Nógrád, 1966. február (22. évfolyam, 26-49. szám)

1966-02-26 / 48. szám

1063. február 26. szombat NŐOHAD 3 Mai Jegyzetünk Házasság céljából A boldog és kiegyensúlyozott házasélet érdekében már számos társadalmi jellegű kezdeményezés történt. Ide sorolhatjuk a tévében zajló vitát is, amelynek első ré­széből többi közölt azt a csodálatos tanulságot vonhattuk le. hogy a szocializmus építésének mai szakaszában a pár- választás legalább olyan távlatokkal rendelkezik, mint az iparban az automatizálás és a mezőgazdaságban a gé­pesítés. Ügymond, a nagyüzemek és a kollektív gazdasá­gok korában nagyobb közösségek dolgozóiból választhat társat magának a leány és a legény. Azt meg már a Nők Lapja postájából régen tudjuk, hogy sohasem jó az, ha a leány az első útjába akadt fiúban az egyedülit látja, és a fiatalember is csak több közül szemelheti ki a szí­véhez közel álló igazit. Mert igaz is: miféle párválasztás az, ahol egyetlenegyből választják ki az egyetlent? A lapokban olvasható házassági hirdetésekből azonban azt a derülátó következtetést vonhatjuk le, hogy van­nak még, akik „társaság hiányában" ezúton tágítják kö­reiket. Az is megállapítható, hogy a hirdetők nem nél­külözik szemléletükből a kellő realitást. Erre, mint mondani szokás, kismillió példa akad. Itt van mindjárt az az egyedülálló özvegyasszony, aki olyan józan életű férfi ismeretségét keresi „házasság céljából", akinek jól berendezett, kényelmes lakása van. Még jobb annak a 172 centiméter magasságú, elvált autószerelőnek a párválasztási igénye, aki olyan csinos 35 éves növel is­merkedne meg, akinek nem akárhol, hanem Pesten vagy Pest környékén van összkomfortos lakása. Vagy ide so­rolható az a két gyermek után tartásdíjat fizető férfi, aki hűséges férje lenne egy csinos, családi otthonnal ren­delkező leánynak, özvegy- vagy elvált asszonynak, s ha a lakás elég nagy, egy-két gyermek sem akadály. Hasonló megfontoltság árad annak a komoly, józan, nőtlen, magas tisztviselőnőnek regényes hirdetéséből is, aki hirdetése vé­gére a következő jeligét biggyesztette: „Családi házzal előnyben”. Ezek után az is természetesen hat, hogy a szép otthonra vágyó, finomlelkű, abszolút kulturált, in­telligens nő azt kéri, hogy a kalandorok kerüljék. Óh, a hirdetők e típusát nem a kalandvágy, nem az érzelmek talajtalan romantikája fűti. Öli elsősorban szép lakásra, házra, berendezett otthonra vágynak! S ha hozzá a nő vagy férfi csinos is, művelt is, jól is keres, az már a házasságkötésnél nem jelenthet akadályt! Az igényesebb hirdetők néhány kikötéssel is élnek. Az önhibáján kívül elvált asszony nem elégszik meg az­zal, hogy jövendő élete párja rendezett anyagiakkal és lakással is rendelkezzen, hanem előírja, hogy a jelent­kező milyen felekezet tagja legyen. Az otthonnal ren­delkező kisiparos pedig nemcsak azt írja elő. hogy a fény­képes levélben jelentkező nő 160 centi magas, molett, fekete és 33 éves legyen, hanem azt is, hogy a szépség a római katolikus hithez tartozzon. Egy vidéki férfi pedig szín-, méret és anyagi igényeihez még azt is hozzákap­csolja, hogy szive választottja iparral rendelkező varrónő legyen. Civilizált életünket tükrözi, hogy mind többen tartják a párválasztás fontos feltételének a gépkocsi tulaj­dont, s a hirdetésben közlik a meglevő, vagy a kívánt márkái. A kollektivitás szép példáival is találkozhatunk a hir­detésekben. Az „Édentől keletre” jeligére két 26 éves ba­rát keresi indám, művelt, természetkedvelő leányok is­meretségét. „Korrekt” jelige alatt pedig két csinos, 19 éves egyetemi hallgatónő ismerkedne meg 25—30 éves, dip­lomás fiatalemberekkel. Természetesen mindkét esetben „házasságkötés céljából.” Már a felszabadulás előtt is többen megsejtették, hogy a házasságok nem az égben köttetnek. Azóta még szé­lesebb körben elterjedt az a hit, hogy varázslatoknak, szel­lemi erőknek, isteni sugallatoknak vajmi kevés szerepe van a jó házasság létrejöttében. De talán a házassági hir­detések mégis túlontúl ragaszkodnak az anyagi valósághoz! Vagy csak én vagyok rendkívül romantikus? Lakos György Szécsényi vitázók Három éve mindegyik zár- számadó közgyűlésen részt- vettem a szécsényi termelőszö­vetkezetben. Az első alka­lommal meglepődve tapasztal­tam, Hogy aa ev végi számve­tés alkalmával mennyien mondják el a véleményüket, hányán bírálják — vagy di­csérik meg — a vezeloseget a gazdálkodás irányításáért. Ta­valy már természetesnek tűnt, hogy legalább tizenöten szó­laltak fel Mondani sem kell: mennyi­re fontos, hogy a közös gaz­daságok tagsága éljen azzal a jogával, amelyet a szövetke­zeti demokrácia biztosít. Ab­ban a termelőszövetkezet oen ahol sokan vitatják a vezetés, a termelés irányításának mun­káját, véleményt nyilváníta­nak a tervekről, elképzelések­ről gördülékenyebben hajtják végre a feladatokat. Az ilyen gazdaságban nem mondják azt az emberek, hogy a szűkkörű vezetőség érdekei szerint dol­goznak, hanem a kollektív el­határozások, a közösség böl­csessége alapján. Nem lepett meg, hogy az Idei közgyűlésen éles kritika hangzott el az úgynevezett fix-munkadíjazással és a bri­gádvezetők felelősségével kap­csolatban, Egy parasztember mondta el: sokan visszaéltek a biztosított jövedelemmel. Nem dolgoztak meg érte. S ezt nehéz ellenőrizni is. Érde­mes lenne tehát a vezetőség­nek megvizsgálni, alkalmaz- zák-e továbbra is ezt a for­mát. Egy brigátívezető ázt sé­relmezte: év közben többször is előfordult, hogy a vezető­ség beleavatkozott az üzem­egység dolgaiba. Nem vet­ték figyelembe az ő javasla­tait, véleményét. S ez a ter­mésben bosszulta meg magét. A tavalyi nehéz esztendő — különösen Szécsényben, ahol száz holdakat öntött el az Ipoly — nagy próbára tette a vezetőket, a tagságot. Ilyen időjárás mellett nagyobb a hibák lehetősége. Erről is beszéltek a tagok. Egy idő­sebb szövetkezeti gazda ez­zel kapcsolatban mondta: „Amit az idő elront, azt nem, de amit az ember, azt helyre­hozhatjuk”. Arra célzott, hogy még a legapróbb feladat el­végzésére is az arra legalkal­masabb embert kell kiválasz­tani. Ugyanakkor nemcsak a vezetők kötelesek a termelő­szövetkezet gazdálkodása fe­lett őrködni, hanem a tagok is. Egymás után szóltak az asz- szonyok, hogy valamit tenni kellene a kötelező munka­egységek számának megvál­toztatásával is, mert sokan nem tudják teljesíteni az elő­írás szerinti mennyiséget. Né­hány egység hiányában nem kaphatnak nagyobb háztájit. Vagy itt van a háztáji bizott­ság kérdése. Erős kritikát ka­pott a szövetkezeti vezetés, mert késve alakult meg ez a fontos bizottság, s bizony a háztáji területekkel se volt minden rendben. A felszólalók többsége az egész közösséget érintő gon­dokkal foglalkozott. Bíráltak, s ugyanakkor javasoltak is, hogyan gondolják a változta­tást. Igaz, nem hiányoztak az egyéni bajok, panaszok sem. Ezek részei, sok esetben függ­vényei a közösség gazdálkodá­sának. Rossz lenne, ha elhall­gatnám, hogy igazságtalan bí­rálatok Is elhangzottak, s olyasmit is javasoltak, amit nem lehet, vagy célszerűben megvalósítani. De vajon meg követelhető-e ezektől az em­berektől, hogy a belépést kö­vető néhány éves gazdálko­dóssal mór tökéletesen tudja­nak, lássanak mindent? Bíz­tató és reményekre jogosító azonban, hogy a szécsényiek egymást segítve tanulják, ho­gyan kell helyesen élni a ter­melőszövetkezeti demokrácia adta jogaikkal és kötelezett­ségeikkel. Pátiár András Tanúinak a fanácsi dolgozók A salgótarjáni járási és községi tanácsok vezetőinek politikai továbbképzését vizs­gálta meg a járási végrehajtó bizottság. Tizenhét járási dol­gozó tanul az esti marxista középiskolán, húszán pedig a „Szocializmus építésének kér­dései” című tanfolyamon bő­vítik politikai ismereteiket. Már döntöttek arról is, hogy a következő tanévben tizen mennek hóromhónapos, illet­ve öthónapos pártiskolára. A politikai oktatás mellett többen állami oktatásban is résztvesznek. Ezek nagyobb része középiskolai tanulmá­nyokat végez. A jövőben bő­vítik mind a politikai, mind az állami oktatáson való részvételt. Minden épület más... A tizenegyes kibújt a föld­ből. A hatalmas ponyvákat, amelyekkel az éjszakai lehű­léstől óvják a friss betont, már leszedték. Vastag felhőkben gomolyog felette a gőz. A Pécskő utcában a győri gő­züléses érleléssel tíz fokos hi­degben is betonoztak. A művezető, Herczeg Jó­zsef az irodából az ötödik születő toronyépülethez indult, amikor érkezem. Megáll, mesz- sziről figyeli összehúzott szem­mel a munkát. — No, jó — szól —, mond­juk félórára. Rendben? Visszafordul az irodába. Le­ülünk. A kérdés egyáltalán nem meglepő: Van-e valami köze a művezetőnek a műszaki fej­lesztéshez. Az utóbbi időben sokat beszélünk a művezetők nagyobb önállóságáról és fe­lelősségéről. Mit kezdenek a művezetők ezzel az önállóság­gal, tudnak-e élni vele? (Február elseje óta ez a kérdés a fizetésemeléssel kap­csolatban is jónéhányszor el­hangzott. Az egyik salgótar­jáni gyár főmérnökének szó­jából még olyan — bár kis­sé kemény, de mégsem indo­kolatlan — kijelentés is el­hangzót!: megszűnt a „jelen­léti bér”. Vagyis egyáltalán nem elegendő, ha a műveze­tő csupán jelen van a mű­helyben. Kevés, ha csak ösz­tökéli az embereket a munká­ra, ha ellenőrzi a beosztot­tait... Ettől többet, minőségileg többet kérnek tőlük. Vitat­koztunk erről néhány építő­ipari művezetővel is. A vá­lasz gyakran visszatérő ref­rénje valahogy így hangzott: Felelősség eddig is volt. Ha pedig lesz létszám, lesz anyag, lesz önállóság is. ..) Herczeg Józsefet most a fizetéséről nem kérdezem, de anélkül is mondja: — Hat százalék nyugdíj­járulékot fogok fizetni — s egy kézmozdulattal mintha a problémát félre Is tolná —. de az embernek az állami ki­adásokból is részt kell vállal­nia: .. Ami viszont a mű­szaki fejlesztést illeti... — És most mintha megint a lassan növekedő toronyházat látná maga előtt. — Minden épület más — fordul egész testével felém —, mindegyik különbözik a másiktól. Ak­kor is, ha a laikus számára teljesen egyformák. Minden épületnél azon spekulál az ember, min lehetne változ­tatni. Ez a toronyház. amit most csinálunk az ötödik. Ha lenne hatodik, valami tech­nológiai változás azon is lenne... Felemeli az asztalon heve­rő ceruzát, forgatja a kezé­ben, — A művezető — ha mű­vezető! — nemcsak a munka­ideje alatt az. Éjjel nappal. A munkahelyén, kinn az ut­cán. a moziban, otthon, min­denütt. Együtt él az építke­zéssel, foglalkoztatják a problémái. Nem lehet ettől szabadulni — pillant rám. — Ha az ember művezető... — nyomja meg ismét a szót. — Építem ezt a házat. Felelek érte. A harminchat beköltö­ző család előtt. A vállalat előtt, a népgazdaság előtt. Azt követelik tőlem, hogy határidőre, jó minőségben ad­jam át. Ne kerüljön többe, mint amennyire tervezték, És nemcsak jogi felelősség van a világon. Nekem ez a hivatásom. .. Építek. — A műszaki fejlesztés per­sze tág fogalom — jegyzem meg — sok minden belefér. A legtöbb ember a kifejezés hal­latán új gyárakra, új gépekre gondol. Találkoztam én műve­zetővel is, aki azt kérdezte: ugyan, kis ember vagyok én, mit tehetnék? — Pedig — válaszol moso­lyogva — részt vesz ő is a műszaki fejlesztésben, legfel­jebb nem tud róla. Nálunk, pél­dául, alig van épület, amelyen ne lehetne újítani. Pláne a mű­vezetőnek. aki a legtöbbet foglalkozik egy épülettel. Amit a központban, az előké­szítők nem „lőnek” ki, azt ő mind megcsinálhatja. Például? A művezető műszaki fejlesz­tő szerepe mór akkor elkez­dődik, amikor az organizációs tervet megkapja. Nincs olyan, amelyen ne tudnánk módosí­tani, javítani. Hogy az anya­gok. gépek, berendezések a termelékenység és a gazdasá­gosság szempontjából a lehe­tő legelőnyösebb helyre kerül­jenek. S ennek itt Salgótar­jánban, ahol kevés a hely. ahol szinte minden négyzet­centimétert ki kell használni, nagyon nagy a jelentősége. (Közben bejött az irodába az építésvezető, és elmondja, hogy a tizenegyes jelű épü­let organizációs tervét a mű­vezető teljesen átdolgozta. Az ácstelepet, a mésztelepet, a habarcskeverő telepet, példá­ul, úgy helyezte el, hogy a daru hatósugarába kerülje­nek. Nincs talicskázás, cipe- kedés.) — Aztán — folytatja a műve­zető — megújítottuk a pillé­rek zsaluzását, előregyártjuk a pergola gerendákat, amelye­ket az eredeti technológia sze­rint a tetőn kellett betonozni. Ezzel megtakarítottuk az áll­ványozás, a zsaluzás költsé­geit. Vagy a műkő ablakkere­tek. Egy egy elem százhetven meg kétszáznegyven kilós. Se­gédmunkások kézben cipelték fel a nyolcadik emeletre is. Biztonsági kötélén lógva, kí­vülről tették a helyükre. Ve­szélyes és nehéz munka volt. Vállalja, mert szereti... Még nincs egy éve, hogy a megbízatást kapta Szalai Ti­bor, a Nógrád megyei Ve­gyesipari Javító Vállalatnál. Anyagosztályvezető és beosz­tott egyszemélyben. A másod­állásos anyagbeszerző Buda­pesten van, hat raktárosa pe­dig a város, illetve a megye különböző pontjain. Egyedül az ő vállát nyomja az anya­gokkal kapcsolatos gond, zsongatja fejét a napi 20—25 sürgető telefon, értekezlete­ken, termelési tanácskozáso­kon pedig a munkatársak pa­nasza: ez sincs, az sincs. — Nehéz az Ilyen véle­ményeket hallgatni, különö­sen, ha az ember tudja, hogy igazuk van — mondja Sza­lai Tibor, majd arról a két malomkőről beszélgetünk, amelyek között őrlődik. — Valóban vegyesipari vál­lalat a miénk. Van vagy 15 szakma. A profil: szolgálta­tás-javítás, garanciális és egyéni. A gumijavítástól a cserépkályha építésig sok minden belefér. Kismotortól a tehergépkocsiig, rádiótól, televíziótól, a hűtőgépekig, golyóstoll töltéstől az iroda­gépekig, órák javításától a gáztűzhelyekig, olajkályhákig minden, még a varrógép is. I-v Is nehéz felsorolni, hát akkor anyagot biztosítani, al­katrészt, vagy 20—25 ezer fé­lét. Ahány típus, annyiféle. — A megrendelőt nem küldhetjük el, hogy ez sincs, az sincs, mert feladatunk a javítási szolgáltatási igények kielégítése. Hova menne más­hová? Gyakran nem is a szükséges anyagokkal van baj. hanem azokkal, amelyek a rendkívüli meghibásodások javításához szükségesek. Itt van például egy gáz­bojler. Garanciális a javítás, egyetlen darab. Ki tudta elő­re, hogy két évig sem lesz ilyen igény... Legutóbb a megyei könyvtár munkálatai­hoz rengeteg lemez kellett, de azonnal. A munka nem állt le, mert az anyagot három napon belül előteremtettük. Segített a Balassagyarmati Fémipari Vállalat és a Tűz­helygyár. — Azután az olajkályha- adagolók. Garanciális javí­tás. Sürgősen Budapestről hoztak alkatrészt. A megren­delő helyébe képzeltem ma­Most a szerkezet építésekor a daru felviszi s leteszi a fö­démre. Az elhelyezés belül­ről, állványról történik. — A művezetők, beleértve magamat is a mostaninál per­sze sokkal többet tehetnének a műszaki fejlesztésért. — folytatja Herczeg József. — Nézze, engem a vállalatnál ismernek, mint újítót. Eddig volt vagy harminc újításom, kaptam értük körülbelül har­mincezer forintot. Elhiheti nekem, hogy én ezután is szeretnék még újítani. Gondo­lom, rajtam kivül más műve­zető is igy van ezzel. Nekünk is használna, de a vállalatnak Is megtérülne, ha egyszer­egyszer tapasztalatcserére kül- denének bennünket házgyár­ba, olyan vállalatokhoz, amelyek nagypanelckkel, elő­regyártott kész konyha-tér­elemmel dolgoznak. Hiszen el­jutnak ezek a dolgok majd hozzánk is. Vagy itt vannak a szakfolyóiratok, szakkönyvek. Nem mindenki jut hozzájuk. Elég drágák is. De ha egy mérnök, mondjuk negyed­évenként. tájékoztatná a mű­vezetőket a legújabb építési anyagokról, eljárásokról, tech­nológiákról. n vállalati mű­szaki fejlesztés látná annak is a hasznát leginkább, nem? Nyílik az ajtó, az egvik kőműves-brisádvezető lép be. kezében rajz: — Józsi bácsi, legyen szí­ves. .. 1 Herczeg József feláll, elbú­csúzik. A Wiórn különben is letelt ds. n gam. Hideg volt, szénnel oiz- tos nem rendezkedett be. Egy hibás adagoló miatt fagyos- kodjon? — Vagy ott van a kénsav. Időben megrendeltük nem ér­kezett meg. Ha a Salgótar­jáni AKÖV nem segít, nem tudjuk egy akkumulátorukat megtölteni. Segítettek más vállalatok is. Elsősorban a tanácsi ipar, az Acélárugyár, a Tűzhelygyár és a több leli. Természetesen ez kölcsönös. Ott ahol mi segíthetünk, nem késlekedünk. Csak így lehet előrejutni — magyarázza. Egy pillanatig vár, de még van mondanivalója. — Gépkocsik javításával érdemben csak a mi vállala­tunk foglalkozik a megyében. Salgótarjánban, Balassagyar­maton és Szécsényben van autójavító részlegünk. Az al­katrésszel általában baj van. Ennek okát abban látom, hogy minket nem soroltak a nagy fogyasztók közé, így igé­nyeink kielégítése nehéz. Vál­tozást várunk ebben. A te­levízióknál a különböző csö­vek beszerzése nehézkes. Ezt mondhatom az óraalkatré­szekre is. Később kapjuk és nem megfelelő mennyiségben. Vagy olyan dolog, mint a cserépkályha nikkelezett ajta- ta. Igényli a megrendelő. A Tűzhelygyár gyártott, illetve öntött számunkra, de nikks- lezett kivitelben nem Ka­punk, nincs rá kapacitás. Sók-sok aprónak látszó gond, amit felsorol. Súrlódási felület a megrendelő és a vállalat között. Hogyan csök­kentik ezt? — Ahogy már mondtam, eleg jól kooperálunk a test­vér vállalatokkal, és a me­gyeszékhely nagyobb üzemei­vel. Anyagbeszerzőnk régi ember a szakmájában, széles ismeretségi körrel rendelke­zik. Jól együttműködnek rak- téraink és telephelyeink is. Ha az egyik helyen van anyag, önzetlenül átadják a másiknak, nem tagadják le. Egyes javításoknál, főleg a gépkocsiknál, amikor megér­kezik az anyag értesítjük a tulajdonost, — magyarázza. A javulást kétségtelen a nagyobb tartalékképzéssel le­hetne elérni. Igenám, de hol a biztosíték, hogy az anyag­ra gyorsan szükség lesz. Fe­leslegesen lekötni hosszú idő­re anyagokat nem lehet. Az átszervezésnél sok olyan fe­lesleges készlet került a vál­lalathoz. amelvet nehéz most már értékesíteni. Például ré­ti1 Csepel motor alkatrészre alig van már szükség, de a raktárban még található. Ml lenne a megoldás? Er­re egyértelműen ma még ta­lán senki sem tudna válaszol­ni. A javító szolgáltató vál­lalatok sajátos helyzetben vannak. Tevékenységük hasz­nos a lakosság szempontjából. Az azonban furcsa, hogy igen sok a megkötöttségük. Ha pél­dául valamilyen, szinte fil­léres alkatrészt meg akarnak venni, annak is külön, hosszú útja van. Egy maszek vi­szont bemegy az üzletbe és készpénzért megkapja azt, amit az állami vállalat csak hosszabb utánjárással rúd megszerezni. Ezen kellene va­lahogy változtatni. Ez is, az is a lakosság, a megrendelők igényeit hivatott kielégíteni. — Az előrelátás nem hi­ányzik, de mennyivel könv- nvebb ott, ahol profil-munka van! Itt ezerféle gondot, bajt kell orvosolni. Ha sikerül megoldani, jó érzés az em­bernek — vélekedik Szalai Tibor. Még nem töltött el egy évet ebben a beosztásban. So­kat tanult. Jól tudja, hogy a gondból kijut számára. De vállalja, mert szereti azt amit csinál. B. J,

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom