Nógrád. 1964. december (20. évfolyam. 248-272. szám)
1964-12-25 / 269. szám
4 VŐGR An 1964 decemfoer 35. pénédr Húsz évvel ezelőtt a szabadságot hozta ajándékba karácsonyra a történelem. Szabaddá lett Salgótarján. Annak a népnek a fiai hozták ezt az ajándékot, amelynek csodálatos forradalma kivívásához 1917-ben sok tízezer magyar önkéntes is hozzájárult. Pincékbe, rejtett zugokba szorultak az emberek. A külvilágtól elzártan priccseken, lócákon szorongva, pokrócokba beburkolva vártuk, hogy odakinn elhallgassanak a gyilok fegyverei. Csak a bátrabbak merészkedtek ki, s hogy így tudtunk valamit odakint- ról. A késő esti órákban december 21-én gép- pisztolyos katonák jöttek a pincékbe, fejükön ismeretlen sapka, s beszédjük szokatlan. S voll aki megszólalt így: — Nem félni... náci Icaput! Felszabadult Salgótarján. Sok áldozat és lemondás árán költözik élet a megbénult gyárakba, beteljesedik az a vágy. amelyért 1919- ben, s a Tanácsköztársaság bukását követő Horthy-fasizmus nyomasztó éveiben oly sokan áldozták életüket, szenvedtek börtönt, üldöztetést. s amelyben egész népünk reménykedett. Eljött a szabadság. Húsz éve ennek. Kihevertük a háború pusztításait, új város formálódik körülöttünk. Változott az ember, vágyait, törekvéseit a jövőhöz igazítja. A szenvedés, a sok erőfeszítés nem volt hiábavaló. Forgách-telep nagy napjai A Zagyva! Bányaüzem személyzeti irodájában a zömök férfi cigarettát sodor dóznijából s a füstté) együtt megered lassan az emlékezés is: — Negyvennégy decemberében — kezdi Erdősi János — meghirdették az általános bevonulási parancsot, hogy minden épkézláb embernek Füleken kell jelentkeznie. Az ijesztgetés, a növekvő terror gátolta az ellenállás nagyobb szervezettségét, mert itthon maradni veszélyesebbnek látszott, mint a bevonulás. Még a legjobb barátoknak sem mertük ajánlani. Hatan mégis összeszövetkeztünk a forgáchiak közül: Verbovszki József, — ma Pesten él — Papp Gyula, az öblösüveggyár mai igazgatója, Balga József és Majovszki János vájárok, Madai József bányalaka- tos és én, — hogy nem jelentkezünk. Az elhatározásról a családnak sem tettünk említést, úgy jöttünk el hazúlról éjszaka, hogy bevonulunk. A telep feletti erdőbe' vettük be magunkat, de sem élelmet, sem vizet nem tudtunk biztosítani. Elhatároztuk hát, lehúzódunk valamely elhagyott bányavágatba. De ez nem volt olyan egyszerű; a bejáratot németek őrizték. Az egyetlen beavatott asz- szony, Verbovszki felesége segített kijátszani az őröket. Húsz lépés előre, húsz vissza. Ezt tette a strázsa s ezt a húsz lépést használtuk ki, hogy VerT bovszkiné jelére egyenként besurranjunk. —Ügy éltünk lent sötétben, mint a vakond, minden fegyverünk egy német pisztoly, azzal vártuk sorsunk fordulását. Egyszer jön Zoli, jelenti nekünk, hogy a németek felrobbantották a hidat, viszik az irhájukat. S később új hírt hoz: tiszta a környék. Nem mozdultunk a vágatból, még nem lehetett tudni, mik lesznek a fejlemények. Este fél tíz után jelezték, itt vannak a szovjetek. Tizenegyre járt, hogy megláttuk az elsőket. Ügy telt el a karácsony; észre sem vettük, hogy ünnep van. Azt tudtuk csak, hogy élünk, hogy Forgách-telep szabad s, hogy a teljes város szabadsága most már a mi dolgunk is azon az emlékezetes hajnalon. — b — (Beléptek a fíntj kapufáit Ifjúság A karácsony előtti napok egyikén történt. Az acélárugyári teniszpálya környékén mintha emberfürtöket termettek volna a fák gyümölcs 'helyett. Nem történt volna csoda, ha a természet megtagadja önmagát, hiszen szörnyű természetellenes dologra készültök az emberek. Nyolc férfi — jelzőjük katonaszökevény — kivégzését várta a tömeg. Nem vérszomjasán, kíváncsian. A nyolc ember tudta, hogy várják őket. De nem egy ismeretlen tömeg, hogy szomorú pusztulásukat lássák. Őket otthon várták, hiszen karácsonyra készültek az emberek, ünnepre. A kivégzőosztag parancsnoka hatalmas termetű zászlós, mikor tüzet vezényelt kardjával, azt gondolhatta, hogy a halál a megsemmisülés kapuján küldi át őket. Tévedett. És vele együtt mindazok, akik 1944 karácsonya körül kivégzésekkel akarták a magyar népet a világosság vá- rásától, a reménytelen sötétségbe űzni. A nyolc kivégzett nem a megsemmisülés, a feledés útján haladt, előttük a fény kapuja nyílt meg. Ahogyan a fák, melyeket most a kíváncsiak fürtje terhelt, gyökereikkel a földbe kapaszkodtak, az élet reményében, úgy a nyolc férfinak is az élet járt az eszében, s reményeik voltak. Aki remél, élni akar! Szivük utolsó dobbanásáig reméltek. Békét, nyugodt otthont kenyeret, boldogságot, csak annyit, amennyi az egyszerű dolgozó embert megilleti. De az erőszak sötét hatalmai egyetlen kardsuhintással letörölték reményeiket — erőszakot követtek el a természet magas erőiin. És mégis legyőzte őket az élet és a remény. A kivégzés megvolt, a kíváncsiak tömege szétoszlott. Karácsonyfákat vásároltak az emberek, s szerény ajándékokat szántak alá. S az ajándékok közt minden karácsonyfa alatt ott volt a nyolc kivégzett reményeinek, megszakadt életakarásának kicsírázott magja. A mikor pedig kigyulladtak a karácsonyfákon a gyertyák, a nyolc katona belépett a fény kapuján — és aki azon belép — halhatatlan. Mert a hősök vörös vér- cseppje á legdrágább gabonaszem, termése az élet, a szabadság arany kalásza. Bokor István A NÉMETEK szabotázst üvöltöztek a salgótarjáni üzemekben. Negyvennégy ősze volt s ha látszólag megtörtént is minden a gépek leszerelésére, vagonírozására. a „Birodalomba” irányítására, érezték, hogy a parancs végrehajtása nem -egészen úgy megy, ahogy a külsőségek mutatják. S más tekintetben sem. A németek még negyven- kettő elején megrendelték a Budapest-Salgótarjáni Gépgyár és Vasöntő Részvény- társulat üzemében az A. G. 81. valamint az A. G. 120. elnevezésű aknagránátok gyártását, a kísérletezések és minta-átalakítások elhúzásával azonban 1944 végéig nem hagyta el egyetlen d b sem a gyárat. A front közelségére hivatkozással végül a kísérletekkel is felhagytak, de parancs jött a gépek NémetA helytállás országba telepítésére. A vagonírozás színlegesen megkezdődött, de az értékesebb gépek jó rejtekhelyekre kerültek. így tettek az acélárugyáriak is. A nappal vagonokba rakott gépieket, gépré- szeket az éjjeli műszak dolga volt visszamenteni, biztonságos csatornákba hordani. Az ellenállás eredménye, hogy néhány nappal a felszabadulás után, 1945. január 3-án a villamos központ már áramot szolgáltatott s a sodronygyári javítóműhely január 8-án. a gyár termelő üzeme február első felében dolgozni tudott. TUDTÁK feladatukat a bányászok is. Idézzünk néhány jelentést erre a soksok közül:: korszakában „Az Rónabánya üzeménél lévő összes gépmotorokat, valamint anyagraktári anyagot az 1. főeresz- ke első és második 'osztó vágatába raktároztuk be és a vágatok elejét nyolc méter hosszban lerobbantottuk. Ugyanúgy a robbanó anyagot, a lőszerraktár elejét összeeresztettük és a gyutacsot öreg feltörésben elrejtettük. Ezek szerint Rónabánya üzeménél minden gépezet és anyagraktári anyag megmaradt.” Az elsőnek felszabaduló városrész, Forgách-telep így jelent: „A Forgách lejtős akna üzeme az ellenállásban az alant felsorolt ellenállási munkát fejtette ki: 18 darab motorból nyolc db eldugva és visszatartva, öt Mindhalálig hűen... Fegyverrel, parancs- megtagadással, bányák, erdők bujdosójaként rejtőzve és rejtegetve... így lett szabaddá a város. A szabadság első fényénél születnek meg az eskü erejű sorok a debreceni ideiglenes magyarv kormányhoz szólón: „A nógrádi partizánegység tisztjei és katonái # magyar szabadságharc régi harcosai nagy lelkesedéssel fogadták az Ideiglenes Nemzeti Kormánymegalakulásának hírét és a mai napon felesküdtek, hogy mindhalálig hűen teljesítik a nemzet kormányának parancsait. A német rablók által még megszállt területen állva folytatjuk a harcot az ellenség teljes megsemisí- téséig. Álláspont, 1944. decem bér 25. Nógrádi Sándor egységparancsnok — Tömpe András szds.. egység politikai biztos." Még megszállt terület ten állva... De Salgótarján) már szabad! Bronztábla őrzi A kazári út mentén, (t Forgách bányatelepi részen, közvetlen a vázps keleti peremén fahíd állott húsz éve. 1944. december 25. napján délután 4 óráig. A korán érkező alkonyban robbanás morajlott. A pusztítás tökéletes voltf szilánkokra szakadt a híd, így hagyták ott a futamodó nácik. Este volt már, mire « szabadságot hozók a hegyhajlaton az elhagyott vidékre értek. Ma kőhíd áll a régi faalkotmány helyén s nemi messze tőle, egy százados tölgy oldalán bronztábla őrzi a történelmi sorsforduló szavakba örökített pillanatát: „Hála a felszabadító hadJ seregnek, mely 1944. dec. 25-én este 9.30 órakor e helyen lépte át városunk határát.’ De addig!?.. Véres és terhes napokat éli a vá ros. transzformátor visszatartva, 183 ember nem tett eleget a nácik által kiadott behívó parancsnak. A motorokhoz tartozó hajtószíjakat megmentettük. A Somlyói erdőben kilenc orosz parizánt bujkálásukban élelemmel támogattunk és még a nácik ittléte alatt a Forgách-telepen keresztül hurcolt orosz foglyokat élelemmel láttuk el, amiről Moszkva is tudott’. IDÉZHETNÉNK hosszan az Országos Nemzeti Bij zottság irattári anyagából a nógrádi szénmedence sa salgótarjáni munkásság helytállásának bizonyságait. De a helytállás ma, két évtized távlatában sem vár különösebb bizonyításra. A szépmedence és Salgótarján helytállását számon tartják nemzeti történelmünk fényes fejezetei. Barna Tibor
