Nógrád, 1966. január (22. évfolyam, 1-25. szám)
1966-01-26 / 21. szám
Vitás proletárjai, egyesüljetek! AZ MSZMP NOGRAD MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEG Y € I TANÁCS IAP1A XXII. ÉVF. 21. SZÁM. ARA: 50 FILLÉR 1966. JANUAR 26. SZERDA Kétiiiilliávfl forint fVjleiztésre Mintegy kilencezer vagonnal több konzerv Az élelmiszeripar termelésének idei, átlagos 2,5 százalékos növeléséből különösen nagy feladatot kapott a konzervipar. A múlt évi 37 000 vagon helyett az előírás szerint 43 500 vagon konzervet kell készítenie az iparágnak, amely a tavalyi elmaradás pótlására szeretné ezt 2000— 3000 vagonnal túlteljesíteni. így a múlt évihez képest mintegy kilencezer vagonnal több konzervet készítenek majd az üzemek. Terveiket több mint nyolcvan- ezer katasztrális hold termésre alapozzák a konzervgyárak. Amennyiben az időjárás is segíti, nagymennyiségű és jó minőségű zöldség-, főzelékféle, paradicsom és savanyúság kerülhet majd az üvegekbe, dobozokba. A gyümölcskonzerv gyártásnál az idén örvendetes fejlődés várható, csupán, málna és meggy lesz még mindig kevés. A konzervipar ebben az évben a nagyobb tervének teljesítésén kívül igyekszik a következő évek még nagyobb feladatait is megfelelően előkészíteni. A harmadik ötéves terv végéig ugyanis kereken 30 000 vagonnal növekszik a konzervipar termelése. Ennek megfelelően több mint kétmilliárd forint beruházással bővítik majd a konzervipar kapacitását. Az idén kétszáznegyven millió forintot fordítanak a fontos iparág fejlesztésére. Egyebek között több mint százmillió forintos költséggel megkezdődik a nagykőrösi, a paksi, a szigetvári és a nagyatádi konzervgyár, 3—4 évig tartó, rekonstrukciója, Debrecenben pedig egy új konzerv- hűtőház-kombinát építése- A Kecskeméti Konzervgyár ugyancsak nagymértékben bővül. Az idényre üzembe áll két új paradicsompüré vonal, s megkezdi működését az eddigi rekonstrukció során kialakított, Európa legnagyobb zöldségszárító üzeme. Ezenkívül több mint százmillió forintot fordítanak az iparág többi üzemének korszerűsítésére, bővítésére, gépesítésére. „Politikai bomba“ a Ben Barka-ügyben (2. oldal.) Számadás előtt (3. oldal) „Amerikából jöttem, mesterségem címere.. “ (4. oldal) Számadás Nürnbergben (5. oldal) A labdarúgó megyei I. osztály tavaszi sorsolása (5. oldal) Autóbalesetek Salgótarjánban (6. oldal) Bemutatjuk Norman Wisdomot (6. oldal) röéL a parkban (Koppány György felvétele) Szélesedő kapcsolatok Magyar—j ugoszláv kulturális munkatervet írtak alá Kedden a Kulturális Kapcsolatok Intézetében aláírták az 1966—1967. évre szóló magyar—jugoszláv kulturális munkatervet. Az új munkaterv lehetővé teszi a két ország kulturális együttműködésének bővítését — sok egyéb vonatkozás mellett — az oktatásügy, a zene, a színművészet, a képzőművészet, az irodalom, a könyvkiadás, a film, a rádió és a televízió területén. Üj lehetőségeket biztosít a megállapodás felsőoktatási intézmények, színházak, művészeti szövetségek, és más kulturális intézmények, szervezetek közvetlen kapcsolatainak kialakításához. Formájában is gazdagodik a két ország kulturális együttműködése: csere-tanulmányutakat biztosítanak egyetemi előadók, színművészek, operaénekesek és rendezők részére, lehetővé teszik egyetemi tanulmányok végzését a másik országban stb. Kiemelkedő idei eseménye lesz mindkét ország művészeti életének a Magyar Állami Operaház balettkarának jugoszláviai, illetőleg a Szlovén Filharmonikus Zenekar magyarországi vendégszereplése. Salgótarjáni fiatalok tiltakozó gyűlése A Vietnami Demokratikus Köztársaság elleni agresszió ellen tiltakoztak tegnap a ZIM kultúrotthonban megrendezett nagygyűlésen a salgótarjáni fiatalok. A tiltakozó gyűlésen, melyet az öblös- üveggyár és a ZIM tarjáni gyáregységének KISZ bizottságai rendeztek az ÉMÁSZ a Víz- és Csatornamű Vállalat, valamint az Irószerkészítő Ktsz fiataljai is részt vettek. A közel kétszáz fiatal előtt | Szalai Gáspár, a salgótarjáni városi pártbizottság első titkára mondott beszédetMegoldódik a gászigénylők problémája Kétezernégyszáz palackot adnak ki március végéig Megkezdődtek a zárszámadó közgyűlések Nógrád megyében Kevés volt az eredeti I Több mint négymillió forint a tiszta vagyon ötter fczer idintadarab érkezeti az ajándék- és emléktárgy-pályázatra Lezárult az OKISZ és a Népi Iparművészeti Tanács nyilvános pályázata. A pályázatra ezer mintadarab érkezett, de ezek egyhar- madát már el sem fogadták, nem is vitték a pályadíjakat odaítélő bizottság elé, mert nem jelentettek újdonságot, valamilyen változatban ismertek voltak. Az elfogadott pályaművek többségét is az jellemezte, hogy a vártnál kevesebb volt az ötlet, a valóban újszerű eredetiség. Ezért a bíráló bizottság a három első díj közül csak egyet, a húsz harmadik díj közül csak tizenötöt ítélt oda, a kilenc második díjat hiánytalanul kiadták. mert találtak arra érdemes pályaműveket. Tegnap délután tartotta zárszámadó közgyűlését a csécsei Madách Termelőszövetkezet. Ezzel Nógrád megyében megkezdődött a zárszámadó közgyűlések sorozata; az elkövetkező egy hónap alatt mintegy száz termelőszövetkezet ad számot egy évi munkájáról. A csécsei közös gazdaság nem tartozik az erős termelőszövetkezetek sorába. Az 1965-ös esztendőt is több mint félmillió forintos mérleghiánnyal kezdte. Ennek ellenére az elmúlt egy év alatt a termelőszövetkezetben jelentősen nőtt a tiszta vagyon értéke, s most meghaladja a 4 millió 200 ezer forintot. Több mint 300 ezer forintot tartalékoltak Csécsén a hiányzó vetőmag beszerzésére, és takarmány alapra. A termelőszövetkezeti tagok igyekezetét, szorgalmát dicséri, hogy a kedvezőtlen időjárás ellenére több növényféleségből kimagasló termést takarítottak be. Búzából például a tervezett 632 ezer forint helyett, csaknem egymillió 200 ezer forint bevétele volt a közös gazdaságnak. A számításon felül hozott a cukorrépa is. Több mint 200 mázsás termést takarítottak be a tagok egy- egy holdról. Az állattenyésztés jövedelmét a sertéshizlalás növelte számottevően. A hízottsertések értékesítéséből a tervezettnél 200 ezer forinttal több futott be a közös kasszába. Az eredményes gazdálkodás következményeként nőtt a szövetkezeti tagók jövedelme is: egymillió 342 ezer forintot vittek haza a közösből a tagok. A zárszámadások, a héten tovább folytatódnak. A napokban tartja közgyűlését az ecsegi Béke Termelőszövetkezet, az erdőtarcsai Szabadság és a vanyarci közös gazdaság is. A hónap utolsó napján ülnek össze az Érsekvadkerti Magyar—Csehszlovák Barátság Termelőszövetkezet tagjai is, hogy értékeljék egy esztendős munkájukat. Az ünnepi közgyűlésre Frantisek Piseket, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság magyarországi nagykövetét várják a termelőszövetkezet vezetői, tagjai. Az ipolyszakálasi testvér szövetkezetét öt tagú küldöttség képviseli a zárszámadáson. Rendkívül nagy az érdeklődés megyénkben a propán-bután gáz iránt. Már 1965 márciusában, áprilisában és májusában több száz család végeztetett úgynevezett előzetes bekapcsolást, s várták a gázpalackot. Az elmúlt hetekben lényeges változás történt a gázellátásban. Ma már a megye rendelkezésére bocsátottak mintegy 1200 új gázpalackot, s azok kiadását Salgótarjánban megkezdték. Naponta átlagosan 40—50 bekötést végeznek a szerelők, s a hónap végéig ez 410 salgótarjáni és környékbeli új fogyasztó bekapcsolását jelenti. A pásztói járás 160 palackot kapott, míg Balassagyarmat járás és város, Rétság és Szécsény több mint 600 palack felett diszponálhat rövidesen. A gázpalackok szállítását folyamatosan biztosítja a GÁZÉRT Vállalat. Az elmúlt év második felében történt előzetes bekapcsolással rendelkezők részére még ebben a negyedévben újabb 1200 gázpalackot kap a megye, így a korábban jelentkező 2400 új fogyasztó igényét a tervek szerint március végéig kielégítik. Az érdeklődés tovább nőtt a megyében. Nap mint nap újabb igénylők jelentkeznek a tanácsokon, s kémek gázpalack használatra engedélyt. A lehetőségek figyelembe vételével 1966. első félévére további 1200 előzetes bekapcsolásra van lehetőség a megyében. Ezek a fogyasztók a tervek szerint az év utolsó negyedévében kapják meg a gázpalackokat. Ez azt jelenti, hogy az idén összesen 3600 új fogyasztót kapcsolnak be a gázellátásba. Vidéken is megalakulnak a magyar könyvtárosok egyesületének szer?ezetei Az idei év lesz az első, amelyben már önálló társadalmi szervezetként tevékenykedik a Magyar Könyvtárosok Egyesülete. A november óta függetlenné vált egyesület háromezer magyar könyvtáros érdekvcdelmi-szakmai testületé, amely más szervezetekhez hasonlóan segítséget nyújt tagjainak a továbbképzéshez, szakmai problémájuk megoldásához, különféle rendezvényeivel megteremti a kollektív társasélet alkalmait. Az idén kiépítik az egyesületek vidéki csoportjait is a megyei könyvtárak mellett. Elsőnek a Borsod megyei szervezet alakult meg, amely harminc könyvtárost tömörít. Az egyesület munkájának homlokterében a szakmai továbbképzés áll. Rendszeres időközökben a legilletékesebb szakemberek tartanak előadásokat és vezetnek ankétokat a könyvtáros munka különböző területeinek aktualitásairól. A vidéki csoportok megalakulása után ezeket a szakmai rendezvényeket a megyeszékhelyeken is megtartják.