Nógrád. 1965. június (21. évfolyam. 127-152. szám)

1965-06-04 / 130. szám

Jegyzetek a szerdai mérkőzésről Három nyilatkozattal kez­dődött a mérkőzés. Hideg­kúti Nándor: Mi is vidéki csapat vagyunk. Vidékről el­hozni az egyik pontot nehéz. Döntetlenben kiegyeznék. Pa­lotai Károly csapatkapitány: Nekünk a döntetlen nagyon jó lenne. Szőj ka Ferenc: Végre győznünk kell. Min­dent megteszünk. Egyiküknek sem lett igaza. Az SBTC nem tudta értéke- siteni gólhelyzeteit. Az SBTC csatárok „ordító” helyzetek­ben hibáztak és végered­ményben szerencsés góllal a vendégcsapat elvitte a két pontot. A csatárok tehetetlen­sége már nem újdonság a szurkolók számára. Ezen a „betegségen” feltétlen segí­teni kell. De hogyan? Az a szakvezetés feladata lenne. Az első nyolc mérkőzésen még sikerült nyolc gólt rúgni. Az utóbbi négyen egyet sem, de helyette 11 gólt kapott a csapat. Talán azt mondhat­juk: az első nyolc mérkő­zésnél látszott a tatai alapo­zás, míg az utóbbi négyen csak az enerváltság a csatá­rokon. Hogy hol a hiba, azt nem nekünk kell tudni. A szurkolók Ezúttal ők is búzdították a csapatot. Nem szabad őket hibáztatni a Győr elleni ve­reségért. Egy emberként állt volna fel a stadion, ha Ko­csis, majd Horváth berúgja a gólt. Egyet azonban szeret­nénk megjegyezni. A tarta­lékcsapatban játszó Bástinak jelentős része volt, hogy 2:l-re nyert az SBTC. A le­látón többen a balszélsőt kö­vetelték az első csapatba, mondván, most kellett vol­na játszania! Amikor játszott a fiú, fütyüléssel és szidalma­zással reagáltak egy-egy si­kertelen alakítására. Tanul­ság: nem szabad bántani a játékost, ha rosszul megy néki, mert ez nem használ sem neki, sem a csapatnák. Sándor L és Taliga Mindketten kitűnő telje­sítményt nyújtottak a Győri ETO ellen. Sándor I. szinte minden labdán ott volt. Jól fejéit. Kitünően rombolt. Nem rajta múlott a vereség. Ügy játszott, ahogy egy iga­zi labdarúgónak kell. Lelke­sen, szívvel-lélekkel. Hej, ha Pécsett itt játszik, más lett volna az eredmény — mond­ta egy szurkoló. Igaza volt! Sándor I. kell a csapatba. A Győr ellen az SBTC leg­jobbjának bizonyult. Taliga Ferenc bizonyított. Először nézzük számszerűen: összesen 45-ször került hoz­zá a labda. Ebből 3 alkalom­mal pontosan továbbította azt csatártársaihoz, három­szor kapura lőtt és mindössze négyszer hibázott. A számok mindennél többet mondanak. Most végre volt irányító, de „egy fecske nem csinál nya­rat’. Csatártársai nem tud­ták értékesíteni labdáit. Já­tékában nem csalódtunk. A csatársor legjobb embere volt. Kiesünk, nem esünk? A kérdést feli kell vetni, de semmiképpen sem negatív előjellel. Csak kérdés formá­jában. A kolompot még min­dig nem kell meghúzni, mert helyette inkább nézzünk szét a statisztikákban. Miről van szó? Az előző bajnoksá­gókban nem egy csapat akadt, amely bravúros hajrá­val megmenekült a kieséstől. Az NB I-ből hátra van még 14 mérkőzés. Aki azt mondja, ez a csapat kiesett, az fel­adja a reményt. Bízni kell, de ehhez feltétlen akaraterő kell. Megkeresni a bajok csi­ráit, kiirtani azokat. Sürgő­sen levonni a tanulságokat, amíg nem késő! Szokács László Mecser Angliában A mai na-pon Mecser Lajos, a kiváló hosszútávfutó négy magyar atléta társaságában Angliába utazott. London­ban részt vesznek a szomba­ton és hétfőn sorrakeriilő hagyományos Brit Atlétikai Játékokon. í\\ ' ' #4otó iaawűaa® Barna az ifjúsági válogatottban A közelmúltban Budapesten megrendezett országos serdülő birkózó versenyen kitűnően sze­repelt az SKSE nehézsúlyú ver­senyzője, Barna Péter. Súlycso­portjában fölényesen lett első. A tehetséges SKSE versenyzőt a Magyar Birkózó SzÖvecség meg­hívta a tatai edzőtáborba, a ma­gyar ifjúsági birkózók felkészü­lésére a jövő évi Európa bajnok­ságban való részvételre. Jelenet az SBTC—Ózdi Kohász NB II. kőzésről. A salgótarjáni Ián yoknak ez győzelmük kosár la bda-mér- volt a negyedik Dominikai krónika —És újra a tengerészgyalogosok A Truiillo meffffvilkolását követő napokban Rusk ame­rikai külüevminisztemek fontos külföldi útra ‘ kellett volna elkísérnie Kennedv el­nököt. Rusk azonban otthon maradt és nem is titkotta: a dominikai feileménvek miatt nem utazott el. Amerika te- l"’* úira nvíltan ioeot. for- r-ált ■'rra. hoffv Washing­tonból iránvítsa a dominikai néoet sorsának itíbbra fordí­tásában: Most, négy esztendő­vel később kiderült. hoev nem is utol iára Az „Angelita44 kisiklik Uira amerikai ásvuk néz­tek szembe az utcákon hul­lámzó forradalmi tömeggel. A Truiillo-korszak törne f'Pvilko- sainak a haiuk szála sem görbült. Washington a diktá­tor eevik közeli barátiát Ba- laeuer nrofesszort állította a kormány élére. A „Benefac­tor” hírhe'-H hotránvhős fia Rafael kivitette Aneelita” nevű álomvachtián a néo véréből kisziöolvozott TruiSl- lo-vaevont. Ciudad Truiillot visszake­resztelték u a van Santo Do- mineora. de a sértetlenül ha­gyott elnvomó-séDezet ameri­kai szuronvok árnyékában megkezdte a rend heivre- állítását.” é nén elégedet­lensége azonban ffeizirként fel-feltört és a Fehér Ház úgv döntött: a Truiilloval való barátsága miatt túlságo­san kompromittált Balaguer helvett hadd iöiiön valaki más. így választották 1963 február 27-én Dr. Juan Boscht a Dominikai Köztár­saság elnökévé. Bosch Amerika-barát poli­tikus volt de Kennedvhez hasonlóan úffv hitte: iobban szolgália Washington érdeke­it is. ha harminc év nyomasz­tó termria után viszonvlagos liberalizmusra 1 vezeti le a szenvedélyeket Biztos volt abban, hogy éppen ezzel akadályozza meg az igazi alapvető változást. követelő néni megmozdulást. Amikor azonban ebben a légkörben a telies függetlan­sáe hívei" hallatni kezdték szavukat nemcsak a töménv dominikai reakció riadt meg. hanem maga Washington is. A következmény nem maradt el. 1963 szeptember 24-én a Wessin Y Wessin tábornok által vezetett tiszti csoport megdöntötte az alkotmányo­san mesrválaszott elnököt. Úgynevezett polgári iunta” került hatalomra. amelynek élén az ország eevik leggaz­dagabb au tókeresk Időié Do­nald Reid Cabral állt. Mindig ez volt a pillanat.*. A Cabral-kormánv sem a függetlenséget, sem a gazda­sági felemelkedést nem hozta el. Dominikában nem tűnt el sőt nőttön nőtt az elkese­redés. Az elégedetlenség hűl • lámáin bukkant ki az isme­retlenségből Camaano ezredes neve. E, a tiszt nuccsot szer­vezett a Cabral-kormánv el­len. Egv másik tiszti csoport. Boscb el űzőiével Wessin tá­bornokkal az élén mefftá-’-md- ta Caamanoékat Az első pillanatban úgv tűnik hogv Wessin a ^Vral- iunta védelmében tán irtott Hamarosan kiderült hogv er­ről szó sincs. Cabral eevik Hétfő JÜNIUS 7. Kossuth rádió: 8.1ó: Szórakozta­tó zene. 9.00. Csak tiszta for­rásból. Művészek a művészetről. 9.15: A hét zeneszerzője: Richard Strauss. 10.10: Az óvodások mű­sora. 10.30: Népi zene. 11.00: A históriák forrásánál. 11.10: Rudolf Bockelmann énekel. J2J0: Minden­ki kedvére. 13.00: Hirdetőoszlop. 14.05: Zenekari muzsika. 15.05: Vá­laszolunk hallgatóinknak. 16.15: A Gyermekrádió műsora. 16 55: Könyvről könyvre. 17.05: Tánc­zene. 18.00: Mi történt a nagy­világban? 18.20: Állomások Kaff­ka Margit regényét rádióra al­kalmazta Zeke Gyula. 19.24: Ope­rettrészletek. 20.30: Népi zene. 20.50: Családi körben . . . „Egyszer volt, hol nem volt. . 22.15: Mai szemmel . . . 22.25: Könnyűzene Varsóból. 23.00: Kamarazene. 0.10: Filmzene. Petőfi rádió: 14.20: Tánczene. 15.05: Operettrészletek. 15.40: A Renoirkép. Georgij Petreszjan szovjet író elbeszélése. 16.00: Ro­mantikus zongoramuzsika. * 16.45: Fúvószene. 17.05: Lányok, asszo­nyok. 17.35: Édes anyanyelvűnk. 17.40: Délutáni hangverseny. 13 20: Magyar nóták. 19.05: A dzsessz kedvelőinek. 19.25: Gazdaszemmel hazánk mezőgazdaságáról. 19.35: A Magyar Állami Hangversenyzene­kar játszik. 20.25: Haltai Jenő humoreszkjei. 21.35: Történelmi portrék. 21.55: Könnyűzene. 22.15: A hét zeneszerzője: Richard Stra­uss. Kedd JÜNIUS é. Kossuth rádió: 8.20: Mezei cso­kor. 8.50: Kérjük, jegyezze fel! 8.55: Reggeli hangverseny. 10.10: Könnyű dallamok. 10.50: Családi körben . . . „Egyszer volt, hol nem volt ...” 12.15: Tánczene. 13.00: Törvénykönyv. 13.15: Ope­rarészletek. 13.45: Gazdaszemmel a nagyvilág mezőgazdaságáról. 14.05: Operettrészletek. 15.05: Mai ma­gyar elbeszélők. 15.25: Népi zene. 16.15: Operarészletek. 16.35: Ifjú­sági Magazin. 17.00: Autósok, fi­gyelem! 18.00: Mi történt a nagy­világban? 18.20: Nepdaicsokor. 18.44: A kamarazene remekeiből. 19 25: A Szabó család. 20.25: Le­gyen a vendégem! Egy óra Rá- tonyi Róbert otthonában. 21.25: Énekkari hangverseny. 23.00: Régi dal visszhangja. Versek. 23.20: Könnyűzene. Petőfi rádió: 14.20: Kamarazene. 15.45: Rejtélyes őslények nyomá­ban. Előadás. 16.00: Tánczene. 16.36: Muzsikáló képeslapok. 17.05: Két mackó. Elbeszélés gyermekeknek. 17.24: Richard Stranss-művek. 18.40: A dzsessz kedvelőinek* Mi­chel Legrand együttese játszik. 19.05: Fúvószene. 19.20: Épül a Házgyár. 23.30: Fiatalokról — fia­taloknak. 21.05: Hangszerszólók. 21.15: Jelfogó. 21.30: Űri nő a fe­leségem. Zenés játék. TV-műsor: 17.35: Iskota-tv pos­tája. A „JÓ tanácsok a közleke­désről” c. adás jirtaiomsorsolása. 17.50: Hírek. 17.55: Közvetítés a Képzőművészeti Főiskoláról. 18.20: Tudni illik, hogy mi il­lik . . . Az utazásról (ism.). 19.55: Esti mese. 19.05: Osztrovszkij: Utolsó áldozat. Komédia 3 felvo­násban. Közvetítés a József Attila Színházból. A közvetítés szüneteiben: kb. 19.50: Tv-híradó. Napi jegyzetünk. Kb. 21.15: Ung­vári Tamás színházi jegyzete. Kb. 22.25: Tv-híradó. 2. kiadás. Szerda JÜNIUS 9. Kossuth rádió: 8.20: Tánczene. 8.55: Orvosi tanácsok. 9.00: Aljo­félre sem számíthat. Az autó­kereskedő-kormán vfőriek menekülnie kellett. Közben a Bosch elnök visszahívását kö­vetelő Caamano tábora roha­mosan nőtt Ennek a folva- matnak nemcsak számszerű, hanem fontos politikai jelen­tőségre is volt. Először a főváros Cludad Nueva nevű munkásneevedé­ben. maid másutt is fe^vve- res civilek tűntek f* W- pc^venruhások mellett. Benzin­nel töltött PeDsi-Colás üvegek zúdultak Wessin katonáira. Ifjúmunkások és diákok üves- cserenekkel tükördara bokk?i vakították el a reakciót vé­delmező alakulatokat. Jelleg­zetes oartizánmódszerek bukkantak fed tehát: a hábo­rú jellege megváltozott. Ca- amanoék oldalán kibontako­zott. aigazi változást köve­telő tömegek felkelése. Dominika történetében mindig ez volt az a ni amikor Washington közbelé- oett. Ezúttal is pontosan ígv történt Bennet amerikai nagvkövet haladéktalanul hazarenült Néhánv óra múlva Johnson f'lnök a TV kéoernvői^ nyíltan bejelentette a brutális amerikai fe^weres beavatko­zást Harmat Endre nuska, húgocska, Ivanuska,» bá­tyuska. A. Tolsztoj meséje. 3.10: Kórusok. 9.20: George Malcolm csembalózik. 10.10: Néhány perc tudomány. 10.15: Könnyűzenei hír­adó. 11.00: Schubert: L szimfónia. 11.29: A Szabó család. 12.15: Ver­bunkosok. 13.04: Verdi: Az ál­arcosbál. Háromfelvonásos opera. 14.39: Az örömhöz. Schiller ver­se. 15.40: Sárospataki diáknapok. 16.15: Tánczene. 17.00: Horizont. 17.14: Richard Strauss: Alpesi szimfónia. 18.20: A hazug. Irta: Carlo Goldoni. 20.20: Rivaldafény­ben. Sergio Failoni együttes. 21.15: A Gondolat. A Rádió irodalmi hetilapja. 21.54: Hanglemez. 22.25: Az opera fellegvárai. A Bécsi Operaház. 23.27: Tánczene. 0.10: Régi kórusmuzsika. Petőfi rádió: 14.20: Délutáni frissítő. 15.50: Zenekari muzsika. 17.10: Operettrészletek. 18.40: Stra- uss-művek. 19.05: Az Alekszanclrov együttes énekel. 19.17: Orvosi ta­nácsok. 19.22: Könnyűzenei hír­adó. 20.05: Melis György nyilvá­nos dalestje. 20.45: Egy nagy szo- nett-köl*:ő: José-Maria de Herenia. 21.40: Hanglemez-parádé. TV-mfisor: 37.33: Hírek. 17.40: Magyar Hirdető. 17.50. Tessék kérdezni — a nyelvész, válaszol 18.15: Kisdobosok műsora. 18.40: Lányok — asszonyok. 19.00: Mi­ből telik? Riportfilm. 19.20: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 19.50: Na­pi jegyzetünk. 19.55: Mai vendé­günk dr. Ajtai Miklós, az Or­szágos Tervhivatal elnöke. 20.15: Tökéletes titkárnő. Magyarul be­szélő amerikai film. (10 éven fe­lülieknek.) 21.35: Bemutatjuk a 10 éves fehnállását ünneplő Cor­vina Könyvkiadót. 22.05: Tv-hír- adó — 2. kiadás. Csütörtök JÜNIUS 10. Kossuth rádió: 8.20: Operarész­letek. 9.00: Időszerű nemzetközi kérdések. 9.10: Szép magyar no­vella. Móra Ferenc: András meg­csalódik. 9.30: Népi zene. iO.10: A Gyermekrádió műsora. 10.52: Claudio Arrau zongorázik. 11.34: Biológiai világprogram. IV. 12.13: Tánczene. 13.00: Válaszolunk halb» gatóinknak. 13.15: Zenekari mu­zsika. 14.05: A „Bicínia” Kórus énekel. i4.20: Lányok, asszonyok... 14.50: Fúvószene. 15.06: Magyar századok. 15.30: A Magyar Rádió énekkari híradója. 16.15: Csak fia­taloknak. Tánczene. W5.50: Mesélő múzeumok. 17.05: A zene mű­helyében. Hindemith: Mathias, a festő. 18.20: „Az 50 és a 60 éves asszony”. A Csárdáskirálynő és a Víg özvegy jubileuma alkalmá­ból írta Kristóf Károly. 19.39: Híres prímások lemezeiből. 29.20: A Stúdió II játszik. 20.40: Szim­fonikus zene. 21.10: Űj Magyar Múzsa. Versek. 22.20: Könnyűze­ne. 23.15: Miről ismerte fel? Vi­lágirodalmi rejtvényműsor. XII. 23.30: Zenaida Pally énekel. 0.10: V erbtmkosok. Petőfi rádió: 14.20: Operarészle­tek. 15.05: Muzsikáló fiatalok. 15.30: Mindentudó öregapó három arany hajszála. Mese. 15.52: T-Ieti hangversenykalauz. 17.05: Népi ze­ne. 17.45: Miről ír a Társadalmi Szemle legújabb száma? 17.55: Richard Strauss-dalok. 18.20: Ura­im, ez a helyzet, Lisandro Otero regényének ismertetése. 18.45: Mendelsohn-kórusok. 19.05: Színé­szek és írók. 19.15: Egy régi ope­ralátogató emlékeiből. 20.05: Tánc­zene. 20.14: Élet a küszöb fölött. Színmű két részben. 22.06: And­rew Daves hegedül, Siki Béla zongorázik. TV-müsor: 9.45: Tökéletes tit­kárnő. Magyarul beszélő ameri­kai film (ism.). (10 éven felüliek­nek.) 11.05: Miből telik? Riport­film (ism.). 11.35: Sorsok, talál­kozások. Riportfilm (ism.). 18.35: Élő tenger. Angol kis film soro­zat. 19.00: KI mit tud? Döntő I. rész. 20.45: Kisfllmek. 21.10: Prá­gai Smetana teremből. Péntek jüNius n. Kossuth rádió: 8.20: Kamaraze­ne. 8.50: Kéijük, Jegyezze fel! 8.35: Fiatalok Stúdiója. 9.15: Népek ze­néje. 10.10: Kukkantó. Az óvodá­sok műsora. 10.30: Magyar szer­zők kórusai. 11.00: Édes anya­nyelvűnk. 11.05: Ritmikus petcak. 12.15: Balettzene francia operák­ból. 13.00: Ami a jövő hét zenei műsoraiból kimarad. 14.05: Fúvós­átiratok. 14.20: A Gyermekrádió műsora. 14.40: Nem boszorkány­ság. technika. 15.00: Üzenetek. 15.40: Lapozgatás új könyvekben 16.15: Zenés ajándékműsor. 16 55. Azt a dalt keresem. Versek. 17 oo: Tánczene. 18. 20: Uj Zenei Új­ság. 19.05: A múlt a törvény előtt. Tudósítások az NSZK-ból. 19.25: Nótacsokor. 20.25: Esztrád- zene. 20.55: A világirodalom re­mekel. Dante: Isteni színjáték. Pokol. III. rész. 22.20: Richard Strauss-művek. 23.28: Operettrész­letek. 0.10: Eli zene. PetOfi rádió: 14.20: Népi zene. 15.05: Válaszolunk hallgatóinknak. 15.20: Operarészletek. 16.05: Bé­lyeggyűjtők ötperce. 16.10: Hurka- cövekleves. Mesejáték. 17.05: Da­lok Villon és Coctea í verseire. 17.25: Az anyagi érdekeltség és a vezetés. 17.40: Zenekari Operarész­letek. 18.10: Tombola a közvéie- ménykutatoknak. 19.05: Táncdalok. 19.17: A Magyar Állami Hang­versenyzenekar hangverseny?. 20.40; Láttuk, hallottuk... 21.05: Cigánydalok. 21.30: Kamarazene. 22.00: Ami a Jövő hét zenei mű­soraiból kimarad. TV-műsor: 9.30: Kisfilmek *4 alkotóink. Beszélgetés Imre Ist­ván bábfilmrendezóvel. 10.35: Élő tenger. Angol kisfílmsorozat (ism.). 11.00: Vállalta a felelősse­get. Ipari riportfilm (ism.). 11.25: A jövő hét műsora. 17.28: Hírek. 17.35: Autósok, motorosok. Köz­vetítés az Autóklubból. 18.05: A jövő hét műsora. 18.15: Neves­sünk! Szép kis cirkusz. Stan és Pan kisfilmje. 18.45. Hobby. Agyagfintor. 18.50: Napi jegyze­tünk. 19.55: Parabola. 20.13: ítélet után. Magyarul beszéld francia film. (16 éves felüliek­nek). 21.40: A tv galériája. Se- gesdi György szobrai. 22.10: Tv-híradó - 2. kiadás. Szombat JÜNIUS 12. Kossuth rádió: 8,29: Lányok, asszonyok. 8.40: Operettreszleiek 9.54: Orvosi tanácsok. 10.10: Ze­nekari muzsika. 10.49: Donna Ro­sttá. Federico Garcia Lorca drá­mai költeménye. 12.15: Tánczenc. 13.00: Margitszigeti regélő, össze­állítás. 13.15: Operarészletek. 14.05: Hirdetőoszlop. 14.20: Van új a Nao alatt. 14.40: Kamarazene. 15.25: Mi történt a héten a nagyvilágban'’ 15.40: Hétvége... 17.36' Írói arc- képcsarnok. Emlékek Komját Ala­dárról. 18.15: Közvetítés Moszkvá­ból. Sztnfónikus zene. 18.53: Mai költők versei. 20.30: Zöme zene. A Béke Szálló kupolaterméből. 22.30: Tánczene. Petőfi rádió: Tudósítás az ENSZ-ből. 14.30: László Annie és Hámory Imre magyar nótákat énekel. 15.05: Énekkarok. 15.11: Márványszobor a főkapu felett. Irta: Zoltán Péter. 16.05: Orvosi tanácsok. 16.10: Dalok emlékezete. 17.05: Gabor Artemisz, Szász Jó­zsef és Szabó Zsuzsa hangverse­nye. 17.40: Könnyűzenei vendég­könyv . . . 19.05: Zsuska házassága. Lakos György karcolata. 19 20: Endrédi Mimi énekel. 22.00: Népi zene. 22.23: Peches ember. Isa­bella Augusta Persse egyferior.»- sosa. TV-műsor: 16.53: Hírek. T7.0J: Főzziibk okosan! Közvetítés a Gázművek bemutatóterméből. 17.25: Falusi könyvespolc. 17.30: A munka akrobatái. 17.50: Hétről hétre.. 18 00: Ki mit tud? Dön­tő n. rész. — Kb. 19.30: Tv-hira- dó. 19.50: Esti mese. 20.06: KJ mit tud? (A döntő folytatása.) 22.15: Tv-híradó — 2. kiadás. Vasárnap JÜNIUS n. Kossuth rádió: 8.W. Táne/cne. 8.S5: Édes anyanyelvűnk. 9.00: Nemtudomka Napvárosban. Rá­diójáték gyermekeknek, n. rész. 9.48: Szivárvány . . . 11.40: Nyári verőfény... Versek. 12.15: Népi zene. 12.50: Minden leállítva? 3.00: Vendégszerkesztő: Hans Kammeier, a Bajor rádió mun­katársa. 15.10: Magnósok figye­lem! 15.00: Közvetítés az Auszt­ria—Magyarország VB selejtező mérkőzésről. Bécsből. Az I. fél­idő után: 16.45: tánczene. 17.00: A n. félidő! 17.45: Sportturmbc 18.15: Könnyűzene. 18.50: Fillen- tő. Elbeszélés. Irta: Móricz Zsíg- mond. 19.05 Üj lemezeinkből: Fischer Annie zongorázik. 20.10: Kersics Anka és Mindszenti Ödön énekel. 20.35: A Radiószm- ház Brecht-ciklusa: Dobszo az éjszakában. Bertolt Brecht drá­májának rádióváltozata. »-**• Giuseppe dl Stefano énekel. 22.15: Mozart: e-moll mise. zs.i«. Hf és Petrov két karcolata. 23.25. Részletek a „János-vitéz”-bőL Petőfi rádió: 7.30: A római ka­tolikus egyház félórája- 8.00: Ma­gyar tájak. Alföldi képek. 8.30: Operakalauz. Bizet: Carmen. Is­mertetés. 9.30: Gazdaszemmel a nagyvilág mezőgazdaságáról. 9 45: Népi zene. 10.17: Filharmo­nikus zene. 12.15: Alkotóműhely­ben. 12.30: Térzene. 13.00: Csa­lánba nem üt a mennykő. Rá­diójáték gyermekeknek. 13.44: Operettrészletek. 14.20: Mit hal­lunk a jövő héten? 14.50: Strauss: A rózsalovag. Harom- felvonásos opera. Közben: 16.08: Gulácsy Lajosnak. Juhász Gyu- la verse. 18.51: Domahidi László énekel. 19.13: Karrier. Radóisza- tira Tadeusz Dolega-Mostowicz regénye alapján. 20.10: Sebestyén János csembalóestje. 20.45. Talál ja ki hc.1 járunk? Földrajz fej­törő. 21.05: Tanczene. 2ffl5. Kö- házak. iskolák, kutak. 20.30. Né­pi zene. TV-müsor: 9.35: Hétmérfóldes kamera, uttörőhiradó. 9.55. Sik­lósi Várfesztivál. Helyszíni köz­vetítés. 10.40: Üt az frénaba. Ma­gyarul beszélő szovjet ifjúsági film. 15.55: Nyári mezőgazdasági szakíilm-műsor: 1. Korszeui ve­tőburgonya-termesztés. 2. A ku­korica kártevő állatai. 3. Jegy- zet a jégkárokról. 16.35. Belyeg- sarok. 16.50: Labdarúgó V3. Ausztria-Magyarország mérkő­zés. Közvetítés Bécsböl. 18.50: Nagy felfedezések. A tollas kí­gyó. 19.20: Esti mese. 19.30 Tv- híradó. 19.50: Telesport. 20.10: Századunk. Az első vihar. 21.05: Magazin. A Tv-híradó mellékle­te. 21.25: Csak a fükör görbe? Bárány Tamás paródiasorozata HL Az éter hullámain. 22.25: Tv-híradó — 2. kiadás. (A Magyar Rádió és Televízió műsorváltoztatási jogát fenntart- jaj

Next

/
Oldalképek
Tartalom