Nógrád. 1965. július (21. évfolyam. 153-179. szám)

1965-07-04 / 156. szám

1965. Julius 4. vasárnap. NÖGR AD . Kelta sírok, uroatemetők, aranygálya A Magyar Régészeti Kutatóintézet munkatársai több ér­dekes munkát folytatnak. Jó ütemben halad Magyarország régészeti topográfiájának elkészítése. Ebben földrajzi rend­szerbe foglalják a hazánkban eddig kiásott régészeti lelete­ket, a paleolittól kezdve a XVI. századig. Közreműködnek az ót kötetre tervezett Magyar Régészeti Kézikönyv munkálatai­ban, is, melynek első kötete pár héten belül a könyvesboltok­ba kerül. Bizonyára sikere lesz ennek a nem mindennapi ki­adványnak, legalábbis erre enged következtetni az iránta megnyilvánuló érdeklődés. A régészek idei legjelentősebb vállalkozása a Duna-kanyari ásatások Ezt a munkát rövid idő alatt kell elvégezniök, mivel a Duna medrében 1967-ben megkezdődnek a közös magyar- csehszlo­vák vizierőmü földmunkálatai, s az elöntést zónában igen sok fontos lelőhely még nincs feltárva. — Az egyik ilyen jelentős hely az Ipoly partjánál fekvő Letkés község — mondja dr. Erdélyi István a Magyar Tudo­mányos Akadémia Régészeti Kutató Csoportjának tudomá­nyos munkatársa. — Letkésen késői bronzkori temető került elő, amely egy eddig ismeretlen, nyugat felől jövő néphez tartozott. Erről a halomsiros bronzkori kultúráról keveset tu­dunk, s ez adja meg az ásatások jelentőségét. Itt egyébként nemcsak urnatemetőket tárunk fel, hanem egy középkori te­lepülést is. Igaz, egyrészüket elmosta az Ipoly, de mindenképpen számítunk eredményre. Pilismaróton ró­mai kori kelta településre bukkantak munkatársaink, amely még az időszámításunk előtti I. századból származik. Ebben a kelta temetőben többszáz csontvázas és hamvasztásos sír található. Igen gazdag az embertani anyag. Az antropológu­soknak a csontokon végzett vércsoport vizsgálat segítségével talán sikerül családokra, illetve nemzetségekre bontani a ha­talmas csontvázanyagot. — A Szob melletti kiserdőben még a II. világháború előtt felfedezték az őskőkorszakbeli települést, mely az i. e. XIII-X. évezredből való. Ennek az az egyik érdekessége — vette át a szót dr. Párducz Mihály a Duna-kanyari régészeti munkák vezetője —, hogy az eddigi túlnyomórészt barlangban talált őskőkori települé­sekkel szemben nyíltszini telep volt. Itt találták meg egyéb­ként a környék első emberét, amely már fejlettebb volt a neandervölgyinél, azaz nyugodtan nevezhetjük homo sapiens­nek. Az év elején még úgy tervezték a kutatóintézetben, hogy hozzálátnak Mária királyné kincses gályáinak felkutatásához. 1526-ban a török elől menekülve a Budai Kincstár anyagát Pozsonyba akarták szállítanüde az valami szerencsétlenség következtében sohasem jutha tott el oda. Nos, az elsüllyedt gályát, —■ lehet, hogy kettő van belőlük — műszerekkel keresik majd, de ez csak akkor lehetséges, amikor alacsony a vízál­lás. Mindent egybevetve munkájuk tehát van bőven régé­szeinkneki pedig csupán az idei munkaprogramnak egy töre­dékét soroltuk fel. Nincs kizárva az sem, hogy valami meg­lepetésszerű felfedezéshez jutnak, mert a föld méhe mindig tartogat újdonságot a régmúlt idők kutatóinak. Kovái Iván Őrlemény, kél (/aratón Nem tértem ki a szíves invitálás elöl: meg­néztem a nagybátonyi bánya­város képzőművész-szakköré­nek a minap megnyílt kiál­lítását. A művelődési otthon csarnokában megrendezett tárlat produkálói ügyes kezű általános iskolások, iparita­nuló fiatalok, fizikai és szel­lemi munkások, akiket mű- vészkedő hajlamok ösztönöz­tek a szakkörbe. Most né­hány hónapos stúdiumaik, gyakorlati foglalkozásaik eredményét hozták nyilvános­ság elé. Fontoskodás lenne értéke­lést mondani a látottakról, az érezhetően nagy gondos­sággal rendezett anyagról, hiszen a szakkörösök távol­ról sem állnak a hivatásosság fokán, s nem ilyen igénnyel jelentkeztek. Az alkotások nem annyira a művészi színt bizonyos eredményeiben ér­dekesek — bár ez sem egé­szen lebecsülendő —, mint inkább abban az esztétikai szemléletben, melyet a bemu­tatott képek számunkra tük­röznek. S úgy véljük, ez a fontosabb, jelentősebb része a dolognak, a nagybátonyi és minden más hasonló szakköri bemutatónak. Örvendetes, hogy mostaná­ban lépten-nyamon találhatni falusi, városi művelődési ott­honokat már, ahol a képző- művészeti ízlésformálás sze­rencsés keretét, a szakköri életet igyekeznek megteremte­ni. Van tennivaló e téren, mert az üzletes, az álművé­szet veszedelmes terméke, a giccs talán egyetlen esztéti­kai megnyilatkozásban nem fertőzte meg oly kórosan a közízlést, mint a piktúrában. Évtizedekig deformálták íz­lésünket, egész képzőművé­szeti nézőpontunkat a vásári ipar legkülönfélébb termékei a falvédőkompozícióktól a silány olajmázodmányokig. Az adminisztratív harc, — valljuk meg, — tompa fegy­vernek bizonyult ellenük. A sekélye« és fejletlen igények tovább táplálása számos nyit- vahagyott csatornán ma is folyik- A giccsőr szabadon kí­nálja portékáját a jóhiszemű „műbarátnak” piacon, bú­csún, vásárokon, mert a ter­mék értékesítési tilalma csak a hivatalos intézmények ka­puját csapta be. Annak ér­dekében azonban, hogy jó­hiszemű emberek ne válja­nak a giccsgyártók és terjesz­tők áldozatává, még admi­nisztratív lépés sem igen tör­tént. A lényegesebbről, a leg­szélesebbkörű, az általános ízlésformálásról nem is be­szélek. A zenében lassanként már érlelődik Ko­dály Zoltán sokévtizedes munkásságának talán egyik legnagyszerűbb eredménye: iskoláink alapfokon kezdik el a gyermek zenei ízlésének egészséges és céltudatos irá­nyítását, az igényes zeneértő néptömeg nevelését. Kitűnően képzett pedagógusok serege szolgálja a célt városon és falun egyaránt. A képzőmű­vészeti ízlésformálásról ko­rántsem mondhatunk hason­ló biztatót. Állapítsuk meg bátran: ezen a téren maguk a pedogógusok sem állnak jobban a nagy átlagnál. Csak be kell pillantani — tiszte­let a kivételnek — falusi ta­nítók, nevelők otthonaiba, máris bizonyságot nyerhe­tünk, mily nagy mértékben uralkodik mindenütt a giccs, a rikoltó színmázolmány, az édeskés képromantika, — a látás állandó ártalmára. A képzőművészet, különféle tö­rekvései, kifejezési irányza­tai között valóban nem kony- nyú eligazodni, hamar meg­zavarodhat, eltévedhet a készületlen ember. Éppen ezért talán egyetlen más te­rületen nincs annyira szük­ség alapoktól kezdődő, tuda­tos nevelő munkára, mint itt. Hogy a giccs fogalmát, je­lentkezését mindenki által megfogható vá, felismerhetővé tegyük, nem élég a magas igé­nyű képzőművészeti tárlatok szorgalmazása- Ezek megis­merésével még nem sokra jutunk, hisz az ízlés nagy­mérvű deformálódása miatt az értékek felismerése egyál­talán nem kézenfekvő. A művészet hagyományaiban, irányaiban, törekvéseiben va­ló jártasság, alapozottság, elő­készül tség szükséges, hogy helytállón tudjunk vélekedni, mi máért szép, vagy csúnya, értékes, vagy értéktelen. Leg­jobb képzőművészeink sem lehetnek versenytársai a giccsnek mindaddig, amíg az irodalmi, zenei ízlésformálás mellé a képzőművészeti ízlés­nevelés általános rendszerét nem biztosítjuk- Ezt isko­láinkban kezdhetjük el, de eléggé nem becsülhető és tá­mogatható feladat jut ebben az iskolánkívüli népművelés­nek is. Azoknak a szakkörök­nek, amelyek örvendetes számban és mind növekvöbb színvonalban szaporodnak. Tisztelet és becsület a velük foglalkozóknak, legjobb mű­vészeinknek, akik a pedagó­gus feladatát vállalják: műértővé nevelni minél töb­beket. Színízlés megteremté­se. formai és tartalmi érték felismerhetőségének megmu­tatása az út, hogy — ha nem s máról holnapra — a giccs- igényről a műalkotás igényéig jussunk- Jó és örvendetes, hogy olyan művészekre szá­míthatunk ebben, mint Czinke Ferenc, Iványi Ödön. Radics István, Réti Zol tán és mások, vagy a karancslapúj- tői rajzszakos pedagógus, a diósjenői művelődési otthon művészeti előadója. És örven­detes, hogy már akad olyan erős patrónusa is az ügynek, mint a Nógrád megyei Szén- bányászati Tröszt, a nagybá­tonyi bánya'gazgatóság, ame­lyek nemcsak az éves munka anyagi bázisát teremtik meg, de nyári képzőművész tábo­rokkal is segítik szakköreink fejlődését. | Hogy nem céltalan ügyet támogatnak, annak bi­zonyságai a szakkörökben lét­rehozott művek, alkotások, amelyek utóbbi időben nem egyszer a „hivatásosok” tár­latán is helytállnak magukért Nagy eredmény ez, nemcsak az alkotónak, de a szakkör­vezetőnek is, s nagy eredmény az is, ha egyik-másik fiatal — van példa rá szép szám­mal — kilép a szakkör kere­téből s képzőművészeti szak­iskolán, főiskolán folytatja a képességei jogán a pályára való készülést. De az iga­zi, a legnagyobb eredmény mégsem ez. Hivatásos művész nem válhat, s nem is válik mindenkiből. De válhat műér­tő, fejlett, kultúrált ízléssel bíró művészetbarát, helytálló véleményt alkotó, a műveket formájában és tartalmában megérteni és értékelni kész em-ber, aki hatni tud környe­zete ízlésére,- igényére. A nagybátonyi kiállítás kapcsán jegyezte meg a szak- körvezető: A lényeg, a feladat az, hogy eljussanak az alkotás reális értékeléséig. Tiszta megfogalmazású a cél s a megtett út eredménye jól mérhető a kiállítás anya­gában- Bent, a művelődési otthon falain belül új ízlés, egészséges, friss szemlélet formálód'k. De ez még kez­deti siker az elérendőkhez mérten. Néhányak elindulása az igényesedésben. Arra van szükség- hogy képzőművész szakKöreink mind szélesebb r-legek érdeklődései keltsék fel munkájuk iránt s intéz­ményeink: művelődési ottho­naink, egyéb szerveink teljes szívükkel, anyagi lehetősé­geikkel segítsék a képzőmű­vész körök tömegszakkörré válását. A harc a giccs ellen meg-megújuln hevességgel folyik művelődési frontjain­kon. Nem tagadható, születtek aredrwényei, lokál's sikerei- Tárlatainkról az olcsót, a se- lejtet teljesség iben kiszűrtük, de a mázoló szintű piktorko- dók azért még korántsem tet­ték le az ecsetet. Az ipar kon taraira van törvény. A művészet kon tár­kódéi szabadon garázdálkod­nak, szélhámosk ódnak, fertő­zik az ízlést falusi életünkben. Szinte hihetetlen, de tény: amíg a bátonyi művelődési ház (és a többi) az egészsé­ges művészeti szemlélet ala­pozásán fáradozik a községek piacán háborítatlanul kí­nálja portékáját a giccsmajsz- ter, a tájékozatlanságot ki­használó vigéc. — Rendszeres dolog ez ná­lunk — mondotta szomorúan egyik népművelő —, sajnos, rendszeres- Minden fizetési napon giccskiállítástól tarka a piac. Bizonyos Tímár mester „művei” harsognak most messz'ről a járókelők szemé- be. Nincs hivatali hatóság, amely kiűzhetné a szemér­metlen kínálkozást, a társa­dalom ellen ezeket a festék­kel, ecsettel elkövetett me­rényleteket? ! A „művek” ára 400 és 600 forint között változó. És ve­szik. Ajándékká válnak eskü­vőkön, családok életében, ott­honok falain, díszhelyen. Ugyan, ki lehet ez a Tímár mester is?-.. Égy a céhből, amely ma is él és bizonyára nem rosszul t | Nevelés a képzőművész szakkörben és „nevelés” a piacon. Bizony, két malom őröl falvaink éle­tében még mindig s egymás ba ömlik a mag és az ocsú. A nagybátonyi tanulság nem egyedi. Éppen ezért ál­talánosan szabja meg a teen­dőt: el kell tömítenünk az ocsút ontó garatot. (barna) „Eccer egy embert Iának menni a „Búra termett idő. Ködnevelő szellő- De meg is vénített Ez a pár esztendő. Ez a pár esztendő.” (Etesen lejegyzett dalszöveg.) — Engem ugyan nem véní­tett meg — tiltakozik Keré­nyi Dániel nyugalmazott álta­lános iskolai igazgató. — En­gem ugyan nem. Ülünk az asztalnál- Koccin­tunk. L Részlet az „Etes határának és belterületének földrajzi nevei” című pályamunkából. „Bagolyvölgy: -sz e — Ba­góvőgy,-be, Bagó vőgyibe —” Az ember a Béna vőgy végin, ahol Rau épült, átmegy a ré­ten, úgy megy a Bagóvőgybe. Régen legellő vód, de csak ollyan mosókás, nem értékes legellő. Sok szállongó nyőtt rajta, amit a marha nem sze­retett.” (G- A.) — Az 1867-es térképen, valószínűleg ké­sőbbi bejegyzésként szerepel Bagólapos alakban. Az adat­közlő tudomása szerint ennek régebbi neve Bikabikk fele volt. Két oldalról erdő odvas fákkal, a baglyok tartózkodá­si helye. „Mikor arra mentek az emberek a bagó kiabat-” (B. P.) Ennek hitelességét bi­zonyítja az a tény is, hogy még az 1940-es években, egy rautelepi ház padlásán is volt bagolyfészek.” Egy másik külterületi név, Adámvölgye eredetével kap­csolatban meg azt mondja Kerényi Dánielnek B. P„ hogy „eccer egy embert lát­tak menni a vőgybe, aki oj- jan vót, mint Adám.” — Hát valahogy így gyűjtö­gettem össze a pályamunka anyagát. 114 földrajzi név szerepel benne és az utcane­vek. Egy évig csinálgattam — mondja a nyugalmazott igaz­gató. Aztán még hozzáteszi: — Amikor az országos Nép­rajzi Múzeum a Magyar Tu­dományos Akadémiával közö­sen meghirdette a földrajzi nevek gyűjtését, elhatároz­tam, hogy fölkutatom és ösz- szegyűjtöm Éltes község föld­rajzi neveit, evvel is egy tég­lát viszek ahhoz az építő- munkához, amit a tudomá­nyos szervek végeznek- Az anyagot tegnap adtam postá­ra. Adatközlőit személyesen jól ismerte, nem volt nehéz a ki­választás. Valamennyi kész­séggel nyújtott segítséget- Se­gítettek neki szívesen: Gordos Antal, 84 éves bányász, 1922- től kisbirtokos, Fodor Lajos 78 éves volt kisbirtokos, tsz- tag, Pál Miklós 74 éves volt kisbirtokos, falusi bíró, tsz- nyugdijas. Sirkó Lajos 66 éves nyugdíjas tanácsi dolgozó, Bo- zó Pál 56 éves nyugdíjas bá­nyász, volt tanácselnök, Báli Imre 48 éves bányász..- Az egész falu. Nem csoda, 41 évet töltött el benne tanítóként. 3. — A falu? — kérdez vissza Kerényi igazgató. Látszik, fel­csillan a szeme, kedves „té­májáról” van szó- — Nos, a falu története roppant érde­kes. Ennek a cserháti község­nek első települése Kotrocó- pusztán és Mikótelek-pusztán volt.. Ehrt honnan tudja? Fieldol­gozta többi között a falu történetét is 1963-ban. Tudja, hogy a szájhagyo­mány szerint Kotrocót a törö­kök felgyújtották. Az embe­rek utána települtek a mai község területére, amelyet mocsári tölgyek borítottak. Tudja, hogy a vizenyős, mocsaras területet a dombok lábainál fakadó bő, s állan­dó vizű források tartották nedvesen- A falu közepéin ma is állandóan ontja vizét az a forrás, a „csurgó”, mely­nek első csövét a törökök tették le. Keresi a község nevének eredetét. Ismeri a feltevést, ami erre utal: hogy a völgyön vezetett át a Losonc-Pásztó- Gyöngyös kereskedelmi útvo­nal. Elsős idóben Kotrocó és a „csurgó” közti úton hat lóval húzták ki a szekeret a „ven- dógmarasztalé” sárból. Fölér­ve a „csurgóhoz” etettek, itattak. Később az e helyen keletkezett falu a nevét erről kap­hatta: Ettes- A „tt”-ről „t”-re való változást az 1913- as nyelvújító mozgalom idején „csinálták”. Név szerint sorolja a köz­ség nagyobb földbirtokosait a XVIII. századtól: herceg Co­burg, gróf Forgách, báró Prónay, Pongrácz Katalin, dr. Winter Simon, Feyl Frigyes és a Salgótarjáni Kőszénbánya Rt. Számon tartja, hogyan vál­tozott meg a község arculata a bányatelepek létesítésével. Hogy az egész múltban a kasztok, az osztályok erősen éreztettek egymás fölötti helyzetüket- A „zsíros” pa­raszt lenézte a szegény pa­rasztot, de ugyanez volt a bányaipari dolgozók, valamint a telep és a falu lakói között is. Ismeri az etesi népszokáso­kat, a község népművészetét, a falu jelen életét, örömét, gondját. Tudja, ő jegyezte le. hogy még az egyes dalszövegek is a kapitalista társadalom ki­zsákmányolását, a népelnyo­másban szenvedők keserves vőgybe...“ életkörülményeit tükrözik, hiszen dúdolja a népdalt: „Búra termett idő...” És azt mondja ismét: ■— Engem ugyan nem vé- nít már meg az idő­4. Aztán „becipel” az óriási, hűvös szobába. Körbemutat: — Az én életem az is, amit lát. Nézek mindenfelé. Zongora, szobrok, festmények, ülő és fekvő alkalmatosságok, üveg mögött ezüst tárgyak. Mint egy műterem. Különös emlé­kek ,.raktára-” — Az ott a sarokban mi­csoda? — kérdezem. — Rádió. _ ? — Az egész olyan, mint egy szobor és talapzata, ez igaz. Viszont ebbe tettük a készüléket és tartozékait. Mondom, az első rádiók egyi­ke Magyarországon. Tranzisz­toros készülék- (Annak idején kristálydetektorosnak mond­ták. A szerző.) Akkor még nem volt telepes, meg villany­árammal működő. A „talapzat” fenyőfa, A készülék kazettában lapult. Felette volt a tranzisztor, alatta hatalmas üregben a nagy Philips hangszóró, se­lyem mögött- (Most is meg­van a hangszóró, de nem használható semmire. Emlék.) A rádió „dekorációja” sok virág, a virág tartóiként szolgá­ló kerámiákat Bóna Kovács Károly festő és szobrász ké­szítette. Azt jelképezik, ho­gyan fogja össze a rádió a földet. A talapzaton egy mell­szobor, Marcona szobra, szín­tan Bóna Kovács Károly al­kotása gipszből. Miről mintázta? Kerényi Dániel fiatal taní­tó levelet írt a nagy fizikus­nak, a rádió egyik atyjának- A levélre hamarosan válasz, s egy fénykép érkezett. A nagy tudós a fényképet saját kezűleg írta alá. Mutatja a nyugdíjas igazgató a féltve őrzött sárguló fotográfiát. — Ez az. Ez ő. Ez a keze írása­Nem hiszem, hogy Magyar- országon hasonló értük lenne birtokában valakinek Marco­náról. Saját szabadalma is van Kerényi Dánielnek. Ellipszis rajzoló készülék. 1924-ben szerkesztette. S még mi minden van itt! 5. — Jövőre a bányászat tör­ténetét dolgozom fel. Illetve annak etesi vonatkozásait­Bekapcsolja a rádiót, fosz- foreszkál a készülék zöld sze­me. Ez már mai rádió. Mai hírekre kíváncsi Kerényi Dá­niel. Közben tervezget, ha a múltat kutatja, akkor is á ma tevékeny munkása ő. Kint lengedez az egyáltalá­ban nem „ködnevelő” szél. A nyári szél! Tóth Elemér

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom