Nógrád. 1965. július (21. évfolyam. 153-179. szám)
1965-07-21 / 170. szám
6 NOGRAD 1965. július 21. szenfa Udvarias, hozzáértő emberek sikere: Túlteljesítette féléves tervét az Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat országos A kereskedelemről hozott határozatot tavaly januárban a megyei pártbizottság. Az iparcikk Kiskereskedelmi Vállalatnál a végrehajtás módjáról nemcsak a gazdasági vezetők értekeztek, de aij- nak érdekében mozgósították a KISZ-szervezetet is A hatvanhat árudával dolgozó vállalat egységeiben sikerült növelni az eladók udvariasságát, a vezetők felelősségérzetét. Ezekhez a fontos ténveSok kilométert hagy maga után ezekben a napokban a megyei tűzoltóparancsnokság narancsszínű Moszkvicsa. Az állami tűzoltók a cséplés dandárjának megkezdése elótr ellenőrzik a felkészülést, — majd visszatérve meggyőződnek arról, hogy észrevételeik nyomán a hibákat, kijavitot- ták-e a mezőgazdasági nagyüzemek. A Borsosberényi Állami Gazdaság sóki pusztai részén öt kombájn sütkérezik. Ezek már átestek a megelőző tűzrendészet! ellenőrzésen. Lám, Pintér Miklós pótolta a hiány - zó földelőláncot, ifjú Molnár Gyula megreparálta EMAG- jának olajat csepegtető kar- terét. A kombájnosok tizedikén kezdtek aratni, de a gazdaság — noha a megyei tüzoltóparancsnokság idejekorán szétküldte a nyomtatványokat — közülük csak egyetlen egynek juttatott tűzpolitika társult A hozzáértés és a munka szeretete igen szép sikert hozott. A Nógráci megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat ez évi első fél évi tervét 110,7 százalékra teljesítette. A nagyszerű eredményen belül külön figyelemre méltó az a siker, amelyet áprilisban elért. Az azonos, előző időszakhoz viszonyítva, 131 százalékos forgalomemelkedés országos szinten a legjobb. rendészeti utasítást. A tűzoltószázados néhány kérdéssel meggyőződik arról, hogy az aratók résztvettek ugyan a kötelező oktatáson, mégis joggal helyteleníti, hogy az erről szóló igazolásnak semmi nyoma. A diósjenői Űj Barázda Tsz-ben az új vezetőség alapos, gondos aratási ütemtervet készített, s azon belül részletesen meghatározta a tűzrendészet! teendőket. Ennek megfelelően a vasútmen- ti területen kezdték az aratást. Valamennyi erőgépet felszerelték az előírásos szikrafogóval; s a vezetőgyűrűvel szorosan illesztették helyére a fontos készüléket. A szikrafogókat a tsz műhelyében készítették el — kifogástalan minőségben. — Községi tanácsülésen tárgyalták meg nálunk az aratási felkészülést, — említi Perecz László tsz-elnök. — Az ott elA felesleges készletek feltárása és értékesítése során a kiskereskedelni vállalat értékes szolgálatot tett a népgazdaságnak, s természetesen a vásárlóknak is. A saját boljaiban és raktáráéban felkutatott, kilencmillió forint értékű áru mellett inari és nagykereskedelmi elfekvő készletekből további hárommillió hatszázezer forint értékű árut juttatott el a fogyasztókhoz. hangzottaknak megfelelően szerveztük, illetve erősítettük meg a szövetkezeti önkéntes tűzoltó rajt. Parancsnokául Csurja Lászlót választottuk. A mieink éppúgy hetenként gyakorlatoznak, mint az országos versenyen tavaly harmadik helyen végzett köz'égi önkéntesek. Tenger a tó partján Ez a természeti ritkaság a bánki strand sajátja. A tó „anyaga”, mibenléte ismert: kellemes hőfokú víz. A partjánál kezdődő tenger kevésbé vonzó: agyagos-homokos sár. Az sem különösen örvendetes, hogy a kabinsor felől a fürdőzők a tóba hordják a sarat; még bosszantóbb, hogy lábukon akarva-akarat- lan beviszik a kabinba. Inkább jóakarat, mint pénz kérdése rendbehozni az öltözőktől a vízig vezető rövid útszakaszt. A bánki strand kedveltségét növelné, ha a községi tanács még ezen a nyáron gondoskodna erről. Készséges segítők A diósjenői Űj Barázda Tsz patronáló üzeme a Budapesti Mezőgazdasági Gépgyár. A szövetkezeti gazdák méltán emlékeznek meg szeretettel készséges segítőikről, a fővárosi ipari munkásokról. Nem ritka, hogy a budapestiek meg sem várják falusi barátaik hívását, hanem maguk keresik fel őket, s érdeklődnek, miben lehetnének segítségükre. E hét elején Gassier József üb-elnök és Mákos József újítási felelős járt Diósjenőn. A termelőszövetkezet vezetőivel az ara- tás-cséplés időszakában esedékes patronálási feladatokról tanácskoztak. Megvolt a jóakarat, megvan a födi ászüzlet „Jóakarat van, fodrászüzlet nincs” címmel április hete- diki lapszámunkban írtunk arról, hogy a Salgótarjáni Szolgáltató Ktsz egészségügyi okok miatt megszüntette a szilaspogonyi fodrászüzletet. Ugyanakkor megemlékeztünk arról, hogy ügyviteli nehézségek akadályozzák új fodrászat létesítését. A régi — a megyei tűzoltó osztályparancsnokság szívességéből — a tűzoltószertár egyik helyiségében működött. A helyi tanács és a ktsz közös igyekezetének köszönhetően a község főutcáján — a volt párthelyiség épületében — megnyílt az új fodrászüzlet. r Hóé bárkája nyomában? — Most már pontosan tudom, hol van Noé bárkája — jelentette ki a Hürgpyet című török lapnak adott interjújában John Leeoi amerikai archeológus, — az Ararat Törökországba eső délnyugati lejtőin van. És a 69 éves tudós; aki 1965-ben két, 1958-ban pedig egy harmadik expedíciót indított a híres bárka megkeresésére, most újra útra kél. Joggal állapítja hát meg róla a Hürgpyet, hogy Noé bárkájának immár nemzetközileg ismert, nevezetes kutatója. Valószínűleg az is marad. Az eredményesebb zőkhöz jc propaganda és áruTerményt a cséplés előtt kell megvédeni Visszatérő ellenőrzéseket tart a megyei tüzoltóparancsnokság könyvbarái A Könyvbanát Mozgalom Nógrád megyei bizottsága 1965-ben eddig ötször tárgyalt a megye könyvtári és könyvterjesztési munkájáról. A bizottság legutóbbi ülésén, miután sok községben nagyon kevés könyvet vásárolnak, elhatározta, hogy az 1965 első félévi könyvterjesztési és könyvtári munka eredményeinek felmérése után a megyei bizottság a társszervek bevonásával havonként három-négy olyan községbe látogat el, ahol igen alacsony wnozgaloméri az egy • főre eső könyvforga- lom. A látogatás célja felkeresni a községek pedagógusait, könyvtárosát, könyvterjesztőit, a tanácsi és társadalmi szervek vezetőit, s megállapítani a hiányosságok okét, megkeresni a legalkalmasabb megoldásokat. A megyei • vagy járási könyvbarát bizottság mindeddig folyamatosan vállalja az illető község patronálását, amíg ott mind a könyvterjesztésben, mind egyéb kulturális munkában elfogadható eredmények nem születnek. A rádió és a tv mai műsora Kossuth-rádió: 8.29: Könnyűzene. 8.55 Orvosi tanácsok. 9.00: Három vak koldus. Michel de Ghelderotíc belga író egyfelvonásos színmüve. 9.20: Wilheim Backhaus zongorázik. 10.10: Néhány perc tudomány. 10.15: Könnyűzenei híradó. 11.09: Operahatosok. 11.29: A Szabó család. 12.15: Verbunkosok. 13.00: Válaszolunk hallgatóinknak. 13.15: Csajkovszkij: III. szimfónia. 14.05: Gyermekkórusok. 14.20: Lányok, asszonyok.... 14.50: Lc-ztrádzene. 15.05: Kamarazene. 15.40: Négy apának egy leánya. Móra Ferenc regénye folytatásokban. 16.15: Tánczenei koktél. 17.05: A „Kérjük jegyezze fel” külön kiadása. 17.20: Operakedvelőknek. 18.20: A bajadér. Operettrészletek. 19.13: A kamarazene remekeiből. 19.29: Népek zenéjéből. 20.25: A Stúdió 11 játszik. 29.49: Gondolat. A Rádió irodalmi hetilapja. 21.20: Szimfónikus zene. 23.09: Tánc éjfélig. 0.10: Éji zene. Petőfi-rádió: 10.00—12.15: Zenés műsor üdülőknek. 14.29: Opera- részletek. 15.05: Operettfinálék. y.44: Szimfonikus zene. — 17.05: F.ánki György müveiből. 17.50: Hirdetőoszlop. 18.00: Miklós Kata és Hámory Imre énekel. 13 20: Rádiószabadegyetem. 18.45: Énekkarok. 19.05: Fúvószene. — 19.20: A ktuális műs or. TV-műsor: 18.13: Hírek. 18.20: Paletta. 18.55: A Magyar Hirdető műsora. 19.05: Technokid felnőtteknek. Korszerű készülékezés a gépiparban. 19.20: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 19.50: Napi jegyzetünk. 19.55: Lányok, asszonyok. (Könnyű-e együtt élni veled?) 20.15: Változások a Visztula partján. Pálos Tamás műsora a mai Lengyelországról. 20.30: A jazz kedvelőinek. 21.05: Mozart út 7 Magyarul beszélő francia film játékfilm. 21.30: Repülő doktor. A bajkeverő. Magyarul beszélő angol kis játékfilm. 21.55: Hűsítő jégkockák III. „A magyarok”. 22.25: Tv-híradó. — 2. kiadás. Besztercebánya: 19.00: TV Hívadó. 19.30: Egy kis tv-vetélkedö. 19.55: Három egyfelvonásos tv-változata. 21.30: Beszélgetés a film- művészetről. ^ííapszLuás —Mi történt Kovács űr? Meg Ismer? — Ö, hogyne főtisztelendő űr... Naptár 1965? július 21. szerda Névnap: Dániel A Nap kél 4 óra 08 perckor, nyugszik 19 óra 33 perckor. A Hold kél 23 óra 30 perckor, nyugszik 11 óra 53 perckor, A hőmérséklet lényegesen nem változik Várható időjárás szerda estig: lóként nhppali felhőképződés, több helyen futó esővel, zivatarral. Gyenge változó irányú szél, zivatar idején átmeneti szélerősödés. A hőmérséklet alakulásában lényeges változás nem lesz. Várható legmagasanh nappali hőmérséklet 25—29 fok között. — HARMINCNÉGY hold gabona kézi aratására, bekötésére és csomózására kötött szerződést a kisterenyei termelőszövetkezettel a Kisterenyei Bányaüzem párt- és KISZ-bizottsága A társadalmi munkások hétfőn már meg is kezdték a szerződésben vállalt kötelezettség teljesítését. — NYOLCVAN KIÉAN- DULÖ-AUTÓBUSZ indul ebben az évben a Salgótarjáni Acélárugyárból az ország legszebb vidékeire. Az élenjáró dolgozók jutalomként vesznek részt ezeken a kirándulásokon. Legutóbb Eger nevezetességeivel ismerkedtek a hengermű, a villamos központ és a kereskedelmi osztály dolgozói. — FELBORULT hétfőn délelőtt a pásztói termelőszövet kezet Alapi Ferenc vezette traktora. Személvi sérülés nem történt. Az anyagi kár körülbelül kétezer forint. A baleset okának megállapítására a vizsgálat még tart. — A SZOCIALISTA brigádvezetők és a kiváló bolt címért versenyben álló kollektívák a közeim ifi than értekezleten beszélték meg — vízlágyító gépegységet helyeztek üzembe a közelmúltban a Salgo'arjáni Öblösüveggyár kompresszor-házában. A 120 ezer forintos beruházás hamarosan megtérül a vízszennyeződések megszűnésével és a gépek karbantartási idejének csökkenésével. — A JÖVŐ OKTATÁSI évre Várpalota számára iskoláznak be vájártanulókat a Nagy- bátonyi MŰM Intézetben. A nagybátonyiak ezzel is hozzájárulnak a várpalotai vájárigények kielégítéséhez. — SZESZESITAL hatása alatt vezetői igazolvány nélkül motorozott a mátrake- resztesi Szerencsés István. Ezért a pásztói járási rendőr- kapitányság szabálysértési előadója ezerötszáz forintra bírságolta. — AUTOMATIZÁLJÁK a fő szellőztető berendezéseket a nógrádi bányákban. Három fő szellőztető automatizálását már befejezték ,s most újabb tizenhárom készül Az íiy felszabaduló csökkent munkaképességű dolgozók számára más, könnyebb munkalehetőséget biztosítanak. — MÁLNASZÜRETI VÁSÁRT rendez a közeljövőben a rétsági és az éisekvadkerti földművesszövetkezet. A rétságiak Keszeg és ösagárd, a vadkertiek pedig Hont és Ipolyvece községben jelennek meg mintegy százezer forint értékű áruval, iparcikkekkel július végén két-három napra. — AZ NDK-BA utazó 300 nógrádi fiatalt ünnepélyesen búcsúztatják pénteken a salgótarjáni Fő téri pályaudvaron. A békevonat 7 óra 53 perckor indul Berlin felé. — MIBE KERÜL A GYEREK? Francia megállapítások szerint a születéstől 18 éve« koráig 35 000 frankba. Szüleinek e szempontból a legnePásztón a munkaverseny első hezebb a kamaszkor, mikor félévi tapasztalatait és a kő- a költségek 42 százalékkal vetkező fél évben soron kö- magasabbak, mint a kisgyer- vetkező feladataikat mekeknél. Szakmunkásképzés kezdődik Balassagyarmat új üzemében Balassagyarmaton ez év januárjának derekán kezdte meg munkáját a budapesti Finom Kötöttárugyár helyi telepe. Az üzem vezetői a városi tanács vb-vezetőinek álláspontjával egyezően úgy határoztak, hogy balassagyarmati és környékbeli fiatalokból biztosítják a szakmunkás-utánpótlást. Harminc helyre negyvenhét pályázó akadt. A jelentkezőket színérzék, gyorsaság, ügyesség szempontjából e napokban vizsgálják, hogy a legmegfelelőbbek oktatását kezdhessék meg az ősszel. A fiatalok egyévi tanulás és sikeres vizsga után kötöttáru varrónő szakképesítést kapnak, s már az első hónapokban ezer forintot meghaladó keresetet érhetnek el. Megjelent a dohány-peronoszpóra A peronoszpóra egyik halálos ellensége a szőlőnek. De fenyegeti a dohányt is. A napokban hírt adtunk arról, hogy megjelent megyénk területén a dohány-peronoszpóra. A Szügyi Tangazdaság mohorai üzemegységében jelentkezett először ez a növényi betegség. A védekezést azonnal megkezdték ellene. A mohorai Növényvédő Állomáson elmondták, hogy a dohány-peronoszpóra-veszélyt ezzel a gyors védekezéssel lokalizálták ugyan, de a betegség máshol is jelentkezhet. Ellene csak akkor lehet eredményesen védekezni, illetve a pusztítást elkerülni — ha minden dohánytermelő gazdaságban, termelőszövetApróhirdetés Eladó Moszkvics 407. négyse- bességes újszerű állapotban első kézből. Megtekinthető: Szécsény, Rákóczi út 89. du. 6—8-ig. kezeiben megelőzik a bajt. A dohányipar minden — vele szerződésben álló — gazdaságnak biztosít permetezőszert a védekezéshez. Igen fontos, hogy mindenütt lelki- ismeretesen permetezzék le háromszor a dohányt, a Zi- neb 0,4 százalékos oldatával. N Ö G R A D A Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Gotyár Gyula. Szerkesztőség: Salgótarján, Petőfi u. 1. Telefon: 22-94, 22-95, 22-96, 22-97 Főszerkesztő- 12-94. Belpolitika j rovat: 14-4U. Sportrovat: 11-39. Kiadja: a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Vida Edit, a vállalat igazgatója. Kiadóhivatal: Salgótarján, Petőfi u. í. Telefon: :o-29. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: a helyi oostahiva tatoknál és a Kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra: 13 Ft. Előállítja: a Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat" Salgótarján, Petőfi u. i. Tndex-szám: 65. 622.