Nógrád. 1965. június (21. évfolyam. 127-152. szám)

1965-06-16 / 140. szám

4 N ő G R A D TWS5 június T6. szerda Ma: Ferencváros — Manchester mérkőzés (a tv is közvetíti a találkozót) Ma eldől, melyik csapat ke­rült be a Vásárvárosok Ku­pájának döntőjébe. A Ferenc­város, vagy az idei angol baj­nok, Manchester United. A harmadik mérkőzést nagy ér­deklődés előzi meg. Az biztos, mind két csapat nyílt sisak­kal játszik majd, hiszen min­den gólnak jelentősége van. Azt egyilk csapat sem űtkcű- ja, hogy győzni szeretne a ta­lálkozón. Az angol játékosok nagyon bizakodó hangulatban érkeztek meg kedden és bíz­nak a győzelmükben. A Ferencváros is szorgal­masan készült a harmadik mérkőzésre. Az együttes meg­változik, mert Orosz kiállítása miatt nem játszhat, ugyanígy Crerand sem, az angolok jobb- íedezete). Perecsi lesz a bal- fedezet és jobbszélsőt Karaba játszik majd. Ma a Népstadionban 17.30 órakor sorra kerülő találkozón eldől ki lesz a VVK-ban a Juventus ellenfele. A találko­zót egyébként a tv is köz­vetíti. A budapesti visszavágón, ba r sokkal többet támadott a Ferencváros, mindössze egy gólt sikerült elérnie. Fenyvesi dr. kapu elé küldött labdáját Stiles kézzel ütötte le, a játékvezető tizenegyest ítélt. Novak a balsarokba helyezte a büntetőt. Ma reméljük tizenegyes nélkül is győzni tud a magyar csapat. (Petrovits László felvétele) Egyesületi verseny Gödöllőn Pest- és Nógrád megyei egyesületek részvételével va­sárnap Gödöllőn atlétikai ver­senyt rendeztek. A versenyen Salgótarján válogatottja há­rom egyesület versenyzőiből állt (SBTC, SKSE, SUMSE). A Pest megyét a Vác és a Gödöllő csapata képviselte. A versenyen kitűnő ered­ményt ért el Girtl László, az SKSE gyaloglója. Tíz kilomé­teres gyaloglásban 453)2 mp.- es eredménnyel első helyen végzett, új megyei csúcsot gya­logolva. V Asztaliteniszezőink a Sió kupáért Az SKSE három asztalite­niszezője szombaton és va­sárnap Siófokon versenyzett a városi szövetség által ren­dezett Sió Kupa versenyen. Párosban az Oroszi—Pola- neczki P. kettős eljutott a legjobb 16-ig, itt azonban a legjobb nyolc közé jutásnál vereséget szenvedtek az NB I-es Börzsei—Braunn (BRSC) pártól. Sellei a másik SKSE versenyző Csamangóval, (Sze­ged) alkotott egy párt, de a legjobb tizenhat közé jutás­nál vereséget szenvedtek a Pollár—Gutmajer (Bp. Spar­tacus) kettőstőL Az egyéni versenyeken Oro­szi második mérkőzésén vere­séget szenvedett Ivucátől (Ka­posvár) és kiesett. Polanecz- ki P. a tizenhat közé jutás­nál mondott búcsút az egyé­ni versenyeknek. Öt dr. Hor­váth (Pécs) győzte le. Sellei már az első mérkőzésnél nagy ellenfelet kapott Arató (Pécs) személyében. Nem tudott to­vább jutni, kikapott. A ver­senyt Arató nyerte. Ifjúsági vívóverseny Balassagyarmaton A Balassagyarmati Járási TS Balassagyarmaton országos ifjúsá­gi fiú és női tőr-versenyt ren­dezett. A meghívásos versenyen Budapest, Szentes. Salgótarján és Balassagyarmat ifjúsági vívói in­dultak. A döntőben salgótarjáni győzelem született, a nőknél Enyedi Mariann (SBTC), a férfi, aknái Galba Árpád (SKSE) vég­zett az első helyen. Eredmények: Női tőr: 1. Enye- di M. (SBTC) 5 gy., 2. Hajas K. (SKSE) 4 gv., 3. Mátezy Zs. (SBTC) 3 gy., 4. Bíró M. (Bgyar­mat) 2. gy., 5. Budafok C, (Bgyar­mat) 0 gy„ Fiú tőr: 1. Galba A. (SKSE) 9 gy.. 2. Márczy A. (SKSE) 6 gy., 12 kt. 3. Aigner J. vBgyarmat) 6 gy. 13 kt., 4. Enyedi B. (SBTC) 6. gy. 17 kt., 5. Peták J. (Bp. Beruházási Bank) 5 gy. Ciílba veretlenül lett első. Ifjúsági vívóink vasárnap terü­leti versenyen Szolnokon szere­pelnek. Megyénket 9 versenyző képviseli. A Bgyarmati MEDOSZ, az SKSE és az SBTC három-há­rom versenyzőt indít Szolnokon. A megyei labdarúgó-bajnokság 12. fordúlója Szép győzelmek - sok sérülés A megyei I. osztályú labda- ben Spalek elfutott a jobb- Palotás: Bóna — Urban, rúgó bojnokság 12. fordulójá- oldalon, s beadását a jó Kovács M., Varga — Bá­bán a legfényesebb győzel- ütemben érkező Nagy a há- logh, Szűcs Tóth, Teréki, met a Balassagyarmati MÁV ibba gurította. A II. félidőben Kovács J. Turcsányi, Percze. együttese aratta, amely ki- kitűnő játékával megérde- Edző: Kovács József. Szoros- lenc emberrel is legyőzte ide- melten győzött a hazai csa- patak: Balázs — R-aduly, genben Karancsalja együt- pat. Gellér, Karóczkai — Wieszt, í^«Ugya£CSa,k 'de?enben ST. ZIM ~ SOMOS 2:1 (0:0) Székely - Kovács B„ Kavács i Érsekvadkerten — Salgótarján. 400 néző. v: K., Nagy Gy., Bettes. Mátrai. Karancslapujto együttese is, Balázs I. St. ZIM Telek — Edző: Gellér Ferenc A jó­zmt fef2 N^gy fegyvertény a" “ S^ed,. Vár:, Piskátorisz iramú, változatos,' sportszerű Sa/Í SS S,7Í - *«*. rif™ - Nf • ■**«••» nyázó Karancskeszi győzelme ?fndu£ I,’l Mo^aij ®andur ^enluett a vendégcsapat. II., Komka. Edző: Gáspár Az egyenlő erők küzdeímé­is. a Honvéd Vörös Csillag SE ió képességű együttese ellen. István. Somos: Erdei — Ke- bői igaaságos pontosztozko­A Zp. Bányász II. félideji mencsik> Csengődi, Czékus — dás született. Góllövők: Ko- jó játékával győzött az St. Kasagranda, Kollár — Ba- vács J., Tóth, ill. Bettes és Üveggyár ellen. lázs,Szvirák, Princz, Tóth, Mátrai B.GY. MÁV—KARANCSALJA Berta. Edző: Csuberda Fe- 1:0 (1:0) renc. Végig jóiramú, élvezetes Karancsalja, 150 néző v.: mérkőzést játszott a két Simkó, B.gy. MÁV: Járja — csapat. Az első félidőben a Beke, Fábián, Vidomusz — széllel támogatott vendégek Rónási, Bárján — Mozer, Fe- támadtak többet. Szünet után dór, Erdősi, Jónás, Szabó. Ed- a 48. percben az egymást ző: Markéi István. Karancsal- zavaró somosi védők hibá­ja: Bodor Gy. — Lukács, Ko- jából Nagy megszerezte a vács I. Kojnok — Menczel, vezetést. ZiM-fölény után a Szerafin — Petik. Bodor. Sá- g5. percben Balázs beadását volyi _Bál, Andó. Edző: Vá- Princz a hálóba fejelte. A lóczi Béla. Már a tizenötödik percben befejezés előtte egy 22 méte­KARANCSKESZI — H. VÖRÖS CSILLAG SE 3:2 (0:1) Karancskeszi, 400 néző, v: Nagy J. Karancskeszi: Zsi­dai L. — Berta. Zsidai I., Takács — Balkó, Zsidai Gy. — Nagy, Ruzsinszkd, Juhász, Básti, Baksa. Edző: Éliás István. Honvéd: Molnár I., — Mol­nár J., Kaliczka, Józsa — — Henyecz, Ludasi — Hege­dűs, Varga. Gregor, Fiikor, rés szabadrúgásból Szegedi a probst. Edző: Hamvai Márton. megszerezte a győzelmet je- . , - - - ____, , , .... , , ------- ------------------­l entő gólt a Bev MÁV Fedor ba ^e"so sal okba lőtte a láb- Az első félidőben a vendégek, ..........& Hát C m Oc 7AT‘PvI p. f\Cia_ _'___3; 1.1__ 1___• x ' l övésével. A 30. percben Pe­^x*,.^** a v,- ráát, s ezzel megszerezte csa- a másodikban a hazaiak tá- tik tört kapura, Járja eléje patának a syöztes S011- madtak többet. Az l:0-ás vetette magát, s az összecsa- PÁSZTÓ — SZÉCSÉNY Honvéd-vezetés után már 3:1- pásnál kisebb agyrázkódást U (1 sl) re vezetett a lelkes hazai szenvedett A 40. percben Fá- Pásztó, 490 néző v.: Szopó- együttes az igen heves ira- biánt egy összecsapásnál fe- czi. Pásztó: Kelemen — Ve- mű, változatos mérkőzésen, gyelmezetlenségéért leküldte rés, Tari, Endrész — Szőllő- Góllövők: Balkó (2), Baksa, a pályáról. Szünet után a ki- si, Danes! — Sidi, Klonka, ill. Gregor és Molnár J. lene főre olvadt gyarmati Smölek, Csorba, Fösvény. SALGÖ—DEJTÄR 1:1 (0:0) csapat határtalan lelkesedés- Edző: Bodon Tibor. Szó- Sal só, 300 néző, v.: Saár. sei küzdött és továbbra is csény: Oláh — Oravacz, Jan- Salgó: Macsuda T. — Schmí- kezében tartotta a játék irá- cső, Skoda II. — Király, Bo- da L„ Földi, Medved — Ma- nyítását. A hazai együttes ros i, _ Bagyanszki, Skoda csuda J., Szabó — Schroida gyenge teljesítményt nyújtott, j , Boros II., Pék, Vanya. Ed- E., Orosz, Sebők, Gonge. A vendégek közűi kiemelke- 7^. Kovács' Ernő Már a 4 Schmida A; Edző: Vadászi dett * a/zí,ksJeg- percben Smolek'18 méteres Lászfló^ Deflár: Mészáros ­kap^édo Vidomusz & Fedor. kapáslövéséből megszerezte a ^aal, Bognár Kovács - Far- KARANCSLAPLJTO— pácT+n Of nerc kas> dr- Hatvani — Pikacs, ÉRSEKVADKERT 1:0 (0 0) T691. . asZt<X ff Szeneczei. Varga, Palánki, Érsekvadkert, 500 néző, v.: a. , R , Kardos. Az első félidőben Hegyi. Karancslapujto: Vaj- kl ,a nagy fölényben játszott Sal­voda - Laczkó, Toth I., Óra- te 65 a haloba Juttatta. Az ala- Azonban tatárai négy vecz H. —Oravecz I., Telek színvonalú mérkőzésén biztosnak látsz5 helyzetet ki­— Somoskői, Horváth II., Os- a hazaiak Jatezottak fölény- haszná)iatlanul hagytak. Szü- gyáni, Tórák, Horváth I. Ed- de a vendegiek teremtet- ret után már kiegyenlítettebb 7&: Lantos Ede. Érsekvadkert; tek veszélyesebb helyzeteket, játék folyt. A 61. pereben Csabák — Záhorszki, Vitéz, PALOTÁS SOROSPATAK Genge lőtte a vezető gólt, Mátom — Urban, Vacz F. — 2:8 Omajd két perc múlva Szene­Molnár, Vacz L., Suth, Zsiga, Palotás 400 néző, v; Dóra. evei ktegyenlítsttj Csontos. Edző: Dr. Dósa Fe­renc. Az I. félidőben jő iramú já­ték folyt, mindkét oldalon több helyzet adódott. A 38. percben Somoskői bokasérü­lést szenvedett, s a második félidőben csak statisztált. Szünet után is jó irammal kezdődött a játék. Az 50. percben egy jobboldali táma­dásnál Tórák — Osgyáni volt a labda útja: a középcsatár a védőket lefutva az alapvo­nalról élesen leadott, s Hor­váth I. senkitől sem zavartat­va nyugodtan a hálóba fe­jelte a labdát. Jó: Vajvoda, Oravecz I., Tórák, Osgyáni, illetve Csabák, Vitéz, Márton és Urbán. ZP. BÁNYÁSZ— ST. ÜVEGGYÁR 3:0 (0:0) Zagy vápái falva Bányatelep 300 néző v: Kovács. Zp. Bá­nyász: Szentirmai — Ferencz. Tamásfalvi, Kiss I. Serfőző, Kisházi — Nagy, György, Spa­lek, Barthi, Huszár. Edző: Huszár Gyula. St. Üveggyár: Budai — Godó, Űj, Pünkös­di — Simon, Diószegi — Pi- linyi, Veroovszki, Jenei, Jar.o- sek, Szabó. Edző: Kovács Já- ros. Változatos támadásokkal kéz -i dődött a játék. A 13. percben I György fejjel akarta elvinni SOROKBAN Bécsben a magyar-osztrák válogatott labdarúgó-mérkő­zés szünetében sorsolták ki a Közép-európai Kupa június 28-i elődöntő mérkőzéseit. A sorsolás alapján a Vasas a Prágai Spartak ellen, a bécsi Rapid pedig, az olasz Floren­tine ellen játszik, az osztrák fővárosban. A két győztes június 26-fán ugyancsak Bécsben játszik az 1-2. helyért. A vesztesek pe­dig a 3-4. helyért mérkőz­nek. Két csoportban is labda­rúgó VB selejtező mérkőzést játszottak vasárnap. Az első csoportban Bulgária. Szófiá­ban 4:0 (2:0) arányban győ­zött Izrael ellen. A negyedik csoportban Portugália Romá- ni§t győzte le 2:1 (2:0) arányban kiszabon ban. Mind két gólt Eusebió lőtte. A portul csapat, szinte már csop^- ' elsőnek tekinthető. Nyolc pontja van és 9:2-es gólaránya. * Sok szó esett Becsben Guttmann Béláról. Arról van szó, hogy a magyar edző ősztől kezdve átveszi a Ben- fica irányítását, amely Gutt- mann vezetése alatt kétszer is Európa Kupát nyert. A Benfica legutóbbi edzője. Schwarz Elek távozása utáh in mindenképpen magyar ed­zőt akar szerződtetni. * A teniszezők Davis Kupa csapatversenyének negyed­döntőjében óriási meglepetés­re Csehszlovákia csapata Prágában 3:2 arányban le­győzte Olaszország együtte­Labdarúgó NB III.! ^NÓGüáP Az Északi-csoport állása & C 1. Ferencváros—MTK 1 X 1. St. Kohász 14 10 2 2 23: 6 22 Tatabánya—Üjp. Dózsa 1 X 2. Bp. Vegyim. 14 10 1 3 21:18 21 3. Ózd—Szeged 1 3. Tűzoltó D. 14 7 5 2 22:10 19 4. Győr—Komló 1 4. EVTK 13 7 3 3 22:16 17 5. DVSC—Egyetértés x 1 5. B gyarmat 14 7 2 5 23 :l‘> 16 6. Nyíregyháza—MÁV DAC x 1 fi. Gyöngy. H. 12 6 2 4 17:10 14 7. Ganz-MAVAG—Miskolc 1 7. Gyöngy. Sp. 14 fi 2 6 26:25 U 8. Szombath.—Sz.fehérvár 1 8. Sashalom 14 5 4 5 20:23 14 9. Jászberény—Dunaújváros x 2 9. Petőfi B. 14 5 3 6 23:16 13 10 Szegedi VSE—Szo’n.MCT’ x 2 10. BEA'C 12 4 5 3 23:20 13 11. Bp. Spartacus—Pénzügy. 1 11. Hatvani K. 13 3 5 5 21:23 11 12. Z egersz.TE—Kaposv. H. 1 X 12. BagíyasrH. 14 4 3 7 14:26 11 13. Esztergom—Kaposv. K. 1 X 13. Statisztika 13 4 2 7 15:18 10 14. Mizserfa 13 3 3 7 17:19 9 _|_ 1 mérkőzés 15. Z.pálfaiva 11 3 3 8 13.21 9 11. Sz.íehérv. MAV—IKARUS 1 16. Hajógyár 14 0 3 11 7:40 3 A vezetőségi ülések és a közgyűlések Néhány megjegyzés a szövetkezeti demokráciáról Az utóbbi időben I eredmények. Sok esetben a mény?” Elképzelhető, hogy------------------ —' vezetőségi ülés akkor tár- ilyen előterjesztés után mi­különböző fórumokon sok egyes termelési kérdé- lyen döntést hozott a tes­szó esik a tsz-demokráciáról, seket, amikor azok már a tület. érvényesítésének feltételei- megoldás szakaszában jutót" ről, szükségességéről. A le- íak. így az eseményeket irá- Amíg ezeket a modszere- folytatott viták érdekes ta- uyífani már nem tudják. kí * a vezetésből, a minden­nulságokkal szolgálnak. A tsz-demokrácia elsősor- naPi munkából nem tudjuk A szövetkezeti demokrá- k®-11 abban szenved csorbát, kirekeszteni, addig lehetet- cdák alkalmazását, szerepét hogy a rendezvényekre (köz- len a „kollektív bölcsességet” sok tsz-vezető nem helyeseli gyűlés, vezetőségi ülés) kiaknázni, Az említett mód- értelmezá. Sokan csak a ve- rendkívül silány, az adott szerei miatt egyes elnökök, zetőségi ülések formális meg- Sazdasag, üzemág áttfelnníésre mezőgazdászok megfosztják a tartásáig jutnak el. Vannak alkalmatlan oloterjesstesek ts..- líigoiurí; annak felismeré- olyanok is, akiknek az a vé- készülnek. (Nem egy esetben s6tö!. '^gy mit lehet, és mit tapasztalhattuk, hogy az elő- keU tenni az adott helyzet- terjesztést a vezetőségi ülé- óén- Az ilyen vezetők gyak- sen rögtönözték!) Különösen ran egyedül maradnak, kap­__ ______ _ ______gyakori, hogy a" silány dó- knónak és rendszerint pa­r ácia erősítését szorgalmaz- terjesztés a teendő intézke- naszkoönak, hogy támogatóst zuk, egyeseknek az a vélemé- késeket nem tartalmazza. Az 116111 kapnak senkiitől, de nyük, hogy „úgyis sok gyű- űyan anyagólt nem alkalma- különösen a járási vezetéstől, lés van” ” sak a szervezésre, mozgósí- P^ig ^mindenkitől kémek”. ‘ a labdát, de a menteni szán-1 testuletí élesek előtt nem > dékoző Pünkösdi magasra: k t tuaja eiosegnem a leiaaatoK z { emelt lábbal fejberugta. A | ^7 all° d t kd, a meg- megoldésát Néhány helyen tések után új, nem egy eset ; fiatal csatárt kórházba szál-l oldáshoz szükséges személyi B y 7 ■ “ ­í Irtották. ; A vendégek veszélyes tá- ! madásokat vezettek. Szentir­maival az élen azonban min­dent tisztázott a pálfalví vé­delem. Szünet után a 47. percben Diószegit utánrúeá- sért kiállították. Ezután fel­jött a hazai csapat. Az 55. percben Serfőző labdáiét Nagy a ’.6-osról a bal alsó sarokba lőtte. A 61. percben egy 18 méteres szabadrúgás­ból Nagv .itkán látható gól! ragasztott a jobb felső sí­rokba. Ezután mindkét ka­pu előtt adódtak kihaszná­latlan helyzetek. A 88. perc­1 leménye, hogy a „demokrá­ciából elég”, inkább „szigo­rúbb fegyelem kell”. Nem rit­ka, hogy amikor a tsz-demok­Mivel a testületi üléseken ra. Az ennek nyomán ki- döntéseiméi nem töreked- alakult vita szertelen, nem nek a feladatok részfletes tudja elősegíteni a feladatok megoldására, a testületi dön­az a vélemény, hogy „sérti ^ ellentétes intézkedések ‘ ‘ ’ P Syi f tete_ a demokrácia elvét, ha előre válnak szükségessé. A tagokban el kész-tett javaslattal lépünk ezután az a vélemény alakul a testület elé.” Nagyon ká- ^ hogy a vezetőség nem ros ez a nézet, hogy a te- hajtja végire a hozott határo- endő intézkedéseket csak a zatot. A vezetők meg gyakran vezetőségi ülésen, közgyűlésen azt hajtogatják, hogy mindent szabad, vagy kell kidolgozni. megbeszéltek, enenk ellenére J I 'leket és ezért nem tudnak előterjeszteni átgondolt, rész- I letedben is kidolgozott intéz- ^ kedéseket. Gyakran tapasz­talható, hogy munka közben 1 nem gyűjtik össze a tapaszta- i latokat, nem készülnek tuda­, tosan arra, hogy az adott kérdésekben a legjobb meg- Így fordult elő oldásokat javasolhassák. Ezért ............* • ——-... ' gyakoriak az egymásnak el- például tavaly Nógrádon és I lenttmondó intézkedések. A más tsz-eknél is, hogy a ■ tsz-vezetőségek jelentős ré- nyári munkák idején meg- sze munkaterv nélkül dől- késve, a vezetőségi ülésen a gozdk, figyelmüket elkerü- következő javaslatot tették: lik az egyes üzemágak­nál jelentkező kedvezőtlen még a vezetőség tagjai sem támogatják intézkedéseiket. Olyan intézkedéseket szin­te lehetetlen kidolgozni a mezőgazdaságban, amelyek a munka menetében módot - tást nem igényelnek. Enne': ellenére fel kell lépni az Itt az aratás, a munkát el olyan nézet elen, hogy csak kell végezni. Mi a véle- általánosságban, körvonalai-

Next

/
Oldalképek
Tartalom