Nógrád, 1966. február (22. évfolyam, 26-49. szám)
1966-02-25 / 47. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek! XXII. ÉVF. 47. SZÁM ÁRA: 50 FILLÉR 1966. FEBRUÁR 35. PÉNTEK Wilson hazautazott Moszkvából Csütörtökön a Kremlben sor került Koszigin szovjet es Wilson angol kormányfő tanácskozására. Wilson csütörtökön visszatért Londonba. A hivatalos közlemény szerint a másfélórás megbeszélésen „folytatták az eszmecserét a nemzetközi kérdésekről, a szovjet—angol kap csőlátókról, megvitatták az angol miniszterelnök moszkvai látogatásáról kiadandó közös közlemény szövegét.” A megbeszélésen részt vett Gromiko szovjet külügyminiszter és Chalfont angol külügyi államminiszter is. Nkrumah Kínában tartózkodik Katonai hatalomátvétel Ghánában Vidéki körútra indult a magyar kormányküldöttség Hétfőn hagyja el Indiát Kállai Gyula Éliás Béla, az MTI tudósítója jelenti Ghánából: Február 24-én reggel öt óra előtt pár perccel puskaropogásra ébredt a ghanai főváros. Kisebb-nagyobb megszakításokkal egy teljes órán át dörögtek a fegyverek és időnként kézigránát robbanások hallatszottak Accra három fontos pontja Flagstaff House <az elnöki palota), a város területén levő katonai tábor és az elnöki rezidencia, az accral vár felől. Pontosan hat órakor a ghanai rádió a következő közleményt olvasta be: E. K. Kotuka, a ghanai hadsereg második gyalogos ezredének parancsnoka bejelentette, hogy a hadsereg egyetértésben a rendőrséggel február 24-vel átvette a hatalmat az országban. A Nkrumahot körülvevő mítosz véget ért. A ghanai parlamentet felosztották. Kwame Nkrumahot megfosztották az elnökségtől. A minisztereket elbocsátották. A népi konvenció pártot betiltották. A párthoz való tartozást törvényellenesnek minősítették. Kotuka ezredes nyugalomra hívta fel a lakosságot. Bejelentették továbbá, hogy szabadon fogják bocsátani a politikai foglyokat. Felhívták a lakosságot, tartózkodjon rádiókészüléke mellett és figyelje a további bejelentéseket. A ghanai rádió hét órakor megismételte a bejelentést és a hadsereg nevében nyugalomra és együttműködésre hívta fel az ország lakosságát. A helyzet egyelőre tisztázatlan. A lövöldözés folytatódik, különösein a Flagstaff House körül, amelyet katonai kordon zárt el. Az elnöki hivatal közelében égő gépkocsik láthatók. Röviddel hat óra után egy katonai helikopter megkísérelte a leszállást a Flagstaff House területére, de nyilvánvalóan a puskatűz hatására — eltávozott az ellenkező irányba. Megfigyelők szerint további harcokra lehet számítani a hadsereg különböző csoportjai között. E pillanatban nem ismeretes, mit tesz a több mint 20 000 főnyi munkabrigad, amely Nkrumah elnök nem hivatalos hadserege volt. s amely fegyverekkel is el volt látva. PEKING A letartóztatott helyi pártvezetőket a rendőrkapitányságon tartják. Ghana minden városában be kell szolgáltatni a rendőrségnek a pártvezetők kezében levő fegyvereket”. A fővárosban a hadsereg alakulatai megkezdték vezető politikusok és parlamenti képviselők. valamint pártfunkcionáriusok letartóztatását. Több miniszter elmenetcült otthonából. Katonaság vette körül például Egala iparügyi miniszter házát, de a minisztert nem találták meg. Hasonlóképpen nem sikerült le- tartóztatniok Benneh parlamenti képviselőt sem. Hírek szerint katonai egységek tartanak Kumasi városából Accra felé. Minthogy a Kumasiban állomásozó egységek az E. K. Kotuka ezredes vezette második gyalogos ezredhez tartoznak valószínű, hogy a fővárosba tartó csapatok erősítésként érkeznek a felkelők számára. Megfigyelők szerint a biztonsági alakulatokhoz intézett három órás ultimátum időnyerés célját szolgálta a puccsistáknak Accrában a helyzet nyugodt. A biztonsági alakulatokhoz intézett ultimátumot követően elhallgattak a fegyverek. A postát, bankokat, hírközlőszervek épületét megszállták a katonák. Az üzletek bezártak, az emberek csoportokban izgatottan tárgyalják az eseményeket. A ghanai események hátteréről PRÁGA (MTI) Kotuka ezredesnek, az államcsíny vezetőjének az a kijelentése, amely szerint szertefoszlott Kwame Nkrumah mítosza, arról tanúskodik. hogy a puccs szervezői szakítani kívánnak a ghanai elnök egész politikai irányvonalával. Érdekesnek mondható az a tény is, hogy a hadsereg és a rendőrség az elnök távollétét használta fel az akcióhoz. Az utóbbi időben tapasztalható politikai s különösképpen gazdasági nehézségek ellenére Nkrumah tekintélye tartotta össze- az ország lakosságát. Az a tény, hogy az államcsínyt Nkrumah távollétében hajtották végre, azt is bizonyítja, hogy ő volt gyakorlatilag az egyetlen olyan személy és tekintély, aki a végrehajtó hatalmat a kezében tartotta. Negatív vonása volt, hogy nem tűrt meg maga mellett, többé vagy kevésbé kiemelkedő politikai személyiségeket és fokozatosan eltávolította azokat a közeli tanácsadóit, akiket nagyobb politikai becsvágy fűtött, vagy akik hatást akartak gyakorolni az ország politikai életére. Az államcsínyt a brit gyarmati uralom idején létrehozott és még 1965-ben is angol tisztek irányítása alatt álló hadsereg vitte végbe. 1962 óta, miután betiltották az egyesült pártot, már nem tudott tömegbefolyásra szert tenni az országban és több választáson vereséget szenvedett. Az egységpártrendszert kimondó 1962. szeptember 11- én kelt törvény életbe lépte után az egyesült párt megszűnt létezni. Vezetői, így Busia professzor is önként vállalt emigrációba ment. 1961-ben merényletet kíséreltek meg Nkrumah ellen. Ugyanabban az évben Accrában több helyen bombák ron- bantak politikai ünnepségeit közben. Ezeket a terrorcselekményeket a párt ügynökei két központból irányították. Az egyik Togoban, a másik pedig magában Accrában volt Az accrai csoportot sikerült leleplezni, tagjait bíróság elé állították. LONDON (MTI) Az AFP jelentése szerini dr. Kofi Busia, a ghanai ellenzék száműzetésben élő vezetője az államcsíny hírének hallatára oxfordi lakásából nyomban Londonba utazott, hogy — mint mondotta — ..közelről figyelhesse az eseményeket”. A francia tudósítónak kijelentette: nagy megkönnyebbüléssel hallotta a hírt es „alkalmas időpontban” kapcsolatot teremt Accrával. DELHI Sugár András, az MTI tudósítója jelenti: Kállai Gyula és felesége, valamint a magyar kormányküldöttség tagjai csütörtökön reggel befejezték delhi látogatásukat és az AIR India Avro típusú turbólégcsavaros kü- lönrepiilőgéppel vidéki kőrútjuk első állomására, Chandigarhba indultak. Az indiai főváros Palam repülőterén, Indira Gandhi miniszterelnök, az indiai kormány tagjai, a diplomáciai képviseletek vezetői és a magyar kolónia tagjai búcsúztatták a küldöttséget. A vidéki körút során Kállai Gyula ellátogat a Bhakra Nangar nagygáthoz, Agrába, Bangalore-ba, majd Bombayba. Útjára elkíséri, Nagy János hazánk Üj-Delhi-i nagykő, vete is. A program szerint február 28-án hétfőn hagyja el a magyar kormányfő Indiái. Bombay Santa Cruz repülőterén száll be a delegáció a MALÉV IL—18-as különrepúlőgé- pébe. Szántanak, vetnek a közös gazdaságokban Járási tanácselnökök megbeszélése Salgótarjánban A tavaszi munkák megszervezéséről tanácskoztak tegnap Salgótarjánban a járási és városi tanácsok végrehajtó bizottságainak elnökei, mezőgazdasági osztályvezetői. Részt- vett a megbeszélésen a Gépállomások Nógrád megyei Igazgatósága, valamint a Nógrád megyei Növényvédő Állomás vezetője is. Hankó János, a megyei tanács végrehajtó bizottsága elnökének megnyitó szavai után Tóta Ferenc elnökhelyettes tartott vitaindító előadást a tavaszi tennivalókról, a mezőgazdasági üzemek munkájának megszervezéséről. A tavaszi hónapokban ugyanis rendkívül sok munka vár a gépállomások és a termelőszövetkezetek traktorosaira, a szövetkezeti tagokra. Az elmúlt év őszén mintegy 30 ezer hold föld mélyszántása maradt el a mostoha időjárás miatt. Nem sikerült letakarítani a földről mintegy 6—6 és fél ezer holdon a kukoricaszárat sem. Emellett jelentős területen keli elvégezni az őszi kalászosok fejtrágyázását, fel kell készülni a belvíz elvezetésére, és mintegy 30 ezer holdon kell a tavasziakat elvetni. A munka a meleg napok hatására már megkezdődött. Jelentések szerint mintegy tízezer holdon végeztek az őszi vetések íejtrágyázásával. Különösen a pásztói járás közös gazdaságaiban halad jól a munka. Mintegy ezer holdat mór felszántottak a gépállomási és szövetkezeti traktorok. Háromszáz holdon vetettek mákot és borsót eddig a szövetkezeti földeken. A számítások szerint mintegy 300—400 traktor jól szervezett munkája szükséges ahhoz, hogy időben pótolják az elmaradt szántásokat, április elejéig elvessék a koratavaszi vetésű növényeket, s május elejéig földbe kerüljön a kukorica is. A munkálatokhoz szükséges műtrágya, vetőmag nagy része a termelőszövetkezetek rendelkezésére áll. A tavaszi fejtrágyázáshoz, mintegy 7800 vagon nitrogénműtrágya már a termelőszövetkezetekben van. Az árpa és zab vetőmag, mintegy 60 vagonnal ugyancsak eljutott már a közös gazdaságokba. Kukoricából 34 és fél vagon hibrid vetőmagot kaptak a termelő- szövetkezetek. Ennek mintegy fele rövid tenyészidejű koránérő fajta. Bizonyos elmaradás mutatkozik az erő- és munkagépek javításánál. Ez csak részben magyarázható az egész télen át kísértő alkatrészhiánnyal. A termelőszövetkezetek egy része erőn felül vállalt gépeket javításra. Emiatt Karancsságon, Diósje- nőn, az érsekvadkerti termelőszövetkezetben is megkéstek. Ezét helyes, ha a termelőszövetkezetek még szerződést kötnek a gépállomásokkal a traktorok gyors javítására. Hasznos módszer az is, ha a gazdaságok egymást segítik, hogy időben megindulhasson valamennyi erő- és munkagép. Tennivalók sokasága vár elvégzésre ezen a tavaszon a megye közös gazdaságaiban. A gépek és a termelőszövetkezeti tagok munkájának gondos megszervezésére van szükség ahhoz, hogy időben, megfelelő minőségben végezzenek a szántással, vetéssel valamennyi termelőszövetkezetben. Most a tervtárgyaló közgyűléseken lehetőség kínálkozik arra is, hogy ösztönző jövedelemelosztást honosítsanak meg mindenütt, amely aztán szorgalmas munkára serkenti a traktorosokat, a termelőszövetkezeti tagokat egyaránt. A megyei és a járási tanácsok mezőgazdasági osztályai szakmai tanácsokkal segítsék a közös gazdaságok tevékenységét. A vitaindító előadást a szakemberek élénk eszmecseréje követte. Ülést tartott as SZMT Nkrumah csütörtökön Pe- kingbe érkezett — az Üj Kína jelentése szerint — Nkrumah mint köztudomású úton a VDK felé a kínai kormány meghívására tett baráti látogatást Pekingben. Az ünnepélyesen fellobogózott repülőtéren többezren vártak. Fogadására megjelent Liu Sao-Csi. a Kínai Népköztársaság elnöke és Csou En-Laj miniszter- elnök. A ghanai rádió helvi idő szerint 9 óra 35 perckor a következő bejelentést sugározta, „az accrai repülőteret lezárták. a légiforgalmat leállították. Nem szállhat le repülőgép a hadseregparancsnok külön engedélye nélkül. Felhívjuk a fővároson kívül élő ghanaiakat, nyújtsanak segítséget a rendőrségnek. a népi konvenció párt vezetőinek, titkárainak és elnökeinek letartóztatásához Az angolok távozása után tanácsadóként kanadai tisztek tűntek fel a hadseregben. A rendőrséget úgyszintén a brit uralom, idején alakították meg. 1965. Július 28-án változtatást hajtottak v-gre a ghanai hadsereg és parancsnokságában — Nkrumah elnök eltávolította tisztségéből Otu tábornok, vezérkari főnököt és Ankraha tábornokot, helyettesét. Oj vezérkari főnöknek Aferi tábornokot nevezték ki. 1957-ig a politikai ellenzék egész sor szervezetre aprózó- dott fel, amelyek a különböző törzsek vagy csoportosulások érdekeit képviselték. Mindezek a pártok és politikai szervezetek 1957 októberében egy párttá egyesültek, vezetőjük Busia szociológus lett. Az SZMT Elnöksége csütörtöki ülésén, a többi között megtárgyalta a Bányász Szakszervezet Nógrád megyei Tröszt Bizottságának vezető és irányító munkáját. A nógrádi bányákban és a trösztbizottság irányítása alá tartozó egyéb alapszervezetekben 17 ezer 258 szervezett dolgozó van. Termelési és egyéb problémáik intézését hét szakszervezeti és 49 üzemi bizottság látja el. Ezenkívül négy munkabizottság és több mint négyezer választott és bevont aktíva segíti a munkát. A trösztbizottság valamint az alaoszervezetek irányító munkájának jó része, van abban. hogy 1965-ben 6342 dolgozó tett verseny vállalást, nőtt a szocialista címért küzdők száma, erősödött az üzemi és szakszervezeti demokrácia. Ennek hatásaként ma már a dolgozók 70—80 százaléka vesz részt a termelési tanácskozásokon és a szakszervezeti taggyűléseken. Ez az elismerés azonban nem vonatkozik a Salgótarjáni Bányagépgyárra és a Felsőpetényi Ásványbánya Vállalatra. Az irányító, ellenőrző, segítő munka hatékonysága elmarad a követelményektől — állapították meg a felszólalók. Megnövekedett a jelentések száma, sok az ülésezés, s ez elveszi az időt a gyakorlati Elnöksége operatív munkától. Ugyanakkor a trösztbizottság olyan feladatokat is elvégez, ami az alapszervezetek hatáskörébe tartozik. Találóan mondta az egyik felszólaló: segíteni kell őket és nem helyettük dolgozni. Mindenki tudásának, képességének megfelelően nagyobb önállósággal és előrelátással tevékenykedjék. A vita tapasztalatait összegezve Nádasdi András, az SZMT vezető titkára hangsúlyozta: a trösztbizottság munkastílusát, munkamódszerét a bonyolultabb feladatok megoldásához igazítsa, többet tartózkodjon az alapszervezeteknél, ellenőrizze, segítse a natarozsToit végrehajtását. A TEFU készül a tavaszra Az autóközlekedés ezekben a hetekben elsősorban tömegárut, követ, homokot, földet, acélárut, öntvényeket, cement- termékeket stb szállít. TEFU kocsik szállítják márciustól a primőröket, spenótot, salátát stb. A TEFU gondoskodik arról, hogy a mező- gazdaság minden esetben megkapja az igényelt kocsikat. A méhészek koratavasztól késő őszig szívesen vándorol- tatják a méhcsaládokat, mert az ország különböző tálain mái és más időben virágzani i- a mézgyűjtésre alkalmas HKacosok és rétek. Az autóközlekedés ebben az időben tízezer esetben ad TEFU ko- a ménészeknek.