Nógrád. 1965. június (21. évfolyam. 127-152. szám)

1965-06-01 / 127. szám

1365. Június í. Ered# VAGRJtD 1 Befejeződött a Nógrádi Ifjúsági Napok eseménydús programja (folytatás az 1. oldalról.) Komócsin Zoltán elv társ ezután a maevar fiatalok helyzetével foglalkozott,. ar­ról beszélt hoav milvenek is » mai fiatalok. — A nart és a kormány véleménye természetesen az, hoev a mai maevar fiatalság nolitikailar eszmeileg társa­dalmi szemléietéDen magatar­tásában mindenkóooen oélda­mutato. Ez elsősorban a szülők. * narvszfllők érdeme, hi­szen ők vívták ki a mai társadalmi rendet. amelv lehetővé tette hoev a mai ifiúsáeurík idále el i üs­sön A mai felnőtt társada­lom neveli a fiatalokat olvan- r>ak mint amilvenek. De ml a bizonyíték arra, hogy a párt és a kormánv ilvennek látla a mai fiatalokat? — tette fel a kérdést az előadó A Magvar Kommunista Ifjúsá­gi Szövetség valamennyi tae- ia a maevar úttörők egy­milliós tapsóea vett részt az Ifjúság a szocializmusért mozgalomban És helytáll­tak amelynek alanián meg lehet állapítani hogv sülvén is a, mai fiatalság Aki nedie nem így látja, az nézzen a KISZ-taeokra. az úttörőkre és nézze mez a KISZ Köz­ponti Bizottságának és a Magvar Televíziónak a Ki mit tud? Versenyét. Látni fogta bngvan élnek a fiata­lok. akik munkában tanu­lásban de másban sem ma­radnak el a felnőttektől. És ini erre büszkék vsummk. mert a megkezdett munkánkat e* a fiatalság folvtatia a szocializmus felles fel- énítéséi*. Ez a fiatalság teremti meg a kommunista Maevarorszáeot. Komócsin Zoltán elvtárs ezután beszélt arról hoev a mai fiatalságnak is vannak hibái. Fiatalialnk mar nem gyermekek de nem is fel­nőttek méa. — Ha vannak is hibák, nem szabad az egész ífiúsáera há­rítani azokat — folytatta be­szédét — Neveléssel, bátorí­tó szóval segítsük őket. Ez természetesen feltételezi azt. ho»v a felnőtt szülő és a nevelő több megértéssel le­gyen a mai fiatal iránt. Il­leszkedjenek be szokásaik­ba még akkor is ha az ne- bér hiszen a mi fiatalságunk már sok mindenben oéldát mutatott Előadása végén Komócsin elvtárs hangsúlyozta azt a szerepet amelv a ma fatal­jaiba hárul. Beszédét fgv fe- iezte be: — Most a ml korunkban nem lehet azt mondani hogv lehozzuk a csillagokat az égről. De fontos a lelkét), az. hogv a szovjet ember már a világmindenséget ostromolia az a szovlet ember, aki már most a kommunizmust való­sítja meg. Az egész földke­rekségre ki törleszti a kom­munizmust. — ehhez nedie békére vari szükség. Békére elvtárs a párt és kormánv sze- az egész világon hogv fel- mély szerint Kádár János dv- ém'tsük a szocializmust és a ^rs szívélyes üdvözletét kommunista társadalmat. és ló kívánságait tolmácsol­Beszéde végén Komócsin ta a megvo ifjúságának VI«iám va^áruap délután fi nagygyűlés után Komó­csin Zoltán elvtárs és kísére­te ellátogatott a földalatti há- nyamúzeumba, majd hosz- szabb baráti beszélgetést foly­tatott a megye párt- és társa­dalmi es az ifjúsági mozga­lom vezetőivel. A fiatalok is megtalálták szóralaozásvMat. Számos ren­dezvény szolgálta, a vidám va­sárnap délutánt. A déli órák­ban megrendezett aszfalt- rajzversenynek rengeteg szemlélője volt. Drukkoltak a fiataloknak. Mások az MHS és a honvédség kiállítását te­kintették meg — összesen tíz­ezren. Csodálták a páncélos­elhárító rakétát, a kétcsövű ágyút. A legfiatalabbak, kis­dobosok és úttörők a kétéltű páncélozott gépjárműbe is be­szálltak. Bár a ■ délutáni eső kissé megzavarta a programot, ér­tékéből az semmit sem vesz­tett. Több ezres tömeg élvezte a Határőrség Központi Mű­vészegyüttese fúvószenekaré­nak hangversenyét, amelyet a megyei tanács előtti téren rendeztek meg. A szabadtéri szivipad he­lyeit a városi művelődési ott­honban rendezték meg a kul­túrműsor további programját. A KISZ Központi Művész­együttese, az Egri Pedagógiai Főiskola kultúrcsoportja, a megye aranyérmes úttörő együttesei adtak rendkívül gazdag műsort. Eljött a búcsú is. A Ka­raites Szálló tetejéről tűzijá­ték következett. Soha még ennyi rakéta nem fénylett a. város felett. Kilenc óra is el­múlt. A város három legma­gasabb pontján örömtüzek gyulladtak. A Salgó előtti te­rén pedig megszólaltak a hangszerek. Utcabái zárta a vidám vasárnapot. Nógrádi Ifjúsági Napok, 1S65. Újabb állomás me­gyénk ifjúsági mozgalmában, a fiatalok életében. Bizonyí­ték. arra, hogy megyénk fia­talsága egész lényében azono­sul a mai kor modem embe­rének minden nemes törekvé­sével. Szöveg: Somogyvári László, Képek: Koppány György A nagygyűlés résatveiőinek távirata A Nógrád megvet fiatalok 1965. máius 30-án Salgótar­jánban a Nógrádi Ifjúsági Na­pok alkalmából nagygyűlést tartottak a szolidaritás a béke és barátság ieevében. A nagygyűlés több tízezres résztvevőié e nemes gondo­lattól áthatva erélves tiltako- kását feiezi ki az amerikai imperializmus katonai provo­kációja ellen. A négynapos harcitúra résztv evői felszereléssel vonultak fel a nagygyűlés színhelyére Megyénk ifjúsága nevében a nagygyűlés minden részt­vevője követeli hoev az Amerikai Egyesült Államok szüntesse meg provokációit. Vonják ki csapataikat Viet­namból. Tartsák tiszteletben a nemzetek önrendelkezési jogát. Szolidárisak vagyunk a szabadságukért küzdő népek­kel, készek vagyunk megadni minden támogatást és ezt ki­fejezzük azzal is. hogv mun­kával. nagyobb tudással harcolunk a szocializmus tel- ies felépítéséért! Meggyőződésünk, hogv az imperializmus minden mes­terkedése ellenére a hős vi­etnami népnek a telies fel- szabadulásért és egyesülésé­ért vívott védelmi harca evőzni fog! El a kezekkel Vietnamtól! Szabadságot a vietnami népnek! Mit várt az ifjúsági napoktól? Jó időt, elvéire május­ban vagyunk, dehát... Igen, ismerem, ha valaki valahova készül, vagy esik az eső, vagy fúj a szél, vagy haran­goznak. Vagy ezt csak Kő­szegen mondják? Mindegy. Kicsit ezeknek a napoknak is beharangoztak. Az időjárás részéről a saj­tó nemigen harangozott. K. G. Énekelhetek is? Köszönöm. „Hegyek-völgyek között zakatol a vonat, én a legszebb lányok közül téged választalak .. Mit gondol, választottam? Eltalálta, nem. Szólnék akkor egy bánatos szót? R. K. I singing in the rain . . . Ugyan Is két hete tanulok angolul. H. J. Kikapcsolódást. Azt hiszem sikerült. Csak az érettségi izgat, amire... dehiszen ér­tik ugye? B. T. Ezt vártam! T. I. Késő. Egy kis hosszabbítást kértem volna az utcabálra, ha előbb jön. P. Gy. Több eredetiséget a rende­zők részéről. Fél órát, egy órát késni nem vicc. Nehéz­kes szervezés. II. F. Ifjúságot. A lampionos fel­vonuláson kevesen voltak. Sz. L. Én arra válaszolok: kit? Oti Mindig késett. Jószerencsét! Néhány (Ívelj *ür nem a világ, most Is azt mon­dom, de a rendőr ... haja.). B. I. Bukósisakot, de nem árul­tak. G. F. Zöld erdőt. Van egy nóta, hogy „zöld erdőben járni nagyon kellemes ...” Zs. O. A „Békaszerenád”-ot, de úgy látszik, kiment a divat­ból. Pedig micsoda nagy szám volt. ü. T. Udvarias kiszolgálást a na­rancsban. Az volt-c? Mit tu­dom én. A Salgóban ebédel­tem, L. Sz. Csokoládéfagyit. Legtöbb helyen csak vanília volt. Azt nem szeretem. P. K. Több szolidaritást a népi- zenészektől. Szerintem az „Arrividerci Róma” is van olyan szám, mint a „Szép vá­ros Kolozsvár”. Vagy már ők is politizálnak? R. N. Feltűnést, de nem tűntek fel. Pedig azt mondta teg­nap, hogy majd lejön a bálra a barátnőjével. J.L. Legalább 20« rakétát a tűzijá­tékon, azt mondják, csak 1*0 volt. Nem számoltam meg. Cs. B. Faluról jöttünk a testvé­remmel, töltöttkáposztát vár­tunk a keresztanyámtól, meg­ígérte. Mégis borjúpaprikáz', főzött galuskával. Biztosan azért, hogy jövőre ne őnála ebédeljünk, hanem a nagy- né.lémnél. Salgótarjáni diák vágyói:, még egy szellemi vetélkedőt vártam. Ami volt, azt a ba­lassagyarmatiak nyerték. Most mór várhatunk újra egy évig? Sz. A. Ezután várom. A televízió tudó­sítását, kiváncsi vagyok. mit hagytak ki? P. O. Első díjat az aszfaltrajzver- senyen. A szomszédom nyer­te, pedig 6 egy kutyát raj­zolt, én meg űrhajóst. Ezek után mondja nekem valaki, hogy haladjak a korral. Ér­demes? L. V. őszintén? Női fürdőruha­bemutatót. Aktuális lett vol­na nem? Mondjuk: „Mit hoz az idei nyár?”, vagy va­lami hasonló címmel. A férfi divat nem érdekel, Jó lesz nekem még az a tavalyi fecske. Tóth Elemér 8 Aszfalt-rajzverseny a Lenin- téren Az ifjúsági nagygyűlés legfia talabb hallgatói.

Next

/
Oldalképek
Tartalom