Nógrád. 1965. április (21. évfolyam. 77-101. szám)

1965-04-18 / 92. szám

8 NŐGRAp 1965 április 18 vasámao = '«MI|l|,||||i|ll,l,,l,||l|lll,it|I»l»|lllll||,IIMIIIll«llllllllfll!milll|||«||||||||UII«llllllllll|fl||||||||||||||lIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIII|ll!kll.aiM|«|||Mlllllll,llllllllllllll|ll4IMlXIIIIUlllllllllllllMIIÍlf|llllllll»4SMIA**«llllUilJAlAUUtlllllMIIII»U»4Illllll|ll||IIIIIMtllilll»IIUAlIII«lllll»t«ll»ff«l«tll«VmII,,lll«IIIMllll««,l,lll,1ltll*l«lIM,t«l»««ffl>ltlMMUl|J|||l»<C E 5 Qáz&tf. c/ltiiLa-dífai&k | Csanády János Vészi Endre Csuka Zoltán 1932-ben született Lajoskomá romban. Autószerebísegédként dől gozott a salgótarjáni MÄVAUT nál két évig, majd elvégezve a Színház- és Filmművészeti Főis kola dramaturgia szakát, újság író lett. Eddig négy verseskötet jelent meg: Felzúdul a táj (1953) Áttört egek (1960). Ilegyélen (1962 és Uj törvény (1S64). Hét köl­teménnyel szerepel a Tiszta szí gorúság (1963. második kiadás 1964) című antológiában. Az Uj törvény című könyvéért az Idéü? József AttilJa-díJJal tüntették ki Ketten lidércfényben 1916-ban született Budapesten. A vésnök szakmában dolgozott 1945- íg. Ezután hét évig a Népsza­va szerkesztője volt. Tizenkilenc éves, amikor Babits Mihály elő­tör megjelentette versét a Nyu­gatban 1935-38 között tették köz­zé az első (Végy oltalmadba) és a második (Unneprontó) verses* /kötetét. A felszabadultál című regényével pályadíjat nyert. \ Boldog grafikon című kötete (1919) ötbb miiit tíz esztendő vá­logatott verseit tartalmazza. 1950- ben verseiért és 1935-ben pedig küldetés című filmforgatóköny­véért részesítették József Attila- flíjban. Ügyszólván minden mű­fajban dolgozik, de ma is leg­szívesebben verset ír. Az utóbbi években kiadott munkái: Lako­ma hajnalban (elbeszélések I960), Fohász szigorúságért (versek, 1961), Miért nem szóltatok (két kisregény, 1962), Két komédia (1963), Arckép ezer tükörben (vá­logatott versek, 1964), valamint a lírai átfűtöttségű novellákat tar­talmazó Darazsak támadása cí­mű kitűnő kötete, amelyért az idén a József Attila-dfj első fo­kozatával tüntették ki. Nyomott és kedvetlen vagyok, itt ül fejemen már az ősz hajszálakból font barátsapka, tetején táncol egy dizőz. Tűsarkán vidáman kopogva muszlinszoknyát dob homlokomra; villanni érzek egy kezet: letörli verejtékemet. Rosta Suhog fölöttem tanítás és vessző, magam vagyok a szigorú szerkesztő, s a rosta is csak én magam vagyok, kegyetlenül húzok és kihagyok. Zlchyfalván született 1901-ben. Volt villamoskocsivezető, külön­féle lapok szerkesztője, minisz­tériumi osztályvezető. Pécsett je­lent meg első meséskön v ve és verseskötete Műfordításaival Je­lentős munkát végzett a délszláv irodalom megismertetésében. Le­fordította többek között ivó And- ric műveit és M. Kriza novel­láit (1957 és 1963). 1963-ban hagy­ta el a nyomdát A jugoszláv né­pek irodalmának története című könyve. Az utóbbi években meg­jelent önálló verseskőtetei: Buz­gó kiáltás (1958) és Piros Pün­kösd Pécsett (1959). Mflrordítói munkásságáéit az idén a József Attila-díj első lokozataval tüntet­ték ki. Embezebb arcú táj Nád zizzent itt a tó körül még harminc év előtt, glédában grófi alma fák álltak s bolyhos mezók. Diósd felé, a domb alatt a girbe-görbe út, mint kushadó, borzas kuvasz, alázatban lapult. S habár a nedves, rossz lapályt — kellett a pénz nagyon — eladta sorra már a gróf, itt fönn a dombokon még évek múlva is tilos világ volt és a nép nem kaphatott jő levegőt, fényt s lombot semmiképp. Fölöttem villog lába, combja, s míg indián haját kibontja, spanyol vad táncba tántorul: fénylő kontya szemembe hull. Iffy járjuk még az őszbe: ketten, én fejemben és ő felettem, hol éjbenyúló árbócokra Szent Elmo lángja száll lobognál Földeák János József Attila-dijas költő, író. Budapesten született 1910-ben. \ felszabadulás előtt könyvkötő­munkásként dolgozott. 1945 után egyideig a Könyvkötő Szakszer­vezet titkára volt. Később első­sorban gazdasági posztokon, majd a könyvkiadás és a sajtó terü­letén tevékenykedett. 1955-ben a Magyar Népköztársaság Irodalmi Alapjának helyettes igazgatója lett, jelenleg pedig igazgatói tisz­tét tölti be. A munkásírók kö­réhez tartozott. Első verseskötete Felvonulnak, elvonulnak címmel 1936-ban jelent meg. További leg­fontosabb művei: Férfiút (kisre­gények 1957), amelyért 1958-ban a József Attila-díj első fokozatá­val tüntették ki; Láttam Lenint (verseskötet, 1959), Tékozló (re­gény, 1960). Eszter és Miklós (két regény, 1963), Felelned kell (30 év válogatott versei, 1964). Mit felejtünk.költők? Mint aki évekig gépekkel dolgozott s tisztelőjük, mindig megrendülök mikor gyárban járva, kíváncsian, egy-egy új masina előtt elidőzünk, es hivatkozunk a modern technikára. Ilyenkor úgy érzem, idöfecsérlés verset írni, hogy haszontalanul és üresen élek. Mert ha dicsérik is néha müveinket, csínján hinni: kitalált vigasz, hogy van költői lélek..'. Ezzel mentegetnek mindenkor a bölcsek, s igazuk van. ha ránk hagyják, hogy a múltat hogyan szánjuk és így döbbenünk rá: a tevő ember úgy él korunkban, hogy forradalom lesz legtöbb találmányuk! De mire mozgósít vagy lázit a lira, ha nem élűn' az új energiák győztes közelében'.'... Ha csak felkiáltójelekre futja még merészségűni s diktátorral szemben szívünk engedékeny? Mit felejünk, költők? A konok valóság is rég sürget, s a történelmi múlt szólít számadásra! Ne a megalkuvók s közönyösek vallják majd versünket, de gyárak népének legyen kiáltása! Közöttük a helyünk! Es sorsunk a sorsunk mindhalálig! S költészetünk mint a gépek hajtó gőze — gyáraink fölött már vérpiros csillagok fénye játszik, hogy széles egünket sötét ne felhőzze. Jobb, ha vitatkozik a lelkiismeret olykor, mintsem mi legyünk, akiknek pusztulás és gyász ad tekintélyt; úgy írjunk verset, hogy minket tekintsen e kor szívének a kővetkező század! megvttágosul élményeim nyitja — az ifjúság, de nem térhetek vissza, átvilágít a hideg, tiszta nap, s a napnál jobban, éles indulat, s az indulatnál jobban az a vágy, hogy elmondhassam, mi a szomjúság, hogy hűségesen összefoglalhassam az igazat, mely fény az ablakokban, az igazai, mely szobánkban világit, a hallgatás homályos éjszakáit, s a fényeket a reggel tág szemében, míg legjobb szándékaim újraélem. Az erdő szélén tábla állt, büszkén és ridegen: a szent ligetbe — hirdette — nem léphet „idegen”. S most nézz körül, tiéd a táj, gyümölcsfák erdeje áraszt el dombot és lapályt, s a forrás csermelye csövekben árad lefeli, s áldását ontja ott, hol rossz kutakban évekig csak zord halál lakott. S hogy újra erdő s lomb legyen ott förm a dombokon, csak rajtad múlik, emberem, s összefogásodon. Nézd, arra lenn a két üzem őrzi új életed, mint két munkásőr, úgy vigyáz a népes táj felett. Ezernyi gépe, mint a szív s a homlokán ott láthatod zúg egyre csak tovább, az ember csillagát. Emitt kórusban traktorok új daluk zengetik; együtt él munkás és paraszt, nap mint nap hirdetik. Vésd hát eszedbe múltadat, jövődd ne feledd: tiéd a táj, tiéd az arca, és egyre emberebb. Veszélyes fuvar Horváthné tálalt éppen s akor egyszercsak megzörget­ték a konyhaablakot. Meg­rezzent. Letette a kezében lé­vő tányért, s még megigazí­totta az abroszt Újra zörget­tek. — De sürgős! — szaladt ki­felé, kinyitotta az ajtót Meg­hökkent. Csapzott hajú, dúlt- arcú nő kapaszkodott egy ná­la alig magasabb, riadt em­berbe. Odakint esett, s ezek ketten úgy néztek ki, mintha akkor léptek volna ki egy vi­zes medencéből. — Horváth Sándort keres­sük — lihegte a nő alig hall­hatóan. — Mit akarnak a férjem­mel? Az ember mozdult, de az asszony megelőzte. — A gyerekem ... meghal a gyerekem... Elcsuklott a hangja, elsírta magát. Horváthné behívta a kony­hába és szólt a férjének. — Sándor! A szobából nevetés hallat­szott. — Sándor! — kiáltott újra Horváthné. — Kész a vacsora? — kér­dezte vidáman a kilépő férfi, de elakadt a hangja, amikor észrevette a furcsa vendege­ket — Engem keresnek? — Téged, téged — válaszolt a felesége, s a hangján érezni lehetett a kedvetlenséget. A masdk férfi erre a hangra összehúzta magát s apró egér­szemét le nem vette volna a falon függő óráróL Maga sem tudta miért, az orat __ Mi­k or az orvos azt mondta ne­kik, hogy ide jöjjenek, a ta­xis Horváthhoz, el sem akart indulni. Előre megmondta a feleségéinek, hogy úgyis hiá­ba. — Valami baj van telén? — kérdezte újra Horváth. — Zsuzsikát kórházba, Pest­re kell vinni... Mentő nincs ... Segítsen, mert meg­hal a gyerek... — válaszolt az asszony szaggatott hangon. — De kérem, ez lehetetlen — vágott közbe Horváth. — Alig egy órája ... — Már hetek óta késő éj­szaka jár haza — pattant ki a tiltakozás Horváthnéból is. — A gyerekem életéről van szó... Férje lehorgasztotla fejét s belekarolt a könyörgő asz- szonyba. — Gyere, menjünk! .. A szobaajtó kinyílt s egy fiúcska dugta ki a fejét. Tágr ranyílt szemekkel bámulta a víztócsában álló két idegent — Várjanak! — szólt Hor­váth. — Megyek ón is. — Felvette a sofőrbundót, a fe­jébe húzta a tányérsapkát. Megcsókolta a kisfiút, majd a feleságét is. — Ettél volna már — szólt a felesége. Horváth lemondóan legyin­tett Az orvosnál már várták őket. — Sok beszédre nincs idő. Inejkciót adtam, hogy kibírja az utat. Vigyázzanak! ... A férfi feleségével a hátsó ülésre ült. Az asszony az ölé­be vette a beteg gyermeket. — Jöjjön egy percre! — szólt az oivos Horváthnak, s becsukta mögötte a rendelő ajtaját. — Sajnos, a gyerek állapota válságos. A klinikára kell bevinni. Telefonálok, hogy várják magukat. Eset­leg küldjenek mentőt maguk elé. Szótlanul kezet fogott az or­vossal. Miközben a kisváros ut­cáin suhant a kocsi, azon tű­nődött, mit csinál a felesége és Laci. a fia. Maga elé kép­zelte Mária arcát. „Kedvesem ne haragudj, mennem kell. Ez a kötelességem” — kérlel­te gondolatban. „Szép vagy, mondhatom!” — vélte hallani a felesége hangját. — ..Egy este végre együtt lehettünk véne ételedet? S nem is et­tél!” A látomás szétfoszlott. De mi ez? Mintha valami fal felé rohanna. Felvillantotta a reflektort. A fénycsóva be­leragadt a tejszerű közegbe. — Köd! — szaladt ki a száján önkéntelenül. Fékeznie kellett. Tíz lépésre is alig lá­tott. Már csak lépésben ha­ladt. Verejték verte ki homlokát. Erőlködve figyelte az utat. Gázt adott, de majdnem le­Pataki József rajza szaladt az útról. Megrándul a kocsi. Mögötte sípolva, zi­hálva kapdostá a levegőt a gyerek. Minden idegszálávg! kényszerítette magát, hogy az útra figyeljen. Később tisztult a levegő Felszabadultan sóhajtott. Df nem tartott sokáig. Még sü-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom