Nógrád. 1965. november (21. évfolyam. 262-285. szám)
1965-11-07 / 266. szám
lflrií. novfmhor 7. vasárnap. NŐGRAD T{f/ Üzenet a * a Fiastifúk utcából nudapesten, a tizenhar- fi madik kerületi Fiastyúk utca, szolgálatát tekintve valóban kotlóshoz hasonlatos. Műtermes palotatömbjeiben képzőművészek: festők, szobrászok élnek, — terveznek és alkotnak. Modern művészkolónia ez az utca, ahol nyoma sincs a régi értelmű álbohémiának, a tüntető, avagy a szemérmesen rejtőzködő nyomorúságnak. Rendezett életviszonyok, zavartalan alkotólehetőségek között fiatal művészek lakják a Fiastyúk utcát. Nem egy közülük már országosan ismert, s nem egynek ilyen-amolyan kapcsolata van Nógráddal is. Ifjú Szabó István szobrász- művészt keressük az őszi napon, A bencúrfalvi Kossuth- dijas Szabó István művészfiát, aki kiszállva a szülői fészekből, az apai készségek rájutó örökség-részével itt él és alkot. A látogatás időszerűségét az adja, hogy ifjú Szabó mintázza a nagybátonyi bányaváros művelődési parkjának szoborművét s ezen túl az, hogy Somogyi János fiatal festőművésszel közös tárlata lesz Nagybátony- ban. A műteremben szembetűnő helyen Madách gipszmása fogadja a látogatót. Ez az első benyomás. — Most mintáztam — magyarázza a házigazda, látva, hogy érdeklődésünk megállapodik a költőnél —, de nem vagyok elégedett vele. A kelleténél öregebb lett az arc. Egy esztendeje, hogy utána vagyunk a Madách-centená- riumnak, a művészt azonban még mindig foglalkoztatja a téma. Az emlékplaketten túl — melyet az évfordulóra készített — úgy érzi, méltó szoborportréval is adós Nógrád egyik legbecsesebb fiának. De térjünk vissza a látogatás eredeti céljához! A terem közepén, széles mintázópadon nagyméretű gipszmodell. Klasszikus megfogalmazású Iá nyálak, szelíden nyugalmas formák, kecsesség és harmónia. Szinte füllel érzékelhető a fuvola hangja, a hangszeré, melyet ajkához fog. — Igen, ezt szántam Nagy- bátonyba. Végső kivitelében bronzlemezből képzelem, már hozzáláttam a domborításhoz, mert ebben az évben el kall készítenem. A munkaasztalon valóban felfedezzük a mű fejdombori- tását, így tevődik részekből egésszé a szobor. — Decemberre befejezem a munkát — folytatja — végső helyre kerülése azonban attól függ, mikorra készülnek el a tereprendezési, kertészeti tennivalókkal. Ez már a bányavárosi művelődési otthon, illetve Nagybátony gondja, A rendezési tervek papíron vannak, kivitelezésüket még az ősszel megkezdetik. Mindenesetre úgy tudom, a szobor leleplezését április 4-re, fel- szabadulásunk 21. ünnepére tervezik. — Arról hallani, hogy kiállítást is vár műveiből Nagybátony ... — Beszélgettünk erről. A művelődési házon múlik részben, hogy megvalósuljon a terv. Nekem mindenesetre megtiszteltetés és öröm, ha szülőföldemen gyűjteményes anyaggal, önálló kiállításban is bemutatkozhatom. A művelődési ház igénye szerint Somogyi János festőművész társammal szerepelnénk. Annyi bizonyos: felkészülési idő szükséges, hogy megfelelő anyagot hozzunk össze, _ — részemről néhány portréfejet és vagy 20—25 kisplasztikát. Szeptemberben ez az anyag rendelkezésre állt, de azóta a kész művek egy részét elvitifj. Szabó István: Fuvolázó lány ték, másakkal kell a hiányt pótolni, s ez legalább két hónapot kivárt. Somogyi barátom nevében nem beszélhetek. Ot kell megkérdezni. « igyekszik megérteni a korszerű művészet hangját, kifejezési formáit, de még nehezen tájékozódik. Somogyi János festőmű terme a lakótömb emeleti részén van. Ifjú Szabó kalauzolásával kopogtatunk be a művészhez. Munkáját szakítja meg a kedvünkért, de szíves készséggel, mert — mint mondja — kicsit nógrádinak tartja magát. Felesége, a kedves, fiatal asszony — aki kávét szervíroz vendégeinek — Salgóról való, édesapja ma is ott él Így gyakori vendégek Tarjánban s általában a megyében, mert Somogyi szívesen fordul témáért ehhez a tájhoz. Most is olyan művei készülnek, amelyeknek egyik külszíni fejtésünk adta inspirációját. — A kültelkek világa, a munkásemberek élete foglalkoztat leginkább — mondja — és, ha nem is teljes szélességgel, de igen gyakran a tarjáni, a nógrádi világ. — Tehát: számíthatunk, hogy segítenek ebben a tájékozódásban? — A magunk részéről szívesen és köszönettel vállaljuk a feladatot. Ügy gondolom, januárra mindketten készen állunk a megfelelő anyaggal. • a nagybátonyi bá/J nyaváros művelődési háza megtette szükséges lépéseit ifjú Szabó István és Somogyi János közös tárlatának fogadására. Az anyag lehívásának ideje egybevág a művészek igényével: a kiállítás 1966 január elején nyílik meg. (barna) A néptömegek művészeié A „Ha a film a néptömegeké lesz és ha a szocialista kultúra igazi művészeinek a kezébe kerül, a nép szellemi fölemelkedésének egyik leghatalmasabb eszközévé válik”. Lenin mondta ezt, emigrációja idején, egy baráti beszélgetés közben. Följegyezték, hogy szeretett moziba járni, s hogy — akárcsak Gorkij — rendkívül korán észrevette, micsoda kulturális lehetőségek rejlenek az akkor még meglehetősen kezdetleges filmben. Nyilván nem véletlen, hogy a film történetének első, igazán átfogó művészi korszaka, a klasszikusok között mindmáig az első, éppen a szovjeit filmművészet virágkora volt. Nem túlzás azt állítani, hogy a fiatal szovjet országot körülbilincselő blokád áttörésében a filmművészetnek ez a klasszikus korszaka különösen nagy és értékes szerepet játszott Amikor a n^phata- lomről ellenségesen és gyűlölködve szóltak, a szovjet film hallatlan eredményeit — kénytelen-kelletlen, vagy őrömmel —, világszerte elismerték és irányadónak tartották. Eizenstein, Pudovkin és Dovzsenko — de különösen az első — olyan világhírnevet szerzett a szovjet művészetnek, amely évtizedeken át megőrizte ragyogását és mindmáig sok művészt ihletett meg. őszinteség és lelkesültség, a mondanivaló és a kifejezés teljes biztonsága jellemezte ezt a korszakot, a Potyemkin páncélos, az Október, a Régi és az új, Az anya, a Föld film- történeti korszakát A szovjet filmművészet hosszabb ideig tartó megtorpanás és útkeresés után az elmúlt években visszatért az első nagy virágkor eredményeihez és azoknak a nagy filmeknek értékeiből »merített erőt, szerzett tanulságokat, amelyek azóta is a világ legssovjet filmnapok c jobb filmjei közé tartoznak. Az idei szovjet filmnapokon íölújítják azt az újabbkori' szovjet filmet, amellyel az új virágzás kezdetét számítani szokás. Ez a film Kalatozov műve, a Szállnak a darvak. Határkővolta helyes még akkor is, ha az új virágzás egyik-másik filmje — például A Negyvenegyedik, Csuhraj remeke — keletkezését tekintve megelőzte is. A Szállnak a darvak népmeséi hangja, őszintesége, igazságszeretete, egyszerűsége és kifejezéseinek drámai ereje mintegy összefoglalása az akkoriban már megkezdődött s napjainkig tartó fejlődés irányának. Az új vi- rágbaborulás időszakára talán leginkább mégis a népballa- dai hang jellemző (gondoljunk akár az Emberi sorsra, akár a Tiszta égboltra, akár a Szomjúságra, a Hurrá nyaralunk, az Elmentem a nap után vagy az Iván gyermekkora stilárisan különösen modern törekvéseire), Az az irányzat eddigi csúcsát Csuhraj legszebb filmjében, Ballada a katonáról című felejthetetlen remekművében érte el. Az idei szovjet filmnapok műsorán látható Csuhraj legújabb filmje, a Volt egyszer egy öregember..., amely bizonyos tekintetben továbblépés ezen az úton. Csuhraj mindezideig múltbeli témákat dolgozott föl, habár kétségkívül nagyon is a mához szóval. A Volt egyszer egy öregember... éppen ezen a ponton szakad el a fejlődés eddigi vonalától és lép tovább: mai témához nyúl, napjainkban játszódik, közvetlenül ábrázolja a hétköznapok manapság előforduló problémáit. Grigorij Csuhraj mondanivalóját most is balladái, népmeséi ízű történetben adja elő; a mesés formát már a cím is sejteti. A mese-módszerből egyszerűség, tisztaság, kedves közvetlenség következik, s tálán csak az a hátránya, hogy az elmélyült vizsgálódást inkább jelképes beszéddel váltja föl egy-egy mozzanatában. Csuhraj útján halad az idei szovjet filmnapok első filmje is, A katona apja. Rendezője, a grúz Rezo Csheidze már a meseszövésben is leplezetlenül balladai formákat alkalmaz; nem tudjuk, tanítványa-e Csheidze Csuhrajnak, de nyilvánvalóan tanult Csuhrajtól. A Ballada a katonáról rokonságát mutatja az is, hogy a film történetével egyértékű olykor még fontosabb is, az a történelmi körkép, amely a cselekmény fővonalának hátterében föltárul. A részletek hűséges, sokatmondó ábrázolása, egy-egy költői vonás, mint például a szőlőtőkére taposó tank jelenete — értékessé teszi ezt a valóban szép filmet, amely különben az idei moszkvai fesztiválon a legjobb színészi munka díját szerezte meg a főszereplő Szergo Zakarladzenak. Az ő játéka is népi hangvételű s innét ereje. A rendező különben még azért is dicséretet érdemel, mert könnyed, szinte humoros kezdő képektől vezeti a néző figyelmét és tudatát a (mind komolyabb és maradandóbb élmény, a mondanivaló felé. Ezek a filmek mind egy- egy nagy lépést jelentenek azon az úton, amelyen Lenin a filmművészet önmagá- ra-találását, a nép szellemi fölemelkedésében vitt' nagy szerepét megjósolta: a szocialista kultúra avatott, tehetséges művészeinek kezében a film így lesz valóban a néptömegek művészetévé. Zay László — Eszerint szívesen vállalkozik a nagybátonyi tárlatra— Feltétlenül. Amikor először tárgyaltunk a lehetőségről, tulajdonképpen együtt is volt az anyag, amelyikkel a budapesti Fényes Adolf teremben bemutatkoztam. Annak azonban immár egy esztendeje, eközben másik kiállításom is volt, a képekből eladogattam s bár tavaly óta mintegy 70—80 új képet festettem, most megint időt vesz igénybe a felkészülés, a válogatás. Több művem befejezés előtti állapotban van, ezekhez is idő kell. Mutatja a falctk mellett sorakoztatott lemezeket. Kész és készülő munkák. Érdekes, sajátosan, egyéni fogalmazásmód, szemlélet tükrözi Somogyi János művein a dolgos ember világát, ebhen az egészben a nógrádi világot is. — Nem akarok Nagybá- tonyban színvonalon alul szerepelni, épp ezért szükséges most az újbóli felkészülés. Szeretnék a készülő anyagból, problematikájából olyat bemutatni, amely nemcsak a művészi fejlődés eddigi szakaszait jelzi, de a további út irányára is következtetni enged. Fel kell készülnöm ezen kívül a közönséggel való találkozásra. Olyan kérdésekkel találhatom magam szemben, mint a művészi absztrakció szabadságának határa. Ma ez a legnagyobb probléma a közönség széles rétegeivel való érintkezésünkben. A tárlatlátogatók nagy többsége jószándékkal — Tulajdonképpen miért vagy te itt? — kérdik tőle néha korholó értetlenséggel. — A bányában megkeresnéd a háromezret, prémium, célprémium, egy kis újítás, ész- szerűsítés — na meg a maszekolás — és úgy meglenne havonta az ötven darab pirosod, mint egy fillér!... — S ha nem reagál, mert rendszerint nem szokott, akkor egvik-másik ismerőse még bele is döf: — És itt mennyit kapsz?! Kijön a havi másfélezer?... ö azonban erre is csak nevet jellegzetes, kerek képével: — Az megvan körülbelül. * «■ • Pedig hát több a jövedelme — no persze jóval kevesebb, mint bányatechnikus korában — de őt az ilyesmi nem tudja izgatni. Egészen más jellegű dolgok foglalkoztatják — akkor is, mikor udvarias szórakozottsággal hallgatja volt munkatársai leckéztetését. Még májusban mondta egyszer, mikor a tavasz nehezen törte át magát az esős, hideg napok áradatán: — Tábort a gyerekeknek!... Az kell: mohos sziklák, gubancos gyökerek, szelíd, sejtelmes árnyak a délutáni erdőben. Most szeresse meg a gyerek a természetet... ha most odaszokik, soha nem szakad el tőle, bányászkorában sem! A terv szép volt, — de csupán terv volt: hozzá se pénz, se posztó. Mire azonban ímmel-ámmal megjött az igazi nyár, volt felszerelés, pénz. És özönlöttek a gyerekek. — Hohó! — csapta akkor hátra a haját, amely rendszerint kitör az illedelmes fésű terelgetése alól. — Csak az jön, aki a télen résztvett a szakköri munkában! Erre hatalmas bizonygatás kezdődött a derekáig érő emberpalánta gyűrűben, s a vége az lett, hogy mindegyiket befogadta. — Á, nem lehet azt! — mondta, mikor később erről beszélgettünk. — Hogy mondhattam volna ki a nemet akármelyiknek is... Csak azért ijesztettem rájuk, hogy most ősszel jobban jöjjenek ... A módszer tökéletes volt: jelenleg tizennégy gyermek- és ifjúsági szakköre van, tömött taglétszámmal. S ezzzel egyedülálló a megyében. Ezzel is, és mással is: nemigen van a népművelésnek olyan ága, amit 6 legalább ki ne próbálna. Megy is példásan többminden — de legjobban a gyermekmunka: * «• * —Hobby? — vitatkozik, nem is annyira rám, mint saját gondolataira ügyelve: — Ez marhaság... Hobby lehet az ulti, az antik órák gyűjtése, jelvények csencselése vagy más eféle ... Ez nem az. Inkább arról van szó, hogy ők a legtisztább emberanyag, s nemcsak olyan vonatkozásban, hogy az ő szemük még egy színes kavicsra is, mint. csodára tárul — hanem... Nevére jócskán ráduplázó százkilencven centijével és nyolcvan egynéhány kilójával fölegyenesedik a székről és mérni kezdi a szobát — ... Túl viharosak voltak az elmúlt évtizedek. Gondolj csak a saját ifjúságunkra: a felszabadulás alapvető élménye előtt — és utána is — túl sok keserű réteg rakódott le bennünk. Túl sokat magyaráztak nekünk olyat, amit vagy nem tudtunk elfogadni — például a háború alatt az iskolában — vagy olyat, amit lelkes elfogadása után kellett újraértékelnünk az ötvenes években ... Egyszóval: a mi nemzedékünk — de az előttünk járó is — bizonyos rezignációval. ösztönös fülhegyezéssel fogadja, ha meg akarják „nevelni”, történjen az bármilyen formában. Mégis, csinálnunk kell, őket is vinnünk kell magunkkal — ez vitán felüli; de emellett a legfontosabbnak azt tartom, hogy a holnap „népművelési alanyait” a legmegfelelőbb módon fejlesszük, formáljuk, neveljük; már ma! Csap a kezével a levegőbe, megáll, s dacos-konokul néz rám egy pillanatig, aztán szégyenlősen elneveti magát: — Nagyon fontos persze, hogy ez a munkánk egy pillanatra se szakadjon el az iskolai neveléstől, mert a gyermekek életében az az alapvető. Ezért van irodalmi, csillagászati, fotós szakkör. Ugyanakkor a munkára neveléshez is hozzá szeretnék járulni. Ezért a barkácsoló, a modellező, meg a többi szerszámok forgatásával járó szakkör. Újra megindul az ablaktól az ajtóig és vissza: — De bármelyiket vesszük, a lényeg egy: olyan ifjú nemzedék nő fel itt, amelyek már mentes lesz azoknak a keserű élményeknek a zömétől, amelyek bennünket ilyenné tettek, amilyenek vagyunk ... Megáll az ablaknál, kihajol; — Tiszta az ég, csak holnap is ilyen legven, a csillagászati szakkörnek! És hangjában olyan erős a makacs kívánság, hogy hirtelen felnevetek: — Hát majd kiállsz a tetőre, és megtolod a felhőket, ha jönnek! Egy pillanatig úgy néz ki, hogy megsértődött, de aztán veszi a kesztyűt: — Jó! Ha te megemeled a tetőt!.. Majdnem megsértődöm, de aztán együtt nevetünk- ez a vágyak pajkos túl játszása; a valóság pedig az, hogy Kicsiny Miklós egy a hivatásszerető, erediménves népművelők közül. Hosszan gondolkodtam ezen Bátonyból jövet, de találóbb kifejezést nem leltem — s végül arra jutottam, hogy ezzel tulajdonképpen mindnyájan megelégedhetnénk. Kanszabó Ferenc. ctz új ember hátűrufi kűoáesa
