Nógrád. 1964. november (20. évfolyam. 224-247. szám)
1964-11-27 / 245. szám
A WrtGK Afl 1864. november 23L Utószó a knltúrkozpont-témához Egy jól sikerült kiállítás után Az Átlátni Áruház alig egy hétig nyitvatartott bútar-. lakástextil- és lakberendezési kiállítása — sokan úgy mondják: meglepő — sikert aratott Salgótarjánban. A kiállítás néhány napján a reggeli óráktól késő estig tele volt kíváncsi látogatókkal a városi művelődési otthon e célra bizony elég szűk terme. A vendágalbumban többezer aláírás megany- nyi helyeslő, dicsérő, hasonló és gyakori kiállításokat igénylő bejegyzés igazolja a megállapítást. Mégsem meglepő ez az érdeklődés. A megyeszékhelyen százával épülnek az új, modern lakások, amelyeknek lakói természetesen korszerű belső berendezkedésre törekednek. A kereskedelem ma már általában választékos áruellátással nyújt ehhez lehetőséget s az embereknek itt általában van is pénzük a modern. praktikus bútorok, szőnyegek, dísztárgyak megvásárlására. És bár a kiállított bútorok, lakásberendezések szinte az első órákban gazdára találtak — egy-kettőre ki kellett rakni az „eladva” táblát — a sikert ezúttal nem az üzleti szempont jelenti elsősorban. Hanem — akármennyire furcsa is talán — az az ízlés-fejlesztő hatás, amelyről a szóban és írásban tett megjegyzések tanúskodnak. A kulturált életkörülményeket biztosító új lakások gazdáit meg kell tanítani a kulturált lakásberendezésre- S mivel a kiállítás komplett szobákat mutatott be, mintákat adott a terjedelmes bútorok és az apróbb vázák, lámpák, hamutartók elhelyezésére is — ezt a célt elérte. A kiállítás látványosan igazolta, hogy a zsúfolt, levegőtlen, fénytelen, giccses lakószobával szemben a kényelmes, tiszta, derűs, hangulatot árasztó otthoni környezet tartozik a ma emberének életstílusához, gondolkodásához, — s ne vegye senki túlzásnak: — a szabadsághoz is. Éppen ezért nem okozhat meglepetést a kiállítás nagy közönségsikere. A közvetlen környezet és a modem eszmék összhangjára ösztönző igény tette oly látogatottá ezt a már régen szükséges rendezvényt. De ha csak most kezdték el, tegyék gyakoribbá, még gazdagabbá, sokrétűbbé azok, akiknek feladata. A többi között az ilyen jellegű kiállítások — s nem egyedül a lakberendezést megmutató, hanem a modem étkezést, öltözködést, gyermeknevelést s urambocsá’, szórakozást is megtanító rendszeres kiállítások is fontos eszközei, módszerei kell legyenek Salgótarján kultúrközpont- té fejlesztése szép elhatározásának. K TÁRLAT a tanyákon Emlékezzünk csak: hogy tudtunk örülni már annak is, mikor a Déryné színház művészei útnak indultak, hogy a tudásra szomjas hazában meghódítsák a még meglévő szűzföldeket. Ü jjongtunk a tanyasi pásztor kezében megpillantott Móricz Zsigmond-könyvnek, a- mely az olcsó könyvkiadás eredményeként került oda. Már hallunk olyan szépséges-szép esetekről is, hogy maguk az írók, személyesen találkoznak nemcsak falusi, hanem tanyán élő olvasóikkal is. Most új művészeti ág ért el hozzájuk: jelenti a Távirati Iroda, hogy a Hódmezővásárhelyi Petőfi Sándor művelődési ház képzőművészeti szakköre a nyolcvanezer holdas tanyavilágban, a várostól távoli településeken öt kiállítást rendez a télen. Jelentik azt is. — ennek talán még jobban örülünk — hogy a tárlatok megnyitása előtt vetítettképes előadásokon ismertetik hazánk egy-egy jeles képzőművészének életét és munkásságát. A kezdeményezés fontos részévé válhat a kul- túrforradalomnak, méltó ikertestvére lehet még az olcsókönyvtár mozgalomnak is, mert sajnos az igazi festmények helyett megpillanthattuk a gics- cset. Bizonyítja, tanúsítja, hogy a tanyaiak■ lelke ugyancsak szomjas a szépre, csak ízlését kell finomítani. Hisszük, hogy a télen megnyíló tanyai tárlatok teljesítik ezt a küldetést. S. L. 25. Alázatosan meghajolt. — Mély tiszteletem, főhadnagy úr. Hogy érzi masát? Rég nem láttuk egymást. Az őrnagy urat még nincs szerencsém ismerni... — Idehallgasson, Kabátujj! — a Rajski főhadnagy hangja fenyegető volt, — nem ötórai teán vagyunk, felesleges minden udvariaskodás. Arra feleljen. mit csinált már megint? — Nem csináltam én semmit, főhadnagy úr, forduljak fel, ha... — Gondoskodtam magáról, munkához juttattam és és a köszönet. Megígérte, hogy nem lesz több bajunk magával. — Főhadnagy úr, én úgy éljek, ártatlan vagyok! Két részeg fickó csinálta a zűrt, az egyik szájonvágta a másikat és rögtön annyi rendőr termett ott, mint a pelyva... A rendőrség mindenkit, aki a kocsmában volt, azonnal a sitibe vitt. Hát igazság ez? Ez, kérem, a törvényesség megsértése. — Ide hallgasson Kabátujj, utoljára figyelmeztetem magát, ne járassa velem a bolondját. — Mit képzel főhadnagy úr! Annyi esztendei jó együttműködés után, hogyan mernék én a kedves rendőrséggel kukoricázni? Verjen meg engem akkor a magasságos isten... — Elég a fecsegésből — a főhadnagy az öklével az asztalra csapott. — Beszélj, az ördög vigyen el, el, hogyan gyilkoltátok meg az ügyészt az Agryko- lán. — Nem tudok semmiféle gyilkosságról és semmiféle ügyészről. — Kabátujj arca meg sem rezdült. — A főhadnagy úr ismer engem. Kabátujj néha „leterít” valakit, de sohasem ment „véres” munkára. — Kedden megtámadták és meggyilkolták az Agry- kolán az egyik ügyészt. Bizonyítékaink vannak, hogy maga is részt vett a merényletben. Nem volt a munkahelyén. A tanúk látták a gyilkosság színhelyén, megtalálták a homokkal kitömött kabátujjat is. — Én nem tudok semmiről. Azt hiszi főhadnagy úr, kevés gazfickó garázdálkodik mostanában? Az ilyenek egy kis homokot tömnek a kabátujjba és becsületes „szakembereknek” álcázzák magukat. — Mit csinált azon a reggelen? — Melyik reggelen? — Kabátujj nem hagyta magát „berántani”. — Tíz nappal ezelőtt, kedden. Három órai késéssel ért a munkahelyére. — Á, most már emlékszem. Este egy kicsit beszívtam, és átaludtam a reggelt. Hol lehettem volna? Hazulról egyenesen munkába mentem. — Akkor miért látták az Agry kólán? — Én nem tudom, hogy ki látott ott engem. Hazulról egyenesen munkába mentem. — Ki volt a másik, a társa? — Nincs semmiféle társam. — — Idehallgasson, Kabátujj! Hányszor csinált már „leterítést” mi? Tíz jogerős ítélete van, mégis úgy magyarázkodik, mint egy ostoba fickó. Világosan beszéltem: bizonyítékaink vannak. Megismerte magát az Oktatásügyi Minisztérium portása és a szemtanúk a megállónál. Megtaláltuk a kabátujjat is a homokkal, maga pedig itt dajkamesékkel traktál engem. Maga is tisztában van A közösség szülöttje így épült a megye legszebb falusi művelődési oéfhomm EGYMÁST TÁMASZT JÁK az öreg kapuféllel. Mintha mindegyiknek szüksége lenne már a másik erejére. Az öregember nem szívesen nyílik ki csöndes nyugalmából, de mert az idegen kérdezte, illik felelni rá: — Hallottam, kérdezgetik a népet: ki, hogy vállalna valamit a dologban. Össze is írták mindet, csak engem nem háborított senki. Bántott, hogy ennyire vén mihasznává tett az idő. Ritkán járok már el a háztól, de csak felmentem a tanácsba, szemére vetni Varga Jancsinak, az elnöknek, hogy már ennyire semmibe se vesznek. Megöregedtem na, azért a palát még fel birom adogatni. Az meg csak nevet, azt viszonozta: Nem vagyunk sokan, Imre bátyám, de olyan kevesen sem, hogy magára támaszkodjunk. Fiatalok dolga ez A község gazdája, Varga Jancsi, illetve hát: Varga János tanácselnök most is nevet, amidőn újrapergetem neki a sérelmezést. — Csak a nevét ki ne írják, mert aztán szűk lenne nekem Mindszent. Akad itt szépet írni sokakról. Mátramindszent tenyérnyi világ, hegyi lankákba fogottam Ezekétszáz lélek él benne elég magányos életet. Ez, amit eddig tudtunk róla. Nagy külső változások nem voltak itt az elmúlt húszesztendőben sem. S most két évi buz- gólkodás után a megye legszebb művelődési otthona díszeleg a főtéren. De azzal, ha bevall mindent, itt a sitben könnyít a helyzetén, és az ítélet is enyhébb lesz, Mi ütött magába, hogy fényes nappal megtámadott egy ügyészt? — Főhadnagy úr, én még mindig nem tudom, miről beszél! — Mondja, azt akarja, hogy elitéljék a 225-ös paragrafus szerint? Eddig elég sok minden sikerült magának. Csak egyszer kapott őt évet. Nemsokára arra log gondolni, hogy milyen jó is volt, amikor öt esztendőre ítélték. Nézzen ki az utcára, tekintsen körül, nézze meg, hogyan jámak-kelnek odakint az emberek, mert az a gyanúm, utóljára láthat ilyesmit az életben. — Miért ijesztget engem a főhadnagy úr. Nem vagyok én olyan ijedős fickó. Állandóan gyilkosságról beszél, meg a 225-ös paragrafust emlegeti. Már rám is csukja a koporsó fedelét, mint egy halottra. De még hátra van a bíróság, és lesz még tárgyalás is. Még semmit sem bizonyítottak rám. Hol van az a halott, akit meggyilkoltam? Mutassa meg nekem. — Kabátújj hangján érezni lehetett a gúnyolódást. így érezte ezt Rajski főhadnagy is, mert hangot változtatott, áttért a „puhí- tásra”. — Kabátujj, gondolja meg, milyen szomorú ez az ügy. Ha mindent tagad és ha csak gyanúokok maradnak fenn, akkor is kap egy pár esztendőt. Legkehogyan nőtt ki szinte tatkon, ilyen pompás szépségűén? — erről tudakolni járom a falut. Táj ti Gyula, ifjú Csomós Gyula, Hajas Bacer József, nevek az ezerkétszázból. Hosszan lehetne folytatni a sorolást. De időzzünk még e háromnál. Azt beszélik a faluban: nélkülük nem igen volt még mozielőadás Mátramindszenten. LEVENTE OTTHON VOLT valaha az épület. Az örökségből iskolát formáltak; szétnyitható deszkafalú két tantermes iskolát, ezt tették alkalmatossá esténkénti mozivá, kultúrteremmé. Kisiskolás padokban bénává gémbe- rednek a felnőtt lábak. Kivált azóta, hogy a szomszédságban, Szuhán művelődési otthont emeltek, öt éven át óda jártak át szín- . házat, más eseményeket látni — s egy kicsit irigyelni is azt ami nekik nincs. Nem messze a szomszédság, mégis fáradalom megjárni oda-vissza az utat. Meg aztán az is igaz: evés közben jön meg az étvágy. A látványok varázsa igényeket hajtott az emberekben, a mindszentiekben. Senki nem csodálkozott s nem mondott ellent a tanácsülésen elhangzó javaslatra: épüljön művelődési otthon. Az indítvány határozattá nőtt s mindjárt az egész falu ügyévé. És innen épül a növekedő falak történetébe Tajti, Csomós, Hajas Bacer József neve s másoké hosszú listák bizonysága szerint. vesebb tíz évet! Az ügyészség is, a bíróság is, elrettentő ítélet kiszabása mellett lesz, nehogy más gazemberek is ügyészekre, meg bírókra fenjék a fogukat. Nos, Kabátujj, vegye elő a jobbik eszét. Hiszen tudom én azt, hogy nem a maga agyában született meg ez a „munka”. Ki volt a társa? — Én nem tudok senkiről, és semmiről — felelt tompán Kabátujj és a padlóra meresztette a tekintetét. — Macioszkát ismeri? — Nem ismerek semmiféle Macioszkát! — De makacs ember maga! Jót akarok magának, ki akarom húzni a csávából, maga meg bolondnak tetteti magát. Miért tagadja, hogy ismeri Macioszkát, aki az N-i cementgyárban dolgozik? — Semmiféle Macioszkát nem ismerek — ismételte Napiórkowski. — A csekket sem látta? — Miféle csekket? Kabátujj hangja valóban őszinte csodálkozást árult el. — Idehallgasson Kabátujj, beszélje^, amíg szépen kérem. — Én nem tudok semmiről főhadnagy úr. — Hát ahogy akarja, — mondta színlelt nyugalommal a főhadnagy. Rajski behívta az ügyeletes rendőrt. (folytatjuk) A fala tanácstagjai, legjobb igyekezettek Hajas Kálmán, Molnár Sándor* Hajas Vendel körzeteikben fáradhatatlan járói lettek a portáknak. S akik munkát jegyeztek, vállaltak, végeztek, ma büszkék lehetnek művükre. S csak ők lehetnek? Hát a kőműves Usák Sándor brigádja? Hát az asztalosok: Kun Zoltán, Hajas Gábor és társaik. A remeklő-mesterek. Mert valóban remekelek, bánkj megnézheti, mire voltak képesek a falusi kézművesek kevés pénzből is, de szíves áldozattal. Az építésben valóban M egész falu kezemunkáya, önzetlen készsége részes a maga módján, képessége szerint. Alapot ástak, ícü- det, téglát hordtak, habarcsot kevertek, betonoztak. A KISZ szervezet két napot töltött a munkánál) csapatosan — egyénileg1 nap-nap után hasznát lát-! ták az építőmesterek a fiataloknak. Segített a terme-j lőszövetkezet gépi csapata:! a traktoristák kora hajnalon, késő esteken úgy! hordták az anyagot, hogy közben a gazdaság teendők se szenvedjenek kárt.1 Az iskolások sem marad-1 tak ki a dicsőségből. NEM CSODA HÁT,| hogy nehéz volt a döntés' az avató napján, november 7-én, kiket illik köszönő szavakon túl jutalmazni is. Harmincán végeztek 100 órán felüli társadalmi munkát csak ebben az esztendőben, akiknek okvetlen arany jel- i Vény járt. Huszonöt társa- j dalmi munkásnak ezüst j jelvényt kellett juttatni,) megint harmincnak bronz elismerést, míg huszonegynek díszes oklevelet. S ezek között nincsenek is azok, akik az elmúlt év-i ben nyerték el munkájukkal a jutalmakat. ÁH a művelődési ott-! hon, a mátramindszentiek! beteljesült álma. Az épü«i leiben színház-moziterem,! klubhelyiség, könyvtár-) szoba, párt- és KISZ he-i lyiségek vannak, s külön terem a községi tanács üléseinek. A moziüzemij vállalat remekelt a belső1 szépítésében berendezkedésben, hogy még emlékét is feledtesse az iskolapados mozinak. A község iparkodásával nylon: függönyökre is futotta, s! várják már a klubfelszerelést. Hankó János, a megyei tanács elnöke televízióval kedveskedett a falunak az avató ünnepen meg világvevő rádióval, a járási tanács magnetofont hozott — jutalmul a szorgalomért. A NYITÓÜNNEP ÓTA itt játszik a mozi, s megtartotta már első előadását a Déryné Színház is és vendég lesz ezentúl minden hónapban. Csomós Sándor tanítónak, az otthon igazgatójának készek a tervei a népművelő munkára, megvalósításra várnak. Törekvéseihez bizonyára ebben is megleli majd a segítőkész társadalmi munkatársakat, ahogy az építés szakában nem volt soha hiány segítőkész kezekben. Barna Tibor l
