Nógrád. 1965. június (21. évfolyam. 127-152. szám)

1965-06-27 / 150. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek! NOGRAD AZ. MSZMP N QG R A D MEGYEI B 1 ZOTT S Á G A ÉS A M f G Y Ej T. A N ÁCS LÁP.) A XXI. ÉVF. iH9. SZÁM. f Kétszer ad, aki gyorsan ad ÁRA: 80 FILLÉR 1965. JÜNIUS 27. VASÁRNAP Nógrádi egyetemisták • ».,» « * t 8 A hatalmas erejű ár több mint kilencven napja nyal­dossa, rágja az életet védő töltéseket, teszi próbára az emberek ezreinek küzdőké­pességét, szüli a hősöket, és időnként szedi áldozatait. Az egyébként békésen hömpöly­gő Duna, amelynek há­tán vígan ringatóztak a csónakok, hűs habjaiban ke­restek enyhülést az embe­rek tíz és százezrei, most mint valami bőszült ellen­ség, ugrásra készen áll, hogy kilépve medréből kárt és szenvedést okozzon. Vele szemben emberek tízezrei feszítik meg ere­jüket, azzal a nagy elhatá­rozással: megzabolázzuk.... Mert a veszély óráiban is az élniakarás diktálja az élettempót, az életrimust és a távlatokat, ad bátorságot az újrakezdéshez, a víz okozta pusztítás helyrehozá­sához. Az élet nem hagyja magát megfojtani. A veszély még nem múlt el, de már megmozdult az egész társadalom. Iparme­dencék munkássága, dicső hagyományaihoz méltóan az elsők között sietett a káro­sultak segítségére, kapcsoló­dott be az árvízvédelmi mun­ka segítésébe. Elsőnek a Bá­nyagépgyár és a megye tég­lagyárainak dolgozói jelen­tették ki: egy napi bérüket ajánlják fel az újjáépítés­hez. Azóta mint a vízbedo­bott kő körül, úgy gyűrűzik tovább a segíteni akarás egyre nagyobb rétegeket megmozgató hulláma. A kezdeményezőkhöz csatla­koztak a Nógrádi Szénbá­nyászati Tröszt Székvölgyi aknaüzemének dolgozói, a Nagybátonyi Anyagellátó Vállalat kollektívája, a Nógrád megyei Fémtömeg­cikk Ipari Vállalat, a Nóg­rád megyei Építőanyagipari Vállalat, a megyei tanács ipari osztályának dolgozói, akik egy napi keresetüknek megfelelő bért ajánlottak fel az árvízkárosultaknak. De gyors segítséget jelentett az Acélárugyár soronkívü- li küldeménye is: tízezer laoát és négyezer csákány a gátakon küzdőknek. Jólesik ez a sokat szen­vedett, nagy megpróbálta­tást kiállt embereknek és a támogatás nyomán, ahol elvonult az ár, mindenütt újra éled az élet. Igaz, a sebeket máról holnapra be­gyógyítani nem lehet. Mert vannak olyan családok, amelyeknek csak egy vál­tás fehérneműjük maradt, edényeiket, háztartási gé­peiket, bútoraikat tönkretet­te a soha nem látott erejű árvíz. Pótlásuk nem lesz könnyű még akkor sem, ha az ország minden tájáról, ki-ki tehetségéhez mérten adományokkal próbálja envhíteni a gondokat. Egye­düli gyógyszer a gyors talp- málláshoz az alkotó munka. Csak ennek nyomán lesz új otthon, lesz új berendezés, válnak újra derűssé, mo­solygóvá, a ma még sok fájdalmat, mértéktartó két­ségbeesést tükröző arcok. És hogy ez mielőbb meg­történjék, sokat tehetnek mesvénk üzemeinek, válla­latainak, hivatalainak dol­gozói, műszakiak, fizikai munkások és adminisztratív dolgozók. Azt tartja az egyik magyar szólás-mondás: két­szer ad, aki gyorsan ad. Élve a gondolattársítás jo­gával, tegyük még hozzá: saját magunknak adjuk, ön­magunkon segítünk. Ha pe­dig ez így van, márpedig ezt senki sem vitatja, akkor azt is kár tagadni, hogy mi itt Nóarádban is érezzük az árvíz káros hatását. Gondoljunk csak a beve­tett termőterületekre, ahon­nan kenyérnekvalót vár­tunk, a gyümölcsösökre, amelyek bőséges termést ígértek, a zöldséges kertek­re, amelyek az olcsó bevá­sárlási lehetőséget biztosí­tották, a takarmányföldek­re, amelyeknek nagy szere­pe van a jobb húsellátás­ban, a tej és tejtermékek bőségének további fenntar­tásában. Innen most bizony kevesebb áru jut a terve­zettnél. Emiatt nemcsak itt, hanem az ország minden területén egy kicsivel keve­sebb kerül a családok, s ennek következtében a nép­gazdaság asztalára is. És ha ehhez hozzávesszük azt a tengernyi anyagi erőt, amelybe a védekezés került csak egy következtetésre juthatunk: (óbban, okosab­ban, takarékosabban kell dolgoznunk, mint eddig. Mert bizony a takarékosság gondolata még nem vált mindannyiunk vérévé, na­pi feladatává Még sok­szor meggondolatlanul, ga- valléroskodunk a közös­ség kasszájából. Nincs a napnak olyan órája, hogy valamelyik üzem­ből, vállalattól ne kap­nánk hírt, hogy a rossz munkaszervezés miatt áll­nak a gépek, hogy a há­nyaveti munka miatt nő a selejt, romlik a termékek minősége, növekszik a rek­lamációk száma. Pedig a takarékos gazdálkodásban nagy lehetőségeink vannak. Ma már milliárdokkal és százmilliókkal számolnak üzemeinkben. A Nógrádi Szénbányászati Tröszt bá­nyáiban, ha csak I százalék­kal csökkentik a felhaszná­lást, két millió forintot ta­karítanak meg. Az Acél­árugyárban 1 százalékos anyagbetét-csökkenés egy milliós megtakarítással jár. A Tűzhelygyárban, az Öb­lösüveggyárban, a Síküveg­gyárban a minőség továb­bi javításával, a selejt csökkenésével újabb száz­ezrekkel növelhetik a nye­reség összegét. Mindezekről azért szó­lunk, mert egyedüli mód­szerként kínálkozik a ne­hézségek legyűréséhez, a gyors talpraálláshoz, a gon­dok csökkentéséhez. És ha erről elfeledkezünk, épp az ellenkezőjét érjük el: to­vább szaporítjuk gondjain­kat. Ha ezt tudjuk, akkor mi­ért nem cselekszünk más­képpen, kérdezhetnék egye­sek. Talán azért, mert úgy gondoljuk, a műszakfelaján­lással, az egynapi bér meg­adásával letudtuk ezt a kö­telezettségünket is, ami em­berileg ránk hárul. Pedig ennél jóval többről van szó: az egész társadalom gyara­podásáról, tehát az egész közösség boldogulásáról. Mert gyáraink hiába ajánlanak fel árvízműsza­kot, ha a tégla minősége olyan, hogy alig lehet belő­le házat építeni, ha a Tűz­helygyár kályhái a legna­gyobb hidegben mondják fel a szolgálatot, ha bár­melyik gyárunk elmarad exportkötelezettségével, s emiatt elveszítjük azokat a piacokat, amelyek egy-egy üzemrész folyamatos terme­léséhez szükséges, alap-vagy segédanyagok beszerzéséhez biztosítanak devizát. Ezért a nagy népi böl­csességet kifejező szólás­mondást: aki gyorsan ad, kétszer ad, akkor értelmez­zük helyesen, ha az árvíz- károsultak segítésén kívül, óráról-órára, napról-napra több és jobb árut, terméket termelünk. Csak így tud­juk igazán és gyorsan be­gyógyítani az árvíz okozta egyéni és társadalmi bajo­kat. V« K. Az öreg erdész (5. oldal) A cipő (3. oldal) Irodalmi melléklet (8-9 oldal.) Takarékoskodjunk a vízzel (12. oldal) Kincs Zoltán és Gyimesi Tibor salgótarjáni ötödévesek még szintén a szigorlat i - í vannak. Mögöttük a Kőrózsi. (Riport az 5. oldalon) Még mindig bizonytalan az afro-ázsiai csúcsértekezlet megtartása Á kínai szóvivő cáfol — India kompromisszumot javasol — Izgalmat keltett a bombarobbanás John Stennis ( } , á Néhány órával a külügy­miniszteri értekezlet megnyi­tása előtt még mindig a leg­nagyobb bizonytalanság ural­kodik Algéria fővárosában az afro-ázsiai csúcs sorsát illetően. Pénteken már kétségtelen­nek látszott az elnapolás, fő­leg azt követően, hogy a hat országból álló csoportnak az értekezlet elnapolását indít­ványozó határozati javaslata elkészült. A javaslatot a cso­port udvarias formában az algériai kormány tudomásá­ra hozta. Algéria azonban továbbra is szorgalmazza az értekezlet megtartását. A külügyminisz­térium szóvivője pénteken bejelentette, hogy az afro­ázsiai csúcs anyagi- és tech­nikai előkészületei befeje­ződtek. A szóvivő hangsú­lyozta, a legutóbbi fejlemé­nyek nem befolyásolják a csúcsértekezlet jelentőségét. Az értekezlet megnyitásá­val visszavágnak az impe­rialisták mesterkedéseire, amely az értekezlet aláakná- zását célozta. A kínai küldöttség, amely pénteken úgy látszott, hogy hajlik a többség elhalasztást mérlegelő álláspontja felé, újból erőteljes akcióba lé­pett. A kínai küldöttség szó­vivője nyilatkozatot olvasott fel, amely cáfolja azokat a híreszteléseket, hogy Kína a csúcsértekezlet elhalasztásá­nak híve lenne. A külügy­miniszteri értekezletnek szom­baton meg kell kezdődnie. A kínai külügyminiszter széles­körű tanácskozást folytat és szorosan együttműködve a többi afro-ázsiai ország kül­dötteivel, mindent meg fog tenni, hogy a második afro­ázsiai értekezlet összeülhes­sen — jelenti ki a nyilatko­zat. Az értekezleti körökben a kínai álláspont megerősítése után olyan hírek terjedtek el, hogy hét arab ország — Kánikula idején az üzemekben Nyolcvan fok a kemencénél — Füst és por nehezíti a munkát — A forrósság miatt csökken a teljesítőképesség — Fokoz ott gondoskodás a munkásokról A néhány nap óta tartó kánikulát nem mindenhol üd­vözölték olyan kitörő öröm­mel, mint a vízpartokon nya­ralók. Különösen a meleg üzemekben szenvednek sokat a munkások ilyenkor. A meleg üzemek közül is a legmelegebb talán az ötvözet­gyárban van. Itt, ahol a szál­longó füst, por más évszakok­ban is megviseli a munkáso­kat — hiszen a korszerű el­szívó berendezés beépítése még mindig késik — ezekben a napokban, amikor a külső hőmérséklet a harminc fok fölé emelkedett, a kohók mel­lett szinte elviselhetetlen a forróság. A kemencékből három mé­terre nyolcvan fokos a hőség. A kohó-munkásoknak, akik a kemence gyomrát táplál­ják, ennél közelebb szinte csak másodpercekre szabad menniök. Amikor pedig a mangán gyártás van soron, még nagyobb óvatosságra, balesetvédelmi rendszabályok­ra van szükség, a csapolónyí­lásoknál, s még inkább a pó­diumon megszoruló mérgező gázok erős fejfájást, hányin­gert okoznak. A kínzó meleget a mun­kások próbálják a pódi­um öntözésével enyhíteni: több helyen a falat is kibon­tották, hogy a levegő áram­lását elősegítsék. Időről-időre egymást is lelocsolgatják, mert ilyenkor úgyszólván semmit sem használ, ha a vé­dőitalként szolgáló szódavizet isszák. A kánikula napjaiban csök­ken az üzemi termelés is. S ez nemcsak azért van, mert a nagy melegben megcsappan az emberi teljesítőképesség, de azért is, mert a transzfor­mátorok — különösen délután — erősen felhevülnek. A fel- melegedés mértékét óránként ellenőrzik, s mikor az eléri a nyolcvan fokot,' azonnal csök­kenteni kell a terhelést, más­különben robbanás következ­hetne be. Áz Ötvözetgyárhoz hason­lóan nagy » meleg az öblösüveggyár több üze­mében. A zöldüveg üzemben, az auto­mata gépek közelében ötven­hatvan fokra is fölszökik a higany szála. A kemencéknél hetven fokos a hőség. A bal­lon fúvóknak, ha néhány má­sodpercre is, de az üveg me­rítése közben nyolcvan fokos forróságot kell elbírniok. A teljesítményeknek természete­sen itt sem használ a végle­tes időjárás. Az üvegesek vízfogyasztása ilyenkor óriá­si. így próbálják pótolni a verítékezés miatti folyadék­veszteséget A fokozott ivás viszont a szervezet elgyengü­léséhez vezet. Ezekben a na­pokban többen kénytelenek néhány napos betegszabadság­ra menni, hogy erőt gyűjtse­nek a további munkához. Az Acélárugyár kovácsoló­gyára is híres arról, hogy ká­nikula idején egyes munka­helyeken a külső hőmérséklet­nél negyven foknál is mele­gebb van. Legmelegebb pont­ként a szántóvas-hergert és a villa-hengert tartják számon. De a csavaranya-sajtói ónál is mértek már hatvan-hetven fokot. Az üzemvezetőség átérzi a munkások fokozot­tabb igénybevételét. Jól tud­ják, hogy a jelenlegi helyze­ten csak egy nagyteljesítmé­nyű elszívó berendezés segíte­ne, amelynek a beépítése a jelenlegi tetőszerkezet avitt- sága miatt lehetetlen. Eltelik még egy-két év mire e gyökeres változás az üzem napirenden lé­vő felújításával bekövetkezik. Addig is több újabb ventillátor felállításával segítenek. Az üzem vezetői, a művezetők ígéretet kaptak, hogy azokat pár napon belül megkapják, azonkívül a mun­kásokat figyelmeztetik: órán­ként tartsanak rövid pihenőt, levegőzzenek. Erre annál is inkább szükség van, mert ezekben a napokban már megfigyeltek néhány rosszúl- létet. Az időjárás megnehezíti még sok más üzemben a munkát: az acélárugyári ön­tödékben, a Síküveggyár több üzemében. Dolgozói!? általá­ban becsülettel helytállanak. Az üzemek vezetői pedig a szokottnál is nagyobb gondot fordítanak egészségük óvásá­ra. Azonban ismét fel kell hívnunk a figyelmet arra, hogy több melegüzem szellő­ző, elszívó berendezései nem felelnek meg a munkásvédel­mi követelményeknek. Tunézia és valószínűleg Ma­rokkó kivételével — támogat­ja az algériai kormánynak a csúcsértekezlet zavartalan megtartását célzó fáradozását. Számtalan magánbeszélge­tés folyt le pénteken a késő esti órákban a szállodákban és a nagykövetségeken a kü­lönböző miniszteri- és diplo­mata-csoportok között. India a hírügynökségi je­lentések szerint döntő szere­pet játszott a sokrétű meg­beszélésekben. Ezek eredmé­nyeként állítólag kompro­misszum született meg, amely elfogadható lehet Algéria számára is. A kompromisszum lényege: 1. a csúcsértekezletet elnapol­ják későbbi időpontra, de ezt az időpontot pontosan meg­szabják; 2. a színhely Algír marad; az értekezlet helyére vonatkozólag az algériai kor­mány abszolút feltételként kötötte ki, hogy Algír helyett nem kerülhet szóba más fő­város, Kairó, vagy például Addisz-Abeba. Nyugati hírforrások je­lentései szerint — amelyeket az algériai sajtóügynökség is megerősít —, pénteken este az Algírban tartott diáktün­tetésekkel egyidőben robba­nás történt a fővárostól né­hány kilométernyire fekvő Club Des Pins épülete köze­lében, ahol az afro-ázsiai külügyminiszterek értekezle­tének kell megkezdődnie szombaton. A robbanás elég heves volt és színhelyén rögtön utána lángok törtek fel. Értesülések szerint öt személy meghalt és körülbelül tizen megsebesül­tek. Több mentőautó érkezett a helyszínre, a sebesültek ápo­lására. Az Algírból a Club Des Pins-hez vezető úton a rendőrség minden autót meg­állít és megvizsgálja az utasok okmányait, átkutatja a pogv- gyászokat. Az ellenőrzés alól nem mentesek a külügymi­nisztérium autói sem, amelye­ket az értekezlet szervezőinek rendelkezésére bocsátottak. Magában Algírban motorke­rékpáros őrjáratok cirkálnak • és itt is ellenőrzik a késői járműveket. A Hotel Aletti- ben, ahol az értekezletre ér­kezett küldöttségek laknak, a robbanás híre „bizonyos iz­galmat” keltett. Az AFP közlése szerint William Porter, az Egyesült Államok algíri nagykövete a hét folyamán két ízben ke­reste fel Buteflika külügymi­nisztert és biztosította öt kor­mányának arról az óhajáról, hogy továbbra is fennmarad­janak a „szívélyes kapcsola­tok” a két ország között

Next

/
Oldalképek
Tartalom