Nógrád. 1965. július (21. évfolyam. 153-179. szám)

1965-07-25 / 174. szám

1965. Július 25. vasárnap STÖGS Ä D 7 Nógrádiéi Párizsig . /Horniem . /Hielt el Palóciöld 1965 | FELSZABADULÁSUNK E gy rendkívül színes, lát­ványos, szívderítő elő­adást láttam a közel­múltban Párizsban a Folies Bergére-ben. Bravú­ros táncok, kápráztató revük, nagyszerű muzsika, mozgás, elevenség, történelmi históri­ák és szerelmi életképek lát­ványa kápráztatott el. A Folies Bergére egyedülál­ló intézmény a világon. Pá­rizsban a Montmartre köze­lében van a színház, amely­nek mindig zsúfolásig meg­telik a nézőtere, mert nem­csak párizsiak látogatják, ha­nem eljönnek ide az öt világ­részből Párizsba érkező tu­risták, látogatók, diplomaták és üzletemberek. És nem bán­ják meg. Három órán át pezs­gő, frissítő, nagyszerű mű­sort látnak, és hosszú évek múltán is visszaemlékeznek: volt egy kellemes esténk Pá­rizsban a Folies Bergére-ben. Nemcsak a ragyogó ruhákban pompázó színésznők vagy a majdnem meztelen, szép ala­kú táncosnők látványa hozza ide a közönséget. Maga a műsor, amelynek igényessé­ge elismert a színházi világ­ban, nagy élményt nyújt. Kleopátra életéről láthatunk színpompás históriát, megele­venedik előttünk a Quartier Latin diáknegyed mozgal­mas élete. Nagyon megkapó a műsorban Szinyei-Merse „Majális” című festményét utánzó nagy jelenet. Hangu­latos énekszámok, áriák, hu­moros akrobaták színesítik a műsort. A Folies Bergére- ben három évig játszanak egy produkciót. Egy évig a bevétel csupán a ruhákra, díszletekre elegen­dő, csak ezután jön a haszon, mely szintén nem kevés. Megnéztem a műsort, és utá­na lakásán hosszan elbeszél­gettem a színház művésze­ti igazgatójával, a magyar Gyarmathy Mihállyal. A szü­netekben fölvitt megnézni a színpadot, és ahol jártunk* keltünk öltözőkben, folyosó­kon, a kedves színésznők, táncosok, díszletmunkások mindnyájan csak Monsiuer Michelnek (Mihály úrnak) szólították közvetlenül, barát­ságosan. Ki ez a Mr. Michel? Enged­jék meg, kedves olvasóim, hogy bemutassam önöknek azt az embert, akit elismert Párizs, mint kiváló színházi szakembert, nagy tudású mű­vészt, díszlet- és ruhaterve­zőt egyaránt. Gyarmathy Mihály már jó ötvenes férfi, élete küzdelmes volt, nehéz, fordulatos, balsi­kerek és sikerek váltakoznak életében. Sokgyermekes ba­lassagyarmati családban szü­letett, már gyermekkorában is mindig vonzódott a színek világa felé. Egyik este a la­kásán mondotta el életpályá­ját. Balassagyarmaton járt is­kolába, festő lett belőle, és ezután fiatalon Budapestre került, és több színháznál próbált szerencsét. Színpadi és filmdíszleteket tervezett, merészen, újszerűén. Egyik alkalommal, a huszas évek végén, felfigyelt munkájára Keleti Márton is. Kérte, hogy egyik produkciójához készít­sen szép, de olcsó díszleteket. Megelégedésére kitűnő dísz­leteket produkált, és ekkor mondotta neki Keleti: nagy tehetség van benned. Közis­mert, hogy a Horthy-Magyar- országon a nagy tehetségek nem éltek valami nagy becs­ben. Tudott dolog, nem egy kiváló írónk éhezett, politi­kailag is üldözték őket. Szín­házi szakembereink, zeneszer­zőink, tudósaink jelentékeny része azért vette kezébe a vándorbotot, és más országok­ban nézett munka után. Gyarmathy először Bécsbe került, de itt csak kihasznál­ták tehetségét, sem anyagilag, sem erkölcsileg nem értékel­ték művészi munkáját. To­vább vándorolt, Párizs von­zotta őt, a fény városa. A gazdasági válság csúcspontján, 1932-ben érkezett ide. S ahogy most visszaemlékezik ezekre az időkre, hozzáteszi: szerve­zetten nyomorogtam. Első időkben úgy éltem, hogy dél­időben sorra jártam a biszt­rókat, és a kisasszonyok által eldobált narancshéjat szedtem fel, megmostam a kútnál, és ez volt az ebédem. Nem egy­szer úgy vacsoráztam, hogy elmentem a Lafayette-áruház büféjébe, és összeszedtem a megmaradt kenyérdarabokat és kiflivégeket. Egyszer véletlenül meg­néztem a Folies Bérgere mű­sorát. Gondoltam egyet, elké­szítettem jó pár díszlettervet, megálmodtam egy pár szín­padi képet és elvittem a tu­lajdonos igazgatóhoz, ö meg­nézte, s azt mondotta, jó — jöjjön két év múlva. Hát két év — töprengtem — emlé­kezik Gyarmathy. — Hegy élek én még két évig? Azt csináltam, hogy a szállodá­ban, ahol laktam, kifestet­tem a szobákat, másból is vállaltam hasonló munkát, de két év múlva hónom alatt rengeteg rajzzal beállítottam a revűszintház igazgatóságára. A zóta is itt dolgozik ez a tehetséges magyar em­ber. Először díszletter­vező volt csupán, majd fokozatosan nőtt a súlya, ma főrendező, művészeti igazgató, egyszóval a színház szíve- lelke, motorja. Nagy utat tett meg Gyarmathy Mihály Nóg- rádtól Párizsig, de ezt a nagy utat azért tette meg, mert al­kotó fantáziája és tehetsége- van ahhoz, hogy gondolatait a színpadon a nézők örömére meg is valósítása. Szebelkó Imre _________________________—1____ G ONDOLATOK Amint előrehaladunk az életben, mindinkább rájövünk, hogy a legritkább bátorság: gondolkodni merni. Az arculat nemcsak az arcvonásokban rejlik. Van­nak elmés kezek és fantáziát­lan kezek. Vannak képmutató térdek, önző könyökök, pök­hendi vállak és jóságos há­tak. A gyönyört, amelyet más­ban keltünk, nem mindig él­vezzük magunk is. • Csakis az a kedves nekünk igazán, amit félünk elveszí­teni. * Az emberek többnyire sza­vakon perlekednek. Szavak miatt ölnek és öletik meg magukat a legszívesebben. Garden Party a tóstrandon A salgótarjáni tó-strandon július 31-én délután fél hat órai kezdettel a legjobb váro­si tánczenekarok és táncdal- énekesek részvételével ren­deznek hangversenyt, ezt kö­vetően divatbemutató, illetve vizikarnevál szórakoztatja a jelenlevőket. A rendezvény bevételét az árvízkárosultak javára ajánl­ják fék 20. évfordulójának ünnepség- sorozata új, igen jelentős ese­ményhez érekezett. Nem lár­más külsőségek között zajlott le, hanem hétköznapok lótás- futása, írók, művészek, a tu­domány művelői és nyomdai dolgozók csendes munkájának eredményeként született meg a Palócföld legújabb, s min­den megelőzőnél színvonala­sabb száma. Az évek óta folyó törekvé­sek lassan megtermik gyü­mölcsüket, s a Palócföld me­gyénk kulturális életének szer­ves részévé válik. A most megjelent szám méltó az ün­nephez, amely életre sürget­te. Már az előző számokban is érzékelhető volt, de itt hatá­rozottan jelentkezik és való­sul meg egy nagyon pozitív szerkesztési elv, amely az an­tológiát nem egyoldalú, be­zárkózó megyei lokálpatriotiz­mus szószólójaként fogja fel, hanem az egyetemes magyar kultúra áramlatába igyekszik bekapcsolni. Szerencsésen ta­lálja meg mennyiségben és a feldolgozás színvonalában, módszerében is a országos és helyi témák arányát, viszo­nyát oly módon, hogy a sa­játosan nógrádit összefüggésbe hozza az országossal. Csukiy László felelős szerkesztő maga­biztosan lépi át a jelentő­sebb hagyományok nélküli vi­déki kiadványok buktatóját, a provincializmust. Ez az okos szerkesztői elv nemcsak a te­matikában, hanem az antoló­gia munkatársainak kiválo­gatásában is érvényesül. A szerzők többsége itt él közöt­tünk: 40 közül 25. A másho­vá elszármazott, s már or­szágosan is nevet szerzett me­gyénk szülötteinek írásai eme­lik az antológia rangját, s a közlés kifejezi a kétoldalú ra­gaszkodást, megbecsülést, il­letve az elszármazottak részé­ről a jó reményekre jogosí­tó bizalmat. | A PALÓCFÖLD nógrádi írók és művészek an­tológiájaként szerepel már évek óta. Ez a megszorítás azonban kissé félrevezető, mert a Palócföld több ennél, sokrétűbb, gazdagabb, nem­csak szépirodalmi műveket és képzőművészeti alkotásokat tartalmaz. Sokoldalúságát tük­rözik az önálló rovatok is: Szépirodalom, Vita, Múltunk, Valóságunk, Kritika, s még inkább a rovatokban, megje­lent írások témái. Ügy gon­doljuk hogy már nem szük­séges az antológia jelleget hangsúlyozni, hanem lépése­ket kell tenni az időszakos folyóirat megjelentetése felé. A 155 oldalból 74 jut a szépirodalomnak. Csukiy Lász­ló irodalmi hangvételű és ihle- tettségű ünnepi köszöntője ad­ja meg a kötet alaphangját. A nemzet sorsát féltő és jö­vőjét munkáló magyar írók felelőssége fűti a Palócföld szerzőit' is. Álljon itt bizo­nyítékul András Endre versé­nek néhány sora: „Mint áramnak anyagban — [az a szónak ereje is, ha terv fűti belül: magasra tart és küzdeni erőt [ad, ha hiszel benne [rendületlenül.” A szépirodalmi rovat anya­ga tematika, műfaj és meg­formálás módját tekintve is sokszínű. Az emberséget pró­báló, gránátszaggatta évek él­ményét dolgozza fel Avar Pál, Gara János és Kunszabó Fe­renc elbeszélése. E témakör­ben igen figyelemre méltó a fiatal Tóth Elemér vallomá­sa: „A háború, melyben szü­lettem”. Nincs emléke a há­borúról, számára és egész ge­nerációja számára a háború — történelem. De ma is itt élő történelem; egy lágerba hurcolt zsidónő blúzán látott szám, egy család vagyonából megmaradt gyertyatartók, könyvek, filmek ugyan emlé­keztetnek, illetve figyelmeztet­nek, valamit sejtetnek a há- | ború borzalmaiból a tragikus emberi sorsokból, de magát a háborút, s a háborúban meg­alázott, megkínzott embert nem tudja elképzelni. A „Ná­poly négy napja” c. film ököl­be szorítja a szépséges Ná- polyt jól ismerő író kezét, s mégis: „utána rádöbbentem: valójában nem tudom elkép­zelni a háborút, amelyben születtem. A vallomás őszin­tesége, a feldolgozás modern­sége a prózai írások egyik ki­emelkedő darabjává avatják alkotását. Bokor István: „Az arc he­lye még üres” című írása ak­tuális kérdést vet fel: a fia­talság arculatának alakulását: „boldogságot, élvezetet, vagy szórakozást keresnek a fiata­lok”? A felvetett kérdésekre nem ad kategorikusan meg­fogalmazott választ, de az el­beszélés szereplői hordozói azoknak az értékes vonások­nak, amelyek fiatalságunk egyre nagyobb tömegét jel­lemzik. A körvonalak, a for­mák már jól láthatók, de az arc még alakul, mint ahogy a freskófestő is csak az iga­zi ideál megtalálása után fes­ti meg a korábban üresen ha­gyott arcot. Az első szovjet ötéves terv névtelen hőseinek állít szép emléket az időközben tragi­kus hirtelenséggel elhunyt Medgyesi János Katicabogár c. elbeszélése. A kötet versanyaga is — a témát, mondanivalót, for­mát tekintve — igen válto­zatos. András Endre, Csanády János, Csikász István, Jobbágy Károly, Kemény Erzsébet, Pol­gár István és Vihar Béla ver­sei közül kiemelkedik Vihar Béla: „Az Isten halála” c. al­kotása, amely döbbenetes erő­vel kiált mementót az elva­dult világra. A megyei köl­tők közül András Endre köl­teményei — mind a bennük kifejezed; érzelem, mind a formaművészet szempontjá­ból — a legrangosabbak. | A VITA ROVATOT egyetlen beszámoló tölti ki, Belitzky János múzeumigaz­gató cikke egy készülő tanul­mányáról. A finn-ugorság tör­ténetével kapcsolatos új szem­pontokon alapuló vizsgálódá­sai, a nagy anyagból levont következtetései, megállapítá­sai a kérdéssel összefüggő tu­dományok művelőinek véle­mény-nyilvánítását válthatják ki, s ezáltal a Palócföld to- további számai egy nagyje­lentőségű országos tudomá­nyos vitafórummá válhatnak. A szerkesztőbizottságnak gon­doskodnia kell arról, hogy a cikk eljusson az illetékes szak­emberekhez. Örömmel üdvözöljük a szer­kesztőbizottságnak azt a tö­rekvését, amely a megye mél­tatlanul elfelejtett, vagy el­hallgatott hagyományaival va­ló megismerkedést célozza. A Múltunk rovatban közölt ta­nulmányt a nógrádi Röpke Ivek elnevezésű irodalmi fo­lyóirat működéséről, szinte a felfedezés izgalmával olvas­tuk. Lakos György minden lényegeset elmond, amit e ti­szavirág életű, de szép terve­ket dajkáló lapról tudni ér­demes, s irodalomtörténeti vo­natkozású megjegyzései is helytállóak. Büszkék lehetünk arra, hogy a múlt században Nógrád megye a magyar iro­dalomnak egyik erőssége volt, s elérkezett az ideje, hogy a csúcsokat jelző Madách és Mikszáth után közkinccsé te­gyük a szerényebb képessé­gű, és kisebb hatású írók és költők munkásságát is. Kovács János közleménye a Salgótarjáni Műzum alapító leveléről nemcsak mint do­kumentum jelentős, hanem megemlékezés a nemrég el­hunyt Dr. Darnay (Dornyay) Béláról, a megyei múzeumügy fáradhatatlan munkásáról. | A VALÓSÁGUNK rovat közli Molnár Pál ta­nulmányát „A demokratikus átalakulás néhány kérdése Salgótarjánban” címmel. Meg­győző alapossággal bizonyít­ja, hogy Salgótarjánban a vá­ros felszabadulása után az élet gyorsan konszolidálódott, mert a nagy mozgalmi tapasztalat­tal rendelkező kommunisták gyorsan és határozottan dön­töttek és vették át a város irányítását. Nagy elismerés­sel szól a Nemzeti Bizottsá­gok tevékenységéről. A ta­nulmány a termelés, a kul­túra a társadalmi élet kon­szolidációját az országos hely­zettel összefüggésben elemzi, s hansúlyozza, hogy a szub­jektív feltételek kedvező adottsága révén „A fasizmus rabságából felszabadult vá­ros ... az országos helyzet­hez képest gyorsabban állt talpra.” Izgalmas és követésre méltó vállalkozásnak tarjuk Kondo­rost János „A 81-es körzet” című írását. Somlyó bányate­lep 20 éves történelmét te­kinti át a riporter módszeré­vel. Szólásra bírja azokat az embereket, akik az elmúlt két évtized alatt a telep párt- és tömegszervezeteinek vezetői voltak. Nagy erénye, hogy fel tudja idézni a felszabadulás utáni évek pátoszát, az újért való tevékenység boldogító örömét. Jó lenne, ha a Pa­lócföld következő számában tovább folytatná a „vallatást” és tájékoztatná az olvasókat a telep szociális, társadalmi, kulturális életéről is. kicsit a szociográfia területére me­részkedve. Az egyébként színvonalas szerkesztési munka legkevés­bé a Kritika rovatban érvé­nyesül. Terjedelemben is na­gyobb teret érdemelne, más­részt olyan érzésünk is van, hogy a két könyvismertetés a véletlen folytán került az antológiába. Helyesnek tart­juk, hogy megjelentették Ara­di Nóra művészettörténész megnyitó beszédét, amely az az észak-magyarországi kén- zőművészek első kiállításán hangzott el. Fejtegetése hoz­zásegíti az olvasót a művész és közönség kapcsolatának helyes kialakításához. Vall­juk be, hogy megyénkben ezen a téren még sok tennivalónk van, mert a közönség részé­ről gyakran megnyilvánuló értelmetlenség és közöny las­sítja művészeink és művésze­ti életünk fejlődését. A KRITIKA rovat egyik legnagyobb eré­nye, hogy igyekszik ablakot tárni a szomszédos országok felé is. Csongrády Béla tömör, értékelő ismertetése a hazánk határain túli magyar iroda­lomról jelentős kezdeménye­zés. Várjuk a folytatást! Czinke Ferenc a művész­barát közvetlenségével mutat­ja be irodalmunk külföldi ér­tőjét és propagátorát: Gianni Totit és magyar származású feleségét Marinka Dallas köl­tőnő. Nagy munkájuk: Rad­nóti Miklós verseinek olasz fordítása és kiadása tisztele­tet és megbecsülést érdemel. Czinke írásaiból egy nagyon szimpatikus költői egyéniséget ismerhetünk meg, aki való­ban méltó fordítója lehet nagy költőnk verseinek. Az antológia külső formájá­ban is megüti az országos színvonalat. Évek óta jó ha­gyománya ez már. Az idei szám borító lapját Czinke Fe­renc mozaikterve díszíti. A belső képanyag Is szinte ke­resztmetszetét adja a megye!, illetve az észak-magyarorszá­gi képzőművészetnek. Sajná- Iatos- hogy a bosszantóan sok sajtóhibát még mindig nem sikerült kiküszöbölni. A mel­lékelt hibajegyzék csak el­enyésző töredékét tünteti fel a súlyos, értelemzavaró sajtó­hibáknak. I Összefoglalva: | a Palócföld 1965. évi száma megyénk kulturális életének jelentős eseménye. Lassan sta- bilizáldalk és bővül a mun­katársak gárdája. A megje­lentetett írásokban felcsillanó tehetség indokolttá teszi azt az igényünket, hogy tegyük megyénk irodalmi életét szer­vezettebbé, adjunk az írók­nak több publikálási lehetősé­get. Ügy véljük: megértek a feltételek arra, hogy a kép­zőművészeti csoporthoz hason­lóan országosan is felfigyel­jenek a megyénkben dolgozó írók, kritikusok, tudományos dolgozók munkásságára. Véle­ményük szerint ez á fejlődés meggyorsítható, ha a Palóc­föld utat talál a közönséghez, ha olvassák, s az olvasók i -•«- nye sürgeti jobb és több munkára az irodalom mesvei művelőit. Csik Tál Bojtor Károly: Sao borr eszi et

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom