Nógrád. 1965. június (21. évfolyam. 127-152. szám)

1965-06-13 / 138. szám

1965. fŐrttt* TS vásárnál» NÖGRÄD 3 A realitások útján Vixagatapaasstalatok a felnőttek kősott Koséi a világszínvonalhoz Június a vizsgák hónap­ja. Nemcsak a gyerekek, ha­nem a tanuló felnőttek is ilyenkor tesznek számot egész évi munkájukról. Az elmúlt napokban, mint elnök részt- vettem a Dolgozók Általános Iskolája néhány osztályában az éwégi vizsgán. Több olyan általánosítható tapasz­talatra tettem szert, amelyek­nek az összefoglalása nem érdektelen sem a nevelők, sem a tanulók számára. A Dolgozók Általános Isko­lája speciális iskolatípus. Az a tény, hogy a padokban a napi munkától fáradt, az is­koláskorúakkal összehason­lítva kevésbé fogékony embe­rek ülnek, rendkívül megne­hezíti a nevelők munkáját. A tananyag átadásánál számol- niok kell azzal, hogy a leg­több felnőtt szinte kizárólag az iskolai munkára támasz­kodik és otthon már csak nagyon kevésnek van ideje, ereje arra, hogy a tankönyvet is kézbe vegye. Erről nem­csak a vizsgák utáni szemé­lyes vallomások alapján győ­ződhettünk meg, hanem ezt bizonyítja az is, hogy a vizs­gákon általában gyengébb eredmények születtek, mint amilyen az évvégi osztályzat volt. Az utolsó óra és a vizs­ga között eltelt tiz-tizenkét napot kevesen használták fel tanulásra, a legtöbben in­kább felejtettek. A tanulók általános tudása azonban en­nek ellenére sem mutatott kedvezőtlen képet, ami a ne­velők áldozatkész munkáját dicsért Különösen a nyolca­dik osztályokban találkoztunk egy-két kimagasló teljesít­ménnyel, A dolgozók iskoláinak tu­lajdonképpen kettős funkciót kell ellátniuk. Az egyik, olyan ismeretek nyújtása, amelyeket már gyermekkorban él kel­lett volna sajátítaniok a fel­nőtteknek. A másik sajátos jellegű feladat, az úgynevezett („továbbfejlesztés”. Ez olyan ismeretszerzés, erkölcsi és jel­lemformáláson alapul, ami­lyen az emberi élet gyermeki szakaszán nem volt lehetsé­ges A tapasztalatok azt mu­tatják, hogy az iskola az utóbbi feladatát nem tudja olyan maradéktalanul teljesí­teni, mint az elsőt. A tanterv­ben meghatározott tananyag túlságosan elrugaszkodott a mai élettől, és tulajdonkép­pen csak abban különbözik a nappali oktatásban használa­tostól, hogy egyes részeket ki­hagy, másokat összevon. A tantárgyak közül a leg­nehezebbnek a történelem látszik. Különösen nehezen birkóznak meg ezzel a tárgy- gyal a nyolcadikosok, hiszen nem kevesebb, mint húsz évszázad történetét kell átta- nulmányozniok. A rendkívül sűrített anyagban azonban egy olyan fontos résszel, mint a második világháború, mind­össze egy lecke foglalkozik. Ezzel szemben a hetedikben az ókor történetét részletesen tanulják. így áll elő az a furcsa helyzet, hogy a rég­múltról a vizsgázó esetleg többet tud, mint saját száza­dáról. A történelemtanulás keretében foglalkoznak nyol­cadik osztályban az alkot­mánytan néhány kérdésével is. Megtanulják az állam- igazgatás szerveit, de például i helyi viszonyokat, helyi ve­zetőket nem ismerik. Hasonló a helyzet a ma­gyarral is, amelynél gyakran lehetne és kellene segítségül hívni a televíziót, a rádiót és egyéb népművelési for­mákat. Elengedhetetlen pél­dául, hogy József Attila kap­csán ne tudjanak a Költé­szet Napjáról, Mikszáth és Madách esetében pedig a he­lyi hagyományokról. A gyer­mekekhez szokott iskola anél­kül, hogy elvesztené Önálló funkcióját s kilőfme saját ke­retei közül, sokat tanulhat a népműveléstől. A népművelé­si formák és módszerek alkal­mazása segítheti a felnőttok­tatás célkitűzéseinek realizá­lását és a különböző tantár­gyak közötti harmónia létre­jöttét. A felnőttoktatás eredmé­nyesebbé tétele érdekében ke­resni kell az utat, amely meg­szeretteti, megkönnyíti a ta­nulást, hiszen a tananyagnak már csak megváltoztatása le­hetséges, redukálása nem- ilyen járható út a népműve­lés különböző formáinak mi­nél jobb kihasználása. Csongrádi Béla őseink „gazdaságában” a ló és a szarvasmarha mellett minden valószínűség szerint, ott volt a sertés is. A nagyki­terjedésű makkos erdőkben, a lápos dúsfüvű legelőkön, ré­teken nevelődtek, gömbölyöd- tek hízóvá. A sertéstenyész­tés már abban az időben is tekintélyes foglalkozásnak számított. Művelőit, a króni­kák szerint, első István ki­rály is kiváltságokkal ruházta fel. A mai értelemben vett ser­téstenyésztés természetesen jóval később, csak a XIX. szá­zadban indult meg hazánk­ban. Addig ugyanis a durva húsú bakonyi, a kisebb és gömbölyűbb alföldi, valamint a hatalmas testű vaddisznó­szerű szalontat sertéseket a termelők csak házi szükség­letre nevelték. Több millió sertés A két világháború között, a világpiaci igényeknek meg­felelően, már több gazdaságban angol és német hússertésfajtákat hoz­tak be és áttértek az áruter­melésre, a húsfajták tenyész­tésére. A második világhábo­rúban azonban az ország megnövekedett sertésállomá­nyának több mint háromne- gyedrésze elpusztult. A felszabadulást követő években, tekintettel a sertés- tenyésztés nagy népgazdasági jelentőségére, a sertésállo­mány rohamosan növekedett. A statisztikai adatok 1963-ban már ötmillió négyszázhar- mincezer séflést jegyeztek. Az Í964-65-ÖS év fordulóján ha­zánkban a sertések száma el­érte a hétmilliót. Tavaly a közös, a háztáji és az egyéni gazdaságok kétmillió hatszáz- negyvenezer hízottsertést ad­tak a népgazdaságnak. Az átlagén felül A tervszerű tenyésztői mun­ka Nógrád megyében is ered­ménnyel járt Ma már alig van mezőgazdasági nagyüzem a megyében, ahol ne foglal­koznának e rendkívül hasznos állattenyésztési ággal. Jelen­tős számú sertés van a szövet­kezeti tagok háztáji gazdasá­gában és a magánosok ólai­ban is. A sertések száma ma már megközelíti a százhu­szonötezret A sertésállomány számszerű növekedése nagyarányú minő­ségi változással járt együtt A kevert állományt egyre több gazdaságban cserélték fel szaporább, a takarmányt job­ban hasznosító, gyorsabban gyarapodó hússertésekkel Ez kettős haszonnal is járt A mangalica anyakocáknál pél­dául nem több mint évi öt-hat malac szaporulattal számol­hattak a tenyésztők. A hús­sertés kocák meg tizenöt-ti­zenhat malacot is felnevelnek évente. Ez a magyarázata, hogy az elmúlt években so­kat javult, s ma már megkö- zeüíti átlagosan a nyolcat egy- egy anyakocára jutó szapo­rulat megyénkben is. S ami ugyancsak jelentős sikereknek számít, évről-évre kevesebb malac pusztul el az elégtelen tartási, vagy takarmányozási viszonyok következtében. A hússertések fejlődési haj­landósága lényegesen nagyobb minit a zsirsertéseké. Ezt a kedvező tulajdonságot a gaz- gaságok többségében a gon­dozók hozzáértése, szolgalma fokozottan érvényesítette me­gyénk több szövetkezetében. Több mezőgazdasági nagy­üzem, mint az őrhalmi Haza­fias Népfront Tsz, a magyar- nándori Állami Gazdaság, a varsányi Üj Kalász Tsz orszá­gosan is kiváló tényésztési, és hizlalási eredményeket ért el. De ma már a gazdaságok többségében általában hét- nvolc hónap leforgása alatt hizlalják 100—110 kilósra a sertéseket. A hizlalási idő le­rövidítésével jelentős takar­mánymennyiséget takarítanak meg. Tavaly Nógrád megye több mint 21 ezer hízottser- tést értékesített. Egy kiló ser­téshús előállításához átlago­san négy és fél kiló abrakta- kormányt használtak fel. Ez lényegesen kedvezőbb az or­szágos átlagnál. Országosan ugyanis 4,8 kiló abraktakar­mány felhasználása eredmé­nyez egy kiló sertéshúst. őrhalom az élen Az őrhalmí Hazafias Nép­front Termelőszövetkezet ser­téstenyészete évek óta a leg­jobbnak Bizonyult Nógrád megyében. De a korszerű nagyüzemi sertéstenyésztési és hizlalási módszerei országo­san is rekordnak számító eredményeket hoztak. Sőt, ezek az eredmények közel áll­nak a világszínvonalhoz is. Mária-majorban, a gazdaság állettenyésztő-telepén az egy­szerű szalmával fedett szállá­sokban és az egy éve épült, teljesen gépesített sertéshiz­laldában 1200—1300 sertést gondoznak évente. A termelő- szövetkezetben tavaly 47 ko­cát tartottak. A kocák évente kétszer nevelnek malacokat, s így tavaly 790 malac jött a világra az ellető-kutricákban. A tsz tenyészetét sertés törzstelepnek jelölték ki, az állomány évek óta törzsköny­vi ellenőrzés alatt áll. Ez na­gyon megkönnyíti a szövetke­zet szakembereinek dolgát. Az ősök tulajdonságai, az el­lesi átlag, a hízékonysáfc is­meretében biztosan választ ük ki a legjobb egyedeket, ame­lyek a szövetkezetben marad­nak, a kiöregedett anyaálla­tok pótlására. Az Örhalomban nevelt, ki­tűnő minőségű tenyészállatok eljutnak a megye, az ország legtávolabbi részébe is. A közelmúltban a nagyoroszi Üttőrő Tsz sertésállományát gazdagították közel félszáz tenyészsüldővel. De szállíta­nak tenyészállatot Somogy megyébe is. Tavaly több mint 150 tenyészsüldő kelt útra Örhalomból az ország legkülönbözőbb tájaira. A ser­téstenyésztés egymillió há­romszázezer forintnál is töb­bet jövedelmezett tavaly a szövetkezetnek, A kiváló te- nyéSzkocákat példáu/1 31 fo­rintot is kaptak kilónként. Az anyakocák és a malacok gyarapodására TThrin József a szövetkezet tapasztalt, szakér­tő ellető kanásza vigyáz. Társaival az anyakocákat és 560 malacot gondoz most is. Sertéshús „futószalagon" A választás után a tevább- tenyésztéire alkalmatlan sül­dők a hizlaldába kerülnek. Most egy esztendeje adták át rendeltetésének Örhalomban az ország első, teljesen gépe­sített sertéshizlaldáját. A há­romszáz hízóba fogott állatot egyetlen ember, a fiatal Szil­váéi István gondozza- A ta­karmány keverésére, az álla­tok etetésére, a hizlalda tisz­tántartására nincs gondja. Mindezeket elvégzik helyette az erre a célra szerkesztett gépek. Olyan ez az egész épület, mint egy nagy hús-gyar, ahová a választás után beke­rülnek a malacok és kijönnek a 110—120 kilós hízottserté­sek. Az eltelt 11 hónap alait hatszáz hízottsertést értékesí­tett a szövetkezet, átlagosan 110 kiló súlyban. Egy kiló ser­téshús előállításához mindösz- sze 2,4 kiló keményítőértéket használnak fel, ami 3,5—3,6 kiló abraktakarmánynak felel meg. Ez az eredmény nem­csak országosan számít hízla- lási rekordnak. Az őrhal­miak közeljutottak ezzel a világszínvonalhoz is. A szövetkezetből éppen a napokban szállítottak el 265 hizottsertést. A jövő héten út­nak indítják a második hí- zottsertés-falkát is, s ezzel eleget tesznek évi sertéshús értékesítési tervüknek, ami négyszáz hizottsertést jelent. Hogy a hizlaldát kihasznál­ják kétszáz hízottsertés érté­kesítésére még pótszerződést kötöttek. Bállá István a szö­vetkezet elnöke a jó gazda jogos büszkeségével sorolja a dicsérendő eredményeket. Amikor azonban a sertések­ről szól, némi gond is felhő- zi homlokát. A szövetkezetben 130 hol­don termelnek kukoricát, de ez koránt sem biztosítja a ser­tésállomány abrakszükségle­tét. Sok takrmányt vásárolnak és ez természetesen megdrá­gítja a sertéshús előállítását. Egy kiló hús előállítása, a ta­karmányvásárlás és a magas, csaknem 56 forintos munka­egység ellenére sem került többe tavaly 13 forint SÓ fil­lérnél, A vetésszerkezet bi­zonyos mérvű megváltoztatá­sa azonban segítene az őrhal­miak gondján. Nagyon jó lenne; ha » me­gyében valamennyi termelő- szövetkezetben az őrhalmiak szintjén állna a sertéstenyész­tés és hizalalás, mert akkor másutt is nagyobb lenne a szaporulat, gyorsabb a súly­gyarapodás, jelentősebb a jö­vedelem is. Kevesebb anyako­ca biztosítaná a szükséges szaporulatot, nem kellene eny- nyi sók a drága abrak takar­mányból sem. Valószínű a takarmányozási gondok is enyhülnének, A példa nagyüzemi gazda­ságaink előtt áll, csak követ­niük kelL Vtncze Istvánná Édes és aludttejjel kínáltatván.*. Az ifjú Petőfi kunyhójában, a somoskői vár tővén Somoskeőy István, Nógrád történelmének lelkes és tudós búvárkodója utitársam az il- lanóan rövid úton — Salgótarjántól Somos­kőig. Ilyen útikalauz társaságában még egyenesen sajnálja az ember a kurta távot, annyi élvezetesen hallhat. Megtudja: hol, milyen magassági pontra ért az út a kapasz­kodókon, milyen erdőség boríthatta a tá­jat száz-százhúsz évvel előbb, kik lakták a falucskát, ahová tartunk, Somoskőt. Tulajdonképpen három nagy jobbégyfa- milia települt meg valahol ezen a fensíkon; azok teszik nagyobbára ma is a falut: az Ozsváthok, a Csirkék, a Somoskőiek... Je­lesen tudja a2t is kísérőm: melyik miben nevezetes. Az Ozsváthok például valami Oszvald nevezetű német várkatona eredői, a Csirkék foglalkozásuk jellemzőjét viselik nevükben; baromfinevelő jobbágyai voltak az úrbirtoknak s a Somoskőiek... Nos ezek­ről már nem futja beszélni. Bent vagyunk a faluban, egyéb magyarázni, láttatni való­kon a sor. A költő emlékét, útja nyomán jöttünk ki­tapogatni. A huszonkét éves Petőfiét, aki 1848. áprilisában a pest-eperjesi gyorsszeké­ren indult el, hogy bejárja a haza északi vi­lágát s június 11-én, vagy június 13-án érke­zett el Somoskő vára alá. Az Utinapló így ad erről számot: „Vecseklőn megháltunk, s másnap korán reggel indultunk Somoskőre a Mátra egyik ágán — a Medvesen — keresztül. Somoskő nem nagy vár volt, nem is nagy Helyen fekszik... de bámultam építését, mely gyönyörű öt-hat-hét-szögű kövekből van. Oldalában elszórva hevernek a hason­nevű falu házai, melynek lakói csaknem idillikus életet élnek még. Amint lejöttünk a várról e faluba, egy parasztasszony há­zához hitt benőnket, s ott — fölszólítatla- nul — jól tartott édes és aludttejjel. Nagy- nehezen bírtuk rá venni, hogy pénzt fogad­jon el. A jó emberek!” Ma is áll a ház — vagy ahogy Somoskeőy István határozza meg: a Petőfi-kunyhó-, ez utunk célja. A vár gyakori vendége, Balassi Bálint ne­vét viseli a művelődési otthon. Ez előtt for­dulunk be s kapaszkodunk felfelé a romok irányéba — a Petőfi úton. A kegyeletes em­lékezés első rokonszenves nyomai a falu­ban. Első Igazán jelentős költőnk és a máig is talán legjelentősebb, lépkedtek valaha — egymástól is évszázadok távolságában eze­ken a köveken. Ma még, persze, a százhúsz év előtti vi­lágnak alig találni emlékeztetőjét. Egy-egy sajátos idomú, leverni valónak látszó ház. De csak én vélem annak, mert vezetőm szakszerű kiselőadásban világosít fel, hogy a palóc építészet ősi formáját ítélem elha­markodott könnyelműséggel megsemmisí­tendőnek. Megállunk pillanatra egyiknél s vázlatot húz jegyzetfüzetébe: lássam, milyen ismérvei vannak a boronafalas, csonkakon­tyos őslségnek. A várhegy tövén, ahol végleg elfogy mö­göttünk a falu, szélhordta tetővel falolda­lára roskadt építmény előtt állunk meg. Öles cölöpökhöz szekercézte, ácsolta, csapol­ta a valahai mester. A szúette és korhadt idom-óriások még mai éktelenségükben is dacolnak az idővel. A sártapaszt, mely a ge­rendákat kívül-belül fedte, rég lemarta az idő foga, odvas váz már az egész. Innen egyetlen kanyarulat s más út nem is vezet a várhoz, vagy onnan le, a faluba. — Ez lenne hát?.. — Lépjünk be Illő tisztelettel oda, ahol Petőfit édes és aludttejjel vendégelték meg, — mondja vezetőm és leemelt kalappal át­lépi az ajtó nélküli küszöböt. — Semmi két­ség — fűzi tovább — csak itt lehetett. A tágas helyiség földpadlójába hevenyé­szett térképet húz a Napló nyomán feltéte­lezett útvonalról: „Amint lejöttünk a várról e faluba — idézi — egy paraszt asszony házához hitt bennünket”... Tehát: amint lejöttünk. Az épület több, mint kétszáz esztendős. Ez szakemberek becslése. A bizonyosság tehát teljes. Volt ugyan még egy hasonló korú épületünk* melyet időközben elbontottak, de az semmiképp nem eshetett a költő, várból levezető útjába. — Ebben az állapotban ez sem soká da­colhat már az idővel — vélekedem. — Sajnos, a hegyről Jövő esők egy olda­lát meglehetősen kikezdték, de a helyre- állításra megvan a lehetőségünk. A Járási tanács gondjaiba vette a kunyhót s a na­pokban hozzá is fognak a munkálatokhoz. A falakat belülről téglafalazattal támasztjuk meg. Kívülről semmiben sem változtat a lát­ványon és belülről sem, ha eredetinek meg­felelő vakolatot kap. A helyreállítás után pedig kérhetjük az országos felügyelőségtől műemlékké nyilvánítását, ügy tervezzük, hogy a falakon Petőfi, Balassi és II. Rá­kóczi nagyméretű portréit helyezzük el. Otthagyva a kunyhót Petőfi ittjártának mai nyomait keresgélni indulunk tovább a közeli portákra. A községtermő Oszvaldok kései ivadékához Ozsváth Péterhez térünk be elsőnek. Nyolcvannégy éves az öreg s nagyot hall, mint egy obsitos tüzér, nem könnyű szót érteni vele. Felesége, Bodor Mari néni — maga is fölötte jóval a het­vennek — vállalkozik tolmácskodásra, de Péter bácsinak különösen rossz napja lehet a fülét illetően, mert ide-odacsapongó vár­regéket mond: hogyan lőtték ki a somoskői várvédő magyarok a Salgó várában ebédező török kezéből a kanalat... hogy óriások laktak itt, akik játszva vittek hátukon akár egy örköt is fel, a várba... hogy három vaspántos pince van ma is a romok alatt... hogy a bástya karimáján — még legénykor­ban látta — végigsétált egy juhászlegény. A költőre azonban sehogysem akar ráhajlani az öreg. Végül Mari néni igyekszik segítsé­günkre: — Petőfi három éjjel volt itt, a vár alatt... Még anyám anyója beszélte... Persze, ez is csak szájhagyomány. Az igaz­ság az, hogy a költő mindössze néhány órát töltött a faluban s indult tovább, Sajgónak, de a hagyomány színes, formál, kiegészít, ahogy a Petőfi-Napló maga mondja: „Hol van oly merész képzeletű költő, mint a nép?” Ez épp a költő emlékére ne lenne ér­vénnyel?.. Bizony, így van. így hívja bi­zonyságnak Mari néni bizonyos valahai Bar­na János szavait is PetőfirőL Somoskői István rakja aztán hiteles helyé­re a tényeket, úgy, ahogy Naplójában maga a költő feljegyzi, kiegészítve azzal, amit a Somoskői család egykori jeles őse, Petőfi kortársa, szabadságharcban harcostársa ha­gyott emlékekben utódaira. Az a hiteles hát, az a néhány óra. De az már örökérvényűen. Bent, a faluban út épül. Szóba keveredek az egyik pihengető kőrakóval: hallotta-e Petőfi Sándort? Méltatlankodva néz rám a lapátnyéltől: — Még az a szép, hogy hallottam. Itt min­denki hallott. — Azt is, hogy itt járt? — Tudjuk, kérem... Beszélték az öregek, mi Is beszéljük. Iskolást állítok meg: — Tudod-e, ki volt Petőfi? — A legnagyobb költő. Ott van a kunyhó­ja a vár alatt. S karjával felfelé jelez, ahonnan épp az imént tértem meg. A buszra várni, hogy visszainduljak a városba, jó időbe telik. A szomszédságban lombos fák alatt a temető. Rövid tisztel­gésre betérülök az elmúltak birodalmába: hadd lássam, kik voltak nevükben, akik még láthatták a százhúsz éve errejárót, aki édes és aludttejjel csilapíthattak szomjában. Mindjárt a sírkert elején nagy, faragott kő áll elém. Rajta öntöttvast ábla hirdeti a nyugovót: „Somoskői Somoskeőy István ügyvéd, kir. közjegyző, 1848-ig év, honvéd százados. Született 1821 évben, meghalt 1882 évben.” Béke a mulandók poraira. Barim Tibor

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom