Nógrád. 1965. október (21. évfolyam. 231-261. szám)

1965-10-03 / 233. szám

4 WÖGRÄD W65- October 3. vasárnap Turista, vagy turista A palóc ember inkább rö­vid „u”-val mondja. Pl: — Tele van turistákkal az erdő. Különösen a turistaház felé vauinak sokan. Ez a turista- jelzés éppen feléjük vezet. A városi emberek egy ré­sze; gyakran a tévében, rá­dióban megszólalók is; azon­ban hosszú „ú”-val ejti az effajta szavakat. Valahogy így: — A kölföldd túristák tízezrei keresték fel az el­múlt nyáron is a csodálatos magyar tengert, szép Bala­tonunkat. De — a hónapokig tartó árvíz ellenére is — ked­vezően alakult a Duna-ka- nyar túristaforgalma is. A hazai túristaegyesületek őszi programja is gazdagnak Ígér­kezik. Az üzletekben még mindig sokan keresik a tú- ristatérképeket, túristacipöket, sőt a túristabotokat is. Mi palócok — különösen ha eldugott nógrádi falvak­ban élünk — szerényen és kissé szégyenkezve sokszor el­mondjuk egymásról és saját magunkról is, hogy bizony csúnyán és hibásan beszé­lünk. Az természetesen jó is, hogy a tévétől és a rádiótól tanuljuk a köznyelv helyes használatát. Hivatásos nyelvművelőink azonban (saját magukra is vonatkoztatva) azt vallják, hogy senki sem beszél és senki sem ír teljesen hibát­lanul. Ez természetesen a pesti emberekre is vonatko­zik, még akkor is, ha a rá­dióban vagy a tévében szó­lalnak meg. Mert lássuk csak, ezt a bi­zonyos turista-turista szópárt! A nógrádi palócok jó része rövid „u”-val turistát ejt, a pestiek egy része pe­dig hosszú „ú”-val turis­tát. Ez esetben az jár el he­lyesen, aki „parasztosan” rö­vid „u”-val ejti a kérdéses szót. Rövid „u”-val írandó és ej­tendő tehát minden eddigi példánkban szereplő kiemelt (dűltbetűs) szó. Csak így he­lyes: turista, turistaház, turis­tajelzés, turistatérkép, turis­tacipő, turistabot. A következő szavak is (ed­digi példáinkban nem szere­peltek) csak rövid „u”-val helyesek: turistáskodik, turis­tatárs. (A turné; turnéja, turnéi — és turnus; turnuson, turnu­sa — szavak ugyan jelenté­sükben eléggé távol esnek a turista szótól, de azonos jel­legű tévedések elkerülése végett itt szögezzük le, hogy szintén rövid „u”-val íran­dók.) Miért ejtik akkor egyesek hosszú „ú”-val a turista szót és származékait? Azért, mert összekeverik a valóban hosszú „ú”-val íran­dó túra szóval és szárma­zékaival. A most következő mondatokban helyesen hosz- szú az „ú” a túra szóban, il­letve származékaiban: — A mátrai túrák közül a legnép­szerűbb a „csillagtúra— A nemzetközi evezős túrát na­gyon késleltette az árvíz. — Bolgár és lengyel fiatalok tú­ráztak a Börzsönyben. Hosszú az „ú” a következő szavakban is (mert a „túra” szóból származnak): sítúra, túraautó, túracipő, túrarepülő­gép, — túrázik, túráztat, tú­ráztatja; túráztassa! A túra és a turista szó ter­mészeténél (jelentésénél) fog­va gyakran fordul elő együtt bizonyos beszédtémákban. Ha azonban igényesek vagyunk, és nem restellünk kezdetben egy kicsit gondolkodni sem, akkor hamarosan képesek le­szünk tudatosan is jól ejteni a két szót. Tehát így: A túrán több ezer külföldi turista is részt vett Később pedig a helyes ejtés (és írás) már ösztönös készsé­günkké válik. De térjünk vissza cikkein címben foglalt kérdésére! Turista vagy túrista? Csak az első — rövid ,,u”-val írt alak — a helyes; tehát a „turista” szót kell használ­nunk. Tóth Imre „Riasztó tájban kardját felemelve vágtat a virágko­szorús ifjú, mindenünnen szörnyalakok kőzetednek fe­léje, amelyekkel meg kell küzdenie. Mintha Dürer lo­vagja kísértene távolról, csak még nyugtalanítóbb, maibb változatban. A borzasztó kör­nyezetben egy nö világos szép teste jelenik meg, de az is saját nehéz sorsát sejtve: fejjel lefelé. Bizonyára Ko­koschka szeUeme érintette a kép alkotóját, de méginkább a szürrealizmusnak öntörvé­nyű és a ráció megszokott szabályait kikerülő szabad képzeletválogatásai...” — ír­ja Baki Miklós a Művészet 1965. június havi számában Jánossy Ferenc: Magányos lo­vas című alkotásáról. S így folytatja: „Nem minden mű­ve sűríti igy a látomások szülte emlékképeket... Svájci festöbarátjanak, Duvaneue- nek műtermében készült inte- rieurjei, csendéletei kitömött madarakkal, petróleumlámpá­val, barokk bútorokkal, illet­ve ezek összeválogatásával és megfestésük mikéntjével Ed­gar Poe-i Baudlaire-i han­gulatot árasztanak.* Csak viszonylag kevesen tudják, hogy Jánossy Ferenc festőművész, Jánossy György­nek, a salgótarjáni Karancs Szálló tervezőjének testvér- öccse jelenleg Balassagyarma­ton él, Jánossy kompozíciója. A fiatal nem­zedék tagjai közül elmélyült barátsága Böhm Lipóttal, Nu- ridsány Zoltánnal, Orosz Gellérttel, Sugár Gyulával, s a kitűnő szobrásszal, Megyeri Barnával. A Fényes Adolf te­remben 1951-ben közijük többen szerepeltek. Közös fel­lépésük egyik legrokonszenve­sebb vállakózás volt az öt­venes évek elején. Az I. Ma­gyar Képzőművészeti Kiállí­táson Jánossy „Katonák az üveggyárban” című kompozí­cióját mutatta be. 1952-ben a Bányászfiú és a Reggeli cí­mű képekkel szerepelt, utób­bit közölte a Műcsarnok nagy dúlt figyelme. Álomképekben, esetleg víziókban feltűnő fi­gurák jönnek vásznaira, nem a különösre való törekvés miatt, hanem az elbukottak- kal való együttérzés ösztönzé­seként. Megfesti az elkülöní­tett Tassét, saját megbolydult nyugalmát néhány szimboli­kus képen ábrázolja. Ilyen a Magányos lovas is A balassa­gyarmati kis szobában ezek­nek csak reprodukciói látha­tók. Októberben Budapesten rendez kiállítást, salgótarjáni le időtlen légkörben figyeli az immár változatlan formá­kat, hanem keresi az alkalmat a futó élet jelenségeinek meg­figyelésére, a következő pil­lanatban már emlékképpé vá­ló vonások, arcok rögzítésére. Az ember érdekli mindenek­előtt! Rendkívül kifejező vo­nalkultúrája művészetének egyik sarkalatos erénye. Ke­resi az alkalmat az emberről való szóláshoz, és meg is ta­lálja. A Fatanulmány pedig a formák egyszerűsített össze­foglalásának nagyszerű pél­dája, tömör szemléletének bi­zonyítéka. (Már-már a mo­zaikok kő-nyelvének szigo­rúságára emlékeztet, s ez nem véletlen. A főiskolán Já­nossy a mozaik-osztály ta­nársegéde volt. Budapesten három mozaikját ismerik. 33 Bemutatni, azt hiszem, szükségtelen, nem is ez­zel a szándékai kereste fel e szerény arcképváz­lat szerzője kis műerem­szobájában. Neve a második világháború utáni ifjú mű­vésznemzedékek egyik leg­erősebb egyéniségét jelentette már jó tizenöt évvel ezelőtt Középiskolás szünidején 1942-ben Nagybányán járt és állított ki, majd a Képzőmű­vészeti Főiskolába vitte út­ja. Mestere Szőnyi István, majd Kmetty János és Főnyi Géza. Az átfogó erőt, az egye­temességet Mednyánszky Lász­ló munkásságán kívül Csont- váry, Nagy Balogh János, Gulácsy Lajos, Derkovits Gyula. Egry József és Nagy István művei jelentették szá­mára. Cézanne-tól Picassoig és a német expresszionistá­kig többektől sokat tanult. Még a főiskolás-kor végén festette Dózsa Györgyöt meg­örökítő nagyméretű olajké­pét, az iskolát kővető évek első termékei közül kimelke- dik a Nagykalapács című albuma is. Ezen alkotásaira a nógrádiak külön büszkék le­hetnek, 1949-ben Jánossy egy gazdag nyarat töltött Salgó­tarjánban, s e képeinek meg­festésére a város üzemeiben és a megyében szerzett be­nyomásai ösztönözték. Mint mondotta, akkor szerette meg Nógrád megyét.) Később bejárta Itália mű­emlékeiről híres városait, majd Svájcban telepedett le, ahol ismét elvégezte a főisko­lát. Svájcban háromszor (1958, 1961, 1963) rendezték meg ki­állítását, elismerő kritikákat kapott Az élet árnyékos ol­dalára jutottak felé itt for­FATANVLMÁNY bemutatkozásra is készül még az idén. Mielőtt megfőzné az erős kávét (később aztán mégsem ittuk meg, nem került rá sor!) grafikái között válogat­tunk. Több grafikája a kis­városi kórház osztályainak elesettjeiről, övári asztalos­ról, s a betegekről készült Eszköztelenül dolgozik, e munkáin a vonalak határozott, célratörő futtatását figyelhet­jük meg. Nem a múzeumok levegőjéhez hasonló valamifé­Egyik legismertebb a Nagy Lajos király úti, ezt 1954-ben négyen készítették: Jánossy, Róth András, Hegyi György, Mészáros Dezső. Itáliai tartóz­kodása során ravennai szem­lélődése a leegyszerűsített síkba való felfogás felé se­gíti.) FÖLDRAJZBÓL, törté­nelemből meg a sajtóból jól ismerem Salgótarján nevét. Sokat nem tudtam róla, csak amit illik az ország jónéhány — fogalommá vált — városá­ról. Hasonlóképpen mint Mo­hács, Győr, Orosháza — és sorolhatnám még a városo­kat történelmi szerepük sze­rint. Salgótarján is fogaimat jelent számomra: a kemény­ség, az elvhűség, a harcos ki­állás fogalmát. Különös izgalom az, ha az ember távoli vidékről isme­retlen helyre utazik. Békés­csaba és Salgótarján semmi­képpen sem nevezhető tő- szomszédságnak. Nyilvánvaló hát, hogy az ország másik határáról ideutazónak már a vonaton kezdődnek az új vi­dékről és népéről kialakuló benyomásai, képzetei. Szá­momra kedvezőbben nem is kezdődhettek volna, mint, hogy Hatvanban egy salgó­tarjáni kislány mellett kap­tam helyet, aki szülővárosá­ban végezte a középiskolát és most egy pestkörnyéki kis­városban dolgozik. Heten­ként jár haza, nemsokára férjhezmegy, de fogalma sincs, mi lesz vele, mert az Alföldre viszik és ő nem tud­ja elképzelni az életét abban a laposságban hegyek nél­kül. A város peremén lakik, de a városról úgy nyilatko­zik. hogy igazi város, amely vonzó tud lenni, amelyet sze­retni lehet. Lelkesedését, ami­vel az útvonal jelentős ne­vezetességeit igyekszik bemu­tatni nem is kísérelhetem men felvázolni, de mondha­tna hog'll méninkúbb felkel­tette az érdeklődésemet. Mar esak azért is, mert a Salgó­Salgótarján vendége voltam tarjáni Honismereti Napokra jöttem, és arra gondoltam, hogyha egy olyan valaki, akit munkája és további életsorsa elszólít a városból, ilyen ra­gaszkodást és vonzódást érez, abban a városnak, ve­zetőinek és nevelőinek nagy- nagy szerepe lehet. És ez ér­dekelt. A városkép, amely fogadott, megragadott. Mond­hatom, elég sok vidéki vá­rost ismerek, de ilyen újsze­rűséggel, mint Salgótarján még nem lepett meg egy sem. A feltörő nyolcemeletes épü­letek, élükön az impozáns és nagyon igényes Karancs Szállóval, szinte szimbo­lizálják azt a merész, lendü­letes építőmunkát, amely a hajdani elhanyagolt bányász és ipari településből modern várost varázsolt A város ar­culatának fiatal, szép voná­sai összhangban vannak a város népének hangulatával: komoly, dolgos, szorgalmas nép lakja, amely ünnepi al­kalomkor, felszabadultan, lel­kesülten igyekszik élvezni az élet adta örömöket. A HONISMERETI NAPOK programja a sálból turista- háznál kezdődött egy meg­ható, a messze r.idékek kül­döttei számára is családiasán bensőséges ünnepseggel: Dr. Darnay Dornyay Béla emlék­táblájának leleplezésével és turistaház róla történt elne- vezésévelA honismeret te­rületén kifejtett elévülhetet­len munkájának elismerése volt abban, ahogyan az or­szág minden tájáról ideérke­zők — o mozgalom jelenlegi vezetői — mellett felsorakoz­tak az egykori tanítványok és a salgótarjáni turisták, márványba vésve nevét avat­ták a város egykori nevelő­jét a város emlékezetes nagy A VIDÉK elbűvölő szépsé­ge, a változatos tájképek festőiségének vonzó romanti­kája már elég ahhoz, hogy az Alföldről érkezőt egy kis irigységgel töltse el. Salgó­tarján és környéke azonban „nem elégszik meg” azzal, hogy ilyen írigylésreméltó táj. A környék tele van a magyar történelmi múl; emlékeivel is. A két egymással szemben levő helyen szinte karnyúj­tásnyira áll egymástól a két vár: Salgó és Somoskő, és idézi föl a régmúl idők nagy alakjait. Büszkék rá a salgó­tarjániak és méltán —, hogy itt járt a magyar líra meg­teremtője Balassi: erőssége volt a vidék Rákóczi küzdel­meinek; és itijártában nyi­latkozott Petőfi a környék lakosságának vendégsze­retetéről. Kár az „érdekes” status quo-ért, amely hagyja, hogy egy ilyen gyönyörű ter­mészeti és építészeti szépséget nyújtó vár halálra legyen ítélve. Városnéző sétánk elveze­tett a Bányászati Múzeumba, ahol felejthetetlen élményt nyújtott maga a bánya, de az a mód is, ahogy a kezdet­legesebb technikával való ke­nyérkereset lehetőségeit mu­tatják be a „kiállítás” rende­zői. Azért kívánkozik idéző jelbe a kiállítás szó, mert a látogatónak egy csöpp olyan érzése sincs, mintha múzeumban járna: itt min­den él, minden valóságos; és az eredeti környezet nagyban hozzásegít a bányászatról ta­nultak, hallottak élménysze- rűsítéséhez. A térdelő hely­zetben lapátoló, a fekvő hely­zetben csákányozó bányász munkája csakúgy, mint a szerencsétlen sorsú bányalóé, érzelmileg is engedi megkö­zelíteni azt a sorsot, amely a múlt időben Salgótarján né­pének sorsa is volt; és segít megértetni azt a fontos sze­repet, melyet a város mun­kássága a legújabbkori törté­nelem kimagasló eseményei­ben játszott. A FALU KRÓNIKÁSOK ta­nácskozásáról bizonyára je­lent meg tartalmas tudósítás, hiszen gondolatgazdag, tartal­mas, hasznos eszmecsere volt, amelynek a mozgalom jövőjét körvonalazó elképze­lései nemcsak a jelenlevőket érdekli. Érdemes ezért meg­emlékezni néhány momentum­ról. amely „Nógrádi tanul­ság” lehet. Ebb :n az évben kezdődött meg a megyében a falukrónikaíró mozgalom. Je­lenleg 42 helyiségben írnak falukrónikát, 1967-ben pedig már nem lesz olyan község. ahol ne vezetnék be a törté­netkutatás és a történetírás e szép, izgalmas, hasznos mód­ját. A megyében működő 35 honismereti szakkör a nógrádi honismereti mozgalom erős­ségét jelzi. E szép eredmé­nyek alapja a mozgalom he­lyi vezetőin kívül az a fö­megbázis, melynek az öntu­datosságáról egy parasztem­ber révén győződhettünk meg, aki a tanácskozáson történt felszólalásában ösztönről beszélt, mely hajtotta és kény- szeritette: próbálkozzon meg a krónikaírással. A falu elő­ször megmosolyogta, ö is saját magát: „mit akarok én a hat elemivel? ’. Aztán ne­kilátott, és most már min­dennapos felelősségérzettel írja faluja ■ történetét. A SZERVES figyelmes­ségének köszönhető, hogy a sok szép élmény mellé még egy felejthetetlen csatlako­zott: id Szabó István Kos- suth-díjas szobrászművész benczurfalvi műtermének meglátogatása. Az idősödő, de fiatalos munkakedvvel dolgozó, Nógrád megye művé­szetkedvelőinek Pista bácsi­ja, éppen egy Salgótarjánban felállítandó szobrán végezte az utolsó simításokat, amikor műterme előtt megállt az autóbusz. Szíves vendégsze­retettel mutatta be alkotásait, a készeket is és a most for­málódókat is. A művész rá­szolgált népszerűségére. Sza­vaiból és műveiből egyaránt az egyszerű ember szeretete árad. Életműve értelmének, legfőbb céljának is azt tart­ja. hogy formába öntse a salgótarjáni embert; a bá­nyászember életét: múltját, jelevét, küzdelmeit, örömeit Salgótarjánból az itt eltöl­tött néhány nap alatt sokkal többet kaptam, mint várhat­tam volna. Köszönöm ez*, nemcsak a békésiek, a 'többi megyék küldöttei nevében is. Beck Zoltán Békéscsaba Emberi és művészi tervei? Említettük: ezen az őszön a Cserhát közepébe megy, Luc- falvára. Sorozatot készít a kúpszerű hegyekről, erről a Magyarországon egyedül való tájról. Művészi elve az egy­szerű realizmus, a hétközna­pi élet, a kisembert ábrázoló, az ember-központú festészet! Gazdag bel- és külföldi ta­pasztalatok után, mint mon­dotta, szívesen letelepedne Nógrádban, Salgótarjánban. Ezt a várost nagyon festőinek tartja, s a régi és az új küz­delme monumentális színte­rének. Szeretné megörökíteni a festő-vonatkozású régi vá­rost, hogy — s most őt idé­zem —: „Megmaradjon az a Salgótarján is örökké, miután végleg eltűnik, azután is. Hi­szen ez memento is lehet.” Friss, kolorista felfogású festőnek tartja magát. A szí­neiben nem tagadja a nagy francia festő. Matisse hatágt sem. Sokat tanult tőle a tiszta színek nagyszerűségé­nek felfedezésében. Bakai Miklóssal és többek­kel reméljük: pikturájának darabjai nem a „romlás vi­rágaiként” lesznek nagyszerű emlékek, s nem szakad meg folytatásuk, hiszen hiányuk­kal valóban szegényebb lenne a kortárs, művészet ..amelv- ben éppen ez az ex prés?- szivitással telt piktura vi­szonylag kevés képvise­letet kap.” Expresszív önállósága, amely megengedi a természetben nem észlelt tő színek szabad szomszédosí- tását minden további magya­rázat, tónusokkal való mel­léhangolás nélkül, reméljük, még további nagyszerű ered­ményekben, s végső soron a mű-ben kamatozik majd.. A harcát persze ki-ki ma­ga vívja meg! Egy város ehhez mit adhat? Jó szállást! Ez a legtöbb és a legkevesebb, amit ő is vár. És amit mi is adhatunk. Tóth Elemér f

Next

/
Oldalképek
Tartalom