Nógrád. 1964. november (20. évfolyam. 224-247. szám)

1964-11-07 / 229. szám

tű

NÖGKAD

1964. november 7. szombat

FÖLDEÁK JÁNOS:

Nem feledheted!

Űl a vadonatúj íróasztal mellett.

— A másikat nem rég vitték el — mondja. — Egyik reggel bejövök, látom, eltűnt az asztal. Nemsokára hozták az újat.

A másik szúette volt és rozoga. Szerinte éppen úgy megfelelt a célnak, mint ez.

— Mark Twainnek nem volt íróasztala, de annál több jó cikke. Némelyiket az emberek hátán fogalmazta.

GYÖKEREK

Széket tolt elém. Amikor leülök, legszívesebben

nyomban felugranék, úgy nyikorog. Nem ugrok fel. Ülök moccanatlanul, ismerkedem Prakfalvi Endrével, a ZIM salgótarjáni telepe laboratóriumának vezetőjével.

Áll a légvonatban, lebegteti a szél kékszínű munkaköpenyét. Virítanak rajta a foltok. Szemüvegét törölgeti, arca nyugtalan, borostás. Nem csodálkoznék, ha egy halom gyökeret szedne elő valamelyik fiókból ebédre.

Azt kérdezi:

— Tudja, melyik Magyarország legkisebb városa?

Mondom, hogy ezt mindenki tudja, Kőszeg.

— Ott nevelkedtem a MÁv fiúnevelő intézetben. Apám ugyanis vasutas. Különben szegedi vagyok, a TTK-t is Szegeden végeztem.

Az Alpok-széli városka gesztenyefáiról, meg a Tiszáról beszél szívesen. Meghitten koppannak a szavai, mint ősszel a gesztenyék az utcák kockakőiéin. Míg szertegurulnak, megfényesíti őket az emlékezés. Hallgatom a gesztenyefényes szavakat és egészen megfeledkezem a gyökerekről.

— Ha úgy tetszik, ezek a gyökerek — mondja később.

Meglepetten kapom fel a fejemet a szóra: miféle gyökerek? De észbekapok gyorsan, s bólintok.

— Igen, a gyökerek. Valóban.

Prakfalvi felteszi a szemüvegét.

FÉNYADALÉKOK

Legszívesebben mégis a munkáról szól. Német nyelvű szakkönyvet szed elő a vas és homok minőségvizsgálatáról.

— Ez fontos dolog — magyarázza. — A folyékony fém és a homok közt reakció lép fel, gáz keletkezhet, amelytől a vas hólyagos lesz.

Mutatja egy ábrán a vas buborékait. Számtalan buborék a munkadarabon amely szép. mint a rózsa. De nem rózsa. Selejt.

Más, úgynevezett szériamunkát is végez a laboratórium. Például a gáztűzhelyekkel kapcsolatos hőtechnikai vizsgálatokat.

Ám izgalmasabbak a kísérleti feladatok. A laboratórium vezetője beszél a fényadalékokról. Eddig

Nyugat-Németországból szállították a gyár termékeinek nikkelezéséhez a fény adalékokat. Ezektől, galvánfürdőbe adagolva, csiszolás nélkül lesz fényes a felület. Prakfalvi Endre ebben az évben előállította a magyar fényadalékot, amelynek segítségével ugyanazt a fényhatást érik el, mint a nyugat-német adalékkal. Az alapanyagot Svájc és Nyugat- Németország adja.

— Most az alapnélküli zománcozáson dolgozom — mondja Prakfalvi Endre. — Jelenleg még alapzománcot használunk, a fedőzománcot erre szórjuk. A fejlettebb ipari országokban, az USA-ban, Nyu- gat-Németországban, az alapzománc helyett galva- nikus úton fémnikkelt visznek a felületre. Ezt alacsony karbontartalmú vasra viszik, a magyar kohászat által előállított vas karbontartalma magas. Az eljárással azonban megpróbálkozunk ennek ellenére is.

Most a gyár egyik szögletében kísérleti üzemet építenek. Itt üzemszerűen is megpróbálják az alapzománc elhagyását, s egyben viszonylag modem lemez- előkészítőt nyer vele az üzem.

— Végtelen lehetőségünk lesz általa a nikkelalapú zománc előállításához.

Ez több millió forint évi megtakarítást jelentene a gyárnak.

Lejegyzem ezt is, lejegyeztem a fényadalékokat is. Adalékokat egy ember arcához.

SZÉP ÉLET

Amíg élsz, mindig hallanod kell az Auróra ágyúját, azt az egeket is fölszántó, földet rengető csattanást; látnod a vakító villámot, mely az ágyúcsőn kicsapolt s éles lövedéke, surrogva, világot rázó riadót harsant rá a nyomorúságra, s pillanat alatt verte szét a cárok, hercegek, bankárok elterpeszkedett erejét

Nem feledheted azt a hajnalt, nem feledheteted el soha — nemcsak annak az őszi napnak volt szikrázó hajnala, de a föleszmélt proletárnak történelmébe robbanó első perce is: szenvedéllyel és diadallal fölcsapó, megállíthatatlan hatalma — nem feledheted el soha: nemzeteket szabadított fel az Auróra ágyúja!

Halottak vannak már mögötted « ó, hányszor láttál folyni vért negyven esztendő alatt, hányszor, a kommunista emberért; ne is számold, kimondhatatlan, annyi a drága vértanú, s a történelemben sem volt még áldozatosabb háború, de meggyógyítóbb győzelem se, s hogy nem lesz jövőd mostoha (óvják lenini nemzedékek), nem feledheted el soha!...

I

Magyar vagy, egy nép, de nem árva emeld magasra homlokod,

Európa véres viharait egy évezredre jussolod, s iszonyú megpróbáltatások figyelmeztetnek; ostoba uraid is! idegen zsoldon; nem feledheted ei soha — amíg élsz, mindig hallanod kell az Auróra-ágyúszót, azt a földet-eget dörrentő, örökké hangzó riadót!...

Azzal kezdtem, hogy ül a vadonatúj íróasztal mellett, bár szerinte az a másik rozoga darab is éppen úgy megfelelt a célnak, mint ez. Mert elsősorban nem az asztal a lényeg> hanem a cikk. Mondják, manufakturális módszerekkel, esetenként ósdi üstökkel éri el szép eredményeit. A laboratórium berendezése még nem a legkorszerűbb.

Ülök, még mindig moccanatlanul az „érzékeny” széken, nézem, hogy az ablakokat megrepeszti a fény. Sok mindent lejegyeztem, nem jegyeztem még az ünnepeket.

Vasárnap kajakozni jár a család — felesége s egy kislánya van — vagy egész napos túrára a hegyekbe. Prakfalvi Endre jó kajakos. Amíg beszél, szavaiból bontakozik egy élet, amely szelíden, szerényen fénylő, mint a burokból kifeslő gesztenyék. Meleg, szép gesztenyék.

Tóth Elemér

Csepeli Szabó Béla:

Rügybontó október

Kedves, üljünk le itt e szelíd dombon,

a mélymorajú folyam-ág felett.

Küszködő szívem bölcs titkát kibontom,

s elébed teszem: Szólj hát. Ismered? Borzongsz? Ne félj e tüzcsillámú képtők íme, csodát látsz, gyögyörű csodát.

Szívem forongő, izzó mélységéből hazám, világom ragyog vissza rád.

Ez itt a föld. Ott messze, kék homályban,

hegyek füstölgő kőlánca remeg, s körös-körül a párás, szürke tájban,

kánkánt járnak a részeg tengerek.

Nézd, mily hatalmas e maroknyi ország:

sarkantyús folyók vize mossa, — vájja, Megostromolja jóság és gonoszság: napfény, gond-Elna, eső, pernye, láva.

Elet-halál dagálya s árapálya csapódik rá és iszkol el belőle, csillag-vonzás ragadja, rántja táncba,

lágy szél, golfáram árad vérkörömbe. Mondd: látod-e halk szivem vad világát?

Zuzmarás-lombú zsongó erdejét?

A forradalmak biborló őszi lázát, Lenin riigybontó, rőt októberét? A városok, mint milliónyi-tornyú,

iszapból kibújt nagy bügó-csigák, zúgatják bennem a meghasadt égboltú

forrongó ember győzelmes dalát . . ;

Leonyid Kahmanovt

A COMB

TASNÁDl TARGA ÉVA:

Á békét mondom..,

Békéről szólok neked szerelmem, de másképp, mint már százan megírták. Nem festek felhőt habos-fehérre,

— nem küldök égig virágos hiníát,

csak azt mondhatom, ami szivemben dallá fonódott száz perc-kötélen, csak azt mondhatom, hogy ott is láttam a tejcskanna ezüst színében,

És bennem lakik öröktől fogva, s száll a te küzdő életed felett,

— hányszor kerestem már botladozva, mikor egy dalban zengve nevetett,

s itt bujkál — látod a szerelemben, mikor az első szép szavak hullanak, mikor „én” helyett mondod: — „mi ketten” s aranyforintként messze gurulnak.

Nem nagybetűkben, öles szavakban repked, száll köztünk libegő szárnya,

— Varázslatos és megfoghatatlan fehér madárként jön a világra.

E

gy német szociáldemokrata 1920-ban Oroszországba utazott. hogy saját szemével lássa az ottani helyzetet és találkozzék Leninnel. (Sokan érkeztek akkor ezzel a céllal.) Vrangel és Pilsudski ellen még folyt a harc, s a vendég szemében Oroszország a teljes összeomlás és éhínség képét mutatta. „No 'gén, valami csoda folytán átvészelte néhány nehéz esztendejét, ezután azonban — gondolta a német — a forradalmi lelkesedésnek már el kellett apadnia, az emberek halálosan kimerültek.”

Kertelés nélkül akart 'eszélni Leninnel — éles, tyílt kérdéseire ugyanolyan nyílt válaszokat várt. Felkészült, hogy elfogulatlan bírája legyen mindannak, ami Oroszországban végbemegy. Ehelyett pedig lélekszakadva kellett válaszolnia azokra a kérdésekre, amelyekkel Lenin halmozta el őt. Lenin arról faggatta: miként volt lehetséges, hogy az egyik német fejedelemségben kikiáltották a tanácsköztársaságot. melynek kormányzatában ez a független szdciál- demokrata is részt, vett, mindössze három napig tarthatta magát. A német logikusan kifejtette, hogy a szociáldemokrata párt jobbszárnya elárulta őket, a nép nem volt eléggé öntudatos, nem készült még fel eléggé a szocializmusra s a döntő pillanatban nem támogatta munkás- kormányát,

— És maguk mit tettek azért, hogy a nép higgyen és támogatást nyújtson önöknek? — kérdezte bizalmatlanul Lenin.

— Kellett, hogy higgyenek nekünk — felelte sértődötten a „független”. — Mi hús vagyunk a nép húsából. Úgy vagyunk a néppel. .. no, mondjuk, mint a gomb a kabáttal, amely; hez hozzávarrták.

Lenin elmosolyodott:

— Hm, tegyük fel, hogy így van. De mégis, mit tettek önök saját népükért?

— Mit tehettünk volna három nap alatt? — álmél- kodott a német.

— Törvényekre, rendeletekre nem is került sor. Kormányunk, ismétlem csak három napig létezett.

Lenin azonban kérlelhetetlenül folytatta:

— Három nap! Önök ezt egyáltalán nem használták ki! Hogy is támogatta volna önöket a proletariátus, amikor még a gyárak

munkás-önkormányzatát se tudták életbe léptetni! A parasztok azért nem álltak önök mellé, mert önök egy mukkot sem ejtettek ki arról, hogjr felosztják a nagybirtokokat. Egyáltalán mit értek el önök? Annyit, hogy feszesen begombolkoztak és ünnepélyesen bevonultak a megszökött miniszterek dolgozószobáiba? Ez kevés. Ez megbocsáthatatlanul kevés. Ezért nem tarthatták magukat, három napnál tovább. Mi viszont, amint látja, már több mint három esztendeje tartjuk magunkat és bízunk benne, hogy örökre!

A „függetlent” lenyűgözte ez a sok önbizalom és hirtelen, elvesztve hidegvérét, így kiáltott fel:

— Örökre? Hát a gomb?

— Miféle gomb? — kér- dezte csodálkozva Lenin.

— Ha holnap akár önnek, akár énnekem leszakad és elvész egy gombunk, akkor mi lesz? őszintén megmondom: mint volt szabó, utána érdeklődtem ...

— Ä, ön szabó? — érdeklődött Lenin.

— Az, de mit érek vele? Itt, önöknél, Oroszországban nem árusítanak gombokat. Az ember a hősiesség csodáira képes, legyőzi minden ellenségét és egyszerre csak egy nevetséges apró dologban tehetetlen: elvesztette a gombját! Önöknél leálltak azok a gyárak, amelyek a legegyszerűbb, mindennapi holmikat állítottak elő. Az emberek már évek óta úgy élnek, hogy képtelenek beszerezni azt. amire szükségük van. Nem luxustárgyakról beszélek, hanem a gombokról!

Lenin elnevette magát:

— Azt akarja ezzel mondani, hogy ha leszakad a nadrágunkról a gomb . .. Valóban igaza van: a nehézkedési törvény értelmében le kell csúsznia. (És bizalmaasn közel hajolt a némethez.) Elárulok egy titkot önnek: nem fog lecsúszni. A zsineget még szorosabbra húzzuk a hasunkon és remekül tártani fog, amíg csak el nem űz-