Nógrád, 1966. január (22. évfolyam, 1-25. szám)

1966-01-27 / 22. szám

NÖGTf AD 1986. Január 27. csütörtök. Kisebb partizánul* ciöh Washingtoni tanácskozások Vietnamról WASHINGTON (MTI) Johnson elnök kedden es­te értekezletre hívta össze a Köztársasági Párt és a De­mokrata Párt kongresszusi vezetőit, kormányának fele­lős tagjait és — mint a Fe­hér Ház szóvivője közölte — a nemzetbiztonságot érintő különböző kérdéseket vitat­ta meg velük. A szóvivő. Bill Moyers, a Fehér Ház sajtótitkára ez­zel összefüggésben arról tá­jékoztatott, hogy az elnök felkérte az értekezlet részt­vevőit, ne hozzák nyilvános­ságra a tanácskozások rész­leteit. A hírügynökségek a meg­jelentek között felsorolták Rusk külügyminiszter, Ball külügyminiszterhelyettes, McNamara hadügyminiszter. Taylor volt saigoni nagykö­vet, Wheeler tábornok, Ra­bom tengernagy, Harriman, Humphrey alelnök, Mansfi­eld és Fulbright szenátor, va­lamint a képviselőház kül­ügyi és katonai bizottsága elnökének nevét, tudósítói je­lentések a részvevők össze­tételéből arra következtetnek, hogy igen fontos döntésekről lehetett szó, feltételezik, hogy a megjelenteket rész­letesen tájékoztatták a vietnami helyzetről és ta­lán Johnsonnak az észak­vietnami bombatámadá­sokkal kapcsolatos szán­dékairól. Amikor Moyers sajtótit­kárhoz a keddi nap folya­mán megtartott sajtóértekez­leten kérdést intéztek, hogy az elnök döntött-e már a bombázások újra megindítá­sáról, Moyers határozott nem­mel válaszolt. A sajtótitkár elismerte, hogy az amerikai kormány az elmúlt héten mintegy 40 országnak rész­letes beszámolót küldött a Johnson-kormánynak Viet­nammal kapcsolatos diplo­máciai tevékenységéről. Az­zal a hírrel kapcsolatban azonban, amely szerint az amerikai kormány állítólag arról tájékoztatta az illető országokat, hogy Észak-Viet- nam bombázását nem lehet sokáig szüneteltetni, mert ez a Dél-Vietnamban levő ame­rikai katonákat tenné ki na­gyobb veszélyeknek, azt vá­laszolta: „nem vagyok abban a helyzetben, hogy kom­mentárt fűzhessek hozzá**. Végül határozottan cáfolta, hogy az Egyesült Államok Kairó közvetítésével újabb békekezdeményezést továbbí­tott volna Hanoinak. Goldberg, az Egyesült Ál­lamok ENSZ-küldöttségének vezetője kedden nyilatkozott demokrata képviselők egy csoportja előtt, akiknek kije­lentette, hogy több ízben is tanácskozott ENSZ-vezetőkkel a Biztonsági Tanács közbe­lépésének lehetőségéről a vi­etnami kérdésben, de az ENSZ-diplomalák, köz­tük a Szovjetunió diplo­matái is — mondotta — azon az állásponton van­nak, hogy ez idő sze­rint a Biztonsági Tanács útján nem lehetne ered­ményre jutni. Gruening demokrata sze­nátor az amerikai szenátus­ban javasolta, hozzanak olyan törvénymódosítást, amelynek értelmében nem szabad aka­ratuk ellenére Dél-Vietnam- ba küldeni a besorozott ka­tonákat addig, amíg a kong­resszusnak nincs egy erre vonatkozó külön határozata. A módosítási javaslatot a szintén demokratapárti Mor­se szenátor is támogatta. SAIGON Saigontól északra és észak­keletre az amerikai csapatok folytatták katonai műveletei­ket anélkül, hogy a gerillák­kal érintkezésbe kerültek vol­na, — írja az AFP, majd hozzáteszi, hogy szerdára vir­radó éjjel a szabadsághar­cosok csak néhány kisebb támadást intéztek a frontsza­kasz különböző pontjain, ne­vezetesen a Mekong deltájá­ban Chuong Thien tartomá­nyi székhely ellen. Ez utóbbi támadás — nyugati jelenté­sek szerint — az ellenfélnek kisebb veszteségeket és anya­gi károkat okozott. Érvényre Jut a taskenti megállapodás ÜJ DELHI (MTI) India nemzeti ünnepe, a Köztársaság Napja alkalmá­ból Kamaradzs, a kormányon levő Nemzeti Kongresszus Párt elnöke üzenetet intézett az indiai nemzethez, felhívta, tömörüljön egységbe az új miniszterelnök, Indira Gandhi asszony köré. Kamaradzs han­goztatta, hogy tervszerű fejlő­dés során akarják elérni cél­jukat, a demokratikus szocia­lizmust. A falun is véghez kell vinni a demokratikus forradalmat és fel kell szá­molni a feudalizmus maradvá­nyait. Le kell rakni a falu szocialista átalakitásának alapjait Határozott intézkedé­seket kell tenni a gazdasági hatalom minden koncentráció­iának megakadályozására. Nemzetközi téren Indiának teljesítenie kell azokat a kö­telezettségeket, amelyeket Sasztri vállalt és meg kell va­lósítani a taskenti nyilatkozat betűjét és szellemét, hogy így az indiai és pakisztáni nép előre haladhasson útján. Az indiai hadügyminiszté­rium szóvivőjének kedd esti bejelentése szerint az előre megállapított tervek szerint folyik az indiai és a pakisz­táni hadsereg visszavonása a taskenti egyezményben meg­határozott vonalakra. Inci­densre nem került sor. A tas­kenti megállapodás értelmé­ben a visszavonulásnak és a megerősített katonai őrhelyek leszerelésének február 25-ig kell befejeződnie. Szovjet diplomáciai sikerek Az elmúlt hetek eseményei különösen alkalmasak annak felmérésére, hogy a Szovjet­unió külpolitikai vonalvezeté­se, milyen elvi és gyakorlati alapon tölti be küldetését. A nemzetközi közvélemény ér­deklődésének központjában a taskenti találkozó állt, főleg azért, mert Ázsia két legna­gyobb kapitalista országa fo­gadta el a Szovjetunió jó­szolgálatait S a szovjet poli­tika beváltotta a reményeket, segített megteremteni Ázsia egyik legbonyolultabb konflik­tusában a részmegegyezést, és ezzel a végleges rendezés le­hetőségeit Taskent a tárgyalásos meg­oldás elsőbbségét bizonyítot­ta az erőpolitika korszerűtlen szellemét árasztó akciókkal szemben. A Seljepin vezette szovjet küldöttség vietnami látogatása ugyanakkor félre­érthetetlenné tette, hogy a nemzeti felszabadító mozgal­mak erőteljes támogalása to­vábbra is a szovjet politika fő jellemvonása. Ez nem mond ellent a taskenti szellemnek, inkább megfelelően kiegészíti azt, és megfelelő választ ad az imperializmus különböző mesterkedéseire, akár a gyar­mati múltban gyökerező int­rikák véres kihatásáról van szó, mint Kasmírban, akár a felszabadító harc elleni nyílt amerikai agresszióról, mint Vietnamban. Baráti légkörben folytatód­tak a legmagasabb szintű szovjet—mongol tárgyalások is. E megbeszélésre is felfi­gyeltek világszerte. A szovjet küldöttség összetétele. Brezs- nyev jelenléte maga is bizo­nyította, milyen nagy jelentő­séget tulajdonít a Szovjetunió a szocializmust építő szom­szédos Mongólia szerepének. Az magától értetődő, hogy a kért küldöttség tekintetbe vet­te a nemzetközi helyzetet, különösen az Ázsiában kiala­kult körülményeket, és telje­és Jól értesült források azt is közlik, hogy a csapaterősíté­sek csak kezdetét jelentik an­nak a tervnek, amelynek vég­rehajtásával néhány hónap alatt 340 000-re emelkedik a Vietnamban harcoló amerikai csapatok létszáma. Már a kongresszus tárgyal a 12,7 milliárdos hadipóthite'ről, melyre a vietnami háború nö­vekvő kiadásai miatt van szükségük. Az amerikai had­ügyminiszter azt is bejelen­tette, hogy felemelik az Egye­sült Államok fegyveres erői­nek létszámát. Az hamarosan eléri majd a hárommillió főt, amely a legnagyobb szám 1955 óta. Ázsiai „szövetsége­seitől” pedig újabb hozzájá­rulást kért Washington. A té­nyek tehát eléggé ellentmon­danak az Egyesült Államok harsány és egyébként is rossz­hangzású béke-,.offenzívájá- nak", washingtoni körök — jellemzően — már a dél-viet­nami hold-újévi tűzszünet életbe lépése pillanatában a rövid fegyvernyugvást követő új katonai offenzíváról beszél­tek. Talán az amerikai diplo­maták és tábornokok nem egyeztették kellő időben elgondolásaikat? ... Hiába, egyetlen diplomáciai akció sem választható el társadal­mi-politikai hátterétől még kevésbé a neki homlokegye­nest ellentmondó katonai erő­feszítésektől. A Szovjetunió külpolitikájá­nak irányítói minden síl*>n szem előtt tartják azt az alap­elvet, hogy a béke oszthatat- tan, vagyis a háborús erők elleni küzdelmet nem lehet egy országra, avagy akár egy kontinensre korlátozni. Mind Koszigin. mind Gromiko nyi­latkozataiban jelentős helyet kapott az elmúlt napokban is a nyugatnémet újrafelfegyver- zés problémája, hiszen ma már nem csupán arról van szó, hogy az Atlanti Paktum segítségével Nyugat-Németor- szóg megszegi a fegyverszü­Tömegtüntetés Párizsban A Ben Barka-ügy újabb fejleményei PÁRIZS Lezuhant egy amerikai szüper-kémrepiilőgép Az amerikai légierő jelen­tése szerint lezuhant egy SR —71 típusú felderítő repülő­gép a Las Vegas melletti ŰJ- Mexikóban. A hírügynöksé­gek megjegyzik, hogy az SR-71 típusú repülőgép a U—2 tí­pusú kémgépek helyébe ké­szült a Lockheed repülőgép- gyárban. Az új gép próbare­pülést végzett berepülő piló­tákkal. Az SR—71 a közölt adatok szerint 27 000 méter magasban száll óránkénti 3200 kilométeres sebességgel. Ebből a magasságból egy óra alatt 150 000 négyzetkilomé­teres területet képes légi fel­vételekkel ellenőrizni. A lezuhant szuper-kémre- pülőgép az Edwards-i kato­nai légi támaszpontról indult el próbaútjára. A lezuhanás körülményei még nem Is­meretesek. Civil szemtanúk szerint a zuhanást robbanás előzte meg és utána két le­felé ereszkedő ejtőernyőt vet­tek észre. \z an^ol hadügyminiszter Washingtonba utazott Denis Healey angol had­ügyminiszter szerdán délelőtt az angol légierők különrepü- lőgépén Washingtonba utazott, hogy az Egyesült Államoktól pénzügyi támogatást kérjen Nagy-Britannia Szueztől ke­letre fennálló katonai kötele­zettségeinek további fenntar­tásához. A hadügyminisztert még a szerdai napon Stewart külügyminiszter is követi Washingtonba. Az AP washingtoni jól tájé­kozott körökre hivatkozva kö­zölte. nogy a Johnson-kor- mány „óvatosan” fogadja a pénzügyi támogatásra vonat­kozó angol kérelmet. Lédet er Frigyes, az MTI tudósítója jelenti: A Francia Köztársaság ál­lamügyésze kedden nyilatko­zatot tett közzé a Ben Barka­ügyben folyó vizsgálat leg­újabb eredményeiről. A jelen­tés szerint Pierre Lemarchand ügyvéd és parlamenti kép­viselő a vizsgálóbíró előtt el­mondotta, hogy november 2- án találkozott Figonnal, aki tájékoztatta Ben Barka elrab­lásának előzményeiről, lefo­lyásáról és a francia rendőr­tisztek szerepéről. Figon más­nap azt is közölte vele telefo­non, hogy Ben Barka még életben van és Lopez villájá­nak pincéjében három marok­kói titkosrendőr őrzi. Lemarc­hand mindezt közölte Caille rendőrtiszttel, a párizsi pre- fektura hírszerző szolgálatá­nak egyik vezetőjével. Az ügyészség jelentéséből nem derül ki, vajon a ren­dőrség megkísérelte-e a ma­rokkói ellenzéki politikus ki­szabadítását. Marvier újságíró vallomásá­val kapcsolatban az ügyész­ség leszögezi, az Express mun­katársa már a bűntény előtt hallott róla, hogy a marokkói NEW YORK (MTI) Adebo Nigéria állandó ENSZ-képviselője kedden saj­tóértekezleten ismertette kor­mányának az országban leg­utóbb lezajlott események­kel kapcsolatos nyilatkozatát, amely elismeri, hogy a ka­tonatisztek lázadása kezdet­ben az egész országra kiter­jedt. E lázadás során vesz­tette életét Balewa miniszter­elnök. Később azonban a ni­gériai hadseregnek a szövet­ségi kormányhoz hű maradt nagyobbik része Ironsi tábor­titkosrendőrség merényletet tervez Ben Barka ellen. Ok­tóber 29-én a bűncselekmény napján találkozott Figonnal, a gengszter azonban nem tá­jékoztatta a történtekről, csak célzott arra, hogy összekötte­tésben áll a francia titkosren­dőrséggel. Az Express-ben megjelent nyilatkozatot no­vember 8-án adta Figon az újságíróknak. három nappal később pedig magnetofonsza­lagon rögzítette nyilatkozatát. A felvételről írásos másolatok készültek, a szalagot azonban Figon visszakérte­Az ügyészség jelentése nem tér ki arra, vajon a titokzatos körülmények között meghalt Figon gengszter holmija kö­zött megtalálták-e a Ben Bar­ka tragédiáját ismertető hang­szalagot. A baloldali pártok felszólí­tására Párizsban kedden este több mint tízezer főnyi tö­meg tüntetett Ben Barka el­rablása ellen és a bűnösök felelősségre vonását követelte. A nagygyűlés résztvevőinek csak egy része fért el a Mutu- alité-termében. ahol Ben Bar­nok vezetésével lépéseket tett, hogy a helyzet felett úrrá legyen. A nigériai ENSZ-küldött hangoztatta, hogy kormánya kül- és belpolitikája válto­zatlan marad. A katonai parancsnok el­rendelte többek között, hogy a tartomány korábbi minisz­terelnökének és miniszterei­nek fényképei helyébe a közhivatalokban Ironsi tábeur- nok képmását kell elhelyez­ni. ka képe és az igazság kiderí­tését, a felelős személyek megbüntetését követelő fel­irat volt látható. Az emelvé­nyen Waldeck Rochet, az FKP főtitkára, Francois Mitterrand, volt köztársasági elnökjelölt, Guy Mollet, a Szocialista Párt főtitkára, Daniel Mayer, az emberi jogok ligájának elnö­ke és a baloldal más vezetői foglaltak helyet. A közvélemény nem elég­szik meg néhány bűnbak le­tartóztatásával, hangoztatta megnyitó beszédében Daniel Mayer, hanem azoknak a ma­gasrangú személyiségeknek a felelősségre vonását követeli, akik lehetővé tették a bűn- cselekmény elkövetését. A Francia Kommunista Párt par­lamenti csoportjának elnöke rámutatott, Frey belügymi­niszter és Pompidou minisz­terelnök november eleje óta ismerték Ben Barka tragédiá­ját. De Gaulle vagy maga is tudott a történtekről, vagy pedig miniszterei eltitkolták előtte az igazságot. Az FKP szónoka az alvilági elemek­kel szövetkező különböző „párhuzamos” és titkos ren­dőri szervek feloszlatását sür­gette. A baloldali pártok — mondotta — Franciaországot és a szabadságot védik, ami­kor az igazság kiderítését és a bűnösök felelősségre vonását követelik. sen egyetértettek abban: min­den segítséget meg kell adni a Vietnami Demokratikus Köztársaságnak. is eredményezte, hogy megnö­vekedett a Szovjetuniónak, mint ázsiai hatalomnak a te­kintélye a földrészen, amel­lett, hogy világviszonylatban is. Kívánkozik az összehasonlí­tás a szovjet diplomáciai lé­pések és Johnson elnök hetek óta folyó úgynevezett diplo­máciai „békeoffenzivája” kö­zött. Napjainkban már egyes nyugati sajtószervek is elis­természetesen nemcsak a célja ébreszt jogos kételyeket, de a szavaknak ellentmonda­nak a tények is. Méghozzá a döntő tény, hogy az amerikai ban szemlátomást fokozódik. Épp a napokban látott nap­világot a hír, hogy újból meg­indul az amerikai gépezet a vietnami agresszió növelésére. Űjabb hétezer amerikai ka­tona érkezett Dél-Vietnamba neti egyezményt, hanem egy­re inkább követeli beleszólá­mint például az amerikai had­ügyminiszter úgynevezett atomtanácsterve, amely lénye­gében megnyitja a kaput Bonn számára a tömegpusztító fegyverek tényleges birtoklá­sához, vagy a „halálövezet’* elgondoláshoz, melynek az a lé­nyege, hogy atomaknákat helyeznek el Nyugat-Németor- szág keleti határvidékén. A szovjet külpolitika mind­ebből kellő következtetéseket irányítjuk, ez a jövő egyik perspektívája. Ha viszont az együttműködés fejlesztésére és a különböző vitás kérdések más perspektíva. Tíz-tizenöt éves távlati kilátásokat tekint­ve, az a legfontosabb teladat, hogy minden erőt a háború el­hárítására mozgósítsunk”. Sümegi Endre Fényképesére Nigériában si jogát a Nyugat atompoliti­kájába, az Egyesült Államok Mindhárom nagy visszhan- pe<^6 segítőkezet nyújt eh- got kiváltó akció egyben azt ^lez- Erről a tények szólnak. merik, hogy az erősen rek- von^ le’ Ezt Koszigin így fo- lámízű mozgolódásoknál cél- ga^mazta rneg: „Ha önök az ravezetőbb a megalapozott Egyesült Államokban megfe- diplomáciai tevékenység. A az erőiket, mi is meg­washingtoni békeoffenzivának feszítJük a magunkét. Ha eze­ket az erőket a háború felé katonai mozgósítás Vietnam- P'eSolúási módjának felkuta­tására fordítjuk, ez merőben

Next

/
Oldalképek
Tartalom