Nógrád. 1965. április (21. évfolyam. 77-101. szám)

1965-04-18 / 92. szám

JößS. április Iß va.sárnan

n ö o n \ d

O

/. VASZILJEISKO:

Nem kitalált történetek

ről beszél, most is azt mondja: ..A templomi evónáa után

sohasem könnyebbültem meg annyira mint azon a közgyűlésen.'’

A személyzeti osztályon

Egy rendőr elbeszélése

Mostanában ritkán büntetünk, elsősorban az öntudatra támaszkodunk. Korínban azonban gyakran bírságoltunk a helyszínen, csak a vidékiekkel szemben voltunk elnézőbbek. Láttam egyszer, hogy nem a kijelölt helyen haladt át valaki. Belefújtam a sípba, megállítottam és kérdeztem.

— Miért nem átkelőhelyen

közlekedik?

— Azért — felelte — mert nem sajnálom az életemet — és kihívóan nézett a szemembe. Mindegy nekem akár Volga, akár Pobeda megy keresztül a testemen.

— Hát akkor — mondom

— fizessen egy rubelt büntetésül. Elővettem a nyugtát, mire ő panaszosan megszólalt;

— Rendőr elvtárs, vidéki vagyok — mutatta a személyi igazolványét is.

— Ejnye — mondtam neki

— az életed könnyen adnád, de a rubelt sajnálod?

Áz optimista

Csodálkoznak azon, hogy ilyen idős korban is megőriztem életörömömet. Nem értem, miért? 75 éves vagyak, tehát már régen túl vagyok az átlagos életkoron, de azért minden újabb nap ajándék nekem. És miért ne örvendezzen az ember, mikor minden nap ajándékot kap?

Elhúzódó betegség

A háború idején nagyon sok előadást tartattak a tífuszról. Az egyiken munkatársammal együtt vettünk

részt.

Az orvos a lappangó tífusz ismertető jelei között említette a kedvetlenséget, azt, hogy nincs kedve dolgozni az emberfiának. Az előadás után ismerősöm széttárta

karját és rezignál tan mond:

— Nem is tudtam, hogy amióta élek, tífusz lappang bennem.

Hiába jajgatott

A technikust kórházba szállította a mentő: a szigetelés nélküli elektromos vezetékre esett. Nyugalanul forgolódott ágyában, jajgatott, belső égésre panaszkodott.

Este visszajött az orvos, aki kiszállt a helyszínre, hogy megtudja a baleset körülményeit. Az orvos láttán még erősebben jajgatott a beteg.

— Jó hír hoztam — kezdte az orvos. — A vezeték, melyre ráesett, nem volt áram alatt, ön tehát éppenhogy egy kicsit megütötte magát.

— így lenne? — kiáltott fel a technikus. Én meg azt hittem.., Szóval nem volt áram alatt a vezeték? Ez aztán a boldogság.

Abbahagyta a jajgatást, vidám lett, anekdotát mesélt a betegeknek és elhagyta a kórházat.

A gyónás

A kolhoz baromflfarmját dézsmálta eav asszony, ünnepek alatt azonban meßßvdnta bűnét Fjodor pópának.

Amikor a faluban megszűnt a templom, az asszony a szomszéd faluba ment gyónni, Megbánással mondta a szentatváriak. hoev eßv év alatt 30 csibét lopott

— Fjodor atyával osztosz- kodtál? — kérdezte a pópa.

— Hogyne, talán tizet is adtam neki.

— Akkor talán oldozzwn fel

6. — mondotta a szomszéd falu pópáia, 6 az érdekelt. Nekem nem hoztál csibét.

Az asszony meeroérreske- dett és a következő kolhoz- gyűlésen mindent őszintén elmondott.

A kolhozéin ők megkérdezte a közgyűlés részvevőitől:

— Megbocsátjuk Lukerja Szidorovna bűnét?

— Mit csináltunk — hangzott a válasz —. meß aztán őszintén megérvén ta a kolhoznak. illik mesbocsáltani.

Lukeria Szidorovna. ha erAz ön jellemzését és önéletrajzát azonos személy írta. Szóval, a jellemzését is maga készítette?

— Igen. De hát ki ismer engem lobban önmagáimnál?!

A barát

i

— Szemion Petrovics! Jó napot. barátom! Foglalj helyei. Annuskám ma 30 éves. finom süteményt készítettek. No. de mivel kezdjük? Vodkával? Paprika pálinikával? Vagy inkább konyakkal nyissunk zöld utat.

— Köszönöm, de kénytelen vagyok kosarat adni.

— Hogy-hogy?

— Szigorúan, nagyon szigorúan megtiltották az italt — gyomorfekélyem van. Pár napja jöttem ki a kórházból.

— Enyje. ezt nem tudtam. Nem valami kellemes dolog. Egy pohárkával talán mégis megiszol? Ennyi a fekélyednek sem árt.

— Egy cseppet sem lehet Az orvos szerint komplikáció is lehetséges. Ráadásul a szivem is vacakol.

— Hallgass csak rám. Egy professzor azt mondta a nagyanyámnak: Orvosság? — Nem kell komolyan venni. Szóval tölthetek?

— Hagyd Péter Kuzmlcs. hagyd. Én ismerem magam: egyet iszom, aztán a többit nem számolom. Inkább ásványvizet kérek.

— Ásványvizet! Az is ital? Igaz. te tudod, csak hát nem illő. Vendégségbe jössz, aztán ásványvizet adiak. Meg aztán a likőr nem árt. Tölthetek?

— Péter Kuzmics. nem akarsz te nekem rosszat. Minek erőlteted hát az ivást. Anélkül is elég gyomorban tál- mana van.

— Én?! Rosszat akarók neked? Legiobb barátomnak?! Hiszen tűzbe mennék érted. Rendben van. nem teszek akaratod ellen, idd az ásványvizet . . . Vaev mégi* töltsék? Tudod müven kanvakom van? 10 éves! Egy stampedlival mégis . . . citrommal. Annecsrűbbé vált a köd, mint az előbb. Ügy vergődött, mint a tejfölbe pottyant légy, amely nem tudja a felszínre lökni magát. Horváth nem volt már kezdő, de Ilyen kegyetlen helyzetben csak a háborúban érezte magát. Azok közül való volt, akik mindenre hajlandók a baj társukért. Még a háborúban ragasztották rá, hogy „az önfeláldozó Horváth’’. Némelyik még gúnyolta is érte.

— Elaludtak? — szólt hátra, mert nem bírta már a

szótlanságot.

— Mi az? — dünnyögte a

férfi álmosan.

„Szerencsétlenek” — gondolta, s tovább fürkészte a

gomólygó homályt A köd nem akart elmaradni. Azt remélte, hogy Hatvantól a fővárosig tiszta lesz az idő.

A számítása nem vált be. A ■s/eme már fájt az erőlködéstől. A gondolatai összeissza csapongtak. összeszorí- tctta a fogát és ismételgette magában: „Mennem kell, mennem kell..

Szembe, találkozóul az első teherautóval. Az is alig cam-, mögött. A két gépkocsi megkavarta a gödöt. Furcsa alakok hömpölyögtek az autója elé. Egész köd-század masírozott szembe. Később mintha tarikck jöttek volna. Még a zúgásukat is hallotta...

„Mi az? De csendben van a gyerek”! A hátrapillantó tükörben próbált tájékozódni. Senki sem mozdult.

Belénvilalt a keserűséé és a döbbenet.

— Vigyázzanak a gyerekre; — szólt hátra erélyesen. A fáradt szülők fel

riadtak. Mozdulásukra a sverek is felnyögött. Eev ideig nyöszörgőit, aztán elkezdett hörögni. Az anya elsírta masát.

Horváth önkéntelenül erősebben rálépett a gázpedálra. A kocsi nekilódult. Párméter után azonban kifulladt. Ilyen ítéletidőben életveszélyes a gyorsaság.

Már a főváros közelében jártak. Eddig baj nélkül megúszták. ..Jöhem.e már a megígért mentő is” — motoszkált Horváth fejében a gondolat. — ..Itt már vigyázni kell. Erre több a iármű.” Azon törte a fejét, hogy bekapcsolja a dudát. Igaz szabálvtalansásot követ el. de duda nélkül karambolt okozhat.

A lakatlan területen tompán búgott a duda. Jólesett hallgatni a megszokott hangot.

Kis idő múltán motoros rendőr állta el a taxi útját.

A rendőrök lámpával Integettek. hogy álljon meß. Horvát nem állt meg. csak lassított.

— Súlyos beteget viszek

— kiáltotta az ablakon kihajolva.

A motoros 1árőr elmaradt mögötte. Fellélegzett, hogy ennyivel megúszta. Vagy mégsem? Ideßesen nézett a visszapillantó tükörbe. Észrevette hogy a rendőrségi motoros meselőzi. De a járőr nem állt meg. A gépkocsi elé kanyarodott. Ködlámpával világították meg az utat Horvát előtt.

így már gvorsabban haladtak. A motoros ..zöld utat”- biztosított.

Beértek a városba. Horváth már úgy érezte, hogy ólamsúlyok nehezednek a szempilláira. Küszködött a fáradtsággal és az álommal.

A klinikáin már várták őket.

Megállt a bejárat előtt. Az utasai felriadtak. Fehérköpenyes emberek sürögtek-fo- rogtak a gépkocsi körül. Fáradtan rádőlt a kormányra. Kábultan. mintha csak a falon át. hallgatta a beszédet Azt tárgyalták, hogyan tudott eljönni ilven időben.

Később egy orvos lépett a kocsihoz.

— Maga nagyszerű ember — mondta az orvos.

ö csak bólintott. Bevitt* a gépkocsit a garázsba, lezárta. s kilépett a hűvös udvarra.

A bejáratnáll meglátta a rendőröket. Sóhaitott. Benyúlt a belső zsebébe, kivette a jogosítványát.

— Erőt. egészséget! Tessék — mondta és nyújtotta az igazolványt a rendőröknek.

— Pihenje ki magát — mondta az esvik rendőr, a másik pedig barátságosan, szó nélkül hátbaveregette.

Horváth csak állt. állt. aztán elindult szállodát keresni.

A történet igaz, néhány évvel ezelőtt játszódott le. Csak a szereplők nevét változtattam meg. Tariániak. ma is itt élnek közöttünk. Él és egészséges az akkor súlyosan beteg kisleány is.

Pádár András

ka hozd csak, ide az üveget, Mindent, de a konakot nem lehet visszautasítani. Az ünne- peltre. Hurrá! No mép egyet., igaz? Most már a te egészségedre . , , Tölts csak Annecs- ka. Milyen a kon vak? Valóságos csoda. Gyógyüli meg . . . Hurrá!

Leltár miatt zárva

Nyinoeska összeveszett barátnőjével L.iuszjával. Bánkódva tilt otthon. A nagymama 'hívta:

— Menjünk Nyinoeska a

boltba, bevásárolni.

Az üzlet zárva volt. A nagymama bezörgetett. Az ablakon szigorú hangon kiszólt az eladónő:

— Leltár miatt zárva.

— Az ördögét, mérgelődött a nagymama.

Hazatértek, leültek teát inni. Ekkor kopogott az ajtón Ljuszja. békülni jött.

Nyinoeska azonban nem akart békülni. kinézett az ablakon és flegmán megjegyezte:

— Mit kopogsz? Leltár miatt zárva.

Fordította: Bányász Béla

Koratavaszi ég

GÁSPÁR ANDRÁS METSZETE

Földen Györgyt

in iw alastrapás

T

örténetem hőse, Bodor Ernő, — ahogy mondani szokás — „jól tartotta magát" és csak tíz évvel ezelőtt nősült meg, amikor már betőltöUe ötvenedik esztendejét.

Bodor szülővárosa jelentős beruházásokhoz jutott akkoriban, és több kisebb-nagyobb új vállalat kezdte meg működését. A tanácsnál arra gondoltak, hogy az egyik nagyüzem élére haza hívják a város szülöttjét, „a Bodor-gyereket” Pestről, ahol már évek óta az egyik minisztériumban dolgozott. A gondolatot tett követte: előbb szóban, majd írásban hivatalosan is felkérték. Bodor Ernő nem szabadkozott. Hazament vállalatvezetőnek a szülővárosába.

Két-három év alatt rendbetette a vaualat dolgait, aztán mély, pihentető lélegzetet vett és egyik nyáron kéthetes beutalással elutazott a Duna mellől Balatonföldvárra, üdülni. Ott ismerte meg a lányt — pesti lányt — Gereben Alizt, bent a Balaton kellős közepén, úszkálás közben. A lány a szomszéd üdülőben lakott és elég volt egy-két kirándulás, hegyi túra a Balaton Zalai partján, két este a Kerlngőben, hajnalig barangolás a földvárt fák alatt máris felengedett Bodor Ernő zárkózott szíve. Aliz huszonegy éves volt és kacér. Ernő ötvenhárom éves volt és naív. Igaz, jóképű, magas termetű, izmos és korát meghazudtoló fiiss férfi ember.

A manapság szokásos szabálytalansággal kezdődött a szerelem. Bodor Ernő egy hónap múlva feleségül vette Gereben Alizt és hazavitte a feltűnően csinos, szőke, erősen pingált és — jóindulatú jelzővel: — korszerűen öltözködő feleségét.

Ahogy múlott az idő, az ifjú menyecske egyre inkább belebátorodott az ottani életbe: ivott, flörtölt, játszotta a dámát, magatartása erősen kirítt a környezetéből és bántóan feltűnővé vélt.

— Nem tudom, miért tűri Bodor Ernő Alízka félrelépéseit, hiszen ez a nő lassan már az egész városé — jegyezte meg epésen az egyik jóbarát, a gyakran szokásos férfipletykálkodás közben.

— De Bodor Ernőé is! — felelt rá különös nyomatékkai a másik jóbarát hangos derültség közepette, az országszerte ismert régi anekdóta mintájára.

Ezt akkor így még nem lehetett igaznak mondani, de annyi bizonyos, hogy Aliz frivol viselkedése miatt Bodoréknál lassanként napirenden volt a perpatvar. A mindig ne- dáns Bodor elhanyagolta külsejét, gyűrött ruhában és szennyes ingben járt. Inni kezdett, pedig azelőtt a józanságáról ismerték: türelmetlen volt beosztottjaihoz és elhanyagolta a munkáját, holott addig példamutatóan dolgozott.

A

mikor egy napon Bodor hazatért a hivatalából, se vacsora, se asszony. Alizka h ajnaltájt vetődött haza.

Bodor hangtalanul fogadta, s levette az asszony bőröndjeit a szekrény tetejéről:

— Menj haza az anyádhoz, mielőtt még valami vad dolgot cselekednék! — szólt aztán csendesen és megfontoltan, azzal a régi határozottsággal és kimértséggel, amely Bodor Ernőt egész életében jellemezte.

Az asszony csomagolt és ment. Hat hónapig tartott a válóper, és Bodor Ernő ötvenhat éves korában ismét szabad emberré vált. De Aliz nem múlt el nyomtalanul, a krízis sokáig tartott. Bodor még többet ivott, kocsmázott, gyűrötten járt-kelt, a munkája egyre rosszabbodott.

Már-már úgy látszott, hogy le kell váltani, amikor a megyei központ igazgatójának eszébe jutott a megoldás. Szűkkörű értekezletet hívott össze Bodor Ernő megmentése céljából. Amikor előadta a tervét, a vállalat legidősebb dolgozója, a hatvankét éves Kerekes Dániel így szólt!

— Jó terv, ügyes terv. Régi igazság, kutyaharapást a szőrivel...

•

N

éhány nap múlva egy nyúlánk, negyven év körüli, csinos asszony kopogott be Bodor Ernő vállalatvezető ajtaján.

— Kozák Ilon vagyok — mutatkozott be,

— A vállalat munkáját vizsgálom és tervet kell készítenem az adminisztráció csökkentésére.

Aktatáskájából elővette a. megbízólevelét, amelyben a megyei központ bővebben is kifejtette azokat a tennivalókat, amelyek miatt Kozák Ilon központi revizort egy hónapra kihelyezték. Bodor hosszan nézte az írást, aztán még hosszabban rajta felejtette a szemét Kozák Ilonon és csak ennyit mondott:

— Rendben van. Ügy végezze a munkáját, ahogy jónak látja.

— Szeretném, ha a vállalatvezető elvtárs

is segítene...

•*

K

ozák Ilon munkához kezdett. Megvizsgálta a könyveket, ellenőrizte a bizonylatokat, egyben, másban változtatást kért, egyszerűsítette az ügyvitelt ás észrevételeit naponta kétszer-háromszor is megbeszélte a vállalatvezetővel. És persze szerét ejtette annak is, hogy másról is beszélgessenek, ne csak a ügyvitelről.

— Bodor «‘Ívtárs szeret-e olvasni? — kérdezte egy alkalommal Ilon, amikor éppen nem hivatalos ügyekről esett szó.

Bodort meghökkentette a váratlan kérdés.

— Legalább három éve nőm volt könyv a kezemben — felelte őszintén, némi bűntudattal, s másnap kiképezte a város! könyvtárból Balzac: Szamárbőrét, aztán Gárdonyi Géza: Egri csillagokját, majd minden másnap egy-esy újabb könyvet. Három hét múlva már Selve professzor stressét forgatta.

S mivel az ember azonos időben egyszerre két helyen nem lehet, nyilvánvaló, hogy amíg Bodor Ernő otthon olvasott, addig nem lehetett sem a városi étteremben, sem a kocsmában, de amikor nem olvasott, nyugodtan együtt tölthette az idejét Kozák Ilonnal. S hogy Kozák Ilon ellenőr közelsége nem volt hatástalan Bodorra — az bármilyen furcsa is — először Bodor inge gallérján látszott meg, de persze a munkáján és a józanságán is. Jól vasalt, tiszta ing került ismét minden nap Bodorra és a munka ismét úgy égett a keze alatt, mint valamikor fénykorában, a rosszul sikerült házassága előtt.

— Csoda történt, — mondták a vállalatnál — Bodor megint a régi.

— Jót tett neki Kozák Ilon — jegyezték meg a barátai.

— Helyre való menyecske — mondogatták íz asszonyok. Okos is. özvegy is, független s. Meglátjátok ebből lesz valami.

♦

L

etelt a négy hét, Kozák Ilon megbízatása is lejárt. Egyszerűsített egy keveset a vállalati adminsiztráción és szinte észrevétlenül rendbehozta Bodor Ernőt is. A vállalatvezető nem sokat eketóriázott, két hét múlva bement a megyei központba, először felkereste Kozák Ilonát, aztán a központ igazgatóját. Ö volt az egyik tanú az anyakönyvvezető előtt. A másik tanú a hatvankét éves Kerekes Dani bácsi volt, aki néhány héttel ezelőtt azzal példálózott, hogy a kutyaharapást a szőrivel kell gyógyítani...