogy azt tük­rözze, amit a valóságból az érzékszervek vesz­nek tudomásul, hanem mindazt, amit az ér­zékszervi tapasztalatból az összefüggéseket kutató értelem ismerhet csak fel. Nem a je­lenséget, a felszínt, hanem a lényeget kell a képzőművészet nyelvén, sajátos formaeszkö­zökkel tolmácsolni. Egy vizuális élmény az asszociációk sorát idézi fel a művészben, kia­lakul az úgynevezett képszerű gondolat, ami­nek segítségével az egyedi látványt a művész általánosítja, bizonyos érzelmi-gondolati eszme jelképévé formálja, vagy pedig a benne élő tartalmakat vetíti ki az emberek és tárgyak csoportjára. De vajon, mit tettünk annak érdekében, hogy a közönség ilyen aspektusból szemlélje a műalkotásokat? Vajon elég-e, ha a katalógu­sokra, művészeti könyvekre, a TV esztétikai előadásaira, és egyéb spontán alkalmakra bíz­zuk az ízlés alakítását, a látáskultúra nevelé­sét? Magyaráztuk-e elégszer, hogy a modern bútorokkal berendezett új lakásba milyen ké­pek a stílusosak, melyek tartoznak a giccs fogalomkörébe, és miért? Köztereinken felál­lított szobraink ünnepélyes leleplezésére for­dítottunk-e elegendő gondot? Ismeri-e a la­kosság az alkotók nevét, szándékait? Bizony, nem nagyon. , Hasonló gondjaink más művészeti ágakkal is voltak. Közismert például, hogy évekkel ez­előtt jogosan panaszkodtunk a mai magyar irodalom „számkivetettsége” miatt. Napjaink­ban, különösen városokban széles tömegek ol­vassák. Ez a többi között a gyakori író-olvasó találkozóknak is köszönhető, amelyeken őszin­te légkörben vallatják az írót mindazok, akik könyve elolvasása után erre jogot érez­nek. Sajnos képzőművész-közönség találkozó egyetlen művelődési otthonunk munkatervé­ben sem szerepel. Nem elegendő az esztétikai ismeretterjesztő előadások száma és színvona­la sem. Vitákra alkalmas fórumot kell bizto­sítanunk a nagyközönség részére is. Talán az új művelődési házban és a Képcsarnok Vál­lalat galériájában erre is nyílik majd alkalom. Vannak műtermes lakásaink, amelyeknek ki­sebb csoportos meglátogatását a házigazdák bízvást nem vennék rossz néven. Nem „titkai­kat ellesni szándékozók”, hanem tanulnivá- gyók keresnék fel őket. Meg aztán a művész sem tekintheti befejezettnek tevékenységét egy-egy kép megalkotásával. A közönséggel való intenzív kapcsolat nemcsak a téma, ha­nem a fentiek szempontjából is gyümölcsöző lehet. A tárlatlátogatást szervezettebbé kell ten­ni, művészetbarát köröket kell szervezni, el­sősorban középiskolások és ifjú szakmunká­sok bevonásával. Van tehát tennivalónk bőven. 1966-ban is­mét sok színvonalasnak ígérkező képzőművé­szeti kiállítás lesz Salgótarjánban. Nem vár­hatjuk tétlenül megnyitásukat, hiszen a kiál­lítások céljukat csak a művész-mű-közönség dialektikus egységének szem előtt tartásával érhetik el. Csongrády Béla a * »rob PíríiÉüJ^ ' _ Húsz év a visszapillantás tükreucn Ha tatár- és töröikjárások után Balassagyarmat máso­dik alapításaként az 1600-es esztendőt tartjuk számon, 1944. december 9-e a politikai, gazdasági, társadalmi és kul­turális-szellemi újjászületés kezdete. Budapest köré még tüzes acélgyűrűt von az ost­rom, — itt január napjaiban már rendezgeti a szabaddá lett megye kuszáit dolgait a képviselő testület. Az első tavasznyitó márciuson a föld­reform évezredes per végére tesz pontot. Indul apró haj­szálerein a frissült élet. Meg­nyílik a város első bölcsődé­je. a nyírjesi általános isko­la kapuja, — egászségház lé­tesül. Az első gondoskodás te­hát a legfőbb rászorultaké: a nincstelen parasztoké, a ki­csinyeké, a tanulni akaróké s a gyógyulni vágyó betegeké. Szervezni kell a közellátást, a gazdasági élet, az építő munka új mechanizmusát s ez nem kis dolog a szétdúlt, a korábbi politikai és tár­sadalmi formák minden ár­nyalatát hordozó és sokáig megtartó városban. Némely dzsentri hatalmasságok, me­gyei, városi méltóságok, tőkés potentátok még kihívón ott láttatják magukat, várakoz­nak és jóslatokat eregetnek a köztudatba. Még nem ad­ták fel a remény hadállását. Még akadnak összeköttetéseik, — fékezni és befolyásolni tud_ nak. Ha kell. demokratákká színeződnek. Ám ez már nem forgathatja vissza régi jára­tába a történelem kerekét. Az 1947-es választási győzelem, majd a fordulat éve szétfosz- latja az utolsó reményeket is. A szilárdulás újabb eredmé­nyeként létrejön a demokra­tikus pártok akcióegysége, 1949. március 5-én megalakul a Függetlenségi Népfront. Az ipar jelentőségének nagyobb mérvű előterébe kerülésével a megye súlypontja mindinkább Nógrád másik városa, a nagy forradalmi múltú, egységeseb­ben szocialista Salgótarján felé tolódik. Az ipari köz­pont már ekkor számos fel­tételben kedvezőbbnek lát­szik. hogy a megye új köz- nontiává is váljék s- a tiszt­ségcsere mindjárt az első ta- nácsválasztás után bekövet­kezik. A megyei feladatú irá­nyító szervek jórésze meg­kezdi költözködését Balassa­gyarmatról. ezzel nemcsak Gyarmat addigi szerepe csap­pan meg, de az imitt-amott meghúzódó reakció alól is méginkább kiszalad a talaj. A nagy változás eléggé megviseli a várost, az elked- vetlenülést fokozza a Balassa­gyarmat egészére általánosító bizalmatlanság, mely az új megyeszékhely részéről az öt­venes évek sok intézkedésé­ben észlelhető. ..Szellemi” és „proletárgőg” sokáig néznek egymással farkasszemet s mindkét részről rendkívül lassú az engesztelődési fo­lyamat, az egyenlítődés. Azért mégsem áll meg az élet; mert ezenközben, — „a két szomszédvár” villongásai közepette — Balassagyarma­ton baromfikeltető, mestersé­ges termékenyítő állomás lé­tesül, a szabó, a cipész iparo­sok szövetkezetei alapítanak, a szécsényi háziipari szövet­kezetnek gyarmati kirendelt­sége alakul, létrejön a vegyes­ipari javító vállalat, a me­zőgazdasági termelőszövetke­zet. 1957-ben műanyaggyár települ a városba, három év­vel később porcelán üzem kezdi meg termelését. A mű­velődési, kulturális életnek szintén szép eredményei szü­letnek: 1950-ben járási-váro­si könyvtár nyílik a növekvő olvasóigény szolgálatára, a következő évben szabadtéri színpadot formálnak, elsőként a megyében, 1953-ban meg­nyílik a járási és városi mű­velődési ház, horgásztanya születik, a Madách Gimnázi­um társaként létre jön a ba­lassagyarmati Szántó Kovács Gimnázium, új bölcsődét avatnak, megépül a vízmű, — ha szerény számban, a szük­séglet alatt is, — a Beloian­nisz utcában, Móricz Zsig- mond utcában. a Rákóczi úton, a Szerb utcában, a Sza­badság úton új bérházak, la­Kísérletek, próbálkozások Az ismeretterjesztés új útjairól A múlt év végén Mátra- novákon szúrópróbaszerűen megnéztük, hogy mit csinál a lakosság szabadidejében. Többek között kiderült, hogy tizenhét háziasszony jár Te- renyére, Bátonyba és Tar- jánba gimnáziumi esti ta­gozatra. Közülük többen el­mondták, hogy érettségi után sem akarnak dolgozni — pláne „állásba” menni. Anyagilag nem szorulnak rá, majdnem mind jó kereső bányásznak a felesége. Egy­szerűen arról van szó, hogy kevesélték azt a tudást, amit a nyolc általános adott ne­kik! S bár egyikőjük sem utalt rá, mi ebben a tényben a községi — hogy úgy mond­juk — szabadművelődés le­hetőségeinek kritikáját lát­tuk! Ugyanis mind a tizenhét asszony élénk, érdeklődő ter­mészetű : olvasnak, rádiót hallgatnak, tévét néznek. S évek óta érezték, hogy a mű­velődési otthonban nem kap­ják meg azokat az ismerete­ket, amelyek olvasmányaik, a látottak, a hallottak jó megértéséhez szükségesek, S ez nem csupán Mátranová- kon van így és ott sem csak azzal a tizenhét asszonnyal. A tételt tehát így állíthat­juk föl: míg az utóbbi tíz év­ben tartalmilag hatalmasat fejlődött könyv- és folyóirat kiadásunk, a rádió és a te­levízió műsorpolitikája — addig a népművelésben lé­nyegében még a tíz, tizenöt évvel ezelőtti módszereket követjük. Nevezetesen az is­meretterjesztés terén: a mű­velődési otthonok igazgatói megkötik a TIT-tel a szerző­déseket, ezeknek címét és az előadások időpontját meg hirdetik működési területü­kön — aztán lesz, ami lesz. Igaz, hogy már tavaly is, meg azelőtt is volt ilyen té­májú előadás; igaz, hogy már akkor sem érdeklődtek túl sókan iránta; igaz, hogy a rádióban, a tévében sokkal színvonalasabb, érdekesebb módon tárgyalták a dolgot (talán éppen az esedékes elő­adás előtt egy héttel) — de mit csináljanak: program­kóházak készülnek, korszerű piac, MÁVAUT állomás ala­kul ki, üzletházat kap a Sü- vítő-telep, általános iskolát az Ifjúság utca városnegyede, gyakorlati tanműhelyt a Baj­csy úti általános iskola. Ezek Balassagyarmat fejlő­désének, növekedésének főbb eredményei felszabadulása 20. évfordulójáig, — távlati ter­vei, lehetőségei más fejezet­be tartoznak. Balassagyarmat joggal mondja magát iskolavárosnak. Hat általános iskoláját 1870, két gimnáziumát 1210, ipari tanuló intézetét 560. mező- gazdasági szakmunkásképző iskoláját 60 tanuló látogatja, — igen jelentős a felnőttek esti iskoláiba járók száma is. A tanintézetekben 177 peda­gógus végzi nevelő, tudatfor­máló hivatását s az emberek általános szemléletének egész­séges fejlődése méltán teszi országosan becsültté a vá­rost. A kulturális kezdeményező kedv ma is sok tekintetben példát szolgáló itt. A város érdeklődésének intenzitását mutatja, hogy televízióinak száma közel jár a kétezerhez, a felszabadulás előtti 100-za] szemben ma 4500 rádió szól az otthonokban. A tizenhá­romezer városlakó általános gyarapodásának a takarékbe­tét állomány tiszta és pontos tükre: az elmúlt év végéig 10 260 betétesnek 54 510 000 forintját kezeli a bank, pe­dig csak egyetlen évtizeddé! korábban még 1409 bankbe­téten mindössze 801 ezer fo­rintot tartottak számon. Lehet-e kétséges hát hogy felfelé ível az élet!? (Folytatjuk) Barna Tibor jukban benne van a lakos­ság politikai, szakmai és ál­talános műveltségének eme­lése. Hát mit tehetnének en­nek érdekében? Szerződést kötnek a TIT-tel. Igaz, hogy már tavaly meg az előtt is némelyik témára csak pár hallgató jelent meg. Lelkiis­meretes kultúrigazgatók ezért aztán személyes agitációba kezdenek. Egy ismerősöm mesélte, hogy falujának egyes lakói jóindulatból, mintegy szívességből mennek el némelyik előadásra, „mert jó emberünk nekünk a taní­tó úr”! Nem szándékunk azt állí­tani, hogy a megye kultúrott- honaiban csupán ez történik a lakosság műveltségének emelése érdekében. Arról sincsen szó, hogy az isme­retterjesztő előadásokat vég­képp el kell vetnünk. Ter­mészetesen szükség van rá­juk és belátható időn belül szükség is lesz. De így is megmarad a kérdés: milyen a hatásfoka ezeknek az elő­adásoknak? Nincsenek-e jobb, érdekesebb módszerek? Nincs-e egyéb lehetőség? • Az ismeretterjesztés elég­telenségeinek taglalásánál di­vatos panasz a hírközlő or­gánumok elterjedése. „Nem jönnek el, kérem! Este otthon levetik a lábbelit és kényel­mesen hátradőlve nézik a tévét, hallgatják a rádiót vagy olvasnak!” Tökéletesen igaz. Mindaddig igaz is lesz, amíg a népművelők a hírköz­lő szerveket ellenségnek fog­ják föl. És itt elsősorban a tevéről van szó. Tizenöt évvel ezelőtt bár­melyik nógrádi faluban — de még Salgótarjánban is! — esemény volt egy előadás. Meg kell azonban fontolni, hogy mennyire más ma en­nek a jelentősége: minden házban van rádió, minden­hová jár az újság és gyakor­latilag a tévé is mindenki számára élő valóság (ha nem a sajátja, akkor a szom­szédé, vagy valamelyik kö- zületé). _ Kevés az olyan népműve­lő a megyében, aki megpró­bálta már kihasználni a té­vé adta lehetőségeket, ame­lyek szinte kimeríthetetlenek és jelenleg csupán sejtjük, hogy hányféle segítséget ad­hatnak munkánkban! Hogyan? Mindenekelőtt: A jó nép­művelőnek ma már állandó- an, „naprakészen” tudnia kell, hogy mit jelenttetnek meg a könyvkiadók, miről írnak a lapok és a folyóira­tok, mit ad a rádió és a té­vé. A modern technika vív­mányaival élő hírközlés ko­rában képtelenség hónapok­kal előre meghatározni egy ismeretterjesztési előadást; nekünk is gyorsnak, friss­nek, aktuálisnak kell len­nünk ! ^ Tudnunk kell, hogy mik a rádió, a tévé fő témakörei; ismernünk kell e két orgá­num műsorterveit. (A lapok­ban például egy héttel előre mindig megvan). Másodsorban: pontosan tudnunk kell, hogy működé­si területünkön a lakosságot mi érdekli, mit csinálnak szabadidejükben, ki jár va­lamilyen esti vagy levelező oktatásra, ki hallgat valami­lyen tanfolyamon előadáso­ké . és ki mit szeretne hallgatni! Ehhez természete­sen idő kell, azonkívül bír­nunk kell a lakosság bizal­mát (ami nélkül egyébként egy lépést sem haladhatunk előre). * S ha ezekkel már rendel­kezünk, akkor: I. A rádió Magnósok fi­gyelem! c. műsorát szalagra venni, lejátszani a fiatalok­nak, akik ki is próbálhatják a_ „gyakorlatban” (éneklés, tánc). Még jobb, ha maguk a fiatalok veszik föl a jó zeneszámokat, valami ilyen keretben, hogy: Tánc- és ze­nekedvelők klubja. Itt aztan ismertetni lehetne például a dzsessz történetét, nagy éne­kesek életét stb. 2. Van a rádióban egy mu- sorszám: Ami a jövő hét ze­nei műsoraiból kimaradt. A lapok, folyóiratokat figyelve adandó alkalommal miért ne hirdetnénk mi ilyen mottó­val előadást: Ami a rádió (vagy a tévé) jövő heti mű­sorából kimaradt! 3. A tévé állandó műsor­száma például a Delta tudo­mányos híradó. Egy-egy ott ismertetett témához kapcso­lódva részletesebb tájékozta­tást hirdetünk meg. 4. Egy-egy irodalmi, szín­házi vagy egyéb adásban, kü­lön levélben felhívjuk a té­ma iránt érdeklődők figyel­mét azzal a megjegyzéssel, hogy a közvetítés után me­lyik időpontban rendezünk arról vitát, beszélgetést (eset­leg: milyen kisfilmmel egé­szítjük ki). A nagyobb ér­deklődés felkeltése érdeké­ben pár érdekesen megfo­gott problémát is közlünk a meghívón. Látnunk kell, hogy ez a módszer a népművelési te­vékenység elég széles terü­letét érinti, magas színvona­lat biztosít munkánknak, s ha saját magunk (illetve vi­tavezető aktívagárdánk) kel­lő felkészülés — tanulás! — után meg tudjuk oldani az így támadt új feladatokat, akkor a legkisebb nógrádi községben is jóformán fővá­rosi szinten folytathatjuk a népművelést! 5. Az aktuális világpoliti­kai, világgazdasági vagy egyéb jellegű adások isme­retében mindig találhatunk olyan témákat, amelyeket jobban ki kellene fejteni, vagy amelyek más határterü­letekre irányítják az embe­rek figyelmét. (A Nigériai felkelés kapcsán például: Ho­gyan keletkezett az első né­ger állam, Libéria? Vagy még érdekesebb vonatkozást keresünk a helyi adottságok figyelembe vételével). 6. A szakismeret-terjesztés­nél is új módszerekre kell áttérni. Itt csupán az eddig felvett fonálhoz kapcsolható formákat említenénk meg: a) A rádió, a tévé adásai­ra hívjuk fel a szakköri ta­gok szakiskolai vagy tanfo­lyam hallgatók figyelmét, s ha lehet, rendezzünk vitát utána. , . b) Figyeljük a működési területünknek megfelelő szakirodalmat, s egy-egy ér­dekesebb cikket, könyvet ajánljunk a szakmában dol­gozóknak. A híres komikuso­kon, sportolókon és írókon túl hívjunk meg időnként szak­írókat is. Az eddigi gyakor­lat igazolja, hogy őket job­ban „meg lehet kapni,” mert nem olyan népszerűek, nincs annyi „haknijuk”! És egy szakembert mindig na­gyon érdekli, milyen hatást váltott ki az írása? Talán ennyit. Megismételném: ezek kí­sérletek, próbálkozások. Itt ez sikerült belőle, ott amaz, amott új ötlet születik. (Van már több ilyen példa is a megyében). Fölmerül a gondolat, hogy a rádió, a tévé műsorait a megyei és járási TIT szer­vezetek, népművelési szervek is figyeljék és adják tovább az ötleteket Számtalan gondolat, meg­fontolás, érv és ellenérv támadhat pró és kontra. Egy azonban teljesen bizonyos: Az új ismeretterjesztési, nép­művelési formák kikísérlete­zése nem a holnap, hanem a ma feladata! Ezt minden népművelő a saját bőrén ér­zi. Ez a cikk nem akart egye­bet, mint ennek sürgető fon­tosságát hangsúlyozni és né­hány — talán használható — ötletet adni. Kunszabő Ferenc

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom