Nógrád. 1965. július (21. évfolyam. 153-179. szám)

1965-07-04 / 156. szám

196S. Július 4. trasaraap 'S N ö G R A D 3 A saécsényi járási tanács mezőgazdasági osztálya nem­régiben megvizsgálta, ho­gyan gazdálkodott az elmúlt egy év alatt a nagylóci Mun­kás-Paraszt Szövetség Terme­lőszövetkezet. A több napig tartó vizsgálat a gazdálkodás valamennyi ágazatára kiter­jedt. A szakemberek azt is megnézték, hogyan szervezik, irányítják a munkát a szö­vetkezet vezetői, hogyan ve­szi ki részét a közös tevékeny­ségből a majd kétszázötven termelőszövetkezeti tag. Prémium minden áron A tapasztalatok összegezé­se után, a járási tanács vég­rehajtó bizottsága a község és a termelőszövetkezet veze­tőivel együtt vitatta meg a nagylóci helyzetet- Hasonló tanácskozásra kerül sor a kö­zeljövőben a termelőszövetke­zetben is. Itt a termelőszövet­kezet vezetői számolnak majd be a tagoknak arról, milyen hibákra, visszásságokra hív­ták fel a szövetkezetiek fi­gyelmét a járási szakembe­rek. Megbeszélik azt is, mit javasoltak, hogy a hibák, a félreértések — mint a gyökér n lküli növények —, mielőbb elhaljanak, megszűnjenek. A növénytermesztés, a ál­lattenyésztés, a szövetkezet gazdálkodásának eredményes­ségét elősegítő intézkedések mellett, a végrehajtó bizott­ság javasolta a termelőszövet­kezet vezetőségének, Balázs Jánost, a termelőszövetkezet volt főkönyvelőjét bocsássák el állásából. Balázs 1964 szep­tember derekáig volt fő­könyvelője a termelőszövetke­zetnék. Akkor leváltották, mert munkáját az Ismételt figyelmeztetések, feHelősségre- vonások ellenére sem végez­te kielégítően- A hanyag em­berek módján kezelte a közösség értékeit, s magatartá­sával is mérhetetlen károkat okozott a szövetkezetnek. Egészén mostanáig azonban mint adminisztrátor dolgozott benn az irodán. így tavaly ősszel új főköny­velő érkezett a szövetkezetbe, Végih László. Az 1963. évi zárszámadást azonban még Balázs László irányította. A munka során ismételten be­bizonyosodott, Balázs képte­len ellátni ezt a munkakört- A zárszámadást megerősítő bizottság a hibák egéaz sorát tárta fel, amelyekért személy szerint Balázs László volt a felelős. A bizottság érthetően megvonta az eredményes munkáért járó jutalmat a volt főkönyvelőtől. Balázs László azonban nem Miért megy el a főkönyvelő Nagylócról? nyugodott bele a döntésbe. A tagságot félrevezetve azt ál­lította, a bizottság eljárása törvénytelen. Idei tervtárgya­ló közgyűlésen addig han­goskodott, míg a tagok .meg­szavazták": a szövetkezet ve­zetősége fizesse ki neki a ko­rábbon elvont prémiumot- A viharos tanácskozáson, hosz- szas huzavona után Balázs kijelentette: tulajdonképpen nem is azt kéri, fizessék ki neki a pénzt. Amint mondta, „beleegyezik” abba is, hogy a prémium fejében töröljék el korábbi adósságait. Ba­lázs László malacot, s egyéb termékeket „vásárolt” a szö­vetkezetben, amelynek ellenér­tékét nem fizette be. Annak ellenére, hogy a bizottság nem egészen 4560 forint kifi­zetését akadályozta mag, mé­gis olyan közgyűlési határo­zat került be a járási tanács­ra, amely 5300 forint kifizeté­séről „döntött”- A „határo­zatot" maga Balázs juttatta el Szécsénybe. Megtehette, hi­szen az említett közgyűlés jegyzőkönyvét ő készítette. Ez volt a végső indok, amely a nagylóci termelőszö­vetkezet vezetőségét arra kész­tette, hogy megfogadja a já­rási tanács végrehajtó bizott­ságának javaslatát. Legutóbbi ülésén, amelyet a végrehajtó bizottság tanácskozása után tartott a szövetkezet vezetősé­ge, úgy határozott, felmenti állásából Balázs Lászlót A volt főkönyvelő minden ala­pot nélkülözve kétségbevonta a bizottság döntésének jogos­ságát, törvényességét Ahe­lyett, hogy munkáján, ma­gatartásán változtatott volna, a szövetkezeti vezetők, tagok félrevezetésével akart olyan jövedelemhez jutni, amelyért nem dolgozott meg. S a teljes igazsághoz tartozik az is, hogy nem először. A nyugalom nem állt helyre Az ilyen esetek érthető mó­don feháborítják a szövetke­zetben becsületesen dolgozó tagokat. Nagylócon meg külö­nösen élesen vetődik fel a kérdés, hiszen a korábbi évekre jellemző egyenetlenkedések, szervezetlenség még most is érezteti hatását a jövedelem alakulásában. A munkaegység értékének tervezésekor az idén sem futotta többre 20-21 forintnál. S a szövetkezet egyenletes fejlődésének a rendkívül mostoha természe­ti, közgazdasági adottságokon kívül egy egész sor szubjektív tényező szab határt. A vizsgálat arra is fényt de­rített, hogy az utóbbi időben egészen kritikussá vált a hely­zet Vida Emil, a szövetkezet fiatal mezőgazdásza és Végh László főkönyvelő között. A vezetők közötti értelmetlen háború oka, hogy a főköny­velő minden alapot nélkülöző, feltételezéseken alapuló intri­kák, rágalmak egész sorát zúdította a főagronómusra. Az alaptalan vádak, mint he­gyes nyilak sebezték Vida Emilt. Kikezdték idegeit, s a főagronómus egészségi állapo­tára hivatkozva kérte a járá­si tanács mezőgazdasági osz­tályát, tegyék lehetővé, hogy egy másik, hasonló tsz-ben dolgozhasson. Régi igazság, ahol az embe­rek egymás apró hibáinak felnagyításával foglalkoznak, rosszindulatú megjegyzéseket gyártanak sorozatban, azt mindemképpen a munka sínyli meg. Így van ez Nagylócon is. Ugyancsak a vizsgálat fedte fel többek között azt is, hogy a könyvelésben, az új főköny­velő beállítása után sem mu­tatkozik lényeges változás. A szabadpiacon értékesített áruk dokumentálása hiányos. A múlt évi zárszámadás készíté­sénél olyan hibát követtek el, ami a járásban, de a megyé­ben is párját ritkítja. Nem készítették el külön-külön minden taggal az elszámolást. Enélkül kezdték kifizetni a tagok járandóságát, s ez ter­mészetszerűen nagy kavaro­dást keltett. A tagok mintegy 70 ezer forinttal még mindig tartoznak a szövetkezetnek. Tavalyi adósságok ezek, de amelynek egy részét Végh Lászlónak, a főkönyvelőnek is kellene törlesztenie. Ugyanis, amikor megérkezett a terme­lőszövetkezetbe, előleget vett fel, mert az állami támogatás folyósítása késett. Amikor azonban a pénz megérkezett, Végh László valahogy megfe­ledkezett az előleg visszafize­téséről. Hogy mit szólnak mind­ezekhez a tagok? Egyrészük, akik semmiféle konkrét, meg­történt esetről nem tudnak, csupán a szóbeszédből pró­JőajtgjtLal Végre fent vagyunk az ormon, a mohos bástya tö­vén. Márvanylap fakult betűit fürkésszük, tapogatjuk szemünkkel: itt járt Petőfi Sándor... írta költeményét a Saladhoz... 1845-ben... A századok nyoma, a táj látványa lenyűgöz. A varázslat hallgatást parancsol; meg ne zavarjuk a megállóit időt, a történelmi te­metőt, a végvári küzdők örök aluvását, Omladékok piramisa ez, ki tudná, milyen titkokat őriz a mélye. Csak a legendák tudják, lent, a falusi Matuzsálemek. apáról- fiakra szállón s alighanem azok lehetnek a színigazak ma már, nem a kövek mélyé­nek valósága. Hallgatunk, nézzük a tájat, a mindenfelé belátha- tót s benépesítjük síkjait, lankáit a termő képzelet mindenféle játékaival. Jó ez a pici megpihenés szu­per szónikus életünkben. Taktusszünet. Négyszáz éve állt meg itt az idő, ennek az időtlenségnek pillanattö­redékét tarjuk most görcsösen birtokunkban. Ameddig csak lehet. Meddig lehet, ki tudja? Egyáltalán: van-e hatal­munk, jogunk a moccanatlansághoz7 A toronyszögletben fiatal pár mereng. S egyszerre darabokra hull a néma varázslat• élesen mint egy kézből kihullatott pohár. Vége az idő végtelenségének: — Látod, szivem. épp ezt a színű kardigánt kere­sem. Mondja a lány, is felmuta* egy romon-nyilott, kü­lönös virágot. (b. t.) bálnak maguknak „képet al­kotni” a főkönyvelőről, vagy a főagronómusról. Természe­tesen egyáltalán nem hízel­gő képet. A többség azonban világosan látja, hogy sürgő­sen véget kell vetni ennek az értelmetlen csatározásnak, amely a munka rovására megy, s amelynek végső so­ron a szövetkezet, a szövetke­zeti tagok látják kárát. Rátaláltak a járható útra A termelőszövetkezetben becsületesen dolgozó tagok azt látják járható -útnak, amit a vizsgálat tapasztalatai alapján a végrehajtó bizottság is megállapított: a szövetke­zet vezetői minél előbb te­remtsenek rendet maguk kö­rül a termelőszövetkezet gaz­dálkodásában. Mert vala­mennyien képesek arra, hogy a jelenleginél eredmé­nyesebb tevékenységet fejt­senek ki a közösség javára. Mit kell tenniök és ho­gyan, arra a vizsgálatot vég­ző szakembereik felhívták a nagylóci termelőszövetkezet vezetőinek figyelmét Bár a munka szervezettsége, a ter­melés irányítása a fiatal' mezőgazdász, Vida Emi! jó­voltából sokat javult, azon­ban még mindig vannak gondok a növénytermesztés­ben és az állattenyésztésben. Nemcsak abból adódnak ezek a dolgok, hogy a majdnem 250 termelőszövetkezeti tag kö­zött szép számmal vannak olyanok, akik nem dolgoznak, és a dolgozó férfiak, asszo­nyok között is sok az idős, ötven, hatvan, vagy enné! is korosabb. A jól szervezett, megfelelően irányított mun­ka még nem honosodott meg a közős gazdaságban. Á több mint kétezer holdas termelőszövetkezetben je­lenleg a növénytermesztés hozza a legmagasabb jöve­delmet Érdemes tehát terv­szerűen megszervezni, vég­rehajtani és ellenőrizni a ten­nivalókat A naponkénti munkaelosztás, a brigádveze- tőknek adott konkrét megbí­zatás lehetővé teszi a tagok tevékenységének ellenőrzési a minőségi követelmények betartását és betartatását. Mindenképpen rendezni kell a traktorosok bérezését Í3. Elvben a gépállomási munka­normák alapján fizeti a ter­melőszövetkezet a traktoroso­kat A menetleveleken és a munkalapokon feltüntetett munka azonban sok esetben nem egyezett. Ilyen körülmé­nyek között lehetőség volt arra, hogy a traktorosok olyan munkáért is pénzt vettek fel, amit tulajdonkép­pen el sem végeztek. A növénytermesztésben és az állattenyésztésben egy­aránt a hozamok növelése a legközvetlenebb feladat. A tehenészet tejhozama tavaly alatta maradt a tervezett két­ezer liternek, és az állathíz'.a- lás sem ment zökkenőmente­sen a gazdaságban. A tejho­zam növelésének alapvető feltétele, hogy ne mulasszák el egyetlen állatnál sem a szakszerű előkészítést, a ter­meléstől függő takarmányo­zást. Hozzáértő gondozókról pedig még olymódon is gon­doskodni kell, ha a gulyások­nak a munkaegység helyett havonta készpénzben fizeti jövedelmét a termelőszövetke­zet. Ami pedig Végh László fő­könyvelő és a számviteli cso­port tevékenységét illeti, egész sor dolgot kell helyretenniök. Rendet kell tenni az anyag­könyvelésben, a termékek sza­badpiaci értékesítésében, s a munka igazolására, a munka­bérek számfejtésére is na­gyobb gondot kell fordítani. Ne igazoljanak el nem végzett munkát olyan tagoknak, akik közel vannak a tűzhöz, jó ba­rátai a szövetkezet vezetőinek, viszont nem dolgoznak becsü­lettel. S még valamit. Hogy a számviteli munkában gyöke­res változás álljon be, a fő­könyvelőnek szakítania kell eddigi munkastílusával. A gyakorlati tanácsok, a konkrét segítség egy-egy feladat meg­oldásánál mindig eredménye­sebbnek, hasznosabbnak bi­zonyul az adminisztratív uta­sítások egész soránál. Végh Jó­zsef szákmai tudását, jártassá­gát senki sem vonja kétség­be. Az irányítása alatt dolgo­zó csoport is képes arra, hogy hibátlanul végezze munkáját. Tevékenységük tervszerű irá­nyításával, rendszeres, min­dent átfogó ellenőrzésekkel sok hibának elejét lehet ven­ni. A főkönyvelő csak így tud elemző számításokat végezni a gazdálkodás egészére vonat­kozóan, csak így tudja támo­gatni a szakvezetés tevékeny­ségét. Ezzel pedig minden bizonnyal csitulnának azok az ellentétek is, amelyek most még esetenként egészen rossz útra viszik a szövetkezeti ve­zetőket, s bizonytalanságba taszítják a szövetkezeti tago­kat is. Vinne Istvánná Mének Hol úan az az idő, amikor a lo­vaknál: meg olyan becsületük volt, hogy az apaállatokat, a pompás mé­neket magyaros mintákkal kúpin­gáit, diófa-boxokban őrizték? Ma már legfeljebb Mezőhegyesen, Bá­bolnán és a versenyistállókban osz­tályrésze esődöreinknek az efféle megkülönböztetett megbecsülés. Pe­dig hát nemcsak exportképes ver­senyparipákban, hanem szorgal­mas igavonó jószágokban is kí­vánatos az utánpótlás. Ezt éppen a hegy-völgyes palóc-vidéken tud­ják legjobban, ahol különösen az esős tavaszokon és őszökön nél­külözhetetlen a lovak ereje. Mindez nem változtat azonban a valódi helyzeten, amely a mé­nek csökkent megbecsülését illeti. A széesényi három állami mén is meg kel! elégedjék egy igen egy­szerű istállóval a szeszfőzde ud­varán. S ha átörökölt képessége­ikkel nem is hívják fel magukra a figyelmet, néhány meglepő és feltűnés-hajhász történet olykor a szóbeszéd központjába állítja őket. A széesényi mének eseteiből ket­tő, amely immár legendássá for­málódott, mindenképpen tollhegy­re kívánkozik. A kényszerpihenőre kárhoztatott méneket szinte szétveti az életerő. A lefékezett energiák ki-kitörnek a fényesszőrű, csokoládébarna cső­dörökből és ilyenkor áttörnek a választó-gerendákon, elszakítják erős kötőféküket és vad viadalba kezdenek. Előbb csak az Istálló­ban, később kitörnek a négy fal közül és az udvaron foly­tatják küzdelmüket, leszegzett fej­jel, mint bőgéskor a szarvasbikák, csakhogy fegyverül agancs híján erős és éles fogazatukat használ­ják. Minden igyekezetük arra irá­nyul, hogy ott harapják meg küz­dőtársukat, ahol a legnagyobb fáj­dalmat okozhatják s végtelen szí­vóssággal, kitartással keresik az alkalmas pillanatot a döntő csa­pásra. A gondozók, akiket szokás még ma is csődörösöknek nevezni, ilyen­kor végtelenül nehéz, sokszor med­dő próbálkozásokat tesznek arra, hogy a küzdő apaállatokat szét­válasszák, megbékítsék, mielőtt kárt tennének magukban. A harc hevét’ől megvadult méneket azon­ban a legtöbb esetben csak a jég­hideg zuhany józanítja kL Mert a gondozó, amikor már emberi erő és igyekezet nem használ, hi­deg vízzel locsolja le a felhevült jószágokat, s ez bizony eléggé koc­kázatos módszer, minthogy a mé­nek „leltári értéke" ma is igen nagy. Iyenkor a gondozók a megféke­zett mének fölös erejét igyekez­nek sürgősen másként levezetni. Lovaglással, jártatással fárasztják a méneket és ha ez sem elég, igá­ba fogják a nyugtalan állatokat Az első történet egyik főszerep­lője éppen egy ilyen igába fogott mén. Ez alkalommal egy könnyű hintó elé fogták be a pompás te­nyészállatot, megjárattak vele vagy hét községet mielőtt hazatértek a szeszfőzde tágas udvarára. A szeszfőzde vezetője szokása szerint elmondta intelmét a kocsis­nak: — Rá ne hajts az aknára! — ami azt jelentette, hogy kerülges­se el azokat a négyszögletes kis lemezfedőket amelyek a földalatti oeímetároló medencék nyílásait fe­dik be. Minthogy ezek a beöntő nyílá­sok szemmel láthatóan szűkebbek annál, semhogy emberi elképzelés szerint egy megtermett mén bele­essen a medencébe, azonkívül az Is elképzelhetetlen, hogy a pasz- szentos fedőlemez félrecsússzon, a kocsis joggal mosolyoghat. — Ugyan már! Az lenne csak a csoda, ha a csődör behullana cef­rének és kifőznék pálinkának! S határozott véleménye birtoká­ban a kocsis ráhajtotta a hintó elé fogott mént a fémlemezre. Cso­dák és boszorkányok ugyan, tud- ván-tudjuk, nincsenek, ez alkalom­mal azonban olyasmi történt, ami a szeszfőzde udvarán tartózkodó minden egyes személyt a megdöb­benés tétlenségére kényszerítette. A mén patája alatt félfordulatot tett a fedőlemez, majd a ló egy hirtelen, óvatos lépésére teljesen félrebillent és szabaddá tette a szűk medence-nyílást. A mén ijed­ten rúgta előre mellső lábait, mi­által hátsó két lába teljesen a nyílás fölé került. Az izmos ló teste megnyúlott és pillanatok alatt behullott a föld alatti üregbe. Az igavonó nyomát már csak az el­tépett istráng, a gyeplő csonkjai és a kettétört kocsirúd jelezte. Még szerencse, hogy ebben a medencében éppen nem tároltak cefrét, s még nagyobb szerencse, hogy a ménnek egyéb béntódása nem esett az ijedségen kívül. Vi­szont ott remegett egy félhomá­lyos üregben, ahonnan ki kellene emelni. Csodanézésre hamarosan össze­futottak a szomszédok, mindenki látni akarta az élve eltemetetf ál­lami csődört Végül is a lovak nagy riválisa, a technika mentette ki szorult helyzetéből a remek mént. Egy gépkocsira szerelt- építkezéseknél használatos daru érkezett a helyszín­re. Valamicskét tágítottak a meden­ce nyílásán, kötelekkel körülcsomóz­ták a megriadt apaállatot és az erős gép egyetlen nyugodt emeléssel a felszínre rakta. Azóta a csődörök maguktól Is el­kerülik a cefrés-medencék tájékát. A másik történethez elöljáróban odakívánkozik, hogy a széesényi- ta­nácstitkár nagy kedvelője a lovak­nak s ezért félszemét mindig a há­rom tenyészménen tartja, hasznos tanácsokat ad a gondozóknak. Ezen a napon a három közül leg­nyugtalanabb és legszebb mén kü­lönleges nyugtalanságot árult el. Idegessége a másik két ménre is átragadt, űgyannyira, hogy a gon­dozó jelentette a tanácstitkárnak: — Magam vagyok. De nem bí­rok velük egyedül. — No, majd én betöröm a be­tyárt! — mondta a tanácstitkár és rövid fél óra múltán már nyereg­ben ült, a tajtékzó, fickándozó, vad mén hátán. Előbb egy lassú ügetés, utána szi­laj vágta a réten és legelőn, majd újból ügetés, végül séta hazafelé. A megjuhádzott állat engedelmesen követte az erős és kemény lovas minden parancsát A tanácsháza előtt a munkából hazatérő dolgozók némi ovációvá! fogadták a tanácstitkárból lett lo­vászt és a tanács néhány munka­társa tréfás, évődő megjegyzéseket tett — Ez is valami?! — mondta ai egyik. — Akkor elismerjük a tudást, ha feljön a lépcsőn a mén. Az Igen. Az idomítás lenne. A tanácstitkár gondolt egyet, lo­vát a tanácsháza bejárati kapujá­hoz vezette, ahonnan mintegy hú - lépcsőfok vezet a magasföldszintre, a csapóajtóhoz. — Fogadjunk, hogy felmegyek vele! S mielőtt a fogadást bárki is el­fogadhatta volna, elindította a lo­vat a lépcsőfokon, mégpedig oly o gondos óvatossággal, hogy meg - botolhasson, kárt ne tehessen ma' • ban. Átmentek a esapóajtón, kic pihentek a folyosón, majd a hátsó ajtón át ló és lovas a tanácsháza udvarára távozott Hasonló lovasbravúrt a történő lem is keveset őriz, hiszen tudva levő, hogy amikor II. Rákóczi Ft renc a szerencsétlen kimenetelű trencsényi csata után Balassagyar­maton át 1708 augusztusiban Szé­csénybe érkezett, homlokán feltűnő sebhelyet viselt minthogy lovává! s sík terepen bukott fel. Mi történhetett volna egy lépcső- feljáraton és egy izgága, megféke/.- hetetlennek látszó mén hátán? Lakos György

Next

/
Oldalképek
Tartalom