Nógrád, 1966. január (22. évfolyam, 1-25. szám)

1966-01-26 / 21. szám

•> TOSfi. fanuSr 56. szerdal Külföldi kaleidoszkóp HELSINKI Karjalainen finn külügy­miniszter meghívására kedden egyhetes látogatásra a finn fővárosba érkezett Kuzmin, a Szovjetunió külkereskedelmi miniszterének első helyettese, a vendéget Helsinki pályaud­varán Karjalainen fogadta­KUALA LUMPUR Súlyos zavargások voltak Malaysiában, a Sarawaki Kuchingban. Riadórendőrsé­get, majd katonai rendőrséget vezényeltek ki, hogy megfé­kezzék a kuchingi főutca egész hosszában terjedő tö­megverekedést. A helybeliek botokkal, üvegpalackokkal, láncokkal hadakoztak a ren­dőrök ellen, később megostro- moltak egy tánciskolát, ahol kormánykatonák szórakoztak. Ezeket angol katonai rendőrök mentették ki a tömeg dühe elől. MOSZKVA Az SZKP Központi Bizott­ságának indítványa alapján bizottság alakult, amely a be­érkezett javaslatok figyelembe vételével kidolgozza a szovjet kolhozok új minta-szabályza­tának tervezetét. A bizottság vezetője Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságának első titkára. BOMBAY Az Indiai belügyminiszté­rium bejelentette, hogy ame­rikai és egy francia állampol­gár letartóztatását rendelte el csempésztevékenység vá 1- jával. Az indiai rendőrség szerint ezek annak a nemzet­közi csempész-hálózatnak a kulcsemberei, amelyek évek óta szinte felbecsülhetetlen értékű kárt okoznak az Indiai nemzetgazdaságnak. A sta­tisztikai adatok szerint azon­ban csupán az aranycsempé­szet az indiai gazdaságnak évi 6C millió dolláros kárt okoz­MOSZKVA Nyugat militarista körei nem tudnák belenyugodni, hogy szemük láttára hullik szét a CENTO, a bagdadi pak­tum utóda — írja a Kom- szomolszkaja Pravda kairói tudósítója, aki szerint most újabb nyugati orientációjú tömb létrehozásáról van szó EAK-ellcnes és szovjet-ellenes éllel. Kairói értesülések sze­rint Szaud-Arábiát, Líbiát, Marokkót, Afganisztánt, Jor­dániát, Irakot, Nigériát, Ku- waitot, Malaysiát, sőt Indo­néziát és más országokat is szeretnének bevonni az új tömbbe, amelynek programja a nemzeti felszabadító mozga­lom és a szocializmus gondo­lata ellen irányulna. Az EAK fővárosában a szovjet tudósító szerint rámutatnak, hogy Lon­donnak és Washingtonnak nem lesz könnyű nyélbeütni ezt a tervét Konado nem küld katonai támogatást Híradás a vietnami helyzetről SAIGON (MTI) nam kérdésében, s hozzátette, A dél-vietnami szabadság- szándékában van megbízotta- harcosok helyi idő szerint kát küldeni különböző orszá- kedden kora hajnalban mint- gokba, hogy támogatást sze- egy háromnegyedórás aknatűg rezzenek ennek az elgondolás­aié vették az amerikaiak Da nak. Nang-i légitámaszpontját- A * partizánok hétfőn éjjel tüzet McNamara amerikai had­nyitottak Kien Binh kerületi ügyminiszter — az AP jelen­székhely ellen, Saigontól 2QQ tése szerint — a kongresszus kilométernyire délnyugatra. egyik gazdasági bizottságának * elmondott beszámolójában ki­jelentette, hogy a Vietnamban Szato japán miniszterelnök tartózkodó amerikai katonák egy keddi sajtóértekezleten száma jelenleg 270 000. Ez a hozzá intézett kérdésekre vá- szám magában foglalja a viet- laszolva kijelentette, vélemé- nami partok előtt szolgálatot nye szerint helyes lenne újabb teljesítő hadihajók személyze- genfí értekezletet tartani Viet- tét is. , Pollii kai bomba' a Beit Barka-ügyben síi PÁRIZS (MTI) igazságügyi szervek elfogató­.... ....... parancsot adtak ki Ufkir el­A keddre virradó éjjel visz- ien_ a marokkói hatóságok szoérkeaett Párizsba Francia- azonban nem adják ki, iSJflML ’ A Lancia elnöki hivatal hétfőn cáfolta a marokkói ka-ügy miatt rendeltek haza. hírügynökségnek azt a jelen­Mlnt ismeretes a francia lését, hogy De Gaulle köztór- kormány szerint Ben Barka ***£#1 elnök kétszer is fú­rna rokkói ellenzéki vezető Sfdta Ben Barkát, mielőtt az párizsi elrablását külföldön eltűnt volna. A keddi Flga- . „ . . ro „politikai bombának" iw­szervezték, és ezért Ufkir ma- ert a kombinációt és rokkói belügyminiszter köz- megirja, hogy a sajtóhír ügyé- vetlenül felelős. A párizsi ben vizsgálat indult Wíslába utazott a két küldöttség Antonin Novotny Lengyelországban VARSÖ (MTI) A Lengyel Egyesült Mun­káspárt Központi Bizottságá­nak meghívására hétfőn og- ráti látogatásra Lengyelor­szágba érkezett Antonin No­votny, a Csehszlovák Kommu­nista Párt Központi Bizottsá­gának első titkára, a Csehszlo­vák Szocialista Köztársaság elnöke, Jozef Lenárt, a CSKP Központi Bizottsága elnöksé­gének tagja, a kormány elnö­ke, Otakar Simunek, a CSKP Központi Bizottsága elnöksé­gének tagja, a kormány el­nökhelyettese. A küldöttség tagja még Vincent Krahuiec, az állami tervbizottság elnök­helyettese és több más szemé­lyiség. A vendégeket a Cieszyni határhídon Wladislaw Gomul- ka, a LEMP Központi Bizott­ságának első titkára, Jozef Cy- rankiewicz, a LEMP Politikai Bizottságának tagja, a mi­nisztertanács elnöke, Stefan Jedrychowski, a LEMP Po­litikai Bizottságának tagja, az állami tervhivatal elnöke, Piotr Jaroszewicz, a LEMP Politikai Bizottságának pót­tagja, miniszterelnökhelyet­tes és Tadeus (Jede, az álla­mi tervhivatal első elnökhe­lyettese fogadta. Később a két párt vezetői a dél-lengyelországi Wislába, a tárgyalások színhelyére utaz­tak. A „hatok” találkozója BRÜSSZEL (MTI) A Közös Piac tagállamai között nem talált általános jóváhagyásra az olasz kor­mány javaslata, hogy — te­kintettel az olasz kormány- válságra — halasszák el a „hatok” péntekre és szombat­ra Luxemburgban tervezett találkozóját A nyugatnémet kormány szóvivője már hét­főn este kijelentette, „nem tartaná szerencsésnek” az összejövetel elhalasztását. Ha­sonló értelemben nyilatkozott a belga és holland kormány képviselője is. Párizsi politikai körökben ugyanakkor nem zárkóznak el az értekezlet későbbi időpont­ban történő összehívása elől. Francia politikai körök véle­ménye szerint, ha a „hatok” találkozójára február 7-e, vagy­is De Gaulle és Erhard nyu­gatnémet kancellár találkozó­ja után kerülne sor, ez fokoz­ná a francia-nyugatnémet I megbeszélés jelentőségét. A taskenti találkozó visszhangja Köszönet a szovjet diplomácia fáradozásáért MOSZKVA (MTI) szerint a Szovjetunió nemcsak Államfők, vezető politiku- India és Pakisztán népeinek, sok sietnek tolmácsolni elis- hanem mindazon népeknek a mérésükét és köszönetüket csodálatát és háláját kivívta, Koszigin szovjet miniszterei- amelyek a nemzetközi viták nőknek és Podgornijnak, a békés, az ENSZ alapokmány- Legfelső Tanács Elnöksége nyal összhangban álló meg- elnökének a taskenti találkozó oldására törekszenek. Hasonló sikere kapcsán. gondolatokat fejezett ki táv­Bumedien algériai minisz- iratában Tubman libériái el- terelnök táviratban köszönte nők. meg a Szovjetunió gyümölcsö- Bur^ba einök Ko_ részvételét a taskenti ér- szi ginhoz intézett táviratában tekezleten, „amelynek eredme- hangsúlyozUi hogy orszóga nyei hozzájárulnak majd ah- } azolcat a fá_ hoz, hogy a nemzetközi viták ;adhatatlan erőfeszítéseket, békés rendezésének módszerei ameiyeket a Szovjetunió a vi- világszerte helyes esre talál lágbéke megszilárdítása érde- janak . kéhen tett” Kaunda zambiai elnök azt KeDen ' a reményét tolmácsolja, hogy A taskenti találkozó sikere a Szovjetunió közvetítésével alkalmából táviratot intézett létrejött békés megállapodást a szovjet kormányfőhöz Ha- mlnd India, mind Pakisztán raid Wilson angol miniszter­tiszteletben fogja tartani. elnök, valamint U Thant, az Nyerere tanzániai államfő ENSZ főtitkára is. A Pravda a Finn KP XIV. kongresszusáról MOSZKVA (TASZSZ) zetközi kommunista mozga­A Finn Kommunista Párt lomnak az 1937-es és 1960- január 29-én megnyíló XIV. as moszkvai tanácskozásán a kongresszusával kapcsolatban testvérpártok által közösen Szmirnov a keddi Pravdában kidolgozott fő irányvonalát. A összegezi a világ egyik leg- Finn Kommunista Párt tevé- régibb kommunista pártjá- kenységét az internacionallz- nak működését, tevékenysé- mus szelleme és az a törek- gét. A lap leszögezi, hogy a vés hatja át, hogy a testvér- Finn KP tevékenységében ősz- pártokkal együtt küzdjön a szeegyezteti a nemzeti és az szocializmusért, a nemzeti füg- internacionalista feladatok getlanségért, a szabdaságért, megvalósítását. A párt erő- a demokráciáért és a bé- teljesen támogatja a nem- kéért Jubelhack és hadserege Köztudomású: a Bundes- megbízatásokat” végrehajtó wehr Nyugat-Európa legna- tisztje, részt vett a „Blitz­gyobb hadserege. A nyugat német hadosztályok teszik az jának és a európai NATO-csapatoknak fikálásának' krieg" fasiszta rablóstratégiá- hátország paci­kidolgozásában. több mint a felét. Ez azon- Utóbb a 35. hadtesthez osz- ban nem elég a bonni mili- tották be, amely Észak-Finn- taristáknak. Ezért már az országban és Norvégiában ál- 1964. év elején hozzáláttak az lomásozott. Amikor a hitle- úgynevezett „területvédelmi” rista csapatok, 1944-ben, gyors csapatok felállításához. Ezek ütemben visszavonultak a gyakorlatilag a bonni had- szovjet hadsereg csapásai seregnek már a negyedik alatt, Jubelhack a 20. had­részét adják, a szárazföldi sereg parancsnokával, Lothar csapatok, a tengerészeti erők Rindulikkal együttesen kidol­és a légierő mellett. gozta a „Nyírfa” és az „Észa­Miért van szükségük a bon- ki Fény” hadműveletek tér­ni militaristáknak az új csa- vét, amelynek értelmében patnem felállítására? Mindé- amit csak lehetett, el kel- nekelőtt azért, hogy még lett pusztítani Észak-Finnor- éberebben védelmezzék a mo- szág és Észak-Norvégia terű- nopóliumok érdekeit és biz- létén. Friedrich Alfred Ju- tosítsák a rendkívüli törvé- belhack „lelkiismeretesen nyék „akadálytalan” tülvitelét. Ennek a kérész- dolgozott”. A norvégek és a „hadse- finnek még ma is átkozód­regnek” nem a legkisebb sze- va emlegetik a nevét. Hit- rep jut az agresszív háború ler a két „hadműveletben" „totális" előkészületeinek tér- való részvételéért ezredessé vében. Az utóbbinak alfeje- nevezte ki Jubelhackot. zeteiben ugyanis azt terve­zik, hogy diverzánsokat, ter­roristákat és kémeket „suly­kolnak be”, hogy a szóda­A nürnbergi törvényszéken 1947-ben Jubelhack mint ta­nú szerepelt a háborús bű­lista országokba küldhessék Rindulik ügyében. Min­denképpen igyekezett fehér­re mosni egykori főnökét, s A hadügyminisztérium új egyúttal magáról is elhárí- bonní tani a gyanú árnyékát, Rin- dulikot háborús bűneiért húsz őket. A épülettömbjében, a Nordhöhé-n, a „Bonntagon ban” úgy képzelik, hogy az évi börtönbüntetésre ítélték; 1966-os esztendőben 400 000 jubelhacknak sikerült a tőr- tartalékost képeznek ki a ténteket megúsznia. Ma is- „területvédelmi” csapatok ke- ^aét a revans-eszmét hirde­ti és azt hangoztatja, hogy „növelni kell a német erő­ket”. Jubelhack azok közé A Rajna-melléki revanslo- tartozik, akik tervet dolgoztak vágok azért is igyekeznek hi a Nyugat-Németország és mielőbb „keresztülhajtani” a az NDK, illetve a CSSZK területvédelmi egységek fel- határán létesítendő „atom­állítását, mert az utóbbiak aknaövezet” felállítására, nem tartoznak a NATÓ rend- Ezért vélik a Bundeswehr szerébe, tehát a Bundeswehr tábornokai, hogy Jubelhack a tábornokai saját belátásuk legalkalmasabb személy a „területvédelmi” csapatok parancsnoki tisztségére. rétéi között, s létszámát 1970- ig mintegy kétmillióra eme­lik. szerint rendelkezhetnek ve­lük. , Nem véletlen az sem, hogy az említett csapatok élé­re háborús bűnöst állítottak, Friedrich Alfred von Jubel­A Nyugat-Németországban most megalakuló egységek a hack altábornaev síméivé- „területvédelmi csapatok” ne- hack altábornagy személyé yét viseUk De minde(n jó„ ' zanul gondolkodó ember Jubelhack, mint önkén- előtt világos, hogy Bonn-ban tes 1928-ban lépett a Reichs- nem védelemre, hanem ag- wehr soraiba. Amint kitört resszióra gondolnak, amikor a hitleri Németország rabló- növelik a Bundeswehr kato- háborúja a Szovjetunió el- nai erőit és atomfegyvereket len, Jubelhack máris meg- követelnek. jelent a keleti arcvonalon. Mint a vezérkar „különleges V. Andrijanov Keresik az atombombát PALOMARES (MTI) Sugárzásmérő műszerekkel felszerelt amerikai aknasze­dő hajók, békaemberek és búvárok keresik a január 17- én spanyol terület fölött be­következett repülőszerencsét­lenség során eltűnt atombom­bát. Hétfőn már olyan jelen­tések érkeztek, hogy a dél­spanyolországi partok köze­lében, többszáz méter mély­ségben a tenger fenekén nyug­szik a keresett, halált hozó fegyver. Szakértők szerint azonban egyáltalán nem bi­zonyos, hogy a műszerek az atombombát találták meg. A kutatást ideiglenesen ab­ba kellett hagyni, mivel a nagy mélységbe nem lehet veszély nélkül leereszkedni. A palomaresi gazdák most azzal a tervvel foglalkoznak, hogy kártérítési pert indí­tanak az amerikai kormány ellen, mivel naponta sokezer dollárra tehető káruk van annak következtében. hogy termékeiket nem értékesíthe­tik. S%ato a japán — ssovfet kapcsolatokról Szato japán miniszterelnök keddi tokiói sajtóértekezletén megelégedéssel , állapította meg a japán—szovjet viszony javulását. Kijelentette: külö­nösen az utóbbi időben ja­vultak a kapcsolatok Japán és a Szovjetunió között. Folynak a mentési munkálatok a repUlőszerencsétlenségg színhelyén CHAMONI (MTI) jártak holttestét lehozzák a völgybe. Rendkívül megnehezíti a Mont Blanc közelében lezuhant Az AP teljes utaslistája indiai utasszállító repülőgép megerősíti a hírügynöksógek- mentési munkálatait a kedve- nek azt az első jelentését, zőtlen időjárás. A szörnyű hogy a gépen magyar utas katasztrófa színhelye felett el- nem tartózkodott, repülő helikopterek pilótái ugyan már megállapították, Indira Gandhi indiai mi- hogy a roncsok között életnek niszterelnök hétfőn éjjel rész­semmi nyoma, ennek ellenére véttávlratot küldött az áldo- hétfő este több különlegesen f*0* hozzátartozóinak. Gand- , ,. hl asszony dr. Horni J. kiképzett alpesi mentoosztag Bhabhának, az indiai atom- Infdult el a hegyekbe. A laví- energia bizottság elnökének naveszély, az erős szél és a elvesztését „személyes veszte- nagy hideg miatt azonban ségnek” «evezte, nem tudták megközelíteni a U Thant ENSZ főtitkár több mint négyezer méter résztvóttáviratot intézett Indi­magasán fekvő csúcsot. A ^ Gandhihoz, amelyben ki- . , ... . , . x , . , fejti mely együttérzését India jelentesek szerint hetekig el- e vezető tudósának elhunyta tarthat, .míg a szerencsétlenül alkalmából. Az AASZ rendkívüli ülést tartott WASHINGTON (MTI) Hétfőn a perui kormány kérésére rendkívüli ülésre jöttek össze az Amerikai Ál­lamok Szervezete tagállamai­nak képviselői az Egyesült Államok fővárosában. Az ülé­sen a perui küldött provoká­ciós célból határozati javas­latot terjesztett elő, amely „elítélte” a közelmúltban Ha­vannában tartott trikontinen- tális szolidaritási értekezletet „a latinamerikai országok belügyeibe történő nyílt be­avatkozás” címén. Az AÁSZ ülésén különösen Peru, Venezuela, Kolumbia és az Egyesült Államok képvise­lői támadták hevesen a tri- kontinentális értekezlet részt­vevőit. Chile, Uruguay és Mexikó képviselője azonban nem volt hajlandó elítélő nyi­latkozatot tenni a szolidaritási értekezletről. válogathat tényelmes fotelekben JUDIT fotel SZIRÉN fotel marta fotel ABRAND fotel DOMINÓ fotel ANGÉLA fotel ÉVA fotel 030—1180,— Ft-lg 910—1170,— Ft-lg »60— 900,— Ft-lg 650—1130,— Ft-lg 670— 870,— Ft-lg 720— 910,— Ft-lg 720—10S0,— Ft-lg szövetminőségtől függően. Tekintse meg a bútorboltokban.

Next

/
Oldalképek
Tartalom