Nógrád. 1965. június (21. évfolyam. 127-152. szám)
1965-06-13 / 138. szám
4 NÖGRÁD 1965. Június IS. vasárnap Palócok földjé Idestova harminc éve, hogy egy fiatal szociológus, Szabó Zoltán járta ezt a tájat, s a Palócföld munkásságának, parasztságának, értelmiségének akkori reménytelen, kiúttalannak tűnő helyzetét tárta a világ elé Cifra nyomorúság című könyvében. Nyomába indultam, —immár a mai tájat, a mai emberek anyagi, társadalmi, kul turális viszonyait kMtatva. Dejtór „Az urak... aligha hiszik el magukban, hogy Dejtár tulajdonképpen társadalmi jelenség. A dejtári tünetek csak bizonyítékot szolgáltadnak, hogy rnire jut egy nép, hogyha nem tunya és nem apatikus, hanem gátlás és félelem nélkül levonja helyzetének következtetéseit, úgy, ahogyan ma levonhatja — írja Szabó Zoltán a harmincas évek közepén, s alább így folytatja: — Más társadalmi körülmények és más viszonyok között a deltára kemény, öntudatos nép lenne, a talpán erősen megálló és hatalmas erodmény- nyel dolgozó.” Amiről a palócság e keserű hangú, lelkes krómkása még csak említést sem tehetett, bár tudni nyilván tudta: a tanácsköztársaság honvédő harcaiban önálló dejtári század vett részt. — Ez a tény ékesszólóan bizonyítja a fenti idézet helyességét, ugyanakkor érthetővé teszi azt is, hogy a megye urai miért találták úgy, hogy Dejtár az egyik legnehezebben kezelhető” falu, melynek laikói „nem engedik, hogy egyszerűen kitebr áljának: vei ük.” S hogy a fbrradalmáság, a politikai öntudat nem lanyhult a faluban, azt mindenki igazolhatja, aki emlékszik a felszabadulás utáni Dejtárra: a megye egyik legerősebb falusi pártszervezete voitt itt, s a fiatalok 49 tavaszán 104 000 facsemetét ültettek el, az Eposz országos felhívására. Elsők is lettek ezzel az ország parasztitjúsági szervezetei között. Az elmúlt húsz év során számos értelmiségi, országos főhivatali funkcionárius került ki ebbői! a falu- ina. Jelenleg csak Gyarmaton körülbelül tizeiwiyolcan- huszan dolgoznak a tanácson és egyéb járási hivatalokban. — Vörös század és üzletszerű csempészés; politikai öntudat és nemi szabadság; emberi önérzet és teűvajlá- sok — hát elképzelhetők ezek együtt?! — kérdezte tőlem Fábián János tanító, a száznégyezer facsemete egyik ültetője és ápolója... (Régi sérelem a faluban Szabó Zoltán idevonatkozó megállapítása. S eddigi tapasztalataim alapján azt mondhatom, hogy talán az egész megyében nem olvasták annyian a könyvét, mint Dejtáron. Nemcsak azért, mert úgy van róluk szó, ahogyan, hanem azért is, mert mindig szerették az írott szót.) • .. .válasz helyett zsetxre- végitam a jegyzetfüzetem, és elindultunk a falu főutcáján, majd egy kanyarral ki a határba. Homok, homok, mindenütt homok. Mintha nem is Nógrádban lennénk, hanem a Nyírségen. Azzal a különbséggel, hogy a dombok itt alacsonyabbak, szeli debb lejiésűek, s a föld legkisebb hajlataiban is rögtön előbukkan a talajvíz. Nem lepődnék meg. ha kiderülne, hogy ez a valamikor minden bizonnyal lápos, sásas- nádas vidék eleinte nem volt hűbéri birtok, hanem szökött jobbágyok telepedtek i de, s esetleg csak később ült nyakukra valamelyik földesúr. Lázadó, vagy reményvesztett, tettrekész, vagy elkeseredett emberek tákolhattak itt nyomorúságos viskókat annakidején,mert úgy érezték, hogy még a szelek szárnyán vágtató, szemet, fület, szájait ellepő porral is jobb lesz küzdeni, mint urak szolgájának lenni. Életmódjuk, életszemléletük tehát mindig elütött a környék életmódjától: mindig szegényebbek voltak, s mindig többet gürcöltek, ennélfogva minőig elégedetlenebbek, vakmerőbbek. Nyilván: ők kevesebbet veszthettek, mint a jótermő talajok népe. S mert a homok mindig kevesebbet ad, mindig is jobbam löks magától a népszaporulatot Ezért van az, hogy már a századfordulón népes rajokban zúdulnak messze földekre, és a két háború között — Szabó Zoltán szavával élve — Pest külvárosa lesz a falu. Az akkor körülbelül 1700 lakosú községből hozzávetőleg 500 munkavállaló járt állandóan idegenbe dolgozni, ami a munkaképes felnőtteknek jóval több mint a fele. Ez világosan mutatja, hogy Dejtáron már hosszú évtizedek óta nem a föld a fő megélhetési forrás. S ezen a helyzeten a felszabadulás sem változtatott itt: alig valami került felosztásra, s ipari munkára ma körülbelül 600-an járnak. Kérdésekre elosoroijáik ugyan, hogy hány hold szántója van a tsa-nefe, mi a fő termék, s mi a fő áílatte- nyésetési ág, tudják azt is, hogy a zárszámadás adatai alapján a közepes gazdaságok közé tartoznak^ S ha annak okát kutatja valaki, hogy máért csak közepes; miért nem Jó, hiszen Dejtá- rom vagyunk, akkor szakavatottan sorolják, hogy mennyi terem burgonyából például Orhalomban, s mennyivel kevesebb az ő homokjukon, hogy a köztes káposztát bírja ugyan a föld, de rengeteg trágyát kívánna, ami nincs, hogy itt csak rozs terem, sok helyen azt is kieszi a víz. — Mindezt elmondják, de ha az érdeklődő csüggedten elhallgat, akkor más témákra terelődik a szó: Dejtáron még így nyár elején sem a föld a központi téma. Az idősebbek emlékeken búsonganak, vagy vidámod- nak, a fiatalok — ha hét végén hazajönnek — a munkahely, a nagyváros problémáit tárgyalják. • Aki ma itt jár, araiak okvetlenül szemébe ötlik, hogy bevés az új ház, és a felújított épület. Helyesebben szólva: kevesebb, mint más nógrádi falvakban, s mint airieny- nyit az ember a kőművesek, ácsok falujában elvárna. A családok többségénél új bútor van már, és sok helyen mosógép, tévé, de a berendezés számos lakásban nem olyan díszes és drága, ahogy ízlésüktől és zsebüktől telne. Mészáros József nyugdíjas. Feleségével együtt új házban laknak. Fiuk, László, Pesten az egyik építőipari tröszt pártbizottságának titkára. Lágymányoson lakik. Mészáros bácsiéknál a bútorok öregek, a vakolás kívül színes és modem, az előszoba ajtajához lépcső vezet föl — szóval, minden, ahogy du Icái, de belül a falak egyszínű fehérre meszeltek, s majdnem csupaszak. Az embernek az az érzése, hogy ide nemrég érkeztek valahonnan, s még nem pakoltak ki egészen minden bőröndöt, mert készülnek valahová: — Nemrég fejeztük be ezt a lakást — mondja a néni. — Lacival közösen. De ő már akkor is mondogatta, hogy minek ez. nem kell már ez. Arra a kis időre, míg Dejtáron lakunk, jó lesz az öreg lakás. Nem hallgattunk rá. Aztán most, hogy lakást kapott, és a feleségét meg a két gyereket felvitte oda, a tavaszon mi is meglátogattuk, ott voltunk két hétig. Tessék elképzelni, micsoda kényelem! Este-reggel, hétköznap-vasárnap csak megnyitom a csapot, és meleg víz folyik. A konyhában is. A kályhával nem kell bajlódni, azt is a víz fűti. Aztán, mindennek van helye. Az előszobában külön faliszekrény a téli holminak, külön az akasztós ruháknak. A bolt ott van a bérház földszintjén, meg borbély is, meg mozi is. Minden helyben van, és minden van!.. Azt a módot nem lehet szájjal kibeszélni. Aztán, az unokáknak is: a legjobb iskolák, és mindenféle iskola. Oda mehetnek, amire hajlamuk van. Meg a színház, meg az Qt- törő vasút!... És ősszel mennek vissza. Nem mondják ki kereken, de beszédjükből kitetszik, hogy ott is maradnak. Eladják a dejtári házat a kerttel és a szép új kerítéssel. Nincs a szemükben értéke. Illetve van, de az csak forintban fejeződik ki. S nem egyedül ők vannak így. Az utóbbi nyolctíz évben sok család költözött el a faluból — mind Pestre! Fábián János szerint ez a szám körülbelül húsz, Bacsa Ferenc tanácselnök viszont huszonöt-harmincra becsüli Van, aki albérletbe megy, de legtöbben lakást kapnak. Farkas Imre meg éppen ott épített házat, a Zug jóiban. • — Hazajön a fiatal Pestről, elvezeti hozzám a kiszemelt lányt, megesküsznek, aztán már pakolják is be a betyárbútort — mondja Ba- asa elvtérs, alti egyben anya- könywezdfe is. — De úgy létszák — mondom —, hogy az elnök nem nagyon kesereg ezen. Napsütötte arcára mosoly telepszik: — Nem. Érts® meg végre egymást: Pestre a felszabadulás előtt két-három család, ha költözött. Régebben Amerika volt a divat, de onnan is visszajöttek. Miért? Mert nem érezték jól magukat sem Pesten, sem Amerikában... Most pedig a fővárosba költöznek. S elsősorban nem azért érzik ott jó? magukat, mert ma már nem az állványok alatt alusznak, mert mindem második héten szabad szombatjuk van, s mert nyugdíjat kapnak majd™ Mindez nagyon lényeges, de van ennél egy mélyebb, fontosabb dolog, ami szerintem a mi társadalmunk átalakulását mutatja: a Dejtárról ma felmenő fiatal nem kivétel nélkül segédmunkás lesz, hanem nagyrészük szakmát tanul: sok esztergályos, lakatos, villanyszerelő, kőműves van ma már innen. S az állványozás sem segédmunka már: szakvizsgát kell tenni... Azelőtt — mikor például én is följártam — „parasztoknak” néztek bennünket, s ha szakma után kapaszkodtunk, csak nevettek rajtunk... Ma pedig egyenrangúak lettünk nemcsak a megyében, hanem az egész ország társadalmában ... Szerintem erről az oldalról kell nézni a sokat vitatott dejtári problémát. Amíg probléma. Mert nyilván megszűnőben van. Akiket az egyre inkább gépesített, bélterjesebb földművelés nem tud eltartani, azok követik a társadalmi fejlődés parancsát: elmennek, mert van hova, mert már ott is egyenrangúak. így billen majd helyre az egyensúly. Dejtár erre példa. S ezért nem vehetjük zokon például öreg Mészáros Józseftől, hogy a nagyobb kényelem után vágyik: számtalan házait épített ő Pesten. S még harcolt is a nyugodt, boldog öregségiért: egyik tagja volt a dejtári vörös századnak. — Rendben van — mondja makacsul Fábián János. — De mi lesz Szabó Zoltán megállapításaival? Azt ki mossa le róluk? — Hát nézzük — mondom. — ítéltek-e el az utóbbi években üzemi lopásért dej- táriakat? — Nem tudunk ilyet — felelik egyszerre Bacsa Ferenccel. — Nézd csak — mondják. — Te hóban, sárban, éjszakában cipelnél a hátadon nagy csomagokat, ha egyszer kapsz munkát és tisztességes bért?.. S ráadásul, most már megnyíltak a határok! — Na, ez vüögo®. Akkor már csak egy dolog maradt: honnan nősülnek ma a dejtári legények? Arra gondolok, hogy akik nem itthon dolgoznak, azok másutt ke resnének asszonyt, ha az itteni erkölcsök rosszak volnának. Mert Se aztán igazán tudják! — Tavaly huszonnégy másutt dolgozó fiatal nősült, s mind hazaijött menyecskéért. Azt hiszem, nem kell itt sem mosni, sem mosakodni: véren és sáron, tűzön és vízen kellett áthaladni a dejtári népnek is, míg ezer év után az igazi honfoglalást megérhette. Kanszabó Ferenc Szerelem Magyarul tanuló külföldi barátaink tették szóvá, hogy nálunk baj van a szerelemmel. Tudj isten miért, ez a szó különösen érdekelte őket. A dolog azzal kezdődött, hogy a gépkocsivezető buzgón hasalt már a motor alatt, mikor egyikünk megkérdezte: — Mi van a motorral, megvan a hiba? A válasz egyetlen szó volt: — Szerelem. Erre mondták el vendégeink gyenge nyelvérzékkel, de jó humorérzékkel a következőket: — Szerelem? Ha egy fiú meg egy lány sétálgat a Balaton-parton, ti azt mondjátok: „szerelem”. Ezt még értjük. Nagy nehezen még azt is, hogy a most divatos bájosan naiv sláger fiúja és leánya elmegy ibo- lyázni, de nem találnak egy szálat sem, mégis azt dalolják: — Látod ez a szerelem... De hogy nektek az elromlott kocsi is szerelem, azt végképp nem értjük. Kézzel-lábbal magyarázni kezdtük, hogy az egyik szerelem a főnév, a másik meg ige, kijelentő módban, tárgyas ragozásban, a szerel igeiéből származik. Persze hogy nem értették. Miről is van sző? A szerelem szó végződés nélküli alakja, és az én szerelem a kocsit végzödéses, ragozott igéje (szerelem — szerelem) véletlenül teljesen azonos hangalakú, azonos betűkből álL De Jelentésükben semmiféle azonosság, kapcsolat nincs. Éppúgy, mint a következő mondatok teljesen azonos bangalakú szavainál: A folyóparton sok a fűz. Ez a kislány gyöngyöt fűz. — Csillagos az ég. Ég az erdő . — Cifra a szűröm. Szűröm a tejet. — A kislány tehenet fej. Három fej saláta keH. — Nagyon drága a keL Kei a nap. — Egy tányér levest mer. Aki mer, az nyer. — Mélyet szív az akácillatos levegőből. Máris hevesebben dobog a szív. — Távolról feltűnik a salgói vár. A turista-csoport a vár alatt vár. Hosszan sorolhatnánk még az ilyenfajta egy alakú szavakat. H anyaiak juk véletlenük azonos, de egymástól eltérő, egymástól független a jelentésük. A nyelvtan egyalakú,- szerelem? vagy azonos alakú (homonim) szavakként tartja ezeket számon. Semmiféle értelmi összefüggés, jelentésbeli hasonlóság ráncs közöttük. (Tehát nem több jelentésű szavak. Azokról majd más alkalommal írunk.) Olykor eredetükben is eltérnek, gyakran más-más korban is keletkeztek. Használatuk nem okoz zavart, nehézséget, mert a természetes beszédhelyzetben az adott mondat többi szava és a kapcsolódó mondatok világossá teszik jelentését. Még az ilyen játékos céllal szerkesztett tudatos találkozások is csak egy-egy pillanatra hökkentenek meg: — Miért nyúl a nyúl? — A cselekvést jelentő nyúl igének és a nyúl (nyuszi) köznévnek egymás mellet való jelentkezéséből adódik a szó játék-szerű rejtvény. Természetesen önmagában leírva, ha egyetlen papírlapon csak ezt találjuk: él —, akkor senki sem tudja megmondani biztosan, hogy az él főnévről (a kocka, kés stb. éle), vagy az él igéről (él a baba) van-e szó. De ilyen nehézségektől nem kell tartanunk, mert szavaink nem önmagunkban, hanem mondatainkban lesznek a fogainak hordozói, a jelzések jelzései. Nem a megértés nehézségei miatt, hanem fogalmazási, stilisztikai meggondolásokból, a nyelv zeneiségének, ártó egyhangúság kiküszöbölése céljából helyes az egyalakú szavak közvetlen taUdko- zását kerülni. Ami pedig a kétfajta jelentésű szerelem — szerelem szót, illetve külföldi barátainkat illeti, végifii« a német „zu” szócska segített ki. Ez a két hang náluk sok mindent jelent, mi csak a következőkre hivatkoztunk: zu — össze, zu — zárva, zu túl, mindhárom magyar szó a német zo-val azonos, sőt ahol mi a -hoz, -hez, -höz (házhoz stb) ragot használjuk, ők ott is a zu-t használják. (Az egyalakú és több jelentésű szavak közös előfordulását nem vettük e szónál figyelembe.) így aztán belátták végül, hogy nincs nálunk sem baj a szereimmel. Tóth hm re Konzultáció Árrendszerünk átalakításának néhány elvi kérdése MAGYARORSZÁGON az ár-vitának immár „története” van. A hazai közgazdászok csaknem egy évtizede kutatják a szocialista termelésnek leginkább megfelelő ártípust és árrendszert. Tavaly, az addig nagyrészt elméleti vita gyakorlati síkra terelődött, mert a sokfajta (összesen 18) ártípus-javaslatot elektronikus számítógépre „vitték”, s próbaszámításokat (un. ármodel- leket) készítettek. Az MSZMP Központi Bizottsága mellett működő köz- gazdasági elméleti munkaközösség a múlt év októberében vitát rendezett „Az árképzés közgazdasági alapjai a szocialista építés jelenlegi szakaszában” címmel. Az elméleti munkaközösség javaslatára a közgazdászok egy csoportja ez év elején kidolgozta az árrendszer átalakításának tisztázására váró részletkérdéseit. A tervgazdálkodás körülmé- ryei között is jelentős szerepe van az árnak: a terv célkitűzéseit az árak közvetítik, az ár ma is a termelők és a felhasználók fontos informátora: mindkettőt tájékoztatja arról, mit érdemes termelni, milyen termelési szerkezetet célszerű kialakítani stb. A gazdasági szakemberek körében jól ismert, hogy bizonyos termékekből (pl. alkatrészekből) elsősorban azért mutatkozik hiány, mert a megállapított árak nem eléggé ösztönzöek a gyártó vállalat számára, mivel nem tartalmaznak „elég” nyereséget. Tehát nem a tervutasítások hiányoznak, hanem éppen ellenkezőleg: a tervek végrehajtását is sokszor a népgazdasági érdekkel ellentétes ár gátolja. De az ár a mi körülményeink között azért ugyancsak lényeges, mert a magyar népgazdaság un. nyitott gazdaság — jelentős külkereskedelmi forgalmat bonyolít le —ezért szükséges, hogy világpiaci áringadozásokra is érzékenyebben, pontosabban, rugalmasabban reagáljon. AZ ÁRVITÁBAN részt vevő tudósok és gyakorlati közgazdászok azt keresték, hogy melyik az az ártípus, amelyik a lehető legjobban megfelel a szocialista árrendszer követelményeinek, vagyis annak, hogy az ár a társadalmi számvetés (a kalkuláció) elkészítésének, a nemzeti jövedelem elosztásának és a népgazdaság érdekének megfelelő anyagi ösztönzés alkalmas eszköze legyen. Az áraknak az a funkciója, hogy a gazdasági döntésekben helyesen orientáljanak — vagyis segítsék a társadalmi munkával való takarékosságot —, mindenekelőtt azt a követelményt támasztja velünk szemben, hogy az árak megállapításakor helyesen fejezzük ki a társadalmilag szükséges munkaráfordításokat, s ezek arányait. A kérdés eldöntése azon múlik; mit tekinthetünk a társadalmilag szükséges munkaráfordítások helyes kifejezésének? A társadalmilag szükséges ráfordítás pénzkifejezésére az árkategória két klasszikus formája áll rendelkezésünkre: az értékár és a termelési ár. AZ ÉRTÉKÁR LÉNYEGE: az össztársadalmi tiszta jövedelmet a bérköltségek arányában osztják szét és adják hozzá az egyes termékek (átlagos) összköltségéhez. Az értéktípusú árban tehát kifejezésre jutnak a folyó munkaráfordítások, vagyis a termelés során elhasznált élő- és holtmunka arányai. De a gépi nagyipari termelésben, a különböző termékek termelésében az azonos nagyságú folyó ráfordításokhoz nagyon különböző nagyságú egyszerű társadalmi munkaráfordítások tartoznak, lekötött eszközök (termelő, álló és forgóalapok) formájában. Sőt, a korszerű nagyiparban a folyó munkaráfordítások nagyságát is egyre inkább a lekötött eszközök nagysága befolyásolja. Ezt azért fontos hangsúlyozni, mert az egymást helyettesítő termékek felhasználásáról történő döntés esetén (márpedig minden ráfordításra vonatkozó döntés: választás a lehetséges változatok között» nem elégséges csak a folyó ráfordítások alapján határolni. Lehetséges, hogy az egyik termék előállításához jóval nagyobb arányú eszközlekötés
