Nógrád. 1965. szeptember (21. évfolyam. 205-230. szám)

1965-09-03 / 207. szám

2 NÖGRAD 1*965. szeptember 3. prntefc Tovább tart a görög válság A király nem hajlandó kiírni új választásokat Földalatti nukleáris kísérlet ax VSA-ban Fajgyűlölet Angliában ATHÉN (MTI) A görög koronatanács csü­törtökön este folytatódott. Az uralkodó és az összesereglett pártvezérek, volt miniszterel­nökök megoldást próbálnak találni a hét hete tartó kor­mányválságra, ami egyre fo­kozódó politikai nyugtalansá­got, súlyos gazdasági károkat okoz. Ami azonban a szerdán este megtartott koronatanácsi ülést illeti, a jelek arra mu­tatnak, hogy az esemény in­kább csak kidomborítja a politikai válságot, nemhogy megoldaná. Az éjszakai órákban nyil­vánosságra hozott felszó­lalások, melyek az ülésen hangzottak el, egymástól homlokegyenest eltérő né­zetekre vallanak. Ez — a TASZSZ athéni tu­dósítójának véleménye szerint — egy harmadik udvari kor­mány megalakulását sejteti. A koronatanácson Konstan­tin a gazdasági helyzet rom­lására, Görögország nemzet­közi helyzetének gyengülésére hívta fel a figyelmet, s arra intett, hogy a politikai szenvedélyek bomlasztják a nemzet lé­lektani egységét, ezért megoldást sürgetett. Vi­szont kijelentette: „vélemé­nyem szerint a nemzet érde­kei megkövetelik, hogy min­den parlamenti időszak addig tartson, amíg ezt az alkot­mány idevágó cikkelye meg­követeli’”. A kinyilatkoztatás félreérthetetlenül jelzi, hogy Konstantin nem hajlandó klirni az új választásokat, mielőtt a most ülésező parla­ment négyéves mandátuma lejárna (tehát 1968. február­jáig). A Centrum Unió nagy többségét irányító Papandreu volt miniszterelnök a korona­tanácsban azonban kijelen­tette: a párt álláspontja sze­rint a válságot úgy kell meg­oldani, hogy ügyvezető kor­mány alakuljon és ez 45 na­pon belül írja ki, ellenőrizze az új országos választásokat. A többi felszólaló kompro­misszumot ajánlott. Markezi- nisz, az úgynevezett haiadő párt elnöke „széleskörű együttműködésre épült kor­mány” mellett kardoskodott. Caldarisz volt néppárti mi­niszterelnök „igen széleskörű koalíciót’” követelt, meg Ka- nellopulosz, a jobboldali ERE vezére szintén a koalíciós megoldást pártolta, de már Dominika a kormány beiktatására készül Az USA gazdasági segélyt ajánl fel SANTO DOMINGO (MTI) Dominika fővárosában ün­nepi hangulat uralkodik, az ország az ideiglenes Godoy* kormány beiktatására készül. Szerdán Godoy hosszan ta­nácskozott az AÁSZ-bizott- ság tagjaival .a kormány TÍántelki beiktatásának rész­leteiről. Caamano az alkot­mányos kormány volt elnöke kijelentette, hogy a hadse­regben kíván majd szolgála­tot teljesíteni. Imbert tábor­nok, a junta vezetője vi­szont visszavonult a magán­életbe. Barnard Vasguez, a junta tagja megismételte, hogy a junta lemondása végérvényes és csak az új, ideiglenes kor­mány meglakulásáig műkö­dik. A junta tagja szerint Imbert lemondott kormánya — mint ezt Imbert tábornok maga is bejelentette — nem fogja aláírni a megbékélési okmányt. Az okmányt ezzel szemben aláírta Rivera Ga­rn inero tábornok, a junta hadügyminisztere, aki nem mondott le a junta többi tag­jaival együtt. A dominikai polgárháború kitörése és az egyoldalú ame­rikai intervenció u&n Rusk külügyminiszter felhívta az AÁSZ-t, létesítsen állandó békefenntartó erőt, amelyet hasonló válságos helyzetben gyorsain bevethetnek. Több latjn-ameriki kormány ellen­állást tanúsít, hangsúlyozva, hogy a „készenléti erő” csu­pán Washington céljait szol­gálná Á DPA amerikai kormány­köröktől kapott tájékoztatás alapján jelenti, hogy az ame­rikai kormány felajánlja majd támogatását Garcia Godoynak. a dominikai ál­lamapparátus megszilárdí­tásához és Dominika ..foko­zott amerikai gazdasági se­gélyre” számíthat. MEG KELL A SZÍVNEK SZAKADNI!... Ez a régi frázis új aktuali­tást kapott azzal hogy az „Og- gi" című nagy római képes .hetilap folytatásokban kezdte ^tözölnl Don Salvatore Anas- tasio tisztelendő úr emlékezé­seit. Mire emlékezik ez a jó­képű, bár kissé testes, ötven esztendő körüli egyházi férfiú, akinek sokáig New York Brooklyn-i negyedében volt parókiája és most Olaszor­szágban él? Senki másra, mint legidősebb bátyjára, a néhány éve egy New York-i borbélyműhelyben meggyil­kolt, híres gengsztervezérre, Alberto Anastásiá-ra. Don Salvatore a legfiatalobb a szicíliai származású Anasasio- fiúk közül, (családi nevük Anastasio és a plébános úr ezt használja) akik hat neve­zetes gengsztert adtak a vi­lágnak és akiknek mai napig is az olasz-ameriki „gengszter- részvénytársaság”-ot alapító Alberto a büszkeségük­Szép dolog dón Salvatore- tól, hogy nem tagadja meg a bátyját. De hogy egy kicsit szentet akar csinálni belőle, az már némileg sok. A plé­bános úr ugyanis azt állítja, Isegv amikor Albertat — ki­lenc éves volt akkor — beírat­ták a középsziciltai Tropea pa­pi gimnáziumába, mindenki azt mondta, hogy a jóeszű és angyali szelídségű fiúcskából pap lesz. — Es csak a Gond­viselés okozta, — kiált fel visszaemlékezéseiben Don Sal­vatore Anastasio — hogy ti­zenhárom éves korában Al­berto megszökött a gimnázi­umból, ahol jól és Ingyen ta­nult és egy hajó gyomrában, potyautasként, átkelt a tenge­ren és Amerikába került S a rossz társaság, a befolyásol­hatóság arra az útra vitte őt, amire vitte. ■. Ha arról beszélt volna a szerető fivér, hogy többi test­vérét részben a „gengek”-ben már meggyökeresedett Alber­to példája, részben a már „ha­gyományos” szicíliai nyomor késztette arra, hogy szicíliai földművesek helyett amerikai gengszterek legyenek, az ért­hető volna. De Salvatore nem szólt egy szót sem fivéréről és arról sem, hogy Brooklyn-i parókiáját annak idején Al­berto szerezte meg neki. (Jo­seph Valachi nagy vallomásá­ban, amely a „Cosa nostra” és a . „Gyilkos részvénytársa­ság” titkait feltárta, erről is szó esett). *>Luj nem követelte a miniszterel­nöki tárcát ebben a kormány­ban. A koronatanáccsal egyidö- ben Athén utcáin két tün­tetés Is lezajlott. A felvonulók szabad választá­sokat követeltek és Papandreut éltették. Incidens nem történt. SAAS FEE (REUTER) A svájci gleccser-kataszt­rófa színhelyén tovább foly­tatták a mentési munkálato­kat, de már egyre kevesebb remény van rá, hogy a jeg­es sziklatömbök alá temetett munkások közül valaki is életben lenne. A Saas folyón épülő erőmű munkásai közül — az újabb adatok szerint — még nyolcvankét embert ke­resnek. A mentők mellé szakértőket tudósakat is hív­tak. Közülük Lombard, a genfi egyetem geológiai tan­székének vezetője szerdán sajtóértekezleten kijelentet­Az amerikai atomenergia­bizottság bejelentette, hogy szerdán ismét föld alatti nuk­leáris kísérletet hajtottak vég­re a nevadai kísérleti telepen. A húsz kllotonnánál kisebb erejű szerdai robbantás az Egyesült Államok idei 18. föld alatti nukleáris kísérlete volt. te, hogy a kutatási munkákat még nem szabad abbanagyni, hiszen volt már példa rá, hogy nyolc nap után is élő embereiket ástak ki hólavi­nák alól. Eredetileg ezer ember foly­tatta a mentési munkálato­kat, most már 405-en dolgoz­nák Saas Fee-ben. Az eső szakadatlanul ömlik, s állan­dóan fennáll a további glecs- cser-omlásök veszélye. A svájci katonaság szerdán ak­navetőt állított a gleccser ol­dalához, hogy veszély esetén szétbombázza az omló jégfa­lakat. AMIKOR ODAHAZA Ang­liába készülődtem, rá se mer­tem gondolni, hogy ott a faj­gyűlölet megnyilvánulásaival találkozom. Elvégre Anglia mégsem Alabama és nem is Dél-Afrika, Mégis... Londoni tartózkodásom első reggelén éppen az egyik újságot olvas­tam s miután a főbb címeket átfutottam, a hirdetéseket kezdtem böngészni- A lakás­hirdetések közt többször is ezt a figyelmeztetést találtam: „Színesbőrüeket nem foga­dok.” „Afrikaiaknak nem ki­adó.” Pedig Angliában szép szám­ban élnek színesbőrűek. Je­lenleg mintegy 700 ezer né­ger, indiai és pakisztáni. A háború utáni években érkez­tek Londonba és a szigetor­szág többi nagy városába. Természetesen nem a könnyű kalandvágy késztette őket szülőföldjük elhagyására. A munkaalkalom csábította őket- Kaptak is munkát. De a iegpíszkosbbat, a legnehezeb­bet, a legalacsonyabb fizetés­sel. Szemétgyűjtők, liftkeze­lők, edénymosók, takarítónők, kalauzok és kazánfűtők lettek. Magasabb képzettségű szak­munkásokat a színesbőrűek között alig lehet találni- De ha közülük néhányan át is törik a színesbőrűek elé emelt kor­látokat, akkor sem sokra men­nek. Az angol munkahelyen uralkodó közszellem vissza­tartja őket. Word a Daily He­rald című angol lap egyik új­ságírója közölte a hírt, hogy Sten Kelly marós, aki Nyugat- Indiából érkezett Angliába, négy shillinget és három pennyt kap óránként (1 font sterling = 20 shilling, 1 shil­ling = 12 penny, 1 font =• 32,87 forint.) Vele egysorban angol munkások is dolgoznak, de ők ugyanazért a munká­ért csaknem hat shillinget kapnak óránként­Vajon mit szólnak mindeh­hez az angol szakszervezeti vezetők? A Daily Herald munkatársának az egyik nagy­város szakszervezeti elnöke így nyilatkozott: „En bizony nagyon népszerűtlen lennék, ha nyíltan kijelenteném, hogy énbennem nem él előítélet a színesbőrűek iránt. A szomorú igazság mégis az, hogy a fe- hérbőrűek erőteljesen lázadoz­nának, ha munkahelyükre szí­nesbőrű kerülne.” Figyelemreméltó, hogy az Idézett szakszervezeti vezető e szavak elhangzása után nyomatékosan megkért: ne közöljem a nevét. Ellenkező esetben munkahelyén komoly baja származhatott volna ki­jelentése miatt. A MINDENNAPI ÉLET­BEN lépten-nyomon felbukka­nó fajgyűlölet szüntelenül kö­veti a színesbőrüeket. A ve­lük szemben megnyilvánuló A legfiatalabb Anastasio- fivér könnyeket hullajt — és ami rosszabb, könnyeket igyekszik hullajtani — azért az emberért, aki azzal kezdte amerikai pályafutását, hogy — 15 éves volt akkor — megölte és kirabolta házigazdáját- Enyhén szólva, furcsa ez Don Salvatoretól és még furcsább az emlékezéseket gátlástalanul közlő „Oggi”-tól. A volt brooklyni plébános „szenzációs” írását olvasva, eszünkbe jut nem egy ame­rikai és olasz plébános, akik - igazán nem a krisztusi szerete- tet és a XXIII. János pápa ál­tal képviselt szellem értel­mében- „banditák”-nak, „lat­rokénak nevezik hazájuk el­nyomása ellen küzdő, függet­lenségért harcoló hazafiakat. Nem tudjuk, hogy don Salva­tore tett-e ilyen kijelentése­ket De jó lenne, ha a gyar­mati és félgyarmati elnyomás, az imperialista agresszió el­len küzdőket bőszen elitélő plébánosok tiltakoznának, amikor egy igazi bűnözőt, egy hamisítatlan gengsztert próbál valaki fehérre mosdat­ni- Ilyen tiltakozásról azon­ban — ezideig — nem olvas­tunk. így most — legalábbis az „Oggi” tálalásában — Alberto Anastásio „rossz befolyások” szerencsétlen áldozata. Meg kell a szívnek szakadni!... a. g. ellenszenv tükröződik abban is, hogy a négerek Angliában csak igen nagy nehézségek árán juthatna» lakáshoz. Bir­mingham város minden ezre­dik lakástulajdonosa közül például körülbelül 985 kate­gorikusan kijelentette, hogy Ők nem fogadnak színesbőrű lakókat, mert azok alacso­nyabb rendű fajhoz tartoznak- A Daily Worker című lap emi­att el is Ítélte őket. A lap fel­fedte, hogy a lakástulajdono­sok lakóiktól írásbeli kötelez­vényt kérnek, amelyben kije­lentik, hogy bérelt lakásukat még ideiglenesen sfem enge­dik át színesbőrűeknek. S ha a négerek valahol mégis la­káshoz jutnak, az szinte kivé­tel nélkül inkább nyomorúsá­gos viskó, s még azért is igen magas béreket kémek a tu­lajdonosok. A színesbőrűek iránti durva előítélet nemcsak az egyszerű munkásokkal szemben nyilvá­nul meg. Még az angol kor­mánykörök is sokszor kelle­metlen helyzetbe kerülnek, mert a szállodatulajdonosok a szigetországba érkező vezető afrikai politikusokat is gyak­ran megalázzák. Számtalan esetben megtörténik, hogy az afrikai intelektuell telefonon rendel szállodai szobát. Mivel angolul, vagy franciául csak­nem kivétel nélkül hibátlanul beszélnek, a szállodai portások nem tudhatják, hogy egy né­ger rendelte meg a szobát- Csak amikor személyesen is megjelenik, akkor kezdődik a kínos magyarázkodás. A , por­tások minden áron arra akar­ják rávenni őket, hogy más szállodában próbáljanak szo­bát szerezni. Nemrégen példá­ul Etiópia ENSZ-beli képvise­lőjének a felesége került eb­be a helyzetbe. Megtagadták tőle a szobát, mondván, hogy „fehérbőrű szomszédai elége­detlenkednének” ha ő, & fe­ketebőrű a szomszédos szobá' ban lakna. EGYES FAJGYŰLÖLŐ fa­siszta ifjúsági csoportok a nyílt izgatástól sem riadnak vissza. „Fekete veszélyről’' szónokolnak: „Angliát ellepik a feketék! 1970-re már kilenc milliónyian lesznek! Házaink­ban laknak és elveszik mun­kahelyeinket” Ezek a csopor­tok szándékosan és tudatosan szítják a fajgyűlöletet és „fe­kete programokat” sürgetnek. Nem egyszer felgyújtják azok­nak a házaknak az ajtaját, ahol „színesek” laknak. Anglia haladó erői már hosszú évek óta küzdenek azért, hogy eltávolítsák azo­kat a korlátokat amelyek a színesbőrűek emberi méltósá­gát sértik. Az utóbbi tizen­három év alatt a konzervatív kormányzat idején — a mun­káspártiak kilencszer próbál­ták törvényt alkotni a faji megkülönböztetés megszünte­tésére. Es a konzervatívok kilencszer leszavazták őket „Reméljük, hogy a tizedik al­kalommal, amikor már a munkáspárt lesz hatalmon, ez a törvényjavaslat is meg­valósul” — jelentette ki Fen­ner Brokwey, munkáspárti képviselő. A munkáspárt azóta hata­lomra került, lényeges válto­zást mégsem hozott. A „szí­nes korlátok” változatlanul átszövik Anglia köz^letét- Igaz. e helyzet megváltozta­tására ismét törvényterveze­tet készítenek, de ez a terve­zet nem vonatkozik a leglé­nyegesebb dolgokra. Csupán a nyilvános helyeken — az ét­termekben, a szállodákban és a sportrendezvények színhe­lyén kíván enyhíteni a hely­zeten, a munkahelyeken meg­nyilvánuló faji megkülönböz­tetést figyelmen kívül hagyja és arról sem kíván gondoskod­ni, hogy a színesbőrűek lakás- problémáin enyhítsen. Mind­ezek láttán önkénytelenül is '7, a benyomás támad, hogy a munkáspárti kormány egycsa- pásra két legyet szeretne üt­ni: a törvényt úgy szeretné elfogadtatni, hogy az a faj­gyűlölőket ne sértse. NEM CSODA, hogy ennek láttán Anglia baloldali sajtó­ja többször is kifejezte ko­moly aggodalmát és azt a vé­leményét, hogy az említett törvénytervezet esetleg csak puszta értéktelen ■ panírdp’-nb marad. N. Jefimov — Don Salvador Anastasio a (képen jobbra), amikor még New York-ban lelkipásztorkodott- Egy idős prelátus társa­ságában emléktárgyakat árusít egy e célra rendezett össze­jövetelen. Kasmiri jelentés India határán harcok folynak U Thant üzenete Sasztrihoz és Ajub Khanhoz NEW YORK ÜJ-DELHI U Thant. ENSZ-főtitkár szerda este felhívást intézett Sasztria indiai miniszterelnök­höz és Ajub Khan pakisztáni elnökhöz, tartsák be az 1949-es fegyverszüneti egyez­ményt és vonják vissza csapa­taikat a fegyverszüneti vonal mögé. Az ENSZ-főtitkár felhívta a figyelmet az India és Pakisztán közötti nyílt összeütközés katonai ve­szélyére. A fegyveres összeütközés a két ország között a legsúlyo­sabb következményeket von­hatja maga után a világ bé­kéjére, valamint Kasmír, In­dia és Pakisztán lakosságára nézve — írta U Thant üzene­tében, majd kifejezésre jut­tatta azt a meggyőződését, hogy a kasmiri kérdést békés úton kell megoldani. Az Indiai kormány hivata­los szóvivője szerint szerda éjjel tovább folyt a csata az indiai és pa­kisztáni csapatok között. A szóvivő kijelentette, hogy az indiaiak tartják állá­saikat. Hajnali ellentámadást indí­tottak a pakisztáni egységek ellen, amelyek mintegy 13 ki­lométerre hatoltak be indiai területre a kasmiri Chamba térségében. Ugyancsak indiai részről közölték, hogy szerdán reggel legalább 3000 pakisztá­ni gyalogos mintegy 70 ame­rikai gyártmányú tankkal in­tézett támadást Kasmír dél­nyugati részén. A pakisztá­niak kijelentették, hogy a szerdai harcok során legalább négy indiai repülőgépet lőttek le. Az indiai szóvivő nem erősítette meg, de nem is ta­gadta ezt a bejelentést. Folytatják a kutatást a gleccser-omlás színhelyén

Next

/
Oldalképek
Tartalom