Nógrád. 1965. szeptember (21. évfolyam. 205-230. szám)

1965-09-11 / 214. szám

Világ nr ni pf áriái, egyesüli etek f NÓGRÁD AZ MSZMP NÓGRÁD MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XXI. ÉVF. 214. SZÁM. ÄRA 50 FILLÉR SZEPTEMBER 11. SZOMBAT Kelet-Pakisztánban is fellángoltak a szárazföldi harcok Négy ponton öldöklő küzdelem — Pakisztán kisajátítja az indiai javakat — U Thant tárgyalásai A Pásztói Mechanikai Üzem további bővítésére, korszerűsítésére, az idén 4,3 millió fo­rintot irányoztak elő. Ebből a z összegből augusztus 31-ig 3,2 millió értékű munkát vé­geztek el a Nógrád megyei A llami Építőipari Vállalat dolgozói. Koppány György felvétele De Gaulle sajtóértekezletének visszhangja „A közös Piac gyászbeszéde“ — Meg kell szüntetni Franciaország alárendeltségét — Johnson gyorsan válaszolt ŰJ-DELHI — RAWALPINDI (MTI) Az indiai és pakisztáni hadsereg egységei között már a negyedik fronton is öldöklő küzdelem kezdődött. A világ­hírügynökségek eddig a har­cok színhelyeként Jammu- Sialkot, Lahore és Gadra vi­dékét jelölték meg, az AFP hírügynökség és az angol BBC rádiótársaság tudósítói­nak jelentései szerint azonban Kelet-Pakisztán térségé­ben is szárazföldi had­műveletekre került sor. A szemben álló felek egy­más közleményeit cáfoló je­lentéseiből nem bontakozik ki világos kép a katonai hely­zetről. Karachiból azt jelentették, hogy a pakisztáni csapatok két helyen — a Lahoretól keletre fekvő Wagah és a Laborétól 95 kilométernyire északkelet­re fekvő Jassar vidékén átlépték az indiai állam­határt és előrenyomulóban vannak. Üj-Delhiből viszont azt je­lezték, hogy az indiai gyalogság 24 óra leforgása alatt 75 pakisz­táni tankot tett harckép­telenné és visszavert több pakisztáni ellentámadást. Üj-Delhi lakóit pénteken reggel három alkalommal is riasztották. Utóbb kiderült, hogy csak egy pakisztáni re­pülőgép közelítette meg az in­diai fővárost, a légvédelem össztüze azonban a gépet el­riasztotta a bombázástól. Ka­rachi, pakisztáni várost csü­törtökön este immár a hete­dik légitámadás érte. Karachi belvárosában hal­lani lehetett a külvárosok­ban becsapódó bombák robbanását. A sorozatos légitámadások ha­lálos áldozatokat is szedtek a polgári lakosság köréből. Az indiai hírügynökség szerint eddig 70 indiai polgári sze­mélyt rawalpindi közlemény szerint pedig 20 pakisztáni vesztette életét a bombázások során. A Reuter pénteken reggel gyorshírben jelentette, hogy Pakisztán leállított min­den export és importfor­galmat Indiával és elrendelte az indiai tulaj­donban levő javak kisajátítá­sát. Arthur Goldberg, a Bizton­sági Tanács e havi elnöke sú­lyos aggodalmát fejezte ki az indiai—pakisztáni háború miatt. A Kasmír birtokáért kirobbant konfliktust „a je­lenlegi legégetőbb problémá­nak” nevezte. Az AFP tudósítása szerint U Thant, az ENSZ-főtitkára Rawalpindiben folytatta bé­kítő tárgyalásait Ajub Khan pakisztáni elnökkel és Bhutto Ssovjet—román barátsági nagygyűlés a Kremlben MOSZKVA (TASZSZ) Pénteken a Kreml kong­resszusi palotájában hatezer moszkvai részvételével szov­jet—román barátsági nagy­gyűlést rendeztek. A nagy­gyűlésen megjelentek a ro­mán párt- és kormányküldött­ség tagjai, valamint az SZKP és a szovjet kormány vezetői. A nagygyűlésen Brezsnyev mondott beszédet. külügyminiszterrel. A tárgya­lások pénteken folytatódtak. A pénteki nap folyamán a pakisztáni és az indiai had­sereg alakulatai között válta­kozó sikerrel folytak a had­műveletek. A hírügynökségek idézik Csáván indiai hadügyminisz­ternek az alsóházban elhang­zott közlését arról, hogy a pa­kisztáni egységek Lahore tér­ségében visszavetették az in­diai katonaságot. Mint mon­dotta, a Ferozepore-val átel- lenben fekvő Kasuri szektor­ban az indiai alakulatok egy tankok által támogatott pakisztáni ellentámadás nyomán kiürítették előre­tolt állásaikat. Egyidejűleg azonban Nagah közelében sikerült visszaver­niük egy másik pakisztáni el­lentámadást. Ferozepore vá­rosára ágyúlövedékek hullot­tak — mondotta Csáván. A Jammu-Sialkot-i arcvonalon egy nagyobb ütközet után Guam szigetéről felszállt B—52-es amerikai stratégiai bombázók pénteken reggel szőnyegbombázást hajtottak végre egy Saigontól mintegy 550 kilométerrel északkeletre lévő erdőség ellen Amerikai részről sem a támadásban részt vett gépek számát, sem a támadás eredményét nem közölték. Chu Laitól délre, Batan- gan-félszigeten amerikai és dél-vietnami csapatok foly­tatták az úgynevezett Piran- ha-hadműveletet. Egy ame­rikai szóvivő azt állította, hogy az amerikai tengerész- gyalogosoknak csütörtökön sikerült a szabadságharco­sok egy csoportját bekeríte- niök. Az amerikai veszte­ségekről a szóvivő hallgatott. SANTO DOMINGO (MTI) A dominikai fővárosból ér­kező nyugati jelentések híre­ket közölnek az ideiglenes kormány helyzetének megszi­lárdulásáról és a megbékélést gátló akadályok felszámolá­sáról­Megemlítik, hogy a szélső- jobboldali Wessin tábornok parancsnoksága alatt álló fegyveres erők kiürítették Santo Domingo északi ne­gyedét. Eltűntek az utcákról a katonai kiképző központ tank­jai és páncélos gépkocsijai. Godoy elnök, az ideiglenes kormány vezetője újabb megbeszélést tartott a hadse­reg parancsnokaival, majd ezt követően váratlan rádiónyilat­kozatot tett. Bejelentette, hogy Wessin tábornok új megbízatást ka­pott és működésének terüle­tét „Dominikán kívül helye­zik.” A tábornok a jövőben a Dominikai Köztársaság főkon­zulja lesz Miamiban. az indiai katonák „jelen­tős mértékben előrenyo­multak” — mondják más jelentések. A Nyugat-Pakisztán gadrai frontszakaszán Karachiból származó értesülések szerint pakisztáni repülőgépek pén­teken megtámadtak egy in­diai katonai konvojt- A kon­voj Gadra felé tartott, ahol már napok óta hullámzanak a harcok. Az Associated Press ameri­kai hírügynökség indiai for­rásokra hivatkozva jelenti, hogy pakisztáni egységek in­cidenseket provokáltak a ke­leti határterületeken, Kína ti­beti részének szomszédságá­ban.” A jelentés szerint pa­kisztáni ágyúk és gépfegyve­rek tüzet nyitottak a nyugat- bengáliai Cooch Behar-kerü- letben húzódó indiai katonai állásokra. A jelzett térség ki­lencven mérföldnyire fekszik dél-kelet Tibet Chumbi-völ- gyétől. A dél-vietnami szabadság- harcosok Saigontól 130 kilo­méterrel délnyugatra csütör­tökön kézifegyverekkel lelőt­tek egy hadianyagot szállító amerikai helikoptert, amely­nek négy főnyi legénysége életét vesztette. A kambodzsai kormány jegyzékben tiltakozott az ENSZ Biztonsági Tanácsánál az amerikai hadvezetőség azon terve ellen, hogy kambodzsai területet bom­bázzanak. A thaiföldi hadi- tengerészet szóvivője ugyanis olyan kijelentést tett, aniely szerint amerikai részről „egy észak-vietnami hadosztály kambodzsai területen műkö­dő parancsnokságának bom­bázását készíti elő”. A hírügynökségi jelentések megerősítették azt is, hogy Wessin már elhagyta az or­szágot. ZÁGRÁB (TAiNJUG) Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt első titkára, aki Tito elnökkel együtt csütörtökön megtekin­tette a Zágrábi Nemzetközi Vásárt, kijelentette a Tanjug szerkesztőjének, hogy nagy hatást gyakorolt rá a kiállí­tás bősége és teljessége, va­lamint a jugoszláv kiállítók termékeinek jó minősége. — Nagyon örülök — mon­dotta Kádár János —, hogy Tito elnök vendégeként al­kalmam volt megnézni a zágrábi vásárt. Csupán né­hány pavilont tekintettem meg, de így is kijelenthe­De Gaulle csütörtöki sajtó- értekezlete élénk visszhangot keltett szerte a nyugati vi­lágban. Kiváltképpen a Közös Piac válságáról és a NATO szerkezeti átalakításáról szóló javaslatai keltettek nagy fel­tűnést és több helyen megüt­közést is. Több nyugateurópai fővá­rosban már arról beszél­nek, hogy a Közös Piac napjai meg vannak szám­lálva és várható a NATO felbomlása is. Francia kormánytisztviselők nem osztják ezt a nézetet, mert — mint a Reuter közli — csütörtökön kijelentették, hogy a francia elnök volta­képpen új javaslatokat tett a Közös Piac válságának áthi­dalására­tem, hogy nagyszabású, jó minőséget felmutató és teljes ez a vásár. Gratulálok a ju­goszláv elvtársaknak e sike­res kiállításhoz, és a jugosz­láv kiállítók által bemuta­tott termékekhez. — örülök, hogy alkalmam volt megtekinteni a magyar pavilont is és azt hiszem nem vagyok szerénytelen, ha azt mondom, hogy a magyar ki­állítók e vásáron méltóképpen képviselik hazánk gazdasági eredményeit. További sikereket kívánok a jugoszláv vállalatoknak és a dolgozóknak, valamint a Zágrábi Nemzetközi Vásár többi résztvevőjének. A hivatalos francia állás­pontot azonban Párizsban sem értelmezi mindenki ilyen egyértelműen- Maurice Faure, radikálispárti elnök merőben ellentétes véleményt hangoz­tatott, mondván, hogy „De Gaulle tábornok elmondotta a Közös Piac gyászbeszédét”. Ugyancsak borúsan nyilat­kozott Henri Fayat belga mi­niszterhelyettes az európai ügyek államtitkára, aki úgy vélekedett, hogy De Gaulle kijelentései még sok-sok hónapig nagy nyugtalanságot okoznak az európai fő­városokban. A nyugatnémet kormány tartózkodott az állásfoglalás­tól. Londonban szintén tartóz­kodnak az állásfoglalástól, mindössze annyit közöltek, hogy a külügyminisztérium­ban behatóan tanulmányozzák De Gaullenak a NATO-ra és a Közös Piacra vonatkozó megállapításait. Megfigyelői körökben azon­ban leszögezték, hogy De Ga­ulle nyilatkozata nem keltett meglepetést, a francia elnök voltakép­pen korábbi álláspontját ismételte meg. Az Egyesült Államokban hi­vatalosan még nem reagáltak De Gaulle sajtóértekezletére, de számos olyan megnyilatko­zás hangzott el, amely min­denképpen összefüggésbe hoz­ható a francia elnök kijelenté­seivel­Csütörtökön tette le ugyanis a hivatali esküt Harlan Cleve­land az Egyesült Államok NATO-hoz akkreditált új nagykövete- Ebből az alka­lomból beszédet mondott De­an Rusk amerikai külügymi­niszter, sürgette a 16 eszten­deje megalakult NATO kato­nai paktum megerősítését, és a NATO tagállamai között az együttműködés fokozását. Mint az AP kiemeli, Rusk szavai merőben elütöttek De Gaulle-nak attól a kijelentésé­től, mely szerint legkésőbb 1969-ig meg kell szűnnie Franciaor­szág alárendeltségének a NATO-ban. A nagykövet beiktatása al­kalmából Johnson elnök is nyilatkozatot tett közzé és Ruskhoz hasonlóan ő is állást foglalt a NATO megszilárdí­tása mellett. Johnson sürget­te a NATO-nak, mint szer­vezetnek a megerősítését, szor­galmazta a NATO-nak, mint a politikai együttműködés esz­közének fejlesztését és síkra- szállt a közös atomhaderő megteremtéséért. Nyilvánvalóan Franciaor­szágra célozva Johnson elis­merte, hogy minden NATQ-tagállam a „saját perspektívájából” szemléli ezt a katonai paktumot, viszont — fűzte hozzá feddő- leg — „ez a nyugati szövetség nagyobb, mint bármelyik tag­állam” Másszóval a tagálla­moknak alá kell rendelniök érdekeiket a közös célnak- Johnson nyilatkozatát né­hány órával azután tették közzé, hogy De Gaulle sajtó- értekezlete végétért- Tehát ez a nyilatkozat közvetlen vá­lasz a francia elnöknek, no­ha a Fehér Ház szóvivője nyomatékosan hangoztatta, hogy Johnson nyilatkozata és De Gaulle sajtóértekezlete kö­zött ..semmiféle összefüggés nincs”. Tovább folytatják a szőnyegbonibázásokat Dél-Vietnamban Dominikai helyzetkép Eltávolították Wesslnt Szilárdul a helyzet Kádár János nyilatkozata a Zágrábi Nemzetközi Vásáron

Next

/
Oldalképek
Tartalom